Helló! 😊
Már itt is van a fejezet, mivel teljes káosz minden hetem mostanában, így megint csak este jutott eszembe 😅 De nagyon cuki lett, extrán, minden pillanata, úgyhogy biztosan imádni fogjátok, nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre majd! És már csak egy bónusz rész van hátra, ami a jövő héten érkezik, utána végleg vége a történetnek... addig mindenki készüljön fel lelkileg :') De a lényeg, hogy találkozunk még egy hét múlva! Ó, és a kommentekre is válaszolok valamikor már 😄
Kellemes olvasást! 😊😘
Hét
Két hónappal később.
A nap meleg, a levegő pedig tele van nyugtalan érzelmekkel.
Harry meglátja Liamet. És Liamnek szimpatikus szemei vannak, majd rámosolyog. Harry próbálja megtartani nyugalmát, de Liam átlát rajta. Megállnak egymás előtt, adva egymásnak egy játékos lenézést, amíg össze nem ölelkeznek.
- Öreg és házas leszek most. Mint te – motyogja Harry a vállába.
- Csatlakozz a klubba.
Karen, Ken és a többiek, ahogy Harry mondaná, mindannyian eljönnek, hogy megöleljék őt. Nem mintha Harry bánná, de ettől még nyugtalanabb lesz. Aztán Harry a fürdő felé sétál, magára nézve a tükörben most már a milliomodik alkalommal. Liam bemegy, majd elmondja neki, hogy jól néz ki, és hogy kint kell lennie, mert Louis majdnem itt van már. Harry megkérdezi:
- Még mindig tetszem neki, igaz?
Liam a szemeit forgatja, aztán megütögeti Harry hátát, adva neki egy kis teret és elhagyva a fürdőt.
…
Louis egy káosz.
Ő és Kimberly elmennek, hogy elvigyék Louis öltönyét, aztán Louis felpróbálja. Bizonytalanságai vannak, rámutatva a legapróbb dolgokra is, hogy kritizálja.
- A bolt megvilágításában a színek egyenetlenül néznek ki. A bal ujja sötétebb…
- Louis, be kell fognod és lenyugodnod.
- Bocs – sóhajtja Louis. Aztán elakad a lélegzete. – Nem viselhetem ezt a cipőt. Fűzője van, és lehet, hogy megbotlok benne, új kell, de nincs időnk, és hogy…
- Felhívom Harryt.
- Ne! Nem…
- Fel fogom.
- Csendben leszek – fújtatja Louis, mire Kimberly elégedetten elmosolyodik.
Elhagyják a boltot, majd beszállnak egy taxiba. Harry és Louis egy kis házban élnek egy udvarral, ahol az esküvő lesz megtartva. Kimberly az érintőképernyőre koppint az anyósülés hátulján, kitöltve egy kérdőívet, ahol nevetséges válaszokat ad meg, amikről azt gondolja, hogy viccesek, miközben Louis meg ideges.
Összeházasodik. Harryvel. És esküvőjük lesz. Egy esküvő.
Ahogy a háza a látótérbe kerül, Louis szíve száguldozik, mire Kimberly megfogja a kezét, nyugtatóan megszorítva azt.
- Dögösen néztek ki, és ne aggódj, sok képet fogok csinálni.
Louis megköszöni neki, és nem tehet róla, de arra gondol, hogy évek múlva a képeket fogja nézni erről a napról Harryvel, a férjével az oldalán.
Harry és Louis mindent elterveztek, így nem fognak egymásba futni, mielőtt házasok lesznek. Louis oka a hagyomány volt, Harry pedig egyetértett, mert valószínűleg tönkretenné Louis öltönyét pár módon. És az, hogy Louis szex-hajjal sétáljon végig a padsorok között, nem lenne kedvező.
Miután felöltözik, Louis meglátja néhány barátját és az anyját. Megöleli őt, majd tonnányi puszit ad neki könnyekkel a szemeiben.
- Anya, még el sem kezdődött az esküvő.
- De most v… van az esküvőd – mondja, hangja megtörik.
Louis felnevet, aztán megöleli őt. Olyan hálás, hogy itt van. Soha nem képzelte volna, hogy valóban összeházasodik Harryvel, azt meg főleg nem, hogy anyja támogatni fogja őt.
Egy ideig tartó toporgás után az esküvő elkezdődik. Mindenki elhelyezkedik. Louis az ajtó mögé áll, ami az udvarra vezet. Kezei össze vannak kulcsolva, idegesen, de izgatottan. Tényleg alig várja, hogy meglássa Harryt. Ez valóban a legemlékezetesebb nap mindkettőjük számára.
Az anyja szorosan megöleli őt, de azonnal elhúzódik letörölve a könnyeit.
- Nem akarom tönkretenni az öltönyödet.
Louis megajándékozza egy kis mosollyal, mert ez minden, amit tenni tud.
Időközben Harry kint áll, sebezhetően mindenki előtt. A zongorista lejátssza az első hangot, szíve pedig kiugrik a mellkasából. Eszébe jut a beszélgetés Louis-val, amikor azt mondta, nem akar hülye zenét az esküvőn. De aztán rájött, hogy szörnyű ötlet lenne, hogy Louis teljes csendben sétáljon végig a padsorok között. Elmosolyodik magának, majd az udvar szépségére néz, ami egyszerű vörös és fehér liliommal van tele.
Erre várt egész életében, és egyszerűen csak nem tudta. Vagyis nem esküvőre és házasságra pontosan. Hanem Louis-ra. Nincs semmi több, amit akarna, mint azt, hogy tudja, élete hátralévő részében Louis-val lesz. Azonban mindenek előtt nincs szüksége valami esküvőre ahhoz, hogy ezt bebizonyítsa. De ha ez boldoggá teszi Louis-t, akkor legyen. Minden egyes nap Louis-val különleges volt, az és lesz is. Ezt soha nem fogja természetesnek venni.
Az ajtó kinyílik, aztán mindenki megfordul a helyén. Harry és Louis úgy tűnik, abbahagyják a lélegzést abban a pillanatban, hogy szemkontaktust létesítenek. Mindegyikük a leggyönyörűbb embert látja a világon, és újra szerelmesek lesznek abban a másodpercben.
A zongorával a háttérben szipogások hallatszanak érzelmes emberektől az udvaron. Louis elkezd Harry felé sétálni, Harry pedig türelmesen vár. Emlékek villannak fel a szemeikben, Louis-nak ahogy meglátja Harryt a szobában először, és Harry-nek, ahogy azt mondta, nézzen el, amikor a valóságban nem akart. Louis régi khaki nadrágjai, amik még mindig az őrületbe kergetik Harryt.
És aztán emlékek jönnek létre.
Miután csókolóznak, megvacsoráznak, majd Louis megkéri Harryt, hogy táncoljanak, és azt is teszik. Távolabb mennek a tömegtől, előre-hátra ringatózva. Ezúttal Harry küzd kevesebbet a lábaival.
Louis pedig Harry szemeibe néz, meglátva magát végigsétálni a padsorok között. Emlékszik minden egyes remegő lépés érzésére, amit megtett, azt akarva, hogy Harry karjaiba fusson. Érzi a szorítás nyomását, amit az anyja adott neki, ahogy elengedte.
És csókolóznak.
Csókolóznak, miközben bejelentik őket férjként. És csókolóznak most, tánc közben.
Az érzés pontosan ugyanolyan, mégis idegen. Harry megcsókolja a férjét először azon az udvaron, és olyan érzés, mint egy álom. Mintha kapott volna egy második esélyt az életben. Pillangókat éreznek, ahogy ajkaik találkoznak, Louis-nak pedig meg kell szorítania Harryt, hogy a csók helyénvaló maradjon.
Louis szereti Harryt. Igazán szerette őt még korábban is. Szereti Harryt azért, aki, és nem volt kétsége, hogy Harry mindig boldoggá fogja őt tenni. Harry nem volt állandóan mérges vagy zaklatott. Megtanulta használni a szavait, és néha előbb gondolkozik és aztán cselekszik. (Néha.) Látja, hogy Harry boldogabb önmagával. Ez minden, ami számít. Van egy esszencia Harryhez, amit csak Louis ismer. És annyira nagyon szereti őt.
Harry végighúzza ujjhegyeit Louis öltönyének sima felszínén. Visszanéz Louis-nak azokba a káprázatos kék szemeibe, amik pontosan előtte vannak. A kék szemek, amik nem is olyan régen végigsétáltak a padsorok között. Azokba a sétáló kék szemekbe néz, az idő pedig telik, a saját, gyors iramában haladva.
Ahogy az évek telnek, azok a szemek hirtelen világosbarnává váltak. A séta meg lassú és bizonytalan lett.
Harry kinyújtja karjait, hogy engedje Rosaline-t közéjük esni, miközben Louis bezárja őket egy ölelésbe.
- Ez volt az első valódi járása! – feleli Louis izgatottan, majd felveszi Rosaline-t, körbe forogva. Harry felnevet, aztán megszorítja a lány arcát, ahogy Louis leülteti őt.
- Szeretlek – mosolyodik el Harry, és éneklő hangon mondja.
- Mindannyian tudjuk, hogy én vagyok a kedvence, Harry…
- Biztos vagy ebben? – húzza fel egy szemöldökét Harry. Louis bólint, majd Harry elkezdi üldözni őt, elejtve magukat és a padlóra esve. – Kár, hogy nem csinálhatjuk pontosan itt, a padlón, mint régen – feleli egy vigyorral.
- Harry! Te nem… – pirul el Louis. Harry félbeszakítja őt egy gyors csókkal, mielőtt felkelnek. Beviszi Rosaline-t a játszószobájába.
Rendkívül nehéz volt az, hogy megkapják Rosaline-t Harry múltbeli viselkedésének következtében. Miután összeházasodtak, öt év kellett nekik, hogy egyáltalán az adoptálás mellett döntsenek. Harry egyszerűen nem volt kész, Louis pedig megértette, és soha nem erőltette, hogy meghozzon egy korai döntést. Aztán egy este, a semmiből, Harry azt mondta Louis-nak, hogy készen áll. Az élet nem volt tökéletes. Többször is veszekedtek, Louis túl makacs volt, és Harrynek is megvoltak a maga estéi. De megcsinálták.
Néhány évvel később egy nap Harry elmegy felvenni Rosaline-t az iskolából, aki egy csapat lánnyal beszélget. A lányok öt vagy hatévesek (honnan kellene Harrynek megmondania a különbséget?), körülbelül Rosaline-nal egyidősek, és mindegyikük figyelmesen hallgatja őt.
- És most?
És:
- Igen! Milyenek ők ma? – kérdezik. Rosaline elmosolyodik.
- Csak annyit tudok, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Harry zavarba jön. Amint Rosaline befejezi a kis beszédét, Harryhez szalad. Felveszi őt.
- Miről beszélgettetek ott?
- Rólad és Lou-ról – mosolyodik el. Harry mosolyog, de aztán komoly arcot vág.
- Kérlek, ne mondd el még egyszer azt a nyálas véget. Rosszul leszek tőle.
Rosaline megböki az arcát, miközben nevet és a fejét rázza.
- Soha!
Majd azon az estén Harry elmondja Louis-nak, hogy mit hallott meg, mire Louis megüti őt egy mosollyal.
- Azt mond, amit csak akar! Nem mondhatod meg neki, hogy azt nem mondhatja!
Harrynek túlságosan ismerős ez a kijelentés.
- Technikailag megtehetem.
Louis felnevet, aztán közelebb csúszik Harryhez.
- Bár tényleg boldogan élünk, míg meg nem halunk. Azt mondanám, hogy ez egy nagyszerű befejezés lett volna a könyvednek.
Harry kienged egy nevetést, amit eltakar a kezeivel, nehogy felébredjen Rosaline.
- Kibaszottul kizárt, hogy valaha is engedném, hogy bármelyik történetem vagy bármelyik életrajzom úgy végződjön.
Louis hamisan az ajkát biggyeszti.
- Még nekem sem?
Harry a szemeit forgatja, aztán megcsókolja Louis arcát.
- Dehogy.
Majd elalszanak és Rosaline hangjára ébrednek fel a következő nap egymás karjában. Nincs szükségük semmi másra, csak erre.
