Chapter 245

Sziasztok! 😊

Itt is van a fejezet, eléggé hosszú lett, nagy munka volt lefordítani. Több minden is történik benne, az elejét élvezni fogjátok (😉😏), a közepe jó, lezajlik egy érdekes beszélgetés Christiannal (😄), a vége meg... hát, édes dolog Harrytől, hogy egyedül próbálja megoldani. Kíváncsi leszek a ti gondolataitokra. A végén megint szerepel a ball-buster kifejezés, zárójelbe írtam a magyarázatát ismét. Kedden találkozunk szokás szerint.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 245

Louis szemszöge
Harry kezei durva, fekete kötésben vannak, mégis olyan lágynak érződnek, amikor az én kezem köré van fonva, ahogy az ágyhoz vezet engem.
- Remélem, nem fárasztottalak még ki – vigyorodik el Harry, gyengéden végighúzva arccsontomon kötéses ujjperceit.
- Nem – a testemet irányító feszültség nagy része felszabadult ujjaitól. Azonban a nem olyan apró fájdalom érte még mindig ott van. Mindig ott van.
- Ez rendben van, igaz? Úgy értem, távolságot akartál, és ez nem pontosan távolság – karja körém fonódik, miközben habozva állunk az ágy előtt.
- Még mindig szükségünk van távolságra, de ezt akarom most – magyarázom meg. Biztos vagyok benne, hogy ennek nincs sok értelme Harrynek, mert tényleg, nekem sincsen sok értelme ennek, főleg most, amikor ellenállhatatlan jelenléte itt van előttem.
- Én is – leheli, majd fejét lehajtja a nyakamhoz. – Ez az, ami jó nekünk, hogy ilyen közel legyünk – suttogja Harry. Karjai szorosabbá válnak a testem körül, és a térdét használja, hogy az ágyra vezessen minket, miközben ajkai gyengéden megszívják bizsergő bőrömet. – Már annyira kurvára hiányoztál, hiányzott a tested – sziszegi.
Kezei vékony pamutpólóm alá kalandoznak, aztán megfogja a szélét, hogy felemelje és áthúzza a fejemen.
- Ahogy a pulzusod… – ajkai néhány centire vannak az enyéim felett, ujjai pedig megnyomják a duzzadó eret a nyakamban, miközben lélegzik – kibaszottul megőrül, amikor megérintelek, főleg itt – szabad keze lecsúszik a hasamon, majd a bokszerem elejéhez. – Mindig olyan kemény vagy nekem – nyög fel, fel-le húzva középső ujját, elcsábítva engem. Inkább érzem, mint hallom a saját tiltakozásaimat, szemérmetlenül lesve, ahogy Harry elmozdítja a kezét, hogy ujját az ajkaihoz tegye. – Olyan édes – bókol, nedves nyelvét lassan kinyújtja, hogy betakarja ujja tetejét.
Pontosan tudja, hogy mit csinál velem. Tudja, hogy piszkos szavai milyen hatással vannak rám, és mennyire akarom őt a szavaktól. Tudja, és rohadt jó munkát végez abban, hogy belülről kifelé vággyal égjek.

Harry szemszöge
Pontosan tudom, mit csinálok vele. Tudom, mennyire imádja a mocskos számat, és amikor lenézek rá, még csak nem is zavartatja magát azzal, hogy elrejtse ezt.
- Olyan jó fiú vagy – dicsérem őt tovább, hogy kiszedjek belőle egy nyögést anélkül, hogy hozzáérnék lángoló bőréhez. – Mondd el, mit akarsz – suttogom a fülébe. Gyakorlatilag hallom szabálytalan pulzusát a bőre alatt, az őrületbe kergetem őt, és kibaszottul imádom ezt.
- Téged – válaszolja kétségbeesetten és tétován.
- Lassan akarom, azt akarom, hogy érezz minden egyes pillanatot, amit távol töltöttél – megfogom az alsónadrágja tetejét, majd leszedem a testéről. Szemei kitágultak és sötétek, ajkai rózsaszínűek és duzzadtak. Louis bólint, majd mindkét kis kezét a karom köré fonja, körülölelve őket és megpróbálva közelebb húzni engem.
- Hozd az óvszert – emlékeztet engem.
Baszki, a folyosó másik felén van, a szobában, amivel kapcsolatban senki nem várhatta, hogy ténylegesen abban maradok, miközben Louis csak méterekkel odébb van. Azonban az éjjeliszekrény furcsa módon tele volt óvszerrel érkezésemkor.
- Te hozd az óvszert – szólok vissza tudva, hogy rohadtul nincs esély arra, hogy hagyjam őt meztelenül átsietni a folyosón. Gyengéden megdörzsölöm ujjammal a mellbimbóit.
- Óvsz… – emlékeztet engem, egy élesen beszívott levegő szakítja őt félbe, ahogy megszívom a mellbimbóját. Annyira érzékeny az érintésemre, és minden egyes másodpercét meg akarom ízlelni.
- Shh – csendesítem őt el azzal, hogy megharapom az érzékeny részt, aztán lábra állok. Nem vesztegetem az időmet azzal, hogy felöltözzek, legalább bokszer van rajtam… még ha nem is lenne, pokolian biztos, hogy nem vesztegetném az időmet azzal, hogy most ruhát vegyek fel.
Visszatérek a szobába négy óvszerrel a kezemben… Egy kicsit ambiciózus vagyok és túl felkészült, de ahogy Louis viselkedik ma este, lehet, hogy szükségünk lesz az egész fióknyira.
- Hiányoztál – jegyzi meg édesen, egy szégyenlős mosoly van az arcán, aztán látom a feszengést felvillanni a szemeiben, amikor rájön, hogy hangosan mondta ki a szavakat.
- Nekem pedig te – válaszolom, olyan giccsesen hangzik, amennyire szándékoztam.
Újabb megjegyzés nélkül lehúzom az alsónadrágomat, és újra csatlakozom hozzá az ágyon. Louis felült, teljesen meztelen, háta az ágy háttámlájánál van, térdei kissé behajlítva, és egy takaró lazán át van dobva a combjain.
Kontrollálnom kell magamat a látvány miatt. Meg kell állítanom magamat attól, hogy szó szerint az ágyra ugorjak, leszaggassam róla a takarót, és elvegyem azt, ami az enyém. Azt akarom ma este… vagyis most már reggel, hogy simán menjen, nem akarom elsietni.
Mosolyogva az ágyon lévő férfire bámulok. Ő is engem néz, szemei lágyak és melegek, arca kipirult. Amikor csatlakozom hozzá az ágyon, mohó kezek indulnak meg egyenesen az alsónadrágom széléhez, lehúzva azt a combomon, lábaival befejezve a munkát, aztán kezébe fog engem, gyengéden megszorítva.
- Krisztus – szisszenek fel, pillanatnyilag elveszítve a fókuszt mindenről, kivéve Louis érintéséről. Elkezd lassan pumpálni, kis csuklóját kissé elfordítja, és kurvára imádom, ahogy pontosan tudja, hogyan érintsen meg engem. Lefekszik, kezét folyamatos ritmusban tartja, majd odaadom neki az óvszert, csendben utasítva őt, hogy mit csináljon következőnek.
Louis bólint, aztán gyorsan meg is teszi. Miközben a latexet feltekeri rám, csendben szitkozódom rá és magamra, amiért még mindig nem csináltattuk meg a teszteket. A bőr bőrön való érzése vele mennyei, és most, hogy megéreztem, egyre többre vágyom.
Louis gyorsan rám mászik, lovaglóülésben helyezkedik el a derekamnál, farkam csak centiméterekre van attól, hogy belé csússzon.
- Várj – állítom őt meg gyengéden a csípője köré fonva a kezeimet, majd visszafektetem őt mellém az ágyra.
- Mi a baj? – zavarodottság villan fel kék szemeiben.
- Semmi, csak egy kicsit még csókolózni akarok veled először – biztosítom őt, aztán kezeimbe veszem tarkóját, hogy közelebb hozzam arcát az enyémhez. Szám elfedi az övét, és testem az övé felé kerül, kényszerítve magamat, hogy lassan haladjak.
Meztelen teste felhevülten az enyémhez nyomódik, fel kell áldoznom egy pillanatot, hogy értékeljem, hogy az összes szarság után, amiken keresztülment miattam, még mindig itt van, mindig kurvára itt van, ez pedig az az istenverte alkalom, amikor tenni fogok róla, hogy ez érdemes legyen. Súlyomat egyik karommal támasztom meg, aztán ráfekszem, elválasztva lábait a térdemmel.
- Szeretlek, nagyon. Még mindig tudod ezt, ugye? – kérdezem nyelvem csapásai közben, melyek az övét érik el. Louis bólint.
- Szeretlek.
Egy szörnyű pillanatra Zayn arca jelenik meg a fejemben. Szerelmi vallomása az én Louis-mnak, és Louis hálás elfogadása, „én is szeretlek”, nyögte. Egy lassú borzongás fut rajtam végig, mire megállok. Észrevéve hezitálásomat Louis beletúr ujjaival rakoncátlan hajamba, birtokba véve számat az övével.
- Gyere vissza hozzám – könyörög.
Ennyi kell mindössze. Minden elhalványul, kivéve teste lágysága az enyém alatt, hogy milyen szoros ő, miközben lassan belé nyomódok. Az érzés tökéletes, nem számít, hányszor voltam már vele, soha sem lesz elég.
- Szeretlek – ismétli meg a szót.
Egyik karomat alá teszem, így testünk olyan szorosan van összenyomva, amennyire csak lehetséges. Megnyalom száraz ajkaimat, aztán fejemet újra a nyakába temetem, mocskos dolgokat suttogva a fülébe, és minden egyes alkalommal megcsókolom őt, amikor a nevemet nyögi. Érzem a nyomás épülését a gerincemből felemelkedve, lángra lobbantva minden egyes kibaszott csigolyát. Louis körmei a hátamba mélyednek a lapockacsontomon végig, mintha a bőrömre tetovált szavakért nyúlna. A szavak neki készültek, és csak neki.
„Soha nem szeretnék elválni tőled ettől a naptól kezdve…” Ez van ráírva. Mindent meg fogok tenni, amit kell, hogy teljesítsem végleges ígéretemet.
Felnézek, hogy rápillantsak, egyik kezem még mindig a háta alatt pihen, a másik végig utazik a törzsén, és megfogja hosszát.
- Mondd el, milyen érzés – mordulok fel, alig kapaszkodom az engem átjáró gyönyörbe.
Mozdulataim felgyorsulnak, Louis pedig lenyúl egyik kezével, hogy megmarkolja az ágyneműt. Csípőm minden bűnös mozdulata, minden erőszakos lökés várakozó testébe felfokozódik és tovább erősíti a felettem lévő erejét.
- Olyan jó, Harry, olyan jó – hangja nehéz és rekedt, én pedig lenyelem többi nyögését, amilyen mohó rohadék vagyok. Érzem, hogy teste kezd megmerevedni, és már nem tudok tovább várni. Nevének lágy kiáltásával az óvszerbe spriccelek lassú és hanyag lökésekkel, mielőtt lerogyok mellé alig lélegezve.
Átnyúlok, aztán magamhoz húzom őt, amikor kinyitom a szemeimet, izzadságréteg fedi selymes bőrét, szemei nyitva vannak és a mennyezeti ventilátort nézi.
- Jól vagy? – kérdezem tőle. Tudom, hogy egy kicsit durva voltam a vége felé, de azt is tudom, mennyire szereti ezt a szart.
- Igen, persze – hajol ide, hogy egy csókot nyomjon csupasz mellkasomra, majd kiszáll az ágyból. Rosszallóan felnyögök, amikor fehér pólóját lehúzza a fején, eltakarva testét. – Itt a fejpántod – mosolyodik el, büszkén elcsépelt megjegyzésén, majd az ágyra dobja izzadságtól nedves pólómat. Felcsavarom az anyagot és a hajam köré teszem fel, csak hogy kiszedjek belőle valami reakciót.
- Nem tetszik? – kérdezem, mire felkuncog.
- De igen, igazából – Louis tényleg show-t csinál azzal, ahogy lehajol, hogy felvegye az alsónadrágját a padlóról és felhúzza a combjain.
- Jó. Így egyszerűbb – mutatok a fejemen lévő szerkentyűre.
Tényleg szükségem van egy kurva hajvágásra, de mindig Steph egyik barátja, egy levendula hajú csaj, Mads csinálta. Vérem elkezd felforrni Steph gondolatára. Az a hülye, kibaszott…
- Föld hívja Harryt! – Louis hangja szed ki Steph-ről szóló, utálatos gondolataimból.
- Bocs.
Louis ötször sóhajt fel egy percen belül, fújtat és pöffeszkedik bosszúsan, miközben megpróbál keresni valamit, amit nézhet a falra felszerelt síkképernyős tévében. Az ágy szélénél áll, egyik keze a csípőjén van, a másikban a távirányító, és mélyen a homlokát ráncolja.
- Valami baj van? – kérdezem tőle.
- Nem – hazudja.
- Mondd el most – erőltetem, mire gyorsan kifújja a levegőt.
- Semmiség… csak egy kicsit… felhúztam magam – pirul el az arca.
- Felhúztad magad? Mindennek kellene lenned ezután, csak nem ingerültnek – húzom őt a csuklójánál fogva, hogy csatlakozzon hozzám az ágyon.
- Én nem… tudod, én nem… – hebegi. Szégyenlőssége sosem okoz csalódást abban, hogy meglepjen. Az egyik percben a fülembe nyögi, hogy erősebben, gyorsabban, mélyebben dugjam őt meg, a következőben meg nem tud összerakni egy mondatot.
- Bökd ki – kérem.
- Én nem fejeztem be.
- Mi? – fuldoklom. Tényleg annyira el voltam merülve a saját gyönyörömben, hogy nem vettem észre, hogy ő nem ment el?
- Megálltál pont mielőtt… – magyarázza csendesen.
- Miért nem mondtál csak valamit? Gyere ide akkor – húzom a pólóját, hogy átemeljem a fején.
- Mit fogsz csinálni? – kérdezi, izgatottság fűződik hangjába.
- Shh – csendesítem őt el. Nem tudom, mit akarok csinálni, megint szeretkezni akarok vele, de egy kicsit több időre van szükségem, hogy újratöltődjek. Meg is van. – Olyan valamit fogunk csinálni, amit még csak egyszer tettünk meg – vigyorgok rá, mire kitágulnak a szemei.
- Mi az? – az izgatottság helyét az idegesség vette át. Visszafekszem a könyökeimre, aztán intek neki, hogy hozzám jöjjön. – Nem értem – feleli.
- Gyere ide, tedd a combjaidat ide – ütögetem meg az üres helyet a fejem mindkét oldalán.
- Mi?
- Louis, gyere ide, és tárd szét a combjaidat a fejem felett – magyarázom lassan és érthetően.
- Ó – vinnyogja.
Látom a hezitálást a szemeiben, így átnyúlok, hogy lekapcsoljam a lámpát. Azt akarom, hogy olyan kellemesen érezze magát, amennyire csak lehetséges. Még mindig ki tudom venni teste lágy körvonalait és csípőjének szexi ívét. Louis leveszi a bokszerét, majd másodperceken belül követi utasításaimat és felém térdel.
- Elég jó a kilátásom innen – ugratom őt, mire látásom eltűnik. Lehúzta a pólómat a szemeimre. – Nos, igazából ez sokkal szexibb – mosolyodom el, aztán elcsendesít egy gyors csókkal az ajkaimra. – De tényleg, kibaszottul nagyon dögös – teszem hozzá, amikor hátrál.
Hallom őt nevetni a sötétségben, aztán kezeimet a csípőjére teszem, irányítva mozdulatait. Amint a nyelvem megérinti őt, elkezdi magától mozgatni a csípőjét, meghúzza a hajamat, a nevemet suttogja, amíg el nem veszíti magát a gyönyörben, amit neki adok.

Louis szemszöge
- Azt kívánom, bárcsak ne mennél el holnap – suttogom Harrynek, miközben végighúzom ujjbegyeimet tetovált mellkasán.
- Én is – válaszolja egyszerűen.
- Akkor ne menj – nem tudom leplezni kérésem mögött lévő kétségbeesést. Harry széttárja ujjait a hátamon, és közelebb nyomja meztelen testemet az övéhez.
- Nem akarok, de tudom, hogy csak azért mondod ezt, mert az előbb élveztettelek el többször is.
Egy elszörnyedt kötekedés szalad ki ajkaimon.
- Ez nem igaz – Harry teste egy szórakozott kuncogástól rázkódik meg kissé. – Tényleg nem ez az egyetlen ok, talán találkozhatnánk egymással hétvégente egy kicsit, és meglátjuk, hová vezet?
- Azt várod tőlem, hogy idevezessek minden hétvégén?
- Nem mindig, én is elmegyek majd oda – billentem meg fejemet, hogy a szemébe nézzek. – Ez eddig működik nekünk.
- Louis – sóhajt fel. – Már elmondtam neked, hogyan érzek a hosszú távú szarsággal kapcsolatban.
Szemeim a mennyezeti ventilátorhoz villannak, ami lassan forog körbe és körbe az elsötétített fényű szobában. Rachel marinara szószt önt Monica retiküljébe a tévé képernyőjén.
- Igen, mégis itt vagy – provokálom őt. Felsóhajt, aztán lágyan meghúzza a hajam végét, kényszerítve arra, hogy még egyszer ránézzek.
- Touché.
- Nos, szerintem van valamiféle kompromisszum itt, nem gondolod?
- Mi az ajánlatod? – kérdezi lágyan, rövid időre lehunyva szemeit, hogy vegyen egy mély lélegzetet.
- Nem tudom pontosan, adj egy pillanatot – felelem.
 Mi az pontosan, amit ajánlok neki? Mindkettőnk érdeke az, hogy kissé távolabb maradjunk egymástól egyelőre. Amennyire a szívem elfelejti az összes szörnyű dolgot, amin Harry és én keresztülmentünk a múltban, az agyam nem engedi meg, hogy feladjam az összes fennmaradó méltóságomat. Seattle-ben vagyok, követve az álmaimat, egyedül, lakás nélkül Harry birtokló természete miatt, illetve amiatt, hogy egyikünk se hajlandó kompromisszumot kötni még a leglényegtelenebb részletben sem.
- Tényleg nem tudom – felelem végül, amikor nem tudok kitalálni egy jó megoldást.
- Nos, még mindig akarod, hogy a közeledben legyek? Csak hétvégente legalábbis? – kérdezi. Harry megforgatja ujjait és rájuk csavarja a hajamat.
- Igen.
- Minden hétvégén?
- Többnyire – mosolyodom el.
- Akarsz telefonálni minden egyes nap, ahogy ezen a héten csináltuk?
- Igen – imádtam azt az egyszerű módot, ahogy Harry és én telefonon beszéltünk, egyikünk sem vette észre a percek és órák eltelését.
- Akkor minden ugyanúgy lesz, mint ezen a héten. Nem igazán vagyok biztos ebben – feleli.
- Miért nem? – úgy tűnt eddig, hogy ez működik neki, miért ellenezné?
- Azért, Louis, mert te itt vagy Seattle-ben nélkülem és nem igazán vagyunk együtt, láthatsz valaki mást vagy találkozhatsz valakivel… – halkul el.
- Harry – emelem fel magam a könyökömre, hogy lenézzek rá. Szemét az enyémbe fúrja. – Nem tervezem, hogy látok vagy találkozok bárki mással, csak egy kis függetlenséget akarok kihozni ebből, és hogy mindketten képesek legyünk kommunikálni.
- Miért olyan fontos neked, hogy nagy hirtelen független legyél? – kérdezi, nagy- és mutatóujja átsiklik a fülkagylómon, amitől végigfut a hideg a gerincemen. Ha megpróbálja elvonni a figyelmemet, az sikerül neki. Gyengéd érintése és égő zöld szemei ellenére folytatom kérésemet felé, hogy megértse, mire akarok kilyukadni.
- Ez nem egy hirtelen dolog, már említettem ezt neked korábban. Észre sem vettem, mennyire függtem tőled egészen mostanáig, és ez nem tetszik, nem tetszik, hogy úgy legyek.
- Nekem igen – feleli halkan.
- Tudom, hogy neked igen, de nekem nem – nem vagyok hajlandó elveszíteni a hangomban lévő magabiztosságot. Tudatalattim vállon vereget engem, aztán a szemeit forgatja, amiért Harry nem vette be.
- Nos, nekem mi a szerepem ebben a függetlenség szarságban?
- Csak csináld azt, amit most is. Képesnek kell lennem anélkül csinálni valamit, hogy arra gondolnék, kell az engedélyed, vagy hogy te mit gondolnál róla.
- Határozottan nem ezt csinálod most, vagy a szarságok felét sem tennéd meg, amiket megteszel…
- Harry – figyelmeztetem őt. Nem karok veszekedni. – Ez fontos nekem, képesnek kell lennem magamra gondolni. Partnereknek kellene lennünk… egyenrangú személyeknek, egyikünknek sem kellene több erővel rendelkeznie, mint a másiknak – küzdök a szavakért, átforgatva az agyamat, hogy jobb módon magyarázzam el, mit akarok… mire van szükségem.
- Egyenrangú személyek? Itt nyilvánvalóan neked van több erőd. Úgy értem, ne már, itt fekszem elmondva neked, hogy megelégszem egy olyan kapcsolattal veled, amiben egy héten csak három nap látjuk egymást.
- Ez nem csak miattam van, neked is jót tett. Tudod, hogy igen.
- Azt hiszem, de az mit mond el rólunk, hogy csak akkor tudunk jól kijönni egymással, ha más városban vagyunk? – teszi fel a kérdést, ami azóta gyötör engem, hogy megérkezett.
- Nos, ezt majd kitaláljuk később.
- Persze – forgatja a szemét makacsul, de enyhíti azzal, hogy megcsókolja a homlokomat.
- Emlékszel, mit mondtál arról, hogy van különbség aközött, hogy szeretsz valakit, és hogy képtelen vagy nélküle élni? – kérdezem.
- Egyáltalán nem akarom ezt a kijelentést még egyszer hallani, tényleg – nyafogja, én pedig felemelem a kezemet, hogy lesöpörjem homlokáról nyirkos haját.
- Te voltál az, aki kimondta – emlékeztetem őt. Ujjbegyeim végigsúrolják orra körvonalát, le a duzzadt ajkaihoz. – Nagyon sokat gondolkoztam ezen azóta – vallom be.
- Miért? – nyög fel Harry bosszúsan.
- Mert okkal mondtad ezt, nem?
- Dühből, ez minden. Fogalmam sem volt, hogy egyáltalán mit jelentett, csak fasz voltam.
- Nos, akárhogy is van, ezen gondolkoztam – koppintom meg lágyan az orra hegyét.
- Nos, bárcsak ne tetted volna, mert nincs különbség a kettő között – szavai lassan esnek le kettőnk között, hangja megfontolt.
- Hogyan?
- Nem tudok élni nélküled és szeretlek, kéz a kézben járnak. Ha tudnék élni nélküled, nem lennék annyira szerelmes beléd, mint amennyire vagyok, és nyilvánvalóan nem tudnék távol lenni tőled – ajándékoz meg egy kis mosollyal.
- Azt meg tudom mondani – harapom vissza a kuncogás, ami kitöréssel fenyeget.
- Tudom, hogy nem rólam beszélsz, majdnem seggre estél, miközben rohantál, hogy a nyakamba ugorj, amikor megérkeztem – fényes mosolya megvilágított a félhomályban, lélegzetem pedig megakad nyers szépségén. Amikor így viselkedik, gondtalanul és természetesen, nincs is jobb az én világomban.
- Tudtam, hogy azért még kínozni fogsz! – ütöm meg csupasz mellkasát, majd felemeli kezét, hogy hosszú ujjai közé fogja a csuklómat.
- Megpróbálsz durva lenni velem, ismét? Nézd, mi történt legutóbb – emeli fel fejét a matracról, mire a hő elkezd elterjedni a testemben, megpihenve a már fájó combjaim között.
- Maradnál még egy éjszakára? – térek ki megjegyzése elől, miszerint durva vagyok. Tudnom kell, hogy több időm lesz-e vele holnap, így a reggeli órák maradék részét úgy tölthetjük, hogy azt csináljuk. – Kérlek – teszem hozzá, fejemmel odasimulva nyaka görbéjéhez.
- Rendben – feleli. Érzem az állát a homlokomnál egy mosolyba húzódni. – Csak, ha megint bekötöd a szememet – egy gyors mozdulattal karját a hátam köré fonja, aztán testemet az övé alá fordítja, és elveszünk egymásban… újra és újra…

Harry szemszöge
- Na, nézd csak, ki ébredt fel végre – Kimberly a reggeliző pultnál ül, amikor besétálok a konyhába. Arcán nincsen smink, haja hátra van húzva az arcától. Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna őt egy kilónyi szar smink nélkül az arcán, és Vance kedvéért fontolóra veszem, hogy elrejtem az összes szart előle, mert sokkal jobban néz ki nélkülük.
- Jaja – nyögök fel, aztán elsétálok egyenesen mellette a kávégéphez, ami a sötét gránitpult sarkánál van.
- Mikor indulsz? – kérdezi, miközben egy tál salátát piszkál.
- Holnap, ha nem gond. Vagy azt akarod, hogy elmenjek most? – töltök meg egy bögrét a fekete itallal, majd megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Maradhatsz, természetesen. Amíg nem vagy seggfej Louis-val – vigyorodik el.
- Igazából nem vagyok az – forgatom a szemeimet rá, ahogy a vőlegénye belép a konyhába. – Szorosabban kell fognod a pórázt nála, talán még szájkosárra is szükség lesz – mondom neki. Egy mélyről jövő nevetés szakad ki Christianból, éppen, amikor Kimberly felemeli nekem a középső ujját. – Nagyon ízléses – gúnyolódok vele.
- Szörnyen vidám hangulatban vagy – vigyorodik el Christian gonoszul, mire Kimberly egy haragos pillantást vet rá. Mi a fenéről van szó? – Kíváncsi vagyok, miért van ez? – teszi hozzá, Kim pedig belé könyököl.
- Christian – szidja őt le Kimberly, mire Christian megrázza a fejét. Védekezően felemeli a kezét, hogy blokkolja Kimet, megakadályozva, hogy megismételje a játékos támadást. – Valószínűleg azért, mert hiányzott neki Louis – javasolja Kimberly, és erősen figyeli Christiant, ahogy ő körbemegy a túlméretezett szigeten, hogy elvegyen egy banánt a gyümölcskosárból.
- Úgy hallottam, az éjféli edzéstől van – szemeiben szórakozottság csillan fel, miközben lehúzza a banánhéjat. Vérem megfagy.
- Mit mondtál?
- Nyugodj meg, leállította a felvételt a jó dolgok előtt – biztosít engem Kimberly.
Felvétel? Bassza meg. Kibaszottul természetes, hogy ennek a seggfejnek van egy kamerája az edzőtermében, a pokolba, valószínűleg minden fő hozzáférhető szobában van biztonsági kamera.
- Mit láttál? – morgom, megpróbálva kordában tartani lüktető haragomat.
- Semmit. Csak, hogy Louis bement a terembe, jobban tudja ő azt, mint hogy tovább folytassa – harap vissza egy vigyort Kimberly, mire eláraszt a megkönnyebbülés. Annyira el voltam merülve a pillanatban, elmerülve Louis-ban, hogy nem is gondoltam olyan szarokra, mint a biztonsági kamera.
- Egyáltalán miért nézted a felvételt? Ez eléggé kurvára hátborzongató, hogy engem figyeltél edzés közben – nyaggatom Vance-t.
- Ne fényezd magad, a konyhai monitort néztem, mert volt valami probléma vele, a tornaterem történetesen csak mellette ment akkor.
- Persze – húzom el a szót, és a szemeimet forgatom rá.
- Harry marad még egy éjszakára, ez rendben van, ugye? – kérdezi Christiantól Kim.
- Természetesen rendben van. Amúgy sem tudom, miért nem maradsz itt a seggeden, tudod, hogy többet fogok fizetni neked, mint a Bolthouse.
- Nem tetted, ez volt a probléma – emlékeztetem őt egy önelégült vigyorral.
- Ez azért volt, mert akkor csak elsőéves voltál az egyetemen, szerencsés voltál, hogy kaptál egy fizetett gyakornoki állást, nemhogy egy állást diploma nélkül.
- A Bolthouse nem ért veled egyet.
- Azok faszfejek. Emlékeztetnem kell téged, hogy csak tavaly a Vance nagyon felülmúlta őket? Kiterjeszkedtem ide, Seattle-be, és egy New York-i iroda megnyitását is tervezem jövőre.
- Van lényege a hencegésednek? – kérdezem.
- Igen. Az a lényeg, hogy a Vance egyre nagyobb és nagyobb lesz, és történetesen itt dolgozik ő is – nem kell kimondania Louis nevét, hogy megértsem szavainak súlyát. – A következő félév után lediplomázol, ne hozz megfontolás nélküli döntést most, ami befolyásolja az egész karrieredet, mielőtt az elkezdődhet – gyorsan beleharap a kezében lévő gyümölcsbe, én pedig a homlokomat ráncolom rá egy éles válaszon gondolkozva. Úgy tűnik egyet sem találok.
- A Bolthouse-nak van irodája Londonban.
- Ki megy vissza Londonba? Te? – nem rejti el a hangjában lévő szarkazmust.
- Talán, terveztem és még mindig tervezem.
- Igen, én is terveztem – pillant jövendőbeli feleségére. – Soha nem fogsz visszamenni, hogy ott élj, éppen ahogyan én sem fogok – Kimberly elpirul és lelkesedik szavaira, én pedig arra a következtetésre jutok, hogy ők a legbosszantóbb pár, akikkel valaha is találkoztam. Olyanok, hogy látod, mennyire szeretik a másikat csak azzal, hogy figyeled őket interakcióba lépni egymással. Ez bosszantó és kellemetlen. – Tehát igazam van – kuncog fel Christian, mire rájövök, hogy még nem válaszoltam kijelentésére.
- Nem értettem veled egyet – csattanok fel.
- Igen, de nem is ellenkeztél – szól közbe Kimberly amilyen tipikus ball-buster (egy igényes nő, aki tönkreteszi a férfiak önbizalmát), aztán elviszem a kávés csészémet és a golyóimat olyan messzire Kimberlytől, amennyire csak lehet.

Louis szemszöge
A reggel túl korán érkezik meg, és amikor felébredek, egyedül vagyok az ágyban. Az ágy üres oldalán még mindig ott vannak Harry nyomai, szóval biztosan csak néhány perccel ezelőtt kelt fel. Végszóra halkan belép a szobába, kávéscsészével a kezében.
- Jó reggelt – feleli, amikor észreveszi, hogy ébren vagyok.
- Reggelt – torkom szorul és száraz. Gondolatoktól arról, ahogy Harry ki-be mozog a számból vad lökésekkel, a belsőm összeszorul.
- Jól érzed magad? – a szekrényre teszi a gőzölgő kávés csészét, majd az ágyhoz sétál. Leül mellém az ágy szélére. – Válaszolj – teszi hozzá nyugodtan, amikor túl sokáig tart, hogy válaszoljak.
- Igen, csak fáj – nyújtom ki a karjaimat és a lábaimat magam elé. Igen, határozottan fáj. – Hová mentél?
- Csak egy kis kávéért, és fel kellett hívnom Liamet, hogy szóljak neki, nem leszek otthon ma – mondja nekem. – Ha még mindig azt akarod, hogy itt maradjak, persze.
- Igen – bólintok rá. – De miért kell elmondanod Liamnek?
Harry beletúr a hajába, és szemei arra koncentrálnak, hogy az arckifejezésemet leolvassa, és van egy olyan érzésem, hogy valamiről lemaradok.
 - Válaszolj – használom a saját szavait ellene.
- Apukádra vigyáz.
- Miért? – miért lenne szüksége apámnak arra, hogy vigyázzanak rá?
- Megpróbál kijózanodni, azért, és nem vagyok elég hülye ahhoz, hogy egyedül hagyjam abban a lakásban.
- Van ott valamilyen italod, ugye?
- Nem, kidobtam. Csak hagyd ezt, oké? – hangja már nem lágy, hanem sürgető és a határa szélén áll.
- Nem, nem fogom ezt csak hagyni. Van valami, amit tudnom kellene? Mert úgy érzem, hogy kimaradok valamiből, megint – teszem karba a kezemet a mellkasomon, Harry pedig mély levegőt vesz, szemeit drámai mozdulattal hunyja le.
- Igen, van valami, amiről nem tudsz, de könyörgöm neked, hogy csak bízz bennem, oké?
- Mennyire rossz? – kérdezem rettegve a lehetséges választól.
- Csak bízz bennem, oké?
- Bízzak benned, hogy mit csinálsz?
- Bízz bennem, hogy gondoskodom erről az egész szarságról, így mire elmondom neked, hogy mi történt, már nem fog számítani. Elég sok szar történik veled most, kérlek, csak bízz bennem ezzel kapcsolatban és engedd el – ösztökél.
Kezdődő paranoiám és pánikom, ami mindig előjön az ilyen fajta helyzetekben, lángol bennem, és pillanatnyira vagyok attól, hogy megkaparintsam Harry telefonját tőle és én magam hívjam fel Liamet. A Harry arcán lévő kifejezés megállít, könyörög nekem, hogy bízzak meg benne ezzel kapcsolatban, bízzak abban, hogy rendbe hozza, akármi is történik, és amennyire tudni akarom, nem hiszem, hogy kezelni tudok még egy a tányéromhoz hozzáadódó problémát most. Még mindig nem hevertem ki Steph árulását.
- Oké – sóhajtok fel. Harry összehúzza a szemöldökét és oldalra billenti a fejét.
- Tényleg? – meglepődött a könnyű meggyőzéstől, biztos vagyok benne.
- Igen, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne aggódjak ezen, amíg megígéred nekem, hogy jobb, ha nem tudom.
- Ígérem – bólint kétségtelenül.
- Rendben – véglegesítem a megállapodást, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a kínzó szükséget, hogy megtudjam, mi történik az apámmal, az agyam hátsó felébe lökjem.