Chapter 213

Sziasztok! 😊

Úgy látszik, mindig van valami programom pénteken, és előreláthatólag jövőhéten is lesz, szóval akkor is valamikor este jelentkezem csak. De a fejezet megint csak kárpótlásként szolgál, ez az egyik legédesebb lett szerintem 😍 Kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok majd. Ó, és csak annyit jegyeznék még meg, hogy élvezzétek ki ezt a nyugalmat és boldogságot, a következőben már nem nagyon lesz... De nem spoilerezek le mindent, ez egyelőre még titok marad 😀 Egy hét múlva találkozunk ismét!

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 213

 
- A kikötő egy kicsit ingatag, de elég erős. Kell valakit szereznem, hogy átalakítsa – feleli Ken, miközben követjük őt a kabin mögött lévő kikötőhöz. A hátsókert egyenesen a kikötőhöz vezet, a kilátás hihetetlen.
- Nagyszerű – jegyzi meg Harry.
A hullámok a kövekhez csapódnak, amelyek a parton végig vannak, én pedig ösztönösen Harry mögé lépek.
- Mi a baj? – kérdezi halkan.
- Semmi, csak egy kicsit ideges vagyok.
Harry megfordul, hogy szemben legyen velem, mindkét kezét a farmerem farzsebébe csúsztatva.
- Ez csak víz, bébi, minden rendben lesz – mosolyodik el. Nem tudom megmondani, hogy gúnyolódik vagy őszintén mondja, de mikor ajkai az arcomat súrolják, kétségem eltűnik. – Elfelejtettem, hogy nem szereted a vizet – húz közelebb.
- Szeretem a vizet, a medencékben.
- És a folyók? – szemeiben humor csillan meg.
- Csak egy folyót – mosolyodom el az emléken.
Azon a napon is ideges voltam. Harry csak megvesztegetéssel tudott rávenni, hogy bemenjek a vízbe. Megígérte, hogy válaszol a végtelen kérdéseimből egyre, ami vele kapcsolatos, cserébe azért, hogy bemegyek hozzá a vízbe. Olyan távolinak tűnnek ezek a napok, ősinek tényleg, de a titkosság közös témája még mindig megtalálható a jelenünkben.
Harry az övébe veszi a kezemet, miközben követjük a családját végig a kikötőn a hihetetlenül megfélemlítő példányhoz, ami a végén van leparkolva. Nem tudok sokat a hajókról, de szerintem ez egy túlméretezett állóhajó lehet. Tudom, hogy nem egy jacht, de nagyobb, mint bármilyen halászhajó, amit valaha láttam.
- Olyan nagy – suttogom Harrynek.
- Shh, nem kellene a farkamról beszélned most – ugrat mosolyogva. Imádom ezt a játékos, mégis mogorva hangulatát, mosolya ragályos.
- Nézzetek a lábatok elé – szól hátra nekünk Ken, ahogy a létrára lép, ami a hajóval és a kikötővel van összekötve.
Harry keze a hátamra vándorol, miközben felsegít a létrára. Megpróbálom arra kényszeríteni magamat, hogy képzeljem el azt, hogy csak egy kisebb létrára mászok fel egy játszótéren, nem egy óriási hajóra. A biztatás, ami Harry érintéséből jön, az egyetlen dolog, ami visszatart attól, hogy visszafussak az ingatag kikötőre, be a kabinba és elrejtőzzek az ágy alatt.
- Ez nem jacht, de megfelel nekünk.
A hajó szép, fehér és karamell bőrrel díszítve. Az ülősarok hatalmas, elég nagy ahhoz, hogy mindannyian és még többen is kényelmesen leüljünk.
- Jó látni, hogy a hajód szebb, mint anya háza – jegyzi meg Harry, mire Ken büszke mosolya elhalványul.
- Harry – suttogom, meghúzva a kezét.
- Bocs – fújtatja.
Ken felsóhajt, de elfogadja a fia bocsánatkérését, mielőtt átsétál a hajó másik oldalára.
- Jól vagy? – hajol hozzám Harry.
- Igen, csak legyél kedves, kérlek. Már amúgy is émelygek.
- Kedves leszek, már bocsánatot kértem.
Harry helyet foglal az egyik kanapén, én pedig csatlakozom hozzá. Liam elveszi a kezéből az élelmiszeres szatyrot, majd lehajol, hogy kipakoljon dobozos üdítőket és rágcsálnivalók csomagjait.
Áttekintek a hajó térközén, és ki a vízre. Gyönyörű, a nap táncol a vízen.
- Szeretlek – mondja Harry lágy hangon a fülembe.
A hajó motorja beindul egy könnyű búgással, én pedig közelebb csúszok Harryhez.
- Szeretlek – válaszolok, visszanézve a vízre.
- Ha elég messzire kimegyünk, talán látunk néhány delfint, vagy ha szerencsénk van, egy bálnát! – szólal meg Ken hangosan.
- Egy bálna biztosan pillanatok alatt feldöntené ezt a hajót – jegyzi meg Harry, mire nyelek egyet a gondolaton. – Fenébe, bocsi – kér bocsánatot.
Minél beljebb és beljebb kerülünk a vízen, annál nyugodtabbá válok. Furcsa, azt hittem, az ellenkezője lesz, de van egy bizonyos nyugalom, ami abból fakad, hogy ennyire el vagyunk választva a szárazföldtől.
- Sokszor láttok itt kint delfineket? – kérdezem Karentől, miközben iszik az italából.
- Nem, csak egyszer, de akkor is próbálkozunk – mosolyodik el.
- Nem tudom elhinni a mai időjárást, mintha június lenne – jegyzi meg Liam, áthúzva a pólóját a fején.
- A barna színeden dolgozol? – kérdezem tőle, megnézve halvány felsőtestét.
- Igen, még akkor is, ha a városban nem lesz rá szükségem.
- Ha a víz nem lenne jéghideg, mindannyian mehetnénk úszni a parthoz közelebb – feleli Karen.
- Talán nyáron – emlékeztetem őt, mire boldogan bólint.
- Legalább még mindig megvan a jakuzzink a kabinnál – mondja Ken.
- Azt hittem, hogy elromlott? – kérdezi Liam az anyjától.
- Nem, már rendbe lett hozva. A fedélzeten van Harry és Louis szobájánál – feleli Karen.
Harry csendben marad, a távolságba bámulva.
- Nézzétek! Ott! – mutat Ken mögénk.
Harry és én mindketten gyorsan megfordulunk, és egy pillanatba beletelik, hogy meglássam, mire mutat Ken. Egy csapat delfin ugrál ki a vízből. Nincsenek közel a hajóhoz, de ahhoz elég közel, hogy lássuk, ahogy szinkronban mozognak a hullámokon keresztül.
- Szerencsés napunk van! – nevet fel Karen.
Harry keze megfogja az enyémet, nagyujját pedig végighúzza az ujjperceimen. Mindig az egyszerű dolgok, amiket gondolkodás nélkül tesz, azok, amelyektől megremeg a gyomrom.
- Olyan szép volt – mondom neki.
- Igen, tényleg az volt – meglepődöttnek hangzik.
Két órányi beszélgetés után a hajókázásról, az itteni gyönyörű nyarakról, sportokról, és Seattle kínos megemlítése után, amit Harry megállított, amint elkezdődött, Ken visszaindul a parthoz.
- Nem volt olyan rossz, ugye? – kérdezzük Harryvel egymástól egyszerre.
- Azt hiszem, nem – nevet fel, lesegítve engem a létráról a kikötőre.
A nap megkapta az arcát és az orrnyergét, haja rakoncátlan és kifújt a széltől. Annyira bájos, hogy az már fáj.
- Csinálok magunknak ebédet, biztos vagyok benne, hogy mindenki éhes – jelenti be Karen, amikor belépünk a kabinba.
- Mi mást lehet itt csinálni? – kérdezi Harry az apjától.
- Nos, van egy szép étterem beljebb a városban, terveztük, hogy mindannyian ott vacsorázunk holnap, van egy régi stílusú mozi, egy könyvtár…
- Szóval akkor egy csomó béna szarság? – feleli Harry, szavai durvák, de hangsúlya játékos.
- Ez egy szép hely, adnod kellene neki egy esélyt – mondja Ken. Nem tűnik sértettnek fia szavaitól.
Mind az öten a konyha körül állunk, míg Karen összerak egy tál szendvicset és gyümölcsöt. Harry, aki túlzottan ragaszkodó ma, kezét ismét a combomon pihenteti. Talán ez a hely jót tesz neki.
Ebéd után segítek Karennek feltakarítani a konyhát, aztán limonádét csinálunk, míg Liam és Harry megbeszélik, hogy milyen szörnyű a modern irodalom. Nem tehetek róla, de felnevetek, amikor Liam megemlíti a Harry Pottert. Ettől Harry egy ötperces beszédet tart arról, hogy miért nem olvasta soha és miért nem is fogja elolvasni a könyveket, Liam pedig kétségbeesetten megpróbálja rávenni őt arra, hogy gondolja meg magát.
- Karen és én átmegyünk egy barátunk kabinjába néhány házzal arrébb, ha akartok jönni – ajánlja Ken.
Harry átnéz rám a szoba másik feléből, én meg várok rá, hogy válaszoljon.
- Én maradok – feleli végül, még mindig rám nézve.
Liam oda-vissza néz Harry és köztem, mielőtt válaszol.
- Én megyek – mondja, és esküszöm, hogy meglátom őt Harryre vigyorogni, mielőtt visszafordul Kenhez.
- Ha bármire szükségetek van, csak hívjatok a mobilomon. Egy vagy két óránál nem kellene hosszabb ideig lennünk – feleli Ken.
Amint a bejárati ajtó becsukódik, Harry megmozdul, hogy csatlakozzon hozzám a kanapén.
- Nem akartál menni? – kérdezem.
- Kurvára nem, mi a fenéért akarnék menni? Sokkal inkább maradok itt veled, egyedül – húzza vissza a hajamat a nyakamról, egy könnyű borzongást küldve végig rajtam.

Harry szemszöge
- Ott akartál ülni egy szobányi segg unalmas emberrel, akik segg unalmas szarságokról beszélnek? – kérdezem Louis-tól, ajkaim alig érnek hozzá az állához.
- Nem – hallom, ahogy a légzése már megváltozott.
- Biztos vagy benne? – csipkelődök, majd végighúzom orromat a nyakán, megbökve őt, hogy billentse el a fejét.
- Nem tudom, lehet, hogy az szórakoztatóbb lett volna, mint ez – feleli, mire a nyakába kuncogok, megpuszilva őt ott, ahol a libabőr megjelenik a bőrén leheletemtől.
Kurvára nem valószínű.
- Szerintem nem, van egy pezsgőfürdő a szobánkban, emlékszel?
- Igen, de azt nem jó használni, mert nincs nálam a fürdőnadrágom – kissé megszívom a nyakát, és elképzelem, hogyan nézne ki egy szűk úszónadrágban. Baszki.
- Nincs rá szükséged.
- De igen, van! Nem megyek be a pezsgőfürdőbe ruha nélkül.
- Miért nem? – elég szórakoztató időtöltésnek hangzik nekem.
- Mert a családod itt van.
- Nem tudom, miért használod ezt mindig kifogásként, – kezem levándorol az ölébe, majd a farmerján keresztül dörzsölöm a hosszát – néha azt hiszem, hogy talán ez tetszik.
- Mi tetszik? – kérdezi, gyakorlatilag kibaszottul zihálva.
- Annak a lehetősége, hogy rajtakapnak.
- Miért tetszene ez bárkinek is?
- Sok embernek tetszik, az izgalma annak, hogy rajtakapjanak, tudod? – gyorsabban dörzsölöm a lába között, mire Louis megpróbál elmozdulni érintésemtől.
- Nem, ez… nem tudom, de nekem nem tetszik – hazudja. Eléggé rohadtul biztos vagyok benne, hogy tetszik neki.
- Mhmm…
- Tényleg nem! – védekezik, arca elpirult, szemei pedig kitágultak zavarában.
- Lou, rendben van, ha igen. Eléggé kurvára dögös, tényleg – biztosítom őt.
- De nem.
Persze, Louis.
- Oké, nem tetszik neked – emelem fel a kezeimet legyőzve. Tudtam, hogy nincs az az Isten, hogy bevallja, de egy próbát megért. – Feljössz és beszállsz velem a jakuzziba? – kérdezem, majd elveszem a kezemet tőle.
- Felmegyek oda, de nem szállok be.
- Ahogy gondolod – mosolyodom el, aztán felállok a kanapéról.
Tudom, hogy végül ott fog kikötni velem, csak több rábeszélésre van szüksége, mint a legtöbb embernek. Ha már erről van szó, igazából még soha nem voltam jakuzziban korábban senkivel, meztelenül vagy sem.
Louis feláll velem, kis kezét pedig a csuklóm köré fonja, ahogy felsétálunk az emeletre a szobába, ami a miénknek tekinthető a következő pár napra. A szobához kapcsolt erkély volt az először is, ami miatt ezt választottam, abban a pillanatban, hogy megláttam a kint lévő jakuzzit, tudtam, hogy rá kell vennem őt, beszálljon.
Az ágy sem rossz, kicsi, de nincs szükségünk nagy ágyra, ahogy mi alszunk bármilyen rohadt módon.
- Tényleg, imádom ezt a helyet, olyan békés – szólal meg Louis, majd leül az ágyra, hogy levegye a cipőjét, míg én kinyitom a kétszárnyú ajtót az erélyhez.
- Egész jó – ha apám, a felesége és Liam nem lennének itt, holtbiztos, hogy jobb lenne.
- Nincs semmi, amit felvehetnék holnap abba az étterembe, amiről apukád beszélt.
- Akkor nem megyünk – vonok vállat, aztán lehajolok, hogy elfordítsam a gombot a jakuzzin.
- Menni akarok, csak nem tudtam, hogy elmegyünk majd valahová.
- Akkor a rossz tervezés az ő hibájuk, egyszerűen farmert veszünk fel – csak merjen valaki mondani valamit neki arról, hogy mit visel.
- Nem tudom.
- Nos, ha nem akarsz farmert felvenni, kereshetünk egy boltot ezen a szeméttelepen, hogy vegyünk valami mást – ajánlom, mire elmosolyodik.
- Miért vagy ilyen jó hangulatban? – húzza fel rám a szemöldökét Louis.
- Nem tudom… csak abba vagyok.
- Oké… aggódnom kellene? – kérdezi, kilépve velem az erkélyre.
- Nem – igen. – Ülnél legalább itt kint velem, amíg én élvezem a pihenést, ami annyit tesz, hogy ülök a forró vízben?
Louis felnevet és bólint, helyet foglalva a készülék mellett lévő fonott széken.
Figyelem ártatlan szemeit, miközben engem bámul, ahogy áthúzom a fejemen a pólómat és leveszem a nadrágomat. Az alsónadrágomat fent hagyom, majd Louis leveheti.
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz bejönni? – kérdezem tőle, ahogy átemelem lábamat a jakuzzi szélén és bemászok. Baszki, ez pokolian forró. Néhány másodperccel később az égés eltűnik, így hátradőlök a kemény műanyagnak.
- Biztos – feleli, aztán körbenéz a fás területen.
- Senki nem láthat minket, tényleg azt hiszed, hogy azt akarnám, hogy gyere be ide meztelenül, ha valaki láthatná? – kérdezem. Jobban is tudhatná.
- Mi van, ha visszajönnek? – kérdezi halkan, mintha valaki meghallhatná őt.
- Azt mondták, hogy egy vagy két óra.
- Igen, de…
- Azt hittem, hogy megtanulsz élni egy kicsit? – ugratom az én gyönyörű páromat.
- Igen.
- Ott ülsz ajak biggyesztve egy székben, míg én élvezem a kilátást – mutatok rá.
- Nem biggyesztem az ajkamat – csinálja még jobban.
- Oké – vigyorgok rá, tudva, hogy ez még jobban bosszantani fogja. Lehunyom a szemeimet, miközben ő összehúzza az ajkait. – Eléggé magányos vagyok idebent, lehet, hogy gondoskodnom kell magamról.
- Nincs semmim, amit felvehetnék.
- Deja vu – jegyzem meg, másodjára gondolva ma az alkalmunknál a folyónál.
- Én…
- Csak gyere be a rohadt vízbe.
- Rendben, megyek!
Ez nem volt olyan nehéz, mint gondoltam, hogy lesz. Mire kinyitom a szemeimet, Louis már levette a pólóját és a nadrágját húzza le. Majdnem megfulladok, amikor meglátom, hogy az egyik szűk alsónadrág van rajta, ami tökéletesen kiemeli a seggét.
Soha nem fogok tudni betelni vele, nem számít, hányszor érek hozzá, dugom meg, csókolom meg, tartom a kezeim között, soha nem lesz elég, mindig többet akarok. Ez nem is csak a szexről szól, amit gyakran csinálunk, hanem hogy én vagyok az egyetlen, akivel valaha is volt, és megbízik bennem eléggé ahhoz, hogy meztelenre vetkőzzön egy kibaszott erkélyen.
Miért vagyok ilyen elbaszott?
Louis a székre teszi a ruháit, tökéletesen összehajtva természetesen.
- Alsónadrág – emlékeztetem őt.
- Nem, a tiéd is rajtad van – szól vissza, majd belelép a vízbe. – Au – vinnyog fel, visszahúzva a lábát, mielőtt felenyhül. Felsóhajt, feltételezem azért, mert a teste hozzászokott a vízhez.
- Gyere ide – nyúlok érte, aztán az ölembe húzom.
Azt hiszem, a kényelmetlen műanyag ülések hasznosak lehetnek végül is. Attól, ahogy a teste érződik rajtam kombinálva a lüktető vízsugarakkal, egyenesen le akarom tépni az alsónadrágot.
- Ilyen lehetne Seattle-ben is, mindig – szólal meg, majd karjait a nyakam köré fonja.
- Milyen? – az utolsó dolog, amit tenni akarok az az, hogy kibaszott Seattle-ről beszéljünk. Ha találnék egy módot arra, hogy letöröljem azt a rohadt várost a térképről, megtenném.
- Ilyen – mutat köztünk. – Csak mi, nincsenek problémák a barátaiddal, mint Molly, nincs rossz előélet, csak te és én egy új városban. Mindent újrakezdhetnénk, Harry, együtt.
- Ez nem olyan egyszerű – mondom neki.
- De igen, az, nincs több Zayn.
- Azt hittem, bejössz ide és dugunk, nem hogy Zaynről beszélünk – ugratom, mire megfeszül.
- Bocs, én…
- Nyugi, viccelek. Vagyis a Zayn-dologgal kapcsolatban – mozgatom meg testét az enyémen, így lovaglóülésben van az ölemben. Meztelen mellkasunk összenyomódik szorosan. – Te vagy a mindenem, tudod ezt, ugye? – ismétlem meg a kérdést, amit már olyan sokszor tettem fel neki.
Louis ezúttal nem válaszol, helyette könyökét a vállamon pihenteti, ujjaival beletúr a hajamba és megcsókol.