Chapter 222

Helló! 😊

Elég borongós időben jelentkezem ezzel a... szintén borongós résszel. Érdekesen alakulnak itt a dolgok, ennyit elmondhatok, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd ti. Ó, és Harry szemszögében van egy iszonyat édes rész, amikor a gondolatait olvashatjuk, szerintem azon mindenki el fog olvadni 😍 Jaj, és kommentben párszor írtam már, hogy ez egy nagyon hosszú éjszaka lesz, szóval készüljetek fel mindenre... Többet nem árulok el, nem akarok semmit előre lelőni 😀 Köszönöm a sok-sok kattintást, és köszöntöm köreinkben az új olvasókat! 💞 Egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 222

 
Louis szemszöge
- Szóval lényegében ez az életem története – vigyorodik el Robert. Mosolya meleg és őszinte, majdnem gyerekes, de a legkedvesebb módon.
- Ez… érdekes volt – nyúlok a borosüvegért az asztalon, majd felemelem, hogy megtöltsem a poharamat. Semmi sem jön ki belőle.
- Hazudós – ugrat, én pedig a bor által kiváltott kuncogásban török ki.
Az élettörténete rövid és édes volt. Nem igazán egyszerű, nem izgalmas, csak normális. Mindkét szülőjével nőtt fel, az anyukája tanár, az apukája a seriff. Miután lediplomázott a főiskolán két városnyival arrébb, úgy döntött, hogy az orvosira megy. Csak azért dolgozik most itt, mert várólistán van, hogy bejusson az orvosi programba a Washingtoni Egyetemen, ezért, és mert elég jól keres azzal, hogy a környék legdrágább éttermében dolgozik.
- A WSU-ra kellett volna menned helyette – mondom neki, mire megrázza a fejét. Feláll az asztaltól, aztán mutatóujját a levegőbe emeli, hogy megállítsa a beszélgetésünket. Én visszaülök a széken, míg várok rá, hogy visszatérjen, fejemet a fa széken pihentetem és felnézek a plafonra. A plafon ezen a kis részen felhőkkel, kastélyokkal és kerubokkal van megfestve. A kép pontosan felettem egy lány, aki alszik, rózsaszín foltos arcú, szőke göndör hajú a feje tetején. Kis fehér szárnyai majdnem laposak álmában. Mellette egy fiú van, feltételezem legalábbis, a lányt bámulja, figyelve őt fekete szárnyaival széttárva maga mögött. Harry.
- Kizárt, még ha akarnám, akkor se ajánlanák fel azt a programot, ami nekem kell. Plusz az orvosi program a fő kampusz része Seattle-ben, a WSU-n a Seattle-i kampuszod sokkal kisebb – tér vissza Robert egy új üveg borral a kezeiben.
- Voltál már ott? A kampuszon? – kérdezem tőle, mohón, hogy többet tudjak meg az új helyemről. Még mohóbb vagyok, hogy ne bámuljam már a hátborzongató képeket a babaangyalokról a plafonon.
- Igen, csak egyszer, kicsi, de szép.
- Hétfőn kellene ott lennem, és nincs hol laknom – nevetek fel. Tudom, hogy a rossz tervezésemnek nem kellene viccesnek lennie, de most olyan érzés.
- Most hétfőn? Úgy, hogy ma csütörtök van és pár nap múlva hétfő?
- Aha – bólintok.
- Mi van a kollégiummal? – ajánlja. Soha nem futott át az agyamon, hogy kollégiumban lakjak, még egyszer sem. Azt feltételeztem, vagyis reméltem, hogy Harry elkísér, így nem került a figyelmembe az, hogy kollégiumban éljek.
- Nem akarok a kampuszon lakni, főleg most, hogy tudom, milyen egyedül élni.
- Igaz, amint megízleled a szabadságot, nincs visszaút.
- Annyira igaz, ha Harry eljönne Seattle-be… – megállítom magamat. – Mindegy.
- Szóval azt terveztétek, hogy megpróbáljátok a távkapcsolat-dolgot?
- Nem, az soha nem működne. A közeli kapcsolat-dolog sem megy nekünk – elkezd fájni a mellkasom. Témát kell váltanom, mielőtt egy pityergő káoszként végzem. Pityergő, milyen furcsa szó. – Pityergő – ismétlem meg, miközben megcsípem a nagy- és mutatóujjammal az ajkamat.
- Szórakoztatod magadat? – mosolyodik el Robin, mire bólintok, még mindig nevetve. – Meg kell mondanom, most érzem magam a legjobban a munkában már egy ideje.
- Én is – értek egyet. – Vagyis, ha itt dolgoznék – egyáltalán nem beszélek értelmesen. – Nem iszom gyakran, vagyis most többször, mint azt valaha is tettem korábban, de nem elégszer ahhoz, hogy toleráljam, szóval részeg leszek e-lég gyorsan – éneklem, felemelve a poharamat az arcom elé.
- Én ugyanígy vagyok, nem igazán iszom, de amikor egy gyönyörű embernek rossz estéje van, kivételt teszek – bókol, aztán szörnyen elpirul. – Csak úgy értettem, hogy… ahh – eltakarja az arcát kezeivel. – Úgy tűnik, nincs irányításom a közeledben.
Átnyúlok az asztalon, majd leeresztem kezeit az arcától, ő megrándul kissé, és amikor felnéz rám, kék szemei annyira tiszták.
- Olyan, mintha meg tudnám mondani, mit gondolsz – felelem hangosan gondolkodás nélkül.
- Talán meg is tudod – suttogja válaszként, majd nyelvét kinyújtja, hogy megnyalja ajkait.
Tudom, hogy meg akar csókolni engem, le tudom olvasni az arcáról. Látom azt az őszinte szemeiben. Harry szemei olyan óvatosak mindig, küzdenem kell, hogy képes legyek olvasni őt, és még akkor se leszek soha annyira képes, mint ahogy akarom, ahogy kell. Közelebb hajolok Roberthez, a kis asztal még mindig köztünk van, ahogy ő is ugyanezt teszi.
- Ha nem szeretném őt annyira, megcsókolnálak – mondom csendesen, nem visszahúzódva, de közelebb sem mozdulva. Amennyire részeg vagyok és mérges Harryre, nem tudom megtenni. Nem tudom megcsókolni őt. Meg akarom tenni, de képtelen vagyok rá.
Szája bal sarka egy ferde mosolyba húzódik, aztán megszólal.
- És ha nem tudnám, mennyire szereted őt, hagynám.
- Oké – nem vagyok biztos benne, hogy mit mondjak, és részeg vagyok és zavarban vagyok, és nem tudom, hogyan viselkedjek mással, aki nem Harry és Zayn, de egy módon ők ketten hasonlítanak. Robert nem hasonlít senkihez, akivel valaha is találkoztam. Kivéve Liamet. Liam édes és kedves, az agyam pedig száguldozik attól, hogy majdnem megcsókoltam valakit, aki nem Harry. – Sajnálom – ülök vissza a székre, és Robert is ugyanezt teszi.
- Nem kell, inkább ne csókolj meg, minthogy megcsókolj és megbánd.
- Fura vagy – mondom neki. Bárcsak másik szót használtam volna, de most már túl késő. – Jó értelemben – javítom ki magamat.
- Ahogy te is – kuncog fel. – Azt hittem, valami sznob, gazdag srác vagy, akinek semmi személyisége nincs.
- Nos, biztosan nem vagyok gazdag – nevetek fel.
- Vagy sznob – teszi hozzá ő.
- A személyiségem nem túl rossz – szólok vissza.
- Megteszi – ugrat egy mosollyal.
- Szörnyen kedves vagy.
- Miért ne lennék?
- Nem tudom – heccelődünk oda-vissza. – Bocs, tudom, hogy idiótának hangzom.
Zavartnak néz ki egy pillanatra, mielőtt megszólal.
- Nem hangzol idiótának. Nem kell folyton bocsánatot kérned.
- Mire gondolsz? – kérdezem. Homályosan tudatában vagyok annak, hogy szétszedtem a styrofoam pohár szélét, kis fehér szemétdarabkák vannak előttem az asztalon.
- Folyamatosan bocsánatot kérsz mindenért, amit mondasz, már legalább tízszer kértél bocsánatot az elmúlt egy órában. Semmi rosszat nem tettél, szóval semmiért sem kell bocsánatot kérned – zavarban vagyok szavaitól, de a szemei annyira kedvesek, hangjában pedig egy szeletnyi bosszúság vagy ítélet sincs.
- Sajnálom – mondom újra. – Látod! Nem tudom, miért csinálom ezt – simítok egy laza hajtincset a fülem mögé.
- Kitalálhatnám, de nem fogom. Csak tudd, hogy nem kellene ezt tenned – jelenti ki egyszerűen.
Veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Pihentető úgy beszélgetni valakivel, hogy nem kell aggódnom amiatt, hogy felzaklatom őt egész végig.
- Egyébként mesélj nekem többet az új gyakornoki állásodról Seattle-ben – feleli Robert, én pedig hálás vagyok a témaváltásért.

Harry szemszöge
- Hová mész? – szól utánam Karen, miközben visszamegyek a lépcsőn és elsétálok mellette.
- Mit gondolsz, hová megyek? – kérdezem, a levegőbe dobva a kezeimet frusztrációmban.
- Nem akarok közbeszólni, Harry, de nem gondolod, hogy hagynod kellene őt… most az egyszer? Tényleg nem akarlak felzaklatni, de nem hiszem, hogy bármi jó fog kijönni abból, ha odamész és jelenetet rendezel Louis-val. Tudom, hogy látni akarod őt, de…
- Te semmit sem tudsz – csattanok fel, elcsendesítve apám feleségét.
- Sajnálom, Harry, de szerintem hagynod kellene őt ma este.
- Miért? Hogy kurvára megcsalhasson? Valószínűleg máris rámozdult – frusztrált ujjak túrnak bele a hajamba. Louis már ivott két pohárral, két és fél pohárral, hogy pontos legyek, a vacsoránál, és az Úr tudja, hogy Louis nem bírja az alkoholt.
- Ha ezt gondolod róla… – kezdi el Karen, de megállítja magát. – Mindegy, akkor csináld – néz Max feleségére, mielőtt felsétálnak a veranda lépcsőjén. – Légy óvatos, drága – kényszerít ki nekem egy mosolyt, aztán megigazítja térdig érő szoknyáját.
- Ja… – folytatom az eredeti tervemet, miszerint elmegyek az étterembe. Ki fogom vonszolni Louis-t onnan, nem szó szerint persze, de velem fog jönni. Ez az egész dolog baromság, minden abból indult, hogy elfelejtettem egy kibaszott óvszert feltenni. Ezzel kezdődött ez az egész spirálozó zűrzavar, amiben benne vagyunk. Felhívhattam volna Sandrát és visszakozhattam volna az lakás szarság miatt, vagy találhattam volna másik lakást Louis-nak, ahol lakhat… az sem működött volna. Seattle nem történhet meg. Hosszabb ideig tart meggyőzni Louis-t, mint képzeltem, és most már ez az egész még komplikáltabb.
Még mindig eléggé le vagyok sokkolva, hogy nem szállt ki az autóból Karennel és Logan anyjával, akármi is a neve. Biztos voltam benne, hogy feldúlt lesz és kész arra, hogy beszéljen velem. Ez a pincér befolyása rajta, mi másért maradna ott ahelyett, hogy eljönne velem?
Össze kell szednem a gondolataimat egy percre, így megállok és leülök az egyik hatalmas kőre, ami a kertet díszíti. Talán bemennem oda nem a legjobb ötlet. Talán rá kellene vennem Liamet, hogy menjen be és hozza ki Louis-t. Sokkal jobban hallgat Liamre, mint rám. Szitkozódom hülye ötletem miatt, mert tudom, hogy nem egyezne bele. Az anyja oldalára állna, és azt mondaná nekem, hogy hagyjam Louis-t békén.
De nem tehetem. Az, hogy húsz perce ezen a rohadt hideg kövön ülök, rosszabbá tette a helyzetet, nem jobbá. Csak arra tudok gondolni, ahogy Louis visszalépett tőlem a peronon, és hogy milyen gondtalanul nevetett a pincérrel.
Mit fogok mondani Louis-nak? A pincér annak a fajta seggfejnek tűnik, aki nem engedi majd, hogy megpróbáljam Louis-t rávenni a távozásra. Nem kell megütnöm a srácot, ha eleget kiabálok, Louis veszekedés nélkül velem fog jönni. Remélem. Eddig nem azt csinálta, amit előre megjósoltam.
Ez az egész annyira gyerekes, a viselkedésem, az, hogy manipulálom az érzéseit. Tudom ezt, csak azt nem tudom, hogy mit tegyek ezzel kapcsolatban. Szeretem őt, baszki, tényleg szeretem azt a fiút, de kezdek kifutni azokból a módszerekből, hogy közel tartsam őt magamhoz.
Valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
Logan szavai játszódnak le a fejemben, mint egy törött felvétel, miközben elérem a kocsifelhajtó végét. Rohadt hideg van kint most már, és ez a hülye ing, túl vékony. Louis nem hozott magával kabátot a vacsorára, és fázni fog. Valószínűleg vinnem kellene neki egyet, mielőtt felbukkanok és kényszerítem arra, hogy eljöjjön. Mi van, ha a pincér felajánlja Louis-nak a kabátját? Féltékenység áraszt el, kezem pedig ökölbe szorul a gondolatra.
Valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
Kibaszott Louis 2 és az ő hülye pszichoterápiája. Nem is tudja, hogy miről beszél. Louis szeret engem. Látom a kék szemeiben minden egyes alkalommal, amikor rám néz, érzem az ujjbegyein, ahogy átrajzolja a tintákat a bőrömön, érzem, amikor az ajkai megérintik az enyéimet. Ismerem a különbséget a szerelem és a csapdába esés között.
Lenyelem az enyhe pánikot, ami ismét fenyeget, Louis szeret. Tényleg. Louis szeret engem. Ha nem, nem tudom, hogyan kezeljem ezt. Nem tudnám. Nem tudnék nélküle élni, nem azért, mert nem szeretem őt, hanem mert szükségem van rá. Szükségem van rá, hogy szeressen engem, és hogy ott legyen nekem. Soha nem engedtem senkinek, hogy olyan közel kerüljön hozzám, mint ő került, ő az egyetlen ember, akiről tudom, hogy mindig feltétel nélkül szeretni fog. Még anyának is elege van a szarságaimból néha, de Louis mindig megbocsát nekem, és nem számít, mit teszek, ő mindig ott van nekem, amikor szükségem van rá. Ez a makacs, bosszantó, hajthatatlan fiú az egész világom.
- Mit csinálsz itt, lopakodsz?
- Kurvára viccelned kell velem – nyögök fel, aztán megfordulva Rileyt látom meg lesétálni Max kocsifelhajtójáról. Jobban kell figyelnem, észre sem vettem, hogy felém jön.
- Te vagy az, aki itt kint lopakodik a rohadt kocsifeljárón – szól vissza.
- Hol van Logan?
- Nem a te dolgod, hol van Louis? – vigyorogja. Logan biztosan mesélt neki a veszekedésünkről. Bájos.
- Nem a te dolgod, miért vagy idekint? – Rileynak nyilván hozzáállási problémája van.
- És te?
- Muszáj ilyen ribancnak lenned?
- Igen, tulajdonképpen muszáj – bólint.
Azt gondoltam, hogy leszedi a fejemet, amiért ribancnak hívtam, de úgy tűnik, nem bánja, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy az. – És azért vagyok idekint, mert Logan az előbb aludt el, és az apja, az apád és a különc, hülye testvéred között kész vagyok rá, hogy hányjak.
- Szóval mi, a sötétben fogsz sétálgatni február közepén?
- Igen, van rajtam kabát – húzza meg a kabátja alját, hogy bebizonyítsa igazát. – Megkeresem azt a bárt, ami mellett elhajtottam, miközben idejöttem.
- Akkor miért nem vezetsz?
- Úgy nézek ki, mint valaki, aki az egész hétvégéjét börtönben akarja tölteni? – nevet ki elsétálva mellettem. – Te hová mész? – néz vissza, de nem hagyja abba a sétálást.
- Hogy elhozzam Louis-t, együtt lóg… mindegy – elegem van abból, hogy elmondjam az embereknek a kibaszott dolgomat.
- Egy seggfej vagy, amiért nem mondtad el neki, hogy Logan kapcsolatban van.
- Persze, hogy elmondta neked – vágok mogorva arcot.
- Mindent elmond nekem. Ez egy nagy fasz lépés volt.
- Ez egy hosszú történet.
- Nem költözöl Seattle-be Louis-val, és most valószínűleg leszopja azt a szőke srácot a mosdó… – dobja át a haját a vállán.
- Fogd be a szádat. Most – lépek felé, düh forrong az ereimben. – Kurvára ne merészelj ilyen szarságokat mondani nekem – emlékeznem kell arra, hogy még ha olyan szája is van, mint nekem, ő még mindig egy nő, és nem vihetem ezt túl messzire.
- Nem tetszik, ugye? Akkor az lesz a legjobb, ha emlékszel erre legközelebb, amikor valami szarkasztikus, hülye megjegyzést teszel a kibaszott pasimra.
Légzésem akadozik, mély és nincs irányítás alatt. Nem tudok nem arra gondolni, hogy Louis telt ajkai megérintik a srácot. Újra meghúzom a hajamat, aztán körbe fordulok.
- Az őrületbe kerget, ugye? Hogy Louis vele van?
- Tényleg abba kell hagynod a gúnyolódást velem – figyelmeztetem őt, mire vállat von.
- Tudom, hogy igen. Valószínűleg nem kellett volna azt mondanom, de fasz voltál először, emlékszel? – nem válaszolok neki, Riley pedig folytatja. – Kössünk fegyverszünetet. Fizetek neked egy italt, te meg kisírhatod magad Louis miatt, míg én eldicsekedek, hogy Logan milyen jó a nyelvével – rántja meg az ingem ujját és megpróbál áthúzni az úton. Látom innen a béna, színes lámpafényt a kis bár ón tetején.
- El kell hoznom Louis-t – rántom el tőle a karomat.
- Egy ital, és elmegyek veled, hogy kivonszold őt – Riley szavai leutánozzák néhány perccel ezelőtti gondolataimat.
- Miért? Miért akarsz velem lógni? – létesítek vele szemkontaktust, mire ismét megvonja a vállát.
- Nem igazán akarok, de unatkozom, te meg itt vagy kint. Ezen kívül úgy tűnik, Logan törődik veled valamilyen oknál fogva, amit én nem értek – mozgatja a szemét fel-le a testemen. – Tényleg nem értem, de kedvel téged, mint barát – a lány annyira kihangsúlyozza a barát szót, amennyire csak lehet. – Szóval ja, el akarom kápráztatni őt azzal, hogy azt tettetem, érdekel a kudarcra ítélt kapcsolatod.
- Kudarcra ítélt? – kezdem el követni őt az úton.
- Az összes szarság közül, amit az előbb mondtam, te azt választottad ki, hogy arra teszel megjegyzést? – rázza meg a fejét. – Rosszabb vagy, mint én – nevet fel, én pedig csendben maradok.
Hogy gondolhatja, hogy kudarcra vagyunk ítélve, amikor nem is ismer engem, nem ismer minket? Nem vagyunk kudarcra ítélve. Tudom, hogy nem vagyunk. Én átkozott vagyok, de Louis nem. Meg fog menteni engem, mindig megteszi. Nem lehetünk kudarcra ítélve.
- Jössz? – vág közbe Riley.
- Igen, egy ital, aztán elhozzuk Louis-t – egy italt sem kellene innom, de van egy olyan érzésem, hogy egy pokoli éjszaka van előttem. Egy ital nem fog fájni.
A bosszantó lány újra megfogja az ingemet, majd végigvezet az úton. Túlságosan lefoglal a gondolkodás, hogy mit fogok mondani Louis-nak, hogy ellökjem magamtól.

Chapter 221

Helló! 😊

Kicsit későn jelentkezem ismét, de ezt talán már megszoktuk 😅 A fejezet... hát nem is tudom, mit mondjak, nem túl kellemes, de nem is a legrosszabb, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd ti. Többször is említve van egy műanyag pohár, bár én úgy írtam le, ahogy az angol szövegben volt, mert nem voltam teljesen biztos benne, hogy a műanyag megfelelő szó rá, mert azért valamilyen szinten az, de mégsem olyan... na, mindegy, bírjátok a google-be, a képeknél kiadja és máris érteni fogjátok 😃 És még egy szót zárójelbe írtam, mégpedig a touchy-t, mert az, hogy kényes, nem a legjobb szó, és inkább odaírtam biztos, ami biztos. Na, talán más mondanivalóm már nincs, találkozunk egy hét múlva.

Kellemes olvasást! 😊😘 

Chapter 221

Harry szemszöge
- Nem fogom feladni Seattle-t érted, ezért nekem támadsz? – pislogja Louis. - Te felbukkansz vele, és mindezeket az utálatos dolgokat mondod nekem, azt hittem, már túl vagyunk ezen. Mi történt azzal, hogy nem vagy képes nélkülem élni? Mi történt azzal, hogy megpróbálsz minden tőled telhetőt, hogy úgy bánj velem, ahogy kellene?
Bántani akarom őt, azt akarom, hogy szarul érezze magát, úgy ahogy én éreztem magamat, amikor kinéztem és megláttam őt nevetve. Kurvára nevetett, amikor velem szemben kellett volna ülnie, versengve a figyelmemért. Olyan volt, mintha le se szarta volna, hogy közelebb kerülök Loganhez. Túlságosan is a kibaszott pincérre fókuszált, és arra, amit mondott, akármi a fene is volt az.
Agyamban váltakoznak az utálatos gondolatok, hogy melyiket válasszam ki, amiről biztos vagyok benne, hogy össze fogja Louis-t törni. Logan ma reggeli kijelentése bukkan fel, aztán kimondom, mielőtt megállíthatnám magamat.
- Van egy nagy különbség aközött, hogy nem vagy képes valaki nélkül élni, és hogy szereted is őt.
Louis visszalép tőlem, ahogy a szavak elérnek hozzá. Majdnem vissza akarom azokat szívni, majdnem. Megérdemli őket, tényleg. Nem kellett volna azt mondania, hogy nem akarja, hogy vele menjek Seattle-be.
Megfordulok és otthagyom őt állni egyedül. Azt mondta, nekitámadtam, nem támadtam neki. Itt vagyok neki, az ő oldalán állok. Ő az, aki megpróbál elhagyni engem minden rohadt alkalommal, amikor lehet. Logan tanácsolta, hogy kövessem Louis-t kintre és mondjam el neki Logan családi állapotát, de ő azt nem fogta fel, hogy Louis kint flörtölt a mi tetű pincérünkkel.
- Elmegyek – jelentem be, amikor elérem az asztalt. Hat szempár néz fel, Liam meg a szemeit forgatja, mielőtt átnéz az ajtóhoz. – Kint van – mondom Liamnek gúnyosan. Kimehet oda és kurvára extra kedvességgel bánhat vele, én holtbiztos, hogy nem fogok.
- Mit csináltál most? – van mersze megkérdezni tőlem mindenki előtt.
- Foglalkozz a saját kibaszott dolgoddal – vetek rá haragos pillantást.
- Harry – figyelmeztet apám. Nem csak ő, úgy tűnik, mindenki kurvára ellenem van. Csak merészeljen szarozni most velem apa.
- Megyek én is – feleli Logan, felállva az asztaltól.
- Ne – csattanok fel, de ő figyelmen kívül hagy és követ engem, ahogy átmegyek az éttermen és ki a bejárati ajtón.
- Mi a fene történt? – kérdezi, amikor kiérünk.
- Odakint volt azzal a kibaszott sráccal, az történt.
- És aztán? Mit mondott, amikor elárultad neki, hogy én nem jelentek fenyegetést? – botladozik kissé lesétálva a lépcsőn, de nem állok meg, hogy segítsek neki, miközben megpróbálom eldönteni, hová a fenébe megyek valójában. Tudtam, hogy a saját autómmal kellett volna idejönnöm, de nem, Louis-nak közbe kellett avatkoznia. Nagy meglepetés.
- Nem mondtam el neki.
- Miért nem? Tudod, hogy valószínűleg mit gondol most?
- Leszarom, hogy mit gondol, remélem, azt hiszi, hogy meg foglak dugni – Logan abbahagyja a sétát.
- Miért? Ha szereted őt, miért akarnád, hogy ezt gondolja?
Ó, kedves, most már Logan is nekem támad.
- Mert meg kell tanulnia, hogy…
- Állj, csak hagyd abba itt, mert Louis-nak semmit nem kell megtanulnia. Úgy tűnik nekem, hogy te vagy az, akinek meg kellene tanulnia valamit, mit mondtál neki?
- Azt, amit ma reggel mondtál nekem arról, hogy van egy nagy különbség aközött, hogy nem tudunk valaki nélkül élni, és hogy szeretjük is őt – felelem, majd újra elkezdek sétálni.
- Ezt mondtad neki úgy, hogy nem tudsz nélküle élni, de nem szereted őt?
- Igen, nem ezt mondtam az előbb? – egyszerűen csak el kell mennie, mert kurvára az idegeimre megy ő is, mint Louis.
- Wow – nevet fel. Ő is kinevet?
- Mi az? Mi olyan vicces? – majdnem ordítok a fiúra.
- Annyira buta vagy – nevet ki továbbra is. – Amikor ma reggel ezt mondtam neked, nem rád utaltam, Louis-ról beszéltem. Úgy értettem, hogy csak azért, mert azt hiszed, nem tud nélküled élni, az nem jelenti azt, hogy szerelmes beléd.
- Mi?
- Azt feltételezed, hogy annyira az ujjaid köré csavartad őt, hogy nem fog elhagyni téged, mert nem tud nélküled élni, amikor valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
- Nem, Louis szeret engem – tudom, hogy igen, és ezért fog engem követni idekintre bármelyik pillanatban.
- Igen? Miért szeretne, amikor olyan dolgokat csinálsz, amikkel megbántod őt, szándékosan?
Már elegem van ebből a szarságból. Megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy istenverte tanácsokat adj bárkinek is, a barátnőd most valószínűleg valaki mással dug, míg te itt próbálsz meg kerítőt játszani Louis és köztem – morgom, a levegőben hadoválva a kezeimmel.
Szemei kitágulnak és tesz egy lépést hátra tőlem, ahogy Louis csinálta csupán néhány perccel ezelőtt. Kék szemei elkezdenek könnyezni, világítva a sötétben. Logan megrázza a fejét, majd elkezd visszafelé sétálni az étterem parkolójához.
- Hová mész? – kiáltok utána a szélen keresztül.
- Vissza bentre. Talán Louis elég hülye, hogy elviselje a szarságaidat, de én nem – egy pillanatra majdnem követem a srácot, akiről azt gondoltam, hogy… a barátom volt. Nem tudom, de olyan érzés volt, mintha megbízhatnék benne annak ellenére, hogy csak két napja ismerem.
Bassza meg, nem követek senkit. Louis-t vagy Louis 2-t sem. Mindketten mehetnek a pokolba, egyikükre sincs szükségem.

Louis szemszöge
Figyelem, ahogy Harry áthalad a zsúfolt ebédlőn és visszaér az asztalhoz. Minden egyes idegszálam ki van hegyeződve, készek arra, hogy meggyulladjanak, miközben mindenki figyelme Harryre szegeződik. Visszatartom a lélegzetemet, imádkozva, hogy ne üljön vissza Logan mellé és ne csókolja meg azért, hogy engem bosszantson.
Mellkasom fáj, torkom száraz, a világ pedig forog velem. Harry lényegében azt mondta nekem az előbb, hogy nem szeret engem, és azért kerget engem, hogy szexeljünk.  A legrosszabb dolog azzal kapcsolatban, amit mondott nekem az az, hogy tudom, nem gondolta komolyan. Tudom, hogy szeret engem, szeret. A saját maga módján mindennél jobban szeret engem, időről időre már megmutatta nekem az elmúlt hat hónapban. De azt is megmutatta nekem, hogy semmi sem állítja meg abban, hogy megbántson, hogy azt éreztesse velem, gyenge vagyok, csak azért, mert az egója megsérült. Ha úgy szeretne, ahogy kellene, nem bánta meg szándékosan.
Nem gondolhatta komolyan, hogy csak a szexet akarja tőlem. Igazából nem játékként tekint rám, ugye? Persze, hogy nem.
De olyan meggyőződéssel mondta, még csak nem is pislogott. Őszintén nem tudom már. Az összes veszekedésen, könnyön, a falunkon lévő lyukakon át mindig abba a kis biztos pontba kapaszkodtam, hogy szeret engem, e nélkül nincs semmink. Nincs semmim nélküle.
„Van egy nagy különbség aközött, hogy nem vagy képes valaki nélkül élni, és hogy szereted is őt.” A szavak újra átvágnak rajtam.
Az étteremben Logan a homlokát ráncolja, aztán felnéz Harryre, aki most már Kenhez beszél vagy Liamhez, nem tudom megmondani. Körmeimet a tenyerembe nyomom és üdvözlöm a fájdalmat, nem fogok összetörni és követni őt. Szavai utálatosak voltak és azért mondta őket, hogy valami reakciót húzzon ki belőlem.
Nem veszem észre, hogy kinyílik a fedélzethez vezető ajtó, amíg Robert meg nem jelenik mellettem.
- Hoztam neked valamit – tart fel egy üveg bort a kezeiben, játékosan megrázva. Egyik oldalra dönti a vállát, és egy vigyor terül el helyes arcán.
Meglepem magamat azzal, hogy elmosolyodom, egy igazi mosoly, a tény ellenére, hogy belül ordítok, sírok a sarokban összegömbölyödve.
- Szánalom bor? – teszem fel a kérdést, kitartva a kezemet a fehérrel címkézett üvegért. Felismerem, hogy ugyanaz az üveg, amit Max rendelt, biztosan egy vagyonba került.
- Milyen másfajta bor lenne? – vigyorogja a kezembe helyezve azt. Az üveg hideg, de kezeim majdnem dermedtek a februári levegőtől. – Poharak – mosolyodik el, benyúlva kötényének mély zsebébe. – Nem találtam rendes boros poharakat, szóval ezeket vettem el – ad a kezembe egy fehér styrofoam (műanyag?) poharat, én pedig feltartom azt, míg ő kihúzza a dugót az üvegből.
- Köszönöm – a bor megtölti a kis poharat, majd az ajkaimhoz teszem azt abban a pillanatban, hogy ő elhúzza.
- Bemehetünk, tudod? Van néhány rész az étteremben, ami már le van zárva, szóval ülhetünk ott – feleli Robert, aztán iszik egy kortyot.
- Nem tudom – sóhajtok fel, tekintetemet az asztalhoz mozdítva.
- Elment, – hallom az együttérzést a hangjában – ahogy a másik srác is – teszi hozzá. Ó.
- Ó – elment vele. – Persze, hogy így tett.
- Akarsz beszélni róla?
- Nem, nem igazán – vonok vállat. – Mesélj nekem erről a borról – ragadok meg egy semleges, nem lehangoló témát.
- A borról? Oké, nos, a bor régi és a tökéletességhez öregedett – nevet fel, mire csatlakozom hozzá.
- Oké, akkor ne a borról – emelem fel a poharamat, hogy befejezzem a maradékot, amilyen gyorsan csak lehet.
- Uhm – feleli mögém nézve.
Gyomrom összeugrik ideges arckifejezésén, és remélem, hogy nem Harry jött vissza, hogy több mérget köpjön rám. Amikor megfordulok, Logan áll az ajtóban, látszólag bizonytalan, hogy kijöjjön-e vagy sem.
- Mit akarsz? – kérdezem tőle. Megpróbálom kontrollálni féltékenységemet, de az engem átjáró bor nem az én javamra dolgozik. Robert elveszi az üres poharamat, ahogy a szél feldönti azt, majd újra elkezdi teletölteni. Van egy olyan érzésem, hogy megpróbálja elfoglalni magát, így elkerüli az akármilyen drámai vagy kínos helyzetet, ami ránk vár.
- Beszélhetnék veled? – kérdezi a srác.
- Mi olyan dolog van, amiről mi beszélhetnénk? Minden eléggé tiszta nekem – a hideg bor megtölti a számat, miközben Logan felsóhajt, közelebb sétálva hozzánk.
- Kapcsolatban vagyok.
Mi? Ha Robert tiszta kék szemei nem rám fókuszálnának, visszaköptem volna a bort a poharamba.
- Ez igaz, barátnőm van. Harry és én csak barátok vagyunk, ha egyáltalán annak nevezhető ez – ráncolja a homlokát. Ismerem ezt a nézést. Harry biztosan kiosztotta őt.
- Akkor miért… – őszinte ő? – de annyira nyüzsögtetek egymás körül – annyira össze vagyok zavarodva.
- Nem, ő egy kicsit… kényes (? touchy) volt, azt hiszem, mint amikor a karját a székem köré tette, de csak azért csinálta, hogy féltékennyé tegyen téged.
- Miért tenné ezt? Szándékosan? – kérdezem, tudom, hogy megtenné, de mi a lényeg? Eltekintve attól persze, hogy megbántson engem.
- Mondtam neki, hogy szóljon neked, sajnálom, ha azt gondoltad, van valami köztünk, én kapcsolatban vagyok, és nem jelentek fenyegetést a tiédre nézve.
- Úgy tűnt, elég jól elvagy azzal, hogy belemenj ebbe – jegyzem meg nyersen.
- Nem ez volt a szándékom, tényleg nagyon sajnálom, ha megbántódtál ebben az egészben – feleli. Keresgélem az okokat, hogy leszidjam őt, de egyet sem tudok kitalálni.
Az, hogy Logan kapcsolatban van, hatalmas megkönnyebbülés nekem, és bárcsak tudtam volna ezt korábban, de ez igazából nem változtat sokat Harryvel kapcsolatban. Ha bármi van, ettől a viselkedése csak rosszabb, mert szándékosan próbált féltékennyé tenni engem, és ami még rosszabb, hogy a legutálatosabb dolgokat mondta nekem. Figyelni Harryt, ahogy flörtöl vele, közel sem fájt annyira, mint hallani tőle azt, hogy nem szeret engem.
- Szóval mitől gondoltad meg magad és mondtad el nekem? Kiosztott téged, ugye? – húzom fel a szemöldökömet, aztán Robert újra megtölti a poharamat.
- Igen, kiosztott – mosolyodik el félig.
- Abban jó – felelem, mire Logan bólint. Meg tudom mondani, hogy kissé ideges, és folyamatosan figyelmeztetem magamat, hogy itt nem ő probléma, hanem Harry. – Van még több poharad? – kérdezem Roberttől, ő pedig bólint, megajándékozva egy büszke mosollyal. A gyomrom megremeg kissé a bortól, biztos vagyok benne.
- A zsebemben nincs, de elvehetek egy másikat bentről – ajánlja udvariasan. – Amúgy is be kellene mennünk, kezd kék lenni a szád.
Felnézek rá, aztán az ajkaira. Teltek és rózsaszínek, olyan puhának néznek ki. Miért bámulom az ajkait? Ezt csinálja velem a bor. Harry ajkait akarom bámulni, de ő csak arra használja őket, hogy kiabáljon velem mostanában, úgy tűnik.
- Harry bent van? – kérdezem Logantől, mire megrázza a fejét. – Oké, akkor menjünk be. Amúgy is ki kell mentenem Liamet attól az aszaltól, főleg attól a Max csávótól – felelem gondolkodás nélkül. – Baszki, bocs.
Logan meglep azzal, hogy felnevet.
- Semmi gond, hidd el. Tudom, hogy az apám egy seggfej.
Nem válaszolok, talán nem jelent fenyegetést a Harryvel való kapcsolatomra, de ez nem jelenti azt, hogy kedvelem őt. Bár édesnek tűnik, de akkor is.
- Bemegyünk vagy… – hintázik Robert fekete öltönycipőjének sarkán.
- Igen – nyelem le a borom maradékát, aztán befelé indulok. – Hozom Liamet, biztos vagy benne, hogy ihatsz itt? Az egyenruhádban? – kérdezem az új barátomtól. Nem akarom, hogy bajba kerüljön. A fejem kavarog, és annak a gondolatától, hogy az apja tartóztatja le, felkuncogok.
- Mi az? – kérdezi, szemei az arcomat fürkészik.
- Semmi – hazudom.
Logan és én az asztalhoz sétálunk. Kezemet Liam székének a hátához teszem, ő pedig megfordul, hogy felnézzen rám.
- Jól vagy? – érdeklődik halkan, míg Logan a szüleivel beszél.
- Igen, nagyjából – vonok vállat. Nem lennék így, ha nem lennék a részegség határán attól, hogy több pohár bort is lehúztam. – Akarsz velünk lógni? Itt leszünk és van egy kis borunk… egy kicsit több borunk – mosolyodom el.
- Ki? Ő is? – pillant át az asztalon Loganre.
- Igen, rendben van a srác – felelem.
- Azt mondtam Kennek, hogy megnézem a meccset velük Max kabinjában, de ha azt akarod, hogy itt maradjak, akkor maradok.
- Nem – nem akarom, hogy maradjon, de azt sem akarom, hogy megváltoztassa a terveit miattam. – Semmi gond, csak azt gondoltam, talán el akarsz jönni innen – suttogom, mire elmosolyodik.
- Igen, de Ken izgatott, hogy elmenjek velük, mert Max az ellenfél csapatot kedveli. Biztos vagy benne, hogy a pincérrel akarsz lógni? Kedvesnek tűnik, de Harry valószínűleg megpróbálja majd meggyilkolni őt – feleli Liam úgy, hogy csak én halljam őt.
- Azt hiszem, túl fogja élni – biztosítom őt. – Jó szórakozást a meccsnézéshez – hajolok le, aztán ajkaimat Liam arcához nyomom. Gyorsan elrántom magamat, és eltakarom a számat. – Sajnálom. Fogalmam sincs, miért…
- Semmi gond – nevet fel Liam, én körbenézek az asztalon, és megkönnyebbülve látom, hogy úgy tűnik, mindenki el van foglalva a saját beszélgetésével, szerencsére kínos szeretetkinyilvánításom észrevétlen maradt. – Légy óvatos, oké? És hívj, ha szükséged van rám.
- Jó, ha unatkozol, gyere vissza ide.
- Meglesz – mosolyodik el. Tudom, hogy nem fog unatkozni a meccsnézés közben Kennel. Szeret időt tölteni az egyetlen apafigurával az életében.
- Apa, felnőtt vagyok – hallom meg fújtatni Logant az asztal másik feléről.
- Egyáltalán nincs szükség arra, hogy lerészegedj itt, visszajössz a kabinba velünk. Ez végleges – feleli Max. Nyilván ő egy olyan ember, aki szereti, ha teljes irányítása van mindenki felett az életében. A kellemetlen vigyor kemény arcán megerősíti ezt.
- Rendben – válaszolja frusztrált fia. Az anyjára néz, de a nő csendben marad. Ha még egy pohár bort ittam volna, rászólnék a köcsögre, de nem akarom feldúlni Kent és Karent.
- Louis, visszajössz majd velünk? – kérdezi tőlem Karen.
- Nem, egy kicsit itt maradok még, ha nem gond? – remélem, hogy nem bánja. Figyelem, ahogy mögém néz Robertre, aztán Loganre. Van egy olyan érzésem, hogy Karennek fogalma sincs Logan családi állapotáról, és beteg érzései vannak felé attól, ahogy Harry viselkedett vele. Imádom Karent.
- Rendben van felőlünk, jó szórakozást – mosolyodik el helyeslően.
- Oké – viszonozom mosolyát, majd elsétálok az asztaltól anélkül, hogy elköszönnék Maxtől és a feleségétől.
- Mi rendben vagyunk, ő nem maradhat – mondom Robertnek, amikor odaérek hozzá.
- Nem maradhat?
- Az apja egy köcsög, bár valamennyire örülök, mert nem vagyok biztos benne, hogyan érzek a sráccal kapcsolatban. Emlékeztet valakire, de nem tudok rájönni, hogy kire – kalandozok el, majd követem őt egy üres részébe az étteremnek. Néhány asztal egy elzárt részen van, az összes üres, kivéve a só-és borsszórókat. – Biztos vagy benne, hogy rendben van az, hogy velem lógj? Lehet, hogy Harry visszajön, és hajlamos arra, hogy megtámadja az embereket – Zayn összevert arca villan fel a fejemben. Robert kihúz nekem egy széket, aztán felnevet.
- Abban biztos vagyok – válaszolja, helyet foglal mellettem, majd újratölti a styrofoam (műanyag?) poharainkat a fehér borral.

Harry szemszöge
Már minden rohadt taxitársaságot felhívtam itt és a Pullman között, megpróbálva hazajutni. Senki nem fogadott, persze, túlságosan is messze van ez a hely. Mehetnék busszal, de a tömegközlekedés tényleg nem az én világom. Emlékszem, ahogy régen megborzongtam, amikor Steph említette, hogy Louis busszal ment a plázába vagy a Targetbe, még amikor nem kedveltem Louis-t… vagyis azt hittem, hogy nem kedveltem, még mindig elkezdek pánikolni annak a gondolatán, hogy Louis egyedül ül a buszon egy csomó szemétládával.
Minden megváltozott azóta, azon napok óta, amikor ugrattam és kínoztam Louis-t, csak hogy bosszantsam őt. Az arca, amikor ott hagytam őt az erkélyen… talán egyáltalán nem változott semmi. Nem változtam meg.
Ez az, amit csinálok? Kínzom a srácot, akit szeretek. Pontosan ezt csinálom, és úgy tűnik, nem tudom abbahagyni. Bár nem csak az én hibám az egész, az ő hibája is. Folyamatosan erőlteti, hogy Seattle-be menjek, és már világossá tettem, hogy nem fogom beadni a derekamat. Ahelyett, hogy Seattle miatt harcol velem, egyszerűen össze kellene pakolnia a szarjaimat és velem jönnie Angliába. Nem maradok itt akár kicsapnak, akár nem, unatkozom itt és ez a hely minden volt hozzám, csak jó nem. Elegem van abból, hogy folyton látom az apámat, elegem van mindenből itt.
- Figyeld, hogy hová mész, te fasz – ijeszt meg egy női hang a sötétben, én pedig kikerülöm, mielőtt beléfutok.
- Te figyeld, hogy hová mész – szólok vissza. Mi a fenéért van Max kabinja előtt amúgy meg? Megfordul, hogy rám nézzen, mire én jó megvilágítást nyerek, hogy megnézzem őt az utcai lámpa alatt. Barna bőr, göndör haj, szaggatott farmer, motoros csizma. – Hadd találjam ki, Riley, igaz? – a szemeimet forgatom az irónián.
- Te ki a franc vagy? – teszi a kezét a csípőjére.
- Igen, Riley vagy. Ha Logant keresed, ő nincs itt.
- Hol van? És honnan tudod ezt? – provokál a harcias lány.
- Onnan, hogy az előbb dugtam meg.
- Mit mondtál? – lép közelebb.
- Krisztus, csak szórakozom veled. Az utcában lévő étteremben van a szüleivel.
- Ó, honnan ismered őt?
- Csak tegnap találkoztam vele. Az apja az enyémmel járt egyetemre, azt hiszem. Tudja, hogy itt vagy?
- Nem, már próbáltam hívni őt, de mivel a kibaszott semmi közepén van, nem válaszol.
- Igen, ez a semmi közepe. Max egyáltalán megengedi, hogy lásd őt?
- Pokolian kíváncsi vagy – ráncolja a homlokát rám. – De igen, meg fogja engedni, ő egy fasz, de fél tőlem – vigyorodik el büszkén.
Fényszórók villannak fel a sötétben, én pedig a fűre lépek.
- Ezek ők – mondom a lánynak, miközben az ajtó bekanyarodik a kocsifalhajtóra és megáll. Logan gyakorlatilag kiugrik az kocsiból, aztán Rileyhoz szalad.
- Hogy kerültél ide? – kérdezi Logan.
- Ide vezettem – válaszolja a barátnője szárazon.
- Hogy találtál meg? Egész héten nem volt szolgáltatásom – öleli meg Rileyt, én pedig figyelem, ahogy a kemény lány külseje elkezd megrepedni. Riley keze fel-le mozog Logan hátán.
- Ez egy kis hely, bébi, nem volt túl nehéz – válaszolja Riley. – Szarakodni fog velem apád, amiért idejöttem?
- Nem, vagyis lehet, de tudod, hogy nem fog elküldeni.
- Nos, én, uhm, elmegyek – kezdek el lesétálni a kocsifelhajtón.
- Szia – jegyzi meg Riley. Logan semmit nem mond nekem, miközben elérem az apám kapuját és felsétálok a kocsifelhajtón.
Louis bármelyik pillanatban itt lesz, én meg bent akarok lenni, mielőtt a SUV autó bekanyarodik a kocsifelhajtóra. Sírni fog, biztos vagyok benne, aztán ki kell találnom egy bocsánatkérést neki, hogy megállítsam a sírását és meghallgasson.
Alig jutok el a tornácig, amikor Karen és Logan anyja lép ki az autóból.
- Hol van mindenki más? – kérdezem Karentől, szemeim Lou-t keresik.
- Ó, nos, apukád és Liam Maxszel jöttek vissza, hogy megnézzenek valamilyen meccset a tévében.
- Hol van Louis? – nő meg a pánik a mellkasomban.
- Még az étteremben.
- Mi? – mi a fasz? Nem így kellene történnie ennek. – Azzal a pincérrel van, ugye? – kérdezem a két nőtől még akkor is, ha már tudom a választ. A szőke seggfejjel van, akinek a seriff az apja.
- Igen, vele van – feleli Karen, és ha nem ragadtam volna itt a semmi közepén Karennel, kiosztanám őt a kis mosolyért, amit megpróbál elrejteni.

Chapter 220

Helló! 😊

Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, túlságosan is lefoglalt ma egy hülye beadandó, meg egyéb dolgaim voltak, és majdnem elfelejtettem, hogy új részt kell hoznom 😅 Ez a fejezet sajnos eléggé... lehangoló, legalábbis én így éreztem, mire a végére értem. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd a fejleményekhez. Egy hét múlva jövök ismét.

Kellemes olvasást, szünetet és húsvéti ünnepeket! 😊😘💖🐥🐇🍫🎉

Ui.: A lányoknak sok locsolót, a fiúknak sok tojást! 😄🥚🍫*parfüm emoji*

Chapter 220

 
A cipőm kaparó hangot hallat a keményfapadlón, miközben arra koncentrálok, hogy eljussak az étterem hátsó ajtajához. Ha közelebb lennénk az otthonhoz, elmennék most, összepakolnám a csomagjaimat Seattle-re, és egy hotelben maradnék, amíg nem találok lakást. Annyira elegem van már abból, hogy Harry ezt a szarságot csinálja velem, ez fájdalmas és kínos és összetör engem. Harry tör össze engem, és tudja ezt. Pontosan ezért csinálja.
Végre elérem az ajtó, aztán kinyitom azt, remélve, hogy nem kapcsolok be valamilyen riasztót. Meg kellett volna bizonyosodnom róla először is, hogy nem vészkijárat volt, de nem tudok tisztán gondolkozni. A hűvös esti levegő beborít abban a pillanatban, hogy kilépek. Megnyugtató ez, betakarva engem valami másba, mint áporodott levegő és kínos feszültség.
Könyökömet a párkányon pihentetem, majd kinézek az erdőbe. Sötét van, majdnem koromfeketeség odakint. Az étterem pont egy erdős terület közepén helyezkedik el, így elhagyatottabb hangulatot kreál. Ez működik, de most nem ideális nekem, amikor már amúgy is úgy érzem, csapdába estem.
- Jól vagy? – szólal meg egy hang mögülem. Amikor megfordulok, a pincér, Robert áll az ajtóban, egy halom tányért fogva egy kezében.
- Uhm, igen, csak levegőre volt szükségem – válaszolom őszintén.
- Ó, egy kicsit hideg van idekint – mosolyodik el. Mosolya udvarias és valójában nagyon megnyerő.
- Igen, egy kicsit – felelem. Az étteremben lévő fojtogató levegőhöz képest nagyszerű érzés kint lenni.
Mindketten csendben állunk, kissé kínos, de nem bánom. Semmi sem annyira kínos, mint annál az asztalnál ülni. Néhány perccel később Robert megszólal.
- Még nem láttak korábban errefelé – teszi le a tányérokat óvatosan egy az ajtó melletti üres asztalra, aztán közelebb sétál hozzám. Könyökét a párkányra teszi, csak néhány lépésnyire arrébb tőlem.
- Látogatóban vagyok, még soha nem voltam itt.
- Nyáron kellene látogatóba jönnöd, február a legrosszabb idő erre, vagyis kivéve a novembert és a decembert, talán még a januárt is – pirul el az arca, ahogy hebeg. – Érted, hogy mit akarok mondani – nevet fel. Meg tudom mondani, hogy zavarban van.
- Fogadok, hogy gyönyörű itt a nyár – próbálok meg nem felkuncogni rajta, mire piros lesz az arca.
- Igen, az vagy – tágulnak ki a szemei. – Úgy értem, az – javítja ki magát. – Esküszöm, hogy általában nem vagyok ilyen gáz – húzza végi arcán a kezét, én pedig összeszorítom az ajkaimat, hogy megpróbáljak nem felnevetni rajta, de nem tehetek róla. Egy kis kuncogás kiszökik, mire még megrémültebben néz ki, mint korábban.
- Te itt laksz? – kérdezem, megpróbálva véget vetni zavarának azzal, hogy témát váltok. Társasága felfrissítő, jó valaki olyannal lenni, aki nem olyan félelmet keltő. Harry tulajdonában van minden terem, amiben van, jelenléte nyomasztó az idő felében.
- Igen, itt születtem és nőttem fel, te honnan jöttél?
- Én a WSU-ra járok, jövőhéten kezdek majd a Seattle-i kampuszon – úgy érzem, már olyan régóta várok arra, hogy kimondjam ezeket a szavakat.
- Wow, Seattle. Lenyűgöző – mosolyodik el, mire én ismét felnevetek.
- A bortól sokat nevetek – fecsegem, Robert pedig felkuncog, átnézve rám.
- Nos, örülök, hogy nem én vagyok az, akin nevetsz – szemei az arcomon kalandoznak, és én elnézek. – Be kellene menned, mielőtt a párod megérkezik téged keresve – feleli. Megfordulok, hogy átnézzek az üvegablakokon, Harry feje Logan felé néz.
- Hidd el, senki sem érkezik meg engem keresve – sóhajtok fel, az alsó ajkam megremeg, miközben a szívem elárul engem, mélyebbre és mélyebbre süllyedve.
- Eléggé elveszettnek néz ki nélküled – jegyzi meg Robert. Figyelem a szemeit, ahogy azok megtalálják Liamet, körbenézve a teremben.
- Ó! Nem ő a párom, hanem aki az asztal másik oldalán van, a tetoválásokkal – nézem, ahogy Robert átnéz Harryre és Loganre, zavarodottság árasztja el finom vonásait. Fekete tinta örvényei kandikálnak ki Harry galléros ingjének tetején. Imádom azt, ahogy a fehér kinéz rajta, és imádom, hogy képes vagyok látni a halvány tintát az átlátszó anyag alatt.
- Uhm, ő tudja, hogy ő a párod? – kérdezi, felhúzva a szemöldökét.
- Én is ugyanezen kezdek el gondolkozni – szakítom el szemeimet Harryről, miközben ő elvigyorodik, egy mély vigyorral, az a fajta mosoly, amelyet általában én kapok. Kezeimet az arcomhoz teszem, aztán megrázom a fejemet. – Ez komplikált – nyögök fel.
Tartsd magad, de dőlj be a játékának. Ezúttal ne.
- Nos, ki lenne jobb, akivel beszélhetnél a problémáidról, mint egy idegen? – vonja meg a vállait, visszanézve az asztalra, ahonnan hiányzom. Úgy tűnik, senki, kivéve Liam, még csak észre sem vette.
- Neked nem kellene dolgoznod? – kérdezem tőle, remélve, hogy nem. Robert fiatal, idősebb tőlem, de nem lehet öregebb maximum huszonhárom évnél.
- De, viszont jó viszonyban vagyok a tulajjal – mosolyodik el, úgy tűnve, mintha egy viccet mondana magának, aminek én nem vagyok a része.
- Ó.
- Szóval, ha ő a párod, akkor ki az a srác vele?
- A neve Logan – hallom a mérget a saját hangomban. – Nem ismerem őt, ahogy a barátom sem… vagyis nem ismerte, úgy látszik, most már igen.
- Szóval a párod idehozta őt, hogy féltékennyé tegyen téged? – tekintete találkozik az enyémmel.
- Nem tudom, nem működik ez. Vagyis féltékeny vagyok, úgy értem, nézz a srácra. Még ugyanolyan öltönyt is visel, mint én, és sokkal jobban néz ki benne.
- Nem, nem néz ki jobban – szakít félbe halkan, én pedig elmosolyodom, megköszönve neki.
- Jól kijöttünk egymással tegnapig, illetve magunkhoz képest jól, aztán elkezdtünk veszekedni ma reggel, de mi mindig veszekedünk, úgy értem, folyton veszekszünk, szóval nem tudom, mi van ezzel a veszekedéssel kapcsolatban, ami más, de az. Ez más, nem olyan érzés, mint a többi veszekedésünk, most meg figyelmen kívül hagy engem, mint régen, amikor először találkoztunk – felelem inkább magamnak, mint ennek az idegennek, kíváncsi kék szemekkel. – Őrültnek hangzom, tudom, hogy igen. A bor miatt van – próbálok meg nevetni. Ajkainak a sarkai egy mosolyba húzódnak és megrázza a fejét.
- Nem, egyáltalán nem hangzol őrültnek – ugrat, mire vele nevetek. – A párod téged néz – felkapom a fejemet, hogy benézzek az épületbe. Harry szemei valóban rajtam vannak és az új pszichiáteremen, szemei belém égnek, és szó szerint megrándulok az intenzitáson.
- Valószínűleg be kellene menned – figyelmeztetem Robertet. Arra számítok, hogy Harry bármikor felpattan az asztaltól, hogy kisiessen ide és átdobja Robertet a fedélzeten és ki az erdőbe. De nem teszi, nyugton ül, ujjai a borospohár szára köré fonódnak, miközben rám néz még egyszer utoljára, mielőtt felemeli a szabad kezét és Logan székének támláján pihenteti meg. Ó, Istenem, a mellkasom összeszorul érzéketlen tettén.
- Sajnálom – feleli Robert, majdnem elfelejtettem, hogy mellettem van.
- Semmi gond, tényleg. Hozzá kellene már szoknom. Ezeket a játékokat játszom vele már hat hónapja – borzongok meg az igazságon, fejben leszidva magamat, amiért nem tanultam meg a leckét az első hónap, vagy a második, vagy a harmadik után, erre itt vagyok a fedélzeten egy idegennel, Harryt figyelve, aki szégyentelenül flörtöl valaki mással. – Nem tudom, miért mondom el neked mindezt, sajnálom.
- Hé, én voltam az, aki megkérdezte – emlékeztet kedvesen. – Még több borunk van, ha szeretnél még – mosolya kedves és játékos.
- Biztosan többre lesz szükségem – mosolyodom el. – Sokszor előfordul ez veled? Hogy félrészeg emberek nyafognak a kapcsolatukról?
- Nem, igazából általában gazdag öregemberek panaszkodnak, hogy a steakjük nem közepesen átsült – kuncog fel.
- Mint a férfi az asztalomnál, aki piros nyakkendőben van. Az egy bunkó – mutatok Maxre.
- Igen, az, nem bántásból, de bárki, aki visszaküld egy salátát, mert túl sok rajta az olívabogyó, alapból bunkó – mindketten felnevetünk, én pedig eltakarom a számat a kézfejemmel.
- Pontosan! Még túl komoly is, mintha ilyen hatalmas beszédet tartott volna nekünk az érveléséről és az olívabogyókról utána – mélyítem el a hangomat, hogy megpróbáljam leutánozni a goromba férfiét. – „Ha túl sok olívabogyó van benne, a savanyú íz elveszi a jégsalátáét” – gúnyolódok, mire Robert hisztérikus röhögésben tör ki. Nevetése megduplázódik, kezei a térdein vannak, miközben felnéz.
- „Kaphatnék négyet? A három egyszerűen nem, az öt pedig túl sok, nem illik az ízhez” – feleli, hangja sokkal jobban hasonlít Maxéhez, mint az enyém.
Hasam fáj a nevetéstől, amikor az ajtó kinyílik, Robert és én mindketten abbahagyjuk a nevetést, majd Harry felé nézünk, aki az ajtóban áll. Egyenesen állok fel, kisimítva az öltönyömet. Nem tehetek róla, de úgy érzem, mintha valami rosszat tettem volna, még akkor is, ha tudom, hogy nem.
- Félbeszakítottam valamit? – szólal meg Harry nyers hangon, követelve az összes figyelmet.
- Igen – válaszolom, hangom olyan tisztán jön ki, mint amilyennek reméltem. Légzésem még mindig ingatag a sok nevetéstől Maxen és azokon a rohadt olívabogyókon, a fejem úszik a bortól, a szívem pedig fáj Harry miatt.
- Úgy tűnik – néz Harry Robertre. Robert arcán egy mosoly van, szemeiben humor ég, miközben Harry megpróbálja megfélemlíteni őt, de Robert nem inog meg, még csak nem is pislog.
- Mit akarsz? – kérdezem Harrytől, amikor a hozzám fordul, szája egy kemény vonallá préselődik.
-Menj be – követeli, mire megrázom a fejemet. – Louis, ne játszd ezeket a játékokat velem, menjünk – nyúl a karomért, de én elrántom.
- Azt mondtam, nem – állok ki a véleményem mellett, Harry bosszúsága pedig megnő. – Te menj vissza, biztos vagyok benne, hogy a barátod hiányol – sziszegem, mire összeszűkülnek a szemei.
- Neked – néz Harry vissza Robertre – neked kellene annak lennie, aki bemegy, az italainkat újra kell tölteni – csettint az ujjaival a lehető legsértőbb módon.
- Igazából én végeztem, de biztos vagyok benne, hogy el tudsz varázsolni valaki mást, hogy csinálja meg – von vállat a szőke. Figyelem Harry hozzáállását megbicsaklani egy pillanatra, nem szokott hozzá ahhoz, hogy visszabeszélnek neki, főleg nem idegenek.
- Oké, hadd fogalmazzam ezt meg újra… – lép felé Harry. – Húzz a picsába Louis közeléből, menj be és kurvára csinálj valamit, mielőtt megfoglak a nevetséges gallérodnál fogva és ahhoz a párkányhoz verem a fejedet – fenyegetőzik.
- Harry! – szidom őt le, kettejük közép lépve.
- Rajta, de tudnod kellene, hogy ez egy nagyon kis város – feleli Robert Harrynek. – Apám a seriff, nagyapám a bíró, szóval ha élni akarsz a lehetőséggel, hogy beverd a fejemet, hajrá – von vállat Robert, nem befolyásoltan Harry gyilkos nézésétől. Az én szám tátva van, és úgy tűnik, nem tudom becsukni.
Úgy látszik, Harry magában mérlegeli a lehetőségeit, ahogy oda-visszanéz Robert, én és az étterem belseje között.
- Menjünk – mondja nekem ismét.
- Én nem megyek – felelem hátrálva, miközben Harry felém lép. – Adnál nekünk egy percet, kérlek? – fordulok Roberthez, mire ő lassan bólint, megajándékozza Harryt egy utolsó haragos pillantással, aztán visszasétál bentre.
- Akkor mi van, megdugod a pincért most? – fintorog, én pedig még jobban hátra lépek, megparancsolva magamnak, hogy ne törjek meg nézése alatt.
- Egyszerűen csak abbahagynád már? Mindketten tudjuk, hogyan fog ez menni, te tovább sértegetsz engem, én elsétálok, te utánam jössz és elmondod, hogy nem leszel többet goromba, visszamegyünk a kabinba és együtt alszunk – forgatom a szemeimet, Harry meg teljesen elveszettnek néz ki.
A szokásos Harry-módján gyorsan összeszedi magát, majd hátra veti a fejét nevetve.
- Hamis – lép az ajtó felé. – Nem fogom ezt csinálni, úgy tűnik, elfelejtetted, hogyan megy ez igazából, kiakadsz valamin, amit én mondok, elsétálsz, én meg csak azért megyek utánad, hogy megdughassalak, mindig megengeded – elszörnyedve esik le az állam, kezeim pedig a gyomromhoz vándorolnak, hogy egyben tartsam a testemen hasító szavai után.
- Miért? – zihálom, sehol sincs már hideg levegő, ahogy megpróbálok hozzájutni.
- Nem tudom, mert nem tudsz távol maradni. Valószínűleg mert én jobban duglak meg, mint bárki más – hangja vágó, míg én még mindig küzdök, hogy levegőt vegyek.
- Miért most? – javítom ki korábbi kérdésemet. – Úgy értettem, miért csinálod ezt most? Azért van, mert nem fogok veled menni Angliába?
- Igen és nem.
- Nem fogom feladni Seattle-t érted, ezért nekem támadsz? – szemeim égnek, de nem fogok sírni. – Te felbukkansz vele – mutatok Logan felé, aki az étteremben van az asztalnál. – És mindezeket az utálatos dolgokat mondod nekem, azt hittem, már túl vagyunk ezen. Mi történt azzal, hogy nem vagy képes nélkülem élni? Mi történt azzal, hogy megpróbálsz minden tőled telhetőt, hogy úgy bánj velem, ahogy kellene?
Harry elnéz tőlem, és egy pillanatra, egy alig felismerhető pillanatra érzelmet látok utálatos nézése mögött.
- Van egy nagy különbség aközött, hogy nem vagy képes valaki nélkül élni, és hogy szereted is őt – feleli, majd elsétál, elvéve magával az iránta érzett tiszteletem maradékát.

Chapter 219

Sziasztok! 😊

Igyekeztem minél előbb hozni a részt, de úgy tűnik, mindig van valami programom péntek este. A fejezet nem a legboldogabb, ahogy azt várni lehetett, elég érdekes lett. Annyit elárulhatok, hogy ez az este nagyon hosszú lesz még... Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. Időközben elkészült a fejléc is, amit köszönök szépen Crystalnak! 💕 Illetve egy másik képet is feltöltöttem az oldalsávba, ezt Alicya Pierro készítette, köszönöm szépen ezt is 💕 Csodás kép lett mindkettő 😍💖 Azt hiszem, más mondanivalóm nincs, egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 219

 
Harry szemszöge
- Nos, ez nem elég magyarázat. Elmegyek, és tudod mit? Már nem akarom, hogy velem gyere – mondja nekem Louis.
- Mi?
- Nem akarom, hogy gyere – áll fel a székről, mire a szívem elkezd száguldozni. – Megpróbáltad tönkretenni ezt nekem, ez volt az álmom, amióta csak emlékszem, te pedig megpróbáltad tönkretenni nekem. Olyasminek kellene lenned, amit alig várok, de olyanná váltál, amit ki nem állhatok. Izgatottnak és késznek kellene lennem, hogy megyek, ehelyett megbizonyosodtál róla, hogy ne legyen hol laknom, és egyáltalán nincs támogatásom. Szóval nem, nem akarom, hogy gyere.
Ki a fasznak gondolja magát? Azt hiszi, csak azért, mert nem akarok Seattle-be menni vele, ilyen szarságokat mondhat nekem? Nem akarja, hogy kurvára menjek? Haragom emelkedik, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy lenyeljem.
„Nem akarom, hogy gyere.”
Nem tudom irányítani, kibaszottul kizárt, hogy meg lehet állítani a kitöréstől.
- Te… – csak pirosat látok, ahogy átlépkedek a fedélzeten, – te… tudod mit, Louis? Mindenki leszarja Seattle-t, kivéve, ki a fene nő fel úgy, hogy azt tervezi, hogy Seattle-be költözik kibaszott Washingtonból, nagyon ambiciózus, – szűröm ki a fogaim között - és abban az esetben, ha elfelejtetted volna, én vagyok az egyetlen okod, hogy ilyen lehetőséget kaptál. Azt hiszed, bárki más is kap egy kibaszott fizetett gyakornoki állást elsőévesként az egyetemen? Kurvára nem! A legtöbb ember küzd azért, hogy kapjanak egy fizetett gyakornoki állást, még akkor is, miután lediplomáztak, szóval az istenverte lábamat kellene csókolgatnod, amiért megszereztem neked azt a kurva állást, te hálátlan kis… – félbeszakít az, hogy Louis tesz egy lépést felém és felemeli a kezét.
Elkapom a csuklóját éppen mielőtt megüthetne. Kurvára visszavonta a meghívását Seattle-be és ő az, aki megpróbál megütni engem? Kibaszottul nem gondolom.
- Ne – lehelem, csak centiméterekkel az arcától. Légzésem akadozó, alig kontrollált, miközben leengedem a kezét. Szemei és pupillái kitágulnak, én elfordulok tőle, aztán a hálószobába lépkedek, le a lépcsőn, és olyan messzire ettől a baromságtól, amennyire csak tudok.
Túl korán van ehhez a szarsághoz. Egy kis kávézóban találom magam a városban, a kávénak olyan íze van, mint a kátránynak, a muffin pedig még rosszabb. Utálom ezt a hülye kisvárost, és azt, hogy minden kibaszott dolog hiányzik innen.
Most már kurvára befejeztem, Louis nem is akarja, hogy vele menjek. Nem mintha akartam volna vagy terveztem volna menni, de most teljesen visszavonta az ajánlatát, és van egy olyan érzésem, hogy komolyan gondolja. Egyszerre tépem fel a három csomag cukrot, majd beleborítom őket az undorító kávéba, műanyag kanállal megkeverve.
- Jó reggelt – köszönt engem egy ismerős hang. Bár nem az a hang, amit hallani akartam.
- Miért vagy itt? – kérdezem Logantől.
- Nos, nyilvánvalóan nem vagy korán kelő típus – forgatja a szemeit, aztán helyet foglal előttem.
- Menj el – fújtatom, majd körbe nézek a kis kávézóban. Egy sor alakult ki csaknem az ajtóig és majdnem az összes asztal tele van. Valószínűleg az összes sorban állónak egy szívességet kellene tennem, és elmondanom nekik, hogy keressenek egy kibaszott Starbucks-t, mert ez a hely tele van.
- Nem kértél bocsánatot, ugye?
- Istenem, annyira rohadtul kíváncsi vagy – szorítom meg az orrnyergemet, mire Logan elmosolyodik.
- Megeszed azt? – mutat az előttem lévő kőkemény muffinra. Odacsúsztatom neki, aztán letör belőle egy darabot.
- Én nem enném meg – figyelmeztetem őt, de ennek ellenére megteszi.
- Nem olyan rossz – hazudja, meg tudom mondani, hogy ki akarja köpni, de helyette lenyeli. – Szóval elmondod nekem, miért nem kértél bocsánatot Lewis-tól?
- Louis a kibaszott neve, ha így hívod őt…
- Whoa, nyugodj le. Szándékosan csináltam – kuncog fel, büszkén bosszantó viccétől.
- Ha-ha – jegyzem meg fagyosan, mielőtt megiszom a kávém maradékát.
- Egyébként miért nem tetted?
- Nem tudom.
- De igen, tudod – erőlteti.
- Amúgy miért érdekel? – hajolok felé, ő pedig hátra ül a széken.
- Nem tudom… mert úgy tűnik, hogy szereted őt, és a barátom vagy.
- A barátod? Nem is ismerlek, és az pokolian biztos, hogy te sem ismersz engem – sziszegem.
Semleges arckifejezése meginog egy pillanatra, aztán pislog a szemeivel. Ha elsírja magát, megütök valakit. Nem tudom kezelni ezt a sok drámát ilyen kibaszott korán reggel.
- Nézd, jó fej vagy meg minden, de ez – mutogatok oda-vissza az ő teste és az enyém között – nem barátság. Nekem nincsenek barátaim.
- Nincsenek barátaid? Egy sem?
- Nem, vannak emberek, akikkel bulizok, és Louis.
- Kellene, hogy legyenek barátaid, legalább egy.
- Mi lenne a lényege annak, ha te és én barátok lennénk? Csak holnap délutánig vagyunk itt.
- Barátok lehetnénk addig – von vállat.
- Nyilvánvalóan neked sincsenek barátaid.
- Nincs sok, Riley nem igazán kedveli őket.
- És? Miért számít ez?
- Mert nem akarok veszekedést kezdeményezni vele, így egyszerűen nem lógok velük sokat.
- Bocs, de úgy hangzik Riley, mintha egy ribanc lenne.
- Ne mondj ilyet róla – pirul el Logan arca, és most először, mióta találkoztam vele, kezd mérges lenni.
- Csak mondom, én nem engedném, hogy valaki megmondja nekem, kivel barátkozhatok és kivel nem.
- Szóval azt mondod nekem, hogy Louis-nak vannak barátai, akikkel együtt lóghat, rajtad kívül? – húzza fel rám a szemöldökét, én pedig elnézek, hogy a válaszán gondolkozzak. Vannak barátai… ott van neki Liam.
- Igen.
- Te nem számítasz.
- Nem, nem én. Liam.
- Liam a mostohatesód, ő nem számít.
 Steph valamennyire Louis barátja, de nem igazán, és Zayn… nem probléma többé.
- Ott vagyok neki én.
- Pontosan erre gondoltam.
- Mit számít ez? Amint elmegyünk innen és újrakezdjük, szerezhet új barátokat, szerezhetünk új barátokat.
- A probléma az, hogy nem ugyanarra a helyre mentek – emlékeztet engem.
- Velem fog jönni, tudom, hogy nem úgy tűnik, de te nem ismered őt, én igen, és tudom, hogy nem tud nélkülem élni.
Logan elgondolkozó szemekkel néz fel rám.
- Tudod, van egy nagy különbség aközött, hogy az ember nem képes valaki nélkül élni, és hogy szereti azt a valakit.
- Louis szeret engem – védekezem, figyelmen kívül hagyva a hirtelen fájdalmat a mellkasomban.
- Oké – néz le a kávés csészéjére.
- Nem akarok már róla beszélni, ha barátok leszünk, tudnom kell rólad és Regan-ról.
- Riley – csattan fel, mire kissé felkuncogok.
- Bosszantó, ugye? – kérdezem tőle, ő pedig mogorván néz rám.
Logan elkezd nekem mesélni arról, hogyan találkozott Riley-val. Logan gólyatáborában kerültek párba. Riley először goromba volt, de rámozdult Loganre, meglepve mindkettőjüket. Úgy tűnik, ennek a Rileynak vagy egy féltékenységi vonása, és ingerlékeny az indulata. Ismerősen hangzik.
- A legtöbb veszekedésünk a féltékenységéből ered. Mindig attól fél, hogy lelépek tőle, nem tudom, miért, mert mindig ő az, akire mindenki felfigyel, férfi és nő is. Mindkettővel járt már – sóhajt fel.
- Te nem kapsz mindkettőtől figyelmet?
- Nem, nem is jártam tovább egy sráccal két hétnél tovább, – ráncolja az orrát – vagyis egyszer tizenegyedik osztályban, de az rosszul végződött, mert ő csak egy „mersz” (felelsz vagy mersz játékból) miatt akart járni velem.
- Ó – mondom neki. Ő kikényszerít egy mosolyt.
- Igen. Egyébként nem igazán jártam soha senkivel Rileyt kivéve, de Riley sok emberrel járt – rosszalja Logan.
A reggel további része és az egész délután így telik, ennek a srácnak a problémáit hallgatva. Bár nem bánom annyira, mint amennyire gondoltam. Jó tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen az ilyenfajta problémákkal. Logan nagyon emlékeztet Louis-ra és Liamre, ha ők egy emberré válnának, biztosan ez a fiú lenne az. Utálom bevallani, de nem bánom túlságosan a társaságát, ő egy kívülálló, mint én, és nem ítél el azért, mert alig ismer engem.
Idegenek jönnek és mennek ki a kávézóból, és minden alakalommal, amikor egy barna hajú srác lép be, nem tehetek róla, de felnézek, remélve, hogy az én idegenem lesz.
- Apa hív – néz le az asztalon lévő, rezgő telefonjára. – Basszus, majdnem öt óra – hangja pánikkal teli. – Mennünk kell, vagyis nekem mennem kell. Még mindig nincs mit felvennem ma estére.
- Mire? – kérdezem tőle, amikor feláll.
- Vacsorára, a szüleiddel megyünk vacsorázni.
- Karen nem az én… – kezdem el, de úgy döntök, hogy hagyom. Amúgy is tudja, hogy Karen nem az anyám.
Követem őt a háztömb mentén és kis ruhabolthoz, ami tele van színes szoknyákkal, öltönyökkel és tarka ékszerekkel. Molyirtó és sós víz szagú a hely.
- Nincs semmi, amiből választhatnék – nyög fel Logan, feltartva egy fekete bőr öltönyt.
- Ez förtelmes – mondom neki, mire bólint és visszateszi azt a helyére.
Nem tehetek róla, de arra gondolok, hogy mit csinál most Louis. Azon gondolkozik, hogy hol vagyok? Biztos vagyok benne, azt feltételezi, hogy Logannel vagyok, ami igaz, de nincs semmi, ami miatt aggódnia kellene. Tudja ezt.
Nem, nem tudja. Nem meséltem neki Logan barátnőjéről.
- Louis nem tudja, hogy kapcsolatban vagy – bököm ki, miközben megmutat nekem egy sötétkék öltönyt. – Nem adok neked divattanácsot, szóval ne próbálkozz – nyögök fel, mire a szemeit forgatja.
- Miért nem mondtad el neki?
- Nem tudom, nem gondoltam erre.
- El kellene mondanod neki, nem csodálom, hogy visszakézből majdnem megütött téged – mosolyodik el. Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom neki, hogy Louis megpróbált megpofozni.
- Fogd be, el fogom mondani neki… – bár lehet, hogy az én javamra fog szolgálni, ha nem mondom el. – Talán – teszem hozzá, Logan pedig ismét a szemeit forgatja. Majdnem annyiszor forgatja a szemeit, mint Louis szokta. – Louis bonyolult, én meg tudom, mit csinálok, oké? – legalábbis azt hiszem, hogy tudom. Pontosan tudom, meddig feszegessem a határait, hogy megkapjam, amit akarok.
- Ki kell öltöznöd ma este, a hely, ahová megyünk, undorítóan luxus – figyelmeztet engem.
- Kizárt, nem fogok.
- Miért nem? Azt akarod, hogy kevésbé legyen dühös a férjecskéd, nem?
- A férjecském? Ne hívd őt így – a hangzása egy pillanatra hirtelen ér.
- Csak vegyél fel egy szép inget legalább, különben apa egész este ezzel fog piszkálni – feleli, a mellkasomhoz vágva egy fehér inget.
Belép a próbafülkébe, majd néhány perccel később kijön a sötétkék öltönyt viselve. Jól néz ki rajta, dögös meg minden, de azonnal elkezdek azon fantáziálni, hogy Louis hogyan nézne ki az öltönyben. Sokkal szorosabb lenne Louis fenekén, Louis segge sokkal nagyobb, mint Logané. Sokkal jobban kitöltené az öltönyt.
- Nem olyan csúnya, mint az ittlévő többi öltöny – dicsérem meg félig, mire behúzza a függönyt még egy szemforgatással és egy feltartott középső ujjal.

..

- Ó, Istenem… – suttogja hangosan Logan. Kiszakadok gondolataimból a Louis-val való korábbi veszekedésemről, és amikor felnézek, meglátom, min tátja el a száját.
Louis… felöltözve egy öltönyben… az a kurva öltöny, amitől a már így is bőséges méretű feneke úgy néz ki, mint… baszki. Gyorsan pislogok, megpróbálva összeszedni magamat, mielőtt Louis eléri az asztalt. Egy pillanatra meg vagyok győződve róla, hogy hallucinálok, ismét a ruhaboltban vagyok elképzelve pontosan ezt az öltönyt a testén. Még szexibben néz ki, mint képzeltem. Szent szar. Figyelem, ahogy minden férfi és nő megfordul, hogy ránézzen, egy férfi még fel is dönti az italát. Én az asztal szélét markolom, várva, hogy hozzászóljon a seggfej. Ha megteszi, esküszöm a kibasz…
- Az Louis? Ó, Istenem – Logan gyakorlatilag zihál.
- Ne bámuld őt – figyelmeztetem, mire felnevet.
A férfi elhajol a feleségétől, miközben szemei követik az én fiúmat.
- Nyugi – feleli Logan, a kezeimre mutatva. Heges ujjperceim már fehérek durva szorításomtól az asztalon.
Liam közel húzza magához Louis-t, aztán el a házas seggfejtől, Louis rámosolyog, Liam pedig még közelebb húzza magához őt, ahogy sétálnak. Mi a fasz volt ez?
Louis Liam mögött áll, miközben mindenki végigmegy a szokásos „annyira kibaszott előkelő vagyok, mert kezet fogok veled, még akkor is, ha tegnap este láttalak” szarságon. Mielőtt tudnám, Louis szemei megtalálják Logant, mire azok kitágulnak és lesüti őket. Féltékeny. Reméltem, hogy az lesz.

Louis szemszöge
Megpróbálom elrejteni a pánikot, ami átjár engem amiatt a látvány miatt, hogy Harry a srác mellett ül. Még csak nem is veszi tudomásul a jelenlétemet, miközben helyet foglalok Liam mellett, az asztal másik oldalán Harrytől.
- Helló, és te ki vagy? – kérdezi a férfi egy mosollyal. Meg tudom mondani a hangsúlyából, hogy ő egy olyan ember, aki azt hiszi, hogy a teremben mindenki másnál jobb.
- Én Liam egyik barátja vagyok, Louis-nak hívnak – mosolyodom el kurtán a bemutatkozásomon. Szemeim Harryhez villannak, akinek az ajkai egy vékony vonallá préselődtek. Bemutathattam volna magamat Harry párjaként, de mi lenne a lényeg? Nyilvánvalóan a férfi fiát szórakoztatja, miért tegyem tönkre a mókájukat?
- Örülök, hogy találkozunk. Imádnivaló pár vagytok – szól közbe a férfi jobbján a nő, mire Harry felköhög vagy fuldokol, nem vagyok biztos benne, de nem akarok ránézni, azonban nem tehetek róla. Amikor megteszem, szemei össze vannak húzva, haragos tekintetet vetve rám.
- Mi nem vagyunk egy pár – nevet fel Liam, aztán Harryre néz, azt várva tőle, hogy mond valamit, de nem teszi.
A srác némileg elveszettnek néz ki és egy kicsit kellemetlenül érzi magát, úgy tűnik. Jó. Harry hozzáhajol és mond valamit a fülébe, a srác pedig elmosolyodik, mielőtt Harry megrázza a fejét. Mi a fene történik?
- Én Logan vagyok, örülök, hogy találkozunk – mutatja be magát egy barátságos mosollyal. Fasz.
- Én is – sikerül kimondanom válaszként. A szívem kalapál a mellkasomban, és alig látok tisztán. Ha nem lennénk egy asztalnál Harry családjával és Ken barátaival, Harry arcába öntenék egy italt és nem lenne esélye, hogy megállítsa az ütésemet ezúttal.
- Tudod, hogy mit akarsz? – kérdezi tőlem halkan Liam. Tudom, hogy megpróbálja elterelni a figyelmemet Harryről és az új barátjáról.
- Én… nem tudom – suttogom, majd átnézem a leragasztott menüt. Nem tudom elképzelni, hogy egyek most, a gyomrom nem hagyja abba a forgolódást, és úgy tűnik, nem tudom kontrollálni a légzésemet.
- El akarsz menni? – mondja a fülembe Liam. Átpillantok az asztalon Harryre, akinek a szemei találkoznak az enyéimmel, mielőtt visszafordul Loganhez.
Igen. El akarok húzni innen a pokolba, és megmondani Harrynek, hogy soha többé ne szóljon hozzám.
- Nem, nem megyek sehova – felelem, aztán jobban felülök, kiegyenesítve a hátamat a széknél.
- Jó – dicsér meg Liam, miközben egy helyes pincér érkezik az asztalhoz.
- Három üveggel kérünk a hely legjobb fehérborából – mondja Ken barátja neki, mire a pincér bólint, mielőtt elővesz egy kis papírköteget a kötényéből. Megtörli kezét a fehér ingjében, hogy feljegyezze a bort és az előétel rendeléseket. Még soha nem hallottam egyik étel nevét sem, amiket rendeltek, de nem feltételezem, hogy amúgy is sokat ennék.
Kétségbeesetten megpróbálok nem átnézni az asztalon Harryre, de nehéz, annyira rohadtul nehéz. Miért jött ide vele? Ő is kiöltözött, ha nincs rajta farmer az asztal alatt, azt hiszem az, ami még maradt a szívemből, össze fog törni. Nekem egy órányi könyörgésbe telik, hogy rávegyem Harryt, öltözzön fel bármi másba a fekete farmeren és pólón kívül, erre most itt ül velem szemben egy fehér ingben.
- Mindenki készen áll a rendelésre? – a pincér Robert, ez a név van a cédulára nyomtatva, ami a pólóján van rögzítve. Tekintete találkozik az enyémmel, a szája pedig elnyílik kissé, mielőtt gyorsan elnéz, csak hogy aztán visszanézzen rám. Megajándékozom egy kis, kínos mosollyal, amit viszonoz is, vörösség kúszik fel a nyakán, végig az arcáig.
Arra számítok, hogy Harryre nézzen, azonban rájövök, köszönhetően annak, ahogy ülünk, Liam és én nézünk ki úgy, mint egy pár, Harryvel és Logannel együtt. A gyomrom újra felfordul.
- Vedd fel a rendelésünket vagy menj – szakítja félbe a gondolataimat Harry, majd minden figyelem a szégyenlős pincérre irányul.
- Bo… bocsánat – dadogja, aztán sietve elhagyja az asztalunkat.
Mogorván nézek Harryre, de úgy tűnik, nem érdekli, túlságosan bele van habarodva Logan rohadt kék szemeibe. Ahogy figyelem őket, olyan érzésem van, mintha Harry idegen lenne a számomra, mintha betolakodnék valamilyen privát pillanatba, amit egy szerelmespár oszt meg egymással. A gondolattól epe nő a torkomban. Lenyelem azt, és hálás vagyok, amikor a férfi visszatér a borral és jeges vödrökkel, ezúttal van vele egy másik ember is, aki segít neki vinni az egyik vödröt. Harry egész végig figyeli őt, én pedig a szememet forgatom vakmerőségén, hogy haragos pillantást vet a fiúra, amikor ő Logannel van itt, úgy viselkedve, mintha egyáltalán nem ismerne engem.
A poharamat csordultig megtöltik, aztán halkan megköszönöm neki, a pincér elmosolyodik, kevésbé szégyenlősen ezúttal, majd megmozdul, hogy megtöltse Liamét is. Még soha nem láttam Liamet inni, kivéve az esküvőn, és még akkor is csak egy pohár pezsgőt ivott. Ha nem lennék ennyire kusza Harry viselkedésétől, elutasítanám a bort és nem innék Ken és Karen előtt, de hosszú napom volt és a bor nélkül nem hiszem, hogy túlélem ezt a vacsorát.
- Nem, köszönöm – takarja le Ken a pohara tetejét, hogy megakadályozza a szőke srácot, hogy bármennyi bort is öntsön a poharába.
Felnézek Harryre, hogy megbizonyosodjak róla, nem tervezi, hogy rosszindulatú megjegyzést tesz az apjára, de ismét halkan beszélget Logannel. Annyira össze vagyok zavarodva most, miért csinálja ezt? Igen, veszekedtünk, de ez túl sok.
A bor hideg és erőteljes, finoman édes a nyelvemen, és megpróbálom lenyugtatni magamat. Az utolsó dolog, amire szükségem van az az, hogy lerészegedjek és érzelmeskedjek mindenki előtt. Harry nem utasítja vissza a bort, de Logan igen. Harry a szemeit forgatja rá, ugratva őt, én pedig kényszerítem a szemeimet, hogy elnézzenek tőlük, mielőtt egy tócsányi könnyé válok a foltos keményfapadlón.

…

- Max a falat ölelte, olyan részeg volt, hogy az egyetemi biztonsági szolgálatnak kellett leszednie őt – meséli Ken, mire az asztalunknál mindenki felnevet, kivéve Harryt persze.
Megforgatom a villámat a tésztám körül, aztán eszem még egy falatot. Arra fókuszálok, hogy milyen szorosan fonódnak a tészták a villa ágai köré, különben Harryre kell fókuszálnom.
- Azt hiszem, van egy csodálód – mondja nekem Max felesége. Felnézek és követem a tekintetét Roberthez, aki leszedi az edényeket a mellettünk lévő asztalról, szemeit rajtam tartva.
- Ne figyelj rá nagyon, elvégre is ő egy pincér – jelenti ki Max egy ravasz mosollyal, én pedig meglepődöm érzéketlen megjegyzésén.
- Apa – vet haragos pillantást Logan az apjára, mire Max rámosolyog, mielőtt belevág a steakjébe.
- Bocs, kicsim, csak az igazságot mondom… Egy srácnak, aki olyan helyes, mint Louis, nem kellene olyan valakit néznie, aki a vendéglátásban dolgozik – folytatja Max degradáló megjegyzését, mire villámat a tányéromra ejtem.
- Ne – mondja nekem Harry, először hozzám szólva, mióta megérkeztem. Elnézek tőle, majd vissza Maxre, mérlegelve a lehetőségeimet. Ő bunkón viselkedik, én pedig már megittam majdnem egy egész pohár bort. Valószínűleg be kellene fognom a számat, ahogy Harry mondta.
- Nem beszélhetsz így az emberekről – néz Logan az apjára, mire ő vállat von.
- Rendben, nem akarok felzaklatni senkit – morogja, megrágva a steakjét. A felesége úgy tűnik, hogy zavarban van, ahogy megtörli a szája sarkát egy anyagszalvétával.
- Több borra lesz szükségem – mondom Liamnek, mire elmosolyodik, átcsúsztatva hozzám a félig üres poharát.
- Megvárom, amíg a pincér visszajön, de azért köszönöm – mosolyodom el. Érzem Harry szemeit rajtam, miközben átkutatom az éttermet. Nem látom a srác szőke haját, így felemelkedek és elveszem az üveget én, hogy megtöltsem a poharamat.
Félig arra számítok, hogy Max megjegyzést tesz a cselekedeteimre, de ez nem történik meg. Harry hűvösen bámul át a termen, Logan pedig az anyjával beszél. Én a saját világomban vagyok, egy világban, ahol Harry mellettem ül, keze a combomon van, ahogy hozzám hajol, hogy valamilyen szemtelen megjegyzést tegyen, amitől elnevetem magam és hevesen elpirulok.
A fejem egy kicsit zavaros, miközben az összes ételt elfogyasztom a tányéromról és megiszom a második pohár boromat. Liam Maxszel és Kennel beszélget a sportról, természetesen. A nyomtatott asztalterítőre bámulok, megpróbálva arcokat vagy képeket találni a fekete-fehér spirálokban. Meglátok párat, ami egy H betűhöz hasonlít, az ujjaim pedig többször is átrajzolják a mintát. Abbahagyom a mozdulataimat, aztán felnézek gyorsan, paranoiásan, hogy Harry talán meglátott engem a betűt átrajzolva. Bár Harry nem figyel rám, szemei Loganre fókuszálnak.
- Kell egy kis levegő – szólok Liamnek, majd felállok a helyemről, a szék csikorog a fapadlón, mire Harry felpillant a beszélgetéséből, de gyorsan elnéz.