Helló! 😊
Bocsánat, hogy ismét ilyen későn, beadandó hegyek várnak rám, időm pedig nincs 😩 Hát nem is tudom, hogy mit mondjak erről a részről, nagyon sok minden történik benne. Az elején még minden rendben viszonylag, a vége viszont... szörnyűség, úgyhogy készüljetek fel mindenre! Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogtok gondolni a fejleményekről. Egy hét múlva találkozunk ismét.
Kellemes olvasást! 😊😘
Chapter 260
Louis szemszöge
Amikor az ébresztőm megszólal hétkor, ki kell kényszerítenem magamat az ágyból. Alig aludtam, hánykolódtam és forgolódtam egész éjszaka. Legutolsó alkalommal, amikor megnéztem az órát, hajnali három volt, és nem voltam benne biztos, hogy aludtam-e bármennyit is, vagy egész végig ébren voltam.
Harry alszik, keresztbe tett karjai a hasán pihennek. Nem ölelt át tegnap este, egyszer sem. Az egyetlen érintés, amit kaptam, abból állt, hogy kezével értem nyúlt álmában, csak hogy megbizonyosodjon róla, még mindig ott vagyok, mielőtt visszatette a hasára.
Hangulatváltozása valamennyire várható volt, tudom, hogy nem akart idejönni az esküvőre, de szorongásának magas szintjének nincs értelme számomra, főleg mivel nem hajlandó beszélni velem róla. Szeretném megkérdezni tőle, várhatóan hogyan kezelné azt, hogy ha ideköltöznék vele, ha azt sem akarja, hogy egy hétvégére itt legyek. Megsimogatom kezemmel homlokát, ellökve onnan a haját, aztán lejjebb, hogy megérintsem az enyhe borostát elszórtan az állvonalán. Szemhéja megrebben, mire gyorsan elhúzódok és lábra állok. Nem akarom felébreszteni őt, az ő alvása sem volt békés egy kicsit sem.
Bárcsak tudnám, mi háborgatta őt fel, bárcsak ne zárkózott volna be ilyen sietősen. Feltárt nekem mindent abban a levélben, amit nekem írt, és míg a benne lévő legtöbb dolog az ő szörnyű hibái voltak, túltettem magam rajtuk és tovább léptem. Amit a múltjában tett, semmi sem okoz több kárt a jövőnknek. Szüksége van rá, hogy tudja ezt, tudnia kell ezt, vagy ez sosem fog működni.
Nem nehéz megtalálni a fürdőt, és türelmesen várok, hogy a víz barnából tisztára váltson. A zuhanyzó hangos, a víznyomás pedig nagyon erős, majdnem fájdalmas, de csodát tesz a hátamban és a vállizmaimban lévő összegyűlt feszültséggel.
Már tavasz van, és itt Közép-Londonban olyan érzés is. Anne nem mondott konkrét időpontot a terveinkre ma, így a földszintre indulok, hogy csináljak egy kis teát. Egy órával később visszamegyek az emeletre, hogy elhozzam a nook-omat, hogy elfoglaljam magamat. Harry a hátára fordult, arcán erős homlokráncolás van. Anélkül, hogy megzavarnám őt, gyorsan elhagyom a szobát és visszamegyek a konyhaasztalhoz.
Még egy óra eltelik, aztán megkönnyebbülök, Anne sétál át a hátsóajtón. Barna haja hátra van fogva egy alacsony kontyba, és mi másban van, mint melegítőben.
- Reméltem, hogy ébren vagy, egy kis időt akartam adni neked, hogy aludj a tegnapi hosszú nap után – mosolyodik el. – Én készen vagyok, amikor te is.
Még egyszer a szűk lépcsősor felé pillantok remélve, hogy Harry lesétál egy mosollyal és egy búcsúcsókkal, ez nem történik meg. Követem Anne-t kifelé a hátsóajtón.
Harry szemszöge
Amikor Louis-ért nyúlok, ő nincs az ágyban. Nem tudom, hány óra van, de a nap rohadtul túl fényes, átszűrődve a fedetlen ablakokon, megpróbálva arra kényszeríteni engem, hogy felébredjek.
Szarul aludtam egész este, Louis meg folyamatosan hánykolódott és forgolódott álmában. Az éjszaka legnagyobb részében ébren voltam, megtartva a távolságot nyugtalan testétől. Hatalmat kell nyernem efelett, mielőtt tönkreteszem ezt az egész hétvégét neki, egyszerűen csak úgy tűnik, nem tudom kirázni a paranoiámat. Nem miután anyának van mersze Louis-t Susan Kingsley közelébe vinni.
Nem zavartatom magam azzal, hogy átöltözzek, megmosom a fogamat, majd dobok egy kis vizet a hajamra. Louis már lezuhanyozott, piperetáskája szépen el van rakva az egyébként üres szekrénybe.
Amikor a konyhába érek, a kávéfőző még mindig meleg és félig tele van, egy elöblített kávéscsésze pihen a pulton. Louis és anya már biztosan elmentek, meg kellett volna szólalnom és távol tartani őt attól, hogy elmenjen. Miért nem tettem? Ez a nap kétféleképpen mehet, Susan totális ribanc lehet és pokollá teheti Louis napját, vagy tarthatja az istenverte száját és minden rendben lehet.
Mi a faszt kellene csinálnom egész nap, amíg anya és Louis a városban járkálnak? Vagyis, úgy értem… Egyébként megkereshetem őket, nem lenne nehéz, de anya valószínűleg dühös lenne, és holnap lesz az esküvője.
Megígértem Lou-nak, hogy a legjobban fogok viselkedni ezen a hétvégén, még akkor is, ha már megszegtem az ígéretet, nem kell még rosszabbá tennem.
Louis szemszöge
- Olyan szép a hajad – nyúl át Anne frissen manikűrözött körmével az asztalon, hogy megérintse a hajamat.
- Köszönöm – mosolyodok el, egyenesen az asztalunk mögött lévő tükörbe nézve.
A spa-kezelésnél lévő nő megdöbbent, hogy még soha nem volt befestve a hajam korábban. Néhány percnyi meggyőzés után beleegyeztem, hogy sötétítsük be a hajamat kissé, csak a tetején. A végső szín egy nagyon sötétbarna a természetes barna hajamba halványulva a végek felé. A különbség alig észrevehetető, és sokkal természetesebbnek néz ki, mint vártam. A szín nem végleges, csak egy hónapig fog tartani. Nem voltam kész egy végleges változásra, de minél többet nézem magamat a tükörben, annál jobban tetszik. A nő csodát tett a szemöldökömmel is, tökéletes ívbe kiszedve. Furcsa, hogy élvezem ezt? Az összes többi nő engem bámult, és kellemetlenül éreztem magamat.
A kocsihoz való séta alatt Anne ugratott a vékony cipőm miatt, ugyanúgy ahogy a fia szokott, én meg visszatartottam a tréfás megjegyzésemet arról, hogy ő mindennap melegítőt visel. Az egész út alatt az ablakon nézek ki, feldolgozva minden egyes otthont, épületet, piacot és embert az utcán.
- Ez az a hely – szólal meg Anne percekkel később, miközben bekanyarodik a kocsival egy fedett parkolóba, ami két kis épület között helyezkedik el.
Követem őt a kettő közül a kisebbik bejáratához. A téglaépület egészét moha fedi be, majd a belső Liamem jön elő, a fejemben utalva A Hobbit filmre. Liam pontosan ugyanerre a dologra gondolna, ha itt lenne, és nevetnénk együtt, miközben Harry azon zúgolódna, hogy milyen szörnyűek ezek a filmek, és mennyire tönkretették J.R.R Tolkien eredeti munkáját. Liam vitatkozna vele, mint mindig, azt állítva, hogy Harry titokban imádja ezeket a filmeket, mire Harry felmutatná neki a középső ujját.
Önző módon elképzelek egy helyet, ahol Harry, Liam és én közel élhetünk egymáshoz, egy helyet, ahol Liam és Danielle Seattle-ben lakhatnak, talán ugyanabban az épületben, mint Harry és én. Egy helyet, ahol a néhány ember közül az egyik, aki tényleg törődik velem, nem fog átköltözni az egész országon néhány hét múlva.
- Elég meleg van ma, szeretnél kint enni? – kérdezi Anne a fémasztalokra mutatva, melyek a teraszon vannak kirakva.
- Az jó lenne – mosolyodom el, követve őt, hogy leüljünk az utolsó sorba. A pincérnő kihoz egy kancsó vizet az asztalunkhoz, majd két poharat helyez Anne elé és elém.
- Még egy valaki csatlakozik hozzánk… itt kellene lennie bármelyik… – kutatják Anne szemei a járdát. – Itt is van!
Megfordulok, hogy meglássam a magas, barna hajú nőt, aki átsiet az úton, kezeivel integet a levegőben. Padlóhosszúságú szoknyájától és magassarkújától nehezebben mozog olyan gyorsan, mint amennyire tűnik, hogy próbálkozik.
- Susan! – derül fel Anne arca a nő ügyetlen belépésén.
- Anne, kedvesem, hogy vagy? – hajol le Susan, hogy megpuszilja Anne mindkét arcát, mielőtt hozzám fordul és ugyanezt teszi. Zavarban vagyok, ahogy kínosan elmosolyodok, bizonytalanul, hogy viszonoznom kellene-e vagy sem az ismeretlen üdvözlést.
A nő szemei mélykékek, a legszebb kontrasztot hozva létre sápadt bőréhez és sötét hajához. Elhúzódik, mielőtt eldönthetném, hogy mit tegyek.
- Biztosan te vagy Louis, olyan sok csodálatos dolgot hallottam már rólad – mosolyodik el, és meglep azzal, hogy mindkét kezemet az övébe veszi. Lágyan megszorítja és egy fényes mosollyal ajándékoz meg, mielőtt kihúzza a széket mellettem és helyet foglal.
- Örülök, hogy találkozunk – mosolygok rá. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak a nőről, tudom, hogy nem tetszik az, amilyen hatással volt Harryre a neve tegnap este, de olyan bájosnak tűnik, ez összezavaró.
- Sokáig vártatok? – kérdezi, aztán megfordul, hogy feltegye táskáját a szék támlájára.
- Nem, az előbb érkeztünk meg. Egész reggel spa-kezelésen voltam – dobja át a vállán Anne fényes, barna haját.
- Azt látom, olyan illatotok van, mint egy csokor virágnak – nevet fel Susan, megtöltve a poharát vízzel. Akcentusa elegáns és sokkal erősebb, mint Harryé és Anne-é.
Harry tegnap esti hangulatváltozása ellenére is szerelmes vagyok Angliába, főleg ebbe a községbe. Kutattam egy kicsit, mielőtt megérkeztünk, az interneten lévő fényképek nem tesznek eleget ennek az időtlen községnek a szépségének. Áhítatban vagyok, miközben körbenézek az utcán, hogy lehet valami, ami olyan egyszerű, mint a macskaköves utcák kis kávézókkal és boltokkal, ennyire elragadó, ennyire izgalmas?
- Készen állsz az utolsó próbádra ma? – kérdezi Susan Anne-től.
Tovább folytatom a környezetem feldolgozását, csak alig hallgatva a nők beszélgetését. Figyelmemet a hatalmas és történelmi könyvtárnak szentelem az út másik felén. Csak elképzelni tudom azt a gyűjteményt, ami benne lehet.
- Igen, ha ezúttal nem lesz jó rám, be kell majd perelnem a bolt tulajdonosát – nevet fel Anne.
Visszafordulok hozzájuk, és kényszerítem magamat, hogy távol tartsam ostoba nézésemet, amíg rá nem veszem Harryt, hogy vigyen el városnézésre.
- Nos, tekintve, hogy én vagyok a tulaj, lehet, hogy van ezzel problémám – Susan nevetése hangos és nagyon elragadó.
Folyamatosan emlékeztetnem kell magamat, hogy körültekintő legyek vele. Képzeletem kezd eltűnődni, ahogy a gyönyörű nőre nézek. Volt vele Harry bensőséges viszonyban? Említette, hogy volt szexuális légyottja idősebb nővel, jó néhánnyal, de soha nem engedtem neki, hogy részletesen kifejtse. Susan, tág, kék szemeivel és hosszú, barna hajával, közéjük tartozik? Megborzongok a gondolaton. Remélem, hogy nem.
Figyelmen kívül hagyom a féltékenységet, ami a gondolattal jön, és kényszerítem magamat, hogy élvezzem az ínycsiklandozó szendvicset, amit a pincérnő az előbb tett le elém.
- Szóval Louis, mesélj magadról – szúrja bele villáját egy darab salátába, majd kifestett ajkaihoz teszi. Idegesen szólalok meg.
- Az első évemet fejezem be a Washington State-en, nemrég költöztem Seattle-be.
Anne-re pillantok, aki most a homlokát ráncolja, Harry biztosan nem mesélt neki a költözésemről, vagy talán megtette és Anne feldúlt, amiért Harry nem költözött oda velem?
- Seattle remek városnak tűnik, még soha nem voltam Amerikában, – ráncolja az orrát – de a férjem megígérte, hogy elvisz ezen a nyáron.
- El kellene látogatnod, szép hely – jegyzem meg hülyén. Itt ülök egy mesebeli községben és azt mondom, hogy Amerika szép, valószínűleg utálni fogja. Most már ideges vagyok, kezeim kissé remegnek, miközben előveszem a mobilomat a táskámból, hogy üzenetet küldjek Harrynek. Csak egy egyszerű „hiányzol” -t.
Az ebéd további része az esküvőről való beszélgetéssel telik el, és nem tehetek róla, de megkedvelem Susant. Tavaly nyáron volt a második esküvője, ő maga tervezte, és nincs gyereke, csak egy unokahúga és unokaöccse. A tulajdonában van egy esküvői bolt, ahonnan Anne választotta a menyasszonyi ruháját, ez az egyik az öt közül Észak-Közép-Londonban. A férjéé a három legnépszerűbb kocsma és ő is működteti őket, mindegyik három mérföldnyi távolságon belül van egymástól.
Susan esküvői boltja csak néhány háztömbnyire van az étteremtől, így úgy döntünk, hogy sétálunk. Meleg van ma és ragyogóan süt a nap, még a levegő is felfrissítőbbnek tűnik. Harry még mindig nem válaszolt az üzenetemre, de valahogy tudtam, hogy nem fog.
- Pezsgőt? – ajánlja Susan abban a pillanatban, hogy átlépünk a kis bolt ajtaján. A hely minimális, de tökéletesen dekorált, régi stílusú és bájos, fekete-fehér fed minden centimétert.
- Ó, nem, köszönöm – mosolyodom el. Anne elfogadja az ajánlatát, és megígéri nekem, hogy csak egy pohárral iszik.
Majdnem mondom neki, hogy igyon többet, érezze jól magát, de nem bízom magamban, hogy itt vezessek, furcsa érzés az anyósülésen ülni, nem tudom elképzelni a vezetést. Ahogy figyelem Anne-t nevetni és viccelődni Susannal, nem tehetek róla, de arra gondolok, igazából mennyire különböző Anne és Harry. Anne annyira pezsgő és élénk, Harry meg olyan… nos, Harry. Tudom, hogy nem igazán jó a kapcsolatuk, de szeretném azt gondolni, hogy ez a hétvége megváltoztathatja, nem teljesen, de remélhetőleg Harry összemelegedik az anyukájával az esküvője napján.
- Egy perc és kint leszek, érezd magad otthon – feleli nekem Anne, mielőtt behúzza a függönyt a fő öltözőben a bolt közepén.
Én helyet foglalok a bársonyos, fehér kanapén, majd felnevetek, amikor meghallom Anne-t szitkozódni Susanre, amiért becsípi a bőrét a cipzárba. Talán ő és Harry jobban hasonlítanak egymásra, mint gondoltam.
- Elnézést – szakítja félbe gondolataimat egy női hang. Amikor felnézek, egy fiatal nő kék szemeivel találom szembe magamat, akinek gömbölyű, terhes pocakja van. – Bocsánat, láttad Susant? – kérdezi, szemei átvizsgálják a helyiséget.
- Ott van bent – mutatok a nagy függönyre, mely az öltözőt fedi el, amiben Anne eltűnt csak néhány perccel ezelőtt a menyasszonyi ruhájával.
- Köszönöm – mosolyodik el megkönnyebbülten felsóhajtva. – Ha kérdezi, pontosan kettőkor érkeztem – mosolyog a lány. Biztosan itt dolgozik. Szemeim elkalandoznak a fehér, hosszú ujjú ingére kitűzött névtáblához, „Diana” van ráírva. Az órára pillantok, öt perccel múlt két óra.
- A titkod biztonságban van – biztosítom őt.
Elhúzzák a függönyt, felfedve Anne-t a menyasszonyi ruhájában. Gyönyörű, Anne abszolút gyönyörű az egyszerű, zárt ujjú ruhában.
- Wow – a lány, Diana és én mondjuk egyszerre.
Anne kilép, egy pillantást vet magára az egész testet mutató tükörben, majd könnyeket töröl le a szeméből.
- Minden próbán ezt csinálja, ez a harmadik – mosolyodik el Diana, észreveszem a könnyeket a szemében, és tudom, hogy az enyém is ugyanígy néz ki. Kezét a hasára teszi.
- Anne gyönyörű. Robin szerencsés férfi – mosolygok Harry anyukája felé. Még mindig a tükörképére fókuszál a tükörben, nem hibáztatom őt.
- Ismered Anne-t? – kérdezi udvariasan a fiatal nő.
- Igen – fordulok meg, hogy szemben legyek vele. – Én… – Harrynek és nekem tényleg meg kell beszélnünk, hogyan kellene lezajlania a bemutatkozásnak. – Én a fiával vagyok – mondom neki, mire szemei kitágulnak.
- Diana – hallatszik Susan hangja a kis bolt másik feléből. Anne lesápadt, szemei oda-vissza mozognak Diana és köztem. Úgy érzem, mintha lemaradnék valamiről. Amikor visszanézek Dianára, feldolgozom kék szemét, barna haját, sápadt bőrét. Susan. Susan ennek a Diana nőnek az anyja? Diana.
Szent szar. Diana. Az a Diana. Az a Diana, aki kísértette Harry tudatát, azt a kicsit, ami van neki. Diana, akit Harry megrágott és kiköpött.
- Te vagy Diana – felelem ráébredve. Ő bólint, szemkontaktust tartva velem, miközben Anne megközelít minket.
- Igen, én – meg tudom mondani az arckifejezéséből, hogy nem biztos abban, mennyit tudok róla, és még bizonytalanabb, hogy mit mondjon ezzel kapcsolatban.
- Te vagy az, te vagy Louis – feleli, látom, ahogy gondolatai összeállnak.
- Én… – fuldoklom. A leghalványabb fogalmam sincs, hogy mit mondjak neki. Harry mesélte, hogy Diana most már boldog, hogy megbocsátott neki és új életet kezdett, de az empátia, amit iránta érzek, mély. – Sajnálom.
- Megyek, hozok még egy kis pezsgőt, gyere, Anne – fogja meg Susan Anne-t, aztán óvatosan kivezeti őt. Anne elfordítja a fejét, figyelve minket, amíg el nem tűnik az ajtó mögött, menyasszonyi ruhában meg minden.
- Mit sajnálsz? – Diana szemei ragyognak az erős fények alatt. Nem tudom elképzelni ezt a lányt, ezt itt előttem, az én Harrymmel. Ő olyan szerény és gyönyörű, annyira más, mint a többi lány Harry múltjából, akikkel találkoztam. Ideges nevetés hagyja el a számat.
- Nem tudom – pontosan miért kérek bocsánatot? – Amit veled tett, tudom, hogy mit csinált.
- Igen? – meglepetés uralja a hangját, miközben tovább néz engem, megpróbálva megfejteni engem.
- Igen – erősítem meg ismét, hirtelen érezve annak a szükségét, hogy magyarázkodjak. – Ő most már más, megbánta, amit veled tett – mondom neki. Ez nem fog rendbe hozni semmit, de tudnia kell, hogy az én Harrym nem ugyanaz a férfi, akit ő egyszer ismert.
- Láttam őt – emlékeztet engem. Tudom ezt, csak azt akarom, hogy tőlem hallja. – Üres volt, amikor láttam őt az utcán, most már jobban van? – elítélést keresek felhős kék szemében, de semmi nyomát nem látom.
- Igen, jobban van – felelem, megpróbálva nem lenézni a hasára. Felemeli a kezét, és egy arany karikagyűrű pihen a gyűrűsujján. Olyan boldog vagyok, hogy így alakult az élete. – Sok szörnyű dolgot csinált, és tudom, hogy ez nem tartozik rám, – nyelek egyet, megpróbálva megtartani magabiztosságomat – de olyan fontos volt neki, hogy megbocsátottál neki, olyan sokat jelentett, szóval köszönöm.
Nem hiszem, hogy Harry megbánta azt, amit vele tett annyira, amennyire meg kellett volna, de Diana megbocsátása elmállasztott néhány téglát, amikkel Harry éveket töltött el, hogy felépítse, és egy kis békét adott neki.
- Biztosan, nagyon szereted őt – válaszolja halkan, miután hosszabb csend telik el köztünk.
- Igen, annyira nagyon – tekintetem találkozik az övével.
Össze vagyunk kötve, valamilyen furcsa módon összeköttetést érzek ehhez a nőhöz, akit Harry szörnyű módon bántott meg. El sem tudom képzelni, mit érzett, hogy igazából milyen mély volt a megalázottsága és a fájdalma, amit Harry okozott. Őt nem csak Harry hagyta el, hanem a családja is. Én éppen olyan voltam, mint ő, egy játék Harrynek, amíg belém nem szeretett. Ez a különbség köztem és e között az édes, terhes nő között. Harry szeret engem, Dianát pedig nem volt képes szeretni. Nem tehetek az undorító gondolatról, ami ezután átfut az agyamon, a gondolat, miszerint, ha Dianát szerette volna, Harry most nem lenne az enyém, és önző módon hálás vagyok, nem törődött Dianával úgy, ahogyan velem.
- Jól bánik veled? – meglep azzal, hogy felteszi ezt a kérdést.
- Többnyire – nem tehetek róla, de elmosolyodom a szörnyű válaszon. – Próbálkozik – fejezem be meggyőződéssel.
- Nos, ez minden, amiben reménykedhetek – viszonozza mosolyomat.
- Hogy érted?
- Imádkoztam és imádkoztam, hogy Harry megtalálja a megváltását, és ez végre megtörtént – mosolya megnő, aztán ismét megérinti a hasát. – Mindenki megérdemel egy második esélyt, még a legnagyobb bűnösök is, nem gondolod?
Áhítattal vagyok felé. Nem mondhatom azt, hogy ha Harry velem csinálta volna meg azt, amit vele tett, legalább egy bocsánatkérés nélkül, akkor pozitív gondolatokat küldenék felé. Valószínűleg a halálát kívánnám, és itt van Diana, ez a jószívű nő, csak a legjobbat akarva Harrynek, mindazok után, amit vele tett.
- De – értek egyet vele kudarcom ellenére is, hogy megértsem, hogy tud ilyen megbocsátó lenni.
- Tudom, hogy azt gondolod, őrült vagyok, – nevet fel kissé Diana – de ha nem lett volna Harry, nem találkoztam volna az én Elijah-ommal, és nem lennék csak napokra attól, hogy életet adjak az első fiamnak.
Borzongás fut fel a gerincemen az első gondolatra, ami eszembe jut. Harry mérföldkő volt Diana életében, egy nagy bukkanó az úton afelé az élet felé haladva, amit megérdemel. Nem akarom, hogy Harry mérföldkő legyen, egy fájdalmas emlék, amire rá lennék kényszerítve, hogy bocsássak meg és vergődjek zöld ágra, azt akarom, hogy Harry az én Elijah-om legyen, a boldog befejezésem.
Szomorúság győzi le félelmemet, miközben kezemet a hasára teszi, valami, ami nekem sosem lesz nagy valószínűséggel, az ujján lévő aranygyűrűvel együtt. Hátraugrok a kezemen érződő mozgástól, mire Diana felnevet.
- Elfoglalt odabent, bárcsak már előjönne – nevet fel ismét, én pedig nem tehetek róla, de visszateszem kezemet, hogy még egyszer érezzem a mozgást. A pocakjában lévő baba megrúgja a kezemet megint, és csatlakozom hozzá a boldogságban. Nem tehetek róla, ragályos.
- Mikorra vagy kiírva? – kérdezem tőle, még mindig megbabonázva a tenyeremnél lévő mozgástól.
- Két nappal ezelőttre. Makacs fiú. Visszajöttem dolgozni, hogy talpon maradjak, remélve, hogy úgy dönt, csatlakozik hozzánk – olyan gyengéden beszél a meg nem született gyerekről.
Meglesz nekem ez valaha is? Lesz Harrynek és nekem családunk? Kényszerítem magamat, hogy elpislogjam önsajnálatomat. Semmi sem biztos még. De Harry sosem fog beleegyezni abba, hogy a gyereked apja legyen, gúnyolódik velem a tudatalattim.
- Jól vagy? – szakít ki Diana hangja a gondolataimból.
- Igen, bocsi. Csak álmodoztam – hazudom, aztán elhúzom kezemet pocakjától.
- Nagyon örülök, hogy találkozhattam veled, amíg a városban vagy – feleli, éppen ahogy Anne és Susan megjelennek a hátsó szobából, egy virágcsokor és fátyol van Susan kezeiben. Az órára pillantok, fél három van. Elég hosszú ideig beszélgettem Dianával ahhoz, hogy Anne arca kissé kipiruljon és üres legyen a pohara.
- Adj öt percet és kész leszek, lehet, hogy neked kell vezetned! – nevet fel Anne. A számaz húzom a gondolattól, de amikor elgondolkozok a másik lehetőségen, hogy felhívjam Harryt, a vezetés nem tűnik túl rossznak.
- Vigyázz magadra és még egyszer gratulálok – mondom Dianának útközben kifelé a boltból. Anne ruhája a karjaimban van, ő pedig néhány lépéssel mögöttem.
- Te is, Louis – mosolyodik el Diana, miközben becsukódik az ajtó.
- Vihetem, hogy ha túl nehéz – feleli Anne, amint a járdán vagyunk. – Megyek, hozom az autót. Csak egy pohárral ittam, szóval jól tudok még vezetni.
- Semmi gond – rettegek attól, hogy az autóját vezessem.
- Nem, tényleg – ellenkezik, majd kiszedi a kulcsait dzsekijének első zsebéből. – Tudok vezetni.
Harry szemszöge
Bejártam az egész házat több mint százszor, kétszer körbe jártam ezt a szar környéket, még Liamet is felhívtam. Most szörnyen őrült vagyok, és Louis nem fogadja a hívásaimat. Hol a fenében vannak? A telefonomra nézek, három óra múlt. Milyen hosszú ideig tart ez a spa szarság? Hogy fog viselkedni, amikor visszatér? Annak az emlékeztetője, hogy mennyire elbaszott vagyok, túl sok lesz neki?
Adrenalin árad szét bennem, amikor meghallom anya autóját átmenni a kavicsos kocsifelhajtón. Louis száll ki elsőként az autóból, majd a hátsó részéhez sétál, elővéve egy nagy fehér szatyrot. Valami más vele kapcsolatban.
- Hozom! – kiáltja anyának, miközben én kinyitom a szúnyoghálós ajtót. Gyorsan haladok a lépcsőfokokon, aztán elveszem a hülye szoknyát a kezeiből. A haja, mit csinált a hajával?
- Átmegyek a szomszédba, hogy szóljak Robinnak! – kiabálja nekünk anya.
- Mi a fenét csináltál a hajaddal? – ismétlem meg hangosan a gondolataimat. Louis a homlokát ráncolja, és figyelem, ahogy kék szemei drasztikusan elködösülnek. Baszki. – Csak kérdezem, jól néz ki – mondom neki, majd vetek rá még egy pillantást. Tényleg jól néz ki. Ő mindig gyönyörűen néz ki.
- Befestettem, nem tetszik? – követ be a házba. Ledobom a szatyrot a kanapéra. – Légy óvatos! Az az anyukád menyasszonyi ruhája! – sikítja Louis, felemelve a szatyor alját a padlóról. Haja fényesebben is néz ki, mint általában, és más a szemöldöke.
- Nincs problémám a hajaddal, csak meglepődtem – mondom neki, komolyan gondolva. Nem annyira eltérő attól a hajtól, amivel elhagyta a házat, csak egy kicsit sötétebb a teteje felé, de lényegében ugyanaz.
- Jó, mert ez az én hajam és úgy hordom, ahogy akarom – teszi karba a kezét a mellkasánál, mire nevetés tör ki az ajkaimon. – Mi az? – néz haragosan. Komolyan gondolja.
- Semmi, csak szórakoztatónak találom az egész totál-tekintélyes-erőteljes-férfi-dolgodat, ez minden – nevetek tovább.
- Nos, örülök, hogy szórakoztatónak találod, mert ez így van – provokál.
- Oké – fogom meg pulóverének ujját és magamhoz húzom őt, figyelmen kívül hagyva az ösztönt, hogy megfogjam a seggét.
- Komolyan mondom, nincs több ősember szarság – feleli, egy kis mosoly töri meg komor tekintetét, és megrántja az a mellkasomat.
- Oké, nyugodj meg. Mi a fenét csinált veled anya? – nyomom ajkaimat a homlokához, megkönnyebbülés áraszt el, mert még nem említette meg Susant vagy Dianát. Sokkal inkább osszon ki engem a befestett haja miatt, minthogy előjöjjön a múltam.
- Semmit, goromba voltál a hajammal kapcsolatban, és gondoltam, ez egy jó alkalom arra, hogy figyelmeztesselek, változnak a dolgok erre felé – harapja meg az arcát, hogy elrejtsen egy vigyort. Csipkelődik és próbálkozik, ez pedig kibaszottul imádnivaló.
- Persze, persze, nincs több ősember – forgatom a szemeimet, mire elhúzódik. – Komolyan mondom, értem – húzom őt vissza magamhoz.
- Hiányoztál ma – sóhajtja a mellkasomba, én meg visszateszem karjaimat köré.
- Igen? – kérdezem, azt akarva, hogy újra megerősítse. Nem emlékeztették a múltamra végül is. Minden rendben van. Ez a hétvége rendben lesz.
- Igen, főleg amíg masszíroztak. Eduardo kezei még a tieidnél is nagyobbak voltak – kuncog fel. Kuncogása sikításba vált át, ahogy a vállamra emelem fel kis testét és elindulok a lépcső felé. Bizonyosan tudom, hogy rohadtul nem masszírozta őt meg semmilyen férfi, ha igen, az pokolian biztos, hogy nem kuncogva mondaná el nekem.
Látod, tudok enyhíteni az ősember szarságon. Kivéve persze, ha igazi fenyegetés van. Akkor ez nem számít, Louis-ról beszélünk, és mindig van valaki, aki megpróbálja távol tartani őt tőlem.
A hátsó ajtó nyikorogva kinyílik, aztán anya hangja hallatszik végig a házban, ahogy a nevünket szólítja, éppen ahogy a lépcsősor feléig elérek. Én felnyögök, Louis meg tekergőzik, könyörögve nekem, hogy tegyem őt le. Teszem, ahogy kéri, csak azért, mert egész nap hiányzott, és anya extra bosszús lesz, ha túl sok vonzalmat mutatok Louis felé előtte és a szomszéd előtt.
- Jövünk! – válaszolja Louis, amikor leteszem őt a talpára.
- Igazából nem – csókolom meg a szája sarkát, mire elmosolyodik.
- Te nem – húzogatja új szemöldökét, én pedig megütöm seggét, miközben lesiet a lépcsőn.
A mellkasomon lévő súly nagy része felemelkedett, kibaszott idiótaként viselkedtem tegnap este ok nélkül. Anya nem vinné Louis-t szándékosan Diana közelébe, miért aggódtam ennyire?
- Mit akartok csinálni vacsorára? Azt gondoltam, elmehetnénk a Zarába, mi négyen – fordul anya a jövendőbeli férjéhez, amint belépünk a nappaliba. Louis bólint, még akkor is, ha fogalma sincs arról, hogy mi az a Zara.
- Utálom a Zarát, túl zsúfolt, és Louis nem fog szeretni ott semmit – morgom. Louis bármit megenne kedvességből, de tudom, hogy nem akarna májat vagy pácolt bárányt enni először anyám előtt egy olyan helyzetben, ahol kötelezőnek érezné, hogy mosolyogjon és azt tettesse, hogy az a legjobb dolog, amit valaha is evett.
- Akkor Blues Kitchen? – javasolja Robin. Őszintén kurvára sehová nem akarok menni.
- Túl hangos – hajolok könyökömmel a pultra, és a szélét piszkálom, ahol a szigetelés felpattogott és eláll onnan.
- Nos, akkor döntsd el és szólj nekünk – feleli anya bosszúsan. Tudom, hogy kezd türelmetlen lenni velem, de itt vagyok, nem igaz? Az órára pillantva bólintok. Csak öt óra, csak egy óra múlva kell elindulnunk.
- Felmegyek az emeletre – mondom nekik.
- Tíz perc múlva el kell indulnunk, tudod, milyen a parkolás itt – feleli anya. Nagyszerű. Kisietek a nappaliból. Hallom Louis-t követni engem mögöttem.
- Hé – fogja meg a pólóm ujját, ahogy elérem a folyosót. Megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Mi az? – kérdezem tőle, megpróbálva megtartani a hangsúlyomat olyan lágyan, amennyire csak lehet az irritációm ellenére.
- Mi van veled? Ha valami zavar téged, csak mondd el és rendbe hozhatjuk – ajánlja egy ideges mosollyal.
- Milyen volt az ebéded ma? – még ezt nem hozta fel, de muszáj megkérdeznem. Könnyen megérti.
- Ó – szemeivel lenéz a padlóra, mire nagyujjamat az álla alá nyomom, hogy rávegyem, engem nézzen. – Jó volt.
- Mit mondtak? – kérdezem tőle. Nyilvánvalóan nem volt olyan rossz, mint gondoltam, de meg tudom mondani, hogy tétovázik, hogy megbeszéljük.
- Találkoztam vele, Dianával. Találkoztam vele.
Vérem megfagy.
- És? – kissé behajlítom a térdeimet, hogy jobban lássam az arcát.
- Bájos lány – feleli Louis. Várok rá, hogy a homlokát ráncolja, vagy hogy a szemei elárulják haragját, de semmi nem történik.
- Bájos lány? – ismétlem meg teljesen és tökéletesen összezavarodva válaszától.
- Igen, olyan édes volt és nagyon terhes – mosolyodik el Louis.
- És Susan? – kérdezem habozva.
- Susan nagyon vicces és kedves szintén.
De… de Susan utált engem azért, amit az unokahúgával tettem.
- Akkor rendben volt?
- Igen, Harry. A napom jó volt, hiányoztál, de jó napom volt – kinyújtja kezét, hogy megfogja a pólómat és közelebb húz magához. Olyan kibaszottul gyönyörűen néz ki a folyosó homályos megvilágításában. – Minden rendben, ne aggódj – ígéri. Fejem az övé tetején pihen, karját pedig szorosan a derekam köré fonja.
Most vigasztal engem? Louis vigasztal engem, biztosítva arról, hogy minden rendben lesz, miután szemtől szemben volt azzal a lánnyal, akit majdnem tönkretettem. Azt mondja, rendben lesz, úgy lesz?
- De soha nincs így – suttogom, majdnem remélve, hogy nem fogja meghallani a szavakat. Ha meg is hallotta őket, úgy döntött, nem válaszol. – Nem akarok vacsorázni menni velük – vallom be, megtörve a köztünk lévő csendet.
Tényleg csak fel akarom vinni Louis-t az emeletre és elveszíteni magamat benne, elfelejteni az összes szarságot, ami egész nap kínozta a fejemet, ellökni az összes kísértetet és emléket, és Louis-ra fókuszálni. Azt akarom, hogy ő legyen az egyetlen rohadt hang a fejemben, és az, hogy eltemetem magamat benne most biztosítani fogja ezt.
- Muszáj, ez anyukád esküvői hétvégéje. Nem kell sokáig maradnunk – húzza ki magát, hogy megpuszilja az arcom tetejét, aztán ajkai levándorolnak az állkapcsomhoz.
- Nem is lehetnék izgatottabb – panaszkodok szarkasztikusan.
- Gyerünk – vezet vissza Louis a nappaliba, keze az enyémben, de abban a pillanatban, hogy csatlakozunk anyához és Robinhoz, elengedem kezét.
- Nos, menjünk enni – sóhajtok fel.
A vacsora éppen olyan fárasztó, mint arra számítottam. Anya folyamatosan lefoglalja Louis-t, szétbeszélve a száját az esküvőről és a vendégek kis listájáról. Anya beavatja őt az ott lévő családba, ami nem sok anya oldaláról, csak egy távoli unokatestvér lesz ott, mivel anya mindkét szülője halott már évek óta. Robin csendes az étkezés alatt, mint én, de nem úgy tűnik, hogy ő annyira unatkozik, mint én. Olyan arckifejezéssel figyeli anyát, amitől le akarom ütni a fejét. Ez émelyítő, de valahogy megnyugtató is, nyilvánvaló, hogy szereti őt, így gondolom, Robin nem olyan rossz.
- Te vagy az egyetlen esélyem az unokákra, Louis – ugratja anya Louis-t, miközben Robin kifizeti a számlát. Louis majdnem megfullad a vízében, mire a hátát ütögetem, hogy segítsek neki. Köhög néhányszor, mielőtt bocsánatot kér, amikor összeszedi magát, szemei kitágultak és zavarban van. Túlreagálja, de biztos vagyok benne, hogy meglepődött a merész és az ide nem illő kijelentésen. Megérezve a dühömet, megszólal anya.
- Ugratlak. Tudom, hogy még mindig fiatal vagy – aztán gyerekes módon kinyújtja rám a nyelvét.
Fiatal? Nem számít, mennyire kibaszottul fiatalok vagyunk, nincs szükség arra, hogy telebeszélje ezzel a szarral Louis fejét. Már megegyeztünk, nincsenek gyerekek, erre anya bűntudatot és kötelezettséget éreztet Louis-val, ami semmit nem segít. Csak még egy veszekedést fog okozni. A veszekedéseink többsége a gyerekek és a házasság miatt van. Ezek közül egyiket se akarom, vagy egyiket se fogom akarni soha. Louis-t akarom, minden egyes nap örökké, de nem fogok összeházasodni vele. Richard figyelmeztetése a múltkori estéről beszivárog a fejembe, de kilököm.
Vacsora után Robin a szomszéd házába indul, majd anya jó éjt csókot ad neki. Követi azt a hülye hagyományt, miszerint a vőlegény nem láthatja meg a menyasszonyt az esküvője éjszakáján. Szerintem elfelejtette, hogy ez már nem az első alkalma, az a hülye babona nem érvényes másodszorra. Amennyire haldoklom, hogy magamévá tegyem Louis-t az ágyamban, nem tehetem úgy, hogy anya a házban van. Ebben a szar házban nincs hangszigetelés, semmi. Szó szerint hallom anyát minden alkalommal, amikor átfordul a nyikorgós ágyában a szomszéd szobában.
- Egy hotelszobát kellett volna lefoglalnom – nyafogok, miközben Louis levetkőzik. Bárcsak anorákban aludna, így nem kínozna egész este a félmeztelen teste.
Áthúzza a pólómat a fején, és nem tehetek róla, de bámulom csípőjének kiemelkedését, ahogy vastag combjai majdnem megtöltik a pólóm alját, így az bőréhez tapad. Örülök, hogy a póló nem túl bő rajta, úgy közel sem nézne ki ilyen kurva jól. Attól nem lennék ilyen kemény, és az pokolian biztos, hogy attól nem lenne ilyen rohadt hosszú ez az éjszaka.
- Gyere ide, bébi – tárom szét a karomat neki, ő pedig fejét a mellkasomra teszi.
El akarom mondani neki, milyen sokat jelent nekem, hogy ilyen jól kezelte a Diana helyzetet, de nem találom a megfelelő szavakat. Szerintem tudja, tudnia kell, mennyire meg voltam rémülve, hogy valami közénk fog állni. Louis perceken belül elalszik hozzám simulva, a szavak pedig szabadon áramlanak, miközben ujjaimmal beletúrok hajába.
- Minden vagy nekem – fejezem be a rövid kijelentést.
…
Izzadva ébredek fel. Louis még mindig hozzám van tapadva, és alig kapok lélegzetet a sűrű levegőben. Túl meleg van ebben a házban. Anya biztosan bekapcsolta a rohadt fűtést. Tavasz van most, nincs rá szükség. Leszedem Louis végtagjait magamról, majd elhúzom izzadságtól átázott haját a homlokáról, mielőtt lesétálok a földszintre, hogy megnézzem termosztátot. Félig alszom, amikor bekanyarodok a saroknál a konyhához, megdörzsölöm a szemeimet és még pislogok is, hogy eloszlassam az előttem lévő torz képet. Még mindig ott van, még mindig itt vannak nem számít, hányszor pislogok.
Anya ül a pult tetején szétnyílt combokkal. Egy férfi áll köztük, karjai anya dereka köré fonva, anya kezei pedig a férfi szőke hajába vannak temetve. A férfi szája anyáén van, vagy anyáé a férfién, kurvára nem tudom, de azt tudom, hogy az a férfi nem Robin, az kibaszott Christian Vance.
