Chapter 242

Sziasztok! 😊

Már itt is van a következő fejezet, a kommentek alapján nagyon vártátok már, bár ezt meg tudom érteni 😃 A fejezetben vannak kínos és kevésbé kínos történések, kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá. Az elején egy kifejezést angolul hagytam, a ball-buster-t, mert sehogy se jutott eszembe, hogy erre magyarul mi lenne a megfelelő szó, de utána zárójelben elmagyaráztam, hogy kb. mit jelent. Egy kicsivel később pedig szintén zárójelbe írtam egy kis megjegyzést, remélem, érthetőek lesznek ezek valamennyire 😃 Pénteken találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 242

 
Harry szemszöge
- Harry! – visítja Louis, majd szó szerint átfut a szobán, zoknija megcsúszik a keményfapadlón, amitől majdnem egy rohadt szívrohamot kapok. Egyik térdét megüti a padlóban, de összeszedi magát, mielőtt a karjaimba dobja magát. Az pokolian biztos, hogy nem erre a reakcióra számítottam tőle.
Azt hittem, egy kellemetlen „helló” -t fogok kapni és egy mosolyt, ami nem találkozik a szemeivel, de nem lett igazam. Nagyon nem. Karjaival szorosabban öleli a nyakamat, én pedig fejemet a hajába temetem. Samponjának édes illata megtölti érzékeimet, és egy pillanatra eláraszt a jelenléte, meleg és üdvözlő, a karjaimban.
- Szia – szólalok meg végül, ő pedig felpillant rám.
- Te fázol – jegyzi meg. Kezei az arcomhoz vándorolnak, azonnal felmelegítve azt.
- Ónos eső van odakint, otthon még rosszabb… az én otthonomban, úgy értem – javítom ki magamat. Szemei gyorsan a padlóra fókuszálnak, mielőtt újra felnéz rám.
- Mit keresel itt? – suttogja nekem, minden tőle telhetőt megpróbálva, hogy eltitkolja kérdését társaságunk elől.
- Útközben felhívtam Christiant – tájékoztatom Kimberlyt, aki továbbra is engem bámul, egy vigyor van kifestett ajkain.
- Nem tudtál távol maradni, ugye? – tátogja nekem Louis háta mögött. Kimberly a legnagyobb ball-buster (egy igényes nő, aki tönkreteszi a férfiak önbizalmát), nem tudom Christian hogyan fogadta el őt, önkét ráadásul. – Maradhatsz abban a szobában, ami Louis-val szemközt van, ő megmutathatja neked – feleli hangosan Kimberly.
Ahelyett, hogy válaszolok neki, elválasztom magam Louis-tól, aztán Kimberly csendesen eltűnik az előtérből, egyedül hagyva minket.
- Sajnálom! – hebegi Louis azonnal, miközben körbenéz a szobában. – Nem tudom, miért csináltam ezt, csak jó látni egy ismerős arcot – pirul el. Nem azért engedtem őt el, mert nem akarom fogni őt, csak ő úgy értette.
- Téged is jó látni – mondom neki, megpróbálva kiszabadítani őt zavarából.
- Elcsúsztam a padlón – pirul el újra, én pedig megharapom az arcom belsejét, minden tőlem telhetőt megpróbálva megtenni, hogy ne nevessem őt ki.
- Igen, láttam – nem tehetek a kis kuncogásról, ami kiszökik belőlem, Louis meg megrázza a fejét, nevetve magán.
- Tényleg maradsz? – kérdezi.
- Igen, ha ez neked rendben van?
Szemei fényesek és világosabb árnyaltú kékek, mint általában. Haja le van lapítva, kissé hullámos, nem beállított, és teljesen kibaszottul tökéletesen néz ki. Az a sok óra, amit azzal töltöttem, hogy elképzeljem az arcát előttem, nem készített fel erre a pillanatra, amikor végre újra képes vagyok ránézni. Agyam nem tudja felfogni az egész lényét, az összes részletet, a foltot a nyakvonala alatt, az ajkai görbülete, kibaszottul lehetetlen.
Pólója lazán áll testén, lábán pedig az a förtelmes bolyhos nadrág van. Folyamatosan a pólóját igazgatja, lehúzva azt, a nyakrészével játszva, ő az egyetlen fiú, akit valaha is láttam ezeket a szörnyen csúnya ruhákat hordani az ágyban, de valahogy rohadtul szexin néz ki. Pólója fehér, és kíváncsi vagyok, tudatában van-e annak, hogy átlátok rajta… (ez az eredetiben érdekesebb, mivel ott Tessa+Harry van)
- Mitől gondoltad meg magad? Hol van a többi cuccod? – kérdezi Louis, miközben végigvezet a folyosón. – Mindenki más szobája az emeleten van – teszi hozzá, nincs tudatában perverz gondolataimnak.
- Ez minden, amit hoztam, csak egy éjszakára – mondom neki, mire megáll előttem.
- Csak egy éjszakára maradsz? – kérdezi tőlem, szemei az arcomat fürkészik.
- Igen, mit gondoltál? Hogy ideköltözöm? – persze, hogy ezt gondolta, mindig túl sok hite van bennem.
- Nem – néz el tőlem. – Nem tudom, azt hittem, egy kicsit tovább.
És most kezd kínos lenni, tudtam, hogy ez lesz.
- Itt a szoba – nyitja ki az ajtót nekem, de én nem lépek be.
- A szobád csak a folyosó végén van? – hangom megtörik, és úgy hangzom, mint egy átkozott bolond.
- Igen – motyogja, lenézve összefonódott ujjaira.
- Szuper – jegyzem meg bután. – Biztos vagy benne, hogy rendben van az, hogy itt vagyok?
- Igen, persze. Tudod, hogy hiányoztál.
Az izgatottság az arcán, amikor átléptem az ajtón, eltűnni látszik, ahogy korábbi tetteim valósága a fejünk fölé emelkedik. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy hozzám szaladt, szó szerint, olyan érzelem volt az arcán, olyan sok vágyakozás, és én is éreztem, jobban, mint ő. Őrült voltam, amiatt, hogy nem láttam őt.
- Igen, de legutóbb mikor láttuk egymást abban a lakásban, lényegében kiraktalak – figyelem az arcát megváltozni, ahogy szavaim emlékeztetik őt arra az estére. Szó szerint látom a kibaszott falat felemelkedni köztünk, miközben egy hamis mosollyal ajándékoz meg. – Nem tudom, miért hoztam ezt fel – törlöm meg csuklómmal a homlokomat, aztán követem a szemeit végig a folyosón egy másik szobához, az ő szobája.
- Ide teheted a cuccaidat – veszi el tőlem a táskát, majd kicipzárazza. Figyelem, ahogy előveszi a viselt pólókat és alsónadrágokat a táskából, aztán összehúzza az orrát. – Tiszták ezek? – kérdezi tőlem, mire megrázom a fejemet.
- A bokszerek igen.
- Kimosom ezeket – tartja el a táskát kartávolságra. – Nem is akarom tudni, hogy néz ki a lakás – húzódik a szája sarka egy önelégült mosolyba.
- Akkor jó dolog, hogy többet nem fogod látni – ugratom őt. Mosolya elhalványul. Milyen szar vicc, mi a fasz bajom van? – Nem úgy értettem – próbálom gyorsan menteni rossz szóhasználatomat.
- Semmi gond. Nyugi, oké? Csak én vagyok, Harry – hangja lágy.
- Tudom – veszek egy nagy levegőt és folytatom. – Csak olyan érzés, mintha annyira kibaszottul hosszú idő telt volna el, és abban a furcsa közép résznél vagyunk, ebben a félig kapcsolatban szarságban, amiben nagyon rosszak vagyunk, és nem láttuk egymást egy ideje, és hiányoztál, és remélem, hogy én is hiányoztam neked – fújom ki a levegőt, miután túl gyorsan beszéltem. Louis elmosolyodik.
- Igen.
- Mi igen? – erőltetem a pontos szóért.
- Hiányoztál, elmondtam neked mindennap.
- Tudom – lépek közelebb hozzá. – Csak hallani akartam – nyúlok előre, majd haját hátra simítom mindkét kezemet használva, ő pedig nekem dől.
- Mikor jöttél? – szakít félbe minket egy kis hang, mire Louis elugrik tőlem. Nagyszerű. Egyszerűen kurvára nagyszerű. Smith áll Louis új hálószobájának ajtajában.
- Az előbb értem ide – válaszolok, remélve, hogy elhagyja a szobát, így folytathatom azt, ami pillanatokkal ezelőtt majdnem elkezdődött.
- Miért? – kérdezi, majd belép a szobába.
- Azért jöttem, hogy lássam őt – mutatok Louis-ra, aki most már több mint öt lépésnyire van tőlem, kiszedi a ruháimat és összegyűjti őket a karjaiba.
- Ó – válaszolja halkan, a lábaira bámulva.
- Nem akarod, hogy itt legyek? – kérdezem a gyerektől.
- Én nem bánom – von vállat, én pedig rámosolygok.
- Jó, mert nem mentem volna el, ha igen.
- Tudom – mosolyog vissza Smith, aztán egyedül hagy Louis-t és engem. Rohadtul hála az égnek.
- Kedvel téged – mondja nekem Louis.
- Rendben van a srác – vonok vállat, mire felnevet.
- Te is kedveled őt – vádol meg.
- Nem, nem kedvelem. Azt mondtam, hogy rendben van a srác.
- Persze – forgatja a szemeit. Igaza van, tényleg kedvelem valamennyire. Legalábbis jobban, mint bármelyik öt évest, akivel valaha is találkoztam. – Vigyázok rá ma este, amíg Kim és Christian elmennek egy klub megnyitójára.
- Te miért nem mész velük?
- Nem tudom, csak nem akartam.
- Hm – csípem ujjaim közé az ajkaimat, hogy elrejtsem mosolyomat előle. Fel vagyok villanyozva, hogy nem akart elmenni, és remélem, azt tervezte, hogy az estét a velem való telefonálással tölti.
- Elmehetsz, ha szeretnél, nem kell itt maradnod velem.
- Nem azért vezettem el egészen idáig, hogy elmenjek valamilyen szar klubba nélküled. Nem akarod, hogy veled maradjak?
Tekintete találkozik az enyémmel, és újra összeszedi a ruháimat.
- De, persze, hogy azt akarom, hogy maradj.
- Jó, mert nem mentem volna el, ha nem – viccelek, Louis nem mosolyodik el úgy, ahogy Smith tette, csak a szemeit forgatja. – Hová mész? – kérdezem, amikor észreveszem, hogy az ajtó felé araszol.
- Hogy megcsináljam a mosásodat – tájékoztat Louis. Néhány dolog sosem változik, és remélem, hogy ez így marad.

Louis szemszöge
Gondolataim száguldoznak, össze vagyok zavarodva és izgatott vagyok, miközben beindítom a mosógépet. Harry idejött, Seattle-be, és nem kellett kérnem vagy könyörögnöm neki. Önszántából jött. Még akkor is, ha csak egy éjszakára, olyan sokat jelent ez nekem, és remélem, hogy ez egy lépés lehet számunkra a jó irányba. Még mindig összeütközésbe kerülök, amikor a kapcsolatunkról van szó, mindig olyan sok problémánk van, olyan sok értelmetlen veszekedésünk. Annyira különböző emberek vagyunk, de most, most hogy itt van velem, semmit sem akarok jobban, mint hogy megpróbáljuk ezt a barátságot, nagy távolságú, félig kapcsolatot, és meglátjuk, hová jutunk innen.
- Tudtam, hogy fel fog bukkanni – amikor megfordulok, Kimberly az ajtófélfának támaszkodik a küszöbön a mosókonyhában.
- Én nem – mondom neki.
- Tudnod kellett, hogy igen. Még soha nem láttam olyan párt, mint ti ketten.
- Nem igazán vagyunk egy pár – sóhajtok fel.
- Úgy rohantál a karjaiba, mint a filmekben, kevesebb mint tizenöt perce van itt, és máris a mosását intézed – int a mosógép felé.
- Piszkosak a ruhái – hagyom figyelmen kívül megjegyzése első részét.
- Ti egyszerűen nem tudtok távol maradni egymástól, elég különleges ezt látni. Tényleg azt kívánom, bárcsak eljönnél velünk ma este, mert akkor kiöltözhetnél és megmutathatnád neki, hogy mit vesztett – kacsint egyet, aztán egyedül hagy engem a mosókonyhában.
Bárcsak kaptam volna valamiféle figyelmeztetést Harry érkezéséről, úgy felvehettem volna legalább egy farmert.
Kimnek igaza van azzal kapcsolatban, hogy Harry és én képtelenek vagyunk távol maradni egymástól. Ez mindig is így volt attól a naptól kezdve, hogy találkoztam vele. Még akkor is, amikor megpróbáltam meggyőzni magamat, hogy nem akarom látni őt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a bennem lévő izgalmat minden alkalommal, amikor hozzá futottam.
Úgy tűnt, Harry mindig megjelent akárhol is voltam, persze tényleg elmentem a diákszövetségi házba minden alkalommal, amikor tudtam. Utáltam ott, de tudtam, hogy ha odamegyek, látni fogom őt. Nem vallottam be akkor, még magamnak is alig, hogy vágytam a társaságára, még akkor is, amikor kegyetlen volt hozzám. Az emlékek ősinek érződnek és majdnem álomszerűnek, ahogy visszaemlékezem arra, hogyan bámult engem órák alatt, aztán a szemeit forgatta, amikor köszöntem neki.
Lépések hallatszanak felettem a plafonon, visszahozva engem a valóságba, majd végigsietek a folyosón a vendégszobához, ami Harrynek lett kijelölve az éjszakára. A szoba üres, Harry üres táskája még mindig az ágyon van, de ő sehol sincs. Átsétálok a folyosón, és megtalálom őt az asztalomnál állva a szobámban. Ujjai a kreatív írás füzetem tetején vannak.
- Mit csinálsz itt? – kérdezem tőle.
- Csak látni akartam, hogy hol… laksz most. Látni akartam a szobádat.
- Ó – észreveszem, ahogy szemöldöke összehúzódik, amikor az „én szobámnak” hívja.
- Ez egy órára kell? – kérdezi feltartva a fekete bőr füzetet.
- Kreatív írásra – bólintok. – Elolvastad? – nem tehetek róla, de egy kicsit ideges vagyok, hogy talán igen. Eddig még csak egy beadandót fejeztem be, de mint minden más az életemben, az végül Harryvel lett kapcsolatos.
- Egy kicsit.
- Ez csak egy beadandó, írnunk kell egy szabad stílusú esszét az első beadandóként, és… – ügyetlenkedek azzal, hogy megmagyarázzam magamat.
- Ez jó, nagyon jó – dicsér meg, majd visszateszi a füzetet az asztalra egy pillanatra, mielőtt ismét felveszi és kinyitja az első oldalnál. – Ki vagyok én – kezdi el olvasni az első sort.
- Kérlek, ne – könyörgök.
- Mióta vagy szégyenlős az oktatásoddal kapcsolatban? – teszi fel a kérdést nekem.
- Én nem, csak… az a rész személyes. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán be akarom-e adni.
- Elolvastam a naplódat, amit a vallásórán írtál – feleli, mire a szívem megáll.
- Mi? – imádkozom azért, hogy rosszul hallottam őt.
- Elolvastam. A lakásban hagytad, én pedig megtaláltam.
Csendben állok, míg Harry engem néz a szoba másik végéből.
- Minden bejegyzés rólam szólt – teszi hozzá.
- Tudom, nem akartam, hogy úgy legyen, de minden alkalommal, amikor elkezdtem írni… – zavarban vagyok, és teljesen meglepődtem a vallomásától. Annak a gondolata, hogy Harry megtalálja azt a naplót és elolvassa, soha nem futott át az agyamon, egyetlen egyszer sem, de most, hogy megtette, sebezhetőnek és kitártnak érzem magam.

Harry szemszöge
- Legalább tízszer elolvastam – vallom be.
- Igen? – tág szemei nem találkoznak az enyéimmel, ajkai elválnak egymástól.
- Nem kell szégyenkezned, csak én vagyok, emlékszel? – mosolygok rá, ő pedig közelebb lép hozzám.
- Tudom, de valószínűleg olyan szánalmasnak hangzottam… – ujjaimat az ajkaihoz nyomom, hogy elcsendesítsem.
- Nem, nem hangzottál úgy.
- Én… – megpróbál beszélni az ujjaim mögött, mire erősebben nyomom.
- Befejezted már? – vigyorgok rá, ő pedig bólint. Lassan elmozdítom az ujjaimat az ajkairól, aztán kinyújtja nyelvét, hogy megnedvesítse őket, nem tehetek róla, de csak bámulni tudom. – Meg kell csókolnom téged – suttogom, arcunk csak néhány centire van egymástól. Szemei az enyéimbe néznek, majd hangosan nyel egyet, mielőtt újra megnyalja az ajkait.
- Oké – suttogja vissza nekem.
Éppen mielőtt az ajkaink találkozhatnának, kopognak a hálószobaajtón.
- Louis? – Kimberly magas hangja hallatszik át a félig nyitott ajtón.
- Szabadulj meg tőle – suttogom Louis-nak, aztán hátrál tőlem.
Először a gyerek, most ő. Akkor már Vance-t is meghívjuk, hogy csatlakozzon hozzánk ő is.
- Pár perc múlva indulunk – tájékoztat minket Kimberly.
Jó nektek, most pedig húzz a picsába innen…
- Oké, mindjárt kimegyek – válaszolja Louis, mire irritációm megnő.
- Kibaszottul nem is kellett volna egyáltalán… – kezdem el.
Amikor Louis átnéz rám, megállítom magamat, hogy befejezzem goromba megjegyzésemet. Ez amúgy sem volt igaz, semmi sem tarthat távol attól, hogy most itt legyek.
- Ki kell mennem oda most, ha akarsz, idebent maradhatsz.
- Nem, ott akarok lenni, ahol te – mondom neki, mire elmosolyodik.
Baszki, meg akarom csókolni őt. Annyira hiányzott már, és azt mondja, hogy én is hiányoztam neki, egyszerűen csak miért nem… kezei a fekete pólóm nyakrésze köré fonódnak, aztán ajkait az enyéimhez nyomja. Úgy érzem magam, mintha valaki konnektorba dugott volna be, minden rostom lángra lobban és rezeg. Nyelve gyengéden belép a számba, nyomódva és simogatva, majd kezemet csípője szélessége köré fonom.
Lábaimmal lépek a padlón, magammal húzva Louis-t, amíg lábaim el nem érik az ágy végét. Hátradőlök, Lou pedig gyengéden rám esik. Testét karjaimba fonom, átfordítom magunkat, így teste az enyém alatt van. Érzem a pulzusát kalapálni az ajkaim alatt, ahogy lecsúszok a nyakvonalához, aztán vissza az édes ponthoz a füle alatt. Zihálásokat és csendes nyögéseket hallok, elkezdek lassan kínzó mozdulatokat tenni, csípőmet az övéhez dörzsölöm, még jobban a matracba nyomva őt. Louis ujjai fűtött bőrömhöz nyúlnak a pólóm alatt, majd körmeit végighúzza a hátamon. Miközben fülcimpáját az ajkaim közé veszem, annak a képe, ahogy Zayn belé hatolt, villan át az agyamon, és másodperceken belül talpra állok.
- Mi a baj? – kérdezi Louis. Ajkai mély rózsaszínű és duzzadt gyengéd támadásomtól.
- Sem… semmiség. Ki kellene… uhm, mennünk oda – válaszolok kétségbeesetten.
- Harry – erőlteti.
- Louis, engedd el. Semmiség.
Ó, tudod, csak arról álmodtam, hogy Zayn a matracunkba dug téged, és most nem tudom nem elképzelni ezt.
- Oké – emeli fel magát az ágyról, aztán megtörli kezeit pizsamájának puha anyagában.
Lehunyom szemeimet egy pillanatra, megpróbálva megszabadulni az undorító képektől. Ha Zayn félbeszakít még egy másodpercet, amit Louis-val töltök, minden csontot eltörök az istenverte testében.