2017. szeptember 29., péntek

Chapter 253

Sziasztok! 😊
Ezer bocsánat a késésért ismét, állandóan beadandót kell csinálnom, és elszaladt vele az idő 😐 Na meg az átolvasás is sok időbe telt, sok minden történik a részben. Van egy kis feszültség az elején, Harrynek elég érdekes a véleménye, de ha jobban belegondolunk, szerintem meg lehet érteni, miért vélekedik úgy, ahogy. Utána szerencsére szépen elsimítják a vitát 😉 Események a közepén és a végén is vannak bőven, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek majd. Az elején zárójelbe írtam, hogy vixen, ami nem pontosan azt jelenti, amit leírtam a fejezetben, mert a nőstény róka nem igazán illik ide, ezért maradtam az állatnál 😄 Más megjegyzésem szerintem már nincs, egy hét múlva találkozunk.
Kellemes olvasást! 😊😘



Chapter 253

Louis szemszöge
Amikor felébredek, Harry nincs elterülve rajtam, a szoba pedig túl világos még a szemhéjamon keresztül is. Csukva tartva a szememet felnyögök.
- Hány óra?
Fejem lüktet, és bár tudom, hogy fekszem, olyan érzés, mintha a testem oda-vissza úszkálna.
- Dél – feleli Harry mély, akcentusos hangja a szoba másik feléből.
- Dél?! Kihagytam az első két órámat! – próbálok meg felülni, de a fejem megszédül. Visszaesek a matracra egy nyöszörgéssel.
- Nincsen probléma, feküdj vissza.
- Nem! Nem hiányozhatok több óráról, Harry, csak most jöttem erre a kampuszra, és nem kezdhetem így a félévet – kezdek el pánikolni. – Annyira le fogok maradni.
- Biztos vagyok benne, hogy rendben leszel – von Harry vállat, átszelve a szobát, hogy leüljön az ágyra. – Valószínűleg már amúgy is megcsináltad a beadandókat.
Túl jól ismer engem.
- Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy kihagyom az órát, ami nem vet rám jó fényt.
- Kinek? – kérdezi Harry, tudom, hogy gúnyolódik.
- A tanáraimnak, a csoporttársaimnak.
- Louis, szeretlek, de ne már. A csoporttársaid nem szarhatnák le jobban, hogy ott vagy-e vagy sem. Valószínűleg észre sem vették. A tanáraid igen, mert hízelgős vagy, de a csoporttársaidat nem érdekli, és ha igen, akkor mi van? A véleményük kurvára nem számít.
- Azt hiszem – hunyom le a szemeimet, aztán megpróbálom meglátni a mondanivalója lényegét. Utálok késni, hiányozni az órákról és délig aludni. – Nem vagyok hízelgős – teszem hozzá.
- Hogy érzed magad? – hagyja figyelmen kívül védekezésemet. Érzem a matracot mozgolódni, majd amikor kinyitom a szememet, Harry mellettem fekszik.
- Úgy, mintha túl sokat ittam volna tegnap este – vallom be. A fejem lüktet, készen arra, hogy felrobbanjon.
- Az biztos. Hogy érzi magát a segged? – markolja meg keze a hátsómat, mire megrezzenek.
- Kicsit fáj, de okés.
- Meg vagyok lepve, hogy csak egy kicsit. Két fasz volt benne egyszerre tegnap este – feleli Harry.
- Nem voltam annyira részeg… ugye?
- Viccelek – kuncog fel, meggyúrva a bőrt a kezével. – Nem próbáltuk ezt ki, – tekintete találkozik az enyémmel – még.
Nyelek egyet.
- Csak, ha akarod. Egy kibaszott állattá (vixen) válsz, amikor részeg vagy, szóval feltételeztem, ez lesz a következő a listádon.
Én, állat (vixen)?
- Ne ijedj meg ennyire, ez csak egy javaslat volt – mosolyog rám. Nem tudom eldönteni, hogyan érzek ezzel kapcsolatban… és kétségkívül nem tudok lépést tartani vagy feldolgozni ezt a fajta beszélgetést most. Kíváncsiságom túl nő rajtam.
- Te már… – nem tudom, hogyan tegyen fel a kérdést, ez azon néhány dolog egyike, amikről még sosem beszéltünk, eltekintve attól, amikor Harry mocskos dolgokat mond arról, hogy azokat akarja csinálni velem. – Csináltad már ezt korábban? – fürkészem az arcát válaszért.
- Nem, igazából nem.
- Ó – túlságosan is tudatában vagyok ujjainak, melyek meztelen bőrömhöz érnek, ahol a bokszerem vonala lenne, ha lenne rajtam.
A ténytől, hogy Harry ezt még sosem tapasztalta meg korábban, meg akarom tenni ezt, csak, hogy én legyek az első neki valamiben.
- Min gondolkozol? Látom forogni azokat a kerekeket – löki meg az orromat az övével, én pedig elmosolyodom nézése alatt.
- Tetszik, hogy ezt még nem csináltad korábban…
- Miért? – húzza fel szemöldökét, mire elrejtem arcomat.
- Nem tudom – hirtelen szégyenlős vagyok. Nem akarok bizonytalannak hangozni vagy veszekedést elkezdeni. Már így is másnapos vagyok.
- Mondd el – követeli lágyan.
- Nem tudom, csak jó lenne az elsőnek lenni neked valamiben.
Harry felemeli magát a könyökére, aztán lenéz rám.
- Hogy érted?
- Csak úgy, hogy sok dolgot csináltál már… tudod, szexuálisan… – magyarázom csendesen – én meg semmi új élményt nem adtam neked.
Harry óvatosan figyel engem, mintha félne válaszolni.
- Ez nem igaz.
- De igen – biggyesztem az ajkamat.
- A fenét igen. Ez baromság és tudod ezt – hangja gyakorlatilag morgás, és mélyen a homlokát ráncolja.
- Ne harapd le a fejemet, mit gondolsz, én hogyan érzek azzal kapcsolatban, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel voltál? – csattanok rá fel én is. Ennek az emlékeztetése nem jön elő olyan gyakran, mint régen, de amikor ez megtörténik, az szörnyen mardos.
Harry megrezzen, majd gyengéden meghúzza mindkét karomat, hogy ülésbe húzzon fel maga mellett.
- Gyere ide – felemel az ölébe, félmeztelen teste meleg és üdvözlő az én teljesen csupasz bőröm alatt. – Én nem így gondolok erre – feleli a vállamba. Megborzongok. – Ha bárki mással lettél volna, nem lennék most veled – felkapom fejemet, hogy ránézzek.
- Tessék?
- Hallottál – csókolja meg a vállam görbéjét.
- Ezt nem túl jó dolog mondani – hozzászoktam már Harry szűrés nélküli szájához, de a szavak meglepnek. Nem gondolhatja komolyan őket.
- Soha nem állítottam, hogy jó vagyok.
Mozgolódok testemmel az ölében, majd figyelmen kívül hagyom a mély nyögést a torkából.
- Komolyan gondolod?
- Nagyon – bólint.
- Szóval azt mondod nekem, hogy ha nem lettem volna szűz, nem jártál volna velem? – a téma nem olyan, amiről általában beszélgetünk, és ideges vagyok, hogy megtudjam, hová vezet ez.
Harry szemei összeszűkülnek, ahogy az arckifejezésemet figyeli, mielőtt azt motyogja:
- Pontosan ez az, amit mondok. Ha visszaemlékszel, amúgy sem igazán akartam járni veled – vigyorodik el, mire a homlokomat ráncolom. Lábamat a padlóra teszem, hogy felemeljem magamat az öléből, de visszatart. – Ne duzzogj – próbálja meg ajkait az enyéimhez nyomni, de gyorsan elfordítom a fejemet.
- Akkor talán nem kellett volna járnod velem – vetek rá haragos pillantást. Túl érzékenynek érzem magam, és megbántotta az érzéseimet. – Egyszerűen véget kellett volna vetned neki, miután nyertél – szítom tovább a tüzet, aztán várok a robbanásra.
Zöld szemeibe nézek reakcióra várva, az még mindig nem jön. Nevetve hátra fekszik az ágyon és a kedvenc hangom tölti meg a szobát.
- Ne legyél már ilyen gyerekes – ölel Harry szorosabban, mindkét csuklómat egy kezébe véve, hogy megelőzze, hogy kiszálljak az öléből. – Csak azért, mert nem akartam járni veled a kezdetekkor, nem jelenti azt, hogy nem örülök, hogy megtettem.
- Akkor sem szép dolog ezt mondani, és azt mondtad, nem lettél volna velem, ha együtt lettem volna valaki mással. Szóval, ha lefeküdtem volna Natalie-val, mielőtt találkoztam veled, nem jártál volna velem?
Harry megrándul a szavakon.
- Nem. Nem tettem volna. Nem lettünk volna abban a… helyzetben, ha nem lettél volna szűz – lágyan beszél most. Helyes.
- Helyzetben – ismétlem meg, még mindig bosszús vagyok. Durvábban jön ki a számon, mint azt akartam.
- Igen, helyzetben – hirtelen megfordít engem, majd visszafektet a matracra. Teste az enyémen van, összefogja csuklóimat a fejem felett csak az egy kezét használva, térdeivel pedig szétnyitja a combjaimat. – Nem lennék képes elviselni, ha egy másik személy is hozzád ért volna. Tudom, hogy ez kibaszott őrültség, de ez a rohadt igazság, akár akarod hallani, akár nem – lehelete meleg az arcomon, forró fuvallatokban kijőve. Pillanatnyilag elfelejtem, miért vagyok rá bosszús. Harry most őszinte, ez jó pont, de egy ellenszenves kettős mérce.
- Tökmindegy.
- Tökmindegy? – kuncog fel, szorosabbra véve kezét a csuklómon. Megfeszíti a csípőjét, hozzám nyomva bokszerbe öltözött testét. – Ne legyél már nevetséges, tudod, milyen vagyok.
Annyira kitárulkozva érzem magam, és Harry parancsoló cselekedetei jobban felizgatnak, mint azt kellene. Ő tovább folytatja.
- És tudod, hogy új élményeket adtál nekem. Soha nem szerettem senkit, romantikus értelemben, vagy egyáltalán, ahogy a családot szokás tényleg… – szemei elkalandoznak elmélkedve egy fájdalmas emléken, de gyorsan visszatér hozzám – és soha nem laktam együtt senkivel, rohadtul nem érdekelt korábban soha, hogy elveszítek valakit, de amikor rólad van szó, nem élném túl. Ez egy új élmény – ajkai az enyéim felett vannak. – Ez elég élmény neked?
Bólintok, ő pedig elmosolyodik. Felemelem fejemet csak centiméterekre a matractól, ajkaim hozzá fognak érni az övéihez. Úgy tűnik, olvas a gondolataimban, aztán kicsivel feljebb emeli a fejét.
- És azt a fogadás szarságot ne dobd még egyszer az arcomba – fenyegetőzik hozzám dörzsölve magát. Egy áruló nyögés szökik ki, mire szemei elsötétülnek. – Érted? – folytatja zabolázásomat.
- Persze – forgatom rá a szemeimet kihívóan, majd elengedi a kezemet, végighúzva újonnan szabaddá vált kezét a testemen, megállva a csípőmön és lágyan megszorítva azt.
- Rosszcsont vagy ma – rajzol köröket a csípőmön, több súlyt téve a testemre. Rosszcsontnak érzem ma magam. Másnapos és hormonális vagyok.
- Te meg segg vagy ma, szóval kvittek vagyunk – szólok vissza.
Megharapja az arca belsejét, aztán lehajtja hozzám a fejét. Harry ajkai melegek, ahogy végig csókolja az állam vonalát, közvetlen vonalon küldve elektromosságot az ágyékomba. Lábaimat a dereka köré fonom, majd összezárom a kis helyet, ami a testünk között maradt.
- Csak téged szerettelek – emlékeztet engem ismét, enyhítve a kis fájdalmat korábbi szavaitól. Ajkai elérik a nyakamat, aztán egyik keze megcsípi a mellbimbómat, míg a másikat arra használja, hogy fenntartsa testét. – Mindig is csak téged foglak szeretni.
Én nem szólalok meg, nem akarom tönkre tenni ezt a pillanatot. Imádom, amikor nyitott velem az irántam való érzéseivel kapcsolatban, és most az egyszer új fényben látom ezt az egészet. Steph, Molly és a Washington State University fél kampusza talán szórakozott Harryvel, de egyikük sem, egyetlen egy ember sem jutott el odáig, hogy azt hallja tőle, „szeretlek”. Nekik nem volt, és soha nem is lesz meg az a kiváltságuk, hogy ismerjék őt, az igazi énjét, ahogy én. Fogalmuk sincs, milyen csodálatos és hihetetlenül briliáns ő, nem hallhatják őt nevetni, nem figyelhetik a szemeit lecsukódni és a gödröcskéit előbukkanni. Soha nem fogják hallani életének töredékét vagy hallani a meggyőződést a hangjában, amikor megesküszik, hogy jobban szeret engem a lélegzésnél, és ezért nem irigylem őket, sajnálom őket.
- Csak téged szerettelek – ígérem neki viszonzásképpen.
A szeretet, amit Natalie felé érzek nem több a családinál. Harryt a mindent elnyelő, hihetetlen módon szeretem, amiről mélyen legbelül tudom, hogy soha nem fogom újra érezni. Érzem Harry kezeit lemozdulni a bokszeréhez, lehúzza azt, én pedig a lábamat használom, hogy segítsek megszabadulni tőle. Egy gyengéd mozdulattal Harry belém csúszik felkiáltva, ahogy áthatol bejáratomon.
- Még egyszer – könyörög.
- Csak téged szerettelek – ismétlem meg.
- Kibaszott Krisztus, Lou, annyira nagyon szeretlek – ez egy nyers vallomás, ahogy kiszűri összeszorított száján keresztül.
- Mindig csak téged foglak szeretni – ígérem meg neki. Csendesen imádkozom, hogy megoldjuk az összes problémánkat, mert tudom, hogy ez igaz. Mindig ő lesz az.
Harry lökései mélyek, megtöltve és követelve engem, megharapva és szívva a nyakamon lévő bőrt meleg és nedves nyelvével.
- Érezlek téged, minden egyes centimétert… olyan kibaszott meleg vagy… – nyögi, tudatva azt, hogy nem tett fel óvszert. Az eufórikus révület ellenére is megszólalnak a vészcsengők. Tudatalattim megjelenik, lefestve előttem egy hosszú tekercs óvszert, jelezve. Elpislogom ezt, majd élvezem Harry kemény izmainak érzését, ahogy megfeszülnek kezeim alatt, miközben végighúzom azokat széles vállain és tetovált karjain.
- Nem kell feltenned semmit – felelem, ahogy összeszorítom lábaimat dereka körül, mélyebbre nyomva őt. Gyomrom elkezd kavarogni, összeszorulni.
- Én… Nem fogok… – sebessége felgyorsul, én pedig szerintem ketté fogok hasadni, ha Harry megáll most.
Nem tudom nem végighúzni a körmeimet a hátán, bátorítva őt, hogy elmenjen bennem.
- Baszki, gyerünk, Louis – utasít, mintha lenne választásom.
Ahogy orgazmusom eléri a küszöböt, félek, hogy talán elájulok az élvezet mennyiségétől, amit érzek, amikor fogaival súrolja a mellkasomat erősen meghúzva és megjelölve engem ott. Nevemnek újabb nyögésével és irántam való szerelmének kinyilatkoztatásával Harry mozdulatai megállnak, majd kihúzza magát belőlem, elélvezve a hasamon és az államon. Áhítattal nézem, ahogy megérinti magát, megjelölve engem a legbirtoklóbb módon, miközben nem törik meg a szemkontaktus.
Harry rám zuhan remegve és kifulladva. Csendben fekszünk, egyikünknek sem kell megszólalnia, hogy tudja, mire gondol a másik.


- Hová akarsz menni? – kérdezem tőle. Még az ágyat sem akarom elhagyni, de Harry ajánlata, miszerint Seattle-ben járkáljunk napközben, olyan valami, ami nem történt meg a múltban, és nem vagyok biztos benne, hogy meg fog-e vagy mikor fog megtörténni újra.
- Leszarom, tényleg. Talán mondjuk vásárolni? – szemei az arcomat fürkészik. – El kell menned vásárolni? Vagy akarsz?
- Nem igazán van szükségem semmire… – válaszolom. Amikor felnézek ideges kiállására, visszatáncolok. – Igen, persze. A vásárlás jó lesz – olyan erőfeszítéseket tesz. Az egyszerű dolgok, amiket a párok csinálni szoktak, azok teljesen Harry komfortzónáján kívül vannak. Rámosolygok, emlékezve arra az estére, amikor elvitt korcsolyázni, hogy bebizonyítsa, valóban tud rendes barát lenni.
Az annyira szórakoztató volt, Harry meg olyan sármos és játékos volt, akárcsak az elmúlt másfél hét alatt. Nem akarok egy „rendes” barátot, Harryt akarom a nyers humorával és a mogorva hozzáállásával, hogy elvigyen egyszerű randikra egyszer-egyszer, és hogy elég biztonságban érezzem magam a kapcsolatunkban, hogy a lejtmeneteinket majd elmossa a felfelé ívelésünk.
- Jó – mozgolódik kellemetlenül.
- Csak fogat kell mosnom és megfésülnöm a hajamat.
- És felöltöznöd – fogja meg lágyan a túl érzékeny területet a lábaim között. Harry már felhasználta az egyik pólóját, hogy tisztára töröljön, ez egy olyan valami, amit folyton csinált régen.
- Igen. Talán le kellene öblítenem magamat a zuhanyzóban – nyelek egyet, elgondolkozva azon, hogy Harry és én megyünk-e még egy kört, mielőtt elindulunk. Nem tudom, hogy bármelyikünk is tudná-e kezelni ezt.
Felállok az ágyról, aztán megrezzenek. Tudtam, hogy fájni fog, de vége lesz-e ennek valaha utána? Most csak arra tudok gondolni, hogy Angliába megyünk. Elmegyünk Angliába… nem tűnik valóságosnak.
- Mi az?
- Izgatott vagyok, hogy Angliába megyünk – mondom Harrynek.
- Tényleg? Körülbelül egy héttel ezelőtt fel sem akartad hozni azt, hogy Angliában éljünk – feleli.
- Ez csak látogatás, nem fogunk ott lakni – válaszolom, miközben áthúzom a fejemen Harry pólóját.
- Mindegy, majd később beszélünk róla. Menj zuhanyozni – feleli.
Elhagyom a szobát, de még előtte a szememet forgatom rá.

Harry szemszöge
- Nem is tudtam, hogy ti itt vagytok, azt hittem, Louis-nak órái vannak ma – mondja nekem Kimberly, amikor belépek a konyhába. Miért van ő egyáltalán itt?
- Nem érezte jól magát. Nem kellene neked dolgoznod, vagy az, hogy itthon maradsz annak a juttatása, hogy a főnököddel dugsz?
- Igazából én sem érzem jól magam, te segg – dob nekem egy vattázott papírdarabot, de nem sikerül neki.
- Neked és Louis-nak tényleg meg kellene tanulnotok, hogyan bánjatok a pezsgővel – mondom neki. Kimberly felmutatja a középső ujját.
- Hol van most Louis? – megszólal a mikró, miközben elővesz egy műanyag tálat, ami tele van valamivel, ami úgy néz ki és olyan illata van, mint a macskakajának, aztán leteszi azt a pultra. Teli villát teli villa után tesz a szájába, én felemelem az ujjaimat, hogy befogjam az orromat.
- Ennek tiszta szar szaga van – jegyzem meg.
- Hol van Louis? Ő majd elcsendesít.
- Én nem számítanék erre – vigyorgok. Valamennyire megkedveltem azt, hogy kötekedjek Vance menyasszonyával. Nem érdekli, ha valaki kritizálja őt, és elég bosszantó ahhoz, hogy rengeteg munícióval rendelkezzek.
- Nem számítanál mire? – csatlakozik hozzánk Louis a konyhában pulóverbe, szűk farmerbe öltözve, illetve az a papucs van rajta, amiről esküdözik, hogy az cipő. Ezek tényleg túlárazott ruhák egy darab kartonpapír köré tekerve, jótékonysági ügyeket használva fel, hogy eladják a vékony cipőket.
- Semmire – teszem kezeimet a zsebembe, hogy leküzdjem az ösztönt, hogy lelökjem Kimberly önelégült seggét a bárszékről.
- Csak szórakozik, semmi újdonság – eszik még egy falatot Kim a macskakajájából.
- Gyerünk, Kim bosszantó – felelem éppen elég hangosan ahhoz, hogy Kim meghalljon.
- Légy kedves – szid le Louis. Kezét az enyémbe veszem, majd kivezetem őt a házból.
Amikor az autóhoz érünk, eszembe jut egy ötlet.
- Mindkettőnknek el kell mennie és leteszteltetnie magát – olyan elővigyázatlan voltam mostanában, és most, hogy óvszer nélkül megéreztem őt, nincs visszaút.
- Tudom. Még mindig időpontot akarok kérni, de nehéz biztosítás nélküli klinikát találni.
- Folyamatosan elfelejtem, hogy nincs biztosításod – dörzsölöm meg ujjaimmal az államon lévő borostát.
Egy dolog, amit megcsinált nekem az apám, az az egészségbiztosítás. Furcsa, mennyire zavar engem, hogy Louis-nak nincs biztosítása. Ki fogom fizetni bármennyibe is kerül ez a klinikai látogatás és a teszt neki, függetlenül attól, milyen keményen fog küzdeni velem emiatt.
- Hamarosan biztosítást kell kötnöd, nincs választásod – vigyorgok rá, tudva, hogy az amerikai politika olyan valami, amin sosem fogunk egyetérteni. Főleg most, hogy van politológia órája, azt hiszi, mindent tud a témával kapcsolatban, amit csak lehet.
- Ne kezd ezt el velem – forgatja a szemeit.
- Csak mondom, kitalálhatjuk Angliában…
- Harry, ha még egy negatív dolgot mondasz az elnökömről, ki fogok ugrani ebből az autóból.
- Persze, persze.
- Talán később ezen a héten kereshetek valahol egy helyet. Élvezem annak az érzését, hogy teljes egészében érezlek, és hogy figyelmetlenné válsz – feleli.
- Figyelmetlen? Én? – kötekedek, megpróbálva nem pánikolni. – Te vagy az, aki folyamatosan meglep, és nem tudok tisztán gondolkozni.
- Ó, kérlek! – vihogja, majd fejét a fejtámlánál pihenteti az ülésén. – Egyébként keresni fogok egy klinikát, ahová elmehetek ma, így az állati módszereimtől (vixen ways) nem leszel olyan figyelmetlen – nevet fel.
Néhány telefonhívás után bejelenti:
- Van egy időpontom hétfőre.
- Jó – túrok bele kezemmel a hajamba, mielőtt visszateszem azt a combjára.
Bekapcsolom a rádiót, aztán követem az irányokat a telefonomon a legközelebbi bevásárlóközponthoz.
Mire körbesétálunk a plázában, szétuntam az agyamat Seattle-t illetően. Az egyetlen dolog, ami szórakoztat, az Louis. Még akkor is, amikor csendben van, olvasom a gondolatait csak azzal, hogy figyelem az arckifejezéseit. Figyelem őt, figyelem az embereket, ahogy sietnek a plázában. Louis a homlokát ráncolja, amikor egy mérges anya megüti a gyereke seggét a bolt közepén, majd kivezetem őt onnan, mielőtt kezelhetetlenné válik a helyzet. Egy csendes pizzériában ebédelünk, Louis pedig egész ebéd alatt megoszt velem minden részletet egy új könyvsorozatról, amin gondolkozik, hogy elkezd olvasni. Tudom, milyen ítélkező tud lenni a modern regényekkel kapcsolatban, úgyhogy ez meglep és kíváncsivá tesz.
- Le kell majd töltenem őket, amikor visszakapom tőled a nook-omat – feleli megtörölve a száját egy szalvétával. – Alig várom, hogy visszakapjam a nyakláncomat is, vagy a levelet.
Kényszerítem magamat, hogy ne pánikoljak, aztán majdnem egy egész szelet pizzát nyomok a számba, így képtelen vagyok válaszolni. Hálás vagyok, amikor másik témára vált.
A nap azzal végződik, hogy Louis elalszik az autóban, mostanában ez szokásává vált, és valamilyen oknál fogva imádom ezt. A hosszabb úton megyek vissza a házhoz, éppen mint legutóbb.


Louis ébresztője nem keltett fel engem, és ő sem. A legkevésbé sem vagyok elégedett, hogy nem láthattam őt ma reggel, mielőtt elment, főleg mivel egész nap nem lesz itthon. Amikor a falon lévő órára pillantok, az azt mutatja, hogy majdnem dél van, nemsokára ebédszünete lesz. Gyorsan felöltözök, aztán elhagyom a házat, hogy lássam őt az új Vance ágazatban. Furcsa belegondolni abba, hogy dolgozhatnék vele ott, együtt vezetnénk munkába minden egyes reggel, hazafelé is együtt mennénk… ténylegesen együtt élnénk akkor.
Távolság, Harry, távolságot akar. Felnevetek az ötleten, igazából nem is adunk egymásnak semmilyen teret, csak három napot egy héten, legfeljebb.
A Seattle-i iroda kibaszottul felháborítóan pazarló. Sokkal nagyobb, mint az a szar iroda, amiben én dolgoztam. Nem hiányzik, hogy dohos irodában dolgozzak, az rohadtul biztos. Vance nem engedné meg nekem, hogy otthonról dolgozzak, Brent volt az, a főnököm a Bolthouse-nál, aki felajánlotta, hogy csináljam meg a munkámat neki a nappalimból annak érdekében, hogy „megtartsuk a nyugalmat”. Ez tökéletesen működik nekem, most még jobban, szóval viccesek azok az érzékeny faszok az irodában.
Meglepődöm, amikor nem veszek el ebben a kibaszott irodaház labirintusában.
- Miben segíthetek? – ragyog rám Kimberly az asztala mögül, megmutatva nekem a képességét, miszerint profi tud maradni.
- Hol van Louis?
- Az irodájában.
- És az… – dőlök a falhoz, aztán várok Kimberlyre, hogy megmutassa nekem Louis-t.
- Végig a folyosón, a neve kint van a táblán – pillant vissza a számítógépe képernyőjére, elküldve engem. Goromba.
Mit csinál ő pontosan, amiért Vance fizet neki? Biztosan megéri neki, hogy képes legyen megdugni Kimet állandóan és közel tartani magához napközben. Megrázom a fejemet, megszabadulva a képektől kettejükről.
- Kösz a segítséget – zúgolódok, majd végigmegyek a hosszú, szűk folyosón.
Amikor elérem Louis irodáját, kopogás nélkül nyitom ki az ajtót. Az iroda üres. Benyúlok a zsebembe és megfogom a telefonomat, hogy felhívjam őt, másodpercekkel később hallom telefonja rezgését, ami az asztalától jön. Hol a fenében van?
Sétálok a folyosón őt keresve. Tudom, hogy Zayn a városban van, ez pedig feldühít. Esküszöm a kibaszott…
- Harry Styles? – hallatszik egy nő hangja mögülem. Megfordulva egy ismerős arcot látok meg.
- Uhm… szia? – nem emlékszem, hol láttam már őt korábban, de tudom, hogy valahol igen. A ráébredés megüt, amikor csatlakozik hozzá egy másik nő. Kurvára viccelned kell velem. Az univerzum egy kibaszott beteg játékot játszik velem, és ez kurvára felidegesít.
- Lám… lám… lám… – vigyorog rám Tabitha. Louis történetének a két rosszindulatú irodai zaklatóról sokkal több értelme van most.
- Te vagy az, aki szarozik Louis-val, ugye? – ha bármilyen gondolatom lett volna arról, hogy Tabitha átjött Seattle-be, azonnal tudtam volna, hogy ő az, aki ribancként viselkedett. Erről volt ismert még amikor Vance-nál dolgoztam, és biztos vagyok benne, hogy nem változott meg.
- Mi? Én? – dobja át haját a válla felett, majd elmosolyodik. Máshogy néz ki… természetellenesen tényleg. Talpnyalójának ugyanolyan narancssárgás árnyalatú a bőre… nem kellene abban az akármiben fürdeniük, amitől így néznek ki, ételszínező talán?
- Hagyd abba a szarságot. Ne szórakozz vele, ő csak megpróbál beilleszkedni itt, te meg nem fogod ezt tönkretenni neki azzal, hogy ok nélkül ribanc vagy vele.
- Nem is csináltam semmit! Amúgy is csak vicceltem.
Képek villannak fel a fejemben arról, ahogy leszopott a fürdőszobában, aztán lenyelem a nyugtalan érzést, ami a nem kívánatos emlékkel jött együtt.
- Ne csináld többet – figyelmeztetem őt. – Én nem baszakodok itt. Még csak ne is beszélj hozzá.
- Jézusom, még mindig vidám vagy, látom. Nem fogok szórakozni már vele. Nem akarnám, hogy beárulj Mr. Vance-nál és kirúgass, ahogy azt tetted Sam…
- Az nem az én hibám volt.
- De igen, az volt! – suttogja drámaian. – Amint a pasija megtudta, hogy mit csináltatok ti ketten… mit csináltál te, ő titokzatosan elment pontosan ugyanazon a héten.
Tabitha könnyű volt, annyira rohadtul könnyű, ahogyan Samantha is. Abban a pillanatban, hogy megtudtam, ki volt Samantha barátja, vonzóvá vált nekem a csaj. Amint bejutottam a lábai közé, semmit sem akartam csinálni vele. Ez a kis játékom sok szarságot és drámát okozott. Jobb, ha nem is emlékeztetnek erre, és az pokolian biztos, hogy nem akarom, hogy Louis belekeveredjen ebbe a gonosz szarságba.
- A történet felét sem tudod, szóval tarsd a szádat. Hagyd békén Louis-t, és a munkád a tiéd marad – őszintén lehet, hogy volt egy kis közöm ahhoz, hogy Vance engedte elmenni Samantha-t, de az, hogy itt dolgozott, túl sok problémát okozott nekem. Csak első éves volt az egyetemen, részmunkaidőben dolgozott, másoló lányként.
- Az elkényeztetett kis ördögről beszélve – jegyzi meg az alacsony talpnyaló, majd fejével a kis ebédlő felé int.
Louis mosolyog és nevet, miközben belép a helyiségbe, a mögötte lévő ember még nem jelent meg… de amikor ez megtörténik, haragom megemelkedik. Öltönybe és nyakkendőbe öltözve kibaszott Trevor nevet és mosolyog együtt Louis-val.
Kibaszott Trevor lát meg engem először, aztán megérinti Louis karját, hogy figyelmét felém fordítsa. Minden csipetnyi önuralomra szükségem van, hogy ne törjem ketté a karját. Amikor Louis meglát engem a helyiség másik feléből, arca felderül, mosolya szélesebb lesz és idesiet. Csak amikor elér engem, akkor veszi észre Tabitha-t mellettem állni.
- Helló – bizonytalan most, ideges.
- Viszlát, Tabitha – küldöm el a sznob nőt. Suttog valamit a barátnőjének, aztán elhagyják a helyiséget. – Viszlát, Trevor – felelem elég halkan ahhoz, hogy csak Louis hallja.
- Hagyd abba! – üti meg a karomat azon a piszkáló módon, ahogy mindig is teszi.
- Helló, Harry – mosolyog rám Trevor udvariasan. Karja megrándul az oldalánál, megpróbálja eldönteni, hogy kinyújtsa-e a kezét azért, hogy megrázza az enyémet. Az ő érdekében remélem, hogy nem teszi, nem fogom elfogadni.
- Szia – jegyzem meg fáradtan.
- Mit csinálsz itt? – kérdezi tőlem Louis. Végignéz a folyosón a két nő után, akik az előbb mentek el. Tudom, hogy igazából azt kérdezi: honnan ismered őket és mit mondtak?
- Tabitha nem lesz probléma többé.
- Mit csináltál? – tátja el a száját, szemei kitágulnak.
- Semmit, csak megmondtam neki, amit neked kellett volna, hogy menjen a picsába – vonok vállat. Louis rámosolyog kibaszott Trevorra, aki leül az egyik asztalhoz, megpróbálva nem ránk nézni, én pedig eléggé rohadtul szórakoztatónak találom kényelmetlenségét. – Ebédeltél már? – kérdezem Louis-tól. Ő megrázza a fejét. – Akkor szerezzünk valamit, amit ehetsz – megajándékozom a hallgatózót egy baszd meg-pillantással, majd kivezetem Louis-t a helyiségből és végig a folyosón.
- A szomszédban lévő helyen nagyon jó a taco – mondja nekem Louis.
Téved, a taco szar, de felfalja a tányérját és az enyémnek is a nagy részét. Elpirul, amikor mondok erre valamit.
- Még mindig el akarok menni a Pullmanra holnap, hogy lássak mindenkit és összeszedjem a cuccaimat – feleli, szájához emelve a pohár vizét, hogy leöblítse a fűszeres salsát, amit az előbb fejezett be.
- Nem gondolod, hogy Anglia a jövő hétvégén elég utazás? – próbálom meg kisiklatni terveit.
- Nem, látni akarom Liamet. Annyira hiányzik.
Indokolatlan féltékenység üt meg, de lerázom magamról. Ő az egyetlen barátja, kivéve a segg idegesítő Kimberlyt. Ez egy rossz ötlet.
- Anglia után is ott lesz még…
- Harry, kérlek – felnéz rám, nem engedélyt kérve, ahogyan néha teszi. Ezúttal az együttműködésemet kéri, és meg tudom mondani a szeme csillogásából, hogy el fog menni a Pullmanra akár akarom azt, akár nem.
- Rendben. Baszki – nyögök fel.
Ez nem mehet jól. Átnézek az asztalon rá, és büszkén mosolyog, nem tudom, hogy amiatt büszke-e magára, hogy megnyerte ezt a vitát, vagy rám büszke, amiért beadtam a derekamat, de gyönyörűen néz ki. Olyan kipihentnek.
- Tetszik, hogy idejöttél ma – fogja meg a kezemet, miközben a forgalmas úton sétálunk. Miért van ilyen sok ember Seattle-ben?
- Igen? – azt gondoltam, de egy kicsit szorongtam, hogy mérges lesz rám, amiért úgy bukkantam fel, hogy nem szóltam, nem mintha érdekelt volna, de akkor is.
- Igen – pislog fel rám, megállva a siető testek sokaságának közepén. – Én majdnem… – halkul el befejezés nélkül.
- Te majdnem mi? – állítom meg kísérletét, hogy tovább sétáljon, majd egy ékszerbolt falához húzom őt. A Nap visszatükröződik a hatalmas gyémántgyűrűkről a kirakatban, aztán néhány lépéssel lejjebb vezetem őt egy téglafalhoz, hogy eljöjjünk a ragyogástól.
- Ez ostobaság, – veszi alsó ajkát a fogai közé, és a cementre bámul – de úgy érzem, mintha hónapok óta először jutnék levegőhöz.
- Ez egy jó dolog vagy… – kérdezem megbillentve az állát, így nincs választása, csak az arcomra nézhet.
- Igen, ez jó dolog. Úgy érzem, hogy most az egyszer minden működik, tudom, hogy ez nem régóta tart, de ennél működőképesebbek még nem voltunk, csak néhányszor vitáztunk és végig kommunikáltuk azokat, büszke vagyok magunkra.
Megjegyzése meglep, mert még mindig vitázunk és évődünk folyamatosan. Nem csak néhányszor, de igaza van, sikerült megbeszélnünk azokat. Imádom, hogy vitázunk, szerintem ő is imádja. Teljesen más emberek vagyunk, tényleg nem lehetnénk különbözőbbek, és az pokolian unalmas lenne, ha folyamatosan jól kijönnénk egymással. Nem tudnék élni a folyamatos szüksége nélkül, hogy kijavítson, vagy hogy leszidjon a rendetlenségem miatt. Louis pokolian bosszantó, de egy kurva dolgot sem változtatnék meg vele kapcsolatban. Kivéve a szükségét, hogy Seattle-ben legyen.
- A működőképes nagyon túl van értékelve, bébi – hogy bebizonyítsam igazamat, felemelem a combja tetejénél fogva, lábait a derekam köré fonja, aztán megcsókolom a falnál pontosan Seattle legforgalmasabb utcájának közepén.

Louis szemszöge
- Mennyi van még? – panaszkodik Harry az anyósülésen.
- Kevesebb mint öt perc, az előbb hagytuk el a Conner’s-t – tudom, hogy pontosan tudatában van a kis távolságnak a lakáshoz, de azért csak panaszkodik.
Harry vezetett az út nagy részében vissza a Pullmanra, amíg végre meggyőztem őt, hogy engedje meg, hogy én fejezzem be a vezetést. Szemei majdnem lecsukódtak, és tudtam, hogy szünetre van szüksége. Igazam bebizonyosodott, amikor kinyújtotta karját a középkonzolon át, úgy tartva engem, ahogy a legjobban tud, miközben vezettem, és majdnem azonnal elaludt.
- Liam még mindig itt van, igaz? Beszéltél vele? – kérdezem. Nagyon izgatott vagyok, hogy lássam a legjobb barátomat. Túl sok idő telt el az utolsó alkalom óta, és hiányoznak bölcs szavai és soha nem ingadozó mosolya.
- Igen, tizedjére is – válaszolja Harry, nyilvánvalóan bosszús.
Egész úton nyugtalan volt, még akkor is, ha nem fogja bevallani. Úgy viselkedik, mintha a távolság miatt lenne bosszús, de van egy olyan érzésem, hogy valami más van frusztrációja mögött. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy fel akarom-e fedezni, hogy mi az.
Amikor bekanyarodok a parkolóba a lakáshoz, amit régen otthonnak hívtam, a gyomrom felfordul és idegem kezdenek megfeszülni.
- Minden rendben lesz – meglep Harry azzal, hogy megnyugtat.
Olyan furcsa érzés a kis liftben lenni, ahogy az felfelé halad az épületben. Olyan érzés, mintha sokkal több idő telt volna el három hétnél. Harry keze folyamatosan az enyémen van, amíg el nem érjük az ajtót, beteszi a kulcsot, majd kinyitja az ajtót.
Liam lábra ugrik a kanapéról, aztán nagy léptekkel áthalad a szobán a legfényesebb mosolyával, amit valaha is láttam rajta a hét hónap alatt, amióta barátok lettünk. Karjait a hátam köré fonja és megölel, üdvözölve engem, tudatossá téve bennem, hogy mennyire nagyon hiányzott ő. Mielőtt tudnám, a mellkasára zokogok, Harry pedig elhúz tőle, körém fonva a karjait helyette.

2017. szeptember 22., péntek

Chapter 252

Sziasztok! 😊
Bocsánat, hogy ilyen későn, a házi írással és az itthoni dolgokkal elment az idő. A fejezet jó hosszú lett. És elég színes is, sok esemény van benne. Élvezet, kis feszültség, még egy kis élvezet (😏), poénok és egy érdekes beszélgetés is. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Egy hét múlva találkozunk ismét!
Kellemes olvasást! 😊😘



Chapter 252

Harry szemszöge
- Jó újra látni – mosolyodik el Louis tanára.
- Ja – mi a faszért van itt?
- Soto professzor most Seattle-ben lakik – tájékoztat Louis. Hát persze, hogy itt lakik.
- Kényelmes – motyogom az orrom alatt.
Louis meghallja és gyengéden belém könyököl, aztán karomat a dereka köré fonom. Jonah szemei rövid időre a Louis körül lévő karomra pillantanak, majd vissza az arcára. Ő foglalt, te pöcs.
- Igen, a Seattle-i kampuszra jöttem át pár hete. Jelentkeztem egy állásra még néhány hónappal ezelőtt, és végre megkaptam. A bandám amúgy is készen állt egy költözésre – mondja nekünk.
- A Reckless Few fog ma este játszani, és minden másik éjszaka, ha rá tudjuk beszélni őket – dicsekszik Christian. Jonah elmosolyodik, majd lenéz a csizmájára.
- Ezt elintézhetjük – feleli. – Jobb, ha hozzákezdünk a zenéléshez.
- Igen, rajta. Ne engedd, hogy feltartsunk – veregeti meg a hátát Christian Sotonak, aztán a tanár Louis-hoz fordul, hogy megajándékozza egy utolsó mosollyal, mielőtt átmegy a kis tömegen a színpad felé. – A banda hihetetlen, várjatok amíg meghalljátok őket! – tapsol a kezeivel Vance Kimberly körül, majd a színpad előtt lévő asztalhoz vezeti őt.
Én már hallottam őket, és nem hihetetlenek. Louis ideges szemekkel fordul felém.
- Ő kedves, jusson eszedbe, hogy ő írt neked jellemzést.
- Nem, igazából semmi sem jut eszembe róla. Kivéve a tény, hogy kedvel téged, és hogy titokzatosan Seattle-ben lakik most, a kibaszott kampuszodon tanítva.
- Hallottad őt azt mondani, hogy hónapokkal ezelőtt jelentkezett oda, és nem kedvel engem.
- De igen.
- Szerinted mindenki kedvel engem – szól vissza. Nem lehet elég naiv ahhoz, hogy azt feltételezze, jó szándékai vannak a tanárnak.
- Csináljunk akkor listát? Ott van Zayn, kibaszott Trevor, az a faszfej pincér… kit hagyok ki? Ó, és most már hozzáadhatjuk a titokban követő tanárodat.
- Zayn az egyetlen ember azon a listán, aki számít. Trevor nagyon édes és soha nem akart semmilyen bajt okozni. Valószínűleg soha nem látom Robertet újra, Soto pedig nem követ titokban.
- Valószínűleg? – a szó nem hangzik jól nekem.
- Nyilvánvalóan nem fogom őt újra látni. Te vagy az, akivel vagyok, oké? – teszi egyik kezét az enyémbe, mire ellazulok. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy eldobtam annak a rohadt pincérnek a telefonszámát, biztos, ami biztos.
- Még mindig úgy gondolom, hogy ez a seggfej titokban követ – intek a színpad felé, ahol az a tetű van a bőrkabátjában.
Lehet, hogy beszélnem kell az apámmal, csak hogy megbizonyosodjak róla, ő nem olyan tisztességtelen, ahogy azt gondolom. Louis kurvára besétálna az oroszlán barlangjába, nem jó a jellem megítélésében. Bebizonyítja igazamat, amikor felragyog rám, mosolyogva, mint egy idióta, az ereiben áramló pezsgő miatt. Itt van velem az összes szarság után, amiken keresztülment miattam.
- Azt hittem, ez egy jazz klub, az ő bandája inkább… – kezdi el Louis megpróbálva elvenni az eszemet a végtelennek tűnő férfiak listájáról, akik a szeretetét akarják.
- Szar? – szakítom őt félbe. Ő megüti a karomat.
- Nem, csak nem jazz zenét játszanak. Ők inkább… olyanok, mint a The Fray nagyjából.
- A The Fray? Ne sértegesd a kedvenc bandádat most – az egyetlen dolog, amire emlékszem a tanár bandájával kapcsolatban az az, hogy kurvára gáz.
- És a tiédet – üti vállát a karomhoz.
- Nem egészen.
- Ne viselkedj úgy, mintha nem szeretnéd őket, tudom, hogy igen – szorítja meg a kezemet, mire megrázom a fejem, nem igazán tagadva, de nem fogom bevallani sem.
Oda-vissza nézek a fal és Louis között, míg várunk a szar bandára, hogy beálljanak.
- Mehetünk most már? – kérdezem harmadjára ez elmúlt tíz percben.
- Egy szám – Louis arca kipirult, szemei kitágultak és fényesek. Még egy kortyot iszik. Kezeit végighúzza a farmerján.
- Legalább leülhetnék? – intek az üres bárszéksor felé a pultnál.
Louis kezét a sajátomba veszem, majd a pulthoz húzom őt. Leülök az utolsó székre, a legközelebb a falhoz és a legmesszebb a tömegtől.
- Mit kérnek? – kérdezi tőlünk egy fiatal srác kecskeszakállal és egy rohadt hamis akcentussal.
- Egy pohár pezsgőt és vizet – mozdul meg Louis, hogy a lábaim közé álljon, én pedig egyik kezemet a derekán pihentetem. Az öltöny, ami rajta van, puha a tenyeremnek.
- Csak üveggel áruljuk a pezsgőnket, uram – ajándékoz meg egy mentegető mosollyal, mintha nem tudnék megengedni magamnak egy üveggel a kibaszott pezsgőjükből.
- Egy üveg jó lesz – hallatszik Vance hangja mellettem, mire a pincér bólint oda-vissza nézve kettőnk között.
- Hidegen kéri – jegyzem meg szemtelenül. Újra bólint, majd elsiet az üvegért. Pöcs. – Ne bébiszitterkedj felettünk – mondom Vance-nak. Louis mogorván néz rám, én figyelmen kívül hagyom őt.
- Egyértelműen nem bébiszitterkedek. Ő még kiskorú – forgatja a szemeit amilyen szarkasztikus seggfej ő.
- Ja, ja – felelem. Valaki megszólítja őt, aztán megveregeti a vállamat, mielőtt elsétál.
Néhány perccel később a pincér kinyit egy üveg pezsgőt, majd a buborékos italt egy pohárba tölti Louis-nak. Ő udvariasan megköszöni neki, a pincér egy még mesterkéltebb mosollyal válaszol, mint az akcentusa. Megöl engem az, hogy rohadtul ne szóljak rá érte.
- Olyan jó – teszi az ajkaihoz Louis a poharat, hátát a mellkasomnál pihenteti.
Két férfi sétál el mellettünk és gyorsan rá pillantanak. Louis észreveszi, tudom, hogy igen, mert jobban hozzám dől és fejét a vállamon pihenteti meg.
- Ott van Sasha – feleli Jonah gitározása közben a hangosítón keresztül. A magas szőke átvizsgálja a helyiséget, vagy a barátjáért, vagy egy random csávóért, akit felszedhet.
- Kit érdekel? – gyengéden megfogom a könyökét, aztán megfordítom őt, hogy szemben legyen velem.
- Nem kedvelem őt – jelenti ki halkan.
- Senki sem.
- Te se? – kérdezi. Megőrült?
- Miért kedvelném?
- Nem tudom – szemei a számhoz mozdulnak. – Mert csinos.
- És?
- Nem tudom, csak fura vagyok – rázza meg a fejét megkísérelve megszabadulni a féltékenységtől, ami tiszta az arcán.
- Te, Louis William Tomlinson, féltékeny vagy?
- Nem – biggyeszti az ajkát.
- Nem kellene annak lenned – nyitom szét jobban a lábaimat, és újra magamhoz húzom őt. – Az nem az, amit akarok – húzom kezemet végig a hátán. – Te vagy az – simogatom a seggét, mintha nem egy zsúfolt klubban lennénk.
- Csak a seggemért – suttogja az utolsó szót.
- Nyilvánvalóan – kuncogok fel, ugratva őt.
- Tudtam – azt tetteti Louis, hogy megsértődött, de elmosolyodik a pohara széle felett.
- Ja, nos, most, hogy kiderült az igazság, megengedheted, hogy megdugjalak – felelem túlságosan is hangosan. Kiköpi a pezsgőt a szájából, rá az ingemre és az ölemre.
- Bocs! – visítja a szalvétatartóért nyúlva a pulton. Végighúzza a szalvétát a borzasztóan szörnyű ingen, majd az ágyékomhoz mozdul.
- Én nem tenném ezt – fogom meg a csuklóját, és elveszem a szalvétát.
- Ó – teljesen elpirul a nyakáig.
A tanár egyik zenésztársa bemutatja magukat a mikrofonba, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne hányjam el magam, amikor a dobhártyatámadás elkezdődik. Louis elszántan figyel, ahogy egyik számról a másikra váltanak, én meg továbbra is figyelek, hogy tele legyen a pohara.
Hálás vagyok azért, ahogyan ülünk. Vagyis, ahogy én ülök. Louis a lábaim között áll, háttal van nekem, de látom az arcát, amikor kissé hátra hajolok a mögöttem lévő pulthoz. A piros fények a helyen, a pezsgő, Louis viselkedése, ami olyan… Louis-s, ezektől ragyog. Lehetetlen nem őt nézni, ahogy mosolyog és a színpadot bámulja. Még féltékeny sem tudok lenni, mert ő csak olyan… szép. Mintha olvasna a gondolataimban, megfordul és egy lelkes mosollyal ajándékoz meg. Imádom őt így látni, ilyen gondtalannak… ilyen fiatalnak. Gyakrabban kell elérnem azt, hogy így érezzen.
- Jók, igaz? – bólogat a lassú, de éles hangra.
- Nem – vonok vállat. Nem szörnyűek, de az pokolian biztos, hogy nem is jók.
- Perszeee – húzza el a szót, majd visszafordul.
Pillanatokkal később elkezdi lengetni a csípőjét a frontember nyafogó hangjára. Kezemet csípője ívéhez mozdítom le, mire hátrál hozzám még mindig mozogva. A dal tempója felgyorsul, és Louis ugyanezt teszi. Szent szar.
Sok szarságot csináltunk már… sok szarságot csináltam már, de még soha nem táncoltak így nekem. Volt már, hogy emberek és még pár sztriptízesek is öltáncot adtak nekem, de nem így. Ez lassú, mámorító… és fájdalmasan kurvára dögös. Másik kezemet a másik csípőjéhez teszem, aztán Louis kissé elfordul, hogy poharát a pult tetejére helyezze. Keze üres lesz, egy buja mosollyal ajándékoz meg, majd visszanéz a színpadra. Egyik kezét felemeli, aztán kis ujjait a hajamba temeti, a másik kezét az enyémre rakja.
- Folytasd – kérem.
- Biztos vagy benne? – húzza meg a hajamat.
Nehéz elhinni, hogy ez a csábító srác, szűk fekete öltönyt viselve, a csípőjével körözve és a hajamat húzva, ugyanaz a srác, aki kiköpi a pezsgőt, amikor arról beszélek, hogy megdugom őt. Annyira felizgató.
- Igen, baszki – lehelem, majd egyik kezemet a tarkójához teszem, hogy fülét a számhoz húzzam. – Mozogj rajtam, – szorítom meg a csípőjét – közelebb… – bátorítom őt, Louis pedig éppen ezt teszi.
Hálás vagyok a magasságomért, ahogy a bárszéken ülök, a tökéletes magasság a seggének, hogy mozogjon közel hozzám, pontosan azt a helyet érve el, ami érte fáj. Elvonom tőle a figyelmemet, csak egy másodpercre, hogy átvizsgáljam környezetünket. Nem akarom, hogy bárki más nézze őt táncolni.
- Olyan szexi vagy most – felelem a fülkagylójának. – Így táncolva, nyilvánosan… nekem és csak nekem – esküszöm, hallom őt felnyögni a zenén keresztül, és ez minden, amit elbírok. Megfordítom őt, aztán kezemmel benyúlok a nadrágjába.
- Harry – nyög fel, amikor köré fonom kezemet.
- Senki sem figyel, ha mégis, nem láthatnak minket – biztosítom őt. Nem csinálnám ezt, ha úgy gondolnám, hogy bárki képes lenne látni az élvezetét. – Szeretted ezt a show-t csinálni, igaz? – nem tagadhatja le, rendkívül kemény.
Louis nem válaszol, csak a vállamon pihenteti a fejét, és az ingem alját húzogatja, ökölbe szorítva a kezében, ahogy azt normális esetben az ágyneműnkkel tenné. Pumpálom hosszát, megpróbálva összehangolni a dal kísértő dallamával. Majdnem azonnal megmerevednek a lábai és elmegy a kezemben.
- Autó vagy a mosdó? – kérdezi, amikor felemeli fejét a vállamról.
- Autó – válaszolok sietősen, aztán gyorsan megissza a pezsgőjét. Vance kifizetheti azt a szart, nincs időm, hogy levadásszam a pincért.
Louis megfogja a kezemet, majd az ajtó felé húz. Ő mohó, én meg kurvára kemény vagyok a pultnál lévő csábító játékától.
- Az? – áll meg Louis léptében az ajtónál. Fekete haj, beállítva, hogy szélesen felálljon, kandikál ki a tömegből. Megesküdtem volna, hogy a paranoiám hallucinációkat okoz, ha nem látná őt Louis is.
- Mi a faszért van itt? Elmondtad neki, hogy idejössz? – sziszegem. Egész este megtartottam hidegvéremet csak azért, hogy ez a seggfej szabotálja.
- Nem! Persze, hogy nem! – védekezik Louis. Meg tudom mondani tág szemeiből, hogy őszinte.
Zayn észrevesz minket, és egy homlokráncolás jelenik meg az arcán. Amilyen egy kibaszott felbujtó ő, odasétál, ahol mi állunk.
- Mit keresel itt? – kérdezem tőle, ahogy közeledik.
- Ugyanazt, amit te – forgatja meg a vállát, aztán Louis-ra néz. Küzdök az ösztönnel, hogy magam mögé húzzam Louis-t és kiverjem Zayn fogát.
- Honnan tudtad, hogy itt van? – kérdezem tőle. Louis meghúzza a karomat, majd oda-vissza néz Zayn és köztem.
- Nem tudtam. Azért vagyok itt, hogy megnézzem a bandát – ugyanolyan barnult bőrű férfi csatlakozik hozzánk.
- Mennetek kellene – mondom kettejüknek.
- Harry, kérlek – nyafog Louis mellettem.
- Ne – suttogom neki. Már elegem van Zaynből és a szarságaiból.
- Hé… – áll közénk a pasi. – Még egyszer megcsinálják a beállításokat. Gyerünk, szóljunk nekik, hogy itt vagyunk.
- Ismeritek Jonah-t? – kérdezi Louis. A fenébe, Louis.
- Igen, ismerjük – válaszolja a férfi. Mi a fasz?
- Később találkozunk – ajándékozza meg Zayn Louis-t a legjobb „egy elveszett kibaszott kiskutya vagyok, és azt akarom, hogy sajnálj engem és szeress, mert egy szánalmas fasz vagyok” mosolyával, aztán elsétál.
Kisietek az ajtón a hideg levegőbe. Louis szorosan követ.
- Nem tudtam, hogy idejön! Esküszöm – mondja nekem. Kinyitom a kocsit, majd az utas felőli ajtót Louis-nak.
- Tudom – csendesítem őt el. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy lebeszéljem magamat arról, hogy visszamenjek.
- Nem értem, honnan ismeri Soto-t. Bemutattam őket egymásnak a Canal Street-en, talán barátok lettek utána? Nem értem. Kivéve, ha már ismerték egymást, de nem tűnt úgy? – látom, ahogy az összes lehetőség és összeesküvés elárasztja Louis fejét.
- Hagyd. Kérlek. Nem akarom tönkretenni az estét – sétálok körbe az autó másik oldalára, aztán beszállok mellé.
- Oké – egyezik bele bólintva.
- Köszönöm – sóhajtok fel. Beteszem a kulcsot a gyújtásba, majd Louis az arcomra teszi kezét, hogy felé fordítsa a fejemet.
- Nagyra értékelem, hogy ilyen erőfeszítést tettél ma este, tudom, hogy nehéz neked, de számomra a világot jelenti – dicsér meg, mire elmosolyodom a tenyerénél.
- Oké.
- Komolyan gondolom. Szeretlek, Harry. Annyira nagyon.
Elmondom neki, mennyire szeretem őt, miközben átmászik a konzolon és lovaglóölésben helyezkedik el az ölemben. Kezei gyorsan szétszedik a farmeremet, majd lehúzza éppen addig, ameddig kell… szája gyors a nyakamon, és az ingemet húzza, leszakítva a felső két gombot sietősen próbálkozva, hogy hozzáférjen a mellkasomhoz. Lehúzom a nadrágját, hogy felfedjem őt, aztán a farzsebembe nyúl, hogy kiszedje az óvszert, amire gyanítottam, hogy szükségem lesz.
- Csak téged akarlak, mindig – biztosít engem, megnyugtatva száguldó agyamat, míg felcsúsztatja rám az óvszert.
Megfogom a csípőjét, majd segítek felemelni a testét. Az autó kis helyiségében közelebbnek, mélyebbnek érződik, miközben leereszkedik rám. Ahogy megtöltöm őt teljesen és birtoklóan, egy mély sziszegés hagyja el a számat. Louis eltakarja a számat, lenyelve a nyögéseimet, miközben lassan mozgatja a csípőjét, ahogy a klubban is tette.
- Annyira kurvára mély így – emlékeztetem őt, kezemmel beletúrva a hajába és gyengéden meghúzom, arra kényszerítve őt, hogy rám nézzen.
- Olyan jó – nyögi, befogadva magába engem.
Egyik kezét a hajamba teszi, míg a másik a torkomnál pihen. Annyira kibaszottul szexi így, amikor az alkohol összefűződik az adrenalinnal, és Louis tele van éhséggel és szükséggel, szükséggel rám, a testemre, erre a nyers, szenvedélyes összeköttetésre, amit csak mi osztunk meg egymással. Nem találná meg ezt senki mással, ahogyan én sem. Mindenem megvan, amire szükségem van itt vele, és ő sosem hagyhat el.
- Baszki, szeretlek – lehelem a szájába, miközben meghúzza a hajamat és szorosabbá válik keze a nyakamon. Ez nem kényelmetlen, csak enyhén nyomja, ez pedig a kibaszott őrületbe kerget.
- Szeretlek – zihálja, amikor felemelem csípőmet, hogy találkozzak vele, még jobban elmerülve, mint korábban. Őt bámulom és élvezem annak az érzését, ahogy megfeszíti a csípőjét.
Az élvezet lassú felépülése megkezdődik a gerincem aljánál, és érzem Louis-t megfeszülni, miközben tovább folytatom segítségemet neki, hogy minden egyes lökésnél felemelem a csípőmet. Mindkettőnknek el kell mennie és teszteltetnie magát, újra éreznem kell őt bőr a bőrön.
- Alig várom, hogy óvszer nélkül legyek benned – szólalok meg a nyakánál.
- Folytasd – ösztönöz. Imádja a mocskos számat.
- Azt akarom, hogy érezd, ahogy elmegyek benned – szívom meg a sós bőrt, megízlelve az izzadság vékony rétegét. – Kurvára imádni fogod, ugye? Hogy megjelöllek téged úgy – már egyedül a gondolat átlök a határon.
- Majdnem… – nyög fel, aztán egy utolsó kemény húzással a hajamban, együtt élvezünk el.
Kisegítem őt az ölemből, majd letekerem az ablakot, míg ő felhúzza a nadrágját és a bokszerét.
- Mit csin… – kezdi el, én meg kidobom az ablakon az óvszert. – Nem dobhattál ki egy használt óvszert az ablakon! Mi van, ha Christian meglátja? – mossa össze a szavakat.
- Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az egyetlen óvszer ebben a parkolóban – mosolygok rá. Kezei ügyetlenkednek a cipzárammal, segítve nekem, hogy ismét felöltözzek, így vezethetek.
- Talán nem – ráncolja az orrát, majd kinéz az ablakon, miközben elindítom a kocsit. – Szex szag van idebent – teszi hozzá, és nevetésben tör ki. – Emlékszel erre? – kuncog fel.
Én bólintok, és hallgatom őt hümmögni minden egyes kurva dalt, ami hallatszik visszaúton Vance házához. Majdnem ugratom őt érte, de ez igazából valamennyire bájos hang, főleg a titokban követő tanár bandájának játéka után. Bájos hang? Még úgy is kezdek gondolkozni, mint Louis.
- Pszichikailag ki kell majd szednem a dobhártyáimat a mai este után – jegyzem meg.
Louis kinyújtja rám a nyelvét, mint egy gyerek, aztán még hangosabban énekel.



- Mi van, ha kizártak minket? – vihogja Louis, amikor elérjük a kocsifelhajtót.
- A bébiszitter itt van – emlékeztetem őt.
- Ó, igen! Logan… ő olyan kedves – mosolyodik el.
- Azt hittem, nem kedveled őt – vigyorgok részegségének szintjén.
- Most már igen, hogy tudom, nem úgy kedvel téged, ahogy azt te elhitetted velem.
- Ne biggyeszd az ajkad – érintem meg az ajkait. – Ő nagyon hasonlít rád, csak idegesítőbb.
- Tessék? – csuklik. – Az nem volt nagyon szép tőled, mikor féltékennyé tettél rá.
- Működött, nem? – válaszolom önelégülten, aztán kiszállok a leparkolt autóból.
Louis kezét az enyémbe veszem, hogy megtámasszam lépését, miközben felsétálunk a kocsifelhajtón és az ajtóhoz megyünk.
Logan egyedül ül a kanapén, amikor belépünk a házba. Feláldozok egy pillanatot, hogy közelebb húzzam magamhoz Louis-t. Ő a szemeit forgatja rám.
- Milyen volt? – áll lábra Logan.
- Annyira nagyon szórakoztató volt, nagyszerű volt a banda – ragyogja Louis.
- Szét van csapva – tájékoztatom Logant.
- Azt látom – nevet fel a fiú. – Smith alszik, majdnem beszélgetett velem ma este.
- Jó neked – felelem, aztán a folyosó felé vezetem Louis-t.
- Jó volt látni téged! – integet részeg párom Logannek.
Nem tudom, hogy mondhatom-e Logannek, hogy elmehet most, vagy várjon, amíg Vance visszajön, így nem mondok semmit. Becsukom az ajtót Louis mögött, aztán lehuppanunk az ágyra.
- Levennéd ezt? – mutat az öltönyére. – Olyan szoros.
- Igen, állj fel.
Kisegítem őt a ruháiból, ő pedig megköszöni nekem egy csókkal az orrom hegyén. Ez egy egyszerű gesztus, mégis meglep és rámosolygok.
- Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy velem – feleli.
- Igen?
Louis bólint, majd kigombolja a többi gombot Christian ingén. Kezei lehúzzák a ruhát a karjaimon, aztán szépen összehajtja, mielőtt a szennyes kosárhoz megy. Soha nem fogom megérteni, miért hajtja össze a piszkos ruhákat, de most már hozzászoktam.
- Igen, nagyon. Seattle nem olyan nagyszerű, mint gondoltam – vallja be végre. Már gyanítottam ezt, ahogy Liam is. El kellene őt vinnem valahová holnap napközben, hogy felvidítsam.
- Miért nem? – akkor gyere vissza a Pullmanra velem.
- Nem tudom. Csak nem az – ráncolja a homlokát, és meglepődöm, hogy ahelyett, hogy azt akarom hallani, milyen nyomorúságos ő itt, témát akarok váltani.
- Elköltözhetnél Angliába – erőltetem. Mereven rám bámul piros arccal és pezsgőtől üveges szemekkel.
- Nem viszel el engem egy esküvőre, de azt akarod, hogy odaköltözzek – lát át rajtam.
- Majd később beszélünk erről – csendesítem őt el.
- Ja… ja… mindig később – visszasétál, hogy leüljön az ágyra, de teljesen félresikerül. Teste a padlóra gurul, aztán nagy nevetésben tör ki.
- Krisztus, Louis – fogom meg a kezét és lábra segítem, szívem dübörög a mellkasomban.
- Jól vagyok – nevet és leül, magával húzva engem.
- Túl sok pezsgőt adtam neked.
- Igen, túl sokat – mosolyodik el, majd hátra löki a vállamat, amíg el nem terülök az ágyon.
- Jól vagy? Rosszul érzed magad?
- Ne nevelj engem, jól vagyok – fejét a mellkasomon pihenteti. Megharapom a nyelvemet ahelyett, hogy szórakoznék rajta. – Mit akarsz csinálni? – kérdezi halkan.
- Mi?
- Unatkozom – néz fel rám azzal a nézéssel. Louis felemeli magát, aztán lenéz rám tágra nyílt szemekkel.
- Mit szeretnél csinálni, te részeg?
- A hajadat húzni – vigyorodik el, majd alsó ajkát fogai közé veszi a legbűnösebb módon.



- Nem tudsz aludni? – kapcsolja fel Christian a felső világítást, és csatlakozik hozzám a konyhában.
- Louis-nak kellett egy kis víz – mondom neki. Becsukom a hűtőt, de Vance megállítja azt a kezével.
- Kimnek is. Ez az ára a túl sok pezsgőnek – feleli mögülem.
Louis végtelen kacagása és kielégíthetetlen étvágya a gyönyörre kimerített, és meg vagyok győződve róla, hogy hamarosan hányni fog, ha nem iszik egy kis vizet.
- Igen, Louis egy káosz – harapok vissza egy mosolyt, miközben eszembe jut az ágyról való leesése.
- Akkor jövőhéten Anglia? – vált témát Vance.
- Nem, nem megyek.
- Az anyukád esküvője az, amiről beszélünk.
- És? Ez nem az első esküvője és valószínűleg nem is az utolsó – mondom neki. Kezével átnyúl és kiüti az üveget a kezemből, az a padlóra esik. – Mi a fasz? – hajolok le, hogy felvegyem.
- Nincs jogod, hogy így beszélj az anyádról.
- Mit számít az neked? Nem akarok elmenni, és nem is fogok.
- Mondj egy okot, egy igazit – provokál. Mi a fasz baja van?
- Nem kell okot mondanom senkinek, csak nem akarok elmenni egy hülye esküvőre. Ebben az évszakban már amúgy is elrángattak egyre, és az elég volt nekem.
- Rendben. Már beküldtem Louis útlevelét, szóval felételezem, rendben leszel nélküle, míg ő első alkalommal kiélvezi Angliát?
A padlóra ejtem az üveget. Ezúttal ott maradhat.
- Hogy mi? – nézek rá szájtátva. Csak baszakodik velem, muszáj.
- Beküldtem a megkezdési kérelmét, és kifizettem abban a pillanatban, hogy megtudtam az esküvőt. Majd be kell mennie a belvárosba, hogy véglegesítse és megcsináltassa a képet, de a többit én elintéztem – dől a konyhaszigetnek, majd karba teszi a kezét.
- Miért csinálnád ezt egyáltalán? Ez nem is legális – füstölgök. Mintha nem szarnám le, hogy illegális-e…
- Mert tudtam, hogy egy makacs seggfej leszel az egész dologgal kapcsolatban, és azt is tudtam, hogy ő az egyetlen dolog, amivel rávehetlek, hogy elmenj. Ez fontos az anyukádnak, és aggódott, hogy nem leszel ott.
- Aggódhat is. Azt hiszitek, hogy felhasználhatjátok Louis-t arra, hogy rávegyen, hogy kibaszott Angliába menjek? Basszátok meg, te is és anya is – nyitom ki a hűtőt, hogy kivegyek egy másik üveg vizet, csak hogy fasz legyek, de becsukja azt Vance a lábával, mielőtt megtehetném.
- Nézd, tudom, hogy szar életed volt, oké? Nekem is, szóval megértem, de velem nem fogsz úgy beszélni, ahogy a szüleiddel.
- Akkor ne avatkozz bele az istenverte életembe, ahogy ők teszik.
- Nem avatkozok bele. Rohadt jól tudod, hogy Louis imádna elmenni arra az esküvőre, és azt is tudod, hogy seggfejnek fogod érezni magad, ha megfosztod őt tőle a saját, önző okaid miatt. Még az is lehet, hogy túlteszed magad azon, hogy mérges legyél rám és megköszönöd, hogy sokkal könnyebbé tettem a hetedet.
Rábámulok néhány pillanatra, hogy feldolgozzam, mit mond. Félig igaza van, már kezdtem rosszul érezni magamat, amiért nem akarok elmenni az esküvőre. Az egyetlen oka, hogy Louis imádna elmenni. Már eleget duzzogott emiatt ma este, és ez nem hagy nyugodni.
- A hallgatásodat egy köszönömnek veszem – vigyorodik el Vance, mire a szememet forgatom.
- Nem akarom, hogy ez egy nagy dolog legyen.
- Mi? Az esküvő?
- Ja. Hogy vihetném el egy másik esküvőre és figyelhetném a nagy, ártatlan és könnyes szemeit, csak azért, hogy emlékeztessék őt, hogy soha nem lesz neki olyanja?
Christian ujjai az állát ütögetik.
- Ahh, értem – mosolya megnő. – Akkor erről van szó? Nem akarod, hogy bármilyen ötlete legyen?
- Nem. Már vannak ötletei. A srác feje tele van ötletekkel, ez a probléma.
- Miért lenne ez probléma? Nem akarod, hogy őszinte pasit csináljon belőled? – kötekedik velem. Örömmel látom, hogy nem haragszik rám a csak néhány perccel ezelőtti durva megjegyzéseim miatt. Ezért kedvelem Vance-t valamennyire, ő nem olyan érzékeny, mint az apám.
- Mert ez nem fog megtörténni, és ő egyike azoknak az őrült embereknek, akik felhoznak ilyen szarságot egy hónapnyi járás után. Szó szerint szakított velem azért, mert azt mondtam, hogy nem fogunk összeházasodni. Rohadtul őrült néha.
Christian felkuncog, majd iszik egy kortyot a vízből, amit a menyasszonyának szánt. Louis vár rám, hogy vigyek neki vizet, fel kell gyorsítanom ezt a beszélgetést. Már így is túl hosszú és túl személyes volt az én tetszésemnek.
- Szerencsésnek mondhatod magad, hogy ezt akarja veled. Nem a legkönnyebb veled lenni, és ha ezt bárki is tudja, az ő.
Elkezdem megkérdezni tőle, hogy mi a faszt tud egyáltalán a kapcsolatomról, de gyorsan eszembe jut, hogy Seattle legnagyobb szájával jegyezték el egymást. A francokat, egész Washington államban… talán még az egész Egyesült Ál…
- Igazam van? – szakítja félbe gondolataimat bosszantó nőjéről.
- Igen, de akkor is. Nevetséges egyáltalán a házasságra gondolni, főleg amikor még nincs is húsz éves.
- És ezt az a pasi mondja, aki nem akarja, hogy Louis három lépéstől többre legyen tőle?
- Seggfej – zúgolódok.
- De ez igaz.
- Az nem jelenti azt, hogy nem vagy seggfej.
- Touché. Mulatságosnak találom, hogy nem szándékozol összeházasodni vele, de úgy tűnik, nem tudod irányítani a temperamentumodat vagy szorongásodat, amikor arról van szó, hogy elveszíted őt.
- Mit akar ez jelenteni? – nem hiszem, hogy tudni akarom a választ, de most már túl késő. Vance tekintete találkozik az enyémmel.
- A szorongásod a legnagyobb szinten van, amikor amiatt aggódsz, hogy elhagy téged, vagy amikor egy másik férfi felfigyel rá. Tudod, mi segít pokolian sokat, amikor erről a két dologról van szó?
- Mi az?
- Egy gyűrű – tartja fel a kezét, aztán megérinti az üres helyet, ahol hamarosan egy karikagyűrű fog pihenni.
- Ó, a faszomat! Téged is elkapott! Mit csinált, lefizetett? – felnevetek az ötleten. Ez nem igazán annyira eltúlzott, figyelembe véve Louis megszállottságát az esküvőkkel és a sármját.
- Nem, te köcsög! – dobja nekem a vizes üveg tetejét. – Ez az igazság. Képzeld el, hogy képes vagy azt mondani, ő a tiéd és az igaz is. Most ezek csak szavak, üres fenyegetés, de amikor Louis a férjed, az igazi. Ez az, amikor kurvára igazi, és nem lehet megnyugtatóbb, főleg a túlságosan paranoiás férfiaknak, mint te és én.
Szám száraz beszédének végére, és gyorsan ki akarom azt űzni a túl fényes konyhából.
- Ez egy nagy szarság – sietnek ki a számon a szavak.
- Láttad már azt a műsort, hogy Szex New Yorkkal? – sétál át, hogy kinyisson egy szekrényt, míg beszél.
- Nem.
- Szex New Yorkban, Szex és New York, nem emlékszem.
- Nem, nem és nem – válaszolom.
- Kim nézi állandóan, minden évad megvan neki DVD-n – nyit ki Christian egy doboz sütit. Éjjel kettő óra van.
- Oké? – Louis rám vár, én meg itt állok valami szar műsorról beszélgetve.
- Van egy rész, amiben a nők arról beszélgetnek, hogy csak két nagy szerelem van az életedben…
- Oké… oké. Ez kezd túlságosan is kurvára furcsának lenni – szakítom őt félbe. – Louis rám vár.
- Tudom… tudom… hadd fejezzem be nagyon gyorsan, összefoglalom neked a lehető legférfiasabb módon – néz rám jóváhagyásért, mire habozva bólintok. – Szóval azt beszélték, hogy csak két nagy szerelem van egész életedben, a lényeg az, hogy… nos, valamennyire elfelejtettem a lényeget, de Louis a te nagy szerelmed.
- Azt mondtad, hogy kettő van – elvesztem.
- Saját magad a másik neked, ez nyilvánvaló – fújtatja.
- És a tieid kik voltak? Nagy szájú és Smith anyja? – húzom fel a szemöldökömet.
- Odafigyelj… – figyelmeztet.
- Bocs, Kimberly és Rose – forgatom a szemeimet ismét. – Ők voltak a tieid? Jobb, ha reménykedsz, hogy azok a kurvák a műsorban tévednek.
- Uhh, ja. Ők voltak az enyéim – hebegi. Egy érzelem villan fel az arcán, de túl gyorsan eltűnik, mielőtt leolvashatnám.
- Nos, most, hogy semmi értelmeset nem mondtál, megyek lefeküdni.
- Jó… – kissé nyugtalannak tűnik. – Azt sem tudom, hogy mit akartam. Túl sokat ittam ma este.
- Ja… oké – hagyom őt egyedül a konyhában. Nem tudom, mi a fene volt ez, de fura volt hebegve látni őt, és úgy, hogy nem találja a szavakat.
Mire visszaérek a szobába, Louis az oldalán alszik. Kezei az arca alatt pihennek, térdei fel vannak húzva a testéhez.
Lekapcsolom a lámpát, aztán leteszem az üveg vizét az éjjelire, mielőtt beszállok mellé az ágyba. Meztelen teste meleg érintésemre, és nem tehetek róla, de megborzongok, ahogy ujjhegyeim nyomai kis libabőrt okoznak a bőrén. Ujjbegyeim alatt ez megnyugtat, emlékeztetve engem arra, hogy az érintésem, még álmában is, felébreszt benne valamit.
- Szia – suttogja álmosan. Megugrom kissé hangjára, aztán fejemmel hozzásimulok a nyakához, közelebb húzva őt magamhoz.
- Angliába megyünk jövő hétvégén – mondom neki. Gyorsan elfordítja a fejét, hogy maga mögé nézzen. A szoba sötét, de a falon lévő tévé elég fényt ad nekem, hogy lássam a sokkot az arcán.
- Mi?
- Anglia. Jövő hétvége. Te és én.
- De…
- Nem. Eljössz. Mindenki az agyamra ment ezzel, és tudom, hogy menni akarsz, szóval ne próbálj meg vitatkozni ezen.
- Nem kell…
- Louis. Engedd el – teszem kezemet a szájára, ő pedig a fogait használja, hogy gyengéden megharapja tenyerem bőrét. – Jó fiú leszel és csendben maradsz, ha elveszem a kezemet? – ugratom őt, visszagondolva korábbi vádjára, miszerint nevelem őt.
Louis bólint, én meg elengedem őt. Felemeli magát a könyökére és szembe fordul velem. Nem tudok beszélgetni, amikor meztelen és tüzes.
- De nincs útlevelem! – fecsegi, én pedig elrejtem mosolyomat. Tudtam, hogy nem fejezte be.
- Már készül. A többit kitaláljuk holnap.
- De…
- Louis…
- Kétszer egy perc alatt? Uh-oh – vigyorodik el.
- Soha nem iszol pezsgőt még egyszer – lököm el rendezetlen haját a homlokáról, majd végighúzom nagyujjamat alsó ajka ívén.
- Kétségkívül nem panaszkodtál korábban, amikor… – elcsendesítem részeg száját azzal, hogy ajkaimat az övéihez teszem.
Annyira nagyon szeretem őt, annyira kibaszottul nagyon, hogy megijeszt arra gondolni, hogy elveszítem őt. Tényleg össze akarom őt keverni… a lehetséges jövőmet, az egyetlen lehetőségemet, hogy normális legyen, a szörnyű múltammal?

2017. szeptember 15., péntek

Chapter 251

Helló! 😊
Már hoztam is a fejezetet egy elég hosszú és fárasztó hét után 😩 Előre láthatóan a péntek délután, esetleg este, ha közbe jönne valami, továbbra is jó lesz, úgyhogy a frissítésekben nem lesz változás idén sem. Na, de a rész. Tartalmasra sikeredett, azt hiszem, leginkább a vége. Több szempontból is érdekes... Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek, bár egyre kevesebben írtok, így aztán ezt nem igazán tudom meg 😐 Bár azért meg tudom érteni, mindenki elfoglalt. Azért, ha időtök engedi, írjátok le a gondolataitokat nyugodtan 😊 Egy hét múlva találkozunk ismét.
Kellemes olvasást! 😊😘

Ui.: Két napja volt egy ünnepeltünk, szóval utólag is nagyon boldog szülinapot, Niall Horan! 🎂🎈🎉❤💖



Chapter 251
 
Louis szemszöge
- Ha nem beszélünk az esküvőről, akkor elmegyek zuhanyozni. Kimberly nyolckor akar indulni, és már hét óra van – mondom Harrynek. Az ágy szélén ül a könyökeit a térdein pihentetve.
- Még mindig mész? – húzza el a száját.
- Igen. Mondtam korábban, emlékszel? Ez volt az egésznek az oka, amiért ide akartál jönni, hogy ne menjek egyedül – húzom ki a szekrényem fiókját tiszta alsónadrágért.
- Nem ez az egyetlen ok, ami miatt jöttem – védekezik. Töprengő módon felemelem a szemöldökömet rá, mire a szemét forgatja. – Nem azt mondtam, hogy ez nem ok, de nem ez az egyetlen.
- Még mindig akarsz jönni, igaz? – kérdezem.
- Nem, soha nem akartam menni, de ha te mész, akkor én is.
Bólintok, aztán elhagyom a szobát a tiszta ruháimmal a kezemmel. Harry nem követ a fürdőszobába. Meglep, hogy azt kívánom, bárcsak megtette volna ezúttal. Nem tudom, hogy állunk most ebben a pillanatban. Tudom, hogy dühös Zayn miatt, én meg mérges vagyok azért, hogy megint eltitkol előlem dolgokat, de mindent egybe véve fel vagyok villanyozva, hogy itt van, és nem akarom veszekedéssel elvesztegetni az időnket.
Úgy döntök, nem mosom meg a hajamat. Nincs időm megmosni és megszárítani, mielőtt elindulunk. A forró víz enyhíti egy kicsit a vállaimban és a hátamban lévő feszültséget, de nem segít kitisztítani a fejemet. Egy órán belül jobb hangulatban kell lennem. Harry komor lesz egész este, biztos vagyok benne. Azt akarom, hogy jól érezzük magunkat Kimberlyvel és Christiannal, nem akarok semmilyen kínos csendet vagy nyilvános veszekedést. Azt akarom, hogy jól kijöjjünk egymással, és hogy boldog hangulatban legyünk, mindketten. Nem fedeztem még fel a Seattle-i éjszakai életet mióta ideköltöztem, és azt akarom, hogy az első olyan szórakoztató legyen, amennyire csak lehet, nem tudom, hogyan lehetséges ez az után az idő után, amit Zaynnel töltöttem, és ahogy Harry érzi most magát emiatt.
Bűntudatom nem hajlandó elmúlni, de megkönnyebbülök, amikor bosszúságom és ésszerűtlen gondolataim lecsúsznak a lefolyóba a forró vízzel és a szappanhabbal együtt.
Harry kopog az ajtón abban a pillanatban, hogy elzárom a vizet. Magam köré tekerek egy törölközőt, majd egy mély levegőt veszek, mielőtt válaszolok.
- Tíz percen belül kész leszek. Meg kell csinálnom a hajamat – nézek a tükörbe, ahogy Harry megáll mögöttem.
- Mi a baj vele most? – fókuszál Harry a göndör rendetlenségre.
- Sehogy sem áll – nevetek fel. – Nem fog sokáig tartani.
- Azt veszed fel? – nézi a kényelmetlen fekete öltönyt. Amikor legutóbb ez az öltöny volt rajtam, az egy katasztrofális estéhez vezetett… vagyis héthez.
- Igen, Kimberly azt mondta, hogy dress code van.
- Milyen dress code? – néz le Harry a foltos farmerjára és a fekete pólójára.
Én vállat vonok és elmosolyodom magamnak, miközben elképzelem Kimberlyt, ahogy elmondja Harrynek, hogy más ruhát vegyen fel.
- Nem öltözök át – mondj nekem, mire ismét vállat vonok.
Harry szemei egész végig nem hagyják el tükörképemet, míg megpróbálom elfogadhatóan megcsinálni a hajamat quiff stílusban. A zuhanyzás vizétől szörnyű módon begöndörödött, nincs rá remény. Végül kifésülöm, így hagyom a homlokomra lógni.
- Vasárnapig maradsz? – kérdezem tőle. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy a köztünk lévő feszültség meg van fékezve és nem fogunk egész este veszekedni.
- Igen, miért? – válaszolja Harry hűvösen.
- Arra gondoltam, hogy pénteken visszamehetnénk a Pullmanra, és láthatnám Liamet és Karent. Apukádat is.
- Mi van a tiéddel?
- Ó, igen – egy pillanatra elfelejtettem, hogy apa Harrynél van. – Nagyon keményen próbálkoztam, hogy ne gondoljak arra a helyzetre, amíg nem mondhatsz nekem róla többet.
- Biztos vagy benne, hogy oda akarsz menni? – kérdezi.
- Igen. Már nem lakom ott, bármikor eljöhetek onnan, ha akarok.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e…
- Miért nem? – annyira hiányzik Liam.
- Nem tudom – dörzsöli meg Harry a halántékát a kezével. – Ez a sok szarság Steph-el meg Zaynnel… – halkul el.
- Harry, nem fogok találkozni Zaynnel még egyszer, és Steph-et sem fogom látni, kivéve, ha felbukkan abban a lakásban vagy az apukád házában.
- Még mindig nem gondolom, ezt kellene csinálni.
- Fel kell vidulnod egy kicsit – sóhajtok fel, oldalra lökve a hajamat.
- Felvidulni? – kötekedik úgy, mintha az ötlet még soha nem jutott volna eszébe.
- Igen, felvidulni. Nem irányíthatsz mindent.
Felkapja a fejét.
- Én nem irányíthatok mindent? – tátja el a száját. – Az összes ember közül ezt pont te mondod?
Felnevetek.
- Csak mondom. Megadom neked a Zayn dolgot, mert tudom, hogy ez helytelen, de nem tarthatsz távol a Pullmantól, mert amiatt aggódsz, hogy látni fogom őt.
- Befejezted? – kérdezi Harry a mosdónak támaszkodva.
- Az érvelést vagy a hajamat? – vigyorgok rá.
- Bosszantó vagy – mosolyog rám vissza, aztán megcsapja a hátsómat, miközben kimegyek előtte a fürdőből.
Tudom, hogy még mindig dühös rám, amiért Zaynnel voltam, de örülök, hogy némileg játékos. Christian sétál ki a nappaliból, majd a folyosóra, Harryt szólítva.
- Mindjárt jövök, kell a telefonom – mondom Harrynek, ő pedig követi Christiant vissza a nappaliba.
Megnézem a mobilomat. Hamarosan fel kell hívnom anyámat, folyamatosan elhalasztom, ő meg nem hagyja abba a hívogatást. Zayntől is van egy üzenetem.
*Kérlek, ne legyél rám mérges a ma este miatt. Egy barom voltam, de nem akartam. Sajnálom.*
Nem válaszolok. Kitörlöm az üzenetet, aztán a zsebembe teszem a telefont. A Zaynnel való barátságomnak most kell véget érnie. Egész végig megvezettem őt, és minden alkalommal, amikor elköszöntem tőle, visszakoztam és rosszabbá tettem a helyzetet azzal, hogy találkoztam vele. Ez nem fair sem vele, sem Harryvel szemben. Harrynek és nekem így is van elég problémánk. Zavar, hogy Harry megtiltja nekem, hogy lássam Zaynt, de nem tagadhatom, hogy hatalmas álszent vagyok, ha tovább folytatom a barátságot vele. Soha nem akarnám, hogy Harry Mollyval barátkozzon és időt töltsön vele egyedül, már csak a gondolattól émelygek. Zayn elég világossá tette az irántam való érzéseit, és nem fair Harryvel szemben, hogy megengedjem Zaynnek, hogy tovább folytassa. Zayn kedves hozzám és sokszor ott volt nekem, de utálom azt, hogy mindig úgy érzem, mindig magyarázkodnom kell neki és megvédeni a kapcsolatomat.
Amikor belépek a nappaliba, Harry kezei a hajában vannak.
- Kizárt – fújtatja, hátrálva Christiantól.
- Vérfoltos farmerben és abban a piszkos pólóban nem mehetsz be a klubba, függetlenül a tulajdonossal való barátságodtól – dob Christian valamiféle fekete anyagot Harry mellkasának.
- Akkor nem megyek – duzzog Harry, hagyva, hogy az leessen a padlóra Vance lábaihoz.
- Ne legyél gyerek, csak vedd fel a rohadt inget.
- Ha felveszem az inget, a farmer marad – tárgyal Harry, segítségért nézve rám.
- Nem hoztál egy olyan ruhát sem, ami nem véres? – mosolyodik el Christian, aztán lehajol, hogy felvegye az inget.
- Felveheted a fekete farmeredet, Harry – javaslom, megkísérelve, hogy közéjük lépjek.
- Rendben, akkor add ide a kurva inget – kapja ki az inget Vance kezeiből Harry, majd felemeli neki a középső ujját, miközben végigmegy a folyosón.
- Ráférne egy hajvágás is – csipkelődik Christian, én pedig nem tehetek róla, de felnevetek.
- Ó, békén hagynád őt? Nem fogom megállítani őt attól, hogy behúzzon neked egyet – viccelődik Kimberly a vőlegényével.
- Igen… igen… – vonja őt Christian a karjaiba, aztán megpuszilja a száját.
Elfordulok éppen akkor, amikor megszólal a csengő.
- Ez Logan lesz – jelenti be Kimberly, miközben kitekergőzik Christian öleléséből.
Harry sétál be a nappaliba, ahogy Logan átsétál a bejárati ajtón.
- Miért van itt? – nyög fel Harry.
- Ne legyél goromba. Ő a barátod, emlékszel?
Az első benyomásom Loganről nem volt jó, de megszerettem a srácot még akkor is, ha azóta nem láttam őt, hogy elhagytuk a Pokoli Vakációt.
- Nem, nem az.
- Louis! Harry! – köszönt minket a kék szemű fiú egy fényes mosollyal. Hálás vagyok, hogy nem ugyanaz a ruha van rajta, mint rajtam, ahogyan az az első alkalommal történt, amikor találkoztam vele.
- Szia – mosolygok vissza, Harry meg kurtán bólint.
- Nagyszerűen nézel ki – dicsér meg.
- Köszönöm, te is – egy egyszerű kardigán és khaki nadrág van rajta.
- Oké, ha mindketten befejeztétek… – panaszkodik Harry.
- Téged is jó látni, Harry – forgatja a szemeit rá Logan, mire Harry kissé meglágyul, villantva egy félmosolyt.
- Smith az emeleten van. Éjfélnél tovább nem kellene lennünk – siet át a nappalin Kimberly, hogy felvegye a magassarkúját és leellenőrizze a sminkjét a hatalmas tükörben a kanapé felett.
- Készen vagy, szerelmem? – kérdezi Christian Kimtől.
- Külön megyünk oda – jelenti be Harry.
- Miért? Van sofőrünk ma estére – mondja Christian.
- Én akarok vezetni arra az esetre, ha el akarnánk jönni.
- Ahogy gondolod – von vállat Christian, aztán Harry előszedi a kulcsait.
Nem volt még időm feldolgozni az inget, amit Christian adott oda Harrynek, hogy vegye fel. Ez egy fekete, hosszú ujjú ing, nem olyan, amit Harry általában felvesz, amikor arra van kényszerítve, hogy kiöltözzön. A különbség az, hogy ezen az ingen kicsi, alig észrevehető állat nyomok vannak…
- Egy szót se szólj – veszi észre Harry a bámulásomat.
- Nem akartam – harapom meg az ajkamat, mire felnyög.
- Ez egy förtelmes ing – feleli.
Egész végig kuncogok az autóhoz menet.



Harry telefonja elkezdi a navigálást, én pedig az anyósülésen ülök, míg Harry az ingről panaszkodik, amit „kényszerítettek”, hogy felvegye.
A jazz klub központi elhelyezkedésű Seattle belvárosában. Az utak tele vannak, mintha szombat este lenne a péntek helyett. Harry autójában várunk, amíg egy fényes fekete limuzin kanyarodik mellénk, majd kilép belőle Kimberly és Christian.
- Gazdag köcsög – feleli Harry, megszorítva a combomat, ahol a keze van.
Egy éles mosollyal a kopasz férfi leveszi a kötelet, aztán beenged minket. Kimberly vezet át minket a sötét klubon. Szürke kövek tömbjeit használják asztalokként, és a fekete kanapékat fehér párnák hangsúlyozzák ki. Az egész klubban az egyetlen szín a vörös rózsa csokor, mely mindegyik kő tetején megtalálható.
- Extra – forgatja a szemeit Harry. Annyira gyönyörűen néz ki a félhomályban. Christian mintás ingje Harry fekete farmerjával együtt halálos támadást indít a hormonjaim ellen.
- Szép, igaz? – fordul körbe Kimberly ragyogva.
- Persze-persze – válaszolja Harry. Abban a pillanatban, hogy a zsúfolt asztalok közelébe érünk, Harry a derekam köré fonja a karját, maga felé húzva, hogy közelebb sétáljak hozzá.
- Christian a VIP részlegben vár, az a miénk lesz csak – tájékoztat minket Kimberly. A klubban játszó lágy zene pihentető, mégis serkentő ugyanakkor.
Elhúzzák a szatén függönyt, ami így egy közepes méretű szobát fed fel, a fekete függönyök falként szolgálnak. Négy kanapé van felsorakoztatva a függönyfalakhoz, és egy hatalmas kő pihen középen, alkoholos üvegekkel, egy tál jéggel és kis harapnivalókkal tele. Majdnem nem veszem észre Maxet, aki az egyik kanapén ül, szemben Christiannal. Nagyszerű.
Max bosszant engem, és tudom, hogy Harry sem törődik vele. Harry karja ismét szorosabb lesz körülöttem, majd egy haragos pillantást vet Christian felé.
- Jó újra látni, Max – mosolyodik el Kimberly. Ő a tökéletes háziasszony.
- Téged is, kedves – vigyorodik el Max. Kezébe veszi Kim kezét, aztán a szájához emeli azt.
- Elnézést – hallatszik mögülem egy nő hangja. Harry és én oldalra lépünk, majd Sasha lépked át a kis helyen. Megfélemlítést keltő magassága és alig látható fehér ruhája segít magának követelni az egész helyiséget.
- Nagyszerű – veszi ki a szót a számból Harry csak néhány pillanattal ezelőttről.
- Sasha – próbál meg úgy kinézni Kimberly, mintha örülne, hogy látja a nőt, de nem sikerül neki. Az egyik hiba, amikor Kim nyílt őszinteségéről van szó az az, hogy nehéz neki elrejteni az érzéseit.
Sasha melegen Kimberlyre mosolyog, aztán helyet foglal a kanapén Max mellett. Max sötét szemei találkoznak az enyéimmel, mintha engedélyt kérne, hogy a szeretőjével ülhessen. Én elnézek, miközben Harry a közvetlenül előttük lévő kanapéhoz vezet. Kimberly helyet foglal Christian ölében, majd előre hajol, hogy elvegye az üveg pezsgőt.
- Mit gondolsz a helyről, Lewis? – Max hangja sima és erősen érezhető akcentus.
- Uhm… – hebegem. – Szép.
- Kértek egy kis pezsgőt? – kínálja Kimberly.
- Én nem, de Louis igen – válaszol helyettem Harry. A vállához hajolok.
- Ha te nem iszol, valószínűleg nekem sem kellene.
- Rajta, nem bánom. Én csak nem kérek.
- Én jól vagyok, de azért köszönöm – mosolygok Kimre. Harry a homlokát ráncolja, aztán elvesz egy teli poharat az asztalról.
- Innod kellene egy kicsit, hosszú napod volt.
- Csak azért akarod, hogy igyak, hogy ne tegyek fel kérdéseket – suttogom a szemeimet forgatva közben.
- Nem – mosolyodik el szórakozottan. – Csak azt akarom, hogy jól érezd magad. Ezt akartad, igaz?
- Nem kell innom, hogy jól érezzem magamat – amikor körbe pillantok a helyen, a társaságunkból senki sem figyel a mi beszélgetésünkre.
- Soha nem mondtam, hogy igen. Csak mondom, az egyik barátod ingyen pezsgővel kínál, ami valószínűleg többet ér, mint a te és az én ruhám együtt, akkor miért ne igyál egy pohárral és érezd jól magad – ujjbegyei a tarkómon táncolnak.
- Ott a pont – hajolok hozzá, Harry pedig a kezembe adja a hosszú szárú poharat. – Csak egyet iszom – felelem.
Harminc perccel később a második pohár pezsgőmet fejezem be, és megpróbálom nem kellemetlenül érezni magamat, míg Sasha a kis helyen parádézik. Azt állítja, csak táncolni akar, de ha ez lenne a helyzet, kimehetne a klub nagyobb részébe és táncolhatna ott. Figyelemre éhes kurva. Eltakarom a számat, mintha hangosan kimondtam volna a szavakat.
- Mi az? – Harry unatkozik. Nagyon unatkozik. Meg tudom mondani abból, ahogy a fekete függönyre bámul és kezét lustán fel-le húzogatja a hátamon.
Megrázom a fejemet csendes válaszként. Nem kellene ilyen dolgokon gondolkoznom a nőről, amikor nem is ismerem őt. Csak azt tudom róla, hogy egy házas emberrel fekszik le… Nem tehetek róla, de nem kedvelem őt.
- Mehetünk most már? – suttogja Harry a fülembe. Egyik karja a kanapé támláján van, a másikat meg a combomhoz teszi.
- Várjunk még egy kicsit – mondom neki. Én nem feltétlenül unatkozom, de inkább tölteném kettesben az időt Harryvel, mint úgy, hogy kerül a Sashaval való szemkontaktust.
- Louis, jössz táncolni? – ajánlja Kimberly, mire Harry megfeszül.
- Én nem nagyon táncolok, emlékszel?
Gondolataim visszarepülnek az utolsó alkalomhoz, amikor elmentem egy éjszakai klubba Kimberlyvel. Egy sráccal táncoltam csak azért, hogy kínozzam Harryt, még akkor is, ha több órányira volt. Annyira összetört a szívem akkor, olyan szomorú voltam, hogy alig tudtam tisztán gondolkozni. Az a srác végül megcsókolt, én pedig gyakorlatilag megerőszakoltam Harryt a hotelszobámban, miután ott találta Trevort. Egy hatalmas félreértés volt, de amikor visszagondolok, az este elég jól végződött nekem.
- Nos, gyere, tegyél egy kört vagy valami. Úgy nézel ki, mintha elaludnál – mosolyodik el Kim.
- Oké, egy kör – egyezek bele, majd lábra állok. – Te jössz? – kérdezem Harrytől, mire megrázza a fejét.
- Rendben lesz, csak egy percre megyünk el – biztosítja őt Kim.
Harry nem tűnik boldognak amiatt, hogy Kimberly ellop engem, de nem próbálja megállítani őt. Megpróbálja megmutatni nekem, hogy el tud lazulni, és imádom őt ezért.
- Ha elveszted őt, ne bajlódj azzal, hogy visszajössz – fenyegeti meg Harry Kimberlyt egy mosollyal. Kim nevetésben tör ki, aztán kihúz a függönyön át a zsúfolt klubba.

Harry szemszöge
- Hová vitte el Lewis-t? – kérdezi tőlem Max.
- Louis – javítom őt ki. Hogy a faszba bassza el a nevét egyáltalán? Azt hiszem, ez egy kissé nyilvánvaló, de nem tetszik.
- Louis – mosolyodik el, majd iszik egy nagy kortyot a pezsgőjéből. – Ő egy nagyszerű fiatalember.
Az asztalon lévő palackozott vízért nyúlok, és figyelmen kívül hagyom piszkálódását. Nincs érdeklődésem abban, hogy a férfihez beszéljek. Velük kellett volna mennem, akárhová is mentek. Megpróbálom megmutatni Louis-nak, hogy el tudok „lazulni”, és erre ide jutok.
- Egy másodperc és visszajövök, az előbb érkezett meg a banda – tájékoztat engem Christian. Mobilját az öltönynadrágjába dugja, majd elhagyja a kis helyet. Max is feláll és követi őt, instrukciókat adva a partnerének, hogy érezze jól magát és igyon még pezsgőt.
Most komolyan nem hagynak itt engem ezzel a csajjal…
- Úgy néz ki, csak mi maradtunk – mondja nekem Stacey, megerősítve azt, hogy pontosan ezt tették.
- Mhm – lököm vissza a vizes üveg műanyag fedelét a kőasztalra.
- Szóval mit gondolsz a helyről? Max azt mondja, hogy a megnyitó óta minden este tele van – mosolyog rám. Azt tettetem, hogy nem veszem észre, amikor meghúzza kis ruhájának az alját, hogy felfedje dekoltázsát… vagy annak hiányát.
- Csak néhány nappal ezelőtt nyílt meg, persze, hogy tele van.
- Akkor is, ez egy jó hely – szedi szét keresztbe tett lábait, aztán megint keresztbe teszi.
Lehetne még kétségbeesettebb? Ennél a pontnál meg sem tudom mondani, hogy tényleg megpróbál-e rám mászni, vagy csak ilyen természetes abban, hogy kurva legyen. Figyelmen kívül hagyom őt, ő pedig áthajol az asztalon közöttünk.
- Akarsz táncolni? Itt van hely – hosszú körmei súrolják az ingem ujját, mire elrántom magamat.
- Elment a kibaszott eszed? – mozdulok a kanapé másik oldalára. Tavaly ilyenkor elvittem volna a kétségbeesett seggét a fürdőszobába és szétbasztam volna az agyát. Most a gondolattól a fehér ruhájára akarok hányni.
- Mi van? Csak megkérdeztem, hogy akarsz-e táncolni.
- Táncolj a házas pasiddal – csattanok fel, aztán elhúzom a függönyt, remélve, hogy meglátom Louis-t.
- Ne ítélj el. Nem is ismersz engem.
- Eleget tudok.
- Igen, nos, én is tudok rólad néhány dolgot, szóval én figyelnék.
- Igen? – nevetek fel.
- Igen, tudok – húzza össze rám a szemét, megpróbálva megfélemlíteni engem, ebben biztos vagyok.
- Ha szart is tudnál rólam, nem fenyegetnél most engem – figyelmeztetem őt.
- Pontosan olyan vagy, amilyennek mondanak… – emel az ajkaihoz egy pezsgőspoharat, én meg otthagyom őt egyedül ülni, így megkereshetem Louis-t és elhúzhatunk innen a picsába.
Amilyennek kik mondanak pontosan? Mit gondol, ki ő? Szerencséje van Christiannak, hogy szép estét ígértem Louis-nak, különben Maxnek kellett volna válaszolnia a kurvája szája miatt.
Körbejárom a klubot Louis-t és Kimberly fényes szőke haját keresve. Hálás vagyok, hogy ez nem olyan hely, ahol mindenki a táncparketten imbolyog, a vendégek nagy része asztaloknál ül, ami sokkal könnyebbé teszi a keresésemet.
Végre megtalálom őket a pult előtt állva, Christianhoz, Maxhez és egy másik férfihez beszélve. Louis háttal van nekem, de meg tudom mondani a testtartásából, hogy ideges. Még egy férfi csatlakozik hozzájuk, és ahogy közelebb érek, az első ismeretlen pasi egyre jobban ismerőssé válik.
- Harry! Hát itt vagy – nyújtja ki a karját Kimberly, hogy megérintse a vállamat, de kitérek előle és Louis-hoz megyek. Amikor hozzám fordul, kék szemei óvatosak, ahogy azok elvezetnek a vendéghez.
- Emlékszel Soto professzorra, igaz? – mosolyodik el udvariasan. Kurvára viccelsz velem?
- Jonah – javítja ki Louis-t. A köztünk lévő helyre nyújtja a kezét egy kézfogásra, én pedig túlságosan is meg vagyok lepődve ahhoz, hogy visszautasítsam.
- Kicsi a világ? – suttogja a fülembe Louis, mire körzök a vállammal. Ez egy rohadt hosszú este lesz.

2017. szeptember 8., péntek

Chapter 250

Sziasztok! 😊
Hűha, már a 250. fejezetet hozom, el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan telik az idő... De azért még sok hátra van, eseménydús részek lesznek még itt, ebben biztosak lehettek 😉 A rész... hát őszintén nem is tudom, hogyan lehetne egy szóval jellemezni... Zayn dühítő, engem nagyon idegesített. Louis-nak csak annyit, hogy: jó reggelt! Már rég meg kellett volna hoznia ezt a döntést. Harry pedig a helyzethez képest jól viselkedett. Kíváncsi vagyok, mit fogtok gondolni az elolvasása után, írjátok meg bátran! Egy hét múlva találkozunk.
Kellemes olvasást! 😊😘



Chapter 250

Louis szemszöge
Öt perccel öt óra előtt megpróbálom felhívni Harryt, de nem veszi fel. Hol volt egész nap? Igaza volt Zaynnek, amikor azt mondta, hogy Harry elment a városba késő este tegnap? Lehetséges, hogy úton van Seattle-be, és azt tervezi, hogy meglep engem, de nem hiszem, hogy ez a helyzet. Az, hogy beleegyeztem, hogy találkozzak Zaynnel, a mellkasomon nehezedik attól a pillanattól kezdve, hogy megtettem. Tudom, hogy Harry utálja a Zaynnel való barátságomat. Annyira utálja, hogy az kísérti őt az álmaiban, erre én meg itt szítom azt.
Nem zavartatom magamat azzal, hogy megnézzem a hajamat, miközben lemegyek a lifttel az előtérbe, figyelmen kívül hagyva Kimberly ítélkező tekintetét, miután elmondtam neki a terveimet. Zayn kocsija látható az üvegfalon keresztül, és nem tudom ignorálni az izgatottságot, amit érzek, hogy ismerős arcot látok meg. Jobban szeretném, ha Harry lenne az, de Zayn van itt, és nem Harry.
Zayn kiszáll az autójából, hogy üdvözöljön, amint kilépek az épületből. Mosolya megnő, miközben figyel engem, ahogy végigsétálok a járdán. Zayn arcán sötét szőrzet van, és fekete farmer és egy szürke, hosszú ujjú felső van rajta. Olyan jóképűen néz ki, mint valaha, én meg úgy nézek ki, mint a halál.
- Szia – mosolyodik el, széttárva karjait egy ölelésre. Bizonytalanság áraszt el engem, de a szükség, hogy udvarias legyek várakozó karjaiba lök. – Jó ideje volt már – mondja a hajamba. Én egyetértően bólintok.
- Milyen volt az út? – kérdezem tőle, miközben elhúzódok az ölelésből.
- Hosszú – nyitja ki nekem az anyósülés ajtaját, majd sietve beszállok, hogy ne legyek már a hideg levegőn. Kocsija utastere meleg és olyan illata van, mint neki.
- Mitől döntöttél úgy, hogy ma jössz a holnap helyett? – kezdem el a beszélgetést, miközben Zayn hezitálva kikanyarodik a forgalomba.
- Csak… meggondoltam magam, semmi tényleg – szemei oda-vissza vándorolnak a visszapillantó tükör és az oldaltükrök között.
- A vezetés ebben a városban ijesztő – mondom neki.
- Igen. Nagyon – mosolyodik el, még mindig az útra fókuszálva.
- Tudod, hogy hol akarsz vacsorázni? Nem nagyon fedeztem még fel a várost, szóval nem tudom, hol vannak a legjobb helyek.
Megnézem a telefonomat, semmi.
Zayn és én egy kis mongol stílusú grillező mellett döntünk. Csirkét és zöldségeket választok, aztán áhítattal figyelem, ahogy a séf elkészíti előttem az ételt. Még soha nem voltam ilyen helyen korábban, ezt pedig Zayn szórakoztatónak találja. A kis étterem leghátsó részében ülünk le, Zayn velem szemben van, és mindketten túlságosan is csendesek vagyunk ahhoz, hogy ez kellemes legyen.
- Valami baj van? – kérdezem tőle, miközben a kajámat piszkálom.
- Nem tudom, hogy egyáltalán fel kellene-e hoznom, látszik rajtad, hogy már amúgy is sok minden történik, és azt akarom, hogy jól érezd magad – Zayn szemei lágyak, tele vannak aggodalommal.
- Jól vagyok. Mondd el, akármi is az, amit kell – erősítem meg magamat az ismeretlen csapásra, amiről biztos vagyok benne, hogy következni fog.
- Harry eljött a lakásomra tegnap.
- Mi? – nem tudom elrejteni a hangomban lévő meglepődést. Miért menne Harry Zayn lakásába? És ha megtette, hogy ülhet Zayn előttem bármiféle látható sebek és hiányzó végtagok nélkül? – Mit akart? – kérdezem.
- Elmondani nekem, hogy maradjak távol tőled.
Megemlítettem Zayn üzenetét tegnap este Harrynek, és annyira közömbösnek tűnt a helyzettel kapcsolatban.
- Mikor? – kérdezem, remélve, hogy ez azután volt, ahogy arról beszéltünk, nem titkolunk el dolgokat a másik elől.
- Délután, három körül.
Kiengedek egy elkeseredett lélegeztet. Harrynek nincsenek határai, és kihágásainak listája a másodpercekkel nő.
- Mit mondott pontosan? – dörzsölöm meg a halántékomat, étvágyam eltűnt.
- Hogy nem érdekli, hogyan csinálom, vagy ha megbántom az érzéseidet, csak távol kell maradnom. Olyan nyugodt volt, kicsit furcsa volt – szúrja bele villáját egy brokkoli darabba, majd a szájába teszi.
- És mindennek ellenére idejöttél?
- Igen, ide.
- Miért? – a tesztoszteronnal teli csata kettejük között kifáraszt engem, én az oldalvonalaknál állok, megpróbálva megtartani a békét, de az nem sikerül.
- Mert a fenyegetései már nem fognak működni rajtam. Nem mondhatja meg nekem, hogy kivel barátkozzak, és remélem, te is ugyanígy érzel ezzel kapcsolatban – arany szemei találkoznak az enyéimmel.
Nagyon bosszús vagyok, hogy Harry elment Zayn lakására, hogy megfenyegesse őt. Az még jobban irritál, hogy nem gondolt arra, hogy megemlítse nekem, azt akarta, hogy Zayn bántsa meg az érzéseimet és vessen véget a barátságunknak, és el akarta titkolni előlem a szerepét ebben az egész helyzetben.
- Ugyanígy érzek azzal kapcsolatban, hogy Harry irányítja, kivel barátkozhatok – ahogy a szavak elhagyják a számat, Zayn szemei győzelemmel telnek meg. Ez zavar. – De azt is gondolom, hogy jó oka van arra, hogy nem akarja, hogy barátok legyünk. Te nem gondolod?
- Igen és nem. Nem fogom elrejteni az érzéseimet irántad, de tudod, hogy nem erőltetem rád őket. Elmondtam neked, hogy elfogadom, amit nekem tudsz nyújtani, és ha csak barátságot kaphatok, ezzel fogok élni.
- Tudom, hogy nem erőlteted rám – úgy döntök, kijelentésének csak a felére válaszolok. Zayn soha nem erőlteti rám, hogy megtegyek bármit is, és soha nem próbál meg bele kényszeríteni semmibe, de utálom azt, ahogy Harryről beszél.
- El tudod mondani ugyanezt róla is? – provokál.
Az ösztön, hogy megvédjem Harry, beszédre sarkall.
- Nem. Nem tudom elmondani róla. Tudom, milyen ő, de ő már csak ilyen.
- Mindig olyan gyors vagy, hogy megvédd őt, nem értem.
- Nem kell megértened – jegyzem meg durván.
- Komolyan? – feleli halkan Zayn és a homlokát ráncolja.
- Igen – egyenesítem ki a hátamat, majd olyan egyenesen ülök fel, amennyire csak lehet.
- Nem zavar téged, mennyire birtokló Harry? Megmondja neked, hogy ki lehet a barátod…
- Tényleg zavar, de…
- Engeded, hogy ezt csinálja.
- Azért jöttél egészen idáig Seattle-be, hogy emlékeztess arra, hogy Harry irányító?
Zayn kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de összecsukja.
- Mi az? – erőltetem.
- Totális igénye van rád, és aggódom érted. Olyan stesszesnek tűnsz.
Legyőzve felsóhajtok. Stresszes vagyok, túl stresszes, de az semmit sem segít, hogy Zaynnel veszekedek. Ez csak felnagyítja a frusztrációmat.
- Nem fogok kifogásokat keresni neki, de te semmit nem tudsz a mi kapcsolatunkról. Nem látod, hogy ő milyen velem. Nem érted őt meg úgy, ahogy én – tolom el a tányéromat, aztán észreveszem, hogy a mellettünk lévő asztalnál ülő pár felénk fordította a figyelmét. Lejjebb veszem a hangomat. – Nem akarok veszekedni veled, kimerült vagyok, és nagyon vártam, hogy veled töltsem ezt az időt – mondom neki.
- Olyan bunkó vagyok, ugye? – dől hátra a székén. – Sajnálom, Louis. A hosszú utat hibáztatnám… de ez nem mentség. Sajnálom.
- Nem gond, nem akartam rád förmedni. Nem tudom, mi ütött belém.
- Az én hibám, tényleg – nyúl át az asztalon, majd megszorítja a kezemet.
- Mi a helyzet minden mással? – kérdezem tőle.
A feszültség még mindig megtölti a köztünk lévő levegőt, és nem tudok nem Harryre gondolni. Elment Zayn lakására, hogy megpróbálja arra kényszeríteni, hogy maradjon távol tőlem, ez borzasztóan bosszant, de fáj a szívem kétségbeesésén.
Zayn elmerül a beszélgetésben a családjáról, és hogy milyen meleg volt Floridában, mikor legutóbb ott volt. Olyan könnyű köztünk a beszélgetés, a feszültség eltűnt, ami megengedte nekem, hogy befejezzem a kajámat.
- Van még terved az estére? – kérdezi Zayn a kijárat felé vezetve engem.
- Igen, Christian jazz klubjába megyek, ami nemrég nyílt meg.
- Christian? – érdeklődik Zayn.
- Ó, a főnököm. Ő az, akinél lakom.
- A főnököddel laksz? – húzza fel a szemöldökét.
- Igen, de ő egy egyetemre járt Harry apjával, és hosszú ideje a család barátja – magyarázom meg.
Még nem jutott eszembe, hogy Zayn semmi részletet sem tud az életemről. Zayn vett fel Vance meglepetés eljegyzési partijáról Kimberlynek, de semmit sem tud róluk.
- Ó, akkor így kaptál fizetett gyakornoki állást?
Au.
- Igen – vallom be.
- Ez így is, úgy is klassz.
- Köszi – bámulok ki, aztán előszedem a táskámból a telefonomat. Még mindig semmi. – Mi mást tervezel még csinálni, amíg Seattle-ben vagy? – kérdezem tőle a magyarázás közepette, hogy melyik úton kell menni, hogy eljussunk Vance házához. Néhány perc után feladom, majd beírom a címet a telefonomba. A képernyő lefagy és kétszer kikapcsolódik, mielőtt az eszköz végre együttműködik.
- Nem nagyon tudom. Majd meglátom, mit akarnak csinálni a barátaim. Talán még egyszer összefuthatnánk később ma este? Vagy mielőtt elmegyek szombaton?
- Majd szólok? – egyezek bele.
- Mikor lesz itt Harry? – nem tudom figyelmen kívül hagyni a hangjába fűződő gyűlölködést.
- Nem vagyok biztos benne, talán ma este – pillantok a telefonomra megint, ezúttal már megszokásból.
- Ti most együtt vagytok? Tudom, hogy azt mondtuk, nem beszélünk már erről, de össze vagyok zavarodva.
- Én is – vallom be, Zayn elmosolyodik. – Mostanában egy kis távolságot próbálunk tartani.
- Működik ez?
- Igen – az elmúlt néhány napig, amikor Harry elkezdett elhúzódni tőlem.
- Akkor az jó.
- Mi az? – tudnom kell, milyen gondolatok vannak a fejében, látom azokat kavarogni a szemei mögött.
- Semmi, nem akarod hallani.
- De igen, akarom – tudom, hogy meg fogom bánni, de ez nem állítja meg kíváncsiságomat.
- Csak semmi távolságot nem látok. Te Seattle-ben vagy, Harry családjának barátaival laksz, aki a főnököd is. Még a Pullmanról is irányít téged, megpróbálva véget vetni annak a néhány barátságnak, amiket kötöttél, és amikor nem ezt csinálja, akkor Seattle-be jön, hogy meglátogasson. Ez nem nagyon tűnik távolságnak nekem.
Még nem gondoltam a lakhatási megegyezésemre ebből a perspektívából egészen eddig. Ez egy újabb ok, amiért Harry szabotálta a lakásomat? Így ha még mindig úgy döntök, hogy Seattle-be megyek, még mindig a családi barátainak éber szemei alatt leszek?
- Ez működik nekünk. Tudom, hogy neked nincs értelme, de nekünk működik. Tudom…
- Megpróbált lefizetni, hogy távol maradjak tőled – szakít félbe Zayn.
- Mi?
- Igen, megfenyegetett, és azt mondta, tegyek neki egy ajánlatot. Azt mondta, keressek egy másik kurvát a kampuszon, akivel játszhatok.
Kurva?
- Azt mondta, hogy soha senkié nem leszel, és szörnyen büszke volt magára, amiért még az után is vele maradtál, hogy elmesélte neked, hogy lefeküdt Mollyval, miután ti ketten elkezdtetek együtt lógni.
Harry és Molly említése elkezd égetni, tudta, hogy ez lesz. Pontosan ezért mondta ezt.
- Már túltettük magunkat ezen. Nem akarok Harryről és Mollyról beszélni – szűröm ki összeszorított fogaimon keresztül.
- Csak azt akarom, hogy tudd, mivel foglalkozol. Harry nem ugyanaz az ember, amikor te nem vagy a közelben.
- Ez nem egy rossz dolog – szólok vissza. – Nem ismered őt.
Megkönnyebbülök, amikor bekanyarodunk a bekötőútra, majd a város kevésbé lakott részére, jelezve, hogy kevesebb mint öt percre vagyunk az ideiglenes otthonomtól. Minél előbb vége ennek az autóútnak, annál jobb.
- Igazából te sem. Az összes idődet azzal töltöd, hogy veszekedsz vele.
- Mi a célod itt? – kérdezem Zayntől. Utálom azt az irányt, amit felvett a beszélgetésünk, de nem tudom, hogyan vezessem vissza a semleges területre.
- Semmi. Csak azt hittem, ennyi idő és az összes szarság után, amiket keresztülmentél miatta, meglátod ezt.
Egy gondolat jut eszembe.
- Elmondtad neki, hogy idejössz?
- Nem.
- Nem igazságosan harcolsz itt – látok át rajta.
- Ahogyan ő sem – sóhajt fel, kétségbeesetten megpróbálva halkan tartani a hangját. – Nézd, tudom, hogy addig fogod védeni őt, amíg meg nem fulladsz, de nem hibáztathatsz engem azért, hogy azt akarom, ami neki van meg. Én akarok az lenni, akit megvédsz, én akarok lenni az, akiben megbízol még akkor is, ha nem kellene. Én mindig ott vagyok neked, amikor ő nem – kezével megdörzsöli arcszőrzetét, aztán újabb levegőt vesz. – Nem harcolok igazságosan, de ő sem. Ő a kezdetektől fogva nem. Néha esküszöm, az egyetlen ok, amiért ennyire ragaszkodik hozzád, az azért van, mert tudja, hogy nekem is vannak érzéseim feléd.
Pontosan ez az, amiért soha nem leszünk képesek barátok lenni. Függetlenül Zayn édes megértésétől, soha nem fog működni. Nem adta fel, ebben van megbecsülés. Azonban nem tudom megadni neki, amit tőlem akar, és nem akarom úgy érezni, hogy meg kell magyaráznom a Harryvel való kapcsolatomat minden alkalommal, amikor látom őt. Ott volt nekem, de csak azért, mert megengedtem neki.
- Nem tudom, hogy maradt-e elég belőlem, amit neked adhatnék, még akár csak barátként is.
- Ez azért van, mert kimerített téged.
Csendben maradok, majd kinézek az ablakon a fenyőfákkal övezett útra.
- Nem akartam, hogy ilyen legyen a ma este, most valószínűleg soha nem akarsz újra látni – motyogja anélkül, hogy rám nézne.
- Ez a kocsifelhajtó – mutatok ki az ablakon, bizonytalanul, hogy mi mást mondjak neki.
Kínos és feszült csend tölti meg az utasteret, amíg a hatalmas ház a látótérbe nem jön.
- Ez még nagyobb, mint a másik ház, aminél felvettelek korábban – mutat rá, kitágult szemekkel nézve a lenyűgöző otthonra. Megpróbálja enyhíteni a feszültséget, és én is ugyanezt teszem.
Elkezdek mesélni neki az edzőteremről, a vezérlőpultról, ami Christian iPhone-jához van csatlakoztatva, a nagy konyháról, amikor szívem a torkomba ugrik.
Harry autója Kimberly fényes Audija mögött van leparkolva. Zayn ugyanakkor veszi észre, mint én, de nem tűnik érintettnek. Érzem a színt kifutni az arcomból, és látom Zayn szemeiben, hogy tudja, hogy kezdek nyugtalan lenni.
- Jobb, ha bemegyek – hebegem.
- Még egyszer sajnálom, kérlek, ne menj be úgy, hogy haragszol rám. Már amúgy is sok minden történik veled, nem kellett volna, hogy rosszabbul érezd magad miattam.
Felajánlja, hogy bejön, csak hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben, de elhessegetem. Tudom, hogy Harry dühös lesz, több mint dühös, de én csináltam ezt a káoszt, így nekem kell vállalnom a felelősséget azzal, hogy rendbe teszem.
- Semmi gond – nyugtatom őt meg egy hamis mosollyal, aztán kiszállok a kocsijából egy ígérettel, miszerint írok neki, amikor tudok. – Tudom kezelni őt.
Tudatában vagyok lassú lépéseimnek, ahogy az ajtóhoz sétálok, de nem teszek erőfeszítést arra, hogy gyorsabban mozogjak. Megpróbálom átgondolni, hogy mit kellene mondanom, mérgesnek kellene-e lennem Harryre vagy sem, vagy bocsánatot kérjek, amiért megint találkoztam Zaynnel, amikor kinyílik az ajtó.
Harry lép ki a sötétkék farmerjét és egy egyszerű fekete pólót viselve. Annak a ténynek az ellenére, hogy csak két napja láttam őt utoljára, a pulzusom felgyorsul és közelebb akarok lenni hozzá. Annyira hiányzott ez alatt a pár nap alatt, amit egymástól távol töltöttünk.
Arca kőkemény, jeges tekintete követi Zayn régi kocsiját, ahogy az eltűnik a láthatárról.
- Harry, én…
- Menj be – szid le.
- Ne mondd… – kezdem el.
- Hideg van, gyere be – Harry szemei lángolnak, a bennük lévő hő visszatart attól, hogy vitatkozzak.
Meglep azzal, hogy gyengéden a derekamon pihenteti meg kezét. Bevezet a házba, el Kimberly és Smith mellett a nappaliban, majd be a szobámba egy szó nélkül. Becsukja az ajtót maga mögött, és elfordítja a zárat.
- Miért? – néz le rám, mire a szívem majdnem szétszakad.
- Semmi nem történt, esküszöm. Azt mondta, hogy korábban jön és vacsorázni akart. Nem tudtam, hogyan mondjak nemet.
- Soha nem tudod – köpi a szavakat, figyelve a tekintetével.
- Tudom, hogy elmentél a lakására tegnap. Miért nem mondtad el nekem?
- Mert nem kellett tudnod – légzése durva, alig kontrollált.
- Nem te döntöd el, hogy mit kell tudnom – provokálom őt. – Nem titkolhatsz el előlem dolgokat. Tudok az anyukád esküvőjéről is – felelem csendesen. Harry még csak meg sem rándul.
- Egy dolgot egyszerre – a karjaiban lévő erek láthatóak feszülő fehér bőre alatt, lágy kék összefűzve a fekete tintával. Kezei szorosan ökölbe vannak szorítva.
- Nem fogok még egyszer találkozni vele.
- Ezt már mondtad korábban.
- Tudom. Nem értettem meg korábban, de miután ma vele töltöttem az időt, megértettem.
- Miért van ez? – elnézek intenzitásától. – Nézz rám – kéri hűvösen.
- Azért, mert tudom, hogy ő a töréspont neked, és nem kellene erőltetnem azzal, hogy találkozok vele. Tudom, mennyire bántana engem, ha Mollyval vagy bárki mással találkoznál, ami azt illeti.
- Miért most? Mit csinált, hogy ilyen hirtelen meggondoltad magad?
- Semmit. Semmit sem csinált velem. Nem kellett volna ilyen sokáig tartania annak, hogy megértsem.
- Ha még egyszer találkozol vele, az lesz a vége nekünk. Nem tudom kezelni ezt. Mindent kivett belőlem az, hogy ne keresselek meg titeket vacsoránál, ne verjem őt arcba és ne rángassalak ki a helyről. Nem viccelek, Louis, ez túl sok nekem, és próbálkozom itt, tényleg próbálkozom, te meg elbaszod azzal, hogy behozod őt a képbe.
Teszek egy lépést hátra, majd összeszedem a gondolataimat. Igaza van, a rossz szavakat használja, de a szemszöge igaz. Azt várom tőle, hogy sakkban tartsa hidegvérét, mégis azt az egy dolgot csinálom, amiről tudom, hogy megőrjíti őt.
- Elmondom neki most. Felhívom őt előtted és elmondom neki, hogy nem akarok már a barátja lenni. Tudom, mennyire zavar ez téged. Az álmaid és a között a valami között, amit Steph mondott, tudom, hogy kétségeid vannak, és nem kellene azzal segítenem ezt, hogy életre keltem őket.
Harry szemei meglágyulnak, aztán elbillenti a fejét. Veszekedést várt tőlem, tudom.
- Nem, már így is elég időt lopott el tőlem ma.
- Sajnálom – könyörgök neki. Még mindig mérges vagyok, hogy dolgokat titkolt el előlem, de tartozom neki egy bocsánatkéréssel, amiért találkoztam Zaynnel, megint.
- Gyere ide – tárja szét a karjait nekem, ahogy mindig teszi, én pedig gyorsan magam köré fonom őket.
- Honnan tudtad, hogy vele voltam? – nyomom arcomat mellkasához. Mentolos illata elárasztja az érzékeimet, kilökve az összes gondolatomat Zaynről.
- Kimberly mondta el – feleli a hajamba.
- Tényleg nem tudja, hogyan kell befogni a száját – rosszallom.
- Nem akartad elmondani nekem? – nagyujját az állam alá nyomja, aztán felemeli a fejemet.
- De, el akartam, de inkább én mondtam volna el neked – feltételezem, hálás lehetek Kimberly őszinteségéért, képmutató dolog tőlem, hogy azt akarom, csak velem legyen őszinte és Harryvel ne.
- Komolyan gondoltam, amit arról mondtam, hogy ne találkozz vele még egyszer. Legyen ez az utolsó alkalom, amikor ezt a beszélgetést folytatjuk.
Figyelmen kívül hagyom a követelő hangsúlyát.
- Miért nem indultál el megkeresni minket? – kérdezem tőle. Feltételeztem, hogy ha megtudja, hogy Zaynnel vagyok, pontosan azt fogja csinálni.
- Mert – leheli a szemeimbe nézve – folyamatosan a körről beszélsz, és meg akartam törni.
Szívem dagad őszinte és figyelmes válaszán. Tényleg próbálkozik, és ez nagyon sokat jelent nekem.
- Még mindig mérges vagyok – teszi hozzá.
- Tudom – érintem meg arcát az ujjhegyeimmel, mire karjait szorosabbra fonja körülöttem. – Én is mérges vagyok. Nem meséltél nekem az esküvőről, és tudni akarom, miért.
- Ne ma este – figyelmeztet engem.
- De igen, ma este. Te megkaptad a nyugalmadat Zaynnel kapcsolatban, most én jövök.
- Louis… – ajkait egy kemény vonallá préseli.
- Harry…
- Dühítő vagy – enged el, majd ellépked a padlón, távolságot téve közénk, amit ki nem állhatok.
- Ahogy te is! – szólok vissza, követve mozdulatait, hogy ismét közel kerüljek hozzá.
- Nem akarok a kibaszott esküvőről beszélni most, már így is nagyon dühös vagyok, és alig kontrollálom magamat. Ne erőltesd, oké?
- Rendben! – adom be a derekamat. Nem azért, mert félek attól, hogy mit fog mondani, hanem mert az előbb töltöttem el két és fél órát Zaynnel, Harry haragja pedig csak elfedi a szorongást és fájdalmat, amit ezzel okoztam neki.