Chapter 230

Sziasztok! 😊

Hát micsoda egy fejezet ez! Engem legalábbis totálisan lázba hozott, miután elolvastam, még akkor is, ha ezt már kb. harmadjára teszem 😀 Csak úgy pörögnek benne az események, a vége pedig megint eléggé függő. Kíváncsi leszek a véleményeitekre, érdekes és izgalmas eseménysorozat indult el az elmúlt pár részben. Lezajlottak a ballagások a hétvégén (szuper volt mindkettő), így elvileg most már tudok többször is jelentkezni, szóval visszatérünk a heti két fejezethez, kedden és pénteken, ahogy az lenni szokott 😊 Néhány dolog persze közbeszólhat, pl. nyaralás vagy hasonlók, de nem sűrűn és arról úgyis mindig szólok előtte. Tehát pénteken találkozunk ismét.

Kellemes olvasást, és élvezzétek ki a nyári szünetet! 😊😘🌞

Chapter 230

Louis szemszöge
- Szerintem a rossz irányba fordultam, a négyes autópálya keletre vagy nyugatra? – hallom meg Zayn hangját. Biztosan megint anyámmal telefonál. – Oké, akkor jó irányba megyek, másfél órán belül ott kellene lennünk – feleli. – Igen, szerintem kidőlt, de jól van.
Várok, amíg elég hosszú ideig csendben van, hogy tudjam, a telefonhívás véget ért, mielőtt megpróbálok beszélni.
- Mérges rám? – mosom össze a szavakat.
- Nem, csak aggódik. Jól vagy? – azt hiszem, a keze a lábamon van.
- Mhmm – nem tudom kinyitni a szememet.
- Harry folyamatosan hív téged.
- Ne – nyögök fel.
- Olyan gyorsan vezetek, amennyire csak tudok, csak próbálj meg aludni, ha tudsz – utasít. Bárcsak tudnék.

Harry szemszöge
A szívem kiszakad a mellkasomból egész úton. Mi a faszért vettem meg ezt a lakást ilyen messze a kampusztól? Ez a leghosszabb húsz mérföldnyi út az életemben. Steph kurvára megitatott valamit Louis-val, mi a fasz baja van? És Dan, kibaszott Dan egy halott ember, ha egy ujjal is hozzáér Louis-hoz.
Minden egyes piros lámpán átmegyek és figyelmen kívül hagyom a felvillanó fényt, ami azt jelzi, hogy legalább négy piros lámpás bírságot fogok kapni.
Louis-ról van szó. Molly hangja újra és újra lejátszódik a fejemben, amíg végre el nem érem a régi diákszövetségi házamat. Nem törődöm azzal, hogy leállítsam az autómat, az autóm a legutolsó dolog, ami miatt most aggódom. Részeg idióták tömege van szétszóródva a nappaliban és a folyosókon, ahogy átnyomulok a szobán Louis-t keresve.
- Hol van? – fonódnak kezeim Niall gallérja köré abban a pillanatban, hogy meglátom őt, majd gondolkodás nélkül a falhoz vágom őt.
- Nem tudom! Nem láttam őt! – kiáltja, mire enyhítek fogásomon.
- Hol a faszban van Steph?
- A hátsó udvaron van, azt hiszem, nem láttam őt egy ideje – egy lökéssel elengedem őt, ő pedig előrefelé botladozik, miközben haragos pillantást vet rám.
Pánikolva sietek ki a hátsó udvarra, ha Louis idekint van a hidegben Steph-el és Dannel… Steph vörös haja fényes a sötétségben, én pedig nem hezitálok, hogy felemeljem őt a földről a bőrkabátjánál fogva.
- Mi a fasz? – kiált fel, csapkodva a karjaival maga mögött.
- Hol van? – morgom, erősen ökölbe szorítva kezemet a bőrkabáton.
- Nem tudom, mondd el te – sziszegi, mire megfordítom őt, hogy szemben legyen velem.
- Hol a faszban van?
- Szart se fogsz csinálni velem.
- Ebben nem lennék olyan biztos, ha a helyedben lennék, mondd el, hol a faszban van most Louis! – ordítom az arcába csak néhány centiméternyi távolságra. Steph meghökken és haragos tekintete elhalványul egy pillanatra, mielőtt megrázza a fejét.
- Nem tudom, hol a fenében van, de valószínűleg kidőlt már mostanra.
- Te egy beteg, undorító ribanc vagy. Ha a helyedben lennék, én elmennék, mielőtt megtalálom őt. Amint megtudom, hogy rendben van, semmi sem lesz, ami megállíthatna attól, hogy utánad menjek – fenyegetőzöm. Egy pillanatra fontolóra veszem az ötletet, hogy bántsam Steph-et, de tudom, hogy valójában nem tudnám megtenni. Nem tudom elképzelni Louis reakcióját, ha kezet emelnék egy nőre, még ha Steph is van szó.
Sarkon fordulok, és kint hagyom Steph-et. Elég biztos vagyok benne, hogy ő nem fog nekem segíteni, nekem pedig nincs időm, hogy játszadozzak vele.
- Hol van Dan, Heard? – kérdezek meg egy random szőke lányt, aki egyedül ül a lépcső alján.
- Ő? – kérdezi, egy kifestett körömmel mutatva a lépcső tetejére.
Nem válaszolok, egyszerre két lépcsőfokkal haladok. Dan nincs tudatában a jelenlétemnek, amíg a földhöz nem szegezem alattam és kezeim a nyaka körül nincsenek. Kurvára deja vu.
- Hol a faszban van Louis? – szorítom meg ujjaimat körülötte. Arca már egy szép rózsaszín árnyalatba váltott át, és egy szánalmas, fuldokló hangot ad ki ahelyett, hogy válaszolna. Szorosabban fogom. – Ha bántod őt bármilyen istenverte módon, kinyomom az utolsó lélegzetedet is a testedből – átkozódom. Ő rugdalózik a lábaival, aztán felnézek a srácra, akivel állt. – Hol van Louis Tomlinson? – kérdezem tőle, mire megadóan felemeli a kezeit.
- Én nem… nem ismerem őt, ember. Esküszöm! – kiáltja a punci hátrálva, miközben folytatom barátja fojtogatását. Dan arca rózsaszínből lilába vált át.
- Készen állsz, hogy elmondd? – kérdezem, mire kétségbeesetten bólint. – Kurvára beszélj! – kiáltom.
- Ő… Zayn… – fuldokolja, egy feszült és örömmel fogadott köhögés szakad ki belőle, abban a pillanatban, hogy elveszem kezeimet a nyakáról.
- Zayn? – látásom elsötétül, ahogy az összes félelmem megvalósul. – Zayn vett rá erre, ugye?
- Nem, Zaynnek semmi köze nem volt ehhez – lép ki Molly a folyosóról. – Tényleg nem, úgy értem, meghallotta, hogy Steph arról beszél, hogy csinálni kellene valamit, de nem hiszem, hogy Zayn azt gondolta, Steph komolyan beszél.
- Hol van? Hol van Louis? – kérdezem századjára. Minden egyes másodperc, amikor nem látom őt, minden egyes pillanat, amikor nem tudom, hogy biztonságban van, elvesz egy darabot a már így is alig álló épelméjűségemből.
- Nem tudom, szerintem elment Zaynnel.
- Mit csináltak vele? Mondj el mindent most – állok lábra, Dan pedig a földön fekve marad, végig húzva kezeit a nyakán, miközben megpróbál levegőhöz jutni.
- Nem csináltak semmit, ő megállította őket, mielőtt tehettek volna bármit.
- Ő?
- Zayn, én lementem érte és Tristanért, mielőtt bármi történhetett volna. Steph annyira kurvára őrült volt, mintha rá akarta volna venni Dant, hogy erőszakolja meg Louis-t vagy valami. Azt mondta Steph, hogy csak úgy fog látszani, de én nem tudom, pszichopataként viselkedett.
- Megerőszakolni Louis-t? – fuldoklom. Nem. – Hozzá… hozzáért?
- Egy kicsit – vallja be, aztán a földre néz.
Vissza lenézek Danre, aki most már ül. Csizmámmal belerúgok az arcába, ő meg azonnal visszaesik a padlóra.
- Szent szar! Meg fogod őt ölni! – sikítja Molly.
- Mintha kurvára érdekelne téged – csattanok fel rá, majd megbecsülöm, milyen erősen kellett volna megrúgnom őt, hogy mélyen belevágjak a koponyájába. Vér szivárog le az arcán és ki a szája sarkából. Helyes.
- Hát nem is, igazából ezt az egészet leszarom.
- Akkor miért hívtál fel? Azt hittem, utálod Louis-t?
- Igen, hidd el, hogy nem ő a kedvenc emberem, de nem ülhettem ott és hagyhattam, hogy valaki megerőszakolja.
- Nos… – majdnem megköszönöm neki, de gyorsan eszembe jut, mekkora egy ribanc, így csak bólintok és elsétálok tőle, hogy megkeressem Louis-t.
Mindenek előtt miért is volt itt Zayn? Úgy tűnik, ez a rohadék mindig jókor bukkan fel. Pontosan akkor, amikor ettől én még nagyobb seggfejnek nézek ki, és most ismét ő mentette meg Louis-t.
Extrém féltékenységemtől függetlenül annyira kurvára meg vagyok könnyebbülve, hogy tudom, Louis nincs Steph és Dan közelében és az ő kurva beteg tervük közelében, hogy bántsák őt miattam.
Ez az egész megpróbáltatás csak egy újabb emlékeztető, hogy minden egyes rossz dolog Louis életében tőlem származik. Ha nem csináltam volna azt a szarságot Dan testvérével, ez soha nem történt volna meg. Most Louis kurvára be van drogozva és Zaynnel van. Ki tudja, mi a faszt próbál meg csinálni vele.
Ennyi, ilyen érzés a pokol. Tudni, hogy Louis ebben a káoszban volt miattam. Megerőszakolhatták volna miattam, pontosan, mint az álmaimban, és nem voltam ott, hogy megállítsam, éppen ahogy nem voltam képes megállítani azt, hogy ez történjen anyával.
Utálom ezt, annyira kibaszottul utálom magamat. Mindent tönkreteszek és bárkit, aki kapcsolatba kerül velem. Méreg vagyok, ő pedig a lassan lerombolódó szeráf az utolsó darabjába kapaszkodva, amit még nem tettem tönkre.
- Harry! – találkozik velem Tessa a lépcső alján.
- Tudod, hol van Louis és Zayn? – a szavak savként érződnek nyelvemen.
- Körülbelül negyedórája mentek el, de azt nem tudom, hová indultak – válaszolja.
- Jól… jól volt Louis? – kérdezem tőle, és visszatartom lélegzetemet, amíg nem felel.
- Nem tudom, ki volt ütve.
- Baszki – túrok bele a hajamba, majd a bejárati ajtó felé sétálok. – Ha hallasz Zayn felől, mielőtt megtalálom őket, hívj – utasítom. Tessa egyetértően bólint, aztán az autómhoz sietek.
Szerencsére senki nem lopta el, azonban valaki megragadta a lehetőséget, hogy fasz legyen, és leöntötte sörrel a szélvédőmet és a poharat is a motorháztetőn hagyta. Kibaszott seggfejek.
- Vedd fel a telefont, kérlek… kérlek, csak egyszer vedd fel – mondom Louis hangpostájára.
Tudom, hogy valószínűleg most nem képes felvenni a telefont, de Zayn rohadtul megtehetné helyette. Annak a gondolatától, hogy Louis ilyen zavarodott, amikor nem vagyok ott, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jól van, beteg vagyok.
Kezeimmel megütöm a kormányt, miközben kikanyarodok az útra. Ez egy kibaszott katasztrófa, Louis meg Zaynnel van az összes ember közül. Nem bízom benne jobban, mint Danben vagy Steph-ben. Ez nem teljesen igaz, de akkor sem bízom benne.
Mire Zayn lakásához érek, szemem könnyekben úszik, szó szerint könnyekben, elborítva az arcomat, emlékeztetve engem, mennyire nagyon elbaszott vagyok valójában. Engedtem, hogy ez történjen, engedtem, hogy kurvára bedrogozzák, majdnem megerőszakolják és megalázzák. Ott kellett volna lennem, senki sem mert volna vele szart se csinálni, ha ott lettem volna. Valószínűleg annyira félt…
Felemelem a pólómat, hogy megtöröljem áruló szemeimet, majd leparkolok Zayn lakása előtt. A kocsija nincs a parkolóban… hol a faszban van? Hol van Louis?
Megpróbálom felhívni Louis-t, aztán Zaynt, aztán megint Louis-t, de egyik vonalon sem veszik fel. Ha csinál valamit Louis-val, míg ő ki van dőlve, sokkal rosszabbat fogok tenni Zaynnel, mint azt ő valaha is el tudja képzelni.
Hová máshová mehet Louis? Liamhez?
- Harry? – hallom meg Liam álmos hangját a telefonon keresztül, majd megnyomom a kihangosító gombot.
- Louis ott van?
- Nem… itt kellene lennie? – ásítja.
- Nem, nem találom őt.
- Te… – megállítja magát. – Jól vagy?
- Igen… nem. Nem vagyok. Nem találom Louis-t, és nem tudom, hol máshol keressem.
- Akarja, hogy megtalálják? – kérdezi lágyan.
Akarja? Valószínűleg nem, viszont valószínűleg egy értelmes mondatot sem tud megfogalmazni.
- A hallgatásodat nemnek veszem. Szerintem, ha nem akarja, hogy megtalálják, egy helyen van, amiről tudja, hogy nem fogsz odamenni.
- Az anyjához – nyögök fel, fejben megütve magamat, amiért nem gondoltam erre korábban.
- Odamész?
- Igen – naná, hogy odamegyek. Zayn tényleg két órát utazott volna vele, hogy elvigye az anyjához?
- Tudod, hogyan juss el oda?
- Pontosan nem, de elmehetek a lakáshoz a címért.
- Azt hiszem, van itt valami ezzel kapcsolatban, itt hagyott néhány transzfer papírt nemrég.
- Köszi – türelmetlenül várok, aztán megfordulok az autómmal a legközelebbi üres parkolóban.
- Mérges lesz rám, amiért segítek neked? – kérdezi pillanatokkal később.
- Valószínűleg, de ez fontos. Steph, tudod, a vörös hajú? Bedrogozta Louis-t.
- Várj, mi? – esik le Liam álla.
- Igen, ez egy elbaszott helyzet, és nem voltam ott, hogy segítsek neki, szóval most Zaynnel van.
- Jól van? – pánikol.
- Kurvára fogalmam sincs – törlöm meg az orromat a pólómban, majd Liam megadja nekem az irányokat Louis gyerekkori otthonához.
Az anyja rohadtul meg fog őrülni, amikor felbukkanok, különös tekintettel a helyzetre, de leszarom. Kurvára fogalmam sincs, hogy mi a fenét fogok csinálni, amikor megérkezek, de látnom kell Louis-t, és megbizonyosodnom róla, hogy jól van.

Louis szemszöge
- Mi történt? Mondd el az egész történetet! – anyám hangja pánikkal teli, miközben Zayn kiemel a kocsijából.
- A régi szobatársának a barátnője beletett valamit az italába, Louis pedig azt akarta, hogy idehozzam – mondja Zayn neki a féligazságot. Hálás vagyok.
- Ó, Istenem! Miért tenne ilyet vele?
- Nem tudom… Louis elmagyarázhatja, amikor felébred.
Ébren vagyok! Ordítani akarom, de nem tudom. Ez egy furcsa érzés, hallani mindent, ami körülöttem történik, de nem tudok részt venni benne. Nem tudok megmozdulni vagy beszélni, agyam ködös, gondolataim pedig el vannak ferdülve, de furcsa módon tudatában vagyok mindennek, ami történik. Bár ez néhány percenként megváltozik, néha Zayn hangja Harryére változik, és esküszöm, hallom Harry nevetését és látom az arcát, amikor megpróbálom kinyitni a szememet. Megőrülök. Ettől a drogról megőrülök, és azt akarom, hogy ez álljon le.
- Nos, köszönöm, hogy ide hoztad őt. Ez egyszerűen szörnyű. Mikor fog felébredni? – anyám hangja átható, fejem lassan kavarog.
- Nem tudom, szerintem a hatása tizenkét óráig tart legfeljebb. Ennek körülbelül három órája.
- Hogy lehetett ilyen hülye? – csattan fel anyám Zaynre. Aki még mindig visz engem. Azt hiszem.
- Ki, Steph?
- Nem, Louis. Hogy lehetett ilyen hülye, hogy azoknak az embereknek a közelében volt.
- Nem az ő hibája volt, ez egy búcsú buli lett volna. Azt hitte, hogy a lány a barátja volt – véd meg Zayn.
- A barátja? Kérlek! Louis-nak jobban kellene tudnia, minthogy megpróbál barátságot kötni azzal a lánnyal, vagy bármelyikőtökkel, ami azt illeti.
- Nem tiszteletlenségből vagy bármi, de maga nem ismer engem. Én csak idevezettem a fiával két órán keresztül, hogy idehozzam őt – válaszolja Zayn udvariasan.
Anya felsóhajt, én pedig magassarkújának a hangjára fókuszálok, amik kopognak a konyhapadló csempéjén.
- Csak tedd őt le a kanapéra.
- Van bármi másra szüksége? – kérdezi Zayn anyától, a kanapé sokkal puhább, mint Zayn karjai.
Harry karjai puhák, de kemények is ugyanakkor, ahogy izmai megfeszülnek a bőre alatt, az valami, amit mindig imádtam nézni. Gondolataim megint elhomályosulnak. Utálom ezt az állandó oda-vissza mozgolódást a világosság és az összezavarodottság között.
- Nem, köszönöm, hogy elhoztad őt. Goromba voltam egy pillanattal ezelőtt.
- Gyorsan behozom a ruháit és a cuccait az autómból, aztán indulok – feleli Zayn az anyámnak.
- Oké – kopognak anya magassarkú cipői a szobában.
Várok, hogy meghalljam Zayn kocsijának morajlását. Ez nem jön el, vagy talán már meg is történt. Össze vagyok zavarodva.
- Mi a fenét keresel itt? – ordítja anya. Mi történik?
- Jól van? – kérdezi Harry.
Harry. Itt van. Kivéve, ha Zayn hangja csap be megint.
- Nem jössz be ide! – kiáltja anyám. – Nem hallottál engem?! Ne sétálj el mellettem úgy, mintha nem hallanál!
A hálós ajtó becsapódik, anya pedig tovább kiabál Harryvel. Másodpercekkel később azt hiszem, érzem kezét az arcomon.