Chapter 205

Helló! :)

Meg is hoztam a fejezetet, ami hát... vannak benne komoly, fontos és meglepő dolgok, mégis a legnagyobb része édes, leginkább Harrynek köszönhetően :D :3 Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. A közepe körül van, hogy zárójelbe tettem, hogy őket, amikor Louis apja beszélt, mert nem igazán értettem, hogy mire gondolt, ha van tippetek, írjátok meg nyugodtan :) És mára szerintem ennyi is, pénteken találkozunk újra.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 205

Harry szemszöge

- Még egy? – kérdezi tőlem a csapos, akinek már megtanultam, hogy a neve Betsy.

Az én potenciális ivótársam, Richard, negyedjére tűnt el a mosdóban, mióta megérkeztünk. Van egy olyan érzésem, hogy Betsy kedveli Richardot valamennyire, amitől kurvára nagyon kellemetlenül érzem magamat.

Egy bólintással elküldöm a testes nőt, aztán várok az italomra. Most már délután két óra is elmúlt, és már négy pohárral megittam, ami nem lenne olyan rossz, ha nem tiszta bourbon whisky lenne.

Gondolataim homályosak, dühöm pedig még nem hagyott alább. Nem tudom, hogy kire vagy mire legyek mérgesebb, így feladtam az indoklást, és az általános állapot mellett döntöttem, miszerint kurvára ki vagyok akadva.

- Tessék – csúsztatja elém az italomat Betsy, miközben Richard közvetlenül mellettem foglalja el a bárszéket. Az a benyomásom volt, hogy megértette a köztünk lévő üres szék fontosságát, azt hiszem, még sem.

- Rendeltél nekem másikat? – fordul hozzám, végighúzva kezét szakállának durva anyagán. A hang undorító.

- Le kellene vágnod azt – ajánlom valamennyire ittas véleményemet.

- Ezt? – csinálja azt a dolgot a kezével megint.

- Igen, azt. Nem néz ki jól – nevetek fel félig.

- Nincs gond vele, melegen tart – nevet, aztán iszok egy kortyot, hogy megállítsam magamat attól, hogy csatlakozzak hozzá. – Betsy! – kiáltja, a nő bólint és elveszi üres poharát a pultról. – Elmondod, hogy miért iszol?

- Nem – mozgatom körben a whiskymet, amitől a jegek a pohárnak ütődnek.

- Rendben, akkor nincs kérdés, csak ital.

Az iránta való gyűlöletem legnagyobb részben eltűnt, egészen addig, amíg el nem képzelem a tíz éves, barna hajú fiút, aki az anyja üvegházában rejtőzködik. Kék szemei tágak, félelemmel teliek majdnem, amíg a szőke lány a kibaszott kardigánjában fel nem bukkan, hogy meg megmentse a napot.

- Egy kérdés – erőlteti.

Veszek egy mély lélegzetet és még egy nagyobb kortyot is, hogy lenyugtassam magam attól, hogy valami ostoba dolgot csináljak, még ostobábbat, minthogy a párom alkoholista apjával iszom együtt.

- Egy – forgatom a szemeimet, ez a család és a kurva kérdéseik.

- Kicsaptak ma az egyetemről?

Elnézek, gondolkozva a kérdésen, bárcsak ne ittam volna meg négy… nem, öt pohárral.

- Nem, de Louis azt hiszi, igen – vallom be.

- Miért hiszi ezt? – kíváncsi fasz.

- Mert azt mondtam neki, hogy igen, ez elég vallomás egy estére.

- Tégy, ahogy akarsz – mosolyodik el, majd felemeli a poharát, hogy koccintson az enyémmel, de elhúzódom, megrázva a fejemet.

Meg tudom mondani a nevetéséből, hogy nem várta tőlem, hogy koccintok vele amúgy se, és nagyon szórakoztatónak talál engem, ugyanúgy ahogy én nagyon bosszantónak őt. Egy Richard kora körül lévő nő megjelenik az oldalánál, és elfoglalja a mellette lévő bárszéket. Vékony karját Richard válla köré fonja, aki nyíltan köszönti őt. A nő nem tűnik a hajléktalan típusnak nekem, de nyilvánvalóan ismeri Richardot. Valószínűleg ideje legnagyobb részét ebben a szar bárban tölti Richard. Figyelemelterelését arra használom, hogy megnézzem, van-e üzenetem vagy hívásom Louis-tól, semmi.

Meg vagyok könnyebbülve, de bosszankodok is, hogy még nem próbált meg beszélni velem, megkönnyebbültem, mert részeg vagyok, de bosszús, mert máris hiányzik. Minden egyes bourbon whiskytől, ami lecsúszik a torkomon, még jobban akarom őt, növeli a hiányától jelenlévő ürességet.

Baszki, mit tett velem Louis?

Annyira rohadtul dühítő, mindig megpróbál a határaimhoz lökni engem. Ez szó szerint olyan, mintha csak ülne, és új módokat dolgozna ki arra, hogy feldühítsen. Ami azt illeti, valószínűleg ezt csinálja. Valószínűleg törökülésben ül az ágyon azzal a hülye kibaszott tervezővel az ölében, egy toll van a fogai között és még egy a füle mögött, kitalálva, hogy mit tegyen vagy mondjon, hogy az őrületbe kergessen.

Most már hat hónapja vagyunk együtt, hat hónapja. Ez egy rohadt hosszú idő, hosszabb, mint amit valaha is gondoltam, hogy el bírok viselni, hogy csak egy valakivel töltsem el. Persze nem jártunk egész végig, és sok úgy telt el, nem úgy pazarolódott el, hogy megpróbáltam távol maradni tőle.

- Ő itt Nancy – töri meg a gondolataimat Richard hangja. Bólintok a nőre, majd visszanézek lefelé a bárpult sötét fájára. – Nancy, ez a jól nevelt fiatalember Harry. Ő az én Pumpkinom párja – feleli büszkén. Miért lenne büszke arra, hogy a fiával járok?

- Louis-nak van barátja?! Itt van most? Imádnék végre találkozni vele, Richard olyan sokat mesélt már róla!

- Nincs itt – morgom.

- Az nagy kár, hogy ment a szülinapi bulija? Múlthétvégén volt, igaz? – kérdezi Nancy.

Mi van?

Richard rám néz, nyilvánvalóan arra várva, hogy menjek bele a hazugságába.

- Igen, jó volt – jelenti ki, aztán megissza az itala maradékát.

- Az jó, ó, itt is van!

Szemeim megkeresik az ajtót, hogy lássam, kiről beszél. Egy túl vékony barna hajú lány sétál át a kis helyen, majd hozzánk. Ez kezd túlságosan is rohadtul zsúfolt lenni.

- Még egyet – emelem fel a levegőbe az üres poharamat. Egy szemforgatás és egy elsuttogott „seggfej” után megkapom az újabb italomat.

- Ő a lányom, Riley – tájékoztat Nancy.

Riley olyan szemekkel néz rajtam végig, mintha pókok lennének rajtuk. Ezen a csajon túl sok smink van.

- Riley, ő Harry – szólal meg Richard, de én továbbra is figyelmen kívül hagyom a lányt.

Sok hónappal ezelőtt valószínűleg figyeltem volna egy kicsit az elkeseredett lányra. Talán még meg is engedtem volna, hogy leszopjon itt az undorító mosdóban, de most csak azt akarom, hogy ne bámuljon már rám.

- Nem hiszem, hogy lejjebb megy anélkül, hogy levennéd – szólok rá, ahogy kellemetlen módon húzogatja lefelé a pólója szélét, hogy megmutassa a kis dekoltázsát, amije van.

- Tessék? – fújtatja, keskeny csípőjére helyezve a kezeit.

- Hallottál.

- Oké, oké. Csak nyugodjunk meg szépen – teszi a kezeit Richard a levegőbe.

Azzal Nancy és a ribanc lánya elsétálnak, hogy keressenek egy asztalt.

- Szívesen – felelem Richardnak, mire megrázza a fejét.

- Te egy gonosz rohadék vagy – mielőtt reagálhatnék, hozzáteszi: – Éppen, ahogy szeretem (őket).

Három itallal később alig bírok a bárszéken ülni. Richardnak, aki nyilvánvalón a megélhetéséért iszik, szó szerint, úgy tűnik, ugyanolyan problémája van, ahogy túlságosan is közel hajol hozzám.

- Szóval, mikor kiengedtek, két mérföldet kellett sétálnom! Természetesen el kezdett esni az eső – mesél nekem továbbra is az utolsó alkalomról, amikor letartóztatták. Tovább iszom az italomat, és azt tettetem, hogy nem hozzám beszél. – Ha meg kéne tartanom a titkodat, legalább el kellene mondanod, hogy miért – valahogy tudtam, hogy várni fog, amíg teljesen részeg nem leszek, hogy felhozza ezt megint.

- Könnyebb, ha azt hiszi, hogy kicsaptak – vallom be.

- Hogyhogy?

- Mert azt akarom, hogy Angliába jöjjön velem, ő meg Seattle-be próbál menni.

- Nem értem – szorítja meg az orrnyergét.

- A fiad el akar hagyni engem, én pedig nem engedhetem, hogy ez megtörténjen.

- Szóval azt mondod neki, hogy kicsaptak az iskolából, így nem fog elmenni Seattle-be?

- Lényegében.

- Ez nagy hülyeség.

- Tudom – kibaszottul nagyon hülyén hangzik, amikor kimondjuk hangosan, de az elbaszott fejemben valahogy van értelme. – Ki vagy te, hogy tanácsod adj, egyébként is?

- Senki, csak azt mondom, hogy úgy fogod végezni, mint én, ha így folytatod.

El akarom küldeni őt a picsába, és megmondani neki, hogy foglalkozzon a saját rohadt dolgával, de amikor ránézek, ugyanazt a hasonlóságot látom, amit észrevettem, amikor először leültünk a bárban. Baszki.

- Ne mondd el Louis-nak – emlékeztetem őt.

- Nem fogom. Még egy kör – szól Betsynek. A nő rámosolyog, majd elkezdi elkészíteni az italainkat. Nem hiszem, hogy elbírnék még egyet.

- Én jól vagyok, három szemed van – mondom neki.

- Több marad nekem – von vállat.

- Szar barát vagyok – gondolom magamban, azon gondolkozva, hogy Pumpkin… baszki, Louis mit csinál most.

- Szar apa vagyok – feleli Richard, túl részeg vagyok, hogy felfogjam a különbséget a gondolkozás és a beszéd között.

- Menj arrébb – mondja egy férfihang Richardnak balról.

Odapillantok, és egy alacsony embert látok meg, akinek még Richardnál is nagyobb szakálla van.

- Nincs több szék – válaszolja lassan Richard.

-Nos, akkor jobb, ha felkelsz – fenyegetőzik a férfi. Baszki, ezt ne. Ne most.

- Nem megyünk sehova – küldöm el az embert.

Elköveti azt a hibát, hogy megfogja Richard gallérját, és kényszeríti őt, hogy felálljon.

Louis szemszöge

A jóga utáni séta vissza az autómhoz sokkal hosszabbnak érződik, mint általában. Harry kicsapásának súlya és a Seattle-be való költözés a meditáció alatt lekerült rólam, de most, azokon a falakon kívül a súly visszatért és megtízszereződött.

Amint elkezdek kikanyarodni a parkolóhelyemről, megrezzen a telefonom az anyósülésen. Harry az.

- Helló? – mozgatom meg a sebességváltót a leparkoláshoz.

- Te vagy Louis? – hallatszik át a készüléken egy nő hangja, mire a szívem megáll.

- Igen?

- Jó, itt van velem apukád és…

- A párja – hallom Harryt felnyögni a háttérben.

- El kell jönnöd értük, mielőtt valaki hívja a zsarukat – mondja nekem a nő.

- Zsarukat hívni? Hol vannak? – indítom el a kocsit.

- A Dizzy’s-nél a Lamar Avenue-n, ismered a helyet?

- Nem, de megtalálom – szakítom meg a hívást, majd kikeresem az útvonaltervet a bárhoz.

Mi a fenéért van Harry és az apám egy bárban délután háromkor? Egyáltalán mi a fenéért van Harry és az apám együtt? Ennek nincs semmi értelme számomra, és mi van a rendőrökkel? Mit csináltak? Meg kellett volna kérdeznem a nőtől a telefonon. Csak remélni tudom, hogy nem verekedtek egymással, az az utolsó dolog, amire bármelyikünknek is szüksége van.

Képzeletem elszabadul, mire a bárhoz érek, és már arra a következtetésre jutottam, hogy Harry valószínűleg meggyilkolta az apámat vagy fordítva. Nincsenek rendőrautók a kis bár előtt, ez egy jó jel, feltételezem.

Közvetlenül az épület előtt parkolok le, majd besietek, azt kívánva, bárcsak egy pulóver lenne rajtam a póló helyett.

- Itt is van! – szólít meg az apám hangja. Meg tudom mondani, hogy részeg, ahogy hozzám botladozik. – Látnod kellett volna, Pumpkin! Harry egyszerűen ellátta a baját valami kemény seggnek! – tapsol kezeivel, szó szerint.

- Hol van? – kérdezem, tekintetemet a mosdó ajtajára irányítom, miközben az kinyílik és Harry sétál ki, megtörölve kezeit egy piros foltos törölközőben. – Mi történt? – kiabálom neki a terem másik végéből.

- Semmi, nyugodj meg – mossa össze a szavakat.

- Részeg vagy? – tátom el a számat rá, hátrálva kissé, hogy véreres szemeibe nézzek.

- Talán.

- Ez hihetetlen – teszem karba a kezeimet, ahogy megpróbálja megfogni.

- Hé, meg kellene köszönnöd nekem, hogy megvédtem apádat, a padlón lenne most, ha én nem lettem volna – mutat egy férfire, aki a padlón ül, egy zacskó jeget tartva az arcához.

- Semmit nem fogok megköszönni neked, részeg vagy a délután közepén! És az apámmal az összes ember közül, mi a fene bajod van? – sétálok el tőle, hogy az apámhoz menjek. Harry követ.

- Ne legyél rá mérges, Pumpkin, szeret téged – védi őt meg az apám. Mi a franc folyik itt?

- És akkor mi van, lerészegedtek együtt és most már legjobb barátok vagytok? Egyikőtöknek sem kellene inni! – kiabálom, ökölbe szorítva a kezeimet az oldalamnál.

- Bébi – mondja Harry a fülembe, aztán megpróbálja körém fonni karjait.

- El kell vinned őket innen – mondja nekem a pult mögött lévő nő, felismerem a hangját a telefonhívásból.

Bólintok neki, majd a két részegre pillantok. Apám arca rózsaszín, azt a benyomást keltve, hogy megütötték, Harry kezei pedig máris meg vannak duzzadva.

- Eljöhetsz a házunkba ma estére, hogy kijózanodhass, de ez nem elfogadható viselkedés – szidom le őket, mint a gyerekeket, ahogyan most viselkednek – egyikőtöknek sem.

Előttük sétálok ki és beszállok az autóba, mielőtt ők az ajtóhoz érnek. Harry a homlokát ráncolja az apámra, amikor a karját megpróbálja Harry vállain pihentetni.

Aggódom Harry részegsége miatt, tudom, milyen, amikor iszik, és nem tudom, hogy láttam-e őt ennyire részegen korábban. Hiányoznak azok a napok, amikor Harry semmit sem ivott, csak vizet a bulikon. Listányi problémánk van most, az pedig, hogy iszik, csak olaj a tűzre.

- Köszönöm, hogy megengeded, hogy ismét hazamenjek veletek – feleli apám, amikor beszáll a hátsó ülésre.

- Szívesen.

Az út a lakáshoz idegtépő. Apa látszólag már nem a mérges részeg, hanem aki végtelen vicceket mesél, aminek a legnagyobb része ízléstelen és visszataszító. Ő túlságosan is nevet, Harry pedig időnként csatlakozik hozzá. Egyáltalán nem így képzeltem el ezt a napot. Nem tudom, mi volt az, amitől Harry összemelegedett az apámmal, de most, hogy mindketten részegek a nap közepén, nem vagyok biztos benne, hogy tetszik-e egyáltalán.

- Louis – kezdi el Harry, amint becsukom a hálószobaajtót, a konyhában hagyva apámat, aki még többet eszik meg Harry gabonapelyhéből.

- Ne.

- Ne legyél rám mérges, csak megittunk egy italt – hangja játékos, de nem vagyok abban a hangulatban.

- Csak megittatok egy italt? Az apámmal, akivel megpróbálok felépíteni egy kapcsolatot, azt akartam, hogy kezdjen el arra gondolni talán, hogy kijózanodjon, erre te meg iszol vele!

- Bébi.

- Ne hívj bébinek. Ez nincs rendben.

- Semmi sem történt – ujjait a karom köré fonja, hogy magához húzzon, de elhúzódom.

- Verekedtél, megint!

- Nem nagyon, kit érdekel?

- Engem, Harry, engem érdekel.

Az ágy szélén lévő helyéről néz fel rám, zöld szemei pirossal tarkítottak, és azt mondja:

- Akkor miért hagysz el engem? Ha annyira érdekel?

A szívem egy kicsivel még jobban a mellkasomba süllyed.

- Nem hagylak el, azt kérem, hogy gyere velem – sóhajtok fel.

- De nem akarok – nyafogja.

- Tudom, de ez az egyetlen dolog, amim maradt, eltekintve tőled persze.

- Összeházasodhatunk.

Légzésem megakad, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem hallottam jól.

- Mi?

- Azt mondtam, összeházasodhatunk, ha engem választasz.

- Részeg vagy – a szavak, még akkor is, amikor semmitmondók a szervezetében lévő alkohol miatt, izgalomba hoznak.

- És? Akkor is komolyan gondolom.

- Nem, nem gondolod komolyan.

- De igen, nem most természetesen, de mondjuk… hat év múlva?

- Meglátjuk, hogyan érzel ezzel kapcsolatban holnap – forgatom a szememet a részeg, tetovált férfire, aki olyan dolgokat ígér meg, amiket biztosan nem fog beismerni holnap.

- Felveszed majd azt a nadrágot? – húzódnak ajkai egy mosolyba.

- Nem, ne is kezdj el beszélni erről a rohadt nadrágról.

- Te vagy az, aki hordja, tudod, hogyan érzek ezzel kapcsolatban – néz le az ölére.

A játékos, csipkelődő részeg Harry imádnivaló, de nem elég imádnivaló ahhoz, hogy beadjam a derekamat.

- Gyere ide – kéri.

- Nem, még mindig dühös vagyok rád.

- Ne már, Pumpkin, ne legyél mérges – nevet fel, majd a kézfejével megdörzsöli a szemeit.

- Ha valamelyikőtök még egyszer így hív, esküszöm…

- Mi a baj, Pumpkin? – vigyorogja. Érzem elhalványulni az elhatározásomat, minél tovább nézem a mosolyát. – Megengeded, hogy levegyem rólad azt a nadrágot?

- Nem, sok dolgom van ma, és egyik sem az, hogy levedd rólam a ruháimat. Megkérnélek, hogy gyere te is, de úgy döntöttél, hogy berúgsz az apámmal, szóval egyedül kell mennem.

- Mész valahová? – hangja sima, mégis rekedt, erős a folyadéktól.

- Igen.

- Nem az lesz rajtad? – kérdezi.

- De, rohadtul azt veszek fel, amit én akarok. Később visszajövök, ne csinálj semmi hülyeséget, mert nem fogom kifizetni érted vagy az apámért az óvadékot – veszek el egy pulóvert és Harry kulcsait, a biztonság kedvéért, ha úgy döntene, hogy megpróbál vezetni.

- Pimasz, tetszik, de én valami másra is gondolok, amit azzal az okos száddal csinálhatsz.

Figyelmen kívül hagyom nyers megjegyzését, aztán átveszem a cipőmet.

- Maradj velem – búgja.

Gyorsan elhagyom a szobát és a lakást, mielőtt meggyőzhetne, hogy maradjak. Hallom őt Pumpkinnak szólítani engem, ahogy elérem az ajtót, majd eltakarom a számat, hogy elrejtsem a kuncogást, ami kiszökik belőlem. Ez az én problémám, amikor Harryről van szó, az agyam nem látja a különbséget a helyes és a helytelen között.