Chapter 202

Sziasztok! :)

Meg is hoztam az év utolsó fejezetét! Ami eléggé eseménydús, drámában gazdag (főleg a vége, szóval igen, nagyon függővég), de az elején cukiság is van. Minden egyben :D Kíváncsi vagyok, mit gondoltok a fejleményekről. És azt hiszem, más mondanivalóm most nincs, legközelebb egy hét múlva, pénteken jövök, visszaállunk a péntekekre, mivel még 3 vizsgám hátravan :')

Kellemes olvasást és boldog új évet, drágák! (Holnap vigyázni a bulizással azért :D ) ❤😘🎆🎉🎊🍾🥂

Chapter 202

- Kapcsold ki – nyög fel Harry, ahogy megszólal az ébresztő a sötét szobában.

Ujjaim tapogatóznak, hogy felvegyem a telefonomat, aztán áthúzom az ujjamat a képernyőn, hogy a hang abbamaradjon. Nehéznek érzem a vállaimat, miközben felülök az ágyban, a mai nap döntéseinek súlya azzal fenyeget, hogy magával húz engem. Az egyetem döntése, hogy Harry maradhat-e az iskolában vagy sem, Harry reakciója Seattle-re, és végül Zayn döntése, hogy feljelenti-e Harryt vagy sem.

Nem tudom eldönteni, hogy ezek közül melyik ijeszt meg a legjobban. Mire felkapcsolom a fürdőszobában a villanyt és hideg vizet fröcskölök az arcomra, úgy döntök, hogy a feljelentés a legrosszabb. Ha Harryt börtönbe küldik, őszintén fogalmam sincs, hogy mit csinálnék, hogy ő mit csinálna. Már egyedül csak a gondolattól émelygek. Zayn kérése, hogy találkozzon velem ma reggel, újra a felszínre kerül, az agyam pedig szédül az összes lehetőségtől, hogy miről akarhat beszélni. Meg vagyok győződve róla, hogy biztosan Harryhez van köze és a közelgő feljelentéshez, de azt hittem, már megoldottuk a problémát, úgy látszik, tévedtem.

A falon lógó puha törölközőbe lélegzem ki és be, válaszolnom kellene Zaynnek és legalább meglátnom, hogy mit kell elmondania? Talán szolgálhat magyarázattal, hogy miért mondta azt Tristannak, hogy fel fogja jelenteni Harryt, vagy ami még jobb, miért mondta nekem azt, hogy nem fogja, ha ezt tervezte? Bűntudatom van, amiért ezt kérdezem tőle, főleg figyelembe véve a sérüléseket, amiket Harry okozott neki, de jobban érdekel, hogy Harry ne kerüljön bajba, mint amekkora bűntudatot érzek Zayn felé. Gondolataim meglepnek, és még most is rosszabbul érzem magam, hogy ezeket gondolom, de ez már csak így van. Soha nem gondolkoztam ésszerűen, amikor Harryről volt szó, és valószínűleg soha nem is fogok.

Megfogom a telefonomat, aztán válaszolok Zaynnek, mielőtt a következményekre gondolhatnék, csak megpróbálok segíteni Harrynek. Emlékeztetem magamat újra és újra, miközben megcsinálom a hajamat.

Amikor kisétálok a nappaliba, a takaró szépen össze van hajtva a kanapé karján, a szívem elszorul. Apa elment? Annak a lágy zaja, hogy kinyitják a szekrényt a konyhában, felszedi a szívemet a padlóról és a sötét szobába vezet. Felkapcsolom a villanyt, valami pedig megzörren a betonpadlón.

- Bocsi, próbáltam csendben lenni, amennyire csak tudtam – feleli az apám, miközben sietve felveszi a tálat a padlóról.

- Semmi gond, már fent voltam. Felkapcsolhattad volna a villanyt – nevetek csendesen.

- Nem akartam felébreszteni senkit. Csak egy kis gabonapelyhet akartam csinálni, remélem, ez rendben van.

- Persze, hogy igen – teszek fel egy kávét, aztán megnézem az időt, tizenöt perc múlva fel kell ébresztenem Harryt.

- Mik a terveid mára? – kérdezi apa, szája tele van Frosted Flakes-szel, Harry kedvencével.

- Óráim vannak, Harrynek meg az egyetemi bizottsággal van megbeszélése.

- Igen? Miért?

El kellene mondanom neki?

- Verekedésbe keveredett a kampuszon.

- És a bizottság előtt kell beszélnie? Az én időmben kaptál egy fülhúzást és ennyi.

- Sok tulajdonát tönkretette az egyetemnek, drága tulajdonokat, és eltörte egy srác orrát – sóhajtok fel, majd elkeverek egy kanálnyi cukrot a kávémban, szükségem van az extra energiára ma.

- Szép, min ment a verekedés?

- Rajtam, nagyjából. Egy olyan valami volt, ami már összegyűlt egy ideje, és végül csak… felrobbant.

- Nos, még jobban kedvelem Harry most már, mint tegnap este – ragyogja.

Megrázom a fejemet, aztán a kávém felét megiszom, engedve a meleg folyadéknak, hogy csillapítsa kétségbeesett idegeimet.

- Honnan származik?

- Angliából.

- Gondoltam, a családja még mindig ott van?

- Az anyja igen, az apja itt van. Ő a WSU rektora.

- Akkor ironikus, a kicsapással kapcsolatban.

- Nagyon.

- Anyád találkozott Harryvel? – kérdezi, kíváncsiság van barna szemeiben.

- Igen, utálja őt – ráncolom a homlokomat.

- Az utál egy erős szó.

- Hidd el nekem, utálja – az anyámmal való kapcsolat elvesztéséből származó fájdalom kevésbé erőteljes, mint régen volt.

- Egy kicsit keményfejű tud lenni, csak aggódik érted.

- Nem kell neki, rendben vagyok.

- Engedd, hogy ő legyen az, aki közeledik, nem kellene az egyiket vagy a másikat választanod. A nagymamád engem sem helyeselt, valószínűleg mogorván néz rám még a sírjából is, ahogy beszélünk most – mosolyodik el.

Ez az egész olyan furcsa, a konyhában ülve az apámmal, elbeszélgetve gabonapehely és kávé felett ennyi év után is.

- Csak egy kicsit nehéz, mert mindig közel álltunk egymáshoz, olyan közel legalábbis, amennyire ő képes.

- Mindig azt akarta, hogy olyan legyél, mint ő, korán megbizonyosodott erről. Ő nem rossz ember, Pumpkin, csak fél.

- Mitől?

- Mindentől, fél, hogy elveszíti az irányítást. Biztos vagyok benne, az, hogy Harryvel látott téged, megijesztette, és ettől rájött, hogy többé már nincs irányítása feletted.

- Ezért mentél el? Mert anya mindent irányítani akart? – bámulok az előttem lévő üres csészére.

- Nem, azért mentem el, mert megvannak a saját problémáim, és mi nem voltunk jók a másiknak. Ne aggódj miattunk, aggódj magad miatt és a te bajkeverő barátod miatt – kuncog fel.

Nem tudom elképzelni az előttem lévő férfit és az anyámat, hogy képesek fenntartani egy beszélgetést, annyira különbözőek. Amikor ismét az órára pillantok, már elmúlt nyolc óra.

- Fel kell ébresztenem Harryt, kimostam a ruháidat tegnap este. Kihozom őket magammal, miután felöltöztem – mondom apámnak, majd a csészémet a mosogatóba teszem.

Harry már ébren van és egy fekete pólót húz át a fején, amikor átsétálok a hálószobaajtón.

- Talán valami hivatalosabbat kellene felvenned a megbeszélésre? – javaslom.

- Miért?

- Mert az oktatási jövődet döntik el, és egy fekete póló nem mutat sok erőfeszítést a részedről. Rögtön utána átöltözhetsz, de tényleg úgy gondolom, hogy ki kellene öltöznöd.

- Bassza meeeegg – túlozza el. Elsétálok mellette a szekrényhez, hogy kivegyem a fekete ingjét és nadrágját. – Ne öltönynadrágot, az Isten szerelmére, ne.

- Csak egy kis időre – adom át neki a ruhákat.

- Ha ezt veszem fel és akkor is kirúgnak, az egész kampuszt földig fogom égetni.

- Annyira drámai vagy – forgatom rajta a szemeimet, de nem néz ki szórakozottnak, miközben begombolja a fekete öltönynadrágot.

- A lakásunk még mindig hajléktalanszállóként üzemel?

Az ágyra dobom az inget, ami még mindig a fogason van, majd az ajtó felé sétálok.

- A fenébe, sajnálom. Kezdek ideges lenni, és még csak meg sem dughatlak, hogy segítsek az aggódáson, mert az apád a kanapén van – kétségbeesett ujjak túrnak bele a hajába.

Vulgáris szavai felkavarják a hormonjaimat, de emlékeztetem magamat, hogy apám a másik szobában van. Harryhez sétálok, akinek hosszú ujjai küszködnek az inge felső gombjával, aztán gyengéden elmozdítom kezeit.

- Hadd csináljam én.

Szemei meglágyulnak, de meg tudom mondani, hogy kezd pánikolni. Utálom őt így látni, ez annyira idegen. Mindig olyan kontrollált, soha nem érdekli őt nagyon semmi sem. Kivéve engem, és még akkor is elég jó abban, hogy elrejtse az érzéseit.

- Minden rendben lesz, babe, meg fog oldódni.

- Babe? – mosolya azonnali, ahogy arcpirulásom is.

- Igen, babe – igazítom meg az inge gallérját, ő pedig előrehajol, hogy megcsókolja az orrom tetejét.

- Igazad van, rosszabb esetben elmegyünk Angliába.

Figyelmen kívül hagyom megjegyzését, majd visszamegyek a szekrényhez, hogy kivegyem a saját ruháimat a napra.

- Gondolod, megengedik, hogy én is bemenjek? – kérdezem tőle, bizonytalanul, hogy mit vegyek fel.

- Be akarsz jönni?

- Ha megengedik – megfogom az új öltönyömet, amit terveztem, hogy a Vance-hoz veszek fel holnap.

Levetkőzöm, majd felveszem az öltönyt a zakó nélkül olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, fekete cipőbe bújok bele, és elmegyek a szekrénytől.

- Jól nézek ki? – kérdezem Harrytől felé sétálva.

- Mindig csodálatosan nézel ki. Úgy érzem, szándékosan kínzol engem – ujjhegyei felkalandoznak fedetlen karjaimon, libabőrt hagyva maguk után.

- Bocsi – szám száraz. Megremegek, ahogy ajkait a már amúgy is érzékeny bőrhöz nyomja a halántékomon. – Mennünk kell – mondom neki, mire ő felnyög, ujjait a csípőmhöz nyomva.

- Apámat felhívom majd útközben, kitesszük a… az apukádat valahol?

- Megkérdezem tőle most, hoznád a pénztárcámat és a telefonomat? – kérdezem, mire bólint.

- Lou? – szólít meg, amikor kezemet a kilincsre teszem. – Tetszik az öltöny, és te is, vagyis szeretlek téged természetesen, és az új öltönyödet is – beszél zavarosan.

- Szeretlek, és a csinos ruháidat is – mosolyodom el, aztán elhagyom a szobát.

Amennyire utálom, hogy Harry ideges, nagyon vonzó is a számomra, mert ez arra emlékeztet, hogy nem annyira kemény elvégre is.

Apám a kanapén ül, elaludt, amikor belépek a szobába. Nem tudom, hogy fel kellene-e ébresztenem őt vagy csak itt hagyjam őt, amíg vissza nem érünk a kampuszról.

- Hagyd őt aludni – válaszolja meg a gondolataimat Harry.

Gyorsan írok egy jegyzetet, hogy amikor felébred majd, elmagyarázzam, mikor jövünk vissza és a telefonszámunkat. Kétlem, hogy van mobiltelefonja, de akkor is odaírom a biztonság kedvéért.

Az út a kampuszhoz rövid, túl rövid, Harry pedig úgy néz ki, hogy vagy ordítani fog, vagy bármelyik pillanatban megütni valamit.

- Azt mondta, hogy itt találkozzunk – feleli Harry, megnézve a telefonja képernyőjét ötödjére az elmúlt öt percben.

- Ott van – mutatok az ezüst autóra, ami bekanyarodik a parkolóba.

- Végre, mi a fasz tartott neki ilyen sokáig?

- Légy kedves hozzá, ezt érted csinálja. Kérlek, csak legyél kedves hozzá – könyörgök, mire Harry frusztráltan felsóhajt, de beleegyezik.

Liam és Karen mindketten Kennel vannak, ez Harryt meglepi, engem pedig megmosolyogtat. Annyira szeretem őket, hogy támogatják Harryt, még akkor is, amikor úgy viselkedik, mintha nem akarná a támogatást.

- Nincs semmi jobb dolgod? – mondja Harry Liamnek, miközben közelednek felénk.

- Neked nincs? – vág vissza Liam, mire Harry felnevet.

Karen észreveszi párbeszédjüket, és a mosoly az arcán nem lehetne ragyogóbb.

- Remélem, hogy ez nem fog sokáig tartani, már mindenkit felhívtam, akit csak tudtam, hogy a mi oldalunkra állítsam őket, úgyhogy a legjobbért imádkozom. Hadd beszéljek én odabent, komolyan mondom – utasítja Harryt Ken, miközben elérjük az irodaépület hatalmas faajtóit.

- Oké – Harry nem vitatkozik.

- Louis, sajnálom, de nem jöhetsz be a terembe velünk. Nem akartam erőltetni, de idekint várhatsz – ajándékoz meg Ken egy együtt érző mosollyal, miközben Harry teljesen bepánikol.

- Hogy érted, hogy nem jöhet be? Szükségem van rá odabent! – emeli fel a hangját.

- Tudom, hogy igen, sajnálom, de csak családtagok mehetnek be, kivéve, ha ő szemtanú, de még akkor is hatalmas összeférhetetlenség lenne – magyarázza az apja, ahogy végigvezet minket a folyosón.

Megállunk egy terem előtt, amire az van kiírva, hogy „konferencia”.

- Semmi gond – biztosítom Harryt. Ő elengedi a kezemet és bólint, elnézve mellettem, hogy szúrós szemekkel illesse az apját. – Harry, kérlek, próbálj meg minden tőled telhetőt, hogy…

- Meg fogok, meg fogok – csókolja meg a homlokomat, aztán mind a négyen besétálnak a terembe.

Meg akarom kérni Liamet, hogy várjon velem, de tudom, hogy Harrynek szüksége van rá odabent, akár bevallja, akár nem. Annyira használhatatlannak érzem magam csak idekint ülve a terem előtt, miközben egy csapat öltönyben lévő dohos férfi eldönti Harry oktatási jövőjét. Előveszem a telefonomat a zsebemből.

*Az irodaépületben vagyok, ide tudsz jönni?*

Várok a válaszra, a telefonom pedig kevesebb, mint három perccel később elkezd rezegni.

*Igen, úton vagyok.*

*Kint leszek.* Küldöm el.

Egy utolsó pillantással az ajtóra, elindulok kifelé, hogy találkozzak Zaynnel. Hideg van, túl hideg, hogy rövid ujjú ingben várjak kint, de nincs túl sok választásom.

Éppen amikor úgy döntök, hogy visszamegyek bentre, Zayn régi autója kanyarodik be a parkolóba, majd kiszáll belőle egy fekete pulóvert és egy fekete koptatott farmert viselve. A mély zúzódások az arcán megdöbbentenek a tény ellenére, hogy tegnap már láttam őt.

- Szia – teszi kezeit a pulóvere elején lévő zsebbe.

- Szia, köszi, hogy találkoztál velem.

- Az én ötletem volt, emlékszel? – mosolyodik el, amitől egy kissé kevésbé érzem magam nyugtalannak.

- Azt hiszem, igazad van – viszonozom a mosolyt.

- Arról akarok beszélni veled, amit a kórházban mondtál – feleli pontosan azt, amit én terveztem mondani.

- Én is.

- Kezd te.

- Steph mesélte, hogy azt mondtad Tristannak, hogy feljelented Harryt – próbálok nem nézni sérült és véreres szemeire.

- Igen.

- Igen? De azt mondtad, hogy nem teszel feljelentést, miért hazudtál nekem? – a fájdalom tiszta remegő hangomban.

- Nem hazudtam neked, komolyan gondoltam, amikor azt mondtam.

- Akkor mitől gondoltad meg magad? – lépek hozzá közelebb.

- Sok dologtól, elgondolkoztam az összes szaron, amit velem tett, és amit veled. Nem érdemli meg, hogy csak elsétáljak emellett. Nézz az arcomra, az Isten szerelmére.

Nem vagyok biztos benne, hogy mit mondjak Zaynnek ebben a pillanatban, minden joga megvan, hogy dühös legyen Harryre, de azt kívánom, bárcsak ne tenne ellene jogi lépéseket.

- Már így is bajban van az egyetemi bizottsággal – felelem, remélve, hogy meggondolja magát.

- Nem fog bajba kerülni, Steph mondta, hogy az apja a rektor – kötekedik. A fenébe Steph, miért mondaná el ezt neki?

- Ez nem jelenti azt, hogy nem fog bajba kerülni.

- Miért vagy mindig olyan gyors, hogy megvédd őt? Nem számít, mit tesz, rögtön ott vagy, hogy megvívd helyette a csatáit!

- Ez nem igaz – hazudom.

- De igen, az! Tudod, hogy az, azt mondtad nekem, hogy gondolkozni fogsz azon, amit én mondtam arról, hogy elhagyod őt, de aztán meg vele látlak egy tetoválószalonban napokkal később, ennek nincs értelme.

- Tudom, hogy nem érted, de szeretem őt.

- Ha annyira szereted őt, akkor miért szaladsz el Seattle-be? – szavai meglepnek.

- Nem szaladok Seattle-be, egy jobb lehetőségért megyek oda.

- Ha el tudod mondani nekem, hogy nincsenek érzéseid felém, egyáltalán semmi sem, nem teszek feljelentést.

- Mi? – úgy tűnik, hidegebb lett a levegő, a szél erősebb.

- Hallottál, mondd el, hogy hagyjalak békén és soha ne álljak szóba veled, és megteszem.

Kérése emlékeztet valamire, amit Harry mondott nekem régen.

- Nem akarom azt, nem akarok soha sem beszélni veled – vallom be.

- Akkor mit akarsz? Mert úgy tűnik, éppen olyan összezavarodott vagy, mint én! Folyamatosan írsz nekem és találkozol velem, megcsókolsz, ugyanabban az ágyban alszol, mint én, mindig hozzám jössz, amikor ő megbánt téged! Mit akarsz tőlem? – hangja szomorúsággal és haraggal tarkított. Azt hittem, tisztáztam a szándékaimat a kórházban.

- Nem tudom, mit akarok tőled! Szeretem őt, és ez soha nem fog megváltozni, sajnálom, hogy vegyes jeleket adtam neked, de…

- Mondd el, miért mész Seattle-be egy hét múlva és miért nem mondtad még el neki! – kiabál rám vissza, lóbálva teste előtt a karjait.

- Nem tudom… elmondom neki, amikor lesz rá lehetőségem.

- Azért nem mondod el neki, mert tudod, hogy el fog hagyni téged – csattan fel Zayn, szemei elnéznek mellettem.

- Ő… nos… – nem tudom, mit mondjak, tudom, hogy igaza van.

- Akkor tudod mit, Louis? Megköszönheted később.

- Mit? – figyelem, ahogy ajkai egy gonosz mosolyba húzódnak.

- Hogy elmondom neki helyetted – emeli fel a karját Zayn mögém mutatva, mire borzongás fut rajtam végig.

Tudom, hogy amikor megfordulok, Harry ott fog állni, esküszöm, hogy hallom szaggatott lélegzetvételét a kemény szél ellenére is.

Chapter 201

Helló!

Eredetileg tegnap akartam jelentkezni, de a családi karácsonyozás kicsit elhúzódott :') Egyébként kinek mit hozott a Jézuska, jól teltek az ünnepek? :) A fejezet hála az égnek édes és cuki, egy pici veszekedéstől eltekintve, pontosan a karácsonyhoz illik, hiszen ilyenkor sem maradhat el egy kis vita :D Kíváncsi vagyok, mit gondoltok a részről, írjatok bátran :) A hét további részében még jelentkezem, elvileg csütörtök-péntek körül. Ó, és természetesen nem lehet elfeledkezni egy bizonyos szülinaposról sem, szóval utólag is nagyon boldog szülinapot, Louis Tomlinson! ❤🎈🎂

Kellemes olvasást és boldog karácsonyt, drágáim! 🎄🎁❤

Chapter 201

- Mit csinálsz itt? – kérdezem Harrytől, amikor belépek a hálószobába a zuhanyzás után.

- Az ágyon ülök… – jegyzi meg gúnyosan.

- Miért nem vagy kint?

- Elég minőségi időt töltöttem a vendégünkkel.

- Abbahagynád ezt, kérlek? Annyira goromba vagy.

Harry hátradől az ágyon, én pedig átsétálok, hogy a kosárba tegyem a ruháimat.

- Mi történt, amíg zuhanyoztam? – kérdezem tőle.

- Semmi, elvoltunk.

- Kérlek, mondd, hogy nem voltál szörnyű hozzá – alig ismerem őt, az utolsó dolog, amit akarok az az, hogy több feszültség merüljön fel.

- Nem voltam, vagyis nem voltam pontosan udvarias, de magamnál tartottam a kezeimet – hunyja le a szemeit.

- Viszek neki egy takarót, és bocsánatot kérek a viselkedésedért, mint mindig – csattanok fel, aztán elhagyom a szobát.

Apám a padlón ül a farmerján lévő lyukakat piszkálva, egy meleg mosollyal néz fel rám, amikor meglát.

- Ülhetsz a kanapén – mondom neki, majd a pót takarót a kanapé karjára teszem.

- Én… nos, nem akartam, hogy bármi is a kanapétokra kerüljön rólam – arckifejezése tele van szégyenkezéssel, mire a szívem megfájdul.

- Ne aggódj emiatt… lezuhanyozhatsz itt, és biztos vagyok benne, hogy van valami ruhája Harrynek, amit felvehetsz estére.

- Nem akarom kihasználni a helyzetet – nem néz rám.

- Semmi gond, tényleg. Hozok ki néhány ruhát, menj és zuhanyozz le. A törölközők és a szivacsok az ajtó melletti szekrényben vannak.

- Köszönöm, annyira örülök, hogy újra látlak téged. Már nagyon hiányoztál, és tessék, itt vagy – mosolyodik el félig.

- Mit csináltál ott? A tetoválószalon előtt? – még nem vagyok kész egy szívmelengető beszélgetésre.

- Csak körbesétáltam a környéken, az összes barátom ott él, így én is. Tudom, hogy nem a város legjobb része, de egyelőre ez minden, amit kaptam.

- Ó, csak kíváncsi voltam.

- Bármit kérdezhetsz tőlem, Pumpkin, meg akarlak ismerni.

- Sajnálom, ha Harry goromba volt veled, ő…

- Védelmező? – fejezi be helyettem.

- Igen, azt hiszem, az. Néha nagyon goromba tud lenni.

- Semmi gond, férfi vagyok. El tudom viselni, csak vigyáz rád, és nem hibáztatom őt. Nem ismer engem, a pokolba is, még te sem. Emlékeztet valakire, akit régen ismertem – mosolyodik el apám.

- Kire?

- Magamra, éppen olyan voltam, mint ő. Senkit sem tiszteltem, aki nem vívta azt ki, és átgázoltam bárkin, aki az utamba került. Ugyanolyan dühös voltam én is, mint ő, az egyetlen különbség, hogy neki sokkal több tetoválása van, mint nekem – kuncog fel, a hang pedig olyan emlékekbe lehel életet, amelyeket már régen elfelejtettem. Vele nevetek, amíg fel nem áll a padlóról, aztán kezeit a zsebeibe teszi. – Akkor most elmegyek zuhanyozni, ha már felajánlottad.

Tájékoztatom őt, hogy hozok neki váltás ruhát és a fürdőszoba ajtajához fogom tenni. Harry még mindig az ágyon van, szemei lehunyva és a térdei behajlítva maga előtt, amikor visszamegyek a hálószobába.

- Lezuhanyozik, azt mondtam neki, hogy felveheti pár ruhádat.

- Miért csináltad ezt? – ül fel.

- Mert nincs más ruhája.

- Persze, Louis, rajta, add neki a ruháimat, fel kellene ajánlanom neki az én felemet is az ágyon? – hangja durva.

- Abba kell hagynod, most. Ő az apám, és szeretném látni, hová vezet ez. Csak azért, mert te nem tudsz megbocsátani a te apádnak, nem jelenti azt, hogy szabotálnod kell az én próbálkozásomat, hogy kialakítsak egy kapcsolatot az enyémmel – válaszolom ugyanolyan élesen.

Harry rám bámul, zöld szemei összeszűkülnek, nincs kétségem, hogy az agyában utálatos szavak kavarognak, amelyeket hozzám vág a fejében.

- Az nem ez, túl naiv vagy. Hányszor kell elmondanom neked ezt? Nem mindenki érdemli meg a kedvességedet, Louis.

- Csak te, igaz? Te vagy az egyetlen, akinek meg kellene bocsátanom és megadnom a kétség előnyét? Ez baromság, és tényleg elég önzőség tőled – csattanok fel, aztán áttúrom az alsó fiókját, hogy kivegyek egy melegítőt. – És tudod mit? Inkább vagyok naiv és képes arra, hogy meglássam a jót az emberekben, minthogy köcsög legyek mindenkihez és azt feltételezzem, hogy mindenki szándékosan problémát akar okozni nekem – folytatom szóbeli támadásomat, amíg az ajtóhoz nem teszem a ruhahalmot.

Hallom apámat énekelni halkan a víztől. Az ajtóhoz nyomom a fülemet, és nem tehetek róla, de elmosolyodom a csodálatos zajon. Emlékszem, ahogy anya apám énekléséről beszélt, és hogy mindig milyen kellemetlen volt, de én bájosnak találom.

Visszakapcsolom a tévét a nappaliban, majd a távirányítót az asztalra teszem, hogy bátorítsam apámat, hogy azt nézzen, amit akar. Szokott tévét nézni? Milyen gyakran alszik az utcán? Rendbe teszem a konyhát, és kint hagyok egy kis maradékot arra az esetre, ha még mindig éhes. Mikor volt az utolsó alkalom, amikor normálisan evett?

Harry ölében az új, bőr irattartója van, amit én vettem neki, amikor végül visszamegyek a hálószobába. A víz még mindig megy a fürdőben, biztosan élvezi a forrózuhanyt. Anélkül sétálok el Harry mellett, hogy szemkontaktust létesítenék vele, mire érzem az ujjait a karom köré fonódni, hogy megállítson.

- Beszélhetnénk? – kérdezi, a lábai közé húzva engem, hogy ott álljak. Kezei gyorsan elteszik az irattartóját az útból.

- Rajta, beszélj.

- Sajnálom, hogy fasz voltam, oké? Csak nem tudom, hogy mit gondoljak minderről.

- Mind miről? Semmi sem változott.

- De igen, változott, itt van ez a férfi a házamban, akit egyikünk sem ismer, és közel akar kerülni hozzád annyi év után. Ez nem adódik össze, az első gondolatom pedig az, hogy védekező legyek, tudod ezt – védi meg magát.

- Nem lehetsz utálatos, és nem mondhatsz olyan dolgokat nekem, mint amikor koldusnak hívtad őt, az tényleg megbántotta az érzéseimet.

Széttárja kezeimet az övéivel, összefűzve ujjait az enyéimmel, miközben még közelebb húz magához.

- Sajnálom, bébi, tényleg – kezeinket a szájához teszi, lassan megcsókolva mindegyik ujjpercemet, a dühöm pedig puha ajkának minden érintésével eltűnik.

- Abbahagyod a kegyetlen megjegyzéseket?

- Igen – fordítja meg kezemet az övében, áthúzva a tenyeremen lévő vonalakat.

- Köszönöm – figyelem, ahogy hosszú ujjai felkalandoznak a csuklómhoz, aztán vissza az ujjhegyeimhez.

- Csak légy óvatos, oké? Mert nem fogok hezitálni, hogy…

- De azért úgy tűnik, hogy rendben van apa, nem? Úgy értem, kedves – felelem csendesen. Harry ujjai abbahagyják a mozdulatokat.

- Nem tudom, elég kedves, azt hiszem.

- Nem volt kedves, amikor kicsi voltam.

- Ne beszélj erről, amíg ilyen közel van hozzám, kérlek. Minden tőlem telhetőt megteszek itt, szóval ne erőltessük – hangja gyengéd.

Az ölébe mászom, Harry hátradől az övén lévő testemmel.

- Nagy nap a holnapi – sóhajt fel.

- Igen – suttogom a karjának, kényelmesen fészkelődve melegségében.

A Zayntől érkezett üzenet egy kis pánikot küld rajtam végig, majdnem elfelejtettem az egészet, miután megláttam apámat a bolt előtt. A telefonom rezgett a zsebemben, miközben vártunk Steph és Tristan visszatérésére, Harry pedig engem bámult, ahogy megnéztem az üzenetet.

*Beszélnem kell veled holnap reggel, egyedül, kérlek?* Küldte Zayn.

Nem tudom, mihez kezdjek a tőle jövő üzenettel, nem tudom, hogy beszélnem kellene-e vele bármiről is, figyelembe véve, hogy azt mondta Tristannak, fel fogja jelenteni Harryt. Remélem, csak azért mondta azt, hogy lenyűgözze őket, hogy megtartsa a hírnevét, nem vagyok biztos benne, de nem tudom, mit fogok csinálni, ha Harry bajba kerül, igazi bajba. Válaszolnom kellene neki, de nem hiszem, hogy az a legjobb ötlet, hogy találkozzak vagy beszéljek vele egyedül, Harry már így is elég zűrzavarban van anélkül is, hogy én hozzáadnék.

- Figyelsz rám? – lök meg engem Harry, mire felnézek ölelése kényelméből.

- Nem, bocs.

- Mi jár a fejedben?

- Minden, a holnap, a feljelentés, a kicsapás, Anglia, Seattle, az apám, minden – sóhajtok fel.

- De azért velem jössz? Hogy megtudjuk, mi lesz a kicsapással? – hangja lágy, mégis ideges.

- Ha akarod, hogy menjek.

- Szükségem van rá, hogy gyere.

- Akkor ott leszek. Még mindig nem tudom elhinni, hogy megcsináltattad azt a tetoválást. Hadd nézzem meg még egyszer – kérem, mire gyengéden legördít magáról, hogy megfordulhasson.

- Emeld fel a pólómat.

Úgy teszek, ahogy mondta, és felemelem a fekete pólója alját, amíg az egész háta meg nem mutatkozik előttem. Ujjaim visszahúzzák a fehér kötést, ami az újonnan bevésett szavakat fedik.

- Van egy kis vér a kötésen – mondom neki.

- Az normális – hallom mosolyát szavain keresztül.

Átrajzolom a kivörösödött területet, feldolgozva a tökéletes szavakat. A tökéletes szavakat, amelyek olyan sokat jelentenek nekem és úgy tűnik neki is, de megfertőződtek a hírtől, amit úgy döntöttem, hogy visszatartok. Elmondom neki holnap, amint megtudjuk, mi lesz a kicsapással. Századjára ígérem meg magamnak, hogy így teszek, minél többet várok, annál mérgesebb lesz Harry.

- Ez elég elkötelezettség neked, Pumpkin?

- Ne hívj így.

- Utálom ezt a becenevet – feleli, elfordítva a fejét, hogy rám nézzen, miközben még mindig a hasán fekszik.

- Én is, de nem akarom elmondani neki. Egyébként ez elég nekem.

- Biztos vagy benne, mert visszamehetek és megcsináltathatom alá a portrédat – nevet fel.

- Ne, kérlek, ne! – rázom meg a fejemet, mire még jobban nevet.

- Biztos vagy benne, hogy ez elég lesz? – ül fel, aztán újra lehúzza a pólóját, hogy elfedje a testét. – Nincs házasság – teszi hozzá.

- Ez volt az akkor? Csináltatsz egy tetoválást a házasságért cserébe? – nem tudom, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.

- Nem, nem pontosan. Azért csináltattam a tetoválást, mert meg akartam, és mert nem csináltattam már egy ideje.

- Figyelmes.

- Ezt neked is szántam, hogy megmutassam neked, hogy akarom ezt, – mutogat köztünk, kezébe véve az enyémet – akármi is ez, amink van, soha nem akarom elveszíteni. Már elvesztettem korábban, és még most sem kaptam vissza teljesen, de meg tudom mondani, hogy kezd alakulni. Szóval még egyszer, egy nálam sokkal romantikusabb ember szavait használtam, hogy megértessem veled – villant fel egy ragyogó mosolyt, de látom a rémületet alatta.

- Szerintem Darcy meg lenne döbbenve, ahogy a híres szavait használtad – ugratom.

- Szerintem lepacsizna velem.

- Pacsi? Fitzwilliam Darcy soha nem tenne ilyen dolgot.

- Gondolod, hogy ő a pacsi felett áll? Nem, itt ülne és sörözne velem. Eldumálnánk, hogy milyen bosszantóan makacs mindkettőnk partnere az életünkben.

- Szerencsések vagytok, hogy itt vagyunk, mert Isten tudja, senki más sem viselné el egyikőtöket sem.

- Így van ez? – provokál egy gödröcskés mosollyal.

- Nyilvánvalóan.

- Igazad van, azt hiszem, de egy pillanat alatt elcserélnélek Elizabeth-re.

A számat egy egyenes vonallá húzom és felhúzom a szemöldökömet, magyarázatra várva.

- Csak azért, mert ő osztja a nézeteimet a házassággal kapcsolatban.

- De ő akkor is házas – emlékeztetem őt.

- Ennyi! Darcy megkaphat mindkettőtöket! – egy nagyon nem Harryre jellemző mozdulattal megfogja a csípőmet a kezeivel és hátratol az ágyon, így fejem a díszpárnák hegyein landol, amiket Harry utál, és sosem hagyja ki az alkalmat, hogy erre a tényre emlékeztessen. Nevetése megtölti a szobát, és az enyém is ugyanilyen hangos.

Az ilyen pillanatok, amikor kitalált szereplőkön civakodunk és Harry úgy nevet, mint egy gyerek, azok a pillanatok, amik miatt minden másodperc megéri a poklot, amelyen egymás miatt keresztül megyünk. Az ilyen pillanatok megvédenek annak a durva valóságától, hogy milyen volt a kapcsolatunk és az összes akadálytól, ami még mindig előttünk fekszik.

- Kijött a fürdőből – feleli Harry, hangja óvatos.

- Elköszönök tőle – szabadulok ki Harry fogásából, egy gyors csókot nyomva a homlokára, mielőtt elhagyom a szobát.

Harry ruhái furcsán néznek ki az apámon, de jobban illenek rá, mint azt vártam.

- Köszi még egyszer a ruhákat, itt fogom hagyni őket, amikor reggel elmegyek – mondja nekem.

- Nem gond, elviheted őket… ha szükséged van rájuk.

- Már így is eleget tettél értem, többet, mint amennyit érdemlek – ül le a kanapéra, majd kezeit az ölébe teszi.

- Semmi gond, tényleg.

- Te sokkal megértőbb vagy, mint anyád – mosolyodik el.

- Nem vagyok biztos benne, hogy bármit is értek-e most, de meg akarom próbálni, hogy eljussak arra a pontra.

- Ez minden, amit kérek, csak egy kis időt, hogy megismerjem az én kicsi… vagyis felnőtt fiamat.

- Szeretném ezt – vallom be.

Tudom, hogy hosszú út áll előtte, és nem bocsátok meg neki egyik napról a másikra, de ő az apám, és nincs energiám, hogy utáljam őt. El akarom hinni, hogy megváltozhat, már láttam megtörténni ezt korábban. Harry apja például teljesen megváltoztatta az életét, de Harry nem tudja elengedni a múltat.

- Harry lesz itt a kemény dió, hogy megnyerjem – humorérzéke ragályos.

- Igen, igen, ő az lesz – nevetek fel, aztán végignézek a folyosón a homlokát ráncoló férfire, aki teljesen feketében van, és gyanakvó szemekkel figyel minket.

Chapter 200

Itt is van a várva-várt fejezet! :D Rögtön az elején olvasható Louis beceneve, amit nem fordítottam le, a sütőtök elég furán hangzana, így maradtam az angol formájánál. Szerintem érdekes a rész, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd róla. Legközelebb pedig pár nap múlva jelentkezem is! 😉 (vannak emojik bloggeren is, hihetetlen, végre egy frissítés, ami hasznos volt :D de ha nem látszódna, akkor egy ;) fej lenne :D)

Szóval kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Tessék elolvasni a Welcome bejegyzést is!

Chapter 200

Korábban az After 2-ben:

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt csinálod – szólal meg Louis, miközben Drew bekeni kenőccsel az új tetoválást.

- Már készen van – emlékeztetem őt, és aggódónak néz ki, ahogy a telefonja képernyőjére bámul.

Nem tudom, hogyan érezzek az arcán lévő aggódó kifejezéssel kapcsolatban, mert ő az, aki mindig a házasságról beszél meg ilyen szarokról, akkor mi a fenéért néz ki ilyen idegesnek? Valószínűleg az az oka, hogy Zayn idejött, az a kibaszott seggfej. Tudom, hogy látta az autómat az istenverte parkolóban és akkor is bejött ide, nyilvánvalóan el akart kezdeni valamit.

Remélem Lou nem csinál túl nagy ügyet ebből a tetoválásból, ez nem olyan komoly. Rohadt sok tetkóm van, ez neki lett csinálva, örülnie kellene ennek. Tudom, milyen vagyok.

- Hol a faszban van Steph és Tristan? – nézek ki a bolt ablakán, megkísérelve kiszúrni Steph rohadt fényes haját.

- Átmehetünk a szomszédba megkeresni őket? – ajánlja Louis, miután kifizetem Drew-t, és megígérem neki, hogy visszajövök megengedve, hogy az egész hátamra csináljon valamit.

Majdnem kiütöm a fogait, amikor Louis-nak egy kar- vagy szemöldökpiercinget javasol.

- Szerintem királyul néznék ki, ha lenne piercing az orromban – mosolyodik el Louis, amikor kisétálunk.

Felnevetek a gondolaton, majd karomat a dereka köré teszem, miközben egy szakállas férfi megbotlik mellettünk. Farmerja és cipője piszkos, vastag pulóverén pedig folyadék folt van. Az illatából ítélve feltételezem, vodka.

Louis megáll mellettem, és a férfi is ugyanezt teszi. Óvatosan mögém húzom Louis-t. Ha ez a hajléktalan részeg azt hiszi, hogy kurvára közelebb jöhet hozzá, kibaszottul…

- Apa? – mondja Louis olyan halkan, hogy suttogásként hallatszik, én pedig zavartan figyelem, ahogy az összes szín kifut az arcából.

….

Louis szemszöge

- Apa? – ez az ember előttem nem lehet az apám, függetlenül a hasonló barna szemektől, amik rám bámulnak vissza.

- Pumpkin? – hangja mélyebb, mint ahogy az a távoli emlékeimben van.

Harry felém fordul lángoló szemekkel, aztán vissza az apámhoz.

Az apám. Itt, ezen a rossz környéken, mocskos ruhákkal a hátán.

- Pumpkin? Tényleg te vagy az? – kérdezi.

Le vagyok fagyva, fogalmam sincs, mit mondjak ennek a részeg férfinak, aki az apám arcát viseli.

- Louis… – próbál meg kihúzni belőlem valami reakciót Harry.

Teszek egy lépést a férfi felé, mire ő elmosolyodik. Barna szakálla néhol szürke, mosolya nem fehér és tiszta, mint emlékszem, hogy végezte így? Minden remény, amim valaha volt, hogy az apám megváltoztatta az életét, ahogy Ken tette, eltűnt, az erre való ráébredés pedig jobban fáj, mint kellene.

- Én vagyok – feleli valaki, beletelik egy pillanatba, hogy rájöjjek, a szavak tőlem hangzottak el.

- Nem tudom elhinni! Tessék! Hónapok óta próbállak megtalálni! – zárja össze a köztünk lévő távolságot, majd karjaival körülölel. Harry kelletlenül elengedi a kezemet, így meg tudom ölelni az idegent.

- Itt voltam – felelem halkan.

- Ő egy barátod, ó, mi is volt a neve? – fordul Harryhez.

- Nem, ő Harry – mondom neki.

Biztosan a leheletén lévő ital az oka összezavarodottságának, Natalie volt az egyetlen barátom, aki valaha nálunk volt, amikor gyerek voltam.

- Ki ő? – apám kellemetlenül tartja karját a vállaim körül, Harry pedig úgy néz ki, hogy fel fog robbanni, nem feltétlenül dühből, hanem csak úgy néz ki, mintha fogalma sem lenne, hogy mit mondjon vagy csináljon.

Akkor már ketten vagyunk.

- Ő a… Harry az én…

- Párja, a párja vagyok – fejezi be helyettem.

A férfi barna íriszei kitágulnak, ahogy végül felfogja Harry megjelenését és új ismereteit a szexuális irányultságomról. Olyan lesz, mint az anyám, ésszerűtlen és ítélkező?

- Örülök, hogy találkozunk, Harry, én Richard vagyok – nyújtja ki piszkos kezét, hogy megrázza Harryét.

- Ehm… ja, örülök, hogy találkozunk – Harry egyértelműen nagyon nyugtalan.

- Mit csináltok itt?

Felhasználom ezt a lehetőséget arra, hogy ellépjek tőle, és Harry mellé menjek. Viselkedése azonnal megváltozik, és az oldalához húz.

- Harry egy tetoválást csináltatott – válaszolok őszintén.

Az agyam képtelen felfogni mindezt, ami most történik.

- Nekem is van néhány tetoválásom.

- Igen? – tátom el a számat.

Annak a képei, ahogy az apám kávézik, mielőtt elhagyja a házat minden reggel, hogy munkába induljon, megtöltik az agyamat. Egyáltalán nem így nézett ki, egyáltalán nem így beszélt, és az pokolian biztos, hogy nem volt egy tetoválása sem.

- Igen, egy barátom, Tom, csinálja őket – húzza fel a pulóvere ujját, hogy felfedjen egy koponyának kinéző tetkót az alkarján. Nem úgy tűnik, mintha hozzátartozna, de ahogy tovább vizsgálom őt, kezdem látni, hogy talán igen.

- Ó – ez annyira kínos, ez a férfi az apám. A férfi, aki egyedül hagyta anyát és engem, itt van előttem, részegen, és nem tudom, hogy mit gondoljak.

Egy részem izgatott, egy kis részem, amit nem akarok tudomásul venni ebben a pillanatban. Titokban reméltem, hogy újra látom őt az óta a nap óta, hogy anya említette, ismét a közelben van. Tudom, hogy ostobaság, hülyeség tényleg, de valamilyen módon jobbnak tűnik, mint korábban. Részeg és valószínűleg hajléktalan, de jobban hiányzott, mint gondoltam, és talán csak nehéz időszaka van mostanában. Ki vagyok én, hogy elítéljem őt, amikor semmit sem tudok erről a férfiről?

Amikor felnézek rá és az út körülvesz minket, meglepő látni, hogy minden megy tovább, ahogy normál esetben kellene. Megesküdtem volna, hogy megállt az idő, amikor elénk botladozott az apám.

- Hol laksz? – kérdezem tőle. Harry védekező tekintete az apámon van, figyelve őt, mintha egy veszélyes ragadozó lenne.

- Helyek között vagyok most – törli meg a homlokát a pulóvere ujjával.

- Ó.

- A Bolthouse-nál dolgoztam, de elbocsátottak – mondja nekem. Halványan emlékszem, hogy hallottam már néhányszor a Bolthouse nevet, úgy hiszem, ez egy gyár. – Te mit csináltál? Mióta is… öt éve?

- Nem, kilenc éve.

- Kilenc év? Sajnálom, Pumpkin – szavai kissé összemosódnak.

Elszorul a szívem a rám használt becenevétől, ami a legjobb időszakban volt használva. Abban az időszakban, amikor feltett a vállaira és a kis kertünkben szaladgáltunk, az időszak, mielőtt elment. Nem tudom, mit csináljak ezzel. Sírni akarok, mert olyan régóta nem láttam őt, nevetni akarok annak az iróniáján, hogy itt látom őt, és kiabálni akarok vele, amiért elhagyott. Összezavar, hogy így látom őt, emlékszem rá, amikor részeg volt, de akkor dühös részeg volt, nem egy mosolygós, tetkó mutogatós, és aki kezet ráz a párommal-részeg. Még mindig iszik, igen, de talán egy kedvesebb emberré változott meg.

- Szerintem ideje menni – jelenti ki Harry, az apámra nézve.

- Tényleg sajnálom, nem teljesen az én hibám volt. Anyád… tudod, milyen – védi magát apám, maga előtt lóbálva a kezeit. – Kérlek, Louis, adj egy esélyt – könyörög a férfi.

- Louis… – figyelmeztet Harry mellőlem.

- Adj nekünk egy másodpercet – mondom az apámnak.

Megfogom Harryt a karjánál fogva, majd néhány lépéssel arrébb vezetem őt.

- Mi a fenét csinálsz? Nem fogod ténylegesen… – kezdi el Harry.

- Ő az apám, Harry.

- Ő egy kibaszott hajléktalan részeg – köpi a szavakat. Könnyek szúrják a szememet Harry igaz, de durva szavaitól.

- Kilenc éve nem láttam őt.

- Pontosan, mert elhagyott téged.

- Csak tudni akarom, hogy mit kell elmondania.

- Időpazarlás, Louis.

- Nem érdekel, meg akarom hallgatni őt.

- Nem jön a mi házunkba.

- Ha akar, jönni fog. Az az én házam is – csattanok fel.

- Most komolyan nem veszed fontolóra, hogy velünk jöjjön haza?

- Nem azért, hogy ott lakjon vagy bármi, csak ma estére. Készíthetnénk vacsorát – ajánlom.

- Vacsorát? Louis, ő egy istenverte részeg, aki majdnem tíz éve nem látott téged, erre arról beszélsz, hogy vacsorát csinálsz neki?

- Ő az apám, Harry, és már nincs kapcsolatom az anyámmal.

- Ez nem jelenti azt, hogy arra van szükséged, hogy vele legyen. Ez nem fog jól végződni, Louis, túlságosan is rohadtul kedves vagy mindenkihez, amikor nem érdemlik meg.

- Ez fontos nekem – mondom neki, mire szemei meglágyulnak.

- A fenébe, Louis, ez nem fog jól végződni – túr bele rendezetlen hajába frusztrációjában.

- Nem tudod, hogyan fog végződni, Harry – suttogom, aztán átnézek apámra, aki ujjait végig húzza szakállán.

Tudom, hogy Harrynek talán igaza van, de tartozom magamnak azzal, hogy megpróbálom megismerni ezt a férfit, vagy legalább meghallgatni, hogy mit akar mondani.

- El akarsz jönni hozzánk vacsorázni? – tiszta ideg vagyok, amitől a hangom remeg.

- Tényleg? – árasztja el remény apám hangját.

- Igen.

- Oké! Igen, oké! – mosolyodik el, és egy rövid pillanatra felvillan az az ember, akire emlékszem, aki az ital előtt volt, persze.

Harry egy szót sem szól, miközben az autóhoz sétálunk. Tudom, hogy mérges rám, amiért meghívtam az apámat, és megértem, miért, de ő nem érti. Az ő apja jó irányba változott, egy egyetemet vezet az ég szerelmére. Annyira rossz, hogy ugyanezt akarom látni az apámban is?

„Ő egy kibaszott hajléktalan részeg.” Özönli el a fejemet Harry hangja.

- Ez a tiéd? Egy Carpi, igaz, késő hetvenes évekbeli modell? – kérdezi apám, amikor megközelítjük az ajtót.

- Aha – száll be Harry a vezetői ülésre.

Apám nem kérdőjelezi meg Harry rövid válaszát, aminek örülök. A rádió túl halkra van állítva, Harry és én egyszerre nyúlunk a gombhoz, remélve, hogy a zene kiszorítja a kellemetlen csendet.

- Woah, itt laktok? – áll el a lélegzete apámnak a hátsó ülésen.

- Igen, néhány hónappal ezelőtt költöztünk ide – válaszolom.

Harry tekintete felmelegíti az arcomat, én pedig egy kis mosollyal ajándékozom őt meg, remélve, hogy meglágyítom őt, úgy tűnik, működik. Az út a lifttel felfelé az emeletünkhöz éppen olyan kínos, mint az idefelé vezető út, és elkezdem újra fontolóra venni az apám áthívását, de most már túl késő.

Harry kinyitja az ajtót, majd anélkül sétál be, hogy megfordulna. Azonnal a hálószobába indul.

- Mindjárt visszajövök – mondom az apámnak.

Amikor belépek a hálószobámba, Harry az ágyon helyezkedik el, levéve a csizmáit a lábáról. Átnéz az ajtóhoz, aztán int nekem, hogy csukjam azt be.

- Tudom, hogy mérges vagy rám – jegyzem meg csendesen, miközben odasétálok hozzá.

- Az vagyok.

- Ne legyél – veszem kezeim közé az arcát, végig húzva nagyujjamat arcának mindkét felén. Szemeit lehunyja gyengéd érintésem értékelésére, majd érzem a karjait derekam köré fonódni.

- Meg fog bántani téged, csak megpróbálom megelőzni azt, hogy ez megtörténjen – ígéri.

- Nem bánthat meg, mit csinálhatna? Mióta is nem láttam őt?

- Valószínűleg kint dugdos minden szart a zsebeibe most – fújtatja Harry, én pedig nem tehetek róla, de felkuncogok.

- Ez nem vicces, Louis.

Felsóhajtok, aztán megbillentem az állát, hogy rám nézzen.

- Megpróbálnál, kérlek, megenyhülni és pozitívnak lenni ezzel kapcsolatban? Elég összezavaró ez a duzzogásod nélkül is.

- Nem duzzogok, megpróbállak megvédeni.

- Nem kell, ő az apám.

- Nem az apád…

- Kérlek? – húzom végig nagyujjamat az ajkán, arckifejezése meglágyul. Ismét sóhajtva, végre válaszol.

- Rendben, akkor menjünk és vacsorázzunk vele. Isten tudja, egy ideje nem evett semmit, ami nem egy kurva kukából származik.

Mosolyom elhalványul, ajkam pedig megremeg az akarom ellenére is, Harry észreveszi.

- Sajnálom, ne sírj – azóta nem hagyta abba a sóhajtozást, hogy belefutottunk apámba a tetoválóbolt előtt. – Mindent komolyan gondoltam, amit mondtam, de megpróbálok nem fasznak lenni ezzel kapcsolatban – áll a lábaira, majd ajkait a szám sarkához nyomja. – Menjünk, etessük meg a koldust – hallom őt mondani az orra alatt, miközben elhagyjuk a hálószobánkat.

A nappaliban lévő férfi úgy néz ki, mintha nem tartozna ide, körbe bámulva a szobában a polcainkon lévő könyvekre.

- Csinálok vacsorát, nézhetsz tévét? – javaslom.

- Segíthetek?

- Uhm, oké – mosolyodom el félig, majd követ a konyhába.

Harry a nappaliban marad, ahogy azt feltételeztem is.

- Nem tudom elhinni, hogy teljesen felnőttél és a saját lábadon állsz – szólal meg az apám.

Én a hűtőbe nyúlok, hogy kivegyek egy paradicsomot, és összeszedjem szétszórt gondolataimat.

- Egyetemre járok, a WSU-ra, ahogy Harry is – kihagyom a fenyegető kicsapás részt.

- Tényleg? A WSU-ra? Wow – ül le az asztalhoz, nekem pedig meg kell állítanom magamat attól, hogy megkérjem, mossa meg a kezét.

Majdnem mesélek neki Seattle-ről és az izgalmas úgy irányról, amelybe az életem halad, de még Harrynek is el kell mondanom. Apám visszatérése egy újabb kanyart tett hozzá az úthoz, nem tudom, hány problémának tudok még ellenállni, mielőtt minden összeomlik a lábaim előtt.

- Bárcsak itt lettem volna, hogy lássam mindezt megtörténni, mindig tudtam, hogy kihozol magadból valamit.

- De nem voltál itt… – bűntudat áraszt el, amint kimondom a szavakat, de nem kívánom azt, hogy visszaszívjam őket.

- Tudom, de most már itt vagyok, és bepótolhatjuk – javaslata reményt ad nekem, hogy ő végül is nem olyan rossz, talán csak segítségre van szüksége, hogy abbahagyja az ivást.

- Még… – nem tudom, hogyan kérdezzem ezt meg. – Még mindig iszol?

- Igen – néz le a lábaira. – Nem annyit, tudom, hogy úgy néz ki most, de ez a néhány hónap kemény volt, ez minden.

Harry megjelenik a konyha ajtajában, én pedig tudom, hogy harcol magával, hogy csendben maradjon, remélem, hogy így is tesz.

- Láttam anyukádat néhányszor.

- Igen?

- Igen, nem mondta el, hogy hol vagy. Nagyon jól néz ki – dicséri meg.

- Mi történt… veletek? – teszem a csirkemellet a serpenyőbe, az olaj pattog és pezseg, miközben válaszra várok.

- Csak nem voltunk összeférhetőek, ő mindig többet akart, mint amennyit én tudtam volna neki adni, tudod, milyen tud lenni – azt tudom.

- Miért nem hívtál?

- Megtettem, mindig hívtalak. Minden szülinapra küldtem neked ajándékokat, nem mondta ezt el anyád, ugye?

- Nem.

- Nos, ez igaz, így tettem. Annyira hiányoztál mindvégig. Nem tudom elhinni, hogy itt vagy most, előttem – szemei ragyognak, hangja pedig remeg, miközben feláll, és felém sétál.

Harry belép a konyhába, hogy akadályt teremtsen köztünk, és most az egyszer örülök közbelépésének. Nem tudom, mit gondoljak minderről, meg kell tartanom a fizikai távolságot e között a férfi között és köztem.

- Tudom, hogy nem tudsz nekem megbocsátani – majdnem zokogja, mire a gyomrom összeugrik.

- Nem az, csak időre van szükségem, mielőtt beleugrok ebbe. Nem is ismerlek téged – mondom neki, mire bólint.

- Tudom, tudom – ül vissza az asztalhoz, én pedig befejezem a vacsorát.

Harry szemszöge

Louis szardarab spermadonora két tányér kaját nyom le, mielőtt megáll inni egy kis vizet. Biztos vagyok benne, hogy éhezett, az utcán élve meg minden. Nem az, hogy nem érzek rosszat az emberek iránt, akiknek nincs szerencséjük és nehéz időszakon mennek át, ami miatt elveszítik az otthonukat, hanem, hogy ez a férfi egy részeges, és nem érzek rosszat iránta egy rohadt másodpercre sem.

- Elég jól főzöl, Pumpkin – ragyogja Louis-nak. Szerintem ordítani fogok, ha még egyszer azon a néven hívja őt.

- Köszönöm – mosolyodik el Louis.

Meg tudom mondani, hogy a baromsága beszivárog, megtöltve Louis repedéseit, amik akkor keletkeztek, mikor az apja elhagyta őt, amikor gyerek volt.

- Komolyan mondom, talán megtaníthatnád nekem ezt a receptet valamikor.

Neked, hogy hol használd? A nem létező konyhádban?

- Persze – áll fel Louis, hogy megtisztítsa a tányérját, elvéve az enyémet útközben. – Lezuhanyozok, még mindig van egy kis mosnivalóm ma estére, és kezd késő lenni – mondja nekünk.

- Elmehetek most, nagyra értékelem a vacsorát – feleli Richard.

- Nem, marad… maradhatsz ma este, és visszavihetünk… haza reggel – hebegi Louis, bizonytalanul, hogy milyen szavakat használjon.

Egyáltalán nem tetszik ez a szar.

- Az nagyszerű lenne – feleli megdörzsölve a karjait.

Valószínűleg egy italra fáj a foga most, kibaszott fasz.

- Ti ketten rendben lesztek, igaz? – Louis kérdezi, mire az apja felnevet.

- Igen, amúgy is meg akarom ismerni őt – mosolyodik el.

Ó, nem, nem akarsz.

Louis a homlokát ráncolja arckifejezésemen, aztán kisétál a szobából, egyedül hagyva minket a konyhában.

- Szóval Harry, hol ismerkedtél meg az én Louis-mmal? – kérdezi az apja. Hallom Louis-t, ahogy becsukja az ajtót, és várok, hogy elkezdjen zuhanyozni, mielőtt válaszolok. – Harry? – ismétli meg.

- Tisztázzunk valamit – kezdem el, majd áthajolok az asztalon. – Ő nem a te Louis-d, ő az enyém, és tudom, mi a faszban mesterkedsz, szóval egy istenverte másodpercre se gondold, hogy engem becsapsz – mordulok rá, ő pedig riadtnak, meglepettnek néz ki kirohanásomtól.

- Nem mesterkedem semmiben, én…

- Mit akarsz, pénzt?

- Mi? Nem, természetesen nem akarok pénzt. Egy kapcsolatot akarok a fiammal.

- Volt kilenc éved, hogy ezt megtedd – mondom nyers hangon, elképzelve kezeimet a nyaka körül.

- Követtem el hibákat, és rendbe fogom hozni őket.

- Részeg vagy, most, itt ülve a konyhámban, te kibaszott részeges. Nem érzek együtt egy férfivel, aki elhagyja a családját, és még kilenc évvel később se szedi össze a rohadt dolgait.

- Tudom, hogy jó szándékaid vannak ezzel kapcsolatban, és boldoggá tesz, hogy látom, ahogy megpróbálod megvédeni őt, de nem fogom ezt elrontani. Csak meg akarom őt ismerni, és téged is.

Csendben maradok, megpróbálva ésszerűsíteni dühös gondolataimat.

- Sokkal kedvesebb vagy, amikor Louis is itt van – feleli csendesen.

- Nem vagy olyan jó színész, amikor Louis nincs itt – szólok vissza.

- Minden jogod megvan, hogy ne bízz meg bennem, de az ő kedvéért adj egy esélyt.

- Ha bármilyen módon bántod őt, halott vagy – éreznem kellene valamit, miközben megfenyegetem Louis apját, de csak dühöt és bizalmatlanságot érzek efelé a szánalmas részeg felé.

- Nem fogom bántani őt – ígéri meg. Én a szememet forgatom, aztán iszom egy kortyot a pohár vizemből. – Ennek a beszélgetésnek fordítva kellene lennie, tudod? – próbál meg viccelődni.

Figyelmen kívül hagyom őt, majd a hálószobába sétálok, mielőtt Louis arra jön ki a fürdőszobából, hogy az apját fojtogatom.

Warning + mini intro

A 2. évad elején olvasható figyelmeztetés itt is érvényben van, ahogy az angol verziónál is, szóval nem szeretném kihagyni én sem:

- Ez a történet egy érzelmileg sértő kapcsolatot tartalmaz, és ennek az írásával egyáltalán nem érzek együtt/értek egyet ezzel a viselkedéssel. Ha egy ilyen kapcsolatban vagy, kérj segítséget!! Ez nincs rendben és nem kellene kívántnak lennie! Nem akarok negatív hatást gyakorolni az olvasóimra. Ha a kapcsolatod hasonlít ehhez annak családon belüli erőszakához, bántalmazásához, kérlek menj a thehotline.com-ra és kérj segítséget! Szeretlek titeket, és azt akarom, hogy biztonságban legyetek. -

A már amúgy is komplikált kapcsolatot Harry és Louis között ismét próbára teszik, de a szerelem mindent legyőz… igaz?

Welcome

Sziasztok! :)

Bizony, jól látjátok, újra itt vagyok, ezzel együtt pedig az After 3 (Larry Stylinson) is, köszöntök az új blogon mindenkit! Kérem, hogy ezt a bejegyzést minden idetévedő olvassa el, vannak benne új, fontos információk!
Sajnos vagy nem sajnos ez már az utolsó évad, de higgyétek el, messze van még a vége ;) Ebből kifolyólag is lehet sejteni, hogy drámából, veszekedésből, kibékülésből, problémákból és persze azért boldogságból sem lesz hiány ebben az évadban sem. Előtte viszont most is elmondom/leírom a szokásos évad eleji dolgokat, amik még mindig érvényben vannak:

• Mindig elmondom, szóval tutira mindenki tudja már, de biztos, ami biztos, most is elismétlem, hogy nem én írom ezt a történetet, csak fordítom!
• Említettem a 2. évad elején, hogy megkaptam azt a vádat még az 1. évadnál, hogy másolom az eredeti After (a Harry és Tessa-féle) magyar fordítását, kicsit részletesebben ki is fejtettem. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ez már régen érvényét vesztette, de szeretném leszögezni, hogy nem másolok sehonnan még mindig, semmilyen más fordításról, sem a kiadott könyv magyar változatából (nem is láttam még, ezt már amúgy se olvasnám heteró változatban :D), szóval aki emiatt akarna panaszkodni, az ne tegye lehetőleg. Úgyis csak magamat tudnám ismételni :D
• Aki nem szereti Larry Stylinsont, az ne olvassa a blogot, nem kell ide feleslegesen az utálkozás és veszekedés!
• +18-as részek természetesen ebben az évadban is lesznek, aki nem szeretne ezekről olvasni, az vagy hagyja el a blogot, vagy majd azokat a részeket hagyja ki. Bár szerintem ide ilyen úgyse téved vagy gyorsan tovább is áll, de a formaság kedvéért elmondom ezt is :D
• A fejezetek a szokásos módon érkeznek, egy héten egyszer, a hétvége marad a biztos pont, amikor elkezdődik majd februárban a tavaszi félévem, valószínűleg péntek késő délután/estefelé hozom a részeket. Ha pedig szünetem van és egy picivel több időm, mint általában, akkor egy héten kétszer is jövök, ahogy szoktam. Ezek nyilván változhatnak, de a részek előtti mondókámban úgyis fogok szólni, hogy mire számítsatok, ahogy azt eddig is tettem. Ez akkor maradhat el, ha hirtelen közbejön valami, de ez nem túl sokszor fordul elő szerencsére.
• És még egy fontos dolog. Ugye a 2. évad vége felé jött elő az a probléma, hogy az After Larry angol változatában egyik évad sem volt elérhető, mert valahogy letörlődött a wattpadról, vagy fogalmam sincs, hogy pontosan mi volt a gond, a lényeg, hogy nem tudtuk olvasni, amin persze mindenki kiakadt. Sajnos annak a csajszinak, aki átírta a sztorit a Larrys verzióra, nem voltak már meg az átírt részek (miért nem mentette le magának, ezt sosem fogom megérteni), így az elejéről kellett kezdeni. Ez nyilván sokáig fog tartani, ezért tettem ki az oldalsávba az eredeti linkekhez az 1. évadét, mivel csak az az egy van meg eddig. Nekem viszont hála a jó égnek telefonon elérhető a 3. évad is (nem tudom hogyan és mi módon, de thank god 🙏 ), így onnan küldöm át magamnak a fejezeteket és úgy fordítom le. Viszont az új, újraírt angol verzióban vannak kisebb-nagyobb változtatások a legelőször megírthoz képest, ezért hangsúlyozom, hogy én a legelőször megírt sztorit fordítom! Ezeket csak azért mondom el, hogy tudjátok, mi miért van és képben legyetek.

Na, azt hiszem, leírtam minden fontos dolgot, ha bármelyik ponttal kapcsolatban felmerült kérdésetek vagy nem értetek valamit, írjatok/szóljatok nyugodtan, amint tudok, válaszolok! És bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett (a korábbiak rövidebbek voltak, tudom), de most több mindent kellett közölnöm és hát mégiscsak ez az utolsó évad... :D
Jaj, és még egy dolog, vagy inkább kérés. Valaki tudna nekem a korábbi két évadhoz hasonlóan gyönyörű fejlécet varázsolni? Ezekhez a dolgokhoz sajnos nem értek :D Ha igen, komment formájában jelezzétek, kérlek, ha nem, akkor megoldom máshogy, de gondoltam, hátha van itt valaki, aki szívesen megcsinálná, így előbb tőletek kérdezem meg :) Na, most már talán említettem mindent, ha mégsem, a fejezetek előtt szólni fogok.
És igen, feltételezem, mindenki azt akarja tudni, mikor jön már végre a 3. évad első része. Nagyon kitartóan vártatok, megértettétek, hogy sűrű hetek, hónapok elé nézek (azok is voltak), ezt köszönöm szépen nektek! ❤ Ezért megérdemlitek, hogy ma hozzam is a 200. fejezetet! Szóval kis türelmet kérek, jön még egy kis figyelmeztetés, mint a 2. évadnál, aztán olvashattok is! :) Xx