Chapter 243

Helló! 😊

Itt is van az új fejezet, elég... érdekes lett, nem is tudom, mi lenne rá a megfelelő szó. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek ez után a rész után, tényleg nagyon érdekes lett. És most kivételesen több mondanivalóm nincsen, találkozunk újra kedden!

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 243

 
Louis szemszöge
- Mit akarsz nézni? – kérdezem Smith-től. Ő vállat von és felnéz Harryre. – Oké, mit szólnál egy játékhoz, akarsz játszani vagy valami? – ajánlom, amikor egyikük sem szólal meg.
- Nem – válaszolja Smith.
- Szerintem csak vissza akar menni a szobájába és azt az akármit csinálni, amit csinált, mielőtt Kim kirángatta őt ide – feleli Harry, mire Smith egyetértően bólint.
- Nos… akkor oké. Visszamehetsz a szobádba. Mi itt leszünk a nappaliban, ha bármire szükséged van. Nemsokára rendelek vacsorát – mondom neki.
- Te is jönnél, Harry? – kérdezi tőle Smith a lehető leglágyabb hangon.
- A szobádba? Nem, én rendben vagyok.
Haragos pillantást vetek Harryre, mire vállat von.
- Mi van?
Smith szó nélkül leszáll a kanapéról, aztán a lépcsőhöz sétál.
- Menj a szobájába vele – suttogom Harrynek.
- Nem akarok a szobájába menni, itt akarok lenni veled – nyafogja. Amennyire azt akarom, hogy velem maradjon Harry, rosszul érzem magam Smith miatt.
- Ne már, magányos – intek a szőke fiú felé, miközben ő lassan felmegy a lépcsőn.
- A francba, rendben – nyög fel Harry, majd duzzogva átmegy a nappalin, hogy kövesse Smith-t a lépcsőn.
Egy kicsit még mindig zavar Harry reakciója a csókunkra a hálószobában. Szerintem, nagyszerűen ment, jobban, mint nagyszerűen, mégis hirtelen véget vetett neki azzal, hogy olyan gyorsan leszállt rólam, hogy azt hittem, megsérült. Talán miután olyan sokáig volt távol tőlem már nem érez ugyanúgy? Talán nem annyira vonzódik hozzám… szexuálisan, ahogy régen. Tudom, hogy bő pizsama van rajtam, de korábban soha nem volt problémája ezzel. Úgy tűnik, nem tudok ésszerű következtetésre jutni azzal kapcsolatban, hogy miért nem akarna megcsókolni engem, szóval helyette szabadjára engedem a képzeletemet, elveszem a kis kötegnyi prospektust, amit Kimberly itt hagyott nekünk, hogy eldöntsük, honnan rendeljünk vacsorára. A pizza mellett döntök, aztán megfogom a telefonomat, mielőtt a mosókonyhába megyek. Harry ruháit a szárítóba teszem, majd leülök az ülőkére a szoba közepén, miközben figyelem a gépet körbe és körbe forogni.

Harry szemszöge
- Mit akarsz csinálni? – kérdezem a gyerektől.
- Nem tudom.
- Akkor miért akartad, hogy feljöjjek ide?
- Nem tudom.
- Oké… nos, ezzel nem jutunk semmire… – kalandozok el.
- Most már te is itt laksz, a fiúddal? – kérdezi Smith. Körbesétál a hálószobájában, én pedig magamban feldolgozom az összes szarságot, ami ennek a gyereknek van. Pokolian el van kényeztetve.
- Nem, csak látogatóban vagyok ma estére.
- Miért?
- Mert nem akarok itt élni – bár igen. Valamennyire.
- Miért? Nem kedveled őt? – kérdezi.
- De. Kedvelem őt – nevetek fel. – Csak… nem tudom. Miért teszel fel nekem mindig ilyen sok kérdést?
- Nem tudom – válaszolja egyszerűen, aztán előhúz valamilyen vonatkészletet az ágya alól.
- Nincsenek barátaid, akikkel játszhatnál? – kérdezem a fiútól.
- Nincsenek.
- Miért nincsenek?
Smith vállat von, majd szétválasztja a vonatsín egy részét. Kis kezei még egy darabot szétszednek, majd a fémet kicseréli két új sínnel egy dobozból, ami az ágya végében van.
- Biztos vagyok benne, hogy tudsz majd barátságokat kötni az iskolában.
- Nem, nem tudok.
- Seggfejek veled a gyerekek, vagy valami? – kérdezem tőle. Nem zavartatom magam azzal, hogy kijavítsam a szóhasználatomat. Vance-nak olyan szája van, mint egy kibaszott tengerésznek, és biztos vagyok benne, hogy a fia hallott már rosszabbat is.
- Néha – csavarja meg a végét valamiféle drótnak, aztán csatlakoztat hozzá egy kis vonatkocsit. A drót szikrázik a kezében, de nem rezzen meg. Másodperceken belül a vonat elkezd körbe menni a sínen sokkal gyorsabb sebességgel.
- Mi volt az, az, amit csináltál? – kérdezem tőle.
- Gyorsabbá tettem, nagyon lassú volt.
- Nem csodálom, hogy nincsenek barátaid – nevetek fel, ő nem teszi. Baszki. – Csak úgy értettem, mert olyan okos vagy, néha az okos emberek szörnyűek a szocializálódásban és senki sem kedveli őket. Mint Louis például, ő túl okos néha, amitől az emberek kellemetlenül érzik magukat.
- Oké… – néz rám, én pedig nem tehetek róla, de rosszul érzem magam miatta. Szar vagyok abban, hogy tanácsokat adjak, és nem tudom, miért is próbáltam meg egyáltalán.
Tudom, milyen érzés felnőni úgy, hogy nincsenek barátaid. Gyerekként soha nem volt egy barátom se, amíg el nem értem a pubertás kort és nem kezdtem el inni, füvet szívni és rossz emberekkel együtt lógni. Ők amúgy se voltak igazán a barátaim, csak azért kedveltek engem, mert kurvára azt csináltam, amit akartam, és ez „menő” volt nekik. Nem élvezték úgy az olvasást, ahogy én, csak a bulizást élvezték.
Mindig az a mérges kisfiú voltam a sarokban, akivel senki sem beszélt, mert féltek tőlem. A mai napig ez nem sokat változott, amíg nem találkoztam Louis-val, ő az egyetlen ember, aki őszintén törődik velem. Bár néha ő is fél tőlem. Képek a karácsonyról és a fehér ingére fröccsent vörösborról életre keltik gondolataimat. Gyanítom, hogy Liam is törődik velem, azt hiszem, de ez vele még mindig furcsa helyzet, és elég biztos vagyok benne, hogy csak Louis miatt törődik velem. Hajlamos arra, hogy ilyen ereje legyen az emberek felett. Főleg felettem.

Louis szemszöge
Smith már elaludt, Harry meg kevesebb mint tíz szót szólt hozzám az elmúlt egy órában. Távolságot tartott, én pedig nem tehetek róla, de viselkedését összehasonlítom azzal, hogy milyen volt telefonálás közben a héten. Egy kis részem azt kívánja, bárcsak telefonálnánk most ahelyett, hogy a szoba két végében ülnénk egymástól.
- Pisilnem kell – jelenti be, miközben a csatornák között kapcsolgatok a síkképernyős tévén.
Pillanatokkal később Kimberly és Christian sétálnak át az ajtón, akiket egy másik pár követ. Egy magas szőke nő egy rövid, egyberészes szoknyában lépked végig a keményfapadlón. Egy pillantást vetek az égig érő magassarkújára, és fáj tőle a bokám. Megajándékoz egy mosollyal és egy integetéssel, miközben követi Kimberlyt át az előtéren és be a nappaliba. Harry jelenik meg a folyosón, de nem mozdul meg, hogy belépjen a nappaliba.
- Sasha, ők itt Louis és Harry – mutat be minket kedvesen Kimberly.
- Örülök, hogy találkozunk – mosolyodom el, utálva azt, hogy nem jobban kinéző pizsama van rajtam.
- Én is – válaszolja Sasha egyenesen Harryre nézve. Ő a nőre bámul egy pillanatra, de egy szót sem szól.
- Sasha Christian üzleti partnerének egy barátja – tájékoztat minket Kimberly, vagyis engem, mert Harry egyáltalán nem figyel, szemei erősen fókuszálnak a hatalmas síkképernyőre, ami a falon lóg. – Ő pedig Max, ő Christiannal üzletel – belép a fénybe a férfi, és amikor végre szemügyre veszem a vonalait, meglepődöm, hogy Logan apját látom meg, Ken barátját az egyetemről.
- Max – ismétlem meg, körültekintően Harryre bámulva, hogy figyelmét az előttünk lévő ismerős archoz vezessem.
- Ti már találkoztatok korábban? – érti meg Kimberly.
- Csak egyszer, Sandpoint-nál – válaszolom. Max hideg vonásai kissé meglágyulnak az emlékeztetésemen, sötét szemei megfélemlítőek, és olyan erős jelenléte van, hogy azonnal az övének tekinti a szobát.
- Ah, igen. Te Harry Styles egy barátja vagy – formálja a szót egy mosollyal.
- Igazából ő… – csatlakozik hozzánk végre Harry a nappaliban, én pedig bosszúsan figyelem Sasha szemeit, amikkel Harry minden mozdulatát követi, ahogy Harry átmegy a szobán. Megigazítja aranyszínű ruhájának pántjait, aztán megnyalja az ajkait. Nem is lehetnék mérgesebb magamra, amiért ezt a rohadt, bő nadrágot vettem fel. Harry szemei a nőhöz villannak, én meg figyelem, ahogy lassan végignézi Sasha testét, feldolgozva magas, mégis formás alakját, mielőtt figyelmét Maxre irányítja. – Ő nem csak egy barát – fejezi be Harry, éppen ahogy Max kinyújtja kezét egy gyors és kínos kézfogásra.
- Látom – mosolyodik el az idősebb férfi. – Nos, akárhogy is van, ő egy jóvágású fiatalember.
- Az – motyogja Harry. Érzem bosszúságát Max jelenléte miatt.
Megpróbálok nem Sasha-ra bámulni, miközben bemutatja magát Harrynek másodszorra. Megajándékozza a nőt egy élénk bólintással, aztán leül a kanapéra. Csalódottság nyilall belém, amikor hatalmas helyet hagy köztünk. Miért érzem ennyire ragaszkodónak magamat hirtelen? Azért van, mert Sasha olyan gyönyörű, vagy azért ahogy Harry szemei végignézték a testét?
- Hogy van Logan? – kérdezem, hogy megtörjem a kínos feszültséget és a bennem kavargó fájó féltékenységet.
- Jól van, elfoglalt az egyetemmel – feleli hűvösen Max. Kimberly megkínálja őt egy pohár barna itallal, ő pedig másodpercek alatt ledönti a felét. – Bourbon whisky? – húzza fel a szemöldökét Christian felé.
- Csak a legjobb – válaszol Christian egy vigyorral.
- Fel kellene hívnod Logant néha, jó hatással lennél rá – néz Max Harryre.
- Nem hiszem, hogy szüksége van bármilyen hatásra – szólok bele. Nem igazán érdekel Logan, köszönhetően a féltékenységemnek, de erős szükséget érzek arra, hogy megvédjem őt az apjával szemben. Nem tehetek róla, de úgy érzem, mintha nem kedvelné a fiát, és ez roppantul zavar.
- Ó, ellent kell mondanom – villant egy fehérített mosolyt, én pedig hátradőlök a kanapé párnájának.
Ez az egész párbeszéd kellemetlen volt. Nem számítottam arra, hogy valaha is újra látom Maxet, és most, hogy tudom, ő az az ember, akire korábban utalt Kimberly, nem tehetek róla, de egy kicsit másképp nézek Christianra. Max sármos és gazdag, de nem tudom figyelmen kívül hagyni a sötétség szikráját mély barna szemei mögött és a rejtett rosszindulatot széles mosolyában. Egyébként is miért van itt Sashaval? Ő egy házas ember és Sasha ruhájának rövidségéből ítélve és abból, ahogy Maxre mosolyog, nem csak egy „barátjának” tűnik.
- Logan az állandó bébiszitterünk – szól közbe Kimberly.
- Kicsi a világ – forgatja a szemeit Harry, hogy annyira érdektelennek tűnjön, amennyire csak lehet, de elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, füstölög.
- Az, ugye? – vigyorog Max Harryre. Akcentusa erősebb, mint Harryé és Christiané, és közel sem annyira kellemes hallgatni.
- Louis, menj az emeletre – utasít halkan Harry. Max és Kimberly mindketten ránéznek, tudatva ezzel, hogy hallották a kérését.
Ez a helyzet még kínosabb most, mint csak néhány másodperccel ezelőtt. Most, hogy ők ketten hallották Harryt azt mondani nekem, hogy menjek fel az emeletre, határozottan nem akarok engedelmeskedni. Azonban ismerem Harryt, és meg fog bizonyosodni róla, hogy felérek az emeletre, akár fel kell vinnie engem, akár nem.
- Szerintem itt kellene maradnia és innia egy kis bort, vagy ezt a bourbon whiskyt, érlelt és nagyon jó – Kimberly, amilyen tökéletes háziasszony, lábra áll és a pulthoz lépked. – Melyik lesz? – mosolyodik el, egyértelműen ellenszegülve Harrynek.
Harry haragos pillantást vet Kimre, majd ajkait egy kemény vonallá préseli. Nevetni akarok vagy elhagyni a szobát, lehetőleg mindkettőt, de Max nagyobb kíváncsisággal figyeli a párbeszédünket, mint az szükséges, így nyugton maradok.
- Bor, csak egy pohárral – mondom Kimnek. Kitölti a fehér italt egy hosszú szárú pohárba, aztán elhozza nekem.
A távolság Harry és köztem úgy tűnik, csak nő a másodpercekkel, és gyakorlatilag látom ahogy a feszültség kis hullámokban áramlik róla. Iszom egy kortyot az erős borból, Max pedig végre elnéz tőlem.
Harry a falra bámul. Hangulata drasztikusan megváltozott azóta, hogy csókolóztunk, és ez nagyon aggaszt. Azt hittem, izgatott lesz, boldog és legfőképpen felizgult, és hogy majd többet akar, ahogy mindig is így tesz, ahogy én is így tettem és még mindig.
- Itt éltek, Seattle-ben? – kérdezi Sasha Harrytől.
Iszom még egy kortyot. Sokat iszom mostanában.
- Én nem – nem néz a nőre.
- Hmm, akkor hol laksz?
- Nem Seattle-ben – ha ez bármilyen más körülmények között lenne, leszidnám Harryt, amiért ilyen goromba, de most örülök, hogy az. Sasha a homlokát ráncolja, aztán Maxhez hajol. Ő rám néz, mielőtt gyengéden az ellenkező irányba irányítja a nőt. Már tudom, hogy viszonyod van, ne játszd most a szemérmeset.
Sasha csendben marad, majd Kimberly Christianra néz, hogy segítsen fordítani a beszélgetésen.
- Nos – köszörüli meg a torkát Mr. Vance. – A klubnyitó nagyszerű volt, ki gondolta volna, hogy ilyen vége lesz?
- Briliáns volt, az a banda… nem emlékszem a nevükre, de az utolsó… – kezdi el Max.
- A Reford valami? – javasolja Kimberly.
- Nem, nem az volt, szerelmem – kuncog fel Christian, aztán Kimberly az ölébe ül.
- Nos, akárkik is voltak, a következő hétvégére is le kell foglalnunk őket – feleli Max.
Néhány percnyi üzleti beszélgetés után Harry lábra áll, aztán eltűnik a folyosón.
- Általában udvariasabb – mondja Kimberly Sashanak.
- Nem, nem az. De nem cserélnénk el semmi pénzért – nevet fel Christian, és a többiek is csatlakoznak hozzá.
- Én elmegyek… – kezdem el.
- Rajta – integet el Kimberly, és megkönnyebbülök, hogy nem kell jó éjszakát kívánnom az új vendégeknek.
Mire elérem a folyosó végét, Harry már a vendégszobában van és becsukta az ajtót. Hezitálok egy pillanatig a szoba előtt, mielőtt lenyomom a kilincset, majd kinyitom. Amikor végre belépek, Harry oda-vissza járkál a szoba nagy területén.
- Valami baj van? – kérdezem tőle.
- Nem.
- Biztos vagy benne, mert fura vagy amióta…
- Jól vagyok. Csak ideges vagyok – ül le az ágy szélére, tenyerével farmerjának térd részét dörzsöli.
Imádom az új farmerját, felismerem a mi… az ő szekrényéből a lakásban. Anne vette neki karácsonyra, és utálta.
- Miért vagy ideges? – kérdezem halkan, megbizonyosodva róla, hogy hangom ne hallatszódjon a nappaliban is.
- Max egy pöcs – morajlik Harry. Egyértelműen nem érdekli, hogy meghallják-e. Nevetve suttogom, hogy:
- Igen, az.
- Szinte könyörgött, hogy őrüljek meg, amikor goromba volt veled – leheli.
- Nem volt goromba hozzám kifejezetten, szerintem ez egyszerűen a személyisége.
- Nos, akárhogy is volt, kurvára nem kedvelem őt, és bosszantó, hogy egy éjszakánk van együtt, a ház meg tele van.
- Tudom – értek egyet. Remélem, hogy Max és a szeretője nemsokára elmennek. – Utálom, hogy megcsalja a feleségét, Denise olyan kedvesnek tűnt.
- Leszarom ezt tényleg, csak nem kedvelem őt – feleli Harry.
- Nem sajnálod a feleségét? Még egy kicsit sem? Biztos vagyok benne, hogy fogalma sincs Sasharól.
- Én biztos vagyok benne, hogy tudja, Max egy seggfej. Nem lehet olyan hülye.
Elképzelem Max feleségét egy kastélyban valahol a dombokon, egy drága ruhát viselve, teljes haj és smink, hűtlen férjére várva, hogy hazaérjen. A gondolat elszomorít, és titkon remélem, hogy Denise-nek is megvan a maga „barátja”.
- Akárhogy is van, ez akkor is helytelen – védekezem.
- Igen, de ez a házasság neked. Megcsalás, hazudozás, satöbbi, satöbbi.
- Nem mindig ez a helyzet.
- Tízből kilencszer – von vállat. Utálom, hogy ilyen negatív véleménnyel van a házasságról.
- Nem, ez nem igaz.
- Megint a házasság miatt fogsz vitatkozni velem? Nem hiszem, hogy idáig kellene mennünk – figyelmeztet, tekintete találkozik az enyémmel, és egy nagy levegőt vesz.
Le akarom ezt rendezni vele, elmondani neki, hogy nincs igaza és megváltoztatni a nézőpontját a házassággal kapcsolatban, de tudom, hogy ez értelmetlen. Harry már kialakította a véleményét a házassággal kapcsolatban még azelőtt, hogy találkozott velem.
- Igazad van, nem kellene erről beszélnünk. Főleg, amikor már amúgy is fel vagy húzva.
- Nem vagyok felhúzva – kötekedik.
- Oké – forgatom a szemeimet rá, aztán Harry lábra áll.
- Ne forgasd rám a szemedet, – csattan fel – ha már amúgy is ideges vagyok, tényleg azt hiszed, hogy azt akarom, még jobban bosszants? – tesz felém egy lépést Harry, mire a belsőm összeszorul. Szemei kemények és sötétek, kezei ökölbe vannak szorulva az oldalánál. Nem tehetek róla, de a szememet forgatom, ismét. – Louis… – morogja.
Én nyugodtan állok, mozdulatlanul és megingathatatlanul. Nincs oka, hogy mérges legyen rám. Az, hogy Max egy nagyképű barom, egyáltalán nem az én hibám. Ez egy tipikus Harry Styles szeszély, és ezúttal nem dőlök be.
- Csak egy éjszakára vagy itt, emlékszel? – emlékeztetem őt, aztán figyelem, ahogy haragja eltűnik vonásaiból. Továbbra is haragosan néz rám, veszekedésre várva. Nem adom meg neki.
- A fenébe, igazad van – sóhajt fel végre. Le vagyok nyűgözve hangulatának gyors változásán, és hogy milyen könnyű volt eloszlatni bosszúságát. – Gyere ide – tárja szét karjait, ahogy Harry mindig teszi, majd belesétálok, ahogyan már régóta nem tettem.
Harry nem mond semmit, csak körém fonja karjait, és állát a fejem tetején pihenteti. Illata ellenállhatatlan, légzése lelassult kirohanása óta, és meleg, olyan meleg. Másodpercekkel, vagy talán percekkel később Harry elhúzódik tőlem, nagyujját az állam alá teszi.
- Sajnálom, hogy fasz voltam. Nem tudom, mi volt a problémám, szerintem csak Max feldühített, vagy talán a bébiszitterkedés volt az, vagy az az ellenszenves Stacey. Nem tudom, de sajnálom.
- Sasha – javítom őt ki egy mosollyal. A zöld szemek vállamon lévő szörnye lassan eltűnik.
- Ugyanaz, aki kurva, az kurva.
- Harry! – ütöm meg a mellkasát gyengéden. Az alatta lévő izmok keményebbnek érződnek, mint arra emlékeztem. Naponta edzett… gyorsan visszaemlékszem arra, hogyan néz ki a fekete pólója alatt, megváltozott a teste azóta, hogy utoljára szemet vetettem rá?
- Csak mondom – von vállat, majd végighúzza ujjbegyeit állam lágy vonalán. – Tényleg sajnálom, nem akarom tönkretenni a veled töltött időt. Megbocsátasz? – feleli. Harry arca elpirul, hangja olyan lágy, és ujjbegyei finoman simogatják a bőrömet, ami annyira jó érzés. Szemeim lecsukódnak, ahogy nagyujja átrajzolja ajkaim körvonalát. – Válaszolj – erőlteti lágyan.
- Mindig megteszem, nem? – lehelem. Mindkét kezemet a csípőjén pihentetem, nagyujjam pólója alatt lévő csupasz bőrébe nyomódnak. Arra számítok, hogy ajkait az enyéimen érzem meg, de amikor kinyitom a szemeimet, felhúzza védekező falait. – Valami baj van? – hezitálok.
- Nekem… – áll meg mondat közben. – Fáj a fejem – feleli.
- Szükséged van valamire? Megkérdezhetem Kimet, hogy…
- Nem, jól vagyok. Szerintem csak aludnom kell, vagy valami. Amúgy is késő van.
Szívem elszorul szavai miatt. Mi történik vele és miért nem akar újra megcsókolni? Csak néhány másodperccel ezelőtt azt mondta nekem, hogy nem akarja tönkretenni a rövid együtt töltött időnket, erre most aludni akar? Felsóhajtok.
- Oké – nem fogok könyörögni Harrynek, hogy maradjon ébren és töltse velem az időt. Zavarban vagyok visszautasításától, és őszintén szükségem van egy pillanatra egyedül mentás lehelete nélkül, ami legyezgeti az arcomat, valamint zöld szemei nélkül, melyek az enyéimbe fúródnak, elhomályosítva ítélőképességem kis darabját, amim még megmaradt. Gondolataimtól függetlenül, még mindig várok rá, hogy megkérdezze, alhat-e a szobámban vagy fordítva, de nem teszi.
- Akkor reggel látlak? – kérdezi.
- Igen, persze – elhagyom a szobát, mielőtt még tovább hozom magam zavarba, majd bezárom a hálószobaajtómat magam után.
Szánalmasan átmegyek a szobán ismét, hogy kinyissam az ajtót, remélve, hogy talán, csak talán Harry átjön rajta.

Harry szemszöge
Baszki. Baszki.
Visszatartottam dühömet, legalábbis javarészt, egész héten. Egyre nehezebb és nehezebb volt ezt megtenni, így amikor Zayn folyamatosan visszamászik a fejembe, az kurvára az őrületbe kerget. Tudom, hogy rohadtul őrült vagyok, amiért ennek a megszállottjává váltam, és nincs kétségem, hogy Louis is egyetértene, ha elmondanám neki, miért vagyok ennyire felhúzva. Ez nem csak Zayn miatt van, Max és a gúnyos hangja Louis-val, a kurvája és az ő buta bámulása rám, Kimberly provokálása felém, amikor azt mondtam Louis-nak, hogy menjen fel az emeletre, ez mind egy kibaszott nagy bosszúság, irányításom pedig kezd fogyni. Érzem, ahogy az idegeim pattanásig feszülnek, és az egyetlen módja annak, hogy ezt megoldjam az az, hogy megüssek valamit vagy Louis-ba temessem magamat és elfelejtsek mindent, de még kurvára azt sem tehetem meg. El kellene süllyesztenem benne magamat most, többször is, amíg az istenverte nap fel nem kel, hogy kompenzáljam a múlt heti poklot érintése nélkül.
Hagyjátok csak rám, hogy elbasszam ezt az estét, amúgy is biztos vagyok benne, hogy Louis arra számított, hogy elbaszom. Ezt csinálom hibátlanul, minden alkalommal.
Lefekszem az ágyra, majd oda-vissza nézelődök a plafon és az óra között két órán keresztül. Most már éjjel két óra van. Az idegesítő hangok a nappaliból egy órával ezelőtt elhalkultak, és örültem, mikor meghallottam Max és Stacey elköszönését, aztán Vance és Kim lépéseinek hangját, ahogy felsétáltak a lépcsőn.
A folyosóról már érzem. Érzem a húzást, a kibaszott mágneses töltést Louis-hoz rángatva és könyörögve nekem, hogy mellette legyek. Figyelmen kívül hagyva az ellenállhatatlan elektromosságot, kiszállok az ágyból és átöltözöm abba a tiszta fekete rövidnadrágba, amit Louis összehajtogatott és letett a szekrényre. Tudom, hogy Vance-nak van egy edzőterme ebben a hatalmas házban valahol, és meg kell ezt találnom, mielőtt még azt is elveszítem, ami az agyamból megmaradt.