Chapter 247

Sziasztok! 😊

Szokás szerint hoztam is az új részt, amely édesen indul, jó végre úgy olvasni kedvenc párunkról, hogy viszonylagos nyugalom van köztük és körülöttük 💖 A közepe felé Harry és Louis telefonálásának elejét imádtam 😄 A fejezet vége viszont... dühítő és szomorú... Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. Más mondanivalóm szerintem nincs, találkozunk kedden.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 247

 
Harry szemszöge
- Felébreszted őt? – kérdezi Kimberly Louis-tól, amikor belépek a konyhába. Egy kicsivel elmúlt nyolc óra és Louis teljesen fel van öltözve.
Baszki, máris hétfő van. Dolgoznia kell menni, nekem meg vissza kell vezetnem a Pullman-ra. Ki fogom hagyni a mai órákat, de nem érdekelhetne ennél kevésbé. Kevesebb mint két hónap múlva lediplomázok.
- Fent vagyok – nyögök fel, még mindig kába vagyok az álmosságtól. Békésebben aludtam tegnap este, mint egész héten. Az első éjszakámon itt majdnem egész este fent voltunk.
- Hé – Louis mosolya megvilágítja a homályos szobát, Kimberly pedig burkoltan leszáll a magas székről és egyedül hagy minket a konyhában. Most az egyszer nem bosszant engem.
- Mióta vagy fent? – kérdezem Louis-tól.
- Két órája. Mr. Vance azt mondta, hogy kaphatok egy extra órát, mivel még nem voltál ébren.
- Fel kellett volna ébresztened korábban.
Szemeim mohón végignéznek a testén. Egy mélyvörös ing van rajta, melyet beletűrt egy fekete, bokánál elvágott nadrágba. Attól, ahogy az anyag lóg a csípőjén, a székre akarom fektetni őt, letolni a nadrágját, hogy felfedje az alatta lévő szűk alsónadrágját, és magamévá tenni őt pont itt, pont most.
- Mi az? – szed ki gondolataimból. A bejárati ajtó becsukódik, én pedig megkönnyebbülök, hogy egyedül vagyunk a hatalmas házban.
- Semmi – hazudom, aztán átsétálok a félig tele lévő kávéskannához. – Azt gondolnád, hogy Keurig kávéfőzőjük van, gazdag köcsögök.
Louis felnevet megjegyzésemen.
- Örülök, hogy nincs, utálom ezeket a dolgokat – könyököl a konyhaszigetre, haja előre esik, hogy bekeretezze arcát.
- Én is – körbe pillantok a tágas konyhában, majd vissza Louis seggére, ahogy egyenesen feláll. – Mikor kell elmenned? – kérdezem tőle. Ujjait maga mögé teszi, blokkolva kilátásomat.
- Húsz perc múlva.
- A fenébe – sóhajtok fel, aztán mindketten egyszerre tesszük a kávéscsészét a szánkhoz. – Korábban fel kellett volna ébresztened. Mondd meg Vance-nak, hogy nem mész be.
- Nem! – fújja meg a gőzölgő csésze kávét a kezében.
- De.
- Nem, – hangja határozott – nem használhatom ki a vele való személyes kapcsolatomat.
Szóhasználata egy nem szívesen látott bosszúságot küld végig rajtam.
- Ez nem személyes kapcsolat. Azért maradsz itt, mert Kimberly a barátod, és végül is azért, mert mindenek előtt bemutattalak Vance-nak – emlékeztetem őt, tudva, mennyire ideges lesz, amikor felhozom ezt neki.
Kék szemeit drámaian megforgatja, aztán nagy léptekkel áthalad a mély keményfapadlón. Ujjaim a könyöke köré fonódnak, megállítva drámai kivonulását, és a mellkasomhoz húzom őt.
- Mit gondolsz hová mész? – nyomom ajkaimat a torkához.
- A szobámba, hogy összeszedjem a dolgaimat – mellkasa nehéz emelkedése és süllyedése teljesen ellentmond hűvös hangjának és hűvösebb tekintetének.
- Mondd meg neki, hogy több időre van szükséged – kérem, alig végig húzva ajkaimat kipirult bőrén a nyaka alatt. Megpróbál nem befolyásoltnak tűnni érintésemtől, de én jobban tudom, jobban ismerem a testét nála.
- Nem – tesz minimális erőfeszítést, hogy elhúzódjon, csak hogy képes legyen azt tettetni, hogy tényleg elhúzódott. – Nem akarom kihasználni őt, már így is megengedik, hogy ingyen itt maradjak.
- Akkor felhívom őt én – nem tágítok. Nincs szüksége rá Vance-nak, hogy Louis bent legyen ma. Így is ott van egy héten három napot. Nekem jobban van rá szükségem, mint a Vance Könyvkiadónak.
- Harry – nyúl a kezemért, mielőtt benyúlhatnék a zsebembe, hogy kivegyem a mobilomat. – Felhívom Kimberlyt – ráncolja a homlokát, én pedig meg vagyok lepve és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen gyorsan beadta a derekát.

Louis szemszöge
- Kim, szia, itt Louis. Én…
- Rajta, már mondtam Christiannak, hogy valószínűleg nem leszel ma bent – szakít félbe.
- Sajnálom, hogy megkérdezem, én…
- Louis, semmi gond. Megértjük – a hangjában lévő őszinteségtől elmosolyodom, a Harry iránt érzett bosszúságom ellenére is.
Jó, hogy végre van egy nő barátom. Steph árulásának súlya olyan valami, ami nehezen emelkedik fel a mellkasomról. Körbenézek az ideiglenes hálószobámban, majd emlékeztetem magamat, hogy több órányira vagyok tőle, a Pullmantól és az összes hamis baráttól, akikről azt hittem, összebarátkoztam velük az egyetemi első félévem alatt. Ez az életem most. Seattle az, ahová tartozom, és soha nem kell újra látnom Steph-et vagy bárki mást közülük.
- Köszönöm szépen – mondom Kimberlynek.
- Nem kell megköszönnöd. Csak jusson eszedbe, hogy az összes fő helyiség a házban megfigyelés alatt áll – nevet fel Kimberly. – Biztos vagyok benne, hogy az edzőtermi incidens után ezt nem fogod elfelejteni – szemeim megtalálják Harryt, ahogy belép a hálószobába.
Várakozó vigyora, és ahogy az a sötétkék farmer alacsonyan lóg a csípőjén, elvonja a figyelmemet Kimberly szavaitól. Küzdenem kell, hogy emlékezzek, mit mondott csak néhány másodperccel ezelőtt.
Az edzőterem? Ó, Istenem. Vérem hideggé válik, Harry pedig felém lépked.
- Uhm, ja – motyogom, feltartva kezemet, hogy megállítsam Harryt attól, hogy közelebb jöjjön.
- Jó szórakozást – szakítja meg a hívást Kimberly.
- Kameráik vannak az edzőteremben! Láttak minket! – pánikolok.
- Kikapcsolták, mielőtt bármit is láthattak volna – von vállat Harry, mintha semmi sem történt volna.
- Harry! Tudják, hogy mi… tudod, az edzőtermükben! – kezeim a levegőbe repülnek magam előtt. – Ez annyira megalázó! – takarom el az arcomat a kezeimmel, de gyorsan elmozdítja őket Harry hatalmas kezei lefelé nyomva.
- Nem láttak semmit. Már beszéltem velük. Nyugodj meg – utasít. – Nem gondolod, hogy rohadtul megőrültem volna, ha ténylegesen láttak volna valamit a felvételen?
Kissé ellazulok. Igaza van, sokkal zaklatottabb lenne, mint amilyennek tűnik most, de ez nem jelenti azt, hogy nem aláz meg teljesen a tény, hogy tudják, milyen cselekedet következett, miután megállították a felvételt.
- Nincs sehol vagy semmi elmentve, igaz? – nem tehetek róla, de felteszem a kérdést. Ujjaim átrajzolják a kis kereszt tetoválást Harry kezén.
- Mit akar ez jelenteni? – süti le a szemeit rám védekezően. Harry… régi hobbijai villannak fel a fejemben.
- Nem úgy értettem – magyarázom meg gyorsan.
- Biztos vagy benne? – figyelem, ahogy vonásai megkeményednek, szemei vétkességgel telnek meg.
- Ne – zárom össze a kis helyet köztünk.
- Mit ne? – kérdezi.
Olvasom a gondolatait ebben a pillanatban, látom őt újraélni a szörnyű dolgokat, amiket tett.
- Ne csináld ezt, ne menj vissza oda.
- Nem tehetek róla – dörzsöli meg kezével az arcát egy lassú, mégis dühöngő mozdulattal. – Erre gondoltál? Hogy tudtam a felvételről és engedtem, hogy megnézze Vance?
- Mi? Nem! Soha nem gondolnék erre – válaszolok neki őszintén. – Csak akkor kapcsoltam össze a kettőt, amikor mondtál valamit. Csak paranoiás voltam – ujjaim fekete pólójának szakadt gallérja köré fonódnak. – Tudom, hogy soha nem tennéd ezt meg – nézek a szemeibe, kényszerítve őt, hogy higgyen nekem.
- Ha bárki valaha is ilyesmit tenne veled… – hagyja abba, hosszú szünetet tartva és mély lélegzetet véve – nem tudom, mit tennék vele, még akár Vance-szal is – vallja be komoran. Harry temperamentuma olyan valami, amelyet nagyon megszoktam már az elmúlt hat hónapban.
- Nem tennének ilyet – állok lábujjhelyre, hogy ismét összekapcsoljam tekintetünket.
- De majdnem igen, még csak múlt héten – borzongás rázza meg a vállait, én pedig kétségbeesetten keresem a megfelelő dolgot, amit mondhatok neki, hogy kiszedjem ebből a hirtelen jött hangulatváltozásból.
- Semmi nem történt.
A nyilvánvaló szerepcsere, miszerint én vigasztalom őt most, amikor a trauma igazából engem nyomaszthatna, hihetetlenül ironikus, de ez elárulja az igazat a mi kapcsolatunk természetéről, és Harry szükségéről, hogy önmagát hibáztatja olyan dolgokért, amiket nem tud irányítani.
- Ha ő benned lett volna… – a szavak visszahozzák az emlékek homályos felvillanásait arról az estéről, Dan ujjai felszaladtak a combomon, Steph lehúzta rólam a ruhát.
- Nem akarom megbeszélni, hogy mi történhetett volna – hajolok hozzá, majd karjait a derekam köré fonja, bezárva engem, megvédve a nemlétező fenyegetésektől.
- Alig beszéltünk róla egyáltalán – néz haragosan.
- Nem akarok. Eleget beszéltünk róla anyám házában, és nem így akarom eltölteni az újonnan felszabadult délutánomat – ajándékozom meg a legjobb mosolyommal, amit sikerül kicsikarnom magamból, egy sikertelen kísérletben, hogy enyhítsem a hangulatot.
- Nem tudnám elviselni, hogy bárki más veled legyen, főleg úgy – Harry arckifejezése nem enyhült, csak fokozódott. Zöld szemei az enyéimbe égnek, és ujjai durva fogása szorosabbá válik csípőm ívénél.
- Tudom – ez minden, amit sikerült kimondanom.
- Csak én. Én vagyok az egyetlen – emlékeztet engem már vagy ezredjére, mióta találkoztam vele. Még ezerszer tudnám hallgatni ezt, és a szavak akkor sem lennének agyonhasználtak.
- Te vagy. Semmi sem változott, semmi sem történt. Sajnálom, hogy megemlítettem a… – félbeszakít azzal, hogy száját az enyémhez teszi, birtokolva engem, bizonyítva kijelentését nekem és magának is. Nyelve kemény, átlökődik az ajkaimon, hogy az én nyelvemet masszírozza. Harry ujjbegyei még jobban a csípőmbe nyomódnak, és nyöszörgök, ahogy kezei lesiklanak a hasamon át a hátsómhoz. Harry a kezeibe veszi, aztán még jobban a testéhez nyomom magamat, megtöltve mohó kezeit.
- Mutasd meg, hogy csak én vagyok – suttogja a számba, én pedig pontosan tudom, hogy mit akar, mire van szüksége.
Letérdelek előtte, aztán sietősen rántok egyet a farmerján lévő egyetlen gombon. A cipzár problémásabbnak bizonyul, és rövid időre fontolóra veszem, hogy letépem a csiszolt fémet és tönkreteszem az egész farmert. Azonban nem tudom rávenni magamat, figyelembe véve, mennyire dögösen néz ki Harry a szűk, kék farmerben. Ujjbegyeimmel lassan súrolom a lágy szőrt Harry köldökétől az alsónadrágja övrészéig, mire türelmetlenül felnyög.
- Kérlek, – könyörög – nincs csipkelődés.
Bólintok kicsit, majd lehúzom a bokszerét, engedve, hogy a vádlijánál megálljon a lecsúszott farmerjával együtt. Harry még egyszer felnyög, ezúttal a zaj sokkal hangosabb, sokkal ősibb, miközben a számba veszem őt. A lassú mozgások és mozdulatok a nyelvemtől elmondják a dolgokat, amiket megpróbálok belenevelni paranoiás fejébe, megnyugtatva őt, hogy az örömnek ezen cselekedetei és a szerelem csak az övé.
Szeretem őt. Tudatában vagyok annak, hogy ez talán nem a legegészségesebb mód, hogy kezeljem a bizonytalanságait, de a rá való szükségem erősebb, mint a tudatalattim, ami ebben a pillanatban önelégülten lenget az arcom előtt egy önsegítő könyvet.
- Kibaszottul imádom, hogy én vagyok az egyetlen férfi, akin volt a szád – nyög fel, miközben egyik kezemet használom, hogy megfogjam azt, amit a szám már nem tud. – Azok az ajkak csak körém fonódnak – csípőjének gyors mozdulatától kissé fuldoklok, majd lenyúl, hogy nagyujját végighúzza a homlokomon. – Nézz rám – utasít, én pedig boldogan engedelmeskedek.
Éppen annyira élvezem ezt, mint ő. Mindig élvezem. Imádom, ahogy szemhéja lecsukódik nyelvem minden egyes hosszú lökésével. Imádom, ahogy felmordul és felnyög, amikor jobban megszívom.
- Baszki, pontosan tudod… – feje hátrahajlik, én pedig érzem megfeszülni az izmait a kezem alatt, mely rajta pihen, hogy megtámasszam magamat. – Én vagyok az egyetlen férfi, aki előtt valaha is térdelni fogsz.
Összenyomom a combjaimat, hogy enyhítsek egy kicsit a feszültségen, amit mocskos szája okoz. Harry az egyik kezét használja, hogy megtámassza magát a falnál, miközben szám közelebb és közelebb viszi őt az élvezetekhez. Szememet az övén tartom, tudva, hogy ez teljesen az őrületbe kergeti őt. Szabad keze fejem tetejéről lemozdul a számhoz, majd végighúzza nagyujja párnáját a felső ajkamon, ahol ki-be mozog gyorsuló sebességgel.
- Baszki, Lou – teste megmerevedik, ahogy elmondja nekem, mennyire jó érzés, mennyire szeret engem, miközben elengedi magát a számba.
Abban a pillanatban, hogy lábra állok mellette, a karjaiba húz engem, olyan bensőséges gesztussal ölel meg, hogy az majdnem elborít engem.
- Sajnálom, hogy felhoztam azt a sok szarságot – suttogja a hajamba.
- Shh – suttogom vissza, nem akarva, hogy visszalépjünk a sötét beszélgetésbe, amit néhány perccel ezelőtt folytattunk.
- Hajolj az ágyra – feleli Harry, és beletelik egy pillanatba, hogy felfogjam szavait.
Nem ad lehetőséget arra, hogy válaszoljak, mielőtt nagyjából óvatosan tenyerét a derekamhoz nyomja, az ágy széléhez vezetve. Kezei megfogják a combomat, lehúzza a nadrágomat a lábaimon, amíg az egész hátsóm meztelen lesz neki. Annyira akarom őt, hogy az fizikailag fáj. Egy fájdalom, amit csak ő tud enyhíteni. Miközben kilépek a cipőmből, ő a hátamhoz nyomja a tenyerét ismét.
- Ne, hagyd fent – morogja.
Felnyögök, ahogy alsónadrágomat lehúzza, és olyan módon tölt meg engem, ahogy csak ő tette, és ahogy csak ő fogja tenni. Vágyom rá, de ez semmi ahhoz az elárasztó, mindent felemésztő, ítéletet megváltoztató szerelemhez képest, amit iránta érzek, és tudom mélyen legbelül, mélyen a legbensőmben, melyet csak ő és én látunk, hogy mindig csak ő lesz.

…

- Nem akarok menni – nyafog Harry, aztán egy nagyon nem Harryre jellemző mozdulattal lehajtja fejét, hogy a vállamba temesse azt, karjait és lábait a testem köré fonva. Sűrű haja csiklandozza bőrömet. Megpróbálom megszelídíteni azt az ujjaimmal, de egyszerűen túl sok van belőle. – Kell egy hajvágás – válaszolja meg gondolataimat.
- Tetszik így – húzom meg gyengéden a nedves szálakat.
- Nem mondanád el nekem, ha nem tetszene – lát át rajtam. Igaza van, de csak azért, mert nem tudnék elképzelni olyan frizurát Harryn, ami nem illene hozzá, és történetesen imádom ilyen hosszún a haját.
- Megint csörög a telefonod – mutatok rá, mire felemeli a fejét, hogy egy haragos pillantást vessen rám. – Valami baj lehet az apámmal, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne akadjak ki, és tényleg meg akarok bízni benned, szóval kérlek, csak vedd fel – beszél zavarosan.
- Ha van valami az apáddal, azt Liam tudja kezelni, Louis.
- Harry, tudod, milyen nehéz nekem, hogy ne…
- Louis – csendesít el, majd kiszáll az ágyból, hogy elvegye a rezgő telefont a szobában lévő asztalról. – Látod, anya az – tartja fel a képernyőt, így a név, hogy „Anne” tisztán látható onnan, ahol állok. Tényleg azt kívánom, bárcsak hallgatna rám és megváltoztatná Anne nevét a telefonjában, de nem hajlandó. Kis lépések, emlékeztetem magamat.
- Vedd fel! Vészhelyzet is lehet – kelek ki az ágyból, majd megpróbálom kivenni a telefont fürge kezeiből.
- Anya jól van. Egész reggel zaklatott engem – Harry gyerekes módon a fejem felé tartja a mobilt.
- Mivel kapcsolatban? – kérdezem tőle, aztán figyelem, ahogy kikapcsolja a készüléket.
- Semmi fontos. Tudod, milyen bosszantó tud lenni.
- Ő nem bosszantó – védem meg Anne-t. Ő nagyon édes és imádom a humorérzékét. Ez egy olyan valami, aminek jobban hasznát vehetné a fia.
- Te éppen olyan bosszantó vagy, mint ő, szóval feltételeztem, hogy ezt mondod – vigyorodik el. Kinyújtja hosszú ujjait, hogy a hajamat a fülem mögé tűrje.
- Szörnyen elbűvölő vagy ma. Eltekintve attól, hogy bosszantónak hívtál az előbb, persze – mondom neki. Nem panaszkodom, de figyelembe véve a múltunkat, félek, hogy ez a viselkedés el fog tűnni, amikor boldog hétvégénk véget ér.
- Szeretnéd, hogy seggfej legyek? – húzza fel a szemöldökét.
- Nem – mosolyodok el, és élvezem játékos viselkedését, nem számít, mennyi ideig tart.

Harry szemszöge
- Hogy van az én Pumpkinom? – kérdezi tőlem Richard, abban a pillanatban, hogy besétálok az ajtón a lakásomba.
Mintha a rohadt hosszú út az ónos esőben nem lett volna elég kellemes, le vagyok bombázva Louis apjának kellemetlen képével, hogy elterült a kanapémon, az én ruháimat viselve. A pamut pizsamanadrágom és a fekete pólóm túl szűk rajta, és szó szerint érzem a bagelt felemelkedni a torkomban, amit Louis etetett meg velem ma reggel, könyörögve, hogy kiöklendezzem a betonpadlóra.
- Miért van rajtad az én ruhám, megint? – nyögök fel, nem feltétlenül várva választ a férfitől, de tudom, hogy egyébként is kapni fogok egyet.
- Csak az az egy pólóm van, amit nekem adtál, és nem tudtam kiszedni belőle a szagot – válaszolja lábra állva.
- Hol van Liam?
- A konyhában – érkezik Liam hangja a konyhából a nappaliba, ahol állok. – Hogy van Louis? – kérdezi csatlakozva hozzánk egy konyharuhával a kezeiben. Szappancseppek esnek a betonpadlóra, én pedig mogorván nézek rá, amiért nem Richarddal csináltatja meg a rohadt edényeket.
- Jól van. Baszki. Ha netalán bárki kíváncsi volt, én is jól vagyok – zúgolódok.
A lakás sokkal tisztább állapotban van, mint amikor elmentem innen. A halomnyi szar kézirat, amiket terveztem kidobni, már nincsenek itt, az üres vizesüvegek tornya, amit a dohányzóasztalon építettem, nincs sehol, és a por, amihez már hozzászoktam, hogy nézem nőni, eltűnt a tévéállvány sarkából.
- Mi a fasz történt itt? – kérdezem mindkettőjüktől. A türelmem már nagyon fogy, figyelembe véve, hogy csupán percek óta vagyok a lakásban.
- Ha a mi történt alatt azt érted, hogy miért takarítottuk ki a helyet… – kezdi el Liam, de félbeszakítom.
- Hol van az összes szarságom? – lépkedek át a padlón. – Kértem bármelyikőtöktől is, hogy hozzáérjetek bármelyik cuccomhoz is? – ujjaim közé veszem az orrnyergemet, majd egy nagy levegőt veszek, megpróbálva irányítani hirtelen jött haragomat. Miért takarítanák ki a kibaszott lakásomat anélkül, hogy megkérdeznének engem?
Oda-vissza nézek kettejük között, mielőtt bevonulok a hálószobába.
- Valaki jó hangulatban van – hallom Richard megjegyzését, éppen ahogy elérem a hálószobaajtómat.
- Csak hagyja őt figyelmen kívül, hiányzik neki Louis – feleli gyorsan Liam. Olyan hangosan csapom be az ajtót, amennyire csak lehet, mindkettőjüknek egy nagy baszd meg-et küldve.
Igaza van Liamnek. Tudom, hogy igen. Éreztem, miközben elvezettem abból a rohadt városból, el tőle. Éreztem minden egyes izommegfeszülésnél, ahogy egyre messzebb kerültem tőle. Minden egyes kurva mérfölddel nagyobb lett a tátongó lyuk bennem. Egy lyuk, amit csak Louis tud megtölteni.
Minden seggfejen szitkozódtam az autóúton, ami segített lassú égésen tartani dühömet, de ez nem sokáig lesz elegendő. Ott kellett volna maradnom még néhány órát, meggyőzni Louis-t, hogy vegye ki a hetet és jöjjön haza velem. Ahogy fel volt öltözve, választást sem kellett volna adnom neki.
Minél mélyebbre ástak a gondolataim, annál többször játszottam le újra meztelen testét. Nadrágja a bokáinál volt összegyűrve, a legszexisebb látványt kreálva. Ahogy többször is benne ringatóztam, megígérte, hogy nem felejt el a következő hosszú hét alatt, és elmondta, mennyire szeret engem. Minél többet gondolok arra, ahogy megcsókolt, és aztán újra megcsókolt engem, annál izgatottabbá váltam.
A rá való szükségem erősebb, mint valaha volt. Ez vágy és szerelem összeolvadva, a szükség, amit felé érzek sokkal mélyebbre ér a vágynál. Az a mód, ahogy össze vagyunk kötve, miközben szeretkezünk, leírhatatlan, imádom a hangokat, amelyeket kiad, ahogy emlékeztet, hogy én vagyok az egyetlen férfi, aki valaha is ilyet éreztet vele. Szeretem őt, ő pedig szeret engem, vége a kurva történetnek.
Louis-t hívom, mielőtt egyáltalán rájöhetnék, mit csinálok.
- Szia – felelem a vonalba.
- Szia, valami baj van? – kérdezi.
- Nem – nézek körbe a hálószobámban. Az újonnan kitakarított hálószobámban. – Igen.
- Mi a baj? Otthon vagy?
Nem, ez nem otthon. Nem vagy itt.
- Igen, és a kibaszott apád és Liam kurvára az idegeimre mennek.
- Mit csináltak?
- Kitakarították az egész lakást, elrakták az összes cuccomat, nem találok semmit.
- Mit keresel? – kérdezi, hallok egy másik hangot a háttérben, és kényszerítenem kell magamat, hogy ne kérdezzem meg tőle, ki a fenével van.
- Semmi különlegeset – vallom be. – De ha meg akarnék keresni valamit, nem lennék képes rá.
Louis felnevet.
- Szóval azért vagy mérges, mert kitakarították a lakást, és nem találsz meg valamit, amit nem is keresel?
- Igen – egy kibaszott gyerek vagyok, és tudom ezt. Ő is tudja, de ahelyett, hogy megbüntetne, felkuncog.
- El kellene menned az edzőterembe.
- Vissza kellene mennem Seattle-be és megdugni téged az ágyadon. Megint – szólok vissza. Louis zihál, a hang rezonál mélyen bennem, amitől még erősebb lesz az iránta való szükségem.
- Uhm, igen – suttogja.
- Ki van veled? – nem tudom tovább visszatartani, hogy ne kérdezzem meg.
- Trevor és Kim – válaszolja lassan.
- Viccelned kell velem – kibaszott Trevor mindig a közelben van. Egyre nagyobb nyűg lesz, mint Zayn, ami kurvára sokat mond.
- Harry – meg tudom mondani, hogy kellemetlenül érzi magát, és nem akar magyarázkodni előttük.
- Lewis.
- Bemegyek a szobámba egy percre – menti ki magát udvariasan, én meg egyre türelmetlenebbé válok.
- Miért van kibaszott Trevor a házadban?
- Ez nem az én házam – emlékeztet engem.
- Igen, akkor ahol laksz, és…
- El kellene menned az edzőterembe, nyilvánvalóan meg vagy sértve – szakít félbe Louis. Hallom az aggodalmat hangjában, és a csend, ami következik, bizonyítja igazát. – Kérlek, Harry.
Kizárt, hogy erre nemet tudok mondani.
- Felhívlak, amikor visszaérek.

Az edzésem jól ment, nem mondhatom, hogy nem láttam kibaszott Trevor modellszerű arcát rányomatva a fekete zsákra, miközben belerúgtam, megütöttem, belerúgtam, megütöttem két órán keresztül. Bár nem segített, még mindig… csak mérges vagyok. Nem is tudom, miért vagyok egyáltalán bosszús, azt kivéve, hogy Louis nincs itt, én meg nem vagyok ott.
Bassza meg, ez egy hosszú hét lesz.
Egy üzenet vár rám Louis-tól, amikor elérem az autómat. Nem számítottam rá, hogy ilyen sokáig edzek, de nyilvánvalóan szükségem volt rá.
*Megpróbálok ébren maradni, de elhasználódtam ;)* Írja az üzenet.
Hálás vagyok a kinti sötétért, ami elrejti a hülye, rohadt vigyort az arcomon elcsépelt célozgatásától. Louis annyira megnyerő, és még csak nem is próbálkozik.
Majdnem figyelmen kívül hagyom az üzenetet Liamtől, melyben emlékeztet, hogy kezdek kifogyni az élelmiszerekből. Nem vettem tényleges élelmiszereket magamnak… soha. Amikor a diákszövetségi házban laktam, csak megettem a szarokat, amiket más emberek hoztak.
Louis talán zaklatott lesz, ha megtudja, hogy nem etetem az apját, Liam pedig nem fog hezitálni, hogy elpletykálja.
Valahogy azon találom magam, hogy a Targethez kanyarodok be a Conner’s helyett. Louis nyilvánvalóan befolyással van rám anélkül, hogy egyáltalán itt lenne. Éppen annyi időt tölt a Conner’s-ben, mint a Targetben, de legalább harminc percet tölt azzal, hogy elmagyarázza nekem, miért sokkal jobb a Target bármely más boltnál. Rohadtul idegesít engem, de megtanultam bólintani pontosan abban a pillanatban, hogy azt gondolja, figyelek és elfogultan egyetértek vele.
Éppen ahogy egy doboz fagyasztott pelyhet dobok a bevásárlókocsiba, egy vörös haj jelenik meg a sor végén. Tudom, hogy Steph az, mielőtt megfordul. Feszesen, magasan bekötött fekete csizmája, mely piros fűzővel van bekötve, egy árulkodó jel.
Gyorsan átmegyek két választási lehetőségen itt. Egy, odasétálhatok és emlékeztethetem őt, milyen egy hülye, kibaszott… Megfordul, hogy szemben legyen velem, mielőtt áttérhetnék a másik lehetőségemre.
- Harry! Várj! – hangzik végig Steph hangja a soron, amikor sarkon fordulok és otthagyom a bevásárlókocsit a sor közepénél. A kemény edzéstől függetlenül, amit az előbb fejeztem be, kizárt dolog, hogy tudnám kontrollálni magamat Steph közelében. Kurvára kizárt.
Hallom csizmájának nehéz, tompa hangját a laminált padlón, miközben követ engem egyértelmű kísérletem ellenére, hogy elkerüljem őt.
- Hallgass meg! – kiáltja csak néhány lépésnyire mögöttem. Amikor abbahagyom a sétálást, nekiütközik a hátamnak és a lapos seggére esik.
- Mi a faszt akarsz? – morgok rá, aztán figyelem, ahogy gyorsan lábra botladozik. Fekete ruhája most már fehér poros lett a piszkos padlótól.
- Azt hittem, Seattle-ben vagy.
- Igen, csak nem ebben a pillanatban – hazudom. Nem tudom, mi bírt rá arra, hogy hazudjak, de most már túl késő van, hogy visszatáncoljak.
- Tudom, hogy most utálsz – kezdi el.
- Kurvára nem mondod?
Zöld szemei majdnem nem létezőek, köszönhetően a vastag fekete vonalaknak, melyek a szemei körül vannak. Szarul néz ki.
- Nem vagyok abban a hangulatban, hogy a szarságaidat hallgassam – figyelmeztetem őt.
- Te soha nem vagy abban a hangulatban – mosolyodik el, nekem pedig ökölbe szorulnak a kezeim az oldalaimnál.
- Rohadtul nincs semmi mondanivalóm neked, és tudod, milyen vagyok, amikor nem akarom, hogy zavarjanak.
- Megfenyegetsz? Tényleg? – emeli fel karjait maga elé, aztán visszaejti őket.
Csendben maradok, miközben egy alig tudatánál lévő Louis-ról való képek elárasztják a gondolataimat. El kell tűnnöm Steph-től. Soha nem bántanám őt fizikailag, de ismerem az összes szarságot, amit mondhatok neki, hogy sokkal jobban megbántsam. Ez a sok tehetségem egyike.
- Ő nem jó neked – meri ezt mondani Steph. Nem tehetek róla, de felnevetek ennek a ribancnak a vakmerőségén.
- Nem lehetsz elég hülye ahhoz, hogy megpróbáld megbeszélni a vele való kapcsolatomat.
- Tudod, hogy ez igaz. Ő nem elég neked, és te soha nem leszel elég neki – a bennem lévő hő a lassú tűztől elkezd forrni, miközben Steph folytatja. – Meg fogod unni a prűd viselkedését, tudod ezt. Valószínűleg máris unod.
- Prűd? – újabb nevetést hallatok. Steph nem ismeri azt a Louis-t, aki szereti, ha a tükör előtt dugják meg, és megdugja magát az ujjaimon, amíg a nevemet nem kiáltja. Steph bólint.
- Ő meg túl fog jutni ezen a rosszfiú fétisen, és összeházasodik valami bankárral vagy valami szarság. Nem lehetsz elég hülye ahhoz, hogy azt gondold, hosszú távon tervez. Tudom, hogy láttad, milyen volt ő Natalie-val, az a ribanc a kardigánjaiban. Olyan embereknek voltak a példái, akik összetartoznak, te pedig tudod ezt. Ezzel nem versenyezhetsz.
- És mi van? Arra utalsz, hogy te és én jobbak lennénk? – hangom sokkal kevésbé jön ki követelően, mint ahogy terveztem. A legnagyobb bizonytalanságaimmal játszik, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne inogjak meg.
- Nem, természetesen nem – forgatja mosómedve szemeit. – Tudom, hogy nem akarsz engem, soha nem is akartál. A lényeg az, hogy törődök veled – feleli. Elnézek tőle, hogy átvizsgáljam az üres sorokat. – Tudom, hogy nem hiszel nekem, és tudom, hogy ki akarod tekerni a nyakamat, amiért a szűz Máriáddal szórakoztam, de tudod, hogy ez igaz.
Megharapom az arcom belsejét a gúnynéven, amit az én úgynevezett barátaim bélyegeztek Louis-ra a kezdetektől. Steph folytatja.
- Mélyen legbelül tudod, hogy nem fog működni. Ő túl elkényeztetett neked. Te tele vagy tetoválva, és csak idő kérdése, mielőtt elege lesz abból, hogy zavarban legyen, ha veled látják.
- Nem – teszek egy lépést a vörös hajú felé.
- Tudod, hogy igen. Még el is mondta nekem, hogy igen, amikor először elkezdtetek járni. Biztos vagyok benne, hogy ez nem változott azóta – mosolyodik el, orrkarikája megcsillan a világítás alatt, én pedig megborzongok azon az emléken, hogy Steph hozzám ért, elélveztetve engem. Lenyelem az epét, majd megszólalok.
- Megpróbálsz manipulálni engem, de nem veszem be. Bár szép próbálkozás – megyek el mellette.
- Ha elég lennél neki, akkor miért ment volna Zaynhez olyan sokszor? Tudod, hogy mit beszéltek az emberek? – megfagyok léptemben.
Emlékszem, mikor Louis hazajött arról az ebédről Steph-el. Annyira zaklatott volt, miután eljött az Applebee’s-ből aznap, hogy Steph elvitte Mollyt is, és mindketten arra utaltak Louis-nak, hogy azt pletykálták, dugott Zaynnel. Elég dühös voltam, hogy felhívjam Mollyt, és figyelmeztessem őt, hogy kurvára ne próbáljon meg Louis és közém állni. Steph nyilvánvalóan nem értette meg ugyanazt a figyelmeztetést, még akkor is, ha ő volt az, aki miatt egész végig aggódnom kellett.
- Te pletykáltad ezt – vádolom meg.
- Nem, Zayn szobatársa volt. Ő volt az, aki hallotta őt Zayn nevét nyögni, és Zayn ágya a falnak csapódott, miközben megpróbált aludni. Bosszantó, igaz? – Steph rosszindulatú vigyora eltépi minden önuralmamat, amit sikerült megtartanom, mióta Louis elment Seattle-be.
El kell sétálnom most. El kell sétálnom most.
- Zayn azt mondta, hogy Louis jó volt és szűk, és úgy tűnik, csinálja ezt a… valamilyen dolgot a csípőjével vagy valami. Ó, és az a folt… tudod, melyik – fekete körmei az állát kopogtatják.
Nem tudom kezelni ezt.
- Fogd be! – takarom el füleimet a kezeimmel. – Fogd be a pofádat! – ordítom a sorok között, mire Steph hátrál, még mindig vigyorogva.
- Hiszel nekem vagy sem – von vállat. – Engem nem érdekel, de tudod, hogy ez időpazarlás, ő időpazarlás – mosolyodik el gúnyosan, majd eltűnik, éppen amikor kezeimmel beleütök a fémpolcokba.