Chapter 212

Helló! 😊

Bocsánat, hogy megint későn jelentkezem, mindig van valami dolgom, mikor hazaérek... De szerintem ez a fejezet kárpótlásként szolgál majd, ez az egyik kedvencem 😄 Az elején, mikor Soto professzorról van szó, zárójelbe írtam a pontos kifejezést, amit használtak, mert valahogy nem bírtam megtalálni a megfelelő magyar jelentését, de valami hasonlót jelent, mint amit leírtam. Aztán az a bizonyos eye-spy játék következik, könnyen megérthető, hogy mi a menete, amit pedig a zárójelbe írtam az az a kifejezés, amit pontosan használnak, mert amúgy elég hülyén hangzik magyarul 😀 Jaj, és az a poén Harry lelkéről, hát nálam mindent vitt vele Liam, imádtam 😂😂 Na, talán más megjegyzésem nincs már, ez most kivételesen ilyen hosszú lett 😃 Írjatok bátran, kíváncsi vagyok, a véleményeitekre, mert azért ebben is van pár érdekes dolog... Egy hét múlva találkozunk újra!

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 212

 
- Wisconsin! – mondja Karen hangosan, tapsolva a kezeivel.
- Ó, a kurva életbe – fújtatja Harry, hátradöntve fejét az ülésen.
- Abbahagynád? Jól érzi magát – szidom őt le.
- Texas! – kiáltja Liam.
- Csak nyisd ki az ajtót, és kiugrok innen – teszi hozzá Harry.
- Nagyon drámai – csipkelődök, és átnézek rá.
- Olyan izgatottak vagyunk, hogy meglássátok a hajót és kabint – feleli Karen.
- Kabin? – kérdezem.
- Igen, van egy kis kabinunk a víznél ott. Szerintem tetszeni fog neked, Louis – jegyzi meg Karen.
Megkönnyebbülök, hogy nem kell a hajón aludnom, mint ahogy azt feltételeztem.
- Remélem, sütni fog a nap, jó ez az időjárás februárra, nyáron pedig még jobb. Talán mindannyian visszajöhetünk majd? – szólal meg Ken, a visszapillantó tükörbe nézve.
- Igen – válaszoljuk Liammel egyszerre.
Harry a szemeit forgatja. Úgy tűnik, ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen mogorva gyerekként viselkedjen az út hátralévő részében.
- Mindened készen áll Seattle-re, Louis? Beszéltem Christannal tegnap, és nagyon várja, hogy te is menj – feleli Ken, én pedig érzem Harry szemeit rajtam.
- Akkor pakolok össze, amikor visszaérünk, de már beiratkoztam az óráimra az új kampuszon – mondom neki.
- Az a kampusz semmi az enyémhez képest – csipkelődik Ken, mire Karen felnevet. – Nem, tényleg egy szép kampusz. Ha bármi problémád van, szólj.
- Köszönöm, fogok.
- Erről jut eszembe, kapunk egy új tanárt a Seattle-i kampuszról a jövőhéten, az egyik vallástanár helyére jön.
- Ó, melyikére? – kérdezi Liam, rám nézve.
- Soto, a fiatal helyére. Ő a ti tanárotok most, nem?
- Igen, ő – válaszolja Liam.
- Hová megy? – kérdezem.
- Nem igazán emlékszem, azt hiszem, áthelyezik (transfer out) – feleli Ken.
- Az jó dolog – jegyzi meg Liam az orra alatt, de én meghallom és rámosolygok.
- Kettőtöknek van már lakásotok? – Karen hangja lágy.
- Nem, volt egy lakásom, vagy úgy gondoltam, de a nőt úgy látszik, elnyelte a föld. Tökéletes is volt, a pénztárcámnak megfelelő és közel volt az irodához – mondom neki. Hozzá akarom tenni, hogy Harry nem jön, de remélhetőleg felhasználhatom ezt a kirándulást arra, hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről.
- Van néhány barátom Seattle-ben, megnézhetem, mit tehetek azzal kapcsolatban, hogy még hétfő előtt legyen lakásod, ha szeretnéd? – ajánlja Ken.
- Nem – szól közbe Harry.
- Igazából én szeretném, – nézek át Harryre – különben egy kisebb vagyont költenék arra, hogy egy hotelben maradjak, amíg nem találok lakást.
- Semmi gond, biztos vagyok benne, hogy Sandra vissza fogja őt hívni – mondja Harry.
- Honnan tudod a nevét? – kérdezem.
- Mi? – pislog. – Százszor mondtad már.
- Ó – teszi kezét szétnyitva a combomra, gyengéden megszorítva.
- Szólja, ha szeretnéd, hogy bárkit is felhívjak – ajánlja Ken ismét.
- Köszönöm.
- Akkor mit szóltok az eye-spy-hoz? – néz ránk hátra Karen.
- Igen, Harry, mit szólsz az eye-spy-hoz? – húzódnak Liam ajkai egy élénk mosolyba.
- Én jól vagyok, szieszta van most nekem, de biztos vagyok benne, hogy Louis és Liam imádna játszani – dől nekem Harry, feje a vállamon van, karjait pedig a hasam köré fonja. A nyilvános meghittség megmelenget és elmosolyodom tőle.
Emlékszem, amikor Harry csak a kezemet fogta az ebédlőasztal alatt az apja házában, most meg nem zavarja, ha a családja előtt ölel engem.
- Oké! Én kezdek, látok a kis szememmel (I spy with my little eye)… valami… kéket! – visítja Karen.
Harry kissé felkuncog, azt tettetve, hogy alszik.
- Ken pólója – suttogja, aztán még jobban hozzám simul.
- A navigációs képernyő? – találgat Liam.
- Nem.
- Ken pólója? – kérdezem én.
- Igen! Louis, most te jössz – mosolyodik el Karen. Nagyon jól szórakozik ezekkel a nyomi játékokkal, de túl édes ahhoz, hogy ellenkezzek.
- Oké, látok valami… – nézek le Harryre – feketét.
- Harry lelke – viccelődik Liam, mire felnevetek. Harry kinyitja az egyik szemét, majd felmutatja a középső ujját Liamnek.
- Igazad van – kuncogok fel, tovább ugratva Harryt.
- Nos, akkor mindannyian befoghatjátok, hogy én és a fekete lelkem aludhassunk egy kicsit – feleli, szemeit becsukja.
Néhány perccel később Harry légzése nehéz lesz és elkezd kissé horkolni a nyakamba. Motyog egy pillanatra, mielőtt lecsúszik, fejét az ölembe téve, karjait pedig a derekam köré. Liam a középső ülésen fekszik, csatlakozva Harryhez az alvásban.
Miután túl sokat játszunk eye-spy-t, végül Karen is elalszik, míg én élvezem a csendet, miközben kibámulok az ablakon.
- Kezdünk közeledni, már csak pár mérföld – tájékoztat Ken.
- Oké – felelem, majd ujjaimmal beletúrok Harry puha hajába.
Szemhéja kissé megrebben érintésem alatt, de nem ébred fel. Végighúzom ujjaimat a hátán, lassan, feldolgozva ilyen békésen alvó látványát, karjai szorosan ölelik a testemet. Ken bekanyarodik egy kis utcába, az egész fenyőfával van végigültetve.
- A kabinunk pont a parton van – magyarázza Ken.
Kinézek az ablakon, miközben bekanyarodunk egy másik utcába, majd a part kerül előtérbe. Gyönyörű, csillogó kék víz húzódik végig a parton. Nem tudom elképzelni, milyen szép ez a hely nyáron, a fű barna, holt a kemény washingtoni téltől, az utcák pedig üresnek tűnnek.
- Itt is vagyunk – szólal meg Ken pillanatokkal később, bekanyarodva egy hosszú kocsifelhajtóra.
Egy hatalmas fakabin kerül előtérbe, a Styles család definíciója arra, hogy „kis kabin”, nyilvánvalóan nagyon mást jelent, mint az enyém. A kabin két szintes, teljesen sötét cseresznyefából készült, egy fehérrel díszített veranda fedi az alsó szint nagy részét.
- Harry, ébredj fel – húzom végig mutatóujjamat az álla vonalán.
Kinyitja szemeit és gyorsan pislog, mielőtt felül és megtörli szemeit a kézfejével.
- Édesem, itt vagyunk – szól Ken a feleségének, aki felemeli a fejét, őt követi a fia is.
Harry beviszi a táskáinkat bentre, Ken pedig megmutatja neki a szobát, amiben maradni fogunk. Én követem Karent a konyhába, míg Liam beviszi a táskáit a szobájába.
A katedrális stílusú plafon a nappaliból újra felbukkan a konyhában is, csak kisebben. Ez a konyha kisebb, mégis ugyanolyan gyönyörű másolata az otthonukban lévő konyhájuknak.
- Ez a kabin gyönyörű – dicsérem meg.
- Köszönöm, kedvesem, jó, hogy végre társaság is van benne – mosolyodik el Karen, majd kinyitja a hűtőt.
- Köszönöm, hogy meghívtatok minket.
- Nagyon örülünk, hogy ti is eljöttetek, soha nem gondoltam volna, hogy Harry egy családi kiránduláson lesz velünk, tudom, hogy ez rövid kirándulás, de tényleg a világot jelenti Kennek – feleli lágyan, megbizonyosodva róla, hogy én vagyok az egyetlen, aki hallja őt.
- Én is örülök, hogy eljött, szerintem jól fogja érezni magát – mondom neki, remélve, hogy ha kiejtettem a szavakat, valóra fognak válni.
- Biztosan hiányozni fogsz, amikor elmész Seattle-be, nem töltöttem együtt sok időt Harryvel, de ő is hiányozni fog – feleli, kezét az enyémre téve.
- Akkor is a közelben leszek, csak néhány óra – biztosítom őt, és végül is magamat is.
Nekem is hiányozni fog ő és Ken. Nem engedem meg az agyamnak, hogy emlékeztessen Liam fenyegető búcsújára. Még akkor is, ha előbb megyek el Seattle-be, mint ő New Yorkba, nem vagyok kész arra, hogy ilyen messze legyen. Seattle-ben lenni, legalább ugyanabban az államban leszünk. New York messze van, olyan messze.
- Nagyon remélem, így, hogy Liam is elmegy, el leszek veszve, már majdnem húsz éve anyuka vagyok, most pedig az ország másik felében lesz – kezd el könnyezni. – Sajnálom, csak annyira büszke vagyok rá – törli meg szemeit az ujjaival, megállítva a könnyeket. – Talán hárman leszaladhatnátok a boltba az utcában, míg Ken felkészíti a hajót.
- Igen, természetesen elmehetünk – felelem, miközben a három férfi belép a szobába.
- A táskákat az ágyon hagytam, hogy kipakolhasd, tudom, hogy én rosszul csináltam volna – mondja nekem Harry.
- Köszönöm – hálás vagyok, hogy nem próbálta meg kipakolni a dolgainkat. Ő szereti begyömöszölni a dolgokat a szekrény fiókjaiba, ami engem az őrületbe kerget.
- Azt mondtam Karennek, hogy lemegyünk neki a boltba, amíg apukád felkészíti a hajót – szólok Harrynek.
- Oké – von vállat.
- Te is – fordulok Liamhez, mire bólint.
- Liam tudja, hogy hol van, csak végig az úton. Sétálhattok, vagy elvihetitek az autót is, a kulcsok az ajtónál vannak – feleli Ken.
Ma engedékeny az időjárás, a naptól sokkal melegebbnek érződik, mint kellene az évnek ebben a korai szakában. Úgy döntünk, hogy elsétálunk a kisbolthoz az utca végén, én pedig kellemesen érzem magam farmerben és rövid ujjú pólóban. Az ég tiszta kék, hallom a hullámok verését, és érzem a sót a levegőben minden alkalommal, amikor fúj a szél.
- Olyan szép ez a hely, olyan érzés, mintha a saját világunkban lennénk – mondom nekik.
- Ott is vagyunk, senki nem vesződik azzal, hogy a partra jöjjön kibaszott februárban – jegyzi meg Harry.
- Nos, szerintem szép – hagyom figyelmen kívül állásfoglalását.
- Egyébként – néz Liam Harryre, aki a köveket rugdossa, ahogy sétálunk a kavicsos úton – Danielle-nek van egy meghallgatása egy kis színházi előadásra a héten.
- Tényleg? – ragyogom.
- Igen, nagyon izgatott. Remélem, hogy megkapja.
- De nem csak most kezdte az iskolát? Miért adnák a szerepet egy amatőrnek? – Harry hangja nyugodt, kíváncsi.
- Harry…
- Neki adnák a szerepet, mert attól függetlenül, hogy amatőr vagy sem, ő egy kiváló táncos és egész életében a balettot gyakorolta – szól vissza Liam.
- Ne legyél dühös, csak mondom.
- Nos, ne tedd, Danielle tehetséges, és meg fogja kapni a szerepet – védi meg Liam a szerelmét.
- Oké, a francba már.
- Szép, hogy támogatod őt – mosolygok Liamre megkísérelve megtörni a köztük növekvő feszültséget.
- Mindig támogatni fogom őt, nem számít, mit csinál. Ezért költözöm New Yorkba – néz Liam Harryre, mire neki megfeszül az álla.
- Szóval akkor ez az, ahogy ez a kirándulás el fog telni? Ti kurvára szövetkeztetek ellenem? Akkor rám baszottul ne számítsatok, amúgy se akartam jönni erre a szarra – köpi a szavakat Harry.
Mindhárman abbahagyjuk a sétát, Liam és én pedig Harry felé fordulunk.
- Nos, akkor nem kellett volna jönnöd, jobban éreztük volna magunkat nélküled és a mogorva hozzáállásod nélkül amúgy is – szemeim kitágulnak Liam durva megjegyzésétől, és érzem a késztetést, hogy megvédjem Harryt, de csendben maradok.
Liamnek igaza van, többnyire. Harrynek nem kellett volna kitűznie a céljának azt, hogy tönkre tegye a kirándulásunkat azzal, hogy így viselkedik minden ok nélkül.
- Tessék? Baszottul te viselkedsz így, mert azt mondtam, hogy a barátnőd amatőr.
- Nem, te kezdted azzal, hogy bunkó voltál az autóban.
- Igen, mert anyukád nem hagyta abba, hogy minden kurva dalt elénekeljen, ami ment a rádióban, meg az államok neveit kiabálta, miközben én aludni próbáltam – emelkedik meg Harry hangja.
Közéjük lépek, miközben Harry megpróbál Liam felé lépni. Liam vesz egy mély levegőt, majd Harryre bámul, kihívva őt.
- Anya megpróbál megbizonyosodni róla, hogy mindenki jól érzi magát!
- Nos, akkor talán… – kezdi el Harry.
- Hagyjátok abba, nem veszekedhettek így egész végig. Senki sem bírja ezt elviselni, szóval kérlek, csak hagyjátok abba – könyörgök, nem akarva egyik oldalra sem állni a legjobb barátom és a párom között.
- Oké – sóhajt fel Liam.
- Rendben – fújtatja Harry.
Majdnem felnevetek azon, ahogy testvérekként viselkednek, annak ellenére, hogy olyan keményen próbálkoznak, hogy ez ne így legyen.
A sétánk többi része csendes, eltekintve Harry csizmáitól, amivel a köveket rugdossa, és Liam lágy dúdolásától. Karen listája hosszabb volt, mint vártam, és mindhárman több szatyorral a kezünkben hagyjuk el a boltot.
- Mit fogsz felvenni a hajóra? – kérdezem Liamtől, ahogy felsétálunk a kocsifelhajtón a kabinhoz.
- Rövidnadrágot, azt hiszem. Most meleg van, de valószínűleg melegítőben leszek.
- Ó – bárcsak melegebb lenne, hogy melegítőt vehessek fel. Nincs is ilyen szettem, de annak a gondolata, hogy vegyek ilyet Harryvel, megmosolyogtat. El tudom képzelni őt most, nyers és perverz dolgokat mondva, valószínűleg az öltözőben kötne ki velem. Nem hiszem, hogy megállítanám.
Abba kell hagynom, hogy ilyen dolgokra gondoljak, főleg míg Liam az időjárásról beszél. Úgy kell tűnnöm, mintha hallgatnám.
- A hajó őrület, olyan nagy – feleli Liam.
- Ó – húzom magam össze.
Most, hogy közelebb vagyunk a hajóúthoz, az idegesség kezd eluralkodni rajtam. Kipakoljuk az élelmiszereket, és a kipakoljuk alatt Liamet és magamat értem. Harry eltűnt a hálószobában.
- Harry elég érzékeny, amikor Seattle-ről van szó, még mindig nem egyezett bele, hogy elmegy, ugye? – kérdezi Liam. Körbenézek a szobában, hogy megbizonyosodjak róla, senki sem hall minket.
- Nem, nem éppen – rágom az alsó ajkamat kínomban.
- Nem értem, mi olyan rossz Seattle-ben, ami miatt nem megy veled? Van valamiféle előélete ott?
- Nem, vagyis olyan nincs, amiről tudok – eszembe jut Harry levele, és nem emlékszem, hogy bármilyen nehézséget említett volna Seattle-ben, bár lehet, hogy azokat kihagyta. Remélem nem.
- Nos, kell, hogy legyen rá oka, mert még a fürdőszobába sem tud elmenni nélküled, nem tudom elképzelni, hogy rendben lenne azzal, hogy elköltözöl nélküle. Azt hittem, bármit megtenne, hogy közel tartson téged magához, szó szerint bármit – túlozza el Liam.
- Én is – sóhajtok fel, nem tudva, miért kell Harrynek ilyen makacsnak lennie. – És tényleg elmegy a fürdőbe nélkülem – viccelek.
- Alig, valószínűleg telepített egy kamerát a pólódba, hogy szemmel tartson téged – nevet ő is.
- A kamerák nem az én világom, én inkább a nyomkövető eszközök híve vagyok – megugrom Harry hangjától, aztán átnézek, hogy meglássam őt a konyha ajtajában támaszkodva.
- Köszi, hogy segítesz bebizonyítani az igazamat – feleli Liam, mire Harry felkuncog, megrázva a fejét. Úgy tűnik, jobb hangulatban van, hála Istennek. – Hol van ez a hajó? Unatkozom és belefáradtam abba, hogy titeket hallgassalak, ahogy szarságokat beszéltek rólam.
- Nem beszéltünk, csak viccelődtünk – mondom neki, aztán átsétálok oda, ahol ő áll.
- Semmi gond, ugyanezt csinálom, amikor nem vagy a közelben – feleli gúnyosan, én pedig nem tehetek róla, de észlelek egy csipetnyi komolyságot szavai mögött.