Chapter 265

Sziasztok! 😊

Eljött ez is, hogy a 2017-es év utolsó fejezetét hozom, aminek a hangulata nem túl boldog, finoman fogalmazva. Innentől az este eseményei nekem eléggé szürreálisnak tűnnek, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok gondolni ti. Remélem, mindenkinek jól telt a karácsony és sok ajándékot kaptatok 😃🎁 Mivel idén már nem találkozunk többször, így előre is nagyon boldog új évet kívánok nektek! 🎆🎉🎊🍾❤️ Egy hét múlva jövök ismét.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 265

Harry szemszöge
- Egy whisky-kólát – adom le rendelésemet parancsoló hangon a bartendernek. A kopasz férfi haragos pillantást vet rám, ahogy elvesz egy üres poharat a tartóból és megtölti jéggel.
Éppen pisiltem, mikor megláttam a mosdóablakból Christian bérelt autóját kikanyarodni a parkolóból. Biztosan engem keresni jött ide. Nagy kár, hogy nem maradt, megoszthattunk volna egy apa-fia italt. Baszki, ez az egész annyira elbaszott.
- Duplát, igazából – módosítok a rendelésen.
- Értettem – válaszolja szarkasztikusan.
Szemeim megtalálják a falon lévő régi tévét, majd elolvasom a feliratokat a képernyő alján. A reklám egy biztosítótársaságról szól, a képernyőn meg egy vihogó kisbaba van. Miért döntenek úgy, hogy minden reklámba kisbabákat raknak, soha nem fogom megtudni.
A bartender szó nélkül csúsztatja át az italomat a fapult tetején, aztán a poharat az ajkaimhoz teszem, megengedve a fejemnek, hogy elvigyen engem innen.

…

- Miért hoztál haza baba termékeket? – kérdeztem tőle. Ő leült a fürdőkád szélére. Elkezdtem azon aggódni, hogy megszállottsága van-e a gyerekekkel, az pokolian biztos, hogy úgy tűnt. A mai napig még mindig, tényleg.
- Ez nem baba termék – nevetett fel Louis. – Csak egy kisbaba és egy apa van a csomagolására nyomtatva.
- Tényleg nem értem a vonzerőt itt – emeltem fel a csomag borotválkozó terméket, amit Louis hozott haza nekem, tanulmányozva a baba pufók arcát, és azon gondolkoztam, mi a fene köze van egy kisbabának egy borotválkozókészlethez.
- Én sem igazán értem, de biztos vagyok benne, hogy az, ha egy baba képét teszik rá, segít az eladásban – mondta egy mosollyal.
- Csak a meleg pasiknak, hogy vegyenek a párjuknak vagy a férjüknek szarságokat – javítottam őt ki. Nincs épelméjű hetero pasi, aki levenné ezt a szart a polcról.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy a hetero férfiak is megvennék.
- Persze – téptem fel a dobozt, majd kitettem magam elé a tartalmát. – Egy tál? – néztem a tükörbe, hogy szemkontaktust létesítsek vele.
- Igen, a krémnek van. Jobban le tudod borotválni, ha használod az ecsetet – jelentette ki.
- És ezt honnan tudod? – húztam fel rá a szemöldökömet, remélve, hogy nem a Natalie-val való tapasztalatából tudta.
- Kikerestem.
- Persze, hogy kikerested – ugrattam őt, féltékenységem eltűnt, ő pedig játékosan megrúgott a lábával. – Mivel úgy tűnik, szakértő vagy a borotválkozás művészetében, gyere segíteni – feleltem. Mindig csak egy egyszerű borotvát és krémet használtam, de mivel ő nyilvánvalóan utánanézett ennek, nem utasítottam volna vissza, és őszintén, annak a gondolata, hogy Louis megborotválja az arcomat egy kurva nagy felizgatás volt.
Louis elmosolyodott, majd lábra állt, csatlakozva hozzám a mosdó előtt. Felvette a tubus krémet és megtöltötte vele a tálat, aztán megkeverte az ecsettel, hogy habot csináljon.
- Tessék – mosolyodott el, kezembe adva az ecsetet.
- Nem, te csinálod – tettem vissza az ecsetet az ő kezébe, majd kezeimet a dereka köré fontam. – Felfelé – mondtam, felemelve őt a mosdóra. Széttártam a combjait, és közéjük léptem.
Arckifejezése körültekintő volt, de koncentrált, miközben belemártotta az ecsetet a habba és felkente azt az állkapcsomra.
- Nem igazán akarok elmenni ma este sehová. Olyan sok munkám van. Elterelted a figyelmemet – mondtam neki, ahogy megmarkoltam a seggét és gyengéden megszorítottam. Keze megrándult, lehúzva egy kis borotvakrémet a nyakamra. – Jó, hogy nem volt a kezedben a borotva – viccelődtem.
- Jó dolog – gúnyolódott, aztán felvette a vadonatúj borotvát. – Biztos vagy benne, hogy azt akarod, hogy én csináljam? Ideges vagyok, hogy véletlenül megváglak – rágta telt ajkait.
- Ne aggódj már, biztos vagyok benne, hogy kikutattad ezt a részt amúgy is – feleltem. Louis semmit nem mondott, mert tudta, hogy igazam van. Nyelvét gyermeteg módon kinyújtotta, én pedig előre hajoltam, hogy megcsókoljam, mielőtt elkezdte. – De tudd, hogy ha megvágsz, futhatsz – nevettem fel, ő meg ismét morcosan nézett.
- Maradj nyugton, kérlek – keze kissé remegett, de gyorsan megszilárdult, miközben óvatosan végighúzta az állvonalamon a borotvát.
- Egyszerűen nélkülem kellene menned – mondtam, aztán lehunytam a szemeimet.
Az, hogy Louis borotválja az arcomat, valahogy megnyugtató és meglepően lenyugtató volt. Tényleg nem volt kedvem elmenni az apám házába vacsorázni, de Louis teljesen megőrült attól, hogy folyamatosan a lakásban van, így amikor Karen telefonált, hogy meghívjon minket, ugrott a kérésre.
Ironikus most, hogy ő nem is a kibaszott apám.
- Ha itthon maradunk ma este, akkor újra akarom tervezni és elmenni ezen a hétvégén. Addigra kész lesz a munkád? – kérdezte.
- Azt hiszem – panaszkodtam.
- Felhívhatod őket és elmondhatod nekik. Ezután elkezdem a vacsorát, te meg dolgozhatsz – ütögette meg az ajkamat az ujjával, jelezve nekem, hogy húzzam be az ajkaimat, majd óvatosan körbe borotválta a számat. Amikor befejezte, megszólaltam:
- Meg kellene innod annak a bornak a maradékát a hűtőben, mert a parafadugója már napok óta ki lett húzva. Hamarosan savanyú lesz.
- Én… nem tudom – habozott. Tudtam, miért. Kinyitottam a szemeimet, ő pedig a háta mögé nyúlt, hogy megnyissa a mosdócsapot és benedvesítsen egy törölközőt.
- Lou – nyomtam ujjaimat az álla alá. – Ihatsz előttem, nem vagyok valami küzdő alkoholista – mondtam.
Nézz rám most, ebben a bárban ülve whiskyvel a nyelvemen. És ez az a bár az összes hely közül, ahol kiköthettem.
- Tudom, de nem akarom, hogy furcsa legyen neked. Amúgy se igazán van szükségem arra, hogy olyan sok bort igyak. Ha te nem iszol, nekem nincs rá szükségem.
- A problémám nem az ivás. Csak az, amikor dühös vagyok és iszom, ekkor van probléma.
- Tudom – nyelt egyet. Tényleg tudta.
Mi a fenét fog gondolni most, ha itt talál engem?
- Csak akkor vagyok seggfej, amikor azért iszom, hogy megpróbáljak megoldani valami szarságot, mostanában pedig nem volt semmi, amit meg kell oldani, szóval rendben vagyok – végighúzta a meleg törölközőt az arcomon, letörölve a felesleges borotvahabot. – Nem akarok azon seggfejek egyike lenni, mint az apám, akik hülyére itták magukat és veszélyeztetni a körülöttem lévő embereket, és mivel történetesen te vagy az egyetlen ember, akit nem szarok le, többet nem akarok inni a közeledben – próbáltam megnyugtatni őt.
- Szeretlek – mondta egyszerűen.
- És én szeretlek téged – nem tehettem róla, de lebámultam a mosdón ülő testére. Az egyik fehér pólóm volt rajta, és semmi más, csak egy fekete alsónadrág alatta. – Lehet, hogy megtartalak most, hogy rendesen meg tudod borotválni az arcomat. Főzöl, takarítasz… – ugrattam őt. Louis megütött és a szemeit forgatta.
- És én mit kapok ebből az üzletből? – provokált. – Te rendetlen vagy, csak egyszer egy héten segítesz főzni, már ha. Morcos vagy reggelente… – félbeszakítom őt azzal, hogy kezemet a lábai közé tettem és farka köré fontam. – Azt hiszem, jó vagy valamiben – vigyorodott el, én meg elkezdtem mozgatni a kezemet hosszán.
- Csak egy dologban? – szorítottam meg, mire felnyögött, hátra hajtva fejét.
- Akarsz még egy italt? – üti kezét a bartender előttem a pultra. Pislogok néhányszor, majd a most már üres poharamra nézek.
- Igen – adom oda a poharat, az emlék elhalványul, miközben várok az újratöltésre. – Még egy dupla.
- Harry Styles? – szólal meg egy női hang. Elfordítom a fejemet, hogy meglássak egy valamennyire ismerős arcát Judy Welch-nek, anya régi barátnőjének. Vagyis, ex-barátnőjének.
- Igen – bólintok, észrevéve, hogy a kor igazán nem volt kedves hozzá.
- Ördög és pokol! Mióta is… hat éve? Hét? Egyedül vagy itt? – teszi kezét a vállamra, aztán felemeli magát a mellettem lévő bárszékre.
- Igen, akörül, és igen, egyedül vagyok itt. Anya nem fog téged hajszolni – jegyzem meg.
Olyan arca van, mint egy nőnek, aki boldogtalan és túlságosan is sokat ivott az életében. Haja ugyanolyan fehér-szőke, mint ami akkor volt, amikor tinédzser voltam, implantátumai pedig túl nagynak néznek ki kis alkatához. Emlékszem az első alkalomra, amikor megérintett. Úgy éreztem magam, mint egy férfi, megdugva az anyám barátnőjét, és most ránézve a kopasz bartender farkával sem dugnám meg a nőt.
- Határozottan felnőttél – kacsint rám. Italomat lehelyezik elém, én pedig másodperceken belül ledöntöm. – Beszédes vagy, mint mindig – ütögeti meg a vállamat megint, elmondva az italrendelését a bartendernek. – Azért vagy itt, hogy elfojtsd a bánatodat? Szerelmi problémák? – kérdezi tőlem.
- Egyik sem – forgatom a poharamat az ujjaim között, hallgatva, ahogy a jég az üveghez ütődve csörög.
- Nos, én azért vagyok itt, hogy mindkettőből sokat elfojtsak, úgyhogy igyunk egy kupicával – mosolyodik el Judy, aztán mindkettőnknek rendel egy olcsó whiskyből egy kört.

Louis szemszöge
- Hol lehet Harry? Nem ismerem ki magam itt, ő meg nem veszi fel – felelem Kimberlynek. Az előbb végzett Christian kiosztásával telefonon.
- Őszintén fogalmam sincs. Christian bármelyik percben találkozhat velünk itt. Még mindig korán van. Remélhetőleg csak sétálgat, hogy kitisztítsa a fejét – próbál megvigasztalni, de ismerem Harryt, és tudom, hogy ő nem szokott csak „sétálgatni, hogy kitisztítsa a fejét”.
- Nem tudom – ismét megpróbálom elérni őt, de azonnal a hangpostájára kapcsol. Teljesen kikapcsolta a telefonját.
- Gondolod, hogy elmenne az esküvőre? – néz rám Kim. – Tudod, hogy jelenetet rendezzen.
El akarom mondani neki, hogy Harry ezt nem tenné meg, de mindennek a nyomásnak a súlyával rajta ez kétségkívül egy lehetőség.
- Nem tudom elhinni, hogy egyáltalán javaslom ezt, de talán végül is el kellene jönnöd az esküvőre. Legalább, hogy megbizonyosodj róla, hogy nem szakítja félbe. Plusz, valószínű, hogy amúgy is megpróbál megkeresni téged, és ott fog próbálkozni először.
Attól a gondolattól, hogy Harry felbukkan a templomban és jelenetet rendez, émelygek, de önző módon azt remélem, tényleg odamegy, különben majdnem semmi esélyem nem lesz arra, hogy megtaláljam őt. A ténytől, miszerint kikapcsolta a telefonját, aggódom, hogy nem akarja, hogy megtalálják.
- Azt hiszem. Talán csak kint kellene maradnom? – javaslom. Kimberly bólint, majd figyelem, ahogy arckifejezése megváltozik, amikor egy fényes, fekete, bérelt autó kanyarodik be a parkolóba. A kocsi leparkol Kimberly bérelt autója mellett, aztán Christian lép ki, öltönybe öltözve.
- Bármi hír felőle? – kérdezi, miközben felénk jön. Odahajol, hogy megcsókolja Kimberly arcát, egy megszokott gesztus, feltételezem, de Kim elhúzódik, mielőtt Christian ajka hozzáérhetne. – Sajnálom – hallom őt Kimnek suttogni.
Kimberly megrázza a fejét, majd felém fordítja figyelmét. Fáj érte a szívem, nem érdemli meg, hogy megcsalják. Azt hiszem, ez az árulás lényege, nincs benne előítélet és azt emészti fel, aki nem is számít rá.
- Louis eljön az esküvőre, hogy figyeljen Harryre – kezdi el magyarázni. – Szóval amíg mi bent vagyunk, ő megbizonyosodik róla, hogy semmi se szakítsa félbe ezt a drága napot – a rosszindulat tiszta a hangjában, de nyugodt marad.
- Nem fogunk elmenni arra a rohadt esküvőre. Nem ez után a sok szarság után – mondja a menyasszonyának.
- Miért nem?
- Emiatt, – mutogat Vance oda-vissza kettejük között – és mert mindkét fiam fontosabb, mint bármilyen esküvő, főleg ez. Nem várom el tőled, hogy ott ülj egy mosollyal ugyanabban a helyiségben, mint ő – feleli. Kimberly meglepettnek néz ki, de nagyon elégedettnek Vance szavaitól.
Én figyelek és csendben maradok. Christian utalása Harryre és Smith-re, mint a „fiai” az első alkalommal megrázott. Olyan sok dolog van, amit mondani akarok Christiannak, olyan sok utálatos szó, melyeket kétségbeesetten hozzá akarok vágni és meg is tehetném, de tudom, hogy nem kellene. Az semmit nem fog segíteni, és továbbra is Harry hollétére kell fókuszálnom és arra, hogyan kezeli a híreket.
- Az emberek beszélni fognak. Főleg Sasha – ráncolja a homlokát Kimberly.
- Leszarom Maxet, vagy Sashát, vagy bárki mást. Hadd beszéljenek. Mi Seattle-ben élünk, nem Hampsteadben – nyúl Kim kezeiért, aki engedi, hogy Christian összefogja azokat az övében. – Az, hogy rendbe hozzam a hibáimat az egyetlen prioritásom most – mondja Kimnek, hangja remeg.
- Nem kellett volna kiengedned Harryt a kocsiból – feleli Kimberly, kezei még mindig Christianéban vannak.
- Nem igazán tudtam megállítani őt. Ismered Harryt – mondja neki, Kimberly egyetértően bólint.
- Mit gondolsz, hová ment? Ha nem bukkan fel az esküvőn, hol kellene keresnem? – szólalok meg végre.
- Nos, az előbb néztem meg mindkét bárt, ami nyitva van ilyen korán – ráncolja a homlokát. – Csak a biztonság kedvéért – arckifejezése meglágyul, amikor rám néz. – Tudom, hogy nem kellett volna elválasztanom őt tőled, míg elmondtam neki. Hatalmas hiba volt, és most fogalmam sincs, hol a fenében van, és tudom, hogy te vagy az, amire szüksége van most.
Képtelen vagyok arra, hogy kigondoljak bármit is, ami egy kicsit is udvarias, amit mondhatok neki, így egyszerűen bólintok, majd előhúzom a telefonomat a zsebemből, hogy ismét megpróbáljam felhívni Harryt. Tudom, hogy a mobilja nem lesz bekapcsolva, de mindenesetre megpróbálom.
- Az esküvő húsz perc múlva kezdődik. Elvihetlek oda most – ajánlja Christian.
- Majd én elviszem. Te vidd Smith-t és menjetek vissza a hotelbe – feleli Kimberly.
- De… – kezd el vitatkozni, de amilyen kifejezés van Kimberly arcán, Christian úgy dönt, hogy mégsem. – Visszajössz a hotelbe, ugye? – kérdezi Kimtől. Szemei tele vannak félelemmel.
- Igen – sóhajt fel Kimberly. – Nem fogom elhagyni az országot.
Megkönnyebbülés veszi át Christian pánikjának a helyét, aztán elengedi Kimberly kezeit.
- Légy óvatos, és hívj fel, ha bármi szükséged van. Tudod a templom címét, igaz? – kérdezi tőle.
- Igen. Add ide a te bérelt kocsid kulcsait. Smith már az enyémben van – tartja ki a kezét Kim. Némán megtapsolom erős magatartását. Én káosz lennék, ha a helyében lennék. Most is káosz vagyok, csak belül.
Kevesebb mint tíz percen belül Kimberly kitesz egy kis templom előtt. A legtöbb vendég már bement, csak néhány kóborló áll még mindig a bejárathoz vezető lépcsőkön. Helyet foglalok egy padon kint, és figyelem az utcákat hátha meglátom Harryt.
Onnan, ahol ülök, hallom a zenét a templomból. El tudom képzelni Anne-t a menyasszonyi ruhájában, az oltárhoz sétálva, hogy találkozzon a vőlegényével. A fejemben lévő Anne nem esik egybe az anyával, aki hazudik az egyetlen fiának az apjáról.
A lépcsők megüresednek, és az összes vendég bemegy, hogy megnézze Anne és Robin összeesketését. A percek telnek, én pedig majdnem minden hangot hallok a kis templomból kiszűrődni. Több mint egy órával később a vendégek tapsolnak, ahogy a menyasszonyt és vőlegényt férjként és feleségként jelentik be, ezt a végszavamnak veszem, hogy elmenjek. Nem tudom hová fogok menni, de nem tudok csak itt ülni és várni. Anne hamarosan kijön a templomból, és az utolsó dolog, amit akarok az egy kínos összefutás az új menyasszonnyal.
Lábra állok, aztán elkezdek arrafelé sétálni, ahonnan jöttem, azt hiszem, legalábbis. Nem emlékszem pontosan, de remélem, hogy igazam van. Ha nem, remélem, hogy hamarosan belefutok Harrybe, mert nincs hová mennem. Megint előveszem a telefonomat és újrahívom őt, telefonja még mindig ki van kapcsolva. Az akkum kevesebb mint félig van feltöltve, de nem akarom kikapcsolni abban az esetben, ha Harry megpróbál felhívni.
A Nap kezd lenyugodni a londoni égen, miközben folytatom a keresést. Meg kellett volna kérdeznem Kimberlytől, hogy kölcsönvehetem-e az egyik bérelt autójukat, de nem gondolkoztam tisztán akkor, neki pedig más dolgai vannak, amik miatt aggódhat most. Harry bérelt kocsija még mindig a Gabriel’s előtt parkol, de nincs pótkulcsom.
Hampstead szépsége és bája minden egyes lépéssel csökken, amit a város másik felében teszek. Lábaim fájnak, a tavaszi levegő meg egyre hűvösebb lesz, ahogy lenyugszik a Nap. Nem kellett volna felvennem ezt a nadrágot vagy ezt a hülye cipőt. Ha tudtam volna, hogyan fog alakulni a mai nap, edzőruhát és edzőcipőt vettem volna fel. A jövőben, ha valaha is elhagyom a várost Harryvel újra, ez lesz az alapértelmezett egyenruhám.
Nem tudom megmondani, hogy az agyam szórakozik velem, vagy ez az utca ténylegesen ismerős. Kis házak vannak felsorakozva rajta, akárcsak az Anne-é, ahogy emlékszem, de aludtam, amikor Harry végigvezetett itt a megérkezésünkkor, és most nem bízok a fejemben. Hálás vagyok, hogy az utcák többnyire üresek, és úgy tűnik, az összes lakos bent van az éjszakára. Ellenkező esetben jobban félnék London utcáin sétálva a sötétben, egyedül. Még mindig félek, de az aggodalmam Harry felé legyőzi a magam iránt érzett aggodalmamat.
Majdnem megkönnyebbült könnyekben török ki, amikor meglátom Anne házát nem messze. Most már sötét van, de az utcai lámpák be vannak kapcsolva már, és elég biztos vagyok benne, hogy ez az ő háza. Nem tudom, hogy Harry ott lesz-e, de imádkozom, hogy ha nincs, akkor ne legyen bezárva az ajtó, így leülhetek és ihatok egy kis vizet. Céltalanul sétálgatok háztömbről háztömbre órák óta. Szerencsém van, hogy az egyetlen utcában kötöttem ki ebben a községben, ami hasznos lehet nekem.
Elvonja a figyelmemet egy sör alakú szaggatott világító jel, miközben megközelítem Anne házát. A kis bár egy ház és egy sikátor között van. Kiráz a hideg. Itt van Harry, tudom.
A bár nem nagyon zsúfolt, főleg a hely méretéhez képest. Nem sokáig tart átvizsgálnom a helyiséget és megtalálnom Harryt a pultnál ülve, egy poharat a szájához emelve. Szívem egyenesen a padlóra zuhan, majd egy mély lélegzetet veszek, mielőtt megközelítem őt.
- Harry – ütögetem meg a vállát.
Körbefordul a bárszékkel, hogy szemben legyen velem, mire gyomrom felfordul az előttem lévő látványon. Harry szemei véresek, mélyvörös vonalak hálózzák be olyan vadul, hogy a fehér rész majdnem eltűnt. Arca kipirult, az ital szaga pedig olyan erős, hogy én is meg tudom ízlelni. Tenyereim elkezdenek izzadni, szám kiszárad.
- Nézd csak, ki az – mossa össze a szavakat. A kezében lévő pohár majdnem üres, és megborzongok az előtte lévő három, üres stampedlis pohár látványára. – Hogy találtál meg amúgy? – dönti hátra a fejét, majd ledönti a barna ital maradékát. – Még egyet – szól Harry a pult mögött lévő férfinek.
- Jól vagy? – kérdezem, tudva, hogy nem, de nem tudva, hogyan kellene kezelnem őt, amíg fel nem mérem a hangulatát, és hogy mennyi alkoholt fogyasztott el.
- Ja, ja. Jól vagyok. Foglalj helyet. Kérsz egy italt?
Megrázom a fejemet, aztán Harry kihúzza a széket mellette, és megütögeti az ülést. Körbepillantok a kis bárban, mielőtt felülök a székre.
- Szóval, hogy találtál meg? – kérdezi ismét.
Össze vagyok zavarodva és ideges vagyok viselkedésétől. Harry nyilvánvalóan részeg, de nem ez zavar engem, hanem a titokzatos nyugalom a hangja mögött. Már hallottam ezt korábban, és annak sosem lett jó vége.
- Órákig sétálgattam körbe, aztán felismertem anyukád házát az útról, így tudtam… vagyis tudtam, hogy itt kellene keresnem – borzongok meg Harry történetének emlékeztetésén, miszerint Ken éjszakát éjszaka után töltött pontosan ebben a bárban.
- Az én kis detektívem – feleli Harry lágyan, megsimogatva az arcomat. Nem rezzenek vagy húzódok el, a növekvő aggodalom ellenére sem, mely bennem fortyog.
- Eljössz velem? Vissza akarok menni abba a hotelbe az éjszakára, és aztán elmehetünk reggel – próbálom meggyőzni őt, éppen ahogy a bartender kihozza az italát.
- Még nem.
- Kérlek, Harry – véreres tekintetével találkozom. – Olyan fáradt vagyok, és tudom, hogy te is – használom a gyengeségemet ellene, anélkül, hogy felhoznám Christiant vagy Kent. – Megölnek a lábaim, és hiányoztál – hajolok közelebb hozzá. Elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, ha elkezdek bármi túl nehéz témáról beszélni, meg fog őrülni és ez a nyugodtság másodpercek alatt el fog illanni.
- Igyál egyet. Itt van a barátom, ő vesz neked egy stampedlivel – int kezével a pulton lévő üres poharakra.
- Barát? – zuhan össze a gyomrom.
- A család egy régi barátja – feleli, majd fejével egy nő felé int, aki kijön a mosdóból. Úgy tűnik, a harmincas évei végén, negyvenes évei elején jár, és fehérített, szőke haja van. Megkönnyebbülök, hogy nem fiatal nő, mivel úgy néz ki, vele iszogat már egy ideje.
- Tényleg úgy gondolom, hogy mennünk kellene – erőltetem, aztán a kezéért nyúlok. Ő elrántja.
- Judith, ő itt Louis – mutat be engem a nőnek.
- Judy – javítja ki Harryt ugyanakkor, amikor én azt mondom:
- Louis. Örülök, hogy találkozunk – kényszerítek ki egy mosolyt, majd visszafordulok Harryhez. – Kérlek – könyörgök ismét.
- Judy tudta, hogy anya kurva volt – feleli Harry, a whisky szaga ismét lebombázza érzékeimet.
- Ezt nem mondtam – nevet fel a nő. Túl fiatalon van felöltözve a korához képest. A felsője rövid, bő szárú farmerje pedig túl szűk.
- Tényleg ezt mondta. Anya utálja Judyt – mosolyodik el Harry.
- Kíváncsi vagyok, miért – viszonozza a nő a mosolyt, én meg úgy érzem, mintha egy köztük lévő privát vicc kívülállója lennék.
- Miért? – kérdezem gondolkodás nélkül.
Harry egy figyelmeztető pillantást vet rá és int a kezével, elhessegetve kérdésemet. Minden erőmbe beletelik, hogy ne rúgjam őt le a bárszékről. Ha nem lennék tudatában annak, hogy csak leplezi a fájdalmát, pontosan ezt tenném.
- Hosszú történet, baba. Egyébként úgy nézel ki, mint akire ráférne egy kis tequila – int a nő a bartenderért.
- Nem, én jól vagyok – utasítom vissza. Az utolsó dolog, amit akarok, az az ital.
- Lazulj el, bébi – hajol közelebb hozzám Harry. – Nem te vagy az, aki nemrég tudta meg, hogy az egész élete egy kibaszott hazugság volt, szóval lazulj el és igyál egy italt velem.
Fáj a szívem érte, de nem az ivás a válasz. Ki kell őt vinnem innen. Most.
- Jobban szereted a margaritat lehűtve vagy hígítatlanul és jégkockával? Ez nem puccos hely, szóval nincs sok választásod – mondja nekem Judy.
- Azt mondtam, hogy nem akarok egy kurva italt sem – csattanok fel rá. Szemei kitágulnak, de gyorsan összeszedi magát. Én majdnem annyira meglepődtem kirohanásomon, mint ő. Hallom Harryt felkuncogni mellettem, de szemeimet a nőn tartom.
- Akkor oké. Valakinek el kell lazulnia – feleli, belenyúlva kezeivel a pénztárcájába. Kivesz egy doboz cigarettát és egy öngyújtót a túlméretezett táskájából. – Rágyújtasz? – kérdezi Harryől. Ránézek, ő pedig bólint. Judy mögém nyúl, hogy odaadja neki az égő cigit a szájából. Ki a fene ez a nő?
Az undorító szálat Harry az ajkai közé teszi, majd beleszív. Füstfelhő kavarog köztünk, mire eltakarom a számat és az orromat. – Te mióta dohányzol? – vetek rá haragos pillantást.
- Mindig is cigiztem. Csak azóta nem, hogy a Pullmanra költöztem – szív még egyet. Az izzó piros tűz a cigaretta végén gúnyolódik velem, majd átnyúlok, kikapom azt Harry szájából és a félig teli poharába dobom.
- Mi a fasz? – emeli fel a hangját, aztán lenéz a tönkretett italára.
- Elmegyünk. Most – lépek le a bárszékről, megfogva Harry felsőjének az ujját és húzva őt.
- Nem, nem megyünk – küzdi ki magát fogásomból, és megpróbálja elkapni a bartender figyelmét.
- Nem akar elmenni – szól közbe Judy. Dühöm felforr, és őszintén, ez a nő egyszerűen felidegesít.
- Nem emlékszem, hogy kérdeztelek. Foglalkozz a saját dolgoddal, és keress egy új ivópartnert, mert mi elmegyünk – kiabálok rá.
Ő Harryre néz, azt várva tőle, hogy megvédje, majd kezdem megérteni a kettejük közti beteg történetet. Nem így viselkedne „egy család barátja” a barátnője fiával, aki feleannyi éves, mint ő.
- Azt mondtam, hogy nem akarok menni – mossa össze a szavakat Harry ismét.
Már bedobtam az összes kártyát, és nem hallgat rám. Az utolsó lehetőségem, hogy kijátsszam a féltékenységét, övön aluli ütés, főleg abban az állapotban, amiben van, de nem hagyott nekem más választást.
- Nos, ha te nem viszel vissza a hotelbe, akkor keresnem kell valaki mást, aki megteszi – átkutatom a bárt, aztán szemeim megpihennek a legfiatalabb férfin a láthatáron. Adok Harrynek néhány másodpercet, hogy válaszoljon, és amikor nem teszi, elkezdek sétálni egy csoport fiatal srác felé.
- Rohadtul nem, nem fogsz – Harry kezét másodperceken belül a karom köré fonja.
- Akkor vigyél vissza.
- Részeg vagyok – feleli.
- Tudom. Hívhatunk egy taxit, hogy visszavigyen a Gabriel’s-hez, aztán elvezetek a bérelt autóval a hotelhez.
- Kitaláltad az egészet, ugye? – motyogja szarkasztikusan.
- Nem, de az, hogy itt maradunk, semmi jót sem tesz, szóval vagy kifizeted az italaidat és kiviszel innen, vagy elmegyek valaki mással.
Harry elengedi lágy fogását a karomon, de közelebb lép hozzám.
- Ne fenyegess engem. Én is éppen olyan könnyen elmehetek valaki mással – feleli csak centikre az arcomtól. A féltékenység fullánkja belém szúr, de figyelmen kívül hagyom.
- Rajta. Akkor menj haza Judyval. Tudom, hogy lefeküdtél vele korábban. Meg tudom mondani – kihúzom magam és hangomat megszilárdítom, ahogy provokálom őt. – Nos? Mi lesz? – húzom fel szemöldökömet.
- A fenébe – morogja, aztán félig visszabotladozik a pulthoz, hogy kifizesse az italait. – Judy azt mondja, szia – feleli nekem Harry, miközben elhagyjuk a bárt.
- Ne beszélj nekem róla – csattanok fel rá.
- Féltékeny vagy, Louis? – mossa össze a szavakat, körém fonva karjait. – Baszki, utálom ezt a helyet, ezt a bárt, azt a házat – int a kis ház felé az utca másik felén. – Ó! Tudni akarsz valami vicceset, Vance ott lakott – mutat a téglaházra közvetlenül a bár mellett. Egy gyenge fény fel van kapcsolva az emeleten, egy autó pedig a kocsifelhajtón áll. – Kíváncsi vagyok, mit csinált azon az estén, amikor azok a férfiak bejöttek a kibaszott házunkba – Harry szemei átvizsgálják a földet, majd lehajol. Mielőtt rájöhetnék, hogy mi történik, felemeli karját a feje mögé egy téglával a kezében.
- Harry, ne! – kiáltom, aztán megfogom a karját. A tégla a földre esik és átcsúszik a betonon.
- Bassza meg ezt – megpróbál érte nyúlni, de elé állok. – Bassza meg ez az egész! Bassza meg ez az utca! Bassza meg ez a bár és az a kurva ház! Bassza meg mindenki – botladozik megint, és az útra sétál. – Ha nem engeded, hogy leromboljam azt a házat… – hangja elhalkul, én pedig leveszem a cipőmet a lábamról, követem őt át az úton és be a gyerekkori otthonának az udvarára.

Chapter 264

Sziasztok! 😊

Itt is van az újabb fejezet, ami eléggé lehangoló lett a végére szerintem. Ebből kiderül minden, remélem, választ kaptok a kérdéseitekre. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Így karácsony előtt szerettem volna valami boldog részt hozni, de arra még várnunk kell... Aki viszont szeretne boldog, karácsonyi Larryt olvasni, az nézzen fel a másik blogomra, ott továbbra is olvasható a két korábbi karácsonyi Larry one shot, az All I Want For Christmas Is You, illetve a Merry Christmas, Baby 😊 A címekre kattintva elérhetitek a történeteket. És mivel legközelebb csak egy hét múlva találkozunk, így én már most azt kívánom, hogy pihenéssel töltsétek a szünetet, és nagyon boldog karácsonyt nektek! 🎄🎁❤💝🎇

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 264

 
Louis szemszöge
- Ez lehetetlen – állok lábra, de gyorsan vissza is ülök a padra, amikor úgy érzem, hogy az alattam lévő fű bizonytalanul meginog.
- Ez igaz, Harry Christian fia – feleli Kimberly, kék szemei fényesek és fókuszáltak.
- De Ken… Harry éppen úgy néz ki, mint ő – emlékszem az első alkalomra, amikor találkoztam Ken Styles-szal egy joghurtüzletben. Azonnal tudtam, hogy ő Harry apja, sötét hajából és magasságából könnyen erre következtettem.
- Hasonlít? Én nem igazán látom, kivéve a hajszínt. Harrynek ugyanolyan szeme van, mint Christiannak, ugyanaz az arcszerkezet… – feleli.
Hasonlít? Küzdök, hogy elképzeljem a három arcot. Christiannak gödröcskéi vannak, mint Harrynek, és ugyanolyan a szeme… de ennek egyszerűen nincs értelme. Ken Styles Harry apja, neki kell lennie. Christian olyan fiatalnak néz ki Kenhez hasonlítva. Tudom, hogy egyidősek, de Ken alkoholizmusa megfizette a kinézetét. Még mindig jóképű férfi, de az ital megöregítette őt.
- Ez… – küzdök a szavakért és a levegőért.
- Tudom. Annyira el akartam már neked mondani. Utáltam eltitkolni előled ezt, de nem az én dolgom volt – teszi kezét az enyémre, majd gyengéden megszorítja azt. – Christian biztosított engem, hogy amint Anne megengedi neki, el fogja mondani Harrynek – Kimberly arckifejezése bocsánatkérő, miközben elveszi kezét és a körmét piszkálja.
- Én csak… – veszek egy mély lélegzetet. – Ezt csinálja most Christian? Elmondja Harrynek most? – állok fel ismét. – El kell mennem hozzá. Harry biztosan… – el sem tudom képzelni, hogy fog Harry reagálni a hírre, főleg miután együtt találta Christiant és Anne-t tegnap este.
- Igen. Anne nem egyezett bele teljesen, de Christian azt mondta, elég közel volt hozzá – sóhajt fel Kim. Nem tudom elhinni, hogy Anne eltitkolná ezt Harry elől. Többet gondoltam róla, sokkal többet. – Tudni akarod a háttértörténetet? Hogy lett minden ilyen? – kérdezi tőlem a barátom. Telefonom már az arcomnál van, Harry vonala csörög a fülemben. – Mondtam Christiannak, hogy nem kellene elválasztania titeket, amikor elmondja neki, de Anne ajánlotta, hogy ha megteszi, azt egyedül kell – Kimberly szája kemény vonallá préselődik Anne nevének második említésére.
Az automatizált rendszer unalmas hangját érem el Harry hangpostáján másodjára.
- El tudnál vinni engem hozzá? Kérlek? Elmondhatod nekem a történetet útközben, de ott kell lennem neki.
- Igen. Persze – áll lábra Kimberly is, aztán szól Smith-nek.
- Smith tudja? – kérdezem.
Smith Harry testvére. Harrynek van egy kisöccse. Liam… mit jelent ez Liamre és Harryre nézve? Harry akar-e majd bármit is kezdeni vele most, hogy nincs semmilyen családi köteléke? És Karen, mi lesz az édes Karennel és az ő péksüteményeivel. És Ken, mi lesz azzal a férfivel, aki olyan keményen próbálkozik, hogy rendbe hozza egy fiú szörnyű gyerekkorát, aki nem is a fia. Ken tudja? Fejem szédül, és látnom kell Harryt. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy Harry tudja, itt vagyok neki, és együtt meg fogjuk oldani.
- Nem – válaszol Kimberly egy kis csend után. – Azt gondoltuk, hogy tudja abból, amilyen Harryvel, de nem. Nem leszek képes elmondani neked útközben, de talán időben elkapjuk Christiant.
Együttérzek Kimberlyvel. Már így is kezelnie kell a vőlegénye hűtlenségét, most pedig ez. Smith megközelít minket, majd anélkül követ a kocsihoz, hogy egy szót is szólna.
A pánik a mellkasomban emelkedik és süllyed, emelkedik és süllyed, miközben átvezetünk Hampsteaden, hogy megtaláljuk Harryt és az apját.

Harry szemszöge
Az előttem lévő bepánikolt férfire nézek, zöld szemei égnek, és tomboló ujjai beletúrnak a hajába. Beletelik egy pillanatba, hogy rájöjjek, kezeim pontosan ugyanazt a dolgot csinálják.
Gyorsan leengedem kezeimet, aztán visszanézek az asztalra. Robin szemei lefelé néznek, Max pedig már kivonszolta a kurváját a helyről, elhagyva a jelenetet, mielőtt a bomba, amit a csaj eldobott, felrobbanna.
Ennek nincs értelme nekem. Amit a nő mondott, nem lehetséges.
- Nem így akartam, hogy megtudd – feleli Vance.
- Én… – kezdek el beszélni. – Azt mondod, hogy… – az agyam túl gyorsan mozog a számnak. – Azt mondod, hogy igaza van? Hogy te…
- Igen – feleli közbeszólva. – Ezt mondom. Azt akartam, hogy leülj, és el akartam mondani, mielőtt valami ilyesmi történik. Ez az egész lefelé haladt mostanában – mondja frusztráltan. A szétreccsenő fa hangja hallatszik át a báron. – Harry, hagyd abba! – visszhangzik Vance hangja a helyiségben. Még egy csattanás, amit az összetörő poharak zaja követ.
Több sikítás is hallatszik a bárban, kirántva engem révületemből. Lenézek a kezeimre, és egy darabokra tört drága székláb végét látom meg. Gyorsan eldobom azt, mintha megégetné a bőrömet.
- Vidd őt ki innen, mielőtt hívják a rendőrséget! – feleli Robin, hangja hangosabb, mint azt valaha hallottam.
- Szállj le rólam a picsába! – rándítom el a vállamat Vance karjaitól, miközben megpróbálja azokat körém fonni, megkísérelve azt, hogy kitegyen a bárból.
- Börtönbe akarsz menni? – kiabálja csak centikre az arcomtól. A földre akarom dönteni őt és kezeimet a nyaka köré fonni.
Körbenézek a drága bárban, észrevéve a darabokra tört vizespoharakat a padlón, az összetört széket, a fényűző vendégek rémült arckifejezéseit. Biztosan mérgesek, hogy félbeszakítottam túlértékelt törekvéseiket a boldogságra.
- Szállj be a kocsimba, és mindent elmagyarázok neked – Christian megint az oldalamnál van, ahogy kiviharzok a Gabriel’s-ből, mielőtt a rendőrség megérkezik.
- Te nem lehetsz az apám, ez nem lehetséges – közelítem meg bérelt autóját, a kilincset húzva abban a pillanatban, hogy kinyitja az ajtókat. Nem tudom, hogyan érzek, vagy hogy mit mondjak. A vallomás ellenére sem tudom felfogni ezt. Ennek nincs értelme. – Ennek egy kicsit sincs értelme, semmi – ülök a bérelt autója utasülésére. Külön autót bérelt Kimberlynek, vagy Louis abban a rohadt parkban rekedt? – Kimberlynek van kocsija, igaz? – kérdezem, pillanatnyilag témát váltva. Christian egy hitetlen arckifejezéssel néz át rám.
- Igen, persze, hogy van neki – a drága autó halk dorombolása megemelkedik, miközben átsüvít a forgalmon. – Sajnálom, hogy így tudtad meg. Minden összeállt egy ideig, de aztán kezdett szétcsúszni – sóhajt fel. Én csendben maradok, tudva, hogy meg fogok őrülni, ha kinyitom a számat. – El fogom magyarázni neked, de nyitottnak kell maradnod, oké?
- Kurvára ne beszélj velem úgy, mint egy istenverte gyerekkel – sziszegem. Ő felsóhajt.
- Tudod, hogy az apáddal… Kennel nőttem fel, haverok voltunk amióta csak emlékszem.
- Igazából nem tudtam ezt, szart se tudok semmiről sem, úgy látszik – bámulok ki az ablakon.
- Nos, ez igaz, úgy nőttünk fel majdnem, mint a testvérek.
- Akkor miért dugtad meg a feleségét? – szakítom félbe az esti meséjét.
- Nézd – majdnem morogja. Kezein kifehéredtek az ujjpercei, szorosan markolva a kormányt. – Éppen próbálom elmagyarázni neked, szóval kérlek, csak hagyj beszélni – vesz egy mély levegőt. – Hogy megválaszoljam a kérdésedet, ez nem úgy volt. Anyukád és Ken középiskolában kezdtek járni, amikor anyukád Hampsteadbe költözött. Ő volt a legszebb lány, akit valaha is láttam.
Gyomrom felfordul annak az emlékére, hogy szája anyáén volt.
- De Ken azonnal levette őt a lábáról. Mindennap minden pillanatát együtt töltötték, Max és a felesége, Denise szintúgy. Az ötünk egy kis klikket alkotott, mondhatjuk így – sóhajt fel, hangja távoli, elveszett a nevetséges emlékben. – Anne szellemes volt, okos, és teljesen oda volt az apádért… baszki. Nem leszek képes nem így hívni őt – nyög fel. – De amikor Ken teljes ösztöndíjjal bejutott az egyetemre, elfoglalt lett. Túlságosan elfoglalt Anne-hez. Órákat órák után töltött az iskolában. Gyorsan néggyé váltunk csak, a dolgok pedig anyukád és köztem… nos, az érzéseim borzasztóan megnőttek, az övéi meg elkezdődtek. Én mindig szerettem őt, ő tudta ezt, de szerette Kent, és ő a legjobb barátom volt – Vance egy pillanatnyi szünetet tart, hogy sávot váltson, majd bekapcsolja a légkondicionálót. A levegő nehéz és sűrű, a fejem pedig kurvára örvénylik. – Ahogy a napok és éjszakák teltek, mi… intimebbé váltunk, nem szexuálisan ezen a ponton, de mindketten beadtuk a derekunkat az érzéseinknek és nem tartottuk vissza.
- Kímélj meg a kibaszott részletektől – szorítom össze ökleimet az ölemben, kényszerítve a számat, hogy becsukódjon, így befejezheti Vance.
- Oké – néz ki előre a szélvédőre. – Nos, egyik dolog követte a másikat, és teljesen nyílt volt a viszonyunk ekkor. Kennek fogalma sem volt. Max és Denise sejtett valamit, de egyikük sem szólt semmit. Apukád még korábbi felvételt nyert, köszönhetően a magas tesztpontjainak, és még többet volt távol. Könyörögtem anyukádnak, hogy hagyja őt el, amiért elhanyagolta őt apád. Tudom, hogy ez elbaszott, de szerettem őt. Ő volt az egyetlen menekülésem a saját önpusztító viselkedésemtől – húzza össze szemöldökét. – Törődtem Kennel, de nem láttam át az Anne iránti szerelmemen. Soha nem láttam át rajta.
- És… – erőltetem, hogy folytassa.
- És szóval, amikor Anne bejelentette, hogy terhes, azt gondoltam, elfuthatunk együtt, és hogy hozzám jön feleségül Ken helyett. Megígértem neki, hogy ha engem választ, kurvára kilépnék és ott lennék neki… neked – érzem a szemeit rajtam, de nem vagyok hajlandó beléjük nézni. – Anyád érezte, hogy nem vagyok elég stabil neki, én pedig ott ültem a nyelvemet harapdálva, míg ő és ap… Ken bejelentették, hogy babát várnak, és hogy ugyanazon a héten összeházasodnak.
Mi a fasz?
- A legjobbat akartam Anne-nek, és nem tudtam sárba tiporni őt és tönkretenni a jó hírét azzal, hogy elmondom Kennek, vagy bárki másnak annak az igazságát, hogy mi történt köztünk. Folyamatosan azt hajtogattam magamnak, hogy Kennek mélyen legbelül tudnia kellett, hogy az nem az ő gyereke. Anyukád megesküdött, hogy Ken hónapok óta nem ért hozzá – vállai megremegnek kissé, ahogy egy nyilvánvaló borzongás fut rajta végig. – Ott álltam az öltönyömben a kis esküvőjükön, mint Ken tanúja. Tudtam, hogy ő megadná Anne-nek, amit én nem tudok. Még azt sem terveztem, hogy egyetemre menjek. Csak azt csináltam az időmben, hogy egy házas nő után kuncsorogtam, és oldalakat jegyeztem meg régi regényekből, melyek soha nem váltak az életemmé.  Nem volt tervem, pénzem, Anne-nek pedig mindkét dologra szüksége volt.
- Szóval lényegében anya arra használt fel téged, hogy szórakoztasd őt, aztán félredobott, mert nem volt pénzed? – nem ismerem fel a hangomat, miközben felteszem a kérdést.
- Nem. Nem használt fel – fúj ki egy mély levegőt. – Tudom, hogy úgy tűnik, és ez egy olyan elbaszott helyzet, de rád és a jövődre kellett gondolnia. Én egy csőd voltam, semmim sem volt.
- Most meg millióid vannak – jegyzem meg keserűen. Hogy védheti anyát ez után az összes szarság után? Mi baja van Vance-nak?
- Igen, de nem lehetett tudni, hogy mi lesz belőlem. Kennek egyben voltak a dolgai, nekem pedig nem. Pont.
- Amíg el nem kezdett bebaszni minden este – haragom újra megemelkedik. Úgy érzem, soha nem fogok megmenekülni ettől a dühtől, ahogy az árulás éles szúrása belém vág. Egy kibaszott részeggel töltöttem a gyerekkoromat, míg Vance élte a magas életet.
- Ez az egyik elbaszott dolog tőlem – feleli Christian. – Sok szarságon mentem keresztül, miután megszülettél, de felvettek egyetemre, és messziről szerettem Anne-t…
- Amíg?
- Amíg körülbelül öt éves lettél. A szülinapod volt, és szaladva jöttél be a konyhába, apukádért kiabálva – hangja megtörik, én meg jobban ökölbe szorítom a kezemet. – Egy könyvet szorítottál a mellkasodhoz, és egy pillanatra elfelejtettem, hogy nem hozzám beszéltél.
- Engedj ki a kocsiból – követelem. Nem tudom ezt tovább hallgatni. Ez annyira elbaszott. Ez túl sok nekem, hogy egyszerre felfogjam.
Vance figyelmen kívül hagyja kérésemet, és tovább vezet a lakóutcában.
- Kiakadtam aznap. Követeltem, hogy anyukád mondja el Kennek az igazságot. Elegem lett abból, hogy figyeljelek téged felnőni, és addigra már biztossá tettem a terveimet, hogy elköltözöm Amerikába. Könyörögtem Anne-nek, hogy jöjjön velem, és hogy hozzon téged, fiam.
Fiam.
A gyomrom felfordul. Csak ki kellene ugranom a mozgó autóból. Bármelyik nap inkább a fizikai fájdalmat választom, mint ezt.
- De Anne visszautasított, és azt mondta, csináltatott valami tesztet és… és mégsem vagy a gyerekem.
- Mi? – nyúlok fel, hogy megdörzsöljem a halántékomat.
- Bepánikolt, azt hiszem, nem tudom. Tudtam, hogy hazudott, sok évvel később bevallotta, hogy nem volt semmilyen teszt. De akkor hajthatatlan volt, azt mondta nekem, hogy hagyjam és bocsánatot kért, amiért elhitette velem, hogy az enyém vagy – Vance átmegy minden jelzőlámpán, biztos vagyok benne, hogy ő így biztosítja azt, hogy nem ugrom ki az autóból. – Újabb év telt el, aztán elkezdtünk beszélni ismét… – valami furcsa a hangjában.
- Megint elkezdtetek dugni – feltételezem.
- Igen… minden alkalommal, amikor egymás közelében voltunk, ugyanazt a hibát követtük el. Ken sokat dolgozott, tanult a vizsgáira, Anne pedig otthon volt veled. Mindig annyira hasonlítottál rám, minden alkalommal, amikor átmentem, a könyvek oldalit bújtad. Nem tudom, hogy emlékszel-e, de mindig vittem neked könyveket. Neked adtam A Gatsby példányomat.
- Hagyd abba – megrezzenek a hangjában lévő imádaton, miközben eltorzított emlékek homályosítják el agyamat.
- Tovább folytattuk ezt az oda-vissza dolgot évekig, és azt gondoltuk, mindenki elfelejtette. Az én hibám volt, soha nem tudtam nem szeretni Anne-t. Nem számít, mit tettem, kísértett engem. Közelebb költöztem a házukhoz, közvetlenül az utca túloldalára. Az apád tudta, nem tudom, honnan tudta, de nyilvánvalóvá vált, hogy tudta. Akkor kezdett el inni.
- Szóval te otthagytál engem egy alkoholista apával, aki csak miattad és anya miatt volt alkoholista? – forrongok.
- Megpróbáltam meggyőzni Anne-t, Harry. Nem akarom, hogy őt hibáztasd, de megpróbáltam elmondani neki, hogy hozzon el téged, hogy velem éljetek, de nem tette – kezei beletúrnak hajába, és meghúzza a végét. – Ken ivása egyre komolyabb és gyakoribb lett minden héttel, de Anne még mindig nem vallotta be, hogy te az enyém vagy, még nekem sem, így elmentem. El kellett mennem.
Vance abbahagyja a beszédet, majd amikor átnézek rá, szemei gyorsan pislognak. A kilincsért nyúlok, de lábával a gázra tapos.
- Amerikába költöztem, és évekig nem hallottam anyukádról, amíg Ken végül elment. Anne-nek nem volt pénze, és halálra dolgozta magát. Nekem már kezdett befolyni a pénz, közel sem annyi, amennyim most van, de volt elég, hogy félretegyek. Visszajöttem ide, vettem magunknak egy házat, hármunknak, és vigyáztam Anne-re Ken távollétében, de ő egyre jobban eltávolodott tőlem. Ken válási papírokat küldött onnan akárhová a fenébe is futott, Anne pedig még mindig nem akart semmi tartósat tőlem. Tulajdonképpen megtettem, még mindig nem voltam elég – ráncolja a homlokát Christian.
Emlékszem arra, hogy tudtam, befogadott minket és vigyázott ránk, miután apa elment, de soha nem gondoltam bele túl sokat. Fogalmam sem volt, hogy múltja van anyával, vagy hogy a fia lehetek. A már így is megtépázott nézetem anyáról teljesen szét lett tépve most. Minden tiszteletemet elvesztettem felé.
- Szóval amikor visszaköltözött abba a házba, még mindig gondoskodtam rólatok anyagilag, de visszamentem Amerikába. Anyukád elkezdte visszaküldeni csekkjeimet minden hónapban, és feltételeztem, talált valaki mást.
- Nem talált. Csak minden nap minden órájában dolgozott – jegyzem meg. A tinédzseréveim magányosak voltak otthon. Ezért találtam meg a rossz társaságot.
- Szerintem várt Kenre, hogy visszamenjen – feleli Vance. – De soha nem tette meg. Részeges maradt évről évre, amíg el nem döntötte, hogy elege van. Évekig nem beszéltem vele, amíg fel nem vette velem a kapcsolatot, amikor az Államokba költözött. Ő józan volt, én pedig nemrég veszítettem el Rose-t – magyarázza. – Rose volt az első nő anyukád óta, akire rá tudtam nézni és nem Anne arcát látni. Ő volt a legédesebb nő, és boldoggá tett. Tudtam, hogy soha senkit sem fogok annyira szeretni, mint anyukádat, de megelégedettem Rose-zal. Boldogok voltunk, és elkezdtünk felépíteni egy életet, de átkozott lettem azzal, hogy ő beteg lett. Életet adott Smith-nek, és elvesztettem őt.
- Smith – tátom el a számat. Túl elfoglalt voltam azzal, hogy megpróbáljam összerakni az elbaszott darabokat ahhoz, hogy egyáltalán a fiúra gondoljak. Mit jelent ez? Baszki.
- Úgy gondoltam rá, mint a második esélyemre, hogy apa legyek. Tőle újra egész lettem, miután az anyja meghalt. Mindig eszembe jutottál kisfiúként, ő éppen úgy néz ki, mint te, amikor kicsi voltál, csak világosabb a haja és a szeme.
Emlékszem, hogy Louis ugyanezt mondta, miután találkoztunk a fiúval, de én nem látom ezt.
- Ez… ez elbaszott – ez minden, amire gondolni tudok, hogy kimondjam. Telefonom rezeg a zsebemben, de úgy tűnik, nem tudok megmozdulni, hogy felvegyem.
- Tudom, hogy az, és sajnálom. Amikor Amerikába költöztél, azt gondoltam, képes leszek közel lenni hozzád anélkül, hogy apafigura lennék. Kapcsolatban maradtam az anyáddal, alkalmaztalak a Vance-nál, és megpróbáltam olyan közel kerülni hozzád, amennyire engeded. Rendbe hoztam a kapcsolatomat Kennel, még akkor is, ha mindig ott lesz az ellenszenv, megsajnált, miután elvesztettem a feleségemet, és olyan sokat változott. Csak közel akartam lenni hozzád, bármit elfogadtam, amit kaphattam. Tudom, hogy utálsz most, de szeretném azt gondolni, hogy megvalósítottam ezt, legalább egy kis ideig.
- Egész életemben hazudtál nekem.
- Tudom.
- Ahogy anya is és ap… Ken is.
- Anyukád még mindig tagadásban van – keres neki még egy mentséget. – Alig fogja bevallani most, Ken pedig mindig gyanakodott, de anyád sosem erősítette meg. Ken még mindig kapaszkodik abba a kis esélybe, hogy az ő fia vagy.
- Azt mondod nekem, hogy Ken Styles elég hülye ahhoz, hogy elhiggye, az ő gyereke vagyok, annyi év után, mikor a háta mögött dugtatok?
- Nem – áll meg végre a kocsi. – Ken nem hülye. Reménykedik. Szeretett téged, még mindig szeret, és te vagy az egyetlen ok, amiért abbahagyta az ivást és visszament, hogy befejezze a diplomáját. Még akkor is, ha tudta, hogy ott van a lehetőség, mindezt érted tette. Az összes poklot bánja, amin miatta mentél keresztül, és az összes szarságot, ami anyukáddal történt – megrándulok a kísértő képeken, amik a szemeim előtt úsznak fel.
- Semmilyen teszt nem volt csináltatva? Honnan tudod egyáltalán, hogy az apám vagy? – nem tudom elhinni, hogy feltettem ezt a kérdést.
- Én tudom. Te is tudod – feleli. – Mindenki mindig azt mondta, mennyire úgy nézel ki, mint Ken, de tudom, hogy az én vérem folyik az ereidben. Az időrend nem áll össze ahhoz, hogy ő legyen az apád. Kizárt dolog, hogy Anne tőle lett terhes.
A telefonom tovább rezeg.
- Miért most? Miért mondod el ezt nekem most? – kérdezem tőle, hangom megemelkedik, alig létező türelmem párolog.
- Mert anyukád paranoiás lett. Ken említett nekem valamit két héttel ezelőtt, megkérve téged, hogy csináltass meg valami vértesztet, hogy segíts Karennek, én pedig felhoztam ezt anyádnak.
- Milyen teszt? Mi köze van Karennek ebből bármihez is? – a kitartó rezgés a zsebemben nem állt meg.
- Fel kellene azt venned. Kimberly is hív engem – pillant a konzolon pihenő mobiljára. Megrázom a fejemet rá. Felhívom Louis-t, amint kint vagyok ebből a kocsiból. – Tényleg nagyon sajnálom mindezt. Nem kellett volna elmennem a házába tegnap este. Nem tudom, mit gondoltam. Anne felhívott, én meg csak… nem tudom, mi a fenét gondoltam. Kimberly a feleségem lesz. Bárminél jobban szeretem őt, még jobban, mint anyukádat valaha is szerettem. Ez egy másfajta szerelem, viszonzott, és ő minden nekem. Hatalmas hibát követtem el azzal, hogy újra találkoztam anyáddal, és azzal fogom eltölteni az életemet, hogy ezt rendbe hozzam. Nem leszek meglepve, ha Kim elhagy engem, de megteszek, amit tudok, hogy megelőzzem azt, hogy ez megtörténjen.
- Valószínűleg nem kellett volna megpróbálnod megdugni anyát a pulton.
- Tudom ezt. Pánikoltnak hangzott, és azt mondta, meg akar bizonyosodni róla, hogy a múltja a múltban marad az esküvője előtt, én pedig a szörnyű döntések plakátja vagyok – ütögeti ujjaival a kormányt, a szégyen tiszta a hangjában.
- Ahogy én is – motyogom magamnak, aztán a kilincsért nyúlok.
- Harry – nyúl a karomért.
- Ne – húzom el a karomat, majd kiszállok az autójából.
Időre van szükségem, hogy felfogjam mindezt a sok szarságot. Az előbb túl sok válasszal lettem lebombázva olyan kérdésekre, melyekről sosem tudtam, hogy egyáltalán fel kell tennem. Lélegeznem kell, le kell nyugodnom, el kell húznom Vance-tól és eljutnom Louis-hoz.
Körbenézek az utcán, azonnal felismerve azt. Csak néhány háztömbnyire vagyok anya házától. Vérem lüktet a füleim mögött, miközben a zsebembe nyúlok, hogy felhívjam Louis-t. Hallanom kell a hangját, szükségem van rá, hogy visszahozzon a valóságba.
Démonaim harcolnak bennem, a kellemes sötétségbe húzva. A húzás erősebb és mélyebb minden egyes fel nem vett csörgéssel, lábaim levisznek az úton és át a háztömbön. Visszateszem a telefonomat a zsebembe, aztán besétálok múltam ismerős díszletébe.

Louis szemszöge
- Hol van ő? – törött poharak ropognak a lábaim alatt.
- Elment Christian Vance-szal – feleli Robin, szemeiből minden érzelem hiányzik. Ez az esküvője napja, és tönkre lett téve.
- Hová mentek? – lenézek a törött fára, majd figyelmen kívül hagyom a kíváncsi bámészkodóktól jövő suttogásokat. A gyomrom csomókban van, és megpróbálom egyben tartani magamat.
- Nem tudom – temeti fejét a kezeibe.
- Itt van a rendőrség – szólal meg Kimberly, megütögetve a vállamat. Oda-vissza pillantok az ajtó és Robin között, mielőtt követem Kimberlyt kintre, hogy elkerüljük a hivatalos személyek rám irányuló figyelmét.
- Megpróbálnád Christiant megint? Sajnálom, csak beszélnem kell Harryvel – borzongok meg a meleg, tavaszi levegő ellenére is.
- Megpróbálom újra – ígéri meg, majd átsétálunk a parkolón az autóhoz.
Egy lassan süllyedő érzés ül meg a gyomromban, miközben figyelem az egyik rendőrt belépni a felvágós bárba. Meg vagyok rémülve Harryért, nem a rendőrség miatt, hanem mert félek, hogy hogyan fogja kezelni ezt az információt, főleg amikor egyedül van Christinnal.
Smith csendben ül a hátsó ülésen a kocsiban, én pedig a könyökömre hajolok a csomagtartón és lehunyom a szememet.
- Hogy érted azt, hogy nem tudod? – kiabálja Kimberly, kiszakítva engem a gondolataimból. – Akkor keresd meg – csattan fel, majd véget vet a hívásnak.
- Mi történik? – kérdezem tőle. A fejem olyan hangosan lüktet, hogy félek, nem fogom hallani válaszát.
- Harry kiszállt az autóból, Christian meg nem tudja, hol van – fogja össze a haját lófarokba. – Majdnem itt az ideje annak a rohadt esküvőnek – feleli a bár ajtaja felé nézve, ahol Robin áll, egyedül.
- Ez katasztrófa – nyögök fel, egy néma imát intézve, hogy Harry úton legyen ide. Újra megfogom a telefonomat, aztán egy kicsit csökken a pánik, amikor meglátom a nevét a nem fogadott hívások listáján. Remegő kezekkel hívom őt vissza és várok. És várok. Visszahívom, újra és újra, csak hogy minden alkalommal a hangpostájára kapcsoljon.

Chapter 263

Helló! 😊

Bocsánat, hogy későn, úgy látszik, olyan ez a félév, hogy egy percnyi szabadidőm sincsen, kicsit kinyír már mindenkit az évfolyamomban... Na mindegy, a lényeg, hogy itt a fejezet. Elég szomorúan indul az eleje, a szívem szakadt meg 💔 Zárójelbe tettem pár helyen, hogy he, him és she, attól függően, hogy éppen férfiról vagy nőről volt szó, neveket nem mertem írni, mert az eredetiben sem volt, és nem kockáztattam, hogy rosszakat írnék. A fejezet többi része pedig... hát szavakat sem találok, ekkor döbbentem meg, de nagyon, másodszorra, nem tudtam elhinni, kemény lesz, készüljetek fel mindenre. De mindenre. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek ezek után. Találkozunk jövő héten!

Kellemes olvasást! 😊😘

U.i.: Lehet drukkolni, hogy a hétfői és csütörtöki vizsgám sikerüljön 😅💗

Chapter 263

 
Harry szemszöge
- Hol vagy? – zeng végig mérges hangja a folyosón, behallatszódva a konyhába.
Becsapódik a bejárati ajtó, mire leugrok a konyhaszékről, kezeimben fogva a könyvemet. Vállam nekiütődik az asztalon lévő üvegnek, amitől az túl sok darabra törik a padlón. Barna folyadék fedi be a padlót, én pedig sietek, hogy elrejtsem azt, mielőtt ő megtalál és meglátja, hogy mit csináltam.
- Anne! Tudom, hogy itt vagy! – kiabálja megint. Hangja most már közelebb van.
Kis kezeim lehúzzák a rongyot a tűzhelyről, aztán a padlóra dobom, hogy eltakarjam a rendetlenséget, amit csináltam.
- Hol van anyukád? – visszarándulok hangjára.
- Ő… ő nincs itt – mondom neki lábra állva.
- Mi a faszt csináltál? – kiabálja, elsietve mellettem az általam okozott nagy felforduláshoz. Nem akartam rendetlenséget csinálni. Tudtam, hogy mérges lesz. – Az az üveg skót whisky idősebb volt, mint te – feleli.
Felnézek vörös arcára, ő pedig botladozik.
- Eltörted a kibaszott üvegemet – apa hangja lassú. Mindig így hangzik, amikor hazajön mostanában.
Hátrálok, kis lépéseket téve. Ha csak el tudnék jutni a lépcsőhöz, el fogok tűnni. Túl részeg ahhoz, hogy kövessen engem fentre. Leesett a lépcsőn legutóbb.
- Mi az? – mérges szemei a könyvemre fókuszálnak. Szorosabban ölelem azt a mellkasomhoz. Ne. Ne ezt is. – Gyere ide, fiú – köröz.
- Kérlek, ne – könyörgök a férfinek, miközben kitépi a kedvenc könyvemet a kezeimből. Miss Johnson azt mondja, jó olvasó vagyok, jobb, mint bárki más az ötödikesek közül.
- Eltörted az üvegemet, így én eltörhetek valamit, ami a tiéd – mosolyodik el.
Én hátrálok, miközben kettészakítja a könyvet. Eltakarom a füleimet, és figyelem, ahogy Gatsby és Daisy fehér rendetlenségben lebegnek körbe a helyiségben. Elvesz néhány papírt a levegőből, majd kis darabokra szakítja őket. Nem lehetek kisbaba, nem sírhatok. Ez csak egy könyv. Ez csak egy könyv. Szemeim égnek, de nem vagyok kisbaba, így nem sírhatok.
- Éppen olyan vagy, mint ő (him), tudod? A hülye, kibaszott könyveiddel – mossa össze a szavakat. Éppen olyan, mint ki? Jay Gatsby? Ő (he) nem olvas annyit, amennyit én.
- Ő (she) azt hiszi, hülye vagyok, de nem vagyok – kezei megfogják a szék támláját, hogy ne essen el. – Tudom, hogy mit csinált – hangja elhalkul, és szerintem apa sírni fog. – Takarítsd fel ezt a szart – nyög fel, aztán egyedül hagy a konyhában, belerúgva a könyvem kötésébe, ahogy elmegy…
- Harry! Harry, ébredj fel! – hív egy hang anya konyhájából. – Harry, ez csak egy álom, kérlek, ébredj fel – szemeim kinyitódnak. Aggódó kék szemekkel és a fejem felett lévő ismeretlen plafonnal találkozok. Beletelik egy pillanatba, hogy rájöjjek, nem anya konyhájában vagyok, nincs kiöntött skót whisky vagy széttépett regény. – Annyira sajnálom, hogy egyedül hagytalak itt. Csak elmentem, hogy hozzak egy kis reggelit, nem gondoltam, hogy… – hangja zokogásban tör ki, majd karjait izzadság borította hátam köré fonja.
- Shh – simogatom a haját. – Jól vagyok – pislogok néhányszor.
- Akarsz beszélni róla? – kérdezi Louis halkan.
- Nem, nem is igazán emlékszem rá – mondom neki. Az álom homályos lett, tovább halványodva kezének minden egyes simításával a csupasz bőrömön a lapockámon. Engedem neki, hogy öleljen néhány percig, mielőtt elszakadok tőle.
- Hoztam neked reggelit – feleli, megtörölve az orrát a pulóverem ujjával, ami rajta van. – Bocs – mosolyodik el szégyenlősen, feltartva előttem a piszkos ujjat. Nem tehetek róla, de felnevetek, rémálmom elfelejtődik.
- Rosszabb dolgok is voltak már azon a pulóveren – emlékeztetem őt pimaszul, megpróbálva megnevettetni őt.
Gondolataim visszavándorolnak akkorra, amikor kiverte nekem a lakásban, míg az említett pulóver volt rajtam, és elég nagy rendetlenséget csináltunk. Arca elpirul, én pedig a mellette lévő tálcányi ételért nyúlok. Magasan felhalmozta különbözőféle kenyérrel, gyümölccsel, sajttal és még egy kis doboz Frosted Flakes gabonapehellyel is.
- Azért egy idős nővel kellett harcolnom – vigyorodik el a gabonapehely felé intve.
- Nem csináltál ilyen dolgot – ugratom el, miközben egy szőlőszemet tesz az ajkaihoz.
- Megtettem volna – vallja be. A hangulat drámaian megváltozott az éjszakai középen való megérkezésünk óta.
- Megváltoztattad a jegyeket? – kérdezem tőle, majd kinyitom a doboz gabonapelyhet, nem zavartatva magamat azzal, hogy a kis tálba öntsem.
- Akartam veled beszélni ezzel kapcsolatban – halkul el a hangja. Nem változtatta meg a jegyeket. Felsóhajtok, aztán várok rá, hogy befejezze. – Beszéltem Christiannal tegnap este, vagyis ma reggel.
- Mi? Miért? Mondtam neked, hogy… – állok lábra, a tálcára dobva a gabonapelyhet.
- Tudom, hogy mondtad, de csak hallgass meg – könyörög.
- Rendben – ülök vissza az ágyra, majd várok a magyarázatára.
- Azt mondta, nagyon sajnálja, és hogy el kell magyaráznia neked ezt az egészet. Megértem, hogy ha nem akarod hallani. Ha egyikükkel sem akarsz beszélni, felmegyek a netre és megváltoztatom a jegyeket most, először csak meg akartam adni neked a választási lehetőséget. Tudom, hogy törődsz vele – kék szemei megint elkezdenek könnyezni.
- Nem – biztosítom őt.
- Akarod, hogy megváltoztassam a jegyeket? – kérdezi.
 - Igen – mondom neki. A homlokát ráncolja, majd odahajol, hogy felemelje a laptopomat az ágy mellett lévő éjjeliszekrényről. – Mi mást mondott még? – kérdezem habozva. Nem számít, de kíváncsi vagyok.
- Még mindig meg lesz tartva az esküvő – tájékoztat Louis. Mi a fasz? – És azt mondja, el fog mondani Kimberlynek mindent, és hogy jobban szereti őt, mint a saját életét – Louis alsó ajka elkezd remegni becsapott barátjának említésére.
- Akkor Robin kibaszott hülye, talán mégiscsak az anyámhoz tartozik
- Nem tudom, mitől bocsátott meg neki ilyen gyorsan, de megtette – áll meg Louis, hogy felmérje a hangulatomat. – Christian megkért, hogy vegyelek rá, hogy legalább köszönj el az anyukádtól, mielőtt elmegyünk. Tudja, hogy nem fogsz elmenni az esküvőre, de azt akarja, hogy elköszönj tőle – siet a szavakkal.
- Nincs az az Isten. Kurvára kizárt. Felöltözök és elhúzunk a picsába ebből a szarfészekből – intek körbe a kezemmel a túlságosan drága hotelszobában.
- Oké – egyezik bele. Ez könnyű volt. Túl könnyű.
- Hogy érted, hogy oké? – kérdezem tőle.
- Sehogy. Csak úgy értettem, hogy oké. Megértem, ha nem akarod – vonja meg a vállát.
- Igen?
- Igen – villant egy gyenge mosolyt. – Tudom, hogy kemény vagyok veled néha, de ezzel kapcsolatban támogatni foglak. Teljesen indokolt vagy ebben a témában.
- Oké – felelem, jobban megkönnyebbülve, mint egy kicsit. Azt hittem, veszekedni fog velem, és hogy még kényszeríteni is fog arra, hogy menjek el az esküvőre. – Alig várom, hogy visszamenjünk – dörzsölöm meg ujjaimmal a halántékomat.
- Igen, én is – válaszolja gyengén Louis.
Hol a faszban fog lakni? Az után, ami itt történt, egyszerűen nem mehet vissza Vance házába, de nem fog visszajönni a Pullmanra velem. Nem tudom, mit fog csinálni, de azt tudom, hogy ki akarom tépni Vance kibaszott fejét a testéből, amiért ilyen komplikálttá tette ezt Louis-nak. Bárcsak szerezhetnék neki állást a Bolthouse-nál velem, de ez lehetetlen. Ő még nem másodéves, és egy fizető gyakornoki állás nem jön mindennap, még azoknak se, akik lediplomáztak. Kizárt, hogy másik állást fog kapni, főleg Seattle-ben, nem amíg nem ér közelebb a diplomájához, vagy akár amíg nem végez.
Elveszem a laptopot a kezeiből, hogy befejezzem a jegyeink megváltoztatásának feladatát. Abba se kellett volna beleegyeznem, hogy eljöjjünk. Vance beszélt rá arra, hogy hozzam el Louis-t ide, csak azért, hogy tönkre tegye az egész rohadt hétvégét.
- Csak össze kell szednem a cuccokat a fürdőből, aztán mehetünk a reptérre – feleli Louis, a bőrönd felső részébe dugva a piszkos ruháimat.
Egy legyőzött homlokráncolás van az arcán, szemöldöke összehúzva, el akarom simítani a mély aggodalomvonalat közülük. Utálom, ahogy a vállai le vannak roskadva, és kétség nélkül tudom, hogy a gondjaim terhét cipelik. Szeretem Louis-t és szeretem az együttérzését, csak azt kívánom, bárcsak ne cipelné az én problémáimat is az övéivel. Vihetem én azokat magam is.
- Jól vagy? – kérdezem tőle. Felnéz, aztán a leg-nem-meggyőzőbb mosolyt pakolja az arcára.
- Igen, te? – kérdezi, elmélyül az aggodalomvonal.
- Nem, ha te nem. Louis, ne aggódj miattam.
- Nem aggódom – hazudja.
- Lou – megyek át a szobán, majd megállok előtte, elhúzva kezeiből a pólót, amit az előbb figyeltem őt legalább tízszer összehajtani az elmúlt két percben. – Jól vagyok, oké? Még mindig mérges vagyok meg minden szar, de tudom, hogy aggódsz, hogy fel fogok csattani. Nem fogok – nézek le sérült kezeimre. – Vagyis még egyszer nem – javítom ki magamat egy kis nevetéssel.
- Tudom, csak olyan jól irányítottad a haragodat, és nem akarom, hogy bármi veszélyeztesse ezt a folyamatot.
- Tudom – túrok bele kezemmel a hajamba, és megpróbálok tisztán gondolkozni, düh nélkül.
- Nagyon büszke vagyok rád, még most is, azért, ahogy kezelted a helyzetet. Christian volt az, aki megtámadott téged – feleli.
- Gyere ide – tárom ki a karomat, ő meg kedvesen közéjük lép, mellkasomhoz simulva fejével.
- Még akkor is, ha nem jött volna rám, a verekedés, akkor is megtörtént volna. Tudom, hogy megtettem volna az első lépést, ha ő nem – mondom neki. Kezeim a pólója széle alá vándorolnak, mire megrezzen hideg érintésemtől hátának meleg bőrén.
- Tudom – ért egyet.
- Mivel szerdáig szabad vagy, az apám házában fogunk maradni, amíg te… – mobiljának rezgése szakít félbe. Mindkettőnk szeme az asztalra villan.
- Nem fogom felvenni – ígéri meg. Elengedem Louis-t, aztán felveszem a telefont az asztalról. A névre nézve veszek egy levegőt, mielőtt fogadom a hívást.
- Kurvára ne zaklasd Louis-t, ha beszélni akarsz velem, akkor felhívhatsz engem. Ne rángasd őt bele ebbe a szarságba – szólalok meg, mielőtt egyáltalán köszönhetne.
- Felhívtalak, kikapcsoltad a telefonodat – feleli Christian.
- És mit gondolsz, miért van ez? – fújtatom. – Ha beszélni akartam volna veled, megtettem volna, de nem akarok, kurvára ne zavarj engem.
- Harry, tudom, hogy dühös vagy, de beszélnünk kell erről.
- Nincs semmi, amiről beszélhetnénk! – kiabálom. Louis aggódó szemekkel figyel, ahogy megpróbálom irányítani haragomat.
- De igen, van, sok minden van, amiről beszélnünk kell. Csak tizenöt percet kérek – hangja könyörgő.
- Miért kellene?
- Mert tudom, hogy úgy érzed, elárultak, és meg akarom magyarázni magamat. Fontos vagy nekem és az anyukádnak – feleli.
- Szóval most ti valami egyesült mozgalom vagytok ellenem? Menjetek a picsába – kezeim remegnek.
- Viselkedhetsz úgy, mintha mindkettőnket leszarnál, de a mindebből fakadó haragod azt mutatja, hogy ez nem így van.
- Le sem szarhatnálak jobban titeket! – veszem el a telefont a fülemtől, és megállítom magamat attól, hogy darabokra törjem a falhoz vágva.
- Tizenöt perc – ismétli meg. – Az esküvő még nem kezdődik néhány óráig. Az összes férfi a Gabriel’s bárban találkozik ebédre, találkoznod kellene velem ott.
- Azt akarod, hogy egy bárban találkozzak veled? Kibaszottul hülye vagy? – egy ital jól hangzik körülbelül most, a whisky forró égetése a nyelvemen…
- Nem azért, hogy igyunk, csak hogy beszéljünk. Egy nyilvános hely jobb lenne nekünk a találkozásra, nyilvánvaló okok miatt. Találkozhatunk valahol máshol is, ha akarod – sóhajt fel.
- Nem, a Gabriel’s rendben van – egyezek bele.
Louis szemei kitágulnak, és kissé megdönti fejét, nyilvánvalóan összezavarodva azon, hogy meggondoltam magam. Nem a szeretet az, ami miatt meg akarom hallgatni őt, pusztán kíváncsiság. Azt állítja, hogy van magyarázata minderre, én pedig hallani akarom. Különben az alig létező kapcsolatom az anyámmal teljesen el fog tűnni.
- Oké – meg tudom mondani, hogy nem számított arra, hogy beleegyezek. – Találkozunk ott egykor, most dél van.
- Persze – csattanok fel. Nem tudom, hogy ez a kis találkozás hogyan maradhat erőszakmentes.
- El kellene hoznod Louis-t a Heath-hez, ott lesz Kim és Smith, csak néhány mérföldre van a Gabriel’s-től, és Kimberlynek nagyon jól jönne most egy barát – figyelmen kívül hagyom a sűrű szégyent a hangjában. Kibaszott seggfej.
- Louis velem fog jönni – mondom neki.
- Tényleg egy lehetséges erőszakos helyzetbe akarod őt elhozni, megint? – kérdezi. Igen, igen, akarom. Nem, nem akarom. Nem akarok távol lenni tőle, de elég erőszakot látott tőlem, hogy az egy életre kitartson.
- Csak ezért mondod ezt, mert azt akarod, hogy menyasszonyodat vigasztalja, miután kurvára megcsaltad őt – morgom.
- Nem – áll meg Vance. – Csak egyedül akarok beszélni veled, és nem hiszem, hogy jó döntés lenne, ha bármelyikük jelen lenne.
- Rendben. Kurvára találkozok veled egy óra múlva – teszem le a telefont, majd Louis-hoz fordulok. – Azt akarja, hogy Kimmel lógj, amíg mi beszélünk.
- Kim tudja? – kérdezi halkan.
- Azt hiszem.
- Biztos vagy benne, hogy találkozni akarsz vele? Nem akarom, hogy úgy érezd, muszáj.
- Úgy gondolod, hogy találkoznom kellene vele? – kérdezem tőle.
- Igen – bólint.
- Akkor fogok – lépkedek át a szobán. Louis feláll az ágyról, aztán karjait a derekam köré fonja.
- Szeretlek, annyira nagyon – feleli csupasz mellkasomba
- Szeretlek – soha nem fogom megunni azt, hogy halljam őt kimondani a szavakat. – Öltözz fel, kevesebb mint egy óra múlva el kell indulnunk.

…

Amikor kilépek a fürdőből, majdnem megfulladok a levegővételnél.
- Baszki – megyek át a szobán három lépéssel.
- Ez jól néz ki? – kérdezi Louis, megfordulva egy lassú körben.
- Uhm, ja – fuldoklok. Jól? Kibaszottul őrült Louis? A fehér nadrág, ami korábban volt rajta, most még jobban néz ki rajta, mint akkor.
- Alig tudtam becipzárazni – mosolyodik el zavarában. Megfordul. – Van ez a felesleges gomb izé a nadrágom hátsó részén, ami zavar… Ki tudnád vágni?
Imádom, hogy már láttam minden centijét százszor, mégis az arca még mindig elpirul, és még mindig kapaszkodik valamennyi ártatlanságába. Még nem fertőztem őt meg teljesen.
- Meggondoltad magad? Nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad – Louis hangja lágy.
- Nem, biztos vagyok benne. Csak annyit teszek, hogy adok neki tizenöt percet, hogy meghallgassam azt az akármilyen baromságot, amit el kell mondania – sóhajtok fel.
Az pokolian biztos, hogy sehová sem akarok menni, kivéve a rohadt repülőtérre, de miután láttam a kifejezést az arcán, míg újrapakolta azt a bőröndöt, meg kellett tennem ezt, nem csak érte, hanem magamért is.
- Úgy nézek ki, mint egy kibaszott tróger melletted – mondom neki, mire elmosolyodik, szemei végigszaladnak az arcomon és a testemen.
- Kérlek! – nevet fel. Lenézek a fekete pólómra és a szakadt farmeremre. – Megborotválkozhattál volna – mosolyodik el. Meg tudom mondani, hogy ideges és megpróbálja enyhíteni a hangulatot. Nem is lehetnék messzebb az idegességtől, csak túl akarok esni ezen a szarságon.
- Neked tetszik ez – fogom meg a kezét, majd végighúzom azt az állkapcsomon lévő borostán. – Főleg a lábaid között – teszem kezét a számhoz, és megcsókolom az ujjbegyeit. Elrántja a kezét, ahogy ajkaim közé veszem a mutatóujját, aztán megüti a mellkasomat.
- Te soha nem állsz le – szid le játékosan, és egy pillanatra elfelejtem az összes baromságot.
- Nem, és soha nem is fogok – nyúlok körbe, hogy megszorítsam a seggét mindkét kezemmel, Louis felkiált.
Az út a parkhoz idegtépő, Louis a körmeit piszkálja az anyósülésen és az ablakon néz ki.
- Mi van, ha Christian nem mondta el Kimnek? Meg kellene tennem nekem? – szólal meg végül, miközben bekanyarodok a kapun. Aggodalma ellenére figyelem, ahogy szemei befogadják Hampstead Heath festői látványát. – Wow – mondja sok évvel fiatalabbnak hangozva.
- Tudtam, hogy tetszeni fog ez a hely – felelem.
- Gyönyörű. Hogy lehet ez London közepén? – tátja el a száját az érintetlen vidéken, ez az egyik egyetlen hely a városban, ami nincs szmoggal és gyárakkal szennyezve. – Ott van.
Lassan vezetek a padon ülő szőke nő felé. Smith egy másik padon ül körülbelül húsz lépésnyire, egy darab játékvonattal az ölében. Ez a kisfiú olyan furcsa.
- Ha bármire szükséged van egyáltalán, kérlek, hívj fel. Megtalálom az utat hozzád – ígéri meg Louis, mielőtt kiszáll az autóból.
- Neked is viszont – húzom őt óvatosan át a konzolon, hogy megcsókoljam őt. – Komolyan gondolom, ha bármi rosszul sül el, azonnal hívj fel – mondom neki.
- Jobban aggódom érted – suttogja az ajkaimnak.
- Én rendben leszek, most pedig menj, mondd el a barátodnak, milyen nagy szarfej a vőlegénye – csókolom őt meg úra. Egymás szemeibe nézünk egy pillanatra. Aztán a homlokát ráncolja rám, de csendben marad, miközben elhagyja a kocsit és átsétál a füvön Kimberlyhez.

Louis szemszöge
Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, ahogy átmegyek a füvön, hogy találkozzak Kimberlyvel. Nem tudom, mit mondjak neki, és meg vagyok rémülve, hogy talán nincs tudatában annak, hogy mi történt tegnap éjszaka. Nem akarok én lenni az, aki elmondja neki, ez Christian feladata, de nem hiszem, hogy van bennem erő ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha semmi se történt volna, ha nem tudja.
Kérdésem azonnal megválaszolódik, amikor megfordul, hogy szemben legyen velem. Szemei, bár elég füstösre vannak sminkelve, duzzadtak és szomorúak.
- Annyira sajnálom – felelem. Leülök mellé a kőpadra, majd körén fonja karjait.
- Sírnék, de attól tartok, teljesen kiszáradtam – próbál meg kikényszeríteni egy mosolyt, ami nem találkozik a szemeivel.
- Nem tudom, mit mondjak – vallom be, átpillantva Smith-re, aki szerencsére hallótávolságon kívül van.
- Nos, kezdheted azzal, hogy segítesz nekem kitervelni egy kettős gyilkosságot – szedi össze vállhosszúságú haját Kimberly, és az egyik oldalra löki azt.
- Ezt megtehetem – nevetek fel félig. Bárcsak akár Kimberly erejének a fele meglenne bennem.
- Jó – mosolyodik el, majd megszorítja kezemet az övéi között. – Nagyon dögösen nézel ki ma – dicsér meg.
- Köszönöm. Gyönyörűen nézel ki – mondom neki. Halványkék gyöngyös ruhája csillog a napfény alatt.
- Elmész az esküvőre? – kérdezi.
- Nem, csak jobban akartam kinézni, mint ahogy érzem magam – válaszolom. – Te mész az esküvőre?
- Igen – sóhajt fel. – Nem tudom, mit fogok csinálni az esküvő után, de nem akarom összezavarni Smith-t. Ő egy okos fiú, és nem akarom őt kitenni semminek, ami történik – szemei a kisfiúra és a vonatára fókuszálnak. – Ezen kívül Sasha feslett segge itt van Maxszel, és átkozott legyek, ha adok neki bármit is, amiről pletykálhat.
- Sasha idejött Maxszel? Mi van Denise-szel és Lilliannel? – Max hűtlensége nem ismer határokat. Nincs irányítása felette.
- Pontosan ezt mondtam én is! Sasha nem szégyelli magát, idejön egészen Angliába egy házas férfivel. Szét kellene őt vernem a fenébe, hogy kiadjam magamból ennek a haragnak egy részét – feszül meg Kimberly.
Nem tudom elképzelni a fájdalmat, amit most biztosan érez, és csodálom, ahogy egyben tartja magát.
- Te… nem akarok kíváncsiskodni, de…
- Louis, én csak kíváncsiskodok, neked is meg van engedve – feleli egy meleg mosollyal.
- Christiannal fogsz maradni? Ha nem akarsz beszélni róla, nem kell.
- Beszélni akarok róla. Beszélnem kell róla, mert ha nem teszem, akkor félek, nem leszek képes olyan dühös maradni, mint amilyen vagyok – csikorgatja a fogát. – Nem tudom, hogy vele fogok-e maradni. Szeretem őt, Louis, – néz Smith-re ismét – és szeretem ezt a kisfiút, még akkor is, ha csak egy héten egyszer szól hozzám – egy gyenge nevetés hagyja el kifestett ajkait. – Bárcsak azt mondhatnám, hogy meg vagyok lepve, de őszintén, nem vagyok.
- Miért nem? – kérdezem gondolkodás nélkül.
- Nekik van múltjuk, egy mély múltjuk, amivel csak nem vagyok biztos benne, hogy versenyezni tudok – fájdalom tölti meg a hangját, én pedig visszapislogom a könnyeimet.
- Múlt?
- Igen. Elmesélek neked valamit, ami Christian mondott el nekem, hogy várjak, amíg elmondhatja Harrynek, de szerintem tudnod kellene.

Harry szemszöge
A Gabriel’s egy kérkedő bár, mely Hampstead leggazdagabb kerületének a közepében található. Persze, hogy itt akar találkozni velem. Leparkolom a bérelt autót a parkolóban, aztán az ajtó felé sétálok. Amikor belépek a dohos helyre, szemeim átvizsgálják a helyiséget. Egy kör asztalnál ül a sarokban Christian, Robin, Max és az a szőke nő. Mi a faszért van ő itt? És ami a legfontosabb, miért ül Robin Vance mellett úgy, mintha Christian nem akarta volna megdugni a menyasszonyát kevesebb mint tizenkét órával ezelőtt?
A helyen mindenkin rohadt nyakkendő van, kivéve engem. Remélem, piszkot is hoztam be magam mögött. Egy hostess próbál meg hozzám szólni, ahogy elmegyek mellette, de lekoptatom.
- Harry, jó látni téged – áll fel először Max, aztán kinyújtja kezét, hogy megrázza az enyémet. Figyelmen kívül hagyom őt.
- Beszélni akartál, beszéljünk – csattanok fel Christianra, amikor elérem az asztalt. Poharát, tele itallal, a szájához teszi, és ledönti azt, mielőtt feláll.
Robin szemei továbbra is az asztalra fókuszálnak, és az összes erőmbe beletelik, hogy ne mondjam el neki, mennyire kibaszottul hülye. Ő mindig csendes férfi volt, a megbízható szomszéd, akit anya mindig nyaggathatott tejért vagy tojásért, amikor kifogyott belőlük.
- Milyen a kirándulásod eddig? – szólal meg Stacey. Ránézek, megdöbbenve azon, hogy egyáltalán hozzám szólt most.
- Hol van a feleséged? – vetek haragos pillantást Maxre. Mellette Stacey mosolya leolvad túl sminket arcáról.
- Harry – meri megpróbálni Christian azt, hogy elhallgattasson.
- Menj a picsába – felelem nyers hangon. Lábra áll. – Biztos vagyok benne, hogy hiányolják őt, míg itt parádézik egy rib…
- Elég – szakít félbe Christian hangja, aztán gyengéden megfogja a karomat, megkísérelve elvinni engem az asztaltól.
- Kurvára ne mondd nekem, hogy elég – rántom ki karomat fogásából.
- Nem így kell bánnod az apáddal most, nem? – vágja át Stacey hangja növekvő haragomat.
- Mi? – mennyire kibaszottul hülye ő? Az apám Washingtonban van.
- Hallottál. Tényleg több tisztelettel kellene lenned az apád felé – mosolya megnő.
- Sasha! – fogja meg Max agresszíven vékony karját, majdnem lehúzva őt lábaihoz.
- Hoppá, ezt nem kellett volna elmondanom? – hangzik nevetése a bárban. Ő kibaszottul idióta.
Összezavarodva nézek Robinra, akinek nem maradt szín kerek arcában. Úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban elájulna. Agyam elkezd gondolkozni, majd átnézek Vance-ra, aki ugyanolyan sápadt és oda-vissza járkál. Miért viselkednek ilyen drámaian valami ostoba kis csaj random képtelensége miatt?
- Fogd be, most – viszi el Max a nőt az asztaltól, és áthúzza őt a báron.
- Nem neki kellett volna… – túr bele kezével a hajába Vance. – Én akartam… – ökölbe szorítja kezeit az oldalainál. Mit nem kellett volna a csajnak? Valami hülye megjegyzést tennie arról, hogy Christian az apám, amikor nyilvánvalóan az apám…
Az előttem lévő bepánikolt férfire nézek, zöld szemei égnek, és tomboló ujjai beletúrnak a hajába. Beletelik egy pillanatba, hogy rájöjjek, kezeim pontosan ugyanazt a dolgot csinálják.

Chapter 262

Sziasztok! 😊

Először is szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon szépen köszönöm a türelmeteket, amiért múlt héten nem jelentkeztem új résszel. Köszönöm az érdeklődő és aggódó kommenteket is, nagyon jól estek 💕 Annyi történt mindössze, hogy nagyon sok és hosszú időt igénylő feladatom jött össze egy hétvégére, és sajnos nem tudtam mindent megcsinálni 2 nap alatt, így valaminek ki kellett maradnia, ez lett a blog. És akkor a fejezet. A korábbi események hatására ennek a résznek sem a legjobb a hangulata, ahogy ezt várni lehetett, bár egy picivel nyugalmasabb már. Kíváncsi leszek, mit fogtok gondolni ezután. Remélhetőleg jövő héten már nem lesz kimaradás, igyekszem időben jelentkezni. Ó, és remélem, sok ajándékot kaptatok a Mikulástól! 😄🎅🎁🍫🍬

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 262

 
Louis szemszöge
A pult mögött lévő férfi átadja Harrynek a kulcsot a szobánkhoz egy mosollyal, amit Harry nem viszonoz. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megajándékozzam őt eggyel, kompenzálásként, de kényszerítettnek és kínosnak tűnik, a recepciós pedig gyorsan elnéz.
Csendben sétálunk át az előtéren, hogy megkeressük a szobát. A folyosó hosszú és szűk; vallási festmények sorakoznak a krémszínű falakon, egy helyes angyal térdel egy szűz előtt az egyiken, két szerető ölelkezik a másikon. Megborzongok, amikor szemeim megtalálják az utolsó festményt, találkozva Lucifer fekete szemeivel, pont a mi kijelölt szobánknál. Folyamatosan az üres szemekbe bámulok, miközben besietek Harry mögött a szobába, aztán felkapcsolom a villanyt, megvilágítva a sötét helyet. Harry ledobja a táskámat a karosszékre, mely a sarokban van, a bőröndöt pedig leteszi az ajtóhoz, az mellett, ahol én állok.
- Zuhanyozok – feleli halkan. Anélkül, hogy visszanézne, besétál a fürdőbe és becsukja az ajtót maga mögött.
Követni akarom őt, de ellentmondásba kerülök. Nem akarom ezt erőltetni, vagy felzaklatni őt még jobban, mint amennyire fel van, de ugyanakkor meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól van, és nem akarom, hogy elmerüljön ebben, nem egyedül, legalábbis.
Leveszem a cipőmet, aztán a farmeremet és Harry pólóját, majd követem őt a kis fürdőszobába teljesen meztelenül. Amikor kinyitom az ajtót, nem fordul meg. A pára már elkezdett áramlani a kis helyiségben, megtöltve azt, gőzfelhőbe fedve Harry meztelen testét. Tetoválásai átlátszanak, a fekete tinta látható a párán keresztül, felé húzva engem.
Átlépek ledobott ruháin, majd mögé állok, több mint egy lépésnyi távolságot tartva köztünk.
- Nincs szükségem arra, hogy… – kezdi el Harry, hangja színtelen.
- Tudom – szakítom őt félbe. Tudom, hogy mérges, meg van bántva, és kezd visszacsúszni a mögé a fal mögé, amivel olyan sokat harcoltam, hogy leromboljam. Olyan jól irányította dühét, hogy meg tudnám ölni Anne-t és Christiant, amiért így elvesztette ezt miattuk. Meglepődve, hogy milyen sötét irányba indultak el gondolataim, kirázom őket a fejemből.
Szó nélkül elhúzza a zuhanyfüggönyt, aztán a zuhogó víz alá lép. Veszek egy lélegzetet, összegyűjtve minden cseppnyi magabiztosságot, amit csak lehet, majd belépek a zuhanyzóba mögé. A víz forró, alig elviselhető, és elrejtőzök Harry mögé, hogy elkerüljem azt. Biztosan észrevette kellemetlenségemet, mert megigazítja a víz hőmérsékletét. Megfogom az ingyenes üveg szappant, egy rongyhoz nyomom azt, majd óvatosan Harry hátához teszem. Megrezzen és előrefelé próbál mozogni, de követem őt, közelebb lépve.
- Nem kell beszélned hozzám, de tudom, hogy szükséged van rám, hogy itt legyek most – hangom majdnem suttogás, elveszett Harry mély lélegzetei és a lezúduló víz között. Némán és mozdulatlanul, nem mozog, miközben a ronggyal megmosom a bőrébe vésett betűket. Az én tetoválásom.
Harry megfordul, hogy szemben legyen velem, megengedve, hogy megmossam a mellkasát most, szemei tanulmányozzák a rongy minden löketét. Érzem a haragot kisugározódni belőle, összekeveredve a forró gőzfelhővel, szemei pedig belém égnek. Úgy néz ki, mintha felrobbanni készülne. Mielőtt pisloghatnék, mindkét kezét az állkapcsomhoz nyomja, mindkét oldalon fogja a nyakamat. Szája kétségbeesetten ütközik az enyémhez, mire ajkaim akaratlanul elválnak egymástól a durva érintkezés alatt. Nincs semmi gyengédség, semmi lágyság érintésében. Nyelvem találkozik az övével, majd alsó ajkát a fogaim közé veszem, óvatosan meghúzva azt, elkerülve a sérülését. Harry felnyög, aztán a nedves csempéhez nyom.
Hallom magamat nyöszörögni, amikor elhúzza száját az enyémtől, de gyorsan helyreállítja a kapcsolatot, és durva csókokkal hinti be a nyakam vonalát és a mellkasomat. Fejemet hátrahajtom a csempére, majd ujjaimat a hajába temetem, úgy húzva azt, ahogyan tudom, hogy szereti.
Figyelmeztetés nélkül még lejjebb hajol testével, letérdel a permetező víz alatt, és egy múló pillanatra eszembe jut valami homályos emlék. De aztán újra megérint, és egyszerűen nem emlékszem, hogy mi volt az.

Harry szemszöge
Louis ujjai végigszántanak a hajamon, számat kipirult, már duzzadt bőréhez hozva. Az, hogy megérintem őt, hogy így ízlelem őt meg, minden mást kilök megkínzott fejemből.
Felkiált, miközben a számba veszem őt, erősen meghúzva a hajamat. Csípője elemelkedik a csempétől, találkozva a számmal, kétségbeesetten többért.
Túl hamar felállok ismét a lábamra, aztán felemelem az egyik lábát, hogy a derekam köré fonja, követve azt a másikkal. Felnyög, ahogy felemelem őt, lassan belé hatolva.
- Baaaaszki… – húzom el a szót, hangom majdnem sziszegés, miközben eláraszt a melegség, a nedvesség érzése Louis-nak.
Szemeit hátraforgatja a fejében, ahogy tovább nyomódok, visszahúzódva és megtöltve őt ismét. Minden ösztönnel küzdök, hogy belé csapódjak, hogy olyan keményen dugjam őt meg, hogy mindent elfelejtek körülöttünk. Ehelyett lassan mozgok, de megengedem a számnak és kezeimnek, hogy durvák legyenek a bőrén. Louis megszorítja karjait a vállaim körül, ahogy ajkaim a bőrére tapadnak a mellkasán. Érzem a vért a felszínre emelkedni a nyelvem alatt, aztán időben húzódom el, hogy meglássam a halvány rózsaszín foltot, ami utánam maradt.
Szemei közénk vándorolnak, tanulmányozva azt. Nem szid le, még csak nem is ráncolja a homlokát a véraláfutáson, amit az ajkaim hagytak maguk után; csak fogai közé veszi az ajkát, majdnem imádattal bámulva le a foltra. Louis végighúzza körmeit a hátam lejtőjén, mire erősebben nyomom őt a csempefalhoz. Ujjaim a combjaiba nyomódnak, mélyen bevágva a bőrébe, majd belé lökődök, újra és újra a nevét ismételve.
Lábait megszorítja a derekam körül, én nyomódok, húzódok, ki és be, mindkettőnket közelebb véve az enyhüléshez.
- Harry – nyög fel lágyan, légzése szabálytalan, miközben elélvez mindkettőnk mellkasára. Én belé lövellek nevének kiáltásával.
- Szeretlek – nyomom ajkaimat a halántékához, mielőtt homlokomat az övéhez teszem, hogy levegőhöz jussak.
- Szeretlek – zihálja, szemei le vannak hunyva. Benne maradok, megengedve magamnak, hogy csak élvezzem a bőrön lévő bőr érzését.
A hátamon érzem, ahogy a hő elhagyja a vizet; nem marad több mint tíz percünk a meleg vízből. Az éjszaka közepén lévő hideg zuhany gondolata azt okozza, hogy óvatosan visszasegítsem Louis-t a lábára. Ahogy elhúzódom tőle, szégyentelenül figyelem, ahogy orgazmusom bizonyítéka kifolyik lábai közül. Kurva élet, ez a látvány egyedül majdnem elég ahhoz, hogy megint kemény legyek tőle.
Meg akarom köszönni neki, elmondani neki, hogy szeretem őt, és hogy kihozott engem a sötétségből, nem csak ma este, hanem azóta a nap óta, hogy meglepett azzal, hogy megcsókolt a régi szobámban a diákszövetségi házban, de nem találom a szavakat.
Jobban megnyitom a meleg vizet, és a falra bámulok. Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor megérzem a hátamon a puha rongyot, folytatva azt, amit csak percekkel ezelőtt elkezdett.
Megfordulok, hogy szemben legyek vele, aztán ahogy a rongyot a nyakamhoz teszi, csendben maradok. Haragom még mindig jelen van, lappang és fortyog a felszín alatt, de Louis túltett engem ezen úgy, ahogyan csak ő tudja.

Louis szemszöge
- Anya olyan elbaszott – szólal meg végre Harry hosszú csendnyi percek után. Kezem megrándul a hirtelen hangon, de gyorsan helyreállok és visszatérek a fürdetéséhez, miközben Harry folytatja. – Úgy értem, ez valami szarság egyenesen Tolstoy-tól.
Agyam átfutja Tolstoy munkáit, mielőtt megáll A Kreutzer Szonátán. Megborzongok a zuhany hőjének ellenére is.
- Kreutzer? – kérdezem, remélve, hogy össze vagyok zavarodva, vagy hogy ő és én máshogy értelmeztük a sötét történetet.
- Igen, persze – megint érzelemmentessé válik, lelapulva a mögött a rohadt fal mögött.
- Nem tudom, hogy ezt a… helyzetet ilyen sötét valamihez hasonlítanám-e – vitatkozom lágyan. A történet tele van vérrel, féltékenységgel és haraggal, és szeretném azt gondolni, hogy ennek a valós életben jobb befejezése lesz.
- Nem teljesen, de igen – válaszolja, mintha olvasna a fejemben.
Lejátszom a cselekményt a fejemben, megpróbálva látni valamilyen összefüggést Harry anyjának viszonyával, de az egyetlen dolog, amit ki tudok találni, annak magához Harryhez van köze és házassággal kapcsolatos meggyőződéseihez. Ettől megint megborzongok.
- Nem terveztem, hogy valaha is összeházasodok valakivel, és még mindig nem tervezem, szóval nem, ez nem változtatott meg semmit – feleli hűvösen. Figyelmen kívül hagyom a mellkasomban lévő fájdalmat, és rá fókuszálok.
- Oké – húzom le a rongyot az egyik karján, aztán a másikon, majd amikor felnézek, szemei csukva vannak.
- Mit gondolsz, kinek a története lesz a miénk? – kérdezi, elvéve a rongyot a kezemből.
- Nem tudom – válaszolok neki őszintén. Semmit sem szeretnék jobban, minthogy megtudjam a választ erre a kérdésre.
- Én sem – több tusfürdőt nyom a rongyra, aztán áthúzza a mellkasomon.
- Nem csinálhatnánk meg a saját történetünket? – nézek fel zavaros szemeibe.
- Nem hiszem, hogy megtehetjük. Tudod, hogy ez kétféleképpen fog végződni – feleli vállat vonva.
Tudom, hogy meg van bántva, és tudom, hogy dühös, de nem akarom, hogy Anne hibái befolyásolják a mi kapcsolatunkat, és látom, hogy Harry összehasonlításokat tesz zöld szemei mögött. Megpróbálom más irányba vinni a beszélgetést.
- Mi az ezzel az egésszel kapcsolatban, ami a legjobban zavar téged? Az, hogy az esküvő holnap van… vagyis ma – javítom ki magamat. Majdnem hajnali négy óra van most, az esküvő meg ma délután kettőkor kezdődik, vagy kellene kezdődnie. Mi történt, miután elhagytuk a házat? Visszament Robin, hogy beszéljen Anne-nel, vagy Christian és Anne befejezték, amit elkezdtek?
- Nem tudom – sóhajt fel Harry, lehúzva a rongyot a hasamon és át a csípőmön. – Rohadtul nem igazán érdekel az az esküvő. Azt hiszem, csak úgy érzem, hogy mindketten kurvára hazugok.
- Sajnálom – mondom neki.
- Anya az, aki sajnálni fogja. Ő az, aki eladta a kibaszott házát és félrelépett a rohadt esküvője előtti éjszaka – érintése durvábbá válik, ahogy haragja felépül. Én csendben maradok, de elveszem a rongyot a kezeiből, majd a mögöttem lévő tartóra teszem. – És Vance, milyen kibaszott seggfejnek van viszonya a legjobb barátja ex-feleségével? Apa és Christian Vance gyerekkoruk óta ismerik egymást – Harry hangsúlya keserűen fenyegető akár. – Fel kellene hívnom apámat és megtudni, hogy tudja-e, milyen egy hátba szúró kurva…
Felnyúlok kezemmel, hogy eltakarjam a száját, mielőtt befejezhetné a durva szavakat.
- Ő még mindig az anyád – emlékeztetem őt lágyan. Tudom, hogy mérges, de nem kellene sértegetnie Anne-t. Elveszem kezemet szájáról, így megszólalhat.
- Leszarom, hogy ő az anyám, és leszarom Vance-t is. És ő fogja megszívni, mert amikor mesélni fogok Kimberlynek róluk, te meg otthagyod az állásodat, meg lesz baszva – jelenti ki Harry büszkén, mintha ez lenne a bosszú legjobb formája.
- Nem fogod elmondani Kimberlynek – nézek a szemeibe könyörgően. – Ha Christian maga nem mondja el neki, akkor én fogom, de te nem fogod zavarba hozni vagy gyötörni őt ezzel. Megértem, hogy dühös vagy az anyádra és Christianra, de Kimberly ártatlan itt, és nem akarom, hogy megbántódjon – felelem határozottan.
- Rendben. De ki fogsz lépni – mondja, míg körbe fordul testével, hogy leöblítse a habos sampont a hajából. Felsóhajtva a Harry kezében lévő samponos flakonért nyúlok, de elhúzza azt. – Komolyan gondolom, nem dolgozol már neki.
Megértem a haragját, de nem ez a jó alkalom arra, hogy megbeszéljük a munkámat.
- Majd később beszélünk róla – mondom neki, aztán végre sikerül a kezeimbe fogni a flakont. A víz percről percre egyre hidegebb, és szeretném megmosni a hajamat.
- Nem! – rántja vissza. Én megpróbálok nyugodt maradni és olyan óvatosnak lenni vele, amennyire csak lehet, de megnehezíti ezt.
- Nem léphetek csak ki a gyakornoki állásomból; ez nem olyan egyszerű. Tájékoztatnom kellene az egyetemet, kitölteni egy csomó papírt és bizonyított magyarázatot adnom arról, hogy mi történt. Aztán hozzá kellene adnom az óráimat az órabeosztásomhoz a félév közepén, hogy kompenzáljam a krediteket, amiket a Vance Könyvkiadótól kaptam, és mivel a pénzügyi támogatás határideje már lejárt, zsebből kellene kifizetnem. Egyszerűen csak nem léphetek ki. Megpróbálok majd valamit kitalálni, de szükségem van egy kis időre, kérlek – adom fel azt, hogy megmossam a hajamat.
- Louis, szó szerint nem szarhatnám le jobban azt, hogy ki kell töltened néhány papírt, ez az én családom – feleli, mire azonnal bűntudatot érzek. Igaza van, ugye? Őszintén nem tudom, de sérült ajkaitól és zúzódott orrától így érzem.
- Tudom, sajnálom. Csak először egy másik gyakornoki állást kell találnom, ez minden, amit kérek – miért kérem? – Úgy értem, mondom… ezt mondom… hogy szükségem van egy kis időre. Már így is egy hotelbe kell költöznöm, ahogy a helyzet kinéz… – a szorongás, amit érzek a hajléktalanság, a munkanélküliség lehetőségére, és hogy ismét magányos lehetek, átveszi az irányítást felettem.
- Amúgy se leszel képes, hogy még egy gyakornoki állást találj, nem olyat, ami fizet is – emlékeztet durván. Ezt már tudtam, de megpróbáltam arra kényszeríteni magamat, hogy elhiggyem, van egy kis esélyem.
- Nem tudom, mit fogok csinálni, de szükségem van egy kis időre. Ez az egész egy akkora zűrzavar – lépek ki a zuhanyzóból, majd egy törölközőért nyúlok.
- Nos, nincs sok időd, hogy kitaláld. Egyszerűen csak vissza kellene költöznöd Washinton központjába velem – szavai megállítanak léptemben.
- Visszaköltözni oda? – ennek a gondolatától émelygek. – Nem költözöm vissza oda, a múlt hétvége után még csak odalátogatni sem akarok, nemhogy visszaköltözni. Ez nem lehetőség – tekerem a törölközőt nedves testem köré, majd elhagyom a fürdőszobát.
A telefonomért nyúlok, és elkezdek pánikolni, amikor öt nem fogadott hívást és két üzenetet látok. Az összes Christiantól van. Mindkét üzenetben arra kér, hogy azonnal hívja őt fel Harry.
- Harry – szólok neki.
- Mi van? – csattan fel. A szemeimet forgatom, és lenyelem bosszúságomat. – Christian hívott, sokszor.
Kijön a fürdőből egy a derekára tekert törölközővel.
- És?
- Mi van, ha valami történt az anyukáddal? Nem akarod felhívni és megbizonyosodni róla, hogy jól van? – kérdezem tőle. – Vagy én…
- Nem, basszák meg mindketten. Ne hívd fel őket.
- Harry, tényleg úgy gondolom, hogy…
- Nem – feleli, félbeszakítva engem.
- Már küldtem neki egy üzenetet, csak hogy megbizonyosodjak róla, hogy jól van anyukád – vallom be. Ő grimaszol.
- Persze, hogy küldtél.
- Tudom, hogy zaklatott vagy, de kérlek, ne rajtam töltsd ki. Tényleg megpróbálok itt lenni neked, de abba kell hagynod azt, hogy felcsattanj rám. Ez nem az én hibám.
- Sajnálom – túr bele kezeivel nedves hajába. – Csak kapcsoljuk ki mindketten a telefonjainkat, és aludjunk egy kicsit – hangja már lenyugodott, szemei pedig nagy mértékben meglágyultak. – Foltos a pólóm, – feleli, áthúzva a padlón a véres ruhadarabot – és nem tudom, hol van a másik.
- Majd én hozom a bőröndből.
- Köszönöm – sóhajt fel.
A tény, hogy ilyen sok komfortot talál abban, ha az ő pólóit viselem, boldoggá tesz, még ennek a katasztrofális éjszakának a közepén is. Kiszedem a pólót, ami ma már volt rajta korábban, majd tiszta bokszert adok a kezébe, hogy abban aludjon, mielőtt újra összehajtom az árucikkeket a bőröndben.
- Majd megváltoztatom a járatunkat, ha felébredek. Nem tudok koncentrálni most – ül le az ágy szélére, mielőtt lefekszik.
- Én megcsinálhatom – ajánlom, előhúzva a laptopját a bőröndből.
- Köszi – dörmögi máris félálomban. Másodpercekkel később azt motyogja, hogy: - Bárcsak elvihetnélek, messzire.
Kezeim még mindig a billentyűzeten vannak, aztán várok rá, hogy mondjon még valami mást, de lágy horkolásba kezd.
Ahogy a légitársaság honlapjára megyek, elkezd rezegni a telefonom az asztalon. Christian neve villan fel a képernyőn. Figyelmen kívül hagyom a hívást, de amikor másodjára is próbálkozik, megfogom a szobakulcsot, majd kimegyek a folyosóra, hogy felvegyem. Megpróbálok suttogni.
- Helló.
- Louis? Hogy van Harry? – kérdezi pánikolva.
- Ő… jól van. Az orrán zúzódás van és megduzzadt, az ajka felszakadt, és van néhány horzsolása és vágása – nem rejtem el a hangomban lévő ellenszenvet.
- A francba – leheli. – Annyira sajnálom, hogy ez lett belőle.
- Én is – csattanok fel a főnökömre, és megpróbálom figyelmen kívül hagyni a förtelmes festményt a szemeim előtt.
- Beszélnem kell vele. Tudom, hogy össze van zavarodva és mérges, de el kell magyaráznom neki néhány dolgot.
- Ő nem akar beszélni veled, és őszintén, miért is kellene? Megbízott benned, és tudod, hogy a bizalma nem olyasvalami, amit könnyen ad – veszem halkabbra a hangomat. – Te eljegyeztél egy bájos nőt, Anne-nek meg férjez kellene mennie holnap.
- Még mindig férjhez megy – feleli a vonalon keresztül.
- Mi? – sétálok messzebb a folyosón. Megállok a térdelő angyal békés festménye előtt, de minél tovább nézek rá, annál sötétebbé válik. Az angyal mögött van még egy, a második teste majdnem átlátszó, és egy kétélű tőr van a kezében. A barna hajú szűz figyeli őt, egy baljós mosoly van az arcán, ahogy úgy tűnik, vár a térdelő angyal megtámadására. A második angyal arckifejezése eltorzult, meztelen teste sima és szögletes, miközben felkészül arra, hogy leszúrja az első angyalt. Elnézek és a vonal másik végén lévő hangra fókuszálok.
- Nem törölték az esküvőt. Robin szereti Anne-t, Anne pedig őt, még mindig összeházasodnak a hibám ellenére – a szavak úgy hangoznak, mintha küzdene, hogy kiejtse őket.
Olyan sok kérdésem van, amit feltehetnék neki, nem tehetem. Ő a főnököm, és a viszonya Harry anyjával nem az én dolgom.
- Tudom, hogy biztosan mit gondolsz rólam, Louis, de ha megmagyarázhatom magamat, talán mindketten megértitek.
- Harry azt akarja, hogy változtassam meg a járatainkat és menjünk el reggel – tájékoztatom őt.
- Nem mehet el anélkül, hogy elköszönne az anyjától. Az megöli Anne-t.
- Nem hiszem, hogy bárkinek is az az érdeke, hogy megengedje Harrynek, hogy egy helyiségben legyen vele – figyelmeztetem, majd visszasétálok a szobához, éppen az ajtó előtt megállva.
- Megértem a szükségedet arra, hogy megvédd őt, és nagy örömet szerez látnom, mennyire vadul hűséges vagy hozzá. De Anne-nek elég nehéz élete volt így is, és itt az ideje, hogy egy kis boldogsága legyen. Nem várom Harrytől, hogy megjelenjen az esküvőn, de kérlek, tedd meg, amit tudsz, hogy elköszönjön az anyjától. Isten tudja, milyen sokára lesz az, hogy visszatérjen Angliába – sóhajt fel Christian.
- Nem tudom – húzom végig ujjaimat a Lucifer festmény bronz keretén. – Meglátom, mit tehetek, de nem ígérhetek semmit. Nem fogom erőltetni neki.
- Megértem. Köszönöm – a megkönnyebbülés tiszta a hangjában.
- Christian? – szólalok meg, éppen mielőtt letennénk.
- Igen, Louis?
- El fogod mondani Kimberlynek? – visszatartom lélegzetemet, aztán várok válaszára nagyon nem ideillő kérdésemre.
- Persze, hogy elmondom neki – feleli lágyan, akcentusa erős és sima. – Jobban szeretem őt, mint…
- Oké – próbálom megérteni, de az egyetlen kép, ami eszembe jut, az az ahogy Kimberly nevet a konyhában, feje hátradöntve nevetés közben, Christian szemei pedig ragyognak, miközben figyeli Kimet ámulattal, mintha ő lenne az egyetlen nő a világában. Anne-re is így néz?
- Köszönöm. Szólj, ha bármire szükséged van. Még egyszer sajnálom azt, amit korábban láttál, és remélem, hogy nem lett teljesen lerombolva a rólam alkotott véleményed – feleli, aztán megszakítja a hívást.
Egy utolsó pillantást vetek a falon lévő förtelmes szörnyre, majd visszasétálok a hotelszobába.