Chapter 213

Sziasztok! 😊

Úgy látszik, mindig van valami programom pénteken, és előreláthatólag jövőhéten is lesz, szóval akkor is valamikor este jelentkezem csak. De a fejezet megint csak kárpótlásként szolgál, ez az egyik legédesebb lett szerintem 😍 Kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok majd. Ó, és csak annyit jegyeznék még meg, hogy élvezzétek ki ezt a nyugalmat és boldogságot, a következőben már nem nagyon lesz... De nem spoilerezek le mindent, ez egyelőre még titok marad 😀 Egy hét múlva találkozunk ismét!

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 213

 
- A kikötő egy kicsit ingatag, de elég erős. Kell valakit szereznem, hogy átalakítsa – feleli Ken, miközben követjük őt a kabin mögött lévő kikötőhöz. A hátsókert egyenesen a kikötőhöz vezet, a kilátás hihetetlen.
- Nagyszerű – jegyzi meg Harry.
A hullámok a kövekhez csapódnak, amelyek a parton végig vannak, én pedig ösztönösen Harry mögé lépek.
- Mi a baj? – kérdezi halkan.
- Semmi, csak egy kicsit ideges vagyok.
Harry megfordul, hogy szemben legyen velem, mindkét kezét a farmerem farzsebébe csúsztatva.
- Ez csak víz, bébi, minden rendben lesz – mosolyodik el. Nem tudom megmondani, hogy gúnyolódik vagy őszintén mondja, de mikor ajkai az arcomat súrolják, kétségem eltűnik. – Elfelejtettem, hogy nem szereted a vizet – húz közelebb.
- Szeretem a vizet, a medencékben.
- És a folyók? – szemeiben humor csillan meg.
- Csak egy folyót – mosolyodom el az emléken.
Azon a napon is ideges voltam. Harry csak megvesztegetéssel tudott rávenni, hogy bemenjek a vízbe. Megígérte, hogy válaszol a végtelen kérdéseimből egyre, ami vele kapcsolatos, cserébe azért, hogy bemegyek hozzá a vízbe. Olyan távolinak tűnnek ezek a napok, ősinek tényleg, de a titkosság közös témája még mindig megtalálható a jelenünkben.
Harry az övébe veszi a kezemet, miközben követjük a családját végig a kikötőn a hihetetlenül megfélemlítő példányhoz, ami a végén van leparkolva. Nem tudok sokat a hajókról, de szerintem ez egy túlméretezett állóhajó lehet. Tudom, hogy nem egy jacht, de nagyobb, mint bármilyen halászhajó, amit valaha láttam.
- Olyan nagy – suttogom Harrynek.
- Shh, nem kellene a farkamról beszélned most – ugrat mosolyogva. Imádom ezt a játékos, mégis mogorva hangulatát, mosolya ragályos.
- Nézzetek a lábatok elé – szól hátra nekünk Ken, ahogy a létrára lép, ami a hajóval és a kikötővel van összekötve.
Harry keze a hátamra vándorol, miközben felsegít a létrára. Megpróbálom arra kényszeríteni magamat, hogy képzeljem el azt, hogy csak egy kisebb létrára mászok fel egy játszótéren, nem egy óriási hajóra. A biztatás, ami Harry érintéséből jön, az egyetlen dolog, ami visszatart attól, hogy visszafussak az ingatag kikötőre, be a kabinba és elrejtőzzek az ágy alatt.
- Ez nem jacht, de megfelel nekünk.
A hajó szép, fehér és karamell bőrrel díszítve. Az ülősarok hatalmas, elég nagy ahhoz, hogy mindannyian és még többen is kényelmesen leüljünk.
- Jó látni, hogy a hajód szebb, mint anya háza – jegyzi meg Harry, mire Ken büszke mosolya elhalványul.
- Harry – suttogom, meghúzva a kezét.
- Bocs – fújtatja.
Ken felsóhajt, de elfogadja a fia bocsánatkérését, mielőtt átsétál a hajó másik oldalára.
- Jól vagy? – hajol hozzám Harry.
- Igen, csak legyél kedves, kérlek. Már amúgy is émelygek.
- Kedves leszek, már bocsánatot kértem.
Harry helyet foglal az egyik kanapén, én pedig csatlakozom hozzá. Liam elveszi a kezéből az élelmiszeres szatyrot, majd lehajol, hogy kipakoljon dobozos üdítőket és rágcsálnivalók csomagjait.
Áttekintek a hajó térközén, és ki a vízre. Gyönyörű, a nap táncol a vízen.
- Szeretlek – mondja Harry lágy hangon a fülembe.
A hajó motorja beindul egy könnyű búgással, én pedig közelebb csúszok Harryhez.
- Szeretlek – válaszolok, visszanézve a vízre.
- Ha elég messzire kimegyünk, talán látunk néhány delfint, vagy ha szerencsénk van, egy bálnát! – szólal meg Ken hangosan.
- Egy bálna biztosan pillanatok alatt feldöntené ezt a hajót – jegyzi meg Harry, mire nyelek egyet a gondolaton. – Fenébe, bocsi – kér bocsánatot.
Minél beljebb és beljebb kerülünk a vízen, annál nyugodtabbá válok. Furcsa, azt hittem, az ellenkezője lesz, de van egy bizonyos nyugalom, ami abból fakad, hogy ennyire el vagyunk választva a szárazföldtől.
- Sokszor láttok itt kint delfineket? – kérdezem Karentől, miközben iszik az italából.
- Nem, csak egyszer, de akkor is próbálkozunk – mosolyodik el.
- Nem tudom elhinni a mai időjárást, mintha június lenne – jegyzi meg Liam, áthúzva a pólóját a fején.
- A barna színeden dolgozol? – kérdezem tőle, megnézve halvány felsőtestét.
- Igen, még akkor is, ha a városban nem lesz rá szükségem.
- Ha a víz nem lenne jéghideg, mindannyian mehetnénk úszni a parthoz közelebb – feleli Karen.
- Talán nyáron – emlékeztetem őt, mire boldogan bólint.
- Legalább még mindig megvan a jakuzzink a kabinnál – mondja Ken.
- Azt hittem, hogy elromlott? – kérdezi Liam az anyjától.
- Nem, már rendbe lett hozva. A fedélzeten van Harry és Louis szobájánál – feleli Karen.
Harry csendben marad, a távolságba bámulva.
- Nézzétek! Ott! – mutat Ken mögénk.
Harry és én mindketten gyorsan megfordulunk, és egy pillanatba beletelik, hogy meglássam, mire mutat Ken. Egy csapat delfin ugrál ki a vízből. Nincsenek közel a hajóhoz, de ahhoz elég közel, hogy lássuk, ahogy szinkronban mozognak a hullámokon keresztül.
- Szerencsés napunk van! – nevet fel Karen.
Harry keze megfogja az enyémet, nagyujját pedig végighúzza az ujjperceimen. Mindig az egyszerű dolgok, amiket gondolkodás nélkül tesz, azok, amelyektől megremeg a gyomrom.
- Olyan szép volt – mondom neki.
- Igen, tényleg az volt – meglepődöttnek hangzik.
Két órányi beszélgetés után a hajókázásról, az itteni gyönyörű nyarakról, sportokról, és Seattle kínos megemlítése után, amit Harry megállított, amint elkezdődött, Ken visszaindul a parthoz.
- Nem volt olyan rossz, ugye? – kérdezzük Harryvel egymástól egyszerre.
- Azt hiszem, nem – nevet fel, lesegítve engem a létráról a kikötőre.
A nap megkapta az arcát és az orrnyergét, haja rakoncátlan és kifújt a széltől. Annyira bájos, hogy az már fáj.
- Csinálok magunknak ebédet, biztos vagyok benne, hogy mindenki éhes – jelenti be Karen, amikor belépünk a kabinba.
- Mi mást lehet itt csinálni? – kérdezi Harry az apjától.
- Nos, van egy szép étterem beljebb a városban, terveztük, hogy mindannyian ott vacsorázunk holnap, van egy régi stílusú mozi, egy könyvtár…
- Szóval akkor egy csomó béna szarság? – feleli Harry, szavai durvák, de hangsúlya játékos.
- Ez egy szép hely, adnod kellene neki egy esélyt – mondja Ken. Nem tűnik sértettnek fia szavaitól.
Mind az öten a konyha körül állunk, míg Karen összerak egy tál szendvicset és gyümölcsöt. Harry, aki túlzottan ragaszkodó ma, kezét ismét a combomon pihenteti. Talán ez a hely jót tesz neki.
Ebéd után segítek Karennek feltakarítani a konyhát, aztán limonádét csinálunk, míg Liam és Harry megbeszélik, hogy milyen szörnyű a modern irodalom. Nem tehetek róla, de felnevetek, amikor Liam megemlíti a Harry Pottert. Ettől Harry egy ötperces beszédet tart arról, hogy miért nem olvasta soha és miért nem is fogja elolvasni a könyveket, Liam pedig kétségbeesetten megpróbálja rávenni őt arra, hogy gondolja meg magát.
- Karen és én átmegyünk egy barátunk kabinjába néhány házzal arrébb, ha akartok jönni – ajánlja Ken.
Harry átnéz rám a szoba másik feléből, én meg várok rá, hogy válaszoljon.
- Én maradok – feleli végül, még mindig rám nézve.
Liam oda-vissza néz Harry és köztem, mielőtt válaszol.
- Én megyek – mondja, és esküszöm, hogy meglátom őt Harryre vigyorogni, mielőtt visszafordul Kenhez.
- Ha bármire szükségetek van, csak hívjatok a mobilomon. Egy vagy két óránál nem kellene hosszabb ideig lennünk – feleli Ken.
Amint a bejárati ajtó becsukódik, Harry megmozdul, hogy csatlakozzon hozzám a kanapén.
- Nem akartál menni? – kérdezem.
- Kurvára nem, mi a fenéért akarnék menni? Sokkal inkább maradok itt veled, egyedül – húzza vissza a hajamat a nyakamról, egy könnyű borzongást küldve végig rajtam.

Harry szemszöge
- Ott akartál ülni egy szobányi segg unalmas emberrel, akik segg unalmas szarságokról beszélnek? – kérdezem Louis-tól, ajkaim alig érnek hozzá az állához.
- Nem – hallom, ahogy a légzése már megváltozott.
- Biztos vagy benne? – csipkelődök, majd végighúzom orromat a nyakán, megbökve őt, hogy billentse el a fejét.
- Nem tudom, lehet, hogy az szórakoztatóbb lett volna, mint ez – feleli, mire a nyakába kuncogok, megpuszilva őt ott, ahol a libabőr megjelenik a bőrén leheletemtől.
Kurvára nem valószínű.
- Szerintem nem, van egy pezsgőfürdő a szobánkban, emlékszel?
- Igen, de azt nem jó használni, mert nincs nálam a fürdőnadrágom – kissé megszívom a nyakát, és elképzelem, hogyan nézne ki egy szűk úszónadrágban. Baszki.
- Nincs rá szükséged.
- De igen, van! Nem megyek be a pezsgőfürdőbe ruha nélkül.
- Miért nem? – elég szórakoztató időtöltésnek hangzik nekem.
- Mert a családod itt van.
- Nem tudom, miért használod ezt mindig kifogásként, – kezem levándorol az ölébe, majd a farmerján keresztül dörzsölöm a hosszát – néha azt hiszem, hogy talán ez tetszik.
- Mi tetszik? – kérdezi, gyakorlatilag kibaszottul zihálva.
- Annak a lehetősége, hogy rajtakapnak.
- Miért tetszene ez bárkinek is?
- Sok embernek tetszik, az izgalma annak, hogy rajtakapjanak, tudod? – gyorsabban dörzsölöm a lába között, mire Louis megpróbál elmozdulni érintésemtől.
- Nem, ez… nem tudom, de nekem nem tetszik – hazudja. Eléggé rohadtul biztos vagyok benne, hogy tetszik neki.
- Mhmm…
- Tényleg nem! – védekezik, arca elpirult, szemei pedig kitágultak zavarában.
- Lou, rendben van, ha igen. Eléggé kurvára dögös, tényleg – biztosítom őt.
- De nem.
Persze, Louis.
- Oké, nem tetszik neked – emelem fel a kezeimet legyőzve. Tudtam, hogy nincs az az Isten, hogy bevallja, de egy próbát megért. – Feljössz és beszállsz velem a jakuzziba? – kérdezem, majd elveszem a kezemet tőle.
- Felmegyek oda, de nem szállok be.
- Ahogy gondolod – mosolyodom el, aztán felállok a kanapéról.
Tudom, hogy végül ott fog kikötni velem, csak több rábeszélésre van szüksége, mint a legtöbb embernek. Ha már erről van szó, igazából még soha nem voltam jakuzziban korábban senkivel, meztelenül vagy sem.
Louis feláll velem, kis kezét pedig a csuklóm köré fonja, ahogy felsétálunk az emeletre a szobába, ami a miénknek tekinthető a következő pár napra. A szobához kapcsolt erkély volt az először is, ami miatt ezt választottam, abban a pillanatban, hogy megláttam a kint lévő jakuzzit, tudtam, hogy rá kell vennem őt, beszálljon.
Az ágy sem rossz, kicsi, de nincs szükségünk nagy ágyra, ahogy mi alszunk bármilyen rohadt módon.
- Tényleg, imádom ezt a helyet, olyan békés – szólal meg Louis, majd leül az ágyra, hogy levegye a cipőjét, míg én kinyitom a kétszárnyú ajtót az erélyhez.
- Egész jó – ha apám, a felesége és Liam nem lennének itt, holtbiztos, hogy jobb lenne.
- Nincs semmi, amit felvehetnék holnap abba az étterembe, amiről apukád beszélt.
- Akkor nem megyünk – vonok vállat, aztán lehajolok, hogy elfordítsam a gombot a jakuzzin.
- Menni akarok, csak nem tudtam, hogy elmegyünk majd valahová.
- Akkor a rossz tervezés az ő hibájuk, egyszerűen farmert veszünk fel – csak merjen valaki mondani valamit neki arról, hogy mit visel.
- Nem tudom.
- Nos, ha nem akarsz farmert felvenni, kereshetünk egy boltot ezen a szeméttelepen, hogy vegyünk valami mást – ajánlom, mire elmosolyodik.
- Miért vagy ilyen jó hangulatban? – húzza fel rám a szemöldökét Louis.
- Nem tudom… csak abba vagyok.
- Oké… aggódnom kellene? – kérdezi, kilépve velem az erkélyre.
- Nem – igen. – Ülnél legalább itt kint velem, amíg én élvezem a pihenést, ami annyit tesz, hogy ülök a forró vízben?
Louis felnevet és bólint, helyet foglalva a készülék mellett lévő fonott széken.
Figyelem ártatlan szemeit, miközben engem bámul, ahogy áthúzom a fejemen a pólómat és leveszem a nadrágomat. Az alsónadrágomat fent hagyom, majd Louis leveheti.
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz bejönni? – kérdezem tőle, ahogy átemelem lábamat a jakuzzi szélén és bemászok. Baszki, ez pokolian forró. Néhány másodperccel később az égés eltűnik, így hátradőlök a kemény műanyagnak.
- Biztos – feleli, aztán körbenéz a fás területen.
- Senki nem láthat minket, tényleg azt hiszed, hogy azt akarnám, hogy gyere be ide meztelenül, ha valaki láthatná? – kérdezem. Jobban is tudhatná.
- Mi van, ha visszajönnek? – kérdezi halkan, mintha valaki meghallhatná őt.
- Azt mondták, hogy egy vagy két óra.
- Igen, de…
- Azt hittem, hogy megtanulsz élni egy kicsit? – ugratom az én gyönyörű páromat.
- Igen.
- Ott ülsz ajak biggyesztve egy székben, míg én élvezem a kilátást – mutatok rá.
- Nem biggyesztem az ajkamat – csinálja még jobban.
- Oké – vigyorgok rá, tudva, hogy ez még jobban bosszantani fogja. Lehunyom a szemeimet, miközben ő összehúzza az ajkait. – Eléggé magányos vagyok idebent, lehet, hogy gondoskodnom kell magamról.
- Nincs semmim, amit felvehetnék.
- Deja vu – jegyzem meg, másodjára gondolva ma az alkalmunknál a folyónál.
- Én…
- Csak gyere be a rohadt vízbe.
- Rendben, megyek!
Ez nem volt olyan nehéz, mint gondoltam, hogy lesz. Mire kinyitom a szemeimet, Louis már levette a pólóját és a nadrágját húzza le. Majdnem megfulladok, amikor meglátom, hogy az egyik szűk alsónadrág van rajta, ami tökéletesen kiemeli a seggét.
Soha nem fogok tudni betelni vele, nem számít, hányszor érek hozzá, dugom meg, csókolom meg, tartom a kezeim között, soha nem lesz elég, mindig többet akarok. Ez nem is csak a szexről szól, amit gyakran csinálunk, hanem hogy én vagyok az egyetlen, akivel valaha is volt, és megbízik bennem eléggé ahhoz, hogy meztelenre vetkőzzön egy kibaszott erkélyen.
Miért vagyok ilyen elbaszott?
Louis a székre teszi a ruháit, tökéletesen összehajtva természetesen.
- Alsónadrág – emlékeztetem őt.
- Nem, a tiéd is rajtad van – szól vissza, majd belelép a vízbe. – Au – vinnyog fel, visszahúzva a lábát, mielőtt felenyhül. Felsóhajt, feltételezem azért, mert a teste hozzászokott a vízhez.
- Gyere ide – nyúlok érte, aztán az ölembe húzom.
Azt hiszem, a kényelmetlen műanyag ülések hasznosak lehetnek végül is. Attól, ahogy a teste érződik rajtam kombinálva a lüktető vízsugarakkal, egyenesen le akarom tépni az alsónadrágot.
- Ilyen lehetne Seattle-ben is, mindig – szólal meg, majd karjait a nyakam köré fonja.
- Milyen? – az utolsó dolog, amit tenni akarok az az, hogy kibaszott Seattle-ről beszéljünk. Ha találnék egy módot arra, hogy letöröljem azt a rohadt várost a térképről, megtenném.
- Ilyen – mutat köztünk. – Csak mi, nincsenek problémák a barátaiddal, mint Molly, nincs rossz előélet, csak te és én egy új városban. Mindent újrakezdhetnénk, Harry, együtt.
- Ez nem olyan egyszerű – mondom neki.
- De igen, az, nincs több Zayn.
- Azt hittem, bejössz ide és dugunk, nem hogy Zaynről beszélünk – ugratom, mire megfeszül.
- Bocs, én…
- Nyugi, viccelek. Vagyis a Zayn-dologgal kapcsolatban – mozgatom meg testét az enyémen, így lovaglóülésben van az ölemben. Meztelen mellkasunk összenyomódik szorosan. – Te vagy a mindenem, tudod ezt, ugye? – ismétlem meg a kérdést, amit már olyan sokszor tettem fel neki.
Louis ezúttal nem válaszol, helyette könyökét a vállamon pihenteti, ujjaival beletúr a hajamba és megcsókol.

Chapter 212

Helló! 😊

Bocsánat, hogy megint későn jelentkezem, mindig van valami dolgom, mikor hazaérek... De szerintem ez a fejezet kárpótlásként szolgál majd, ez az egyik kedvencem 😄 Az elején, mikor Soto professzorról van szó, zárójelbe írtam a pontos kifejezést, amit használtak, mert valahogy nem bírtam megtalálni a megfelelő magyar jelentését, de valami hasonlót jelent, mint amit leírtam. Aztán az a bizonyos eye-spy játék következik, könnyen megérthető, hogy mi a menete, amit pedig a zárójelbe írtam az az a kifejezés, amit pontosan használnak, mert amúgy elég hülyén hangzik magyarul 😀 Jaj, és az a poén Harry lelkéről, hát nálam mindent vitt vele Liam, imádtam 😂😂 Na, talán más megjegyzésem nincs már, ez most kivételesen ilyen hosszú lett 😃 Írjatok bátran, kíváncsi vagyok, a véleményeitekre, mert azért ebben is van pár érdekes dolog... Egy hét múlva találkozunk újra!

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 212

 
- Wisconsin! – mondja Karen hangosan, tapsolva a kezeivel.
- Ó, a kurva életbe – fújtatja Harry, hátradöntve fejét az ülésen.
- Abbahagynád? Jól érzi magát – szidom őt le.
- Texas! – kiáltja Liam.
- Csak nyisd ki az ajtót, és kiugrok innen – teszi hozzá Harry.
- Nagyon drámai – csipkelődök, és átnézek rá.
- Olyan izgatottak vagyunk, hogy meglássátok a hajót és kabint – feleli Karen.
- Kabin? – kérdezem.
- Igen, van egy kis kabinunk a víznél ott. Szerintem tetszeni fog neked, Louis – jegyzi meg Karen.
Megkönnyebbülök, hogy nem kell a hajón aludnom, mint ahogy azt feltételeztem.
- Remélem, sütni fog a nap, jó ez az időjárás februárra, nyáron pedig még jobb. Talán mindannyian visszajöhetünk majd? – szólal meg Ken, a visszapillantó tükörbe nézve.
- Igen – válaszoljuk Liammel egyszerre.
Harry a szemeit forgatja. Úgy tűnik, ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen mogorva gyerekként viselkedjen az út hátralévő részében.
- Mindened készen áll Seattle-re, Louis? Beszéltem Christannal tegnap, és nagyon várja, hogy te is menj – feleli Ken, én pedig érzem Harry szemeit rajtam.
- Akkor pakolok össze, amikor visszaérünk, de már beiratkoztam az óráimra az új kampuszon – mondom neki.
- Az a kampusz semmi az enyémhez képest – csipkelődik Ken, mire Karen felnevet. – Nem, tényleg egy szép kampusz. Ha bármi problémád van, szólj.
- Köszönöm, fogok.
- Erről jut eszembe, kapunk egy új tanárt a Seattle-i kampuszról a jövőhéten, az egyik vallástanár helyére jön.
- Ó, melyikére? – kérdezi Liam, rám nézve.
- Soto, a fiatal helyére. Ő a ti tanárotok most, nem?
- Igen, ő – válaszolja Liam.
- Hová megy? – kérdezem.
- Nem igazán emlékszem, azt hiszem, áthelyezik (transfer out) – feleli Ken.
- Az jó dolog – jegyzi meg Liam az orra alatt, de én meghallom és rámosolygok.
- Kettőtöknek van már lakásotok? – Karen hangja lágy.
- Nem, volt egy lakásom, vagy úgy gondoltam, de a nőt úgy látszik, elnyelte a föld. Tökéletes is volt, a pénztárcámnak megfelelő és közel volt az irodához – mondom neki. Hozzá akarom tenni, hogy Harry nem jön, de remélhetőleg felhasználhatom ezt a kirándulást arra, hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről.
- Van néhány barátom Seattle-ben, megnézhetem, mit tehetek azzal kapcsolatban, hogy még hétfő előtt legyen lakásod, ha szeretnéd? – ajánlja Ken.
- Nem – szól közbe Harry.
- Igazából én szeretném, – nézek át Harryre – különben egy kisebb vagyont költenék arra, hogy egy hotelben maradjak, amíg nem találok lakást.
- Semmi gond, biztos vagyok benne, hogy Sandra vissza fogja őt hívni – mondja Harry.
- Honnan tudod a nevét? – kérdezem.
- Mi? – pislog. – Százszor mondtad már.
- Ó – teszi kezét szétnyitva a combomra, gyengéden megszorítva.
- Szólja, ha szeretnéd, hogy bárkit is felhívjak – ajánlja Ken ismét.
- Köszönöm.
- Akkor mit szóltok az eye-spy-hoz? – néz ránk hátra Karen.
- Igen, Harry, mit szólsz az eye-spy-hoz? – húzódnak Liam ajkai egy élénk mosolyba.
- Én jól vagyok, szieszta van most nekem, de biztos vagyok benne, hogy Louis és Liam imádna játszani – dől nekem Harry, feje a vállamon van, karjait pedig a hasam köré fonja. A nyilvános meghittség megmelenget és elmosolyodom tőle.
Emlékszem, amikor Harry csak a kezemet fogta az ebédlőasztal alatt az apja házában, most meg nem zavarja, ha a családja előtt ölel engem.
- Oké! Én kezdek, látok a kis szememmel (I spy with my little eye)… valami… kéket! – visítja Karen.
Harry kissé felkuncog, azt tettetve, hogy alszik.
- Ken pólója – suttogja, aztán még jobban hozzám simul.
- A navigációs képernyő? – találgat Liam.
- Nem.
- Ken pólója? – kérdezem én.
- Igen! Louis, most te jössz – mosolyodik el Karen. Nagyon jól szórakozik ezekkel a nyomi játékokkal, de túl édes ahhoz, hogy ellenkezzek.
- Oké, látok valami… – nézek le Harryre – feketét.
- Harry lelke – viccelődik Liam, mire felnevetek. Harry kinyitja az egyik szemét, majd felmutatja a középső ujját Liamnek.
- Igazad van – kuncogok fel, tovább ugratva Harryt.
- Nos, akkor mindannyian befoghatjátok, hogy én és a fekete lelkem aludhassunk egy kicsit – feleli, szemeit becsukja.
Néhány perccel később Harry légzése nehéz lesz és elkezd kissé horkolni a nyakamba. Motyog egy pillanatra, mielőtt lecsúszik, fejét az ölembe téve, karjait pedig a derekam köré. Liam a középső ülésen fekszik, csatlakozva Harryhez az alvásban.
Miután túl sokat játszunk eye-spy-t, végül Karen is elalszik, míg én élvezem a csendet, miközben kibámulok az ablakon.
- Kezdünk közeledni, már csak pár mérföld – tájékoztat Ken.
- Oké – felelem, majd ujjaimmal beletúrok Harry puha hajába.
Szemhéja kissé megrebben érintésem alatt, de nem ébred fel. Végighúzom ujjaimat a hátán, lassan, feldolgozva ilyen békésen alvó látványát, karjai szorosan ölelik a testemet. Ken bekanyarodik egy kis utcába, az egész fenyőfával van végigültetve.
- A kabinunk pont a parton van – magyarázza Ken.
Kinézek az ablakon, miközben bekanyarodunk egy másik utcába, majd a part kerül előtérbe. Gyönyörű, csillogó kék víz húzódik végig a parton. Nem tudom elképzelni, milyen szép ez a hely nyáron, a fű barna, holt a kemény washingtoni téltől, az utcák pedig üresnek tűnnek.
- Itt is vagyunk – szólal meg Ken pillanatokkal később, bekanyarodva egy hosszú kocsifelhajtóra.
Egy hatalmas fakabin kerül előtérbe, a Styles család definíciója arra, hogy „kis kabin”, nyilvánvalóan nagyon mást jelent, mint az enyém. A kabin két szintes, teljesen sötét cseresznyefából készült, egy fehérrel díszített veranda fedi az alsó szint nagy részét.
- Harry, ébredj fel – húzom végig mutatóujjamat az álla vonalán.
Kinyitja szemeit és gyorsan pislog, mielőtt felül és megtörli szemeit a kézfejével.
- Édesem, itt vagyunk – szól Ken a feleségének, aki felemeli a fejét, őt követi a fia is.
Harry beviszi a táskáinkat bentre, Ken pedig megmutatja neki a szobát, amiben maradni fogunk. Én követem Karent a konyhába, míg Liam beviszi a táskáit a szobájába.
A katedrális stílusú plafon a nappaliból újra felbukkan a konyhában is, csak kisebben. Ez a konyha kisebb, mégis ugyanolyan gyönyörű másolata az otthonukban lévő konyhájuknak.
- Ez a kabin gyönyörű – dicsérem meg.
- Köszönöm, kedvesem, jó, hogy végre társaság is van benne – mosolyodik el Karen, majd kinyitja a hűtőt.
- Köszönöm, hogy meghívtatok minket.
- Nagyon örülünk, hogy ti is eljöttetek, soha nem gondoltam volna, hogy Harry egy családi kiránduláson lesz velünk, tudom, hogy ez rövid kirándulás, de tényleg a világot jelenti Kennek – feleli lágyan, megbizonyosodva róla, hogy én vagyok az egyetlen, aki hallja őt.
- Én is örülök, hogy eljött, szerintem jól fogja érezni magát – mondom neki, remélve, hogy ha kiejtettem a szavakat, valóra fognak válni.
- Biztosan hiányozni fogsz, amikor elmész Seattle-be, nem töltöttem együtt sok időt Harryvel, de ő is hiányozni fog – feleli, kezét az enyémre téve.
- Akkor is a közelben leszek, csak néhány óra – biztosítom őt, és végül is magamat is.
Nekem is hiányozni fog ő és Ken. Nem engedem meg az agyamnak, hogy emlékeztessen Liam fenyegető búcsújára. Még akkor is, ha előbb megyek el Seattle-be, mint ő New Yorkba, nem vagyok kész arra, hogy ilyen messze legyen. Seattle-ben lenni, legalább ugyanabban az államban leszünk. New York messze van, olyan messze.
- Nagyon remélem, így, hogy Liam is elmegy, el leszek veszve, már majdnem húsz éve anyuka vagyok, most pedig az ország másik felében lesz – kezd el könnyezni. – Sajnálom, csak annyira büszke vagyok rá – törli meg szemeit az ujjaival, megállítva a könnyeket. – Talán hárman leszaladhatnátok a boltba az utcában, míg Ken felkészíti a hajót.
- Igen, természetesen elmehetünk – felelem, miközben a három férfi belép a szobába.
- A táskákat az ágyon hagytam, hogy kipakolhasd, tudom, hogy én rosszul csináltam volna – mondja nekem Harry.
- Köszönöm – hálás vagyok, hogy nem próbálta meg kipakolni a dolgainkat. Ő szereti begyömöszölni a dolgokat a szekrény fiókjaiba, ami engem az őrületbe kerget.
- Azt mondtam Karennek, hogy lemegyünk neki a boltba, amíg apukád felkészíti a hajót – szólok Harrynek.
- Oké – von vállat.
- Te is – fordulok Liamhez, mire bólint.
- Liam tudja, hogy hol van, csak végig az úton. Sétálhattok, vagy elvihetitek az autót is, a kulcsok az ajtónál vannak – feleli Ken.
Ma engedékeny az időjárás, a naptól sokkal melegebbnek érződik, mint kellene az évnek ebben a korai szakában. Úgy döntünk, hogy elsétálunk a kisbolthoz az utca végén, én pedig kellemesen érzem magam farmerben és rövid ujjú pólóban. Az ég tiszta kék, hallom a hullámok verését, és érzem a sót a levegőben minden alkalommal, amikor fúj a szél.
- Olyan szép ez a hely, olyan érzés, mintha a saját világunkban lennénk – mondom nekik.
- Ott is vagyunk, senki nem vesződik azzal, hogy a partra jöjjön kibaszott februárban – jegyzi meg Harry.
- Nos, szerintem szép – hagyom figyelmen kívül állásfoglalását.
- Egyébként – néz Liam Harryre, aki a köveket rugdossa, ahogy sétálunk a kavicsos úton – Danielle-nek van egy meghallgatása egy kis színházi előadásra a héten.
- Tényleg? – ragyogom.
- Igen, nagyon izgatott. Remélem, hogy megkapja.
- De nem csak most kezdte az iskolát? Miért adnák a szerepet egy amatőrnek? – Harry hangja nyugodt, kíváncsi.
- Harry…
- Neki adnák a szerepet, mert attól függetlenül, hogy amatőr vagy sem, ő egy kiváló táncos és egész életében a balettot gyakorolta – szól vissza Liam.
- Ne legyél dühös, csak mondom.
- Nos, ne tedd, Danielle tehetséges, és meg fogja kapni a szerepet – védi meg Liam a szerelmét.
- Oké, a francba már.
- Szép, hogy támogatod őt – mosolygok Liamre megkísérelve megtörni a köztük növekvő feszültséget.
- Mindig támogatni fogom őt, nem számít, mit csinál. Ezért költözöm New Yorkba – néz Liam Harryre, mire neki megfeszül az álla.
- Szóval akkor ez az, ahogy ez a kirándulás el fog telni? Ti kurvára szövetkeztetek ellenem? Akkor rám baszottul ne számítsatok, amúgy se akartam jönni erre a szarra – köpi a szavakat Harry.
Mindhárman abbahagyjuk a sétát, Liam és én pedig Harry felé fordulunk.
- Nos, akkor nem kellett volna jönnöd, jobban éreztük volna magunkat nélküled és a mogorva hozzáállásod nélkül amúgy is – szemeim kitágulnak Liam durva megjegyzésétől, és érzem a késztetést, hogy megvédjem Harryt, de csendben maradok.
Liamnek igaza van, többnyire. Harrynek nem kellett volna kitűznie a céljának azt, hogy tönkre tegye a kirándulásunkat azzal, hogy így viselkedik minden ok nélkül.
- Tessék? Baszottul te viselkedsz így, mert azt mondtam, hogy a barátnőd amatőr.
- Nem, te kezdted azzal, hogy bunkó voltál az autóban.
- Igen, mert anyukád nem hagyta abba, hogy minden kurva dalt elénekeljen, ami ment a rádióban, meg az államok neveit kiabálta, miközben én aludni próbáltam – emelkedik meg Harry hangja.
Közéjük lépek, miközben Harry megpróbál Liam felé lépni. Liam vesz egy mély levegőt, majd Harryre bámul, kihívva őt.
- Anya megpróbál megbizonyosodni róla, hogy mindenki jól érzi magát!
- Nos, akkor talán… – kezdi el Harry.
- Hagyjátok abba, nem veszekedhettek így egész végig. Senki sem bírja ezt elviselni, szóval kérlek, csak hagyjátok abba – könyörgök, nem akarva egyik oldalra sem állni a legjobb barátom és a párom között.
- Oké – sóhajt fel Liam.
- Rendben – fújtatja Harry.
Majdnem felnevetek azon, ahogy testvérekként viselkednek, annak ellenére, hogy olyan keményen próbálkoznak, hogy ez ne így legyen.
A sétánk többi része csendes, eltekintve Harry csizmáitól, amivel a köveket rugdossa, és Liam lágy dúdolásától. Karen listája hosszabb volt, mint vártam, és mindhárman több szatyorral a kezünkben hagyjuk el a boltot.
- Mit fogsz felvenni a hajóra? – kérdezem Liamtől, ahogy felsétálunk a kocsifelhajtón a kabinhoz.
- Rövidnadrágot, azt hiszem. Most meleg van, de valószínűleg melegítőben leszek.
- Ó – bárcsak melegebb lenne, hogy melegítőt vehessek fel. Nincs is ilyen szettem, de annak a gondolata, hogy vegyek ilyet Harryvel, megmosolyogtat. El tudom képzelni őt most, nyers és perverz dolgokat mondva, valószínűleg az öltözőben kötne ki velem. Nem hiszem, hogy megállítanám.
Abba kell hagynom, hogy ilyen dolgokra gondoljak, főleg míg Liam az időjárásról beszél. Úgy kell tűnnöm, mintha hallgatnám.
- A hajó őrület, olyan nagy – feleli Liam.
- Ó – húzom magam össze.
Most, hogy közelebb vagyunk a hajóúthoz, az idegesség kezd eluralkodni rajtam. Kipakoljuk az élelmiszereket, és a kipakoljuk alatt Liamet és magamat értem. Harry eltűnt a hálószobában.
- Harry elég érzékeny, amikor Seattle-ről van szó, még mindig nem egyezett bele, hogy elmegy, ugye? – kérdezi Liam. Körbenézek a szobában, hogy megbizonyosodjak róla, senki sem hall minket.
- Nem, nem éppen – rágom az alsó ajkamat kínomban.
- Nem értem, mi olyan rossz Seattle-ben, ami miatt nem megy veled? Van valamiféle előélete ott?
- Nem, vagyis olyan nincs, amiről tudok – eszembe jut Harry levele, és nem emlékszem, hogy bármilyen nehézséget említett volna Seattle-ben, bár lehet, hogy azokat kihagyta. Remélem nem.
- Nos, kell, hogy legyen rá oka, mert még a fürdőszobába sem tud elmenni nélküled, nem tudom elképzelni, hogy rendben lenne azzal, hogy elköltözöl nélküle. Azt hittem, bármit megtenne, hogy közel tartson téged magához, szó szerint bármit – túlozza el Liam.
- Én is – sóhajtok fel, nem tudva, miért kell Harrynek ilyen makacsnak lennie. – És tényleg elmegy a fürdőbe nélkülem – viccelek.
- Alig, valószínűleg telepített egy kamerát a pólódba, hogy szemmel tartson téged – nevet ő is.
- A kamerák nem az én világom, én inkább a nyomkövető eszközök híve vagyok – megugrom Harry hangjától, aztán átnézek, hogy meglássam őt a konyha ajtajában támaszkodva.
- Köszi, hogy segítesz bebizonyítani az igazamat – feleli Liam, mire Harry felkuncog, megrázva a fejét. Úgy tűnik, jobb hangulatban van, hála Istennek. – Hol van ez a hajó? Unatkozom és belefáradtam abba, hogy titeket hallgassalak, ahogy szarságokat beszéltek rólam.
- Nem beszéltünk, csak viccelődtünk – mondom neki, aztán átsétálok oda, ahol ő áll.
- Semmi gond, ugyanezt csinálom, amikor nem vagy a közelben – feleli gúnyosan, én pedig nem tehetek róla, de észlelek egy csipetnyi komolyságot szavai mögött.

Chapter 211

Sziasztok! 😊

Kisebb késéssel, de csak eljutottam odáig, hogy végre hozzam az új részt. Amiben megint csak érdekes dolgok vannak, a végére viszont elég cuki lesz, úgyhogy kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. Más mondanivalóm azt hiszem, most nincs, egy hét múlva találkozunk ismét.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 211

 
Amint az ajtó becsukódik és Zayn elmegy végleg, lehunyom a szemeimet, fejemet pedig a széknél pihentetem. Nem tudom, mit érzek, az összes érzelmem össze van kuszálva, kavarogva bennem az összezavarodottság felhőjében. Egy részem megkönnyebbülést érez, hogy véget vetettünk ennek az oda-vissza dolognak Zayn és köztem, de egy másik, kisebb részem jelentős veszteséget érez. Ő volt az egyetlen, aki folyamatosan ott volt nekem Harry „barátai” közül, és furcsa rájönni, hogy soha nem fogom őt újra látni. A könnyek égetnek, nem szívesen látottak, lefolynak az arcomon, miközben megpróbálom összeszedni magamat. Nem kellene sírnom ezen. Boldognak kellene lennem, hogy végre bezárhatom a könyvet Zaynnel kapcsolatban, eldughatom, otthagyva, hogy csak porfogó legyen, soha nem kinyitva újra.
Az ajtó kinyitódik, mire egyből kinyitom a szemeimet, hevesen letörölve a könnyeket. Megrémülök és zavarban vagyok, amikor látásom kitisztul, és meglátom az ismerős piros és fekete kockás pulóvert állni az ajtóban.
- Én… – nem tudok elég gyorsan kitalálni egy kifogást.
- Én… – úgy tűnik, Zayn sem találja a szavakat. – Sajnálom – motyogja, aztán újra kisétál a szobából, még zaklatottabban hagyva ott engem.
Nem az, hogy vele akarok lenni, nem az, hogy szeretem őt, nem az, hogy őt választanám Harry helyett, hanem csak, hogy tényleg törődök vele, és bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok. Bárcsak szigorúan plátói szinten tartottam volna a kapcsolatunkat, talán akkor nem kellett volna teljesen kivágnom őt az életemből.
Nem tudom, miért jött ide vissza, de örülök, hogy elment, mielőtt bármit is mondhatott volna, hogy még jobban összezavarjon engem, vagy még jobban megbántsam őt.
Megszólal az irodai telefonom, mire megköszörülöm a torkomat, mielőtt felveszem.
- Helló – szánalmasan hangzom.
- Elment? – szólal meg a készülékben Harry hangja.
- Igen.
- Sírsz?
- Csak… – kezdem el.
- Sírsz, ugye?
- Csak egy kicsit zaklatott vagyok.
- Miért? – teszi fel a kérdést.
- Mert egy barátom volt, nem tudom, miért vagyok zaklatott. Ne legyél dühös rám – az utolsó dolog, amit csinálni akarok az az, hogy veszekedjünk Harryvel.
- Mit kellene gondolnom arról, hogy sírsz miatta?
- Nem tudom, tudom, hogy nem kellett volna engednem, hogy bejöjjön, de tisztáznom kellett, hogy ő és én soha nem leszünk többek barátoknál – a könnyek már nem potyognak, de a hangom förtelmes.
- Ez történt? Elmondtad neki, hogy csak engem akarsz?
- Igen, ez történt.
- Akkor miért vagy ennyire kiborulva? Vele akarsz lenni?
- Nem! Ezért mondtam azt neki, hogy nem akarok. Csak rosszul érzem magam, amiért megbántottam őt, ezért vagyok zaklatott.
- Biztos vagy benne?
- Igen, biztos – sóhajtok fel.
- Akkor be van fejezve? Nincs több meglepetés látogatás tőle, nincs több ebből a sunyi szarságból tőle?
- Igen, be van fejezve. Esküszöm.
Harry vesz egy mély levegőt, majd egy bősz sóhajt enged ki.
- Akkor oké, semmi mást nem akarok hallani róla, és ezt ezúttal komolyan gondolom.
- Oké – egyezek bele, meglepődve nyugodt reakcióján. Ha Molly látogatta volna meg Harryt, tudom, hogy én túlreagáltam volna.
- Akkor rendben, találkozunk, amikor hazaérsz. Szeretlek, Louis.
- Szeretlek – teszem le a telefont.
Ez sokkal jobban ment, mint vártam, nem tudom, hogy meg kellene könnyebbülnöm, vagy pedig aggódnom kissé. A megkönnyebbülés mellett döntök, aztán olyan békésen fejezem be az utolsó Vance-nál töltött időmet, amennyire csak lehet.
Kimberly háromszor néz be az irodámba, mögötte egy lány van, akit biztos, hogy még sosem láttam az irodában korábban.
- Ő itt Amy, a helyettesem – mutatja be Kimberly a csendes, mégis lenyűgöző lányt.
- Én Louis vagyok, imádni fogod itt – biztosítom őt egy barátságos mosollyal.
- Köszönöm! Máris imádom – ragyogja.
- Nos, csak be akartam ugrani az irodádba, amíg azt tettetjük, hogy körbenézünk az épületben – nevet fel Kim.
- Ó, igen, nagyon jól tanítod őt, hogyan helyettesítsen téged – csipkelődök.
- Hé, megvannak az előnyei annak, hogy el vagy jegyezve, majd hozzámész feleségül a főnökhöz – dicsekedik Kim. Amy felnevet mellette, miközben elhagyják az irodámat.
Az utolsó napom itt véget ér végre, és azon találom magam, hogy azt kívánom, bárcsak lassabban telt volna el. Hiányozni fog ez az iroda, és kissé ideges vagyok, hogy hazamenjek Harryhez.
Utoljára körbenézek az első irodámban, szemeim először az asztalra fókuszálnak. A gyomrom összeszorul, ahogy annak az emlékei árasztják el az érzékeimet, amikor Harry és én rajta voltunk. Olyan extrémnek tűnik, szexelni egy irodában, amikor bárki besétálhat oda bármelyik pillanatban. Lehettek volna kamerák a szobában, én pedig nem tudhattam róla, a gondolat egyáltalán nem futott át az agyamon. Túlságosan is elterelte a figyelmemet Harry ahhoz, hogy bármi másra gondoljak. Ez egy rendszernek tűnik a mindennapi életemben.
Úton hazafelé megállok a Conner’s-nél, hogy vegyek pár élelmiszert, éppen eleget ahhoz, hogy vacsorát csináljak ma estére, mivel holnap reggel elmegyünk. Izgatott, de ideges is vagyok a kirándulás miatt, remélem, Harry kordában tudja tartani a hidegvérét a két napos kirándulásra a családjával. Ez nem tűnik valószínűnek, csak remélem, hogy a hajó elég nagy az ötünknek.
Kinyitom a bejárati ajtót, majd a lábammal lököm be azt, felvéve a szatyrokat a padlóról, ahogy belépek. A nappaliban rendetlenség van, üres vizesüvegek és a kaját becsomagoló papír borítja a dohányzóasztalt. Apám és Harry a kanapén ülnek, Harry az egyik végén, apám pedig a másikon.
- Milyen volt a napod, Pumpkin? – kérdezi az apám.
- Jó, ez volt az utolsó napom ott – mondom neki, még akkor is, ha már tudja.
Elkezdem összetakarítani a szemétjüket az asztalról és a padlóról.
- Örülök, hogy jó napod volt – feleli apám, mire Harryre nézek. Ő nem figyel rám. Tekintete a tévé képernyőjén van.
- Csinálok vacsorát, aztán elmegyek lezuhanyozni – mondom nekik, majd az apám követ engem a konyhába.
- Az egyik barátom mondta, hogy fel tud venni engem innen később, ha ez rendben van, tudom, hogy holnap elmentek pár napra.
- Igen, semmi gond. Kitehetünk holnap reggel, ha az jobb lenne neked – ajánlom.
- Nem, már így is olyan nagylelkű voltál. Csak ígérd meg, hogy szólsz, amikor visszaérsz a kirándulásról.
- Oké… hogyan?
- Talán csak vezess végig a Lamar-on? Általában ott vagyok – dörzsöli meg a halántékát.
- Oké, meglesz.
- Most megyek, szólok neki, hogy készen vagyok – tűnik el a konyhából.
Hallom Harryt azzal zaklatni az apámat, hogy jegyezze meg a telefonszámát, mivel neki nincs telefonja, én pedig a szememet forgatom, amikor apám elkezdi, az „amikor én gyerek voltam, senkinek nem volt telefonja” beszédet.
Úgy döntök, hogy egy könnyű ételt csinálok, sült csirkét és rizst. Bárcsak Harry bejönne a konyhába és beszélne velem, de feltételezem, jobb, ha vár, amíg az apám el nem megy. Megterítem az asztalt vacsorára, aztán szólok nekik. Harry lép be először, alig létesítve velem szemkontaktust, őt követi az apám.
- Chad hamarosan itt lesz, hogy felvegyen, nagyra értékelem, hogy megengedtétek, hogy itt maradhassak – szólal meg apám vacsora közben.
- Semmi probléma, tényleg – mondom neki.
- Annyira örülök, hogy újra megtaláltuk egymást.
- Én is – mosolyodom el, még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy ez a férfi az apám. A férfi, akit kilenc éve nem láttam, a férfi, aki felé olyan sok rossz érzésem volt, éppen itt ül a konyhámban a párommal és velem kajálva.
Átnézek Harryre, egy goromba megjegyzést várva tőle, de semmit sem szól, miközben a villáját a szájához teszi. Csendessége az őrületbe kerget, bárcsak mondana valamit, bármit, tényleg.
Feltakarítom a konyhát, miután befejezzük az evést, aztán újra elköszönök az apámtól, mielőtt a fürdőszobába indulok, hogy lezuhanyozzak, meg akartam várni a barátját, amíg megérkezik, de már elmúlt nyolc óra, és még össze kell pakolnunk a táskáinkat és időben lefeküdnünk, hogy felkészüljünk a holnapra.

Harry szemszöge
- Még ma megérkezik vagy… – azt terveztem, hogy Louis-val együtt zuhanyozok le, de Richard barátjának egy egész éjszakába beletelik, hogy felvegye innen a seggét.
- Igen, azt mondta, hogy hamarosan itt lesz. Valószínűleg csak eltévedt vagy valami – válaszolja.
- Persze.
- Nem fog hiányozni, hogy itt legyek? – mosolyodik el.
- Én nem mennék ilyen messzire – hajlamos vagyok elmosolyodni, de nem teszem.
- Nos, talán találok magamnak munkát és mindkettőtökkel találkozom Seattle-ben.
- Egyikünk se lesz Seattle-ben.
- Persze – ismétli meg pillanatokkal ezelőtti szavaimat.
Az ajtón lévő kopogás vet véget kellemetlen beszélgetésünknek, majd Richard feláll, hogy átsétáljon a szobán. Kinyitja az ajtót, hogy felfedje barátját, mire felállok én is.
- Köszi, hogy felveszel, ember – mondja Louis apja a férfinek.
Én megállok, és feldolgozom a kinézetét. A férfi magas, hosszú fekete haja hátra van fésülve egy undorító, zsíros lófarokba. Arca beesett, ruhái vackok, körmei pedig fekete vonalat képeznek mocskos, csontos kezein. Mi a fasz.
- Ez a te fiadnak a háza? – kérdezi a férfi, hangja a kinézetéhez illik. Ez a férfi nem részeg.
- Igen, szép, mi? Büszke vagyok rá – mosolyodik el Richard, az ember pedig megütögeti a vállát, egyetértően bólintva.
- Ő ki? – kérdezi Chad.
- Ó, ő? – mindketten rám néznek. – Ő Harry, az én Pumpkinom párja.
- Király, én Chad vagyok – jelenti ki.
- Oké – felelem, figyelve a szemeit, ahogy azok körbenéznek a nappalinkban. Meg vagyok könnyebbülve, hogy Louis a zuhanyzóban van, és nem kell találkoznia ezzel a görénnyel.
Amikor hallom kinyitódni a fürdőszobaajtót, átkozom magamat. Kurvára túl hamar beszéltem. Chad felhúzza pólója hosszú ujját, hogy megvakarja a karját, egy pillanatra úgy érzem magamat, mint Louis, és hirtelen késztetést érzek arra, hogy felmossam a kibaszott padlót.
- Harry? – hallatszik Louis hangja végig a folyosón.
- Most már mennetek kellene – mondom nekik a legfenyegetőbb hangon, ami csak lehetséges.
- Találkozni akarok vele – feleli Chad, nekem pedig a betonhoz kell nyomnom a talpamat, annyi nyomást felhasználva amennyit csak tudok, hogy a helyemen maradjak.
- Nem, nem akarsz – szisszenek fel.
- Oké… oké… indulunk – néz fel a barátjára Richard. – Később találkozunk, Harry, köszi még egyszer. Maradj távol a börtöntől – vigyorodik el, majd elhagyja a lakást.
- Harry? – szól Louis újra, miközben belép a nappaliba.
- Éppen elmentek.
- Mi a baj? – kérdezi.
Mi a baj? Hmm… nézzük csak, kibaszott Trevor az irodádban volt, őt követte az istenverte Zayn, mindez két órán belül. Meg sem említve, hogy a részeg apád idehozott valami hátborzongató kurva embert a lakásunkba.
- Biztos vagy benne, hogy apád csak iszik? – kérdezem Louis-tól.
- Mi? – a pólója válla, vagyis az én pólómé lecsúszik csupasz vállán. Visszatolja azt, aztán leül a kanapéra.
- Úgy értem, honnan tudod, hogy nem csinál más dolgokat?
- Mint például?
- Nem tudom, mindegy – nem akarom elültetni benne azt, hogy az apja nem csak egy hajléktalan részeg, hanem drogfüggő is. Ő nem néz ki olyan rosszul, mint az a seggfej, aki az előbb azért jött, hogy felvegye őt, de akkor is furcsa érzésem van ezzel kapcsolatban.
- Oké… – válaszolja halkan.
Elég jól ismerem Louis-t ahhoz, hogy tudjam, nem fordult meg a fejében az, hogy az apja drogozik, és soha nem feltételezné, hogy én erre utaltam.
- Mérges vagy rám? – hangja lágy, túl félénk.
Tudom, hogy arra vár, hogy bármelyik pillanatban felrobbanjak. Szándékosan, okkal kerültem el a vele való beszélgetést.
- Nem.
- Biztos vagy benne?
- Nem, nem vagyok biztos benne. Nem tudom. Dühös vagyok, igen, de nem akarok veszekedni veled ezen. Próbálok megváltozni, tudod? Összeszedni magamat és nem hirtelen feldühödni rád minden kis dolog miatt – sóhajtok fel, megdörzsölve a tarkómat. – Még akkor is, ha ez nem egy kis dolog, újra és újra elmondtam neked, hogy ne találkozz vele, de akkor is ezt csinálod. Te hogyan éreznél, ha ezt én tettem volna veled? – teszem hozzá.
- Szörnyen érezném magam, tudom, hogy hibáztam, amiért találkoztam vele.
Nos, erre nem számítottam. Azt vártam, hogy Louis kiabál velem és megvédi Zaynt, mint mindig.
- Igen, hibáztál. De ha azt mondod, megmondtad neki, hogy vége, akkor vége. Én mindent meg tettem már, amit tudtam, hogy távol tartsam tőled, de nem hagyja abba. Majdhogynem megöltem, nem tudom, mit mást tegyek.
- Vége, esküszöm. Nem fogok még egyszer találkozni vele.
Megborzongok annak a gondolatától, amikor korábban telefonáltunk, az elköszönésük miatt sírt.
- Nem megyünk arra a bulira szombaton – mondom neki, mire az álla leesik.
- Miért nem?
- Mert nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet – tudom, hogy nem az.
- Én menni akarok – nyomja össze egy vonallá az ajkait.
- Nem megyünk – mondom neki ismét.
- Ha el akarok menni, akkor elmegyek – szól vissza. Baszki, annyira kurvára makacs.
- Beszéjük meg ezt később, van dolgunk, ha azt akarod, hogy elmenjek erre a hülye hajó szarságra.
- Bele tudtál volna tenni még több csúnya szót abba a mondatba? – gúnyolódik, majd a kép róla, ahogy a térdeimen fekszik, megmosolyogtat.
Igazából valószínűleg tetszene neki, az ölemben fekve, kezem a bőrét ütve, nem túl erősen, csak annyira, hogy a bőr rózsaszín legyen…
- Harry? – szakítja félbe perverz gondolataimat Louis. Ellököm azokat, egyelőre.
- Menjünk pakolni – mosolyodom el, tudva, hogy Louis a kezei mögé rejtőzne, ha elmondanám neki, hogy min gondolkoztam.
A „pakolásból” végül az lett, hogy én az ágyon ültem, míg Louis aprólékosan összehajtogatta a ruhákat, szépen bepakolva a táskáinkba. Elütötte a kezemet, amikor megpróbáltam segíteni, megparancsolva nekem, hogy üljek ott és ne nyúljak semmihez. Ez működik nekem.
- Tudod, mi a furcsa? – kérdezi Louis, miközben becipzáraz egy műanyag zacskót tele olyan szarokkal, amikre nem lesz szüksége egy két napos kiránduláson.
- A műanyag zacskó nem újrahasznosítható? – mosolyodom el.
- Nem, te nagy okos. A nő a Seattle-i lakással kapcsolatban még mindig nem hívott vissza. Folyamatosan telefonálok neki, de nem veszi fel, és nem hív vissza.
Baszki.
- Ó, ez fura. Milyen volt az utolsó napod? – váltok témát.
Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy elismételi a holnap reggeli terveit újra és újra és újra és újra, amíg végül el nem alszom.

Louis szemszöge
- Harry! Fel kell kelned, most. El fogunk késni – rázom meg a karját megint.
Én már felöltöztem és készen vagyok, a táskáink már az autóban vannak, és annyi időt adtam neki aludni, amennyit csak lehetett.
- Nem, nem megyek – nyög fel. Bárcsak korán kelő típus lenne, mint én.
- Kérlek, kelj fel! – nyafogom, és a karját húzom.
- Nem, menj el – takarja el az arcát a párnával, mire elveszem azt és a padlóra dobom.
Úgy döntök, hogy más megközelítést alkalmazok, aztán kezemet az alsónadrágja elejéhez teszem. A farmerjában aludt el tegnap este, míg én bepakoltam a táskáinkba, pokolian nehéz volt lehúzni a lábain anélkül, hogy felébreszteném őt.
Körmeim gyengéden végigkarmolják a tetovált bőrt éppen az övrész felett, Harry meg sem mozdul. Kezemmel benyúlok a bokszerébe, mire kinyitja a szemeit.
- Jó reggelt – mosolyodik el félig.
- Kelj fel – veszem el kezemet, majd felállok.
Azt tetteti, hogy megint alszik, hangos hangokat hallatva, hogy azt utánozza, hogy horkol. Ez imádnivaló és játékos, remélem, így marad a hét további részében, igazából megelégednék a hátralévő részével is.
- Nem fair – nyafogja, visszahúzva a tegnapi farmert a lábain. A szekrényhez sétál, aztán kivesz egy fekete pólót, rám néz, majd visszateszi, mielőtt kivesz egy fehéret. Ujjaival beletúr a hajába, amitől az feláll, mielőtt visszalapítja. – Van időm megmosni a fogamat? – hangsúlya gúnyos, hangja pedig rekedt az alvástól.
- Igen, siess. Bepakoltam neked egy tartalék fogkefét, mert be kellett raknom a táskákat a kocsiba.
- Már levitted őket?
- Igen.
- Miért nem vártál? Megcsináltam volna.
- Nem keltél volna fel, és nem akartam késésben lenni – vonok vállat, mire összehúzza az ajkait. – Mosd meg a fogad, hogy mehessünk – utasítom, majd gyorsan átnézem a lakást, hogy megbizonyosodjak róla, minden rendben van.
Percekkel később Harry csatlakozik hozzám a nappaliban, aztán végre elindulunk.
Ken, Karen és Liam már készen vannak, ránk várnak a kocsifelhajtón, amikor megérkezünk. Lehajtom az ablakot, és Karen is ugyanezt teszi.
- Bocsi, pár perces késésben vagyunk – kérek bocsánatot, miközben melléjük érünk.
- Semmi gond! Úgy gondoltuk, hogy mindannyian mehetnénk együtt, mivel elég hosszú az út – feleli Karen egy mosollyal.
- Kurvára nem – suttogja Harry mellettem.
- Ne már, Ken vette nekem ezt a szülinapomra és soha nem használjuk – mutat a fekete SUV autóra, amiben ülnek.
- Nem, Isten ments – mondja Harry megint, egy kicsit hangosabban.
- Minden rendben lesz – felelem csendesen, elnézve a másik kocsitól.
- Louis… – kezdi el.
- Harry, kérlek, ne tedd ezt nehezebbé, kérlek – könyörgök. Szemei ellágyulnak.
- Rendben, baszki, szerencséd van, hogy szeretlek.
- Köszönöm – szorítom meg a kezét, majd visszafordulok Karenhez. – Oké – mosolyodom el, majd leállítom az autót.
Harry a táskáinkat Karen SUV autójának a végébe teszi, egész végig mogorva arcot vág.
- Ez vicces lesz – nevet fel Liam, miközben beszállok a kocsiba.
- Srácok, ülhettek a hátsó sorban – feleli Ken, én pedig megköszönöm neki.
Harry mellém ül, miután tesz egy megjegyzést arra, hogy nem ül Liam mellett. Ahogy Ken kikanyarodik az útra, Karen bekapcsolja a rádiót és elkezd halkan énekelni.
- Ez valami szarság egyenesen egy elcsépelt vígjátékból – szólal meg Harry, aztán kezét az enyémre teszi és mindkettőt az ölébe húzza.
- Akartok valami autós játékot játszani? Az én kedvencem a rendszámtáblás játék! – mondja Karen, én pedig nem tehetek róla, de felnevetek Harry rémült arckifejezésén.

Chapter 210

Sziasztok! 😊

Itt is van a fejezet, amiben kiderül, miről beszélget Zayn és Louis, ettől eltekintve elég nyugis lett a rész, de mint tudjuk, itt ez nem sokáig tart :D Írjatok bátran, kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről a beszélgetésről. És sajnos jövőhéttől már nekem is suli lesz, így visszatérünk a heti egy, pénteki frissítéshez, előre láthatólag késő délután vagy estefelé lesz erre időm, de ez még változhat. Ó, és bár kedden elfelejtettem, most eszemben van, hogy 2 napja volt egy szülinaposunk :D Utólag is nagyon boldog szülinapot, Harry Styles! ❤🎈🎉🎂 Kis drágaság 💕💖 Azt hiszem, ennyi, tehát egy hét múlva találkozunk ismét.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 210

Amikor kinyitom az ajtót az irodámhoz, Zayn a folyosón áll, éppen ahogy gondoltam. Fekete és piros kockás pulóver, sötét farmer és edzőcipő van rajta. Arca nem nagyon gyógyult még, de a sérülések a szeme széle körül és az orrán már halványodtak a sötét lilából zöldes kékké.
- Szia, sajnálom, hogy csak így idejöttem – feleli.
- Van valami baj? – kérdezem tőle, majd visszasétálok az asztalomhoz.
Zayn kínosan áll az ajtóban egy pillanatra, mielőtt követ engem beljebb a szobában.
- Nem. Vagyis igen, tegnap óta próbálok beszélni veled, de nem válaszoltál az üzeneteimre.
- Tudom, csak Harrynek és nekem már elég problémánk van anélkül is, hogy még többet csinálnék, és nem akarja, hogy beszéljek veled többé.
- Most már engeded, hogy megmondja, kivel beszélhetsz? – ül le Zayn a székre, ami közvetlenül az asztalom előtt van, én helyet foglalok mögötte, aztán kinézek az ablakon, mielőtt válaszolok.
Az, ahogy ülünk, egy hivatalos, komolyabb stílust ad a beszélgetésünkhöz. Nem kellemetlen, csak túl hivatalos.
- Nem, ez nem olyan. Tudom, hogy egy kicsit basáskodó, és talán a rossz irányból közelíti a dolgokat, de nem mondhatom, hogy hibáztatom őt, amiért nem akarja, hogy barátok legyünk többé, én sem akarnám, hogy valaki olyannal töltsön együtt időt, aki felé érzései vannak – felelem, mire Zayn szemei kitágulnak.
- Mit mondtál?
A fenébe.
- Semmit, csak úgy értettem…
- Érzel valamit irántam? – kérdezi, szemei minden egyes szótaggal felderülnek.
- Nem, vagyis, úgy volt. Nem tudom – beszélek zavarosan, fejemben magamat ütve, amiért ilyen gyorsan beszéltem gondolkodás nélkül.
- Semmi gond, ha nem, de nem kellene hazudnod róla.
- Nem hazudok, tényleg éreztem valamit irántad. Talán még mindig, őszintén, nem tudom. Kusza nekem ez az egész. Mindig a jó dolgokat mondod és mindig ott voltál nekem, lenne értelme, ha lennének ilyen érzéseim. Már elmondtam neked korábban, hogy törődök veled, de mindketten tudjuk, hogy ez veszett ügy.
- Miért az? – kérdezi, nem vagyok biztos benne, hányszor tudom visszautasítani őt, mielőtt megérti, mire akarok kilyukadni.
- Mert értelmetlen, soha nem leszek képes veled lenni. Vagy bárkivel, ami azt illeti. Senkivel, csak vele.
- Csak azért mondod ezt, mert a csapdájába ejtett.
Megpróbálom elnyomni a haragot, ami lassan épül Zayn szavaitól Harryről. Biztosan joga van ahhoz, hogy rossz érzései legyenek Harry felé, de nem tetszik, ahogy arra célozgat, hogy nincs erőm vagy irányításom, amikor a kapcsolatomról van szó.
- Nem, azért mondom ezt, mert szeretem őt, és amennyire nem akarom kimondani ezt most neked, tudom, hogy muszáj. Nem akarlak jobban megvezetni, mint már eddig tettem, tudom, hogy nem érted, miért maradok vele ebben a káoszban, de annyira szeretem őt, mindennél jobban, és nem ejtett a csapdájába, vele akarok lenni.
Ez igaz, minden, amit az előbb mondtam Zaynnek, igaz. Akár jön velem Harry Seattle-be, akár nem, megpróbálhatjuk működtetni ezt. Használhatjuk a Skype-ot, láthatjuk egymást hétvégente, amíg Angliába nem megy. Remélhetőleg addigra nem akar majd távol lenni tőlem végül is.
Talán a távolság a kulcs ahhoz, hogy rávegyem, egyezzen bele a velem való költözésbe. A történelmünk már bebizonyította, hogy nem vagyunk jók abban, hogy távol maradjunk egymástól, akár szándékosan, akár nem, valamilyen módon mindig együtt kötünk ki. Nehéz emlékezni olyan időkre, amikor a napjaim és éjszakáim nem e körül a férfi körül forogtak, már időről-időre megpróbáltam elképzelni egy életet nélküle, de az majdnem lehetetlen.
- Nem hiszem, hogy megadja neked az esélyt, hogy tényleg elgondolkozz azon, mit akarsz vagy mi jó neked. Ő csak magával törődik – Zayn hangja rekedt.
- Nem, nem csak magával törődik. Tudom, hogy van néhány probléma köztetek, de…
- Nem, egyáltalán nem tudsz a problémáinkról, – feleli – ha tudnál…
- Harry szeret engem, én pedig őt, sajnálom, hogy belekeveredtél ennek az egésznek a közepébe. Annyira sajnálom, soha nem akartalak megbántani téged – szakítom őt félbe.
- Folyamatosan ezt mondod nekem, de mindig ez történik – ráncolja a homlokát.
Mindennél jobban utálok konfrontálódni, főleg amikor arról van szó, hogy valakit megbántottam, akivel törődök, de ki kell mondani ezeket a dolgokat, így Zayn és én becsukhatjuk a könyvét ennek a… köztünk lévő helyzetnek. Még abban sem vagyok biztos, mikét kategorizáljam ezt.
- Nem ez volt a szándékom, sajnálom.
- Nem kell folyamatosan bocsánatot kérned, már tudtam ezt, amikor eldöntöttem, hogy idejövök. Eléggé világossá tetted, hogyan érzel az adminisztrációs épület előtt.
- Akkor miért jöttél? – kérdezem lágyan.
- Hogy beszéljek veled – néz körül a szobában, aztán vissza rám. – Mindegy, nem tudom, miért jöttem ide tényleg – sóhajt fel.
- Biztos vagy benne? Elég határozottnak tűntél néhány perccel ezelőtt.
- Nem, ez értelmetlen, ahogy te is mondtad. Sajnálom, hogy idejöttem.
- Semmi gond, nem kell bocsánatot kérned – mondom neki. Mindketten folyamatosan ezt mondjuk.
- Akkor még mindig mész? – mutat le a padlón lévő dobozokra.
- Igen, majdnem készen vagyok a távozásra.
- Ó.
A levegő köztünk hihetetlenül sűrű, és úgy tűnik, egyikünk se tudja, hogy mit mondjon a másiknak. Zayn kibámul az ablakon a szürke égre, én pedig a szőnyegre.
- Akkor jobb, ha megyek. Még egyszer sajnálom, hogy idejöttem. Sok szerencsét Seattle-ben, Louis – alig hallom szavait a hangjában lévő szomorúságon keresztül.
- Sajnálok mindent, azt kívánom, bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok.
- Én is, jobban, mint azt te tudnád – feleli, majd feláll a székből.
Fáj érte a szívem, mindig is olyan édes volt hozzám, és semmit sem tettem vele, csak megvezettem és visszautasítottam őt.
- Eldöntötted már, hogy teszel-e feljelentést vagy sem? – nem ez a megfelelő alkalom megkérdezni ezt, de nem hiszem, hogy valaha is fogom őt újra látni vagy hallani felőle.
- Igen, nem fogok. Túl vagyok ezen az egész dolgon. Nincs értelme elnyújtani ezt, és azt mondtam neked, hogy ha elmondod, nem akarsz újra látni engem, akkor nem teszek feljelentést, nem?
- De – válaszolok halkan.
Úgy érzem magam, mint Estella a Szép reményekben, Zayn érzelmeivel játszva. Az én saját Pipem áll előttem, karamell színű szemei rajtam pihennek.
- Tényleg sajnálok mindent, bárcsak lehetnénk barátok – felelem.
- Egyetértek, de neked nincs megengedve, hogy barátaid legyenek – sóhajt fel, végighúzva ujjait az alsó ajkán, megcsípve azt középen.
Úgy döntök, nem teszek megjegyzést kijelentésére, ez nem arról szól, hogy mi „megengedett”, amit csinálhatok. Azonban magamban megjegyzem, hogy megbeszéljem ezt Harryvel, és megbizonyosodjak róla, nem úgy látja a dolgokat, ahogyan azt Zayn gondolja.
- Hogy állnak a dolgok Rebeccával? Megkérdezted őt Natalie-ról? – tudom, hogy ez nem az én dolgom, de egy módon igen, Natalie olyan hosszú ideig volt az életem része. Ha úgy gondolnám, hogy fogadná a hívásomat, tőle kérdezném meg.
- Igen, befejeztük.
- Akkor végül is Natalie-val járt? – tudtam, hogy nem kedveltem Rebeccát.
- Igen, vagyis nem tudom a nevét, de tényleg volt egy barátnője a régi iskolájából.
- Még mindig együtt vannak?
- Gondolom, nem igazán tudom. Nem az én dolgom. Steph-nek figyelmeztetnie kellett volna, amikor bemutatott neki, de azt hiszem, ilyen az én formám, természetesen nem tudok egy olyan lánnyal találkozni, aki nem szeret valaki mást már.
Bocsánatot akarok kérni megint, de tudom, hogy az csak megsértené őt.
Az asztalomon lévő telefonom megcsörren, hogy megtörje a Zayn és köztem lévő csendet. Feltartom neki az ujjamat, aztán felveszem a telefont.
- Louis – szólal meg Harry hangja. Francba.
- Szia – hangom remeg.
- Jól vagy?
- Igen, jól vagyok.
- Nem úgy hangzol – kérdőjelezi meg. Miért kell ilyen jól ismernie?
- Jól vagyok – biztosítom őt ismét.
- Persze. Amúgy tudnom kell, mit akarsz, mit csináljak az apáddal? Megpróbáltam írni neked, de nem válaszoltál. Dolgom van, és nem tudom, hogy itt kellene-e hagynom őt vagy mi.
Zaynre nézek, aki most már az ablaknál áll, nem néz rám.
- Nem tudom, nem viheted magaddal? – a szívem kalapál.
- Nem, rohadtul nem.
- Miért nem? Azt hittem, kijöttök egymással?
- Igen, azt hiszem, de nem jöhet velem.
- Akkor hagyd ott – azt akarom, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek.
El fogom mondani Harrynek Zayn látogatását, de nem tudom elképzelni, milyen mérges lesz, ha meg tudja, hogy most itt volt, és az pokolian biztos, hogy nem ebben a pillanatban akarom megtudni.
- Rendben, foglalkozhatsz vele, amikor ideérsz.
- Oké, nos, találkozunk, amikor hazaérek. Hová mész egyébként?
- Csak néhány szarságot csinálok a munkámhoz, el kell mennem a postára és a Staples-be – magyarázza.
- Oké, nos…
Egy zene szólal meg az irodámban, és beletelik egy percbe, hogy rájöjjek, Zayntől jön. Benyúl a zsebébe és kiveszi a telefonját, elcsendesíti, de nem azelőtt, hogy Harry észre venné.
- Mi volt az? Kinek a telefonja volt az? – egy pillanatra megfagy a vérem, amíg egy pillanatra el nem gondolkozom ezen.
Nem kellene ennyire félnem vagy idegesnek lennem amiatt, hogy Harry megtudja, Zayn itt van. Én semmi rosszat nem csináltam, Zayn jött ide, most pedig elmegy. Kissé bosszús vagyok magamra, amiért meséltem Harrynek arról, hogy Trevor benézett az irodámba. Trevor egy munkatársam, és bármikor bejöhet az irodámba, amikor csak akar.
- Kibaszott Trevor még mindig ott van?
- Nem, nem Trevor – válaszolom őszintén.
- De valaki ott van?
- Igen, Zayn van itt – tartom vissza a levegőt. A vonal csendes, lenézek a képernyőre, hogy megbizonyosodjak róla, a hívás még mindig él. – Harry?
- Igen – leheli.
- Hallottál?
- Igen, Louis, hallottalak.
Oké? Miért nem ordítozik már a telefonon keresztül vagy fenyegetőzik azzal, hogy megöli őt?
- Később beszélünk róla, küldd el őt. Kérlek – kéri nyugodtan.
Mi?
- Oké…
- Köszönöm, találkozunk, amikor hazaérsz – feleli Harry, majd leteszi a telefont.
- Bocs, tudom, hogy ki fog rád akadni.
- Nem, nem fog. Rendben lesz – mondom, tudva, hogy nem ez nem igaz, de jól hangzik mindenesetre.
Harry reakciója arra, hogy Zayn a munkahelyemen van, meglepett, soha nem vártam tőle, hogy ilyen nyugodt lesz. Arra számítottam, hogy azt mondja, úton van ide. Nagyon remélem, hogy ez nem így van.
- Oké, nos, azt hiszem, mennem kellene – sétál az ajtó fel ismét.
- Nos, köszönöm, hogy eljöttél, valószínűleg nem fogunk már találkozni, mielőtt elmegyek.
Érzelem villan fel a szemeiben, de eltűnik, mielőtt eldönthetném, milyen érzelem volt az.
- Nem fogom azt mondani, hogy a veled való találkozás nem bonyolította meg az életemet, de nem vonnám vissza, keresztülmennék ezen a sok szarságon ismét, a verekedéseken Harryvel, a barátságokon, amiket elvesztettem, mindenen. Keresztülmennék rajta újra, érted – feleli.
Szavai mindig megérintenek, mindig. Mindig annyira őszinte, és csodálom ezt vele kapcsolatban.
- Tudom – nézek fel rá, majd felállok.
- Viszlát, Louis - mondja. Szavai sokkal többet hordoznak, mint egy egyszerű, barátságos elköszönés, de nem gondolhatok bele túl sokat. Ha a rossz dolgot mondom, vagy bármit egyáltalán, megvezetem őt megint.
- Viszlát, Zayn – mosolyodom el félig, aztán tesz egy lépést felém.
Egy pillanatra bepánikolok azt gondolva, hogy meg fog csókolni, de nem teszi. Karjait körém fonja egy erős, de rövid ölelésben, mielőtt egy lágy puszit nyom a homlokomra. Azonnal ellép utána, majd megfogja a kilincset.
- Légy óvatos, oké? – feleli, kinyitva az ajtót.
- Az leszek, Seattle nem annyira rossz – mosolyodom el. Nagyon feloldódottnak érzem magam, mintha végre megadtam volna neki a lezárást, amire szüksége volt.
- Én nem Seattle-ről beszélek – ráncolja a homlokát, aztán elhagyja a szobát, becsukva maga mögött az ajtót.

Chapter 209

Sziasztok! :)

Bocsánat a késői részért, eléggé elfoglalt voltam ma. A fejezet... érdekes, nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd a végéről... A közepe körül zárójelbe írtam, hogy pontosan milyen az a pohár, ha rákerestek, rögtön be fog ugrani :) Pénteken találkozunk ismét.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 209

 
Harry és az apám mindketten a konyhaasztalnál ülnek, amikor felbukkanok a fürdőből, Harry telefonjával a kezemben.
- Elhervadok itt, babe – szólal meg Harry, amikor odaérek hozzájuk.
Kezemet a széke támlájára helyezem, mire ő hátra hajtja a fejét, nedves haja az ujjaimhoz ér.
- Akkor ajánlom, hogy csinálj magadnak valamit, amit ehetsz – csattanok fel. Leteszem elé a telefonját, Harry pedig egy teljesen semleges arckifejezéssel néz fel rám.
- Oké… – áll fel, hogy a hűtőhöz sétáljon. – Te éhes vagy? – kérdezi.
- Megvan a maradékom az Applebee’s-ből – felelem.
- Mérges vagy rám, amiért elvittem őt inni ma? – kérdezi apám.
- Nem vagyok mérges, de nem akarom, hogy ez rendszeres dolog legyen.
- Nem lesz az, ezen kívül úgyis elköltözöl – emlékeztet engem, mire átnézek az asztalon a férfire, akit csak két napja ismerek most már.
Nem válaszolok, helyette csatlakozok Harryhez a hűtőnél, majd kinyitom az ajtaját.
- Mit akarsz enni? – kérdezem tőle. Óvatos szemekkel néz rám, nyilvánvalóan megpróbálva megbecsülve a hangulatomat.
- Csak valamilyen csirkét vagy valami, vagy rendelhetünk házhoz szállítással?
- Csak rendeljünk valamit – sóhajtok fel. Nem akarok nyers lenni vele, de az agyam annak a lehetőségeivel kavarog, hogy mi volt a telefonjában, amitől úgy érezte, hogy ki kell törölnie.
Miután Harry és az apám befejezi a veszekedést a kínain és a pizzán, Harry pizzát akar és meg is nyeri a vitát, miután emlékezteti az apámat, hogy ki fog érte fizetni. Apám nem tűnik sértődöttnek Harry gúnyos megjegyzéseitől, csak nevet vagy felmutatja a középső ujját Harrynek.
Furcsa látvány tényleg, figyelni kettejüket. Miután az apám elment, gyakran álmodoztam róla, amikor láttam a barátaimat az ő apjukkal. Olyan elképzelésem volt róla, hogy hasonlít arra a férfire, akivel felnőttem, csak idősebben, nem egy részeg hajléktalanra gondoltam. Mindig úgy gondoltam rá, hogy egy aktatáskát visz magával, amiben fontos dokumentumok vannak, az autójához sétálva reggel, kávéscsészével a kezében. Nem úgy képzeltem őt el, hogy még mindig iszik és nincs hol laknia. Nem tudom elképzelni anyát és ezt az embert, hogy képesek fenntartani egy beszélgetést, nem is beszélve arról, hogy évekig házasok voltak.
- Te és anya hogy találkoztatok? – mondom ki gondolataimat.
- Középiskolában – válaszolja.
Harry felveszi a telefonját, majd elhagyja a szobát, hogy megrendelje a pizzát, vagy felhívjon valakit és kitörölje a hívásnaplót.
- Milyen hosszú ideig jártatok, mielőtt összeházasodtatok?
- Csak körülbelül két évig, fiatalon összeházasodtunk.
- Miért? – kellemetlenül érzem magam, amiért felteszem ezeket a kérdéseket, de tudom, hogy semmi szerencsém nem lenne, ha anyától akarnám megkapni a válaszokat.
- Te és anyád soha nem beszéltetek erről? – kérdezi apa.
- Nem, soha nem beszéltünk rólad. Ha meg is próbáltam felhozni, leállította – mondom neki, és figyelem, ahogy vonásai az érdeklődésből szégyenbe változnak.
- Ó.
- Bocsi – nem vagyok biztos benne, miért kérek bocsánatot.
- Nem, megértem. Nem hibáztatom őt.
Lehunyja a szemeit egy pillanatra, mielőtt újra kinyitja őket. Harry újra csatlakozik hozzánk a konyhában, majd leül mellém.
- Hogy megválaszoljam a kérdésedet, fiatalon összeházasodtunk, mert anyád terhes lett veled, a nagyszüleid pedig utáltak engem és megpróbálták anyádat távol tartani tőlem, szóval összeházasodtunk – mosolyodik el az emléken.
- Szóval azért házasodtatok össze, hogy bosszantsátok a nagyszüleimet? – kérdezem egy mosollyal.
A nagyszüleim, nyugodjanak békében, egy kicsit… hevesek voltak. Nagyon hevesek. A gyerekkori emlékeim róluk olyanok, hogy csendre intettek az ebédlőasztalnál, amiért nevettem, vagy azt mondták, vegyem le a cipőmet, mielőtt a szőnyegükre lépek. A születésnapokra személytelen kártyákat küldtek megtakarítás kötvényekkel benne, nem ideális egy nyolc évesnek.
Anya lényegében a nagymamám klónja volt, csak egy kissé higgadtabb. Bár megpróbálta, anyám azzal tölti a napjait és éjszakáit, hogy megpróbáljon tökéletes lenni.
- Bizonyos módon igen, anyád mindig össze akart házasodni. Gyakorlatilag az oltárhoz vonszolt engem – nevet fel, Harry pedig rám néz, mielőtt ő is nevet. Mogorván nézek rá, tudva, hogy valamilyen szarkasztikus megjegyzést agyal ki arról, hogy kényszerítem őt a házasságra.
- A házasság ellen voltál? – kérdezem.
- Nem. Nem emlékszem igazán, csak azt tudom, hogy pokolian féltem, hogy tizenkilenc évesen gyerekem legyen.
- És jogosan, látjuk, hogyan alakult ez neked – jegyzi meg Harry. Haragos pillantást vetek rá, de apám csak a szemét forgatja rá.
- Ez nem valami, amit ajánlok, de sok fiatal szülő van, akik tudják kezelni, én csak nem voltam olyan.
- Ó – nem tudom elképzelni, hogy szülő legyek az én koromban.
- Még több kérdés? – mosolyodik el.
- Nem, ez minden – mondom neki.
Nem igazán érzem kellemesen magamat vele, de egy fura módon kellemesebben érzem vele magamat, mintha helyette anyám ülne itt.
- Ha még eszedbe jut pár, megkérdezheted. Addig nem bánod, ha ismét lezuhanyozom, mielőtt megérkezik a vacsora?
- Persze, hogy nem, menj csak – mondom neki.
Úgy tűnik, mintha hosszabb ideje lenne itt, mint két nap. Olyan sok minden történt az elmúlt két napban, Harry tetoválása, láttam az apámat, Harry kicsapása… nem kicsapása, a beszélgetés Zaynnel a parkolóban, az ebéd Steph-el és Mollyval, csak túl sok. Ez több mint stresszes, folyamatosan épülve és növekedve, az életemben lévő problémák halma úgy tűnik, nem enyhül egyhamar.
- Mi a baj? – kérdezi Harry, amikor apám eltűnik a folyosón.
- Semmi – állok fel, aztán teszek pár lépést, mielőtt Harry megállít a csuklómnál megfogva és megfordít, hogy szemben legyek vele.
- Baromság, ezt jobban tudom. Mondd el, mi a baj – morogja, a falhoz tolva engem.
- Te…
- Én mi? Beszélj – követeli.
- Furcsán viselkedsz és kitörölted az üzeneteidet és a hívásaidat.
Vonásai bosszúsan megváltoznak, majd megszorítja az orrnyergét.
- Miért is nézted át amúgy a telefonomat?
- Mert gyanúsan viselkedsz és…
- Szóval átnézed a cuccaimat? Nem megmondtam már neked korábban, hogy ne csináld ez a szarságot?
- Tudom, hogy nem kellene átnéznem a dolgaidat, de nem kellene okot adnod rá, és ha nincs rejtegetni valód, akkor miért érdekel? Én nem bánnám, ha átnéznéd a telefonomat, nincs semmi rejtegetni valóm – mondom neki.
- Csak kifogásokat keresel arra, hogy milyen elmebeteg vagy – feleli, szavai égetnek.
Nincs semmi mondanivalóm, vagyis sok mindent mondanék neki, de szavak nem jönnek ki a számon.
Kihúzom karomat fogásából, majd elsétálok tőle. Harry azt mondta, elég jól ismer engem ahhoz, hogy tudja, mikor van valami bajom, nos, én elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, mikor van közel ahhoz, hogy lebukjon valamivel. Legyen az akár egy kis hazugság, vagy egy fogadás a szüzességemre, ugyanaz a dolog történik minden egyes alkalommal. Gyanúsan viselkedik, és amikor felhozom ezt neki, elkezd védekezni és durva szavakkal illet engem.
- Ne sétálj el tőlem – jön utánam a hálószobánkba.
- Ne kövess.
- Nem tetszik, hogy átnézed a cuccaimat.
- Nem tetszik, hogy úgy érzem, ezt kell tennem.
Harry becsukja az ajtót, majd neki dől a hátával.
- Nem kell ezt tenned, azért töröltem ki azt a dolgot, mert… véletlen volt. Semmiség, ami miatt ennyire izgatottnak kell lenned.
- Izgatottnak? Úgy érted elmebetegnek?
- Nem gondoltam komolyan azt – sóhajt fel.
- Ne mondj folyamatosan olyan dolgokat, amiket nem gondolsz komolyan.
- Ne nézd át folyamatosa a cuccaimat.
- Rendben – ülök le az asztalhoz.
- Rendben – ismétli meg.
Nem tudom eldönteni, hogy hiszek-e neki vagy sem. Semminek sincs értelme, de egy bizonyos módon van. Talán tényleg véletlenül törölte ki az üzeneteit és a hívásait, és Steph-el beszélt telefonon. A darabok és a beszélgetés részei, amiket elkaptam, tüzelik a képzeletemet, és nem akarom megkérdezni róla Harryt, mert nem tudom, hogy a figyelmébe akarom-e ajánlani, egyébként se hiszem, hogy elmondaná nekem.
- Nem akarom, hogy titkaink legyenek, ezen már túl kellene lennünk – emlékeztetem őt.
- Tudom, baszki. Nincs több titok, őrült vagy.
- Ne hívj már őrültnek, az összes ember közül pont neked nem kellene annak hívni bárkit is – megbánom a szavakat amint elhagyják a számat, de Harry nem tűnik megbántottnak.
- Sajnálom, oké? Nem vagy őrült, csak átnézted a telefonomat – mosolyodik el.
Viszonzásképpen kikényszerítek egy mosolyt, és megpróbálom meggyőzni magamat, hogy igaza van, paranoiás vagyok. Rosszabb esetben, ha rejteget valamit előlem, végül rá fogok jönni, szóval nem lényeges most elvakultnak lenni ezzel kapcsolatban. Megismétlem magamban a logikát újra és újra, amíg meg nem győzöm magamat.
- Szerintem a pizza itt van, nem leszel rám egész este mérges, ugye? – kérdezi, mielőtt elhagyja a szobát, nem adva esélyt arra, hogy válaszoljak.
Megnézem a telefonomat, amikor kimegy a szobából Harry, és ismét van egy üzenetem Zayntől. Ezúttal nem zavartatom magam azzal, hogy elolvassam, tudom, hogy mit akar mondani, és nem hiszem, hogy jó ötlet beszélni vele bármiről is. Már világossá tette, hogy nem fogom befolyásolni őt, amikor a Harry ellen való feljelentésről van szó. Kivéve, ha azt mondom neki, hogy semmit sem akarok vele, amiért szörnyen érezném magam, ha ezt kellene tennem, de még akkor is kimondanám neki a szavakat, ha ez azt jelenti, hogy visszavonja a feljelentést. Harrynek egyáltalán nem tetszett az ötlet, és tudom, hogy ha még egyszer látom Zaynt bármilyen okból kifolyólag, nem leszek képes megállítani Harryt, hogy valami hülyeséget csináljon megint.
A pizzaevés és a nappaliban lévő egy órás tévénézés után kimerült vagyok és kész vagyok, hogy lefeküdjek aludni. Az utolsó napom a régi Vance irodában holnap van, szerdán pedig elmegyünk a hajókirándulásra. Harry azt mondja, hogy hamarosan ő is jön az ágyba, majd egy gyors csókot nyom a homlokomra, mielőtt elhagyom a nappalit. Alig vagyok tudatában annak, hogy Harry körém fonja karjait, miközben közelebb húz magához.

Húsz perccel az ébresztőm előtt ébredek fel. Harry felnyög és átfordul, karját kinyújtja értem álmában, mielőtt megöleli helyette a párnát.
Megpróbálok olyan csendes lenni, amennyire csak lehet, ahogy a konyhába sétálok, hogy feltegyek egy kávét. Apám még mindig alszik, mire normálisan megcsinálom a hajamat. Harrynek kell majd kitennie őt, akárhová is megy. Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e, ha felajánlanám neki, hogy még egy éjszakát maradjon. Én nem bánnám, de szerda reggel korán elmegyünk. Hagyom, hadd döntse el Harry, hogy mit kellene csinálnunk. Amúgy is ő az, akinek problémája van ezzel.
Lassabban vezetek a Vance Könyvkiadóhoz, mint általában. Minden utcát, minden épületet fel akarok dolgozni az úton. Ez a fizetett gyakornoki állás egy valóra vált álom volt, tudom, hogy Seattle-ben is a Vance-nak fogok dolgozni, de ez az az épület, ahol elkezdődött, ahol a karrierem elkezdődött.
Kimberly az asztalánál ül, amikor kilépek liftből. Több barna doboz van felhalmozva az asztala oldalánál.
- Jó reggelt! – csiripeli.
- Jó reggelt – hangom nem képes olyan vidáman hangzani, mint az övé. Inkább ideges és kínos.
- Készen vagy az utolsó napodra itt? – kérdezi, miközben megtöltöm a polisztirol habból készült csészémet (Styrofoam cup) kávéval.
- Igen, igazából ez az utolsó napom. A hét további részében kirándulásra megyek – emlékeztetem őt.
- Ó, igen, majdnem elfelejtettem. Wow! Az utolsó napod! Vennem kellett volna neked egy kártyát vagy valamit – mosolyodik el.
- Nem mintha nem látnál jövőhéten – nevetek fel.
- Igaz.
- Készen álltok az indulásra? Mikor mentek? – kérdezem tőle.
- Pénteken, az új házunk már ki van pakolva, és kész arra, hogy megérkezzünk.
Kimberly és Christian új otthona bájos, hatalmas és modern, akárcsak az a ház, amiből elköltöznek. Kimberly eljegyzési gyűrűje csillog a fényben, én pedig nem tehetek róla, de megbámulom minden alkalommal, amikor meglátom.
- Én még mindig várok a nőre, hogy visszahívjon a lakással kapcsolatban – mondom neki, mire megfordul, hogy rám nézzen.
- Mi? Még nincs lakásod?
- Van, már elküldtem neki a papírokat, csak át kell néznünk a bérleti szerződés részleteit.
- Hat napod van – pánikoltnak néz ki értem.
- Tudom, irányítás alatt tartom – biztosítom őt, remélve, hogy ez igaz.
Ha ez néhány nappal ezelőtt történt volna, ennek a költözésnek minden percét elterveztem volna, de mostanában túl stresszes voltam, hogy bármire is fókuszáljak, főleg erre a költözésre Seattle-be.
- Oké, ha segítségre van szükséged, csak szólj – ajánlja, aztán megszólal az asztalán lévő telefonja.
Amikor visszaérek az irodámba, néhány üres doboz van a padlón. Nincs sok személyes tárgyam az irodámban, szóval nem kellene sokáig tartania.
Ahogy leragasztom az utolsó dobozt, gyengéden kopognak az ajtón.
- Gyere be – felelem hangosan.
Egy pillanatra elgondolkozom, hogy Harry-e az, de amikor megfordulok, Trevor áll az ajtóban, világos farmert és sima fehér pólót viselve. Mindig meglepődök, amikor hétköznapian van felöltözve, ahhoz vagyok szokva, hogy öltönyben látom őt.
- Készen állsz a nagy költözésre? – kérdezi tőlem, miközben megpróbálok felemelni egy dobozt, amit túl nehézre pakoltam.
- Igen, majdnem. Te?
Idesétál és felveszi a dobozt a lábaimtól, feltéve az asztalra.
- Köszi – mosolyodom el, majd megtörlöm kezeimet a sötétzöld nadrágom oldalában.
- Igen, ma távozom, amint befejeztem itt.
- Az nagyszerű, tudom, hogy azóta készen állsz Seattle-re, hogy legutóbb ott voltunk – érzem, hogy zavaromban elpirulok, ahogy ugyanezt látom az ő arcán is.
Elvitt egy szép helyre vacsorázni, csak azért, hogy visszautasítsam a csókját, később pedig megfenyegette és meglökte őt Harry. Fogalmam sincs, miért hoztam ezt fel.
- Az egy érdekes hétvége volt – néz rám. – Egyébként tudom, hogy te is izgatott vagy, mindig is Seattle-be akartál menni.
- Igen, alig várom.
- Tudom, hogy nem az én dolgom, de Harry is Seattle-be költözik veled?
- Nem – válaszolja a szám, mielőtt az agyam felzárkózhatna. – Vagyis még nem vagyok biztos benne, azt mondja, hogy nem akar, de remélem, hogy meg fogja gondolni magát – beszélek zavarosan továbbra is, a szavak gyorsan hagyják el a számat, túl gyorsan, Trevor pedig valamennyire kellemetlenül érzi magát, ahogy kezeit a farmerja zsebeibe teszi.
- Miért nem akarna veled menni?
- Tényleg nem vagyok biztos benne, de remélem, hogy jönni fog – sóhajtok fel, aztán leülök a bőrszékembe.
- Őrült, ha nem megy – Trevor kék szemei találkoznak az enyéimmel.
- Ő így is-úgy is őrült – nevetek fel, megpróbálva csökkenteni a növekvő feszültséget a szobában. Ő is nevet, és megrázza a fejét.
- Nos, jobb ha, befejezem itt és elindulhatok, de Seattle-ben találkozunk.
Egy mosollyal elhagyja az irodámat, én pedig valamilyen oknál fogva kissé bűntudatot érzek. A telefonomért nyúlok és írok Harrynek, mellékesen tudatva vele, hogy Trevor megállt az irodámnál. Most az egyszer Harry féltékenysége vonzó a számomra, talán túlságosan is féltékeny lesz Trevorra és úgy dönt, hogy végül is Seattle-be költözik? Ez nem tűnik valószínűnek, de nem tehetek róla, kapaszkodom az utolsó szál reménybe, hogy meg fogja gondolni magát. Az idő telik, hat nap nem olyan nagyon hosszú idő, hogy tervezzen. Átviteli kérelmet kellene beadnia, az nem lenne probléma figyelembe véve Ken pozícióját.
Hat nap nekem sem tűnik hosszú időnek, bár készen állok Seattle-re. Annak kell lennem. Ez az én jövőm, és nem építhetem Harry köré az egészet, amikor ő nem hajlandó kompromisszumot kötni. Felajánlottam, hogy először költözzünk Seattle-be, és ha az nem működik, mehetünk Angliába, de ő még csak nem is gondolkozott rajta, mielőtt elvetette. Remélem, ettől a kirándulástól a családjával meg fogja látni, hogy velem kellene jönnie, Liammel, Karennel és Kennel az oldalamon nem kellene túl nehéznek lennie, viszont Harryről beszélek, és semmi sem könnyű, amikor róla van szó.
Az asztalomon lévő telefon megszólal, kiszakítva engem stresszes gondolataimból Seattle körül.
- Van egy látogatód – mondja Kimberly a fülembe, mire a szívem megugrik annak a gondolatára, hogy látom Harryt. Csak pár órája, de mindig hiányzik, amikor külön vagyunk.
Jobb, ha hozzászoksz a hiányához, ha nem tudod megváltoztatni az álláspontját, gúnyolódik a tudatalattim. Figyelmen kívül hagyom őt.
- Mondd meg Harrynek, hogy jöjjön vissza, meg vagyok lepve, hogy egyáltalán megvárta, hogy felhívj engem – felelem a telefonba.
- Uhm, ő nem Harry.
Mi?
- Egy idősebb ember szakállal? – talán Harry idehozta az apámat?
- Nem, ő egy fiatal srác… mint Harry – gyakorlatilag suttogja.
- Vannak sérülések az arcán? – kérdezem tőle annak ellenére, hogy már tudom a választ.
- Igen, akarod, hogy beengedjem, vagy el kellene őt küldenem? – meg tudom mondani Kim hangjából, hogy Zayn hallgatja őt, Kimet pedig nem zavarja, hogy tudassa vele, megvan a hatalma ahhoz, hogy kirúgja őt.
Nem akarom, hogy Kimberlyt arra rávenni, hogy kényszerítse Zaynt a távozásra, semmi rosszat nem csinált, kivéve, hogy nem hallgat Harry utasításaira, hogy maradjon távol tőlem.
- Nem, semmi gond. Ő egy barátom, engedd be.
Miért jött ide egyáltalán? Biztos vagyok benne, hogy van valami köze ahhoz, hogy figyelmen kívül hagytam őt, de nem értem, mi lehet olyan sürgős, hogy negyven percet vezetett, hogy elmondja nekem? Leteszem a telefont, és azon vitatkozom magammal, hogy írjak-e Harrynek vagy sem Zayn érkezéséről. Az asztalom fiókjába dobom a telefonomat, majd becsukom azt. Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy megtörténjen az az, hogy Harry idejöjjön, tudom, hogy nem lesz képes arra, hogy irányítsa a dühét, biztosan jelenetet rendez az utolsó napomon itt. Le fogják tartóztatni, megint.
Felállok, hogy az ajtóhoz sétáljak, egy mély levegőt véve.

Chapter 208

Helló! :)

Már itt is van a fejezet, bár majdnem kiment a fejemből :D Ez eléggé tetszetős, túlfűtött lett, szerintem élvezni fogjátok :D :3 Viszont a titkolózás sem maradhat ki belőle... Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd, főleg az utolsó pár sorról. Más mondanivalóm most nincs, azt hiszem.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 208

 
Harry leül az ágyra, kezeimet az övéibe fogva, majd lehúz, hogy a lábára üljek.
- Kiabáltál valakivel? – kérdezem csendesen.
- Ha van valami, amit meg akarsz kérdezni tőlem, csak kérdezd.
Tényleg veszekedést akarok kezdeményezni vele, vagy megvádolni őt valamivel, amikor tényleg nincs rá okom? Egyszerűen csak lehetett volna mérges Steph-re, amiért Mollyt is meghívta ebédre korábban.
Az agyam mikroszkopikus része, amiben még fenn van tartva hely a józan észnek, megpróbál figyelmeztető jeleket küldeni az agyam többi részének, a helyet Harry tartja, és az összes dolog Harry. A nagyobb rész győz.
- Mindegy – mondom neki, mire ellazul.
- Jó, unom ezt a sok komoly témát. Nem találhatnánk más módot arra, hogy elfoglaljuk magunkat? – vigyora nevetséges, mégis ragályos.
- A szex minden, amire gondolsz?
Harry hátra fekszik az ágyon, egyik keze a derekamon van, a másik pedig a combom mögött, magára húzva engem. Felülök, mindkét combom az oldalainál van, majd Harry lehúz, így arcaink majdnem érintkeznek.
- Nem, más dolgokra is gondolok. Például azokra a kinyílt ajkakra körülöttem… – ajkai súrolják az enyéimet. Érzek egy leheletnyi mentát a leheletén, amikor megcsókol, elég erősen, hogy egy elektromos hullámot küldjön végig rajtam, de elég gyengéden, hogy még többet akarjak. – Az arcomra gondolok a lábaid közé temetve, miközben te… - felnyúlok és eltakarom a száját. Attól, ahogy nyelvét játékosan kidugja, hogy megnyalja a tenyeremet, gyorsan elhúzom.
- Eww – ráncolom az orromat, majd megtörlöm nedves tenyeremet a fekete pólójában.
- Csendes leszek – feleli lágyan, felemelve csípőjét a matracról, hogy nekem nyomja magát. – Az több, mint amit mondhatsz, persze – folytatja.
- Apám… – emlékeztetem őt sokkal kevesebb meggyőződéssel ezúttal.
- Ki nem szarja le? Ez a mi lakásunk, és ha nem tetszik neki, elmehet.
- Ne legyél goromba.
- Nem vagyok, de akarlak, és képesnek kellene lennem rá, hogy bármikor megkaphassalak, amikor akarlak – feleli, mire a szememet forgatom.
- Nekem is van ebbe beleszólásom, az én testemről beszélsz – úgy csinálok, mintha a szívem nem kalapálna, és mintha nem lenne az az ismerős fájdalom érte.
- Nyilvánvalóan, de tudom, hogy ha ezt csinálom – nyúl le kezével a testeink közé, aztán a nadrágom és bokszerem övrésze alá. – Látod, tudtam, hogy kész leszel, amikor arról beszéltem, hogy leszo…
Ajkaimat az övéihez nyomom, hogy elcsendesítsem őt, Harry pedig lenyeli zihálásomat, miközben ujjai engem súrolnak. Alig ér hozzám, szándékosan megpróbál kínozni.
- Kérlek – sziszegem, mire körém fonja kezét.
- Gondoltam – gúnyolódik, és lassan pumpál engem.
Túl hamar állítja meg mozdulatait, majd elmozdít testétől, hogy lefeküdjek mellé. Mielőtt panaszkodhatnék, felül, aztán megfogja a nadrágom tetejét, amibe úgy tűnik, annyira belehabarodott, és lehúzza a combomon. Felemelem magamat, hogy segítsek neki, amikor megmozdul, hogy levegye az alsónadrágomat.
Szó nélkül mutat nekem, hogy az ágy teteje felé mozduljak. Hátra tolom magamat a könyökeimet használva, majd a hátamon pihenek meg, amikor fejem megérinti a fejtámlát. Harry elvesz egy párnát és a fenekem alá teszi, aztán a hasára fekszik előttem, mindkét karját a combom köré fonva, kinyitva őket.
- Próbálj meg csendben lenni – vigyorodik el, mire elkezdem a szememet forgatni, amíg meg nem érzem őt szétválasztani a farpofáimat. Harry elkezd átmenni a bejáratomon a nyelvével, majd figyelmeztetés nélkül belém csúsztatja. Átnyúlok és elveszek egy díszpárnát, azt a sárgát, amit Harry rendszeresen förtelmesnek hív.
Eltakarom arcomat a párnával, arra használva, hogy elfojtsam önkéntelen zihálásaimat, amelyek elhagyják az ajkaimat, ahogy nyelve gyorsabban és gyorsabban mozog. A párna hirtelen elmozdul az arcomtól.
- Nem, nézz engem – utasítja Harry, mire lassan bólintok.
Az utasítását követve letekintek rá a combjaim között, haja rendezetlen és hátra van lökve, egy hullámban állva a homloka felett, egy különálló tincs leesik, csak azért, hogy újra hátra lökje, amikor lehajtja a fejét.
Figyelni őt, ahogy a nyelvét használja, hogy az ánuszomat dörzsölje, drasztikusan megnöveli az érzést, és biztos vagyok benne, hogy nem leszek képes csendben lenni, miközben enyhülésem lassú épülése elkezdődik. Egyik kezemmel eltakarom a számat, a másikat a fürtjeibe temetem, elkezdem mozgatni a csípőmet, hogy találkozzak a nyelvével. Egyszerűen csak túl jó érzés. Meghúzom a haját, és érzem őt nekem nyögni, ami közelebb és közelebb küld a…
- Erősebben – zihálja.
Mi?
Harry felnyúl a kezemhez, ami a hajába van fűzve, majd kezét az enyémre helyezi, hogy meghúzza a hajának a gyökerét. Azt akarja, hogy húzzam a haját?
- Csináld – vigyorodik el, aztán elkezd harapdálni a bejáratom körül. Meghúzom a haját, erősen, mire a szemei megrebbenve csukódnak össze. Amikor kinyitja őket, azok fényesek, égő zöld színűek. Megragadja tekintetemet, miközben látásom elhomályosul és egy pillanatra meg is szűnik. – Gyerünk, bébi – felel, észreveszem, hogy keze lenyúl a lábai közé, és már nem tudom tovább tartani. Alig érzem, hogy fogaim a tenyerembe vájnak, miközben elmegyek, még mindig a haját húzva.
Ahogy újra öntudathoz térek, érzem Harry súlyát mozgolódni, aztán lefekszik mellém. Kinyitom a szemeimet, az övéit pedig lehunyva találom, mellkasa fel-le mozog, légzése felületes.
Elkezdek felülni, majd megpróbálok a lábai közé kerülni.
- Én, uhm, én már kész vagyok – mondja nekem.
- Mi?
- Már elmentem – hangja rekedt.
- Ó.
Elereszt egy lusta, félig részeg mosolyt, majd feláll az ágyról. Nagy léptekkel a szekrényhez megy, kihúzva az alsó fiókját, kivéve egy fehér torna rövidnadrágot.
- Le kell zuhanyoznom és átöltöznöm, nyilvánvalóan – mutat a farmerja sliccére, ahol a fekete szín ellenére is tisztán látszik a nedves folt.
- Mit a régi szép időkben? – mosolyodom el, mire rám néz visszamosolyogva.
Harry az ágyhoz sétál, aztán egy puszit nyom a homlokomra, mielőtt megcsókolja az ajkaimat.
- Jó tudni, hogy még mindig ilyen jó vagy benne – feleli az ajtóhoz sétálva.
- Ez nem én voltam – emlékeztetem őt, mire megrázza a fejét, elhagyva a szobát.
Az ágy végében lévő ruháimért nyúlok, imádkozva, hogy apám még mindig a kanapén aludjon, ha nem és ébren van, akkor pedig hogy ne állítsa meg Harryt úton a fürdőbe. Másodpercekkel később a fürdőszoba ajtaja becsukódik, és felállok, hogy felöltözzek.
Úgy döntök, hogy megnézem a telefonomat, van-e hívásom Sandrától, miközben várok Harryre, hogy visszatérjen a zuhanyzásból. Nincs hívásom tőle. A kis boríték a képernyőm sarkában egy üzenetet jelez, talán Sandra elfoglalt és úgy döntött, ír nekem.
*Beszélnem kell veled.*
Felsóhajtok, ahogy elolvasom a küldő nevét, Zayn. Kitörlöm az üzenetet, aztán telefonomat visszateszem az asztalra. A kíváncsiság teljesen legyőz, miközben azon találom magam, hogy Harry telefonját keresem, a szívem kalapál, ahogy eszembe jut az utolsó alkalom, amikor a telefonjában szaglásztam. Az nem végződött jól.
Harry nem rejteget semmit. Nem tenne ilyet. Egy teljesen más helyzetben vagyunk most, mint korábban voltunk, csináltatott nekem egy tetoválást.
Csak nem fog elköltözni értem.
Nincs semmi, ami miatt aggódnom kell. Igaz?
Megnézem a szekrényt, miután nem látom az asztalon a telefonját, biztosan magával vitte a fürdőbe.
Nincs semmi, ami miatt aggódnom kell, csak stresszes vagyok és paranoiás.
Mielőtt elkezdeném megkérdőjelezni ezt, emlékeztetem magamat, hogy amúgy sem kellene átnéznem a mobilját, én dühöngenék, ha Harry ezt tenné velem. Bár valószínűleg azt csinálja, csak még nem kaptam el.
Kinyílik a hálószoba ajtaja, mire megugrom, mintha rajta kaptak volna valamin, amit nem kellene megtennem. Harry félmeztelen, a torna rövidnadrág van rajta, az alsónadrágja fekete vonala megmutatkozik, lábán nincs zokni.
- Jól vagy? – kérdezi, megdörzsölve a fehér törölközővel vizes haját.
Imádom, ahogy a haja feketének tűnik, amikor nedves, a zöld szemeivel való kontraszt olyan valami, amiről csak álmodozni lehet.
- Igen, ez nem volt egy hosszú zuhany – ülök le a székre.
- Siettem, hogy lássalak – hazudja.
- Éhes vagy, ugye? – mosolyodom el.
- Igen – vallja be egy szórakozott vigyorral.
- Gondoltam.
- Apukád még mindig alszik, itt fog maradni, miközben mi nem leszünk itthon?
- Eljössz? – nem tudom elrejteni izgatottságomat.
- Igen, azt hiszem. Ha béna, mint ahogy gondolom, hogy az lesz, csak egy éjszakát maradok.
- Oké – ragyogom, tudva, hogy nem fog elmenni korábban, csak fenn kell tartania a látszatot azzal, hogy panaszkodik erről. Harry megnyalja az ajkait, én pedig visszagondolok arra, amikor a lábaim között volt. – Kérdezhetek valamit? – teszem fel a kérdést neki. Szemei találkoznak az enyéimmel, és bólint.
- Igen? – ül le az ágyra.
- Amikor te… tudod, azért volt, mert a hajadat húztam?
- Mi? – nevet fel kissé.
- Amikor a hajadat húztam, tetszett? – pirulok el.
- Igen, tetszett.
- Ó – nem tudom elképzelni, milyen piros árnyalatú vagyok most.
- Ez furcsa neked? Hogy tetszett?
- Nem, csak kíváncsi vagyok – mondom neki őszintén.
- Mindenkinek vannak bizonyos dolgaik, amiket szeretnek szex közben, ez az egyik nekem. Bár nem tudtam ezt egészen mostanáig – mosolyodik el, egyáltalán nem befolyásoltan a témától.
- Senki nem csinálta ez még korábban? – ezt nehezen hiszem el.
- De, csinálták, de veled más.
- Ó – felelem tizedjére.
- Van valami, amit szeretsz és én még nem csináltam? – a kíváncsiság tiszta a szemeiben.
- Nincs, mindent szeretek, amit csinálsz.
- Igen, tudom, de van valami, amire már gondoltál, hogy megcsinálod, de még nem tettük meg?
Megrázom a fejemet.
- Ne legyél zavarban, bébi, mindenkinek vannak fantáziái.
- Nekem nincsenek – mondom neki.
Nem hiszem, hogy nekem vannak, semmi tapasztalatom nincs Harryn kívül, és nem tudok semmi mást azon kívül, amit már csináltunk.
- De igen, csak meg kell találnunk őket – mosolya kihívó, a gyomrom pedig megremeg.
- Pumpkin? – töri meg a beszélgetésünket apám hangja, és megkönnyebbülök, hogy hangja úgy tűnik, a nappaliból jön, nem a folyosóról.
Harry és én mindketten felállunk, hogy elhagyjuk a szobát.
- Elmegyek WC-re – mondom neki. Harry bólint, majd csatlakozik apához a nappaliban.
Amikor beérek a fürdőbe, Harry telefonja a mosdó szélén pihen. Nem tudom megállítani magamat. Azonnal a hívásnaplóba lépek, de nem mutat semmit. Újra megpróbálom, aztán az üzenetekre nézek. Semmi. Mindent kitörölt.

Chapter 207

Helló! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, nemrég értem haza Pestről a laptopom szervizéből, de már itt is van az új rész. És ez lényegében édes meg cuki, bár a végére nyilván kell egy kis bonyodalom, nehogy már ilyen jó dolgunk legyen. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. A közepe körül zárójelbe írtam, hogy az a játék, amiről beszélnek, melyik fejezetben olvasható, ha már valaki nem emlékszik rá :) Pénteken találkozunk ismét, szokás szerint.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 207

 
Harry szemszöge
- Louis, ha nem hívsz vissza, elmegyek megkeresni téged, akár berúgtam, akár nem – fenyegetőzök, túl erősen megnyomva a hívás vége gombot a mobilomon.
- Vissza fog jönni – biztosít engem az apja.
- Tudom! – kiabálok rá, aztán nagy léptekkel bemegyek a hálószobába. Mi a faszért van ő még mindig itt megint?
Semmi jó nem sül ki abból, ha Molly és Louis ugyanabban a szobában van.
Éppen ahogy elkezdem kitervelni, hogyan hagyjam el a lakást, hogy megkeressem őt, amikor nincs kulcsom, nincs autóm, és a véralkohol szintem jóval a megengedett felett van, hallom kinyitódni az első ajtót.
- A szobában van – feleli Richard hangosan, feltételezem, valamiféle figyelmeztetést próbál nekem adni fia megérkezéséről.
Kinyitom az ajtót, mielőtt azt Louis megtenné, majd oldalra lépek, hogy besétálhasson. Egy kicsit sem tűnik úgy, hogy meg lenne ijedve vagy aggódna a mély homlokráncolástól, ami az arcomon látható.
- Miért nem vetted fel a telefont, amikor hívtalak? – kérdezem.
- Mert megmondtam, hogy hamarosan elmegyek, és azt is tettem.
- Fel kellett volna venned, aggódtam.
- Aggódtál? – nyilvánvalóan meglepődött szóhasználatomon.
- Igen, aggódtam. Mi a fenéért voltál Mollyval?
- Nem tudom, Steph meghívott ebédelni és elhozta őt.
- Mi a faszért tenne ilyet? – kibaszott Steph. – Mit mondtak neked? Szemét volt Molly? – beszélek halkabban.
- Nem szemetebb, mint általában – húzza fel rám a szemöldökét.
- Steph egy ribanc, amiért elvitte Mollyt, mit mondtak?
- Nem tudom, de szerintem pletykálnak rólam az emberek – ráncolja a homlokát, majd leül a székre, hogy levegye a cipőjét.
- Mi? Milyen pletykát? – amit igazából kérdezni akarok az az, hogy „Kit kell megölnöm?”
Baszki, még mindig részeg vagyok. Hogy lehetséges ez? Már legalább három órája. Halványan emlékszem, hogy valamikor korábban azt mondták, hogy minden egyes ital után egy óra kell, hogy kijózanodjunk, meg vagyok baszva a következő tíz órára vegy mennyire. Nem hiszem, hogy jól emlékszem.
- Hallottál? – Louis hangja nyugodt, még aggódó is akár.
- Nem, bocs – motyogom.
- Szerintem azt beszélik az emberek, hogy Zayn és én… tudod? – pirul el az arca.
- Hogy ti mit?
- Hogy mi… lefeküdtünk – szemei fáradtak, hangja lágy.
- Ki beszéli ezt? – próbálom meg ugyanolyan szinten tartani a hangomat, mint Louis-é, a harag lassú égése ellenére is, ami épül bennem.
- Állítólag erről pletykálnak, Steph és Molly beszéltek erről.
Nem tudom, hogy megpróbáljam-e megvigasztalni őt, vagy engedjem, hogy átvegye az irányítást a dühöm. Túl részeg vagyok ehhez a szarhoz.
- Nem akarom, hogy úgy gondoljanak rám az emberek.
- Ne hallgass rájuk, kibaszott idióták. Ha pletykálnak, meg fogok bizonyosodni róla, hogy letisztázzam. Ne aggódj – ülök le mellé az ágyra.
- Nem haragszol rám? – kérdezi, kék szemei találkoznak az enyéimmel.
- De, mérges vagyok rád, amiért nem vetted fel a telefont és aztán kurvára Steph sem, de nem haragszom emiatt a pletyka szarság miatt, rád nem legalábbis, valószínűleg csak kitalálták, mert seggfejek akartak lenni – a gondolat, hogy ketten szarságokat beszélnek Louis-nak szándékosan megbántva az érzéseit, kibaszottul nagyon bosszant.
- Nem értem, miért hozta el Mollyt Steph, aztán Mollynak persze emlékeztetnie kellett engem, hogy lefeküdt veled – borzong meg. Ahogy én is.
- Ő egy kibaszott kurva, akinek rohadtul semmi dolga nincsen, csak visszaemlékeznie a napokra, amikor az agyát is szétdugtam.
- Harry – nyafog Lou a leíró emlékeztetőn.
- Bocs, érted, hogy mire gondolok.
- Még mindig részeg vagy? – kiveszi a nyakláncot a nyakából, majd az asztalra helyezi.
- Egy kicsit.
- Egy kicsit?
- Egy kicsit jobban, mint egy kicsit – mosolyodom el.
- Olyan furcsa vagy – forgatja a szemeit, aztán előveszi azt a rohadt tervezőt a fiókból.
- Hogyhogy?
- Részeg vagy és totál kedves vagy mindennel kapcsolatban, mármint mérges voltál, hogy nem vettem fel a telefont, de most… – néz fel az arcomra – megértő vagy? Azt hiszem, ez a jó szó, a Molly-dologgal kapcsolatban.
- Mire számítottál, hogy mit csinálok?
- Nem tudom, kiabálsz velem? Nem a legjobb a hidegvéred, amikor részeg vagy – válaszolja lágyan, meg tudom mondani, hogy próbál nem feldühíteni.
- Nem fogok kiabálni veled, csak nem akartam, hogy a közelükben legyél. Tudod, milyenek, főleg Molly, és nem akarom, hogy bárki is megbántson… semmilyen módon – próbálok meg kihangsúlyozni minden egyes szót.
- Nos, nem tették, de az érzéseim egy kicsit meg lettek bántva, hogy Steph elhozta őt anélkül, hogy figyelmeztetett volna. Tudom, hogy hülyeség, de most az egyszer csak egy normális ebédet akartam egy baráttal.
El akarom mondani neki, hogy Steph nem a jó választás barátnak, de tudom, hogy nincsen neki senki, eltekintve Liamtől és tőlem. És Zayntől. Többé nem, a Zayn szarságnak vége, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem fog felbukkanni itt egy ideig.

Louis szemszöge
- Steph akar csinálni egy búcsúbulit – mondom Harrynek, majd várok a reakciójára.
- Hová megy ő? Az LSU-ra?
- Nekem – magyarázom meg, kihagyva azt a kis részletet, hogy eláruljam, ő is jön velem Seattle-be.
- Elmondtad nekik, hogy elköltözöl? – mélyül el a hangja.
- Igen, miért ne tenném?
- Mert még nem döntötted el, igaz?
- Harry, Seattle-be megyek.
- Még mindig van egy kis időd, hogy gondolkozz rajta.
- Egyébként – váltok témát, Harry még mindig részeg, és úgy tűnik, nem hallgat rám – mit gondolsz erről a buliról? Azt mondta Steph, hogy lehetne ilyen vacsora partiféle, az ő lakásában összegyűlve egy buli helyett a diákszövetségi házban – magyarázom, majd átnézem a költözéses időbeosztásomat a jövőhétre. Nagyon remélem, hogy Sandra hamarosan visszahív azzal a lakással kapcsolatban, máskülönben nem lesz lakásom, amiben lakhatnék, amikor odaérek, és egy bőröndből kellene élnem és egy kis hotelszobában.
- Nem, nem megyünk.
- Miért nem? Ha az egy vacsora, nem lesz olyan rossz, nincs felelsz vagy mersz, vagy suck and go, tudod?
Harry felkuncog, aztán tiszta szórakozottsággal az arcán néz fel rám.
- Az suck and blow (87. fejezetben van ez a játék), Lou.
- Tudod, hogy mire gondolok! Ez lesz az utolsó alkalom, hogy látjuk… vagyis látom őket, és valamennyire a barátaim voltak, egy nagyon furcsa módon – nem akarok a „barátságom” kezdetére gondolni a csapattal.
- Majd később beszélünk róla, ettől a szartól megfájdul a fejem – nyög fel.
Legyőzötten felsóhajtok, meg tudom mondani a hangsúlyából, hogy nem fogja tovább folytatni a beszélgetést. – Gyere ide – ül le a matracra, majd kitárja a karjait nekem. Összecsukom a tervezőt és felállok a székről, hogy csatlakozzak hozzá az ágyon a lábai között állva, kezei a csípőmre vándorolnak. – Nem kellene mérgesnek lenned rám vagy valami? – néz fel rám egy ferde mosollyal.
- Kezdek túlterhelt lenni, Harry – vallom be.
- Túlterhelt mitől?
- Mindentől, Seattle, átmenni egy másik kampuszra, Liam távozása, a te kicsapásod…
- Hazudtam.
- Mi? – ujjaimat a haja köré fűzöm, és felemelem a fejét, hogy rám nézzen.
- Hazudtam a kicsapásról.
Mi?
- Miért? – lépek el egyet tőle, ő megpróbál visszahúzni, de nem engedem meg.
- Nem tudom, Louis – áll fel. – Mérges voltam, hogy kint voltál Zaynnel, meg ez az egész Seattle szarság.
- Szóval azért mondtad azt, hogy kicsaptam, mert dühös voltál rám? – tátom el a számat.
- Igen, illetve emiatt és még egy ok miatt.
- Milyen másik ok?
- Mérges leszel – sóhajt fel, szemei még mindig pirosak, de úgy tűnik, gyorsan józanodik ki.
- Mondd el.
- Azt gondoltam, rosszul érzed majd magad miattam és eljössz Angliába.
Nem tudom, mit gondoljak vallomásáról. Dühösnek kellene lennem, az vagyok, de örülök, hogy bevallotta, mielőtt más forrástól kellett volna megtudnom.
- Őszintén meglepődtem, hogy elmondtad az igazat, mielőtt valaki más tette volna meg.
- Én is – zárja össze a köztünk lévő távolságot, majd kezét a nyakamhoz teszi, ujjai íve elfedi az állam vonalát. – Kérlek, ne legyél mérges rám, egy seggfej vagyok.
- Ez szörnyű védekezés.
- Nem védem meg magamat, fasz vagyok. Tudom ezt, de szeretlek téged, és elegem van az összes szarságból. Tudom, hogy kitaláltad volna előbb vagy utóbb amúgy is, főleg ezzel a borzasztó kirándulással, amire az apámékkal mész.
- Szóval azért mondtad el nekem, mert tudtad, hogy rá fogok jönni?
- Igen.
- Titokban tartottad volna és akkor is megpróbáltál volna arra kényszeríteni, hogy Angliába menjek veled szánalomból?
- Lényegében.
Mi a fenét kellene mondanom erre? El akarom mondani neki, hogy ő őrült, nem az apám és abba kell hagynia, hogy engem irányítson, de helyette csak ott állok nyitott szájjal, mint egy hülye.
- Tudom, hogy ez elbaszott, nem tudom, miért vagyok olyan, amilyen. Csak nem akarlak elveszíteni, és kétségbeesett vagyok – meg tudom mondani az arckifejezéséből, hogy tényleg nem látja, milyen irányítónak hangzik.
- Nem próbálhatsz meg dolgokra kényszeríteni azzal, hogy hazudsz nekem és manipulálsz.
- Tudom.
- Nem, nem tudod, különben nem hazudtál volna.
- Sajnálom, tényleg. Be kell vallanod, hogy mindketten kezdünk egyre jobbak lenni ebben a kapcsolat szarságban.
Igaza van, egy elrontott módon tényleg sokkal jobbak vagyunk a kommunikációban, mint régen. Messze van a normálisan működő kapcsolattól, de a normális sosem volt a mi dolgunk.
- Szóval a házasság dolog, az sem fog rávenni, hogy elgyere?
- Majd beszélünk róla, amikor nem vagy részeg – szívem féktelenül dobog a mellkasomban, és biztos vagyok benne, hogy Harry is hallja.
- Nem vagyok annyira részeg.
- Túl részeg egy ilyenfajta beszélgetéshez.
- Mikor jössz vissza Sandpointból?
- Nem jössz?
- Nem tudom.
- Azt mondtad, hogy eljössz. Még soha nem utaztunk együtt korábban.
- Seattle – feleli.
- Igazából hívatlanul bukkantál fel ott, és másnap reggel elmentél.
- Részletkérdés – szorítja meg másik keze az oldalamat.
- Tényleg azt akarom, hogy elgyere, Liam hamarosan elköltözik – fájnak a szavak.
- És?
- És apukád nagyon szeretné, ha eljönnél, biztos vagyok benne.
- Dühös magára, mert egy hülye bírságot adtak nekem és egyetemi próbaidőn vagyok, a legkisebb elbaszás és befejeztem.
- Akkor miért nem jössz át a Seattle-i kampuszra velem?
- Nem akarom meghallani még egyszer a Seattle szót ma este, hosszú napom volt, és pokolian fáj a fejem most már.
- Berúgtál az apámmal és hazudtál a kicsapásról, beszélünk Seattle-ről – csattanok fel.
- Az a nadrág van rajtad, miközben elmentél, miután ugrattál vele, és nem fogadtad a hívásaimat – mosolyodik el. Nem tudok lépést tartani egyikünk hangulatával sem.
- Nem ugrattalak, és nem kell felhívnod olyan sokszor. Ez fojtogató.
- Fojtogató? – forgatja a szemeit, végighúzva nagyujját az alsó ajkamon.
- Igen, Molly leskelődőnek hívott téged – mosolyodom el gyengéd érintése alatt.
- Most? – folytatja ajkam átrajzolását, akaratlanul is elválnak egymástól.
- Igen – lehelem.
- Hmm…
- Tudom, mit csinálsz – nyúlok le, aztán elmozdítom kezét a csípőmről, ahol elkezdte ujjait a nadrágom övrésze alá csúsztatni.
- És mi az? – mosolyodik el.
- Megpróbálod elterelni a figyelmemet, így nem leszek rád mérges.
- És hogyan működik?
- Nem elég jól, ezen kívül apám itt van, kizárt dolog, hogy szexelek veled, amikor a másik szobában van.
- Ó, úgy érted, mint amikor megdugtalak pontosan itt – mutat az ágyra – míg anyám a kanapén aludt? Vagy amikor megdugtalak a fürdőben apáméknál, vagy a többszöri alkalomra, miközben Karen, Liam és apám lent voltak a hallban? Ó, várj, biztosan arra gondolsz, mint amikor ráhajoltál az asztalodra a munkahelyeden…
- Oké! Oké! Értem, értem – pirulok el, mire felnevet.
- Ne már, Pumpkin, feküdj le.
- Te beteg vagy – nevetek fel, és ellépek tőle.
- Hová mész? – biggyeszti az ajkát.
-Hogy megnézzem, mit csinál kint az apám.
- Miért? Hogy visszajöhess ide, és…
- Nem! A csudába, menj aludni vagy valami – örülök, hogy még mindig játékos, de még mindig bosszús vagyok, hogy hazudott nekem, és hogy olyan makacs Seattle-lel kapcsolatban.
Biztosra gondoltam, hogy amikor hazaérek az ebédről, Harry mérges lesz rám, amiért nem vettem fel a telefont, soha nem feltételeztem, hogy kibeszéljük és ilyen megértő lesz, és bevallja, hogy hazudott a kicsapásról. Talán Steph biztosította őt, hogy úton voltam, így volt ideje Harrynek lenyugodni, viszont Steph telefonja az asztalon volt, amikor megfordultam…
- Azt mondtad, hogy Steph nem vette fel, amikor hívtad? – kérdezem tőle.
- Igen, miért?
- Csak kíváncsi voltam – Steph valószínűleg csak bosszantani akarta Harryt és még jobban felhúzni őt. Nem vagyok biztos benne, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.
- De miért? – hangja színtelen
- Mondtam neki, hogy szóljon neked, úton vagyok.
- Ó – néz el.
- Kimegyek, csatlakozhatsz hozzánk, ha akarsz.
- Fogok, csak átöltözök.
Bólintok, majd lenyomom a kilincset.
- De mi lesz az apáddal? Nemrég jött vissza az életedbe, te meg el fogsz menni? – szavai megállítanak léptemben.
Beletelik egy pillanatba, hogy összeszedjem magamat, mielőtt távozom a szobából. Amikor a nappaliba érek, apám megint alszik. A mértéktelen ivás délben biztosan kimerítő. Kikapcsolom a tévét, majd a konyhába indulok, hogy igyak egy pohár vizet. Harry szavai, hogy olyan hamar elmegyek, miután újra láthatom apámat, folyamatosan újrajátszódnak a fejemben. Nem tehetem félre a jövőmet az apámért, akit kilenc éve nem láttam. Ha a körülmények mások lennének, fontolóra venném, hogy újra elgondolkozzak ezen, de ő az, aki elhagyott engem.
Amikor elérem a hálószobaajtót, meghallom Harry hangját.
- Mi a fasz volt ez a szar ma? – feleli, hangja elfojtott.
Az ajtóhoz nyomom a fülemet, egyszerűen csak be kellene sétálnom, de van egy olyan érzésem, hogy nem szándékolt, hogy meghalljam a beszélgetést.
- Leszarom, nem kellett volna megtörténnie. Most totál ki van akadva meg minden szar, neked meg azt kellene tenned, hogy… – a mondat többi részét nem értem. – Ne baszd ezt el – csattan fel Harry.
Kivel beszél? És mit kellene csinálna? Steph az? Vagy rosszabb, Molly?
Hallom közeledni a lépéseit az ajtóhoz, majd átlépkedek a folyosón, hogy a fürdőbe menjek, és becsukom az ajtót.
- Louis? – kopogtat ujjperceivel a fán.
Kinyitom az ajtót, tudom, hogy összezavarodottan kell megjelennem. Szívem dübörög a mellkasomban, hasam pedig csomóban van.
- Telefonáltál valakivel? – kérdezem, hangom túl vékony.
- Miért?
- Csak kérdezem, azt hittem, hallottalak téged beszélni – vonok vállat, ő meg elnéz.
- Hol van apukád? Alszik? – vált témát gyorsan.
A paranoia elkezd beszivárogni a gondolataimba, ahogy követem Harryt vissza a hálószobába.