Chapter 209

Sziasztok! :)

Bocsánat a késői részért, eléggé elfoglalt voltam ma. A fejezet... érdekes, nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd a végéről... A közepe körül zárójelbe írtam, hogy pontosan milyen az a pohár, ha rákerestek, rögtön be fog ugrani :) Pénteken találkozunk ismét.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 209

 
Harry és az apám mindketten a konyhaasztalnál ülnek, amikor felbukkanok a fürdőből, Harry telefonjával a kezemben.
- Elhervadok itt, babe – szólal meg Harry, amikor odaérek hozzájuk.
Kezemet a széke támlájára helyezem, mire ő hátra hajtja a fejét, nedves haja az ujjaimhoz ér.
- Akkor ajánlom, hogy csinálj magadnak valamit, amit ehetsz – csattanok fel. Leteszem elé a telefonját, Harry pedig egy teljesen semleges arckifejezéssel néz fel rám.
- Oké… – áll fel, hogy a hűtőhöz sétáljon. – Te éhes vagy? – kérdezi.
- Megvan a maradékom az Applebee’s-ből – felelem.
- Mérges vagy rám, amiért elvittem őt inni ma? – kérdezi apám.
- Nem vagyok mérges, de nem akarom, hogy ez rendszeres dolog legyen.
- Nem lesz az, ezen kívül úgyis elköltözöl – emlékeztet engem, mire átnézek az asztalon a férfire, akit csak két napja ismerek most már.
Nem válaszolok, helyette csatlakozok Harryhez a hűtőnél, majd kinyitom az ajtaját.
- Mit akarsz enni? – kérdezem tőle. Óvatos szemekkel néz rám, nyilvánvalóan megpróbálva megbecsülve a hangulatomat.
- Csak valamilyen csirkét vagy valami, vagy rendelhetünk házhoz szállítással?
- Csak rendeljünk valamit – sóhajtok fel. Nem akarok nyers lenni vele, de az agyam annak a lehetőségeivel kavarog, hogy mi volt a telefonjában, amitől úgy érezte, hogy ki kell törölnie.
Miután Harry és az apám befejezi a veszekedést a kínain és a pizzán, Harry pizzát akar és meg is nyeri a vitát, miután emlékezteti az apámat, hogy ki fog érte fizetni. Apám nem tűnik sértődöttnek Harry gúnyos megjegyzéseitől, csak nevet vagy felmutatja a középső ujját Harrynek.
Furcsa látvány tényleg, figyelni kettejüket. Miután az apám elment, gyakran álmodoztam róla, amikor láttam a barátaimat az ő apjukkal. Olyan elképzelésem volt róla, hogy hasonlít arra a férfire, akivel felnőttem, csak idősebben, nem egy részeg hajléktalanra gondoltam. Mindig úgy gondoltam rá, hogy egy aktatáskát visz magával, amiben fontos dokumentumok vannak, az autójához sétálva reggel, kávéscsészével a kezében. Nem úgy képzeltem őt el, hogy még mindig iszik és nincs hol laknia. Nem tudom elképzelni anyát és ezt az embert, hogy képesek fenntartani egy beszélgetést, nem is beszélve arról, hogy évekig házasok voltak.
- Te és anya hogy találkoztatok? – mondom ki gondolataimat.
- Középiskolában – válaszolja.
Harry felveszi a telefonját, majd elhagyja a szobát, hogy megrendelje a pizzát, vagy felhívjon valakit és kitörölje a hívásnaplót.
- Milyen hosszú ideig jártatok, mielőtt összeházasodtatok?
- Csak körülbelül két évig, fiatalon összeházasodtunk.
- Miért? – kellemetlenül érzem magam, amiért felteszem ezeket a kérdéseket, de tudom, hogy semmi szerencsém nem lenne, ha anyától akarnám megkapni a válaszokat.
- Te és anyád soha nem beszéltetek erről? – kérdezi apa.
- Nem, soha nem beszéltünk rólad. Ha meg is próbáltam felhozni, leállította – mondom neki, és figyelem, ahogy vonásai az érdeklődésből szégyenbe változnak.
- Ó.
- Bocsi – nem vagyok biztos benne, miért kérek bocsánatot.
- Nem, megértem. Nem hibáztatom őt.
Lehunyja a szemeit egy pillanatra, mielőtt újra kinyitja őket. Harry újra csatlakozik hozzánk a konyhában, majd leül mellém.
- Hogy megválaszoljam a kérdésedet, fiatalon összeházasodtunk, mert anyád terhes lett veled, a nagyszüleid pedig utáltak engem és megpróbálták anyádat távol tartani tőlem, szóval összeházasodtunk – mosolyodik el az emléken.
- Szóval azért házasodtatok össze, hogy bosszantsátok a nagyszüleimet? – kérdezem egy mosollyal.
A nagyszüleim, nyugodjanak békében, egy kicsit… hevesek voltak. Nagyon hevesek. A gyerekkori emlékeim róluk olyanok, hogy csendre intettek az ebédlőasztalnál, amiért nevettem, vagy azt mondták, vegyem le a cipőmet, mielőtt a szőnyegükre lépek. A születésnapokra személytelen kártyákat küldtek megtakarítás kötvényekkel benne, nem ideális egy nyolc évesnek.
Anya lényegében a nagymamám klónja volt, csak egy kissé higgadtabb. Bár megpróbálta, anyám azzal tölti a napjait és éjszakáit, hogy megpróbáljon tökéletes lenni.
- Bizonyos módon igen, anyád mindig össze akart házasodni. Gyakorlatilag az oltárhoz vonszolt engem – nevet fel, Harry pedig rám néz, mielőtt ő is nevet. Mogorván nézek rá, tudva, hogy valamilyen szarkasztikus megjegyzést agyal ki arról, hogy kényszerítem őt a házasságra.
- A házasság ellen voltál? – kérdezem.
- Nem. Nem emlékszem igazán, csak azt tudom, hogy pokolian féltem, hogy tizenkilenc évesen gyerekem legyen.
- És jogosan, látjuk, hogyan alakult ez neked – jegyzi meg Harry. Haragos pillantást vetek rá, de apám csak a szemét forgatja rá.
- Ez nem valami, amit ajánlok, de sok fiatal szülő van, akik tudják kezelni, én csak nem voltam olyan.
- Ó – nem tudom elképzelni, hogy szülő legyek az én koromban.
- Még több kérdés? – mosolyodik el.
- Nem, ez minden – mondom neki.
Nem igazán érzem kellemesen magamat vele, de egy fura módon kellemesebben érzem vele magamat, mintha helyette anyám ülne itt.
- Ha még eszedbe jut pár, megkérdezheted. Addig nem bánod, ha ismét lezuhanyozom, mielőtt megérkezik a vacsora?
- Persze, hogy nem, menj csak – mondom neki.
Úgy tűnik, mintha hosszabb ideje lenne itt, mint két nap. Olyan sok minden történt az elmúlt két napban, Harry tetoválása, láttam az apámat, Harry kicsapása… nem kicsapása, a beszélgetés Zaynnel a parkolóban, az ebéd Steph-el és Mollyval, csak túl sok. Ez több mint stresszes, folyamatosan épülve és növekedve, az életemben lévő problémák halma úgy tűnik, nem enyhül egyhamar.
- Mi a baj? – kérdezi Harry, amikor apám eltűnik a folyosón.
- Semmi – állok fel, aztán teszek pár lépést, mielőtt Harry megállít a csuklómnál megfogva és megfordít, hogy szemben legyek vele.
- Baromság, ezt jobban tudom. Mondd el, mi a baj – morogja, a falhoz tolva engem.
- Te…
- Én mi? Beszélj – követeli.
- Furcsán viselkedsz és kitörölted az üzeneteidet és a hívásaidat.
Vonásai bosszúsan megváltoznak, majd megszorítja az orrnyergét.
- Miért is nézted át amúgy a telefonomat?
- Mert gyanúsan viselkedsz és…
- Szóval átnézed a cuccaimat? Nem megmondtam már neked korábban, hogy ne csináld ez a szarságot?
- Tudom, hogy nem kellene átnéznem a dolgaidat, de nem kellene okot adnod rá, és ha nincs rejtegetni valód, akkor miért érdekel? Én nem bánnám, ha átnéznéd a telefonomat, nincs semmi rejtegetni valóm – mondom neki.
- Csak kifogásokat keresel arra, hogy milyen elmebeteg vagy – feleli, szavai égetnek.
Nincs semmi mondanivalóm, vagyis sok mindent mondanék neki, de szavak nem jönnek ki a számon.
Kihúzom karomat fogásából, majd elsétálok tőle. Harry azt mondta, elég jól ismer engem ahhoz, hogy tudja, mikor van valami bajom, nos, én elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, mikor van közel ahhoz, hogy lebukjon valamivel. Legyen az akár egy kis hazugság, vagy egy fogadás a szüzességemre, ugyanaz a dolog történik minden egyes alkalommal. Gyanúsan viselkedik, és amikor felhozom ezt neki, elkezd védekezni és durva szavakkal illet engem.
- Ne sétálj el tőlem – jön utánam a hálószobánkba.
- Ne kövess.
- Nem tetszik, hogy átnézed a cuccaimat.
- Nem tetszik, hogy úgy érzem, ezt kell tennem.
Harry becsukja az ajtót, majd neki dől a hátával.
- Nem kell ezt tenned, azért töröltem ki azt a dolgot, mert… véletlen volt. Semmiség, ami miatt ennyire izgatottnak kell lenned.
- Izgatottnak? Úgy érted elmebetegnek?
- Nem gondoltam komolyan azt – sóhajt fel.
- Ne mondj folyamatosan olyan dolgokat, amiket nem gondolsz komolyan.
- Ne nézd át folyamatosa a cuccaimat.
- Rendben – ülök le az asztalhoz.
- Rendben – ismétli meg.
Nem tudom eldönteni, hogy hiszek-e neki vagy sem. Semminek sincs értelme, de egy bizonyos módon van. Talán tényleg véletlenül törölte ki az üzeneteit és a hívásait, és Steph-el beszélt telefonon. A darabok és a beszélgetés részei, amiket elkaptam, tüzelik a képzeletemet, és nem akarom megkérdezni róla Harryt, mert nem tudom, hogy a figyelmébe akarom-e ajánlani, egyébként se hiszem, hogy elmondaná nekem.
- Nem akarom, hogy titkaink legyenek, ezen már túl kellene lennünk – emlékeztetem őt.
- Tudom, baszki. Nincs több titok, őrült vagy.
- Ne hívj már őrültnek, az összes ember közül pont neked nem kellene annak hívni bárkit is – megbánom a szavakat amint elhagyják a számat, de Harry nem tűnik megbántottnak.
- Sajnálom, oké? Nem vagy őrült, csak átnézted a telefonomat – mosolyodik el.
Viszonzásképpen kikényszerítek egy mosolyt, és megpróbálom meggyőzni magamat, hogy igaza van, paranoiás vagyok. Rosszabb esetben, ha rejteget valamit előlem, végül rá fogok jönni, szóval nem lényeges most elvakultnak lenni ezzel kapcsolatban. Megismétlem magamban a logikát újra és újra, amíg meg nem győzöm magamat.
- Szerintem a pizza itt van, nem leszel rám egész este mérges, ugye? – kérdezi, mielőtt elhagyja a szobát, nem adva esélyt arra, hogy válaszoljak.
Megnézem a telefonomat, amikor kimegy a szobából Harry, és ismét van egy üzenetem Zayntől. Ezúttal nem zavartatom magam azzal, hogy elolvassam, tudom, hogy mit akar mondani, és nem hiszem, hogy jó ötlet beszélni vele bármiről is. Már világossá tette, hogy nem fogom befolyásolni őt, amikor a Harry ellen való feljelentésről van szó. Kivéve, ha azt mondom neki, hogy semmit sem akarok vele, amiért szörnyen érezném magam, ha ezt kellene tennem, de még akkor is kimondanám neki a szavakat, ha ez azt jelenti, hogy visszavonja a feljelentést. Harrynek egyáltalán nem tetszett az ötlet, és tudom, hogy ha még egyszer látom Zaynt bármilyen okból kifolyólag, nem leszek képes megállítani Harryt, hogy valami hülyeséget csináljon megint.
A pizzaevés és a nappaliban lévő egy órás tévénézés után kimerült vagyok és kész vagyok, hogy lefeküdjek aludni. Az utolsó napom a régi Vance irodában holnap van, szerdán pedig elmegyünk a hajókirándulásra. Harry azt mondja, hogy hamarosan ő is jön az ágyba, majd egy gyors csókot nyom a homlokomra, mielőtt elhagyom a nappalit. Alig vagyok tudatában annak, hogy Harry körém fonja karjait, miközben közelebb húz magához.

Húsz perccel az ébresztőm előtt ébredek fel. Harry felnyög és átfordul, karját kinyújtja értem álmában, mielőtt megöleli helyette a párnát.
Megpróbálok olyan csendes lenni, amennyire csak lehet, ahogy a konyhába sétálok, hogy feltegyek egy kávét. Apám még mindig alszik, mire normálisan megcsinálom a hajamat. Harrynek kell majd kitennie őt, akárhová is megy. Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e, ha felajánlanám neki, hogy még egy éjszakát maradjon. Én nem bánnám, de szerda reggel korán elmegyünk. Hagyom, hadd döntse el Harry, hogy mit kellene csinálnunk. Amúgy is ő az, akinek problémája van ezzel.
Lassabban vezetek a Vance Könyvkiadóhoz, mint általában. Minden utcát, minden épületet fel akarok dolgozni az úton. Ez a fizetett gyakornoki állás egy valóra vált álom volt, tudom, hogy Seattle-ben is a Vance-nak fogok dolgozni, de ez az az épület, ahol elkezdődött, ahol a karrierem elkezdődött.
Kimberly az asztalánál ül, amikor kilépek liftből. Több barna doboz van felhalmozva az asztala oldalánál.
- Jó reggelt! – csiripeli.
- Jó reggelt – hangom nem képes olyan vidáman hangzani, mint az övé. Inkább ideges és kínos.
- Készen vagy az utolsó napodra itt? – kérdezi, miközben megtöltöm a polisztirol habból készült csészémet (Styrofoam cup) kávéval.
- Igen, igazából ez az utolsó napom. A hét további részében kirándulásra megyek – emlékeztetem őt.
- Ó, igen, majdnem elfelejtettem. Wow! Az utolsó napod! Vennem kellett volna neked egy kártyát vagy valamit – mosolyodik el.
- Nem mintha nem látnál jövőhéten – nevetek fel.
- Igaz.
- Készen álltok az indulásra? Mikor mentek? – kérdezem tőle.
- Pénteken, az új házunk már ki van pakolva, és kész arra, hogy megérkezzünk.
Kimberly és Christian új otthona bájos, hatalmas és modern, akárcsak az a ház, amiből elköltöznek. Kimberly eljegyzési gyűrűje csillog a fényben, én pedig nem tehetek róla, de megbámulom minden alkalommal, amikor meglátom.
- Én még mindig várok a nőre, hogy visszahívjon a lakással kapcsolatban – mondom neki, mire megfordul, hogy rám nézzen.
- Mi? Még nincs lakásod?
- Van, már elküldtem neki a papírokat, csak át kell néznünk a bérleti szerződés részleteit.
- Hat napod van – pánikoltnak néz ki értem.
- Tudom, irányítás alatt tartom – biztosítom őt, remélve, hogy ez igaz.
Ha ez néhány nappal ezelőtt történt volna, ennek a költözésnek minden percét elterveztem volna, de mostanában túl stresszes voltam, hogy bármire is fókuszáljak, főleg erre a költözésre Seattle-be.
- Oké, ha segítségre van szükséged, csak szólj – ajánlja, aztán megszólal az asztalán lévő telefonja.
Amikor visszaérek az irodámba, néhány üres doboz van a padlón. Nincs sok személyes tárgyam az irodámban, szóval nem kellene sokáig tartania.
Ahogy leragasztom az utolsó dobozt, gyengéden kopognak az ajtón.
- Gyere be – felelem hangosan.
Egy pillanatra elgondolkozom, hogy Harry-e az, de amikor megfordulok, Trevor áll az ajtóban, világos farmert és sima fehér pólót viselve. Mindig meglepődök, amikor hétköznapian van felöltözve, ahhoz vagyok szokva, hogy öltönyben látom őt.
- Készen állsz a nagy költözésre? – kérdezi tőlem, miközben megpróbálok felemelni egy dobozt, amit túl nehézre pakoltam.
- Igen, majdnem. Te?
Idesétál és felveszi a dobozt a lábaimtól, feltéve az asztalra.
- Köszi – mosolyodom el, majd megtörlöm kezeimet a sötétzöld nadrágom oldalában.
- Igen, ma távozom, amint befejeztem itt.
- Az nagyszerű, tudom, hogy azóta készen állsz Seattle-re, hogy legutóbb ott voltunk – érzem, hogy zavaromban elpirulok, ahogy ugyanezt látom az ő arcán is.
Elvitt egy szép helyre vacsorázni, csak azért, hogy visszautasítsam a csókját, később pedig megfenyegette és meglökte őt Harry. Fogalmam sincs, miért hoztam ezt fel.
- Az egy érdekes hétvége volt – néz rám. – Egyébként tudom, hogy te is izgatott vagy, mindig is Seattle-be akartál menni.
- Igen, alig várom.
- Tudom, hogy nem az én dolgom, de Harry is Seattle-be költözik veled?
- Nem – válaszolja a szám, mielőtt az agyam felzárkózhatna. – Vagyis még nem vagyok biztos benne, azt mondja, hogy nem akar, de remélem, hogy meg fogja gondolni magát – beszélek zavarosan továbbra is, a szavak gyorsan hagyják el a számat, túl gyorsan, Trevor pedig valamennyire kellemetlenül érzi magát, ahogy kezeit a farmerja zsebeibe teszi.
- Miért nem akarna veled menni?
- Tényleg nem vagyok biztos benne, de remélem, hogy jönni fog – sóhajtok fel, aztán leülök a bőrszékembe.
- Őrült, ha nem megy – Trevor kék szemei találkoznak az enyéimmel.
- Ő így is-úgy is őrült – nevetek fel, megpróbálva csökkenteni a növekvő feszültséget a szobában. Ő is nevet, és megrázza a fejét.
- Nos, jobb ha, befejezem itt és elindulhatok, de Seattle-ben találkozunk.
Egy mosollyal elhagyja az irodámat, én pedig valamilyen oknál fogva kissé bűntudatot érzek. A telefonomért nyúlok és írok Harrynek, mellékesen tudatva vele, hogy Trevor megállt az irodámnál. Most az egyszer Harry féltékenysége vonzó a számomra, talán túlságosan is féltékeny lesz Trevorra és úgy dönt, hogy végül is Seattle-be költözik? Ez nem tűnik valószínűnek, de nem tehetek róla, kapaszkodom az utolsó szál reménybe, hogy meg fogja gondolni magát. Az idő telik, hat nap nem olyan nagyon hosszú idő, hogy tervezzen. Átviteli kérelmet kellene beadnia, az nem lenne probléma figyelembe véve Ken pozícióját.
Hat nap nekem sem tűnik hosszú időnek, bár készen állok Seattle-re. Annak kell lennem. Ez az én jövőm, és nem építhetem Harry köré az egészet, amikor ő nem hajlandó kompromisszumot kötni. Felajánlottam, hogy először költözzünk Seattle-be, és ha az nem működik, mehetünk Angliába, de ő még csak nem is gondolkozott rajta, mielőtt elvetette. Remélem, ettől a kirándulástól a családjával meg fogja látni, hogy velem kellene jönnie, Liammel, Karennel és Kennel az oldalamon nem kellene túl nehéznek lennie, viszont Harryről beszélek, és semmi sem könnyű, amikor róla van szó.
Az asztalomon lévő telefon megszólal, kiszakítva engem stresszes gondolataimból Seattle körül.
- Van egy látogatód – mondja Kimberly a fülembe, mire a szívem megugrik annak a gondolatára, hogy látom Harryt. Csak pár órája, de mindig hiányzik, amikor külön vagyunk.
Jobb, ha hozzászoksz a hiányához, ha nem tudod megváltoztatni az álláspontját, gúnyolódik a tudatalattim. Figyelmen kívül hagyom őt.
- Mondd meg Harrynek, hogy jöjjön vissza, meg vagyok lepve, hogy egyáltalán megvárta, hogy felhívj engem – felelem a telefonba.
- Uhm, ő nem Harry.
Mi?
- Egy idősebb ember szakállal? – talán Harry idehozta az apámat?
- Nem, ő egy fiatal srác… mint Harry – gyakorlatilag suttogja.
- Vannak sérülések az arcán? – kérdezem tőle annak ellenére, hogy már tudom a választ.
- Igen, akarod, hogy beengedjem, vagy el kellene őt küldenem? – meg tudom mondani Kim hangjából, hogy Zayn hallgatja őt, Kimet pedig nem zavarja, hogy tudassa vele, megvan a hatalma ahhoz, hogy kirúgja őt.
Nem akarom, hogy Kimberlyt arra rávenni, hogy kényszerítse Zaynt a távozásra, semmi rosszat nem csinált, kivéve, hogy nem hallgat Harry utasításaira, hogy maradjon távol tőlem.
- Nem, semmi gond. Ő egy barátom, engedd be.
Miért jött ide egyáltalán? Biztos vagyok benne, hogy van valami köze ahhoz, hogy figyelmen kívül hagytam őt, de nem értem, mi lehet olyan sürgős, hogy negyven percet vezetett, hogy elmondja nekem? Leteszem a telefont, és azon vitatkozom magammal, hogy írjak-e Harrynek vagy sem Zayn érkezéséről. Az asztalom fiókjába dobom a telefonomat, majd becsukom azt. Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy megtörténjen az az, hogy Harry idejöjjön, tudom, hogy nem lesz képes arra, hogy irányítsa a dühét, biztosan jelenetet rendez az utolsó napomon itt. Le fogják tartóztatni, megint.
Felállok, hogy az ajtóhoz sétáljak, egy mély levegőt véve.

Chapter 208

Helló! :)

Már itt is van a fejezet, bár majdnem kiment a fejemből :D Ez eléggé tetszetős, túlfűtött lett, szerintem élvezni fogjátok :D :3 Viszont a titkolózás sem maradhat ki belőle... Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd, főleg az utolsó pár sorról. Más mondanivalóm most nincs, azt hiszem.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 208

 
Harry leül az ágyra, kezeimet az övéibe fogva, majd lehúz, hogy a lábára üljek.
- Kiabáltál valakivel? – kérdezem csendesen.
- Ha van valami, amit meg akarsz kérdezni tőlem, csak kérdezd.
Tényleg veszekedést akarok kezdeményezni vele, vagy megvádolni őt valamivel, amikor tényleg nincs rá okom? Egyszerűen csak lehetett volna mérges Steph-re, amiért Mollyt is meghívta ebédre korábban.
Az agyam mikroszkopikus része, amiben még fenn van tartva hely a józan észnek, megpróbál figyelmeztető jeleket küldeni az agyam többi részének, a helyet Harry tartja, és az összes dolog Harry. A nagyobb rész győz.
- Mindegy – mondom neki, mire ellazul.
- Jó, unom ezt a sok komoly témát. Nem találhatnánk más módot arra, hogy elfoglaljuk magunkat? – vigyora nevetséges, mégis ragályos.
- A szex minden, amire gondolsz?
Harry hátra fekszik az ágyon, egyik keze a derekamon van, a másik pedig a combom mögött, magára húzva engem. Felülök, mindkét combom az oldalainál van, majd Harry lehúz, így arcaink majdnem érintkeznek.
- Nem, más dolgokra is gondolok. Például azokra a kinyílt ajkakra körülöttem… – ajkai súrolják az enyéimet. Érzek egy leheletnyi mentát a leheletén, amikor megcsókol, elég erősen, hogy egy elektromos hullámot küldjön végig rajtam, de elég gyengéden, hogy még többet akarjak. – Az arcomra gondolok a lábaid közé temetve, miközben te… - felnyúlok és eltakarom a száját. Attól, ahogy nyelvét játékosan kidugja, hogy megnyalja a tenyeremet, gyorsan elhúzom.
- Eww – ráncolom az orromat, majd megtörlöm nedves tenyeremet a fekete pólójában.
- Csendes leszek – feleli lágyan, felemelve csípőjét a matracról, hogy nekem nyomja magát. – Az több, mint amit mondhatsz, persze – folytatja.
- Apám… – emlékeztetem őt sokkal kevesebb meggyőződéssel ezúttal.
- Ki nem szarja le? Ez a mi lakásunk, és ha nem tetszik neki, elmehet.
- Ne legyél goromba.
- Nem vagyok, de akarlak, és képesnek kellene lennem rá, hogy bármikor megkaphassalak, amikor akarlak – feleli, mire a szememet forgatom.
- Nekem is van ebbe beleszólásom, az én testemről beszélsz – úgy csinálok, mintha a szívem nem kalapálna, és mintha nem lenne az az ismerős fájdalom érte.
- Nyilvánvalóan, de tudom, hogy ha ezt csinálom – nyúl le kezével a testeink közé, aztán a nadrágom és bokszerem övrésze alá. – Látod, tudtam, hogy kész leszel, amikor arról beszéltem, hogy leszo…
Ajkaimat az övéihez nyomom, hogy elcsendesítsem őt, Harry pedig lenyeli zihálásomat, miközben ujjai engem súrolnak. Alig ér hozzám, szándékosan megpróbál kínozni.
- Kérlek – sziszegem, mire körém fonja kezét.
- Gondoltam – gúnyolódik, és lassan pumpál engem.
Túl hamar állítja meg mozdulatait, majd elmozdít testétől, hogy lefeküdjek mellé. Mielőtt panaszkodhatnék, felül, aztán megfogja a nadrágom tetejét, amibe úgy tűnik, annyira belehabarodott, és lehúzza a combomon. Felemelem magamat, hogy segítsek neki, amikor megmozdul, hogy levegye az alsónadrágomat.
Szó nélkül mutat nekem, hogy az ágy teteje felé mozduljak. Hátra tolom magamat a könyökeimet használva, majd a hátamon pihenek meg, amikor fejem megérinti a fejtámlát. Harry elvesz egy párnát és a fenekem alá teszi, aztán a hasára fekszik előttem, mindkét karját a combom köré fonva, kinyitva őket.
- Próbálj meg csendben lenni – vigyorodik el, mire elkezdem a szememet forgatni, amíg meg nem érzem őt szétválasztani a farpofáimat. Harry elkezd átmenni a bejáratomon a nyelvével, majd figyelmeztetés nélkül belém csúsztatja. Átnyúlok és elveszek egy díszpárnát, azt a sárgát, amit Harry rendszeresen förtelmesnek hív.
Eltakarom arcomat a párnával, arra használva, hogy elfojtsam önkéntelen zihálásaimat, amelyek elhagyják az ajkaimat, ahogy nyelve gyorsabban és gyorsabban mozog. A párna hirtelen elmozdul az arcomtól.
- Nem, nézz engem – utasítja Harry, mire lassan bólintok.
Az utasítását követve letekintek rá a combjaim között, haja rendezetlen és hátra van lökve, egy hullámban állva a homloka felett, egy különálló tincs leesik, csak azért, hogy újra hátra lökje, amikor lehajtja a fejét.
Figyelni őt, ahogy a nyelvét használja, hogy az ánuszomat dörzsölje, drasztikusan megnöveli az érzést, és biztos vagyok benne, hogy nem leszek képes csendben lenni, miközben enyhülésem lassú épülése elkezdődik. Egyik kezemmel eltakarom a számat, a másikat a fürtjeibe temetem, elkezdem mozgatni a csípőmet, hogy találkozzak a nyelvével. Egyszerűen csak túl jó érzés. Meghúzom a haját, és érzem őt nekem nyögni, ami közelebb és közelebb küld a…
- Erősebben – zihálja.
Mi?
Harry felnyúl a kezemhez, ami a hajába van fűzve, majd kezét az enyémre helyezi, hogy meghúzza a hajának a gyökerét. Azt akarja, hogy húzzam a haját?
- Csináld – vigyorodik el, aztán elkezd harapdálni a bejáratom körül. Meghúzom a haját, erősen, mire a szemei megrebbenve csukódnak össze. Amikor kinyitja őket, azok fényesek, égő zöld színűek. Megragadja tekintetemet, miközben látásom elhomályosul és egy pillanatra meg is szűnik. – Gyerünk, bébi – felel, észreveszem, hogy keze lenyúl a lábai közé, és már nem tudom tovább tartani. Alig érzem, hogy fogaim a tenyerembe vájnak, miközben elmegyek, még mindig a haját húzva.
Ahogy újra öntudathoz térek, érzem Harry súlyát mozgolódni, aztán lefekszik mellém. Kinyitom a szemeimet, az övéit pedig lehunyva találom, mellkasa fel-le mozog, légzése felületes.
Elkezdek felülni, majd megpróbálok a lábai közé kerülni.
- Én, uhm, én már kész vagyok – mondja nekem.
- Mi?
- Már elmentem – hangja rekedt.
- Ó.
Elereszt egy lusta, félig részeg mosolyt, majd feláll az ágyról. Nagy léptekkel a szekrényhez megy, kihúzva az alsó fiókját, kivéve egy fehér torna rövidnadrágot.
- Le kell zuhanyoznom és átöltöznöm, nyilvánvalóan – mutat a farmerja sliccére, ahol a fekete szín ellenére is tisztán látszik a nedves folt.
- Mit a régi szép időkben? – mosolyodom el, mire rám néz visszamosolyogva.
Harry az ágyhoz sétál, aztán egy puszit nyom a homlokomra, mielőtt megcsókolja az ajkaimat.
- Jó tudni, hogy még mindig ilyen jó vagy benne – feleli az ajtóhoz sétálva.
- Ez nem én voltam – emlékeztetem őt, mire megrázza a fejét, elhagyva a szobát.
Az ágy végében lévő ruháimért nyúlok, imádkozva, hogy apám még mindig a kanapén aludjon, ha nem és ébren van, akkor pedig hogy ne állítsa meg Harryt úton a fürdőbe. Másodpercekkel később a fürdőszoba ajtaja becsukódik, és felállok, hogy felöltözzek.
Úgy döntök, hogy megnézem a telefonomat, van-e hívásom Sandrától, miközben várok Harryre, hogy visszatérjen a zuhanyzásból. Nincs hívásom tőle. A kis boríték a képernyőm sarkában egy üzenetet jelez, talán Sandra elfoglalt és úgy döntött, ír nekem.
*Beszélnem kell veled.*
Felsóhajtok, ahogy elolvasom a küldő nevét, Zayn. Kitörlöm az üzenetet, aztán telefonomat visszateszem az asztalra. A kíváncsiság teljesen legyőz, miközben azon találom magam, hogy Harry telefonját keresem, a szívem kalapál, ahogy eszembe jut az utolsó alkalom, amikor a telefonjában szaglásztam. Az nem végződött jól.
Harry nem rejteget semmit. Nem tenne ilyet. Egy teljesen más helyzetben vagyunk most, mint korábban voltunk, csináltatott nekem egy tetoválást.
Csak nem fog elköltözni értem.
Nincs semmi, ami miatt aggódnom kell. Igaz?
Megnézem a szekrényt, miután nem látom az asztalon a telefonját, biztosan magával vitte a fürdőbe.
Nincs semmi, ami miatt aggódnom kell, csak stresszes vagyok és paranoiás.
Mielőtt elkezdeném megkérdőjelezni ezt, emlékeztetem magamat, hogy amúgy sem kellene átnéznem a mobilját, én dühöngenék, ha Harry ezt tenné velem. Bár valószínűleg azt csinálja, csak még nem kaptam el.
Kinyílik a hálószoba ajtaja, mire megugrom, mintha rajta kaptak volna valamin, amit nem kellene megtennem. Harry félmeztelen, a torna rövidnadrág van rajta, az alsónadrágja fekete vonala megmutatkozik, lábán nincs zokni.
- Jól vagy? – kérdezi, megdörzsölve a fehér törölközővel vizes haját.
Imádom, ahogy a haja feketének tűnik, amikor nedves, a zöld szemeivel való kontraszt olyan valami, amiről csak álmodozni lehet.
- Igen, ez nem volt egy hosszú zuhany – ülök le a székre.
- Siettem, hogy lássalak – hazudja.
- Éhes vagy, ugye? – mosolyodom el.
- Igen – vallja be egy szórakozott vigyorral.
- Gondoltam.
- Apukád még mindig alszik, itt fog maradni, miközben mi nem leszünk itthon?
- Eljössz? – nem tudom elrejteni izgatottságomat.
- Igen, azt hiszem. Ha béna, mint ahogy gondolom, hogy az lesz, csak egy éjszakát maradok.
- Oké – ragyogom, tudva, hogy nem fog elmenni korábban, csak fenn kell tartania a látszatot azzal, hogy panaszkodik erről. Harry megnyalja az ajkait, én pedig visszagondolok arra, amikor a lábaim között volt. – Kérdezhetek valamit? – teszem fel a kérdést neki. Szemei találkoznak az enyéimmel, és bólint.
- Igen? – ül le az ágyra.
- Amikor te… tudod, azért volt, mert a hajadat húztam?
- Mi? – nevet fel kissé.
- Amikor a hajadat húztam, tetszett? – pirulok el.
- Igen, tetszett.
- Ó – nem tudom elképzelni, milyen piros árnyalatú vagyok most.
- Ez furcsa neked? Hogy tetszett?
- Nem, csak kíváncsi vagyok – mondom neki őszintén.
- Mindenkinek vannak bizonyos dolgaik, amiket szeretnek szex közben, ez az egyik nekem. Bár nem tudtam ezt egészen mostanáig – mosolyodik el, egyáltalán nem befolyásoltan a témától.
- Senki nem csinálta ez még korábban? – ezt nehezen hiszem el.
- De, csinálták, de veled más.
- Ó – felelem tizedjére.
- Van valami, amit szeretsz és én még nem csináltam? – a kíváncsiság tiszta a szemeiben.
- Nincs, mindent szeretek, amit csinálsz.
- Igen, tudom, de van valami, amire már gondoltál, hogy megcsinálod, de még nem tettük meg?
Megrázom a fejemet.
- Ne legyél zavarban, bébi, mindenkinek vannak fantáziái.
- Nekem nincsenek – mondom neki.
Nem hiszem, hogy nekem vannak, semmi tapasztalatom nincs Harryn kívül, és nem tudok semmi mást azon kívül, amit már csináltunk.
- De igen, csak meg kell találnunk őket – mosolya kihívó, a gyomrom pedig megremeg.
- Pumpkin? – töri meg a beszélgetésünket apám hangja, és megkönnyebbülök, hogy hangja úgy tűnik, a nappaliból jön, nem a folyosóról.
Harry és én mindketten felállunk, hogy elhagyjuk a szobát.
- Elmegyek WC-re – mondom neki. Harry bólint, majd csatlakozik apához a nappaliban.
Amikor beérek a fürdőbe, Harry telefonja a mosdó szélén pihen. Nem tudom megállítani magamat. Azonnal a hívásnaplóba lépek, de nem mutat semmit. Újra megpróbálom, aztán az üzenetekre nézek. Semmi. Mindent kitörölt.

Chapter 207

Helló! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, nemrég értem haza Pestről a laptopom szervizéből, de már itt is van az új rész. És ez lényegében édes meg cuki, bár a végére nyilván kell egy kis bonyodalom, nehogy már ilyen jó dolgunk legyen. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. A közepe körül zárójelbe írtam, hogy az a játék, amiről beszélnek, melyik fejezetben olvasható, ha már valaki nem emlékszik rá :) Pénteken találkozunk ismét, szokás szerint.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 207

 
Harry szemszöge
- Louis, ha nem hívsz vissza, elmegyek megkeresni téged, akár berúgtam, akár nem – fenyegetőzök, túl erősen megnyomva a hívás vége gombot a mobilomon.
- Vissza fog jönni – biztosít engem az apja.
- Tudom! – kiabálok rá, aztán nagy léptekkel bemegyek a hálószobába. Mi a faszért van ő még mindig itt megint?
Semmi jó nem sül ki abból, ha Molly és Louis ugyanabban a szobában van.
Éppen ahogy elkezdem kitervelni, hogyan hagyjam el a lakást, hogy megkeressem őt, amikor nincs kulcsom, nincs autóm, és a véralkohol szintem jóval a megengedett felett van, hallom kinyitódni az első ajtót.
- A szobában van – feleli Richard hangosan, feltételezem, valamiféle figyelmeztetést próbál nekem adni fia megérkezéséről.
Kinyitom az ajtót, mielőtt azt Louis megtenné, majd oldalra lépek, hogy besétálhasson. Egy kicsit sem tűnik úgy, hogy meg lenne ijedve vagy aggódna a mély homlokráncolástól, ami az arcomon látható.
- Miért nem vetted fel a telefont, amikor hívtalak? – kérdezem.
- Mert megmondtam, hogy hamarosan elmegyek, és azt is tettem.
- Fel kellett volna venned, aggódtam.
- Aggódtál? – nyilvánvalóan meglepődött szóhasználatomon.
- Igen, aggódtam. Mi a fenéért voltál Mollyval?
- Nem tudom, Steph meghívott ebédelni és elhozta őt.
- Mi a faszért tenne ilyet? – kibaszott Steph. – Mit mondtak neked? Szemét volt Molly? – beszélek halkabban.
- Nem szemetebb, mint általában – húzza fel rám a szemöldökét.
- Steph egy ribanc, amiért elvitte Mollyt, mit mondtak?
- Nem tudom, de szerintem pletykálnak rólam az emberek – ráncolja a homlokát, majd leül a székre, hogy levegye a cipőjét.
- Mi? Milyen pletykát? – amit igazából kérdezni akarok az az, hogy „Kit kell megölnöm?”
Baszki, még mindig részeg vagyok. Hogy lehetséges ez? Már legalább három órája. Halványan emlékszem, hogy valamikor korábban azt mondták, hogy minden egyes ital után egy óra kell, hogy kijózanodjunk, meg vagyok baszva a következő tíz órára vegy mennyire. Nem hiszem, hogy jól emlékszem.
- Hallottál? – Louis hangja nyugodt, még aggódó is akár.
- Nem, bocs – motyogom.
- Szerintem azt beszélik az emberek, hogy Zayn és én… tudod? – pirul el az arca.
- Hogy ti mit?
- Hogy mi… lefeküdtünk – szemei fáradtak, hangja lágy.
- Ki beszéli ezt? – próbálom meg ugyanolyan szinten tartani a hangomat, mint Louis-é, a harag lassú égése ellenére is, ami épül bennem.
- Állítólag erről pletykálnak, Steph és Molly beszéltek erről.
Nem tudom, hogy megpróbáljam-e megvigasztalni őt, vagy engedjem, hogy átvegye az irányítást a dühöm. Túl részeg vagyok ehhez a szarhoz.
- Nem akarom, hogy úgy gondoljanak rám az emberek.
- Ne hallgass rájuk, kibaszott idióták. Ha pletykálnak, meg fogok bizonyosodni róla, hogy letisztázzam. Ne aggódj – ülök le mellé az ágyra.
- Nem haragszol rám? – kérdezi, kék szemei találkoznak az enyéimmel.
- De, mérges vagyok rád, amiért nem vetted fel a telefont és aztán kurvára Steph sem, de nem haragszom emiatt a pletyka szarság miatt, rád nem legalábbis, valószínűleg csak kitalálták, mert seggfejek akartak lenni – a gondolat, hogy ketten szarságokat beszélnek Louis-nak szándékosan megbántva az érzéseit, kibaszottul nagyon bosszant.
- Nem értem, miért hozta el Mollyt Steph, aztán Mollynak persze emlékeztetnie kellett engem, hogy lefeküdt veled – borzong meg. Ahogy én is.
- Ő egy kibaszott kurva, akinek rohadtul semmi dolga nincsen, csak visszaemlékeznie a napokra, amikor az agyát is szétdugtam.
- Harry – nyafog Lou a leíró emlékeztetőn.
- Bocs, érted, hogy mire gondolok.
- Még mindig részeg vagy? – kiveszi a nyakláncot a nyakából, majd az asztalra helyezi.
- Egy kicsit.
- Egy kicsit?
- Egy kicsit jobban, mint egy kicsit – mosolyodom el.
- Olyan furcsa vagy – forgatja a szemeit, aztán előveszi azt a rohadt tervezőt a fiókból.
- Hogyhogy?
- Részeg vagy és totál kedves vagy mindennel kapcsolatban, mármint mérges voltál, hogy nem vettem fel a telefont, de most… – néz fel az arcomra – megértő vagy? Azt hiszem, ez a jó szó, a Molly-dologgal kapcsolatban.
- Mire számítottál, hogy mit csinálok?
- Nem tudom, kiabálsz velem? Nem a legjobb a hidegvéred, amikor részeg vagy – válaszolja lágyan, meg tudom mondani, hogy próbál nem feldühíteni.
- Nem fogok kiabálni veled, csak nem akartam, hogy a közelükben legyél. Tudod, milyenek, főleg Molly, és nem akarom, hogy bárki is megbántson… semmilyen módon – próbálok meg kihangsúlyozni minden egyes szót.
- Nos, nem tették, de az érzéseim egy kicsit meg lettek bántva, hogy Steph elhozta őt anélkül, hogy figyelmeztetett volna. Tudom, hogy hülyeség, de most az egyszer csak egy normális ebédet akartam egy baráttal.
El akarom mondani neki, hogy Steph nem a jó választás barátnak, de tudom, hogy nincsen neki senki, eltekintve Liamtől és tőlem. És Zayntől. Többé nem, a Zayn szarságnak vége, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem fog felbukkanni itt egy ideig.

Louis szemszöge
- Steph akar csinálni egy búcsúbulit – mondom Harrynek, majd várok a reakciójára.
- Hová megy ő? Az LSU-ra?
- Nekem – magyarázom meg, kihagyva azt a kis részletet, hogy eláruljam, ő is jön velem Seattle-be.
- Elmondtad nekik, hogy elköltözöl? – mélyül el a hangja.
- Igen, miért ne tenném?
- Mert még nem döntötted el, igaz?
- Harry, Seattle-be megyek.
- Még mindig van egy kis időd, hogy gondolkozz rajta.
- Egyébként – váltok témát, Harry még mindig részeg, és úgy tűnik, nem hallgat rám – mit gondolsz erről a buliról? Azt mondta Steph, hogy lehetne ilyen vacsora partiféle, az ő lakásában összegyűlve egy buli helyett a diákszövetségi házban – magyarázom, majd átnézem a költözéses időbeosztásomat a jövőhétre. Nagyon remélem, hogy Sandra hamarosan visszahív azzal a lakással kapcsolatban, máskülönben nem lesz lakásom, amiben lakhatnék, amikor odaérek, és egy bőröndből kellene élnem és egy kis hotelszobában.
- Nem, nem megyünk.
- Miért nem? Ha az egy vacsora, nem lesz olyan rossz, nincs felelsz vagy mersz, vagy suck and go, tudod?
Harry felkuncog, aztán tiszta szórakozottsággal az arcán néz fel rám.
- Az suck and blow (87. fejezetben van ez a játék), Lou.
- Tudod, hogy mire gondolok! Ez lesz az utolsó alkalom, hogy látjuk… vagyis látom őket, és valamennyire a barátaim voltak, egy nagyon furcsa módon – nem akarok a „barátságom” kezdetére gondolni a csapattal.
- Majd később beszélünk róla, ettől a szartól megfájdul a fejem – nyög fel.
Legyőzötten felsóhajtok, meg tudom mondani a hangsúlyából, hogy nem fogja tovább folytatni a beszélgetést. – Gyere ide – ül le a matracra, majd kitárja a karjait nekem. Összecsukom a tervezőt és felállok a székről, hogy csatlakozzak hozzá az ágyon a lábai között állva, kezei a csípőmre vándorolnak. – Nem kellene mérgesnek lenned rám vagy valami? – néz fel rám egy ferde mosollyal.
- Kezdek túlterhelt lenni, Harry – vallom be.
- Túlterhelt mitől?
- Mindentől, Seattle, átmenni egy másik kampuszra, Liam távozása, a te kicsapásod…
- Hazudtam.
- Mi? – ujjaimat a haja köré fűzöm, és felemelem a fejét, hogy rám nézzen.
- Hazudtam a kicsapásról.
Mi?
- Miért? – lépek el egyet tőle, ő megpróbál visszahúzni, de nem engedem meg.
- Nem tudom, Louis – áll fel. – Mérges voltam, hogy kint voltál Zaynnel, meg ez az egész Seattle szarság.
- Szóval azért mondtad azt, hogy kicsaptam, mert dühös voltál rám? – tátom el a számat.
- Igen, illetve emiatt és még egy ok miatt.
- Milyen másik ok?
- Mérges leszel – sóhajt fel, szemei még mindig pirosak, de úgy tűnik, gyorsan józanodik ki.
- Mondd el.
- Azt gondoltam, rosszul érzed majd magad miattam és eljössz Angliába.
Nem tudom, mit gondoljak vallomásáról. Dühösnek kellene lennem, az vagyok, de örülök, hogy bevallotta, mielőtt más forrástól kellett volna megtudnom.
- Őszintén meglepődtem, hogy elmondtad az igazat, mielőtt valaki más tette volna meg.
- Én is – zárja össze a köztünk lévő távolságot, majd kezét a nyakamhoz teszi, ujjai íve elfedi az állam vonalát. – Kérlek, ne legyél mérges rám, egy seggfej vagyok.
- Ez szörnyű védekezés.
- Nem védem meg magamat, fasz vagyok. Tudom ezt, de szeretlek téged, és elegem van az összes szarságból. Tudom, hogy kitaláltad volna előbb vagy utóbb amúgy is, főleg ezzel a borzasztó kirándulással, amire az apámékkal mész.
- Szóval azért mondtad el nekem, mert tudtad, hogy rá fogok jönni?
- Igen.
- Titokban tartottad volna és akkor is megpróbáltál volna arra kényszeríteni, hogy Angliába menjek veled szánalomból?
- Lényegében.
Mi a fenét kellene mondanom erre? El akarom mondani neki, hogy ő őrült, nem az apám és abba kell hagynia, hogy engem irányítson, de helyette csak ott állok nyitott szájjal, mint egy hülye.
- Tudom, hogy ez elbaszott, nem tudom, miért vagyok olyan, amilyen. Csak nem akarlak elveszíteni, és kétségbeesett vagyok – meg tudom mondani az arckifejezéséből, hogy tényleg nem látja, milyen irányítónak hangzik.
- Nem próbálhatsz meg dolgokra kényszeríteni azzal, hogy hazudsz nekem és manipulálsz.
- Tudom.
- Nem, nem tudod, különben nem hazudtál volna.
- Sajnálom, tényleg. Be kell vallanod, hogy mindketten kezdünk egyre jobbak lenni ebben a kapcsolat szarságban.
Igaza van, egy elrontott módon tényleg sokkal jobbak vagyunk a kommunikációban, mint régen. Messze van a normálisan működő kapcsolattól, de a normális sosem volt a mi dolgunk.
- Szóval a házasság dolog, az sem fog rávenni, hogy elgyere?
- Majd beszélünk róla, amikor nem vagy részeg – szívem féktelenül dobog a mellkasomban, és biztos vagyok benne, hogy Harry is hallja.
- Nem vagyok annyira részeg.
- Túl részeg egy ilyenfajta beszélgetéshez.
- Mikor jössz vissza Sandpointból?
- Nem jössz?
- Nem tudom.
- Azt mondtad, hogy eljössz. Még soha nem utaztunk együtt korábban.
- Seattle – feleli.
- Igazából hívatlanul bukkantál fel ott, és másnap reggel elmentél.
- Részletkérdés – szorítja meg másik keze az oldalamat.
- Tényleg azt akarom, hogy elgyere, Liam hamarosan elköltözik – fájnak a szavak.
- És?
- És apukád nagyon szeretné, ha eljönnél, biztos vagyok benne.
- Dühös magára, mert egy hülye bírságot adtak nekem és egyetemi próbaidőn vagyok, a legkisebb elbaszás és befejeztem.
- Akkor miért nem jössz át a Seattle-i kampuszra velem?
- Nem akarom meghallani még egyszer a Seattle szót ma este, hosszú napom volt, és pokolian fáj a fejem most már.
- Berúgtál az apámmal és hazudtál a kicsapásról, beszélünk Seattle-ről – csattanok fel.
- Az a nadrág van rajtad, miközben elmentél, miután ugrattál vele, és nem fogadtad a hívásaimat – mosolyodik el. Nem tudok lépést tartani egyikünk hangulatával sem.
- Nem ugrattalak, és nem kell felhívnod olyan sokszor. Ez fojtogató.
- Fojtogató? – forgatja a szemeit, végighúzva nagyujját az alsó ajkamon.
- Igen, Molly leskelődőnek hívott téged – mosolyodom el gyengéd érintése alatt.
- Most? – folytatja ajkam átrajzolását, akaratlanul is elválnak egymástól.
- Igen – lehelem.
- Hmm…
- Tudom, mit csinálsz – nyúlok le, aztán elmozdítom kezét a csípőmről, ahol elkezdte ujjait a nadrágom övrésze alá csúsztatni.
- És mi az? – mosolyodik el.
- Megpróbálod elterelni a figyelmemet, így nem leszek rád mérges.
- És hogyan működik?
- Nem elég jól, ezen kívül apám itt van, kizárt dolog, hogy szexelek veled, amikor a másik szobában van.
- Ó, úgy érted, mint amikor megdugtalak pontosan itt – mutat az ágyra – míg anyám a kanapén aludt? Vagy amikor megdugtalak a fürdőben apáméknál, vagy a többszöri alkalomra, miközben Karen, Liam és apám lent voltak a hallban? Ó, várj, biztosan arra gondolsz, mint amikor ráhajoltál az asztalodra a munkahelyeden…
- Oké! Oké! Értem, értem – pirulok el, mire felnevet.
- Ne már, Pumpkin, feküdj le.
- Te beteg vagy – nevetek fel, és ellépek tőle.
- Hová mész? – biggyeszti az ajkát.
-Hogy megnézzem, mit csinál kint az apám.
- Miért? Hogy visszajöhess ide, és…
- Nem! A csudába, menj aludni vagy valami – örülök, hogy még mindig játékos, de még mindig bosszús vagyok, hogy hazudott nekem, és hogy olyan makacs Seattle-lel kapcsolatban.
Biztosra gondoltam, hogy amikor hazaérek az ebédről, Harry mérges lesz rám, amiért nem vettem fel a telefont, soha nem feltételeztem, hogy kibeszéljük és ilyen megértő lesz, és bevallja, hogy hazudott a kicsapásról. Talán Steph biztosította őt, hogy úton voltam, így volt ideje Harrynek lenyugodni, viszont Steph telefonja az asztalon volt, amikor megfordultam…
- Azt mondtad, hogy Steph nem vette fel, amikor hívtad? – kérdezem tőle.
- Igen, miért?
- Csak kíváncsi voltam – Steph valószínűleg csak bosszantani akarta Harryt és még jobban felhúzni őt. Nem vagyok biztos benne, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.
- De miért? – hangja színtelen
- Mondtam neki, hogy szóljon neked, úton vagyok.
- Ó – néz el.
- Kimegyek, csatlakozhatsz hozzánk, ha akarsz.
- Fogok, csak átöltözök.
Bólintok, majd lenyomom a kilincset.
- De mi lesz az apáddal? Nemrég jött vissza az életedbe, te meg el fogsz menni? – szavai megállítanak léptemben.
Beletelik egy pillanatba, hogy összeszedjem magamat, mielőtt távozom a szobából. Amikor a nappaliba érek, apám megint alszik. A mértéktelen ivás délben biztosan kimerítő. Kikapcsolom a tévét, majd a konyhába indulok, hogy igyak egy pohár vizet. Harry szavai, hogy olyan hamar elmegyek, miután újra láthatom apámat, folyamatosan újrajátszódnak a fejemben. Nem tehetem félre a jövőmet az apámért, akit kilenc éve nem láttam. Ha a körülmények mások lennének, fontolóra venném, hogy újra elgondolkozzak ezen, de ő az, aki elhagyott engem.
Amikor elérem a hálószobaajtót, meghallom Harry hangját.
- Mi a fasz volt ez a szar ma? – feleli, hangja elfojtott.
Az ajtóhoz nyomom a fülemet, egyszerűen csak be kellene sétálnom, de van egy olyan érzésem, hogy nem szándékolt, hogy meghalljam a beszélgetést.
- Leszarom, nem kellett volna megtörténnie. Most totál ki van akadva meg minden szar, neked meg azt kellene tenned, hogy… – a mondat többi részét nem értem. – Ne baszd ezt el – csattan fel Harry.
Kivel beszél? És mit kellene csinálna? Steph az? Vagy rosszabb, Molly?
Hallom közeledni a lépéseit az ajtóhoz, majd átlépkedek a folyosón, hogy a fürdőbe menjek, és becsukom az ajtót.
- Louis? – kopogtat ujjperceivel a fán.
Kinyitom az ajtót, tudom, hogy összezavarodottan kell megjelennem. Szívem dübörög a mellkasomban, hasam pedig csomóban van.
- Telefonáltál valakivel? – kérdezem, hangom túl vékony.
- Miért?
- Csak kérdezem, azt hittem, hallottalak téged beszélni – vonok vállat, ő meg elnéz.
- Hol van apukád? Alszik? – vált témát gyorsan.
A paranoia elkezd beszivárogni a gondolataimba, ahogy követem Harryt vissza a hálószobába.

Chapter 206

Helló! :)

A nagy itthonlétben és fordításban majdnem elfelejtettem hozni az új részt :D De eszembe jutott szerencsére, itt is van, és hát... ha eddig azt írtam, hogy érdekes dolgok voltak a korábbiakban, akkor ebben duplán azok vannak, tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok a fejleményekről, írjatok bátran :) A közepe tájékán szóba kerül Louis anyja, aki itt most nem Jay, hanem Carol lesz. Több ok miatt is. Egyrészt még az első évadban ez volt a neve, másrészt pedig Jayt képtelenség úgy elképzelni, ahogyan ebben a sztoriban le van írva. Csak gondoltam, szólok, ha valaki nem értené a helyzetet. Kedden nem tudom még, hogy pontosan mikor jön az új rész, valószínűleg csak este körül, mert reggelről Pestre kell mennem a laptopomat megjavíttatni, és fogalmam sincs, mikor érek haza. Ebből kifolyólag, lehet még hétfőn jelentkezem, nem tudom, ez addig még kiderül, csekkoljátok a blogot majd.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 206

Louis szemszöge

Mire az autómhoz érek, máris azt kívánom, bárcsak a hálószobában maradtam volna Harryvel és a játékos hangulatával, de túl sok dolgom van. Vissza kell hívnom a nőt a Seattle-ben lévő lakással kapcsolatban, vennem kell pár dolgot a kirándulásra Harry családjával, és ami a legfontosabb, ki kell tisztítanom a fejemet Seattle-lel kapcsolatban. Az, hogy Harry felajánlotta nekem a házasságot, majdnem megingatott, de tudom, hogy nem fogja komolyan gondolni holnap. Kétségbeesetten próbálom nem túlgondolni a szavait és engedi nekik, hogy máshogy gondoljam, de ez sokkal nehezebb, mint azt vártam.

„Összeházasodhatunk, ha engem választasz.”

Meglepődtem, le voltam sokkolva tényleg, amikor kimondta a szavakat. Annyira nyugodtan tűnt, olyan semleges volt a hangja, mintha azt jelentené be, hogy vacsorázunk. Bár én jobban tudom, tudom, hogy túl sokat ivott, és kezd kétségbeesett lenni. Az ital és a kétségbeesése, hogy távol tartson Seattle-től, az egyetlen szilárdság ajánlata mögött. Ennek ellenére nem tudom nem újrajátszani őket a fejemben. Szánalmas, tudom, de ezzel rendben vagyok.

Mire a Targethez érek, még mindig nem hívtam fel a nőt, Sandra a neve, úgy hiszem, hogy megbeszéljük a lakást. Ami egy szép darab, közel sem olyan nagy, mint a Harryvel való lakásom, de elég szép és meg tudom engedni magamnak, hogy ott éljek egyedül. Nincs könyvespolc a falakon, vagy téglafal, amit már annyira megimádtam, de elég jó lesz.

Felhívom őt, miután itt befejeztem, ígérem meg magamnak. Készen állok erre, Seattle-re. Készen állok arra, hogy megtegyem ezt a lépést a jövőm felé, azóta várok erre, amióta csak emlékszem.

A kosaram random dolgokkal van tele, igazából egyikre se lesz szükségem a kiránduláson, hanem a lakásban majd. Mosogatógép tisztító, fogkrém, új szemétlapát. Miért veszem ezt meg, ha amúgy is elköltözöm? Visszateszem a szemétlapátot néhány színes zoknival együtt, amiket bedobtam a kosárba különösebb ok nélkül. Ha Harry nem jön velem, elölről kell kezdenem, új edényeket kell vennem, új mindent. Hálás vagyok, hogy a lakás be van rendezve, ez egy hatalmas megkönnyebbülés, és legalább egy tucat dolgot levesz a vállamról, amit meg kell csinálnom, mielőtt beköltözöm.

A Target után nem igazán vagyok biztos benne, hogy mihez kezdjek magammal. Nem akarok visszamenni a lakásba Harryhez és az apámhoz, de nem tudok máshová menni. Három napot fogok tölteni Liammel, Kennel és Karennel, így nem akarok az ő házukba menni és zavarni őket. Tényleg szükségem van barátokra. Vagy legalább egy barátra. Felhívhatnám Kimberlyt, de valószínűleg elfoglalt azzal, hogy a költözésüket tervezze és az esküvőt. Szerencsés lány. Nem az esküvő miatt, hanem mert Christian vele megy Seattle-be, persze az ő vállalata meg minden, de őszintén meg tudom mondani abból, ahogy ránéz Kimberlyre, hogy bárhová követné őt.

Miközben átgörgetem a telefonomat, hogy felhívjam Sandrát, majdnem rámegyek Steph nevére a képernyőn. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinál? Harry valószínűleg megőrülne, ha felhívnám Steph-et, hogy lógjunk együtt. Azonban nincs abban a pozícióban, hogy megmondja, mit csináljak, teljesen ellenséges a nap közepén.

Felhívom Step-et, döntöm el, miközben kicsöng a telefon.

- Louis! Mi a helyzet? – szólal meg hangosan, megpróbálva átbeszélni a háttérben lévő hangokat.

- Semmi, a Target parkolójában ülök.

- Ó, jól szórakozol akkor? – nevet fel.

- Nem igazán, te mit csinálsz?

- Semmit, megyek ebédelni egy barátommal.

- Ó, oké. Nos, hívj fel később vagy valami – felelem.

- Találkozhatsz velünk, ha akarsz, az Applebee’s-be megyünk, pont a kampuszon kívül – az Applebee’s Zaynre emlékeztet, de a kaja hihetetlen volt, és ma még nem ettem.

- Oké, elmegyek. Biztos vagy benne, hogy ez rendben van? – kérdezem.

- Igen! Hozd ide a seggedet. Körülbelül tizenöt percen belül ott leszünk – hallok becsukódni egy kocsiajtót a háttérben.

Felhívom Sandrát útközben a kampuszra, és hagyok neki egy hangpostát, hogy hívjon vissza, amikor lesz rá lehetősége. Nem tudom figyelmen kívül hagyni a megkönnyebbülést, amit érzek, amikor a hangpostája szólal meg a hangja helyett.

Az Applebee’s nagyon zsúfolt, mire megérkezem, és nem látom Steph-et, ahogy átvizsgálom a termet a világosbíbor színű hajat keresve.

- Mennyi? – kérdezi tőlem a hosztesz egy barátságos mosollyal.

- Három, azt hiszem? – Steph azt mondta, hogy egy barátjával van, szóval feltételezem, csak egy emberre gondolt.

- Adhatok neked egy boxot a biztonság kedvéért – mosolyodik el a lány, aztán elvesz négy étlapot a mögötte lévő állványról.

Követem őt a boxhoz az étterem hátsó része felé, majd várok Steph-re, hogy megérkezzen. Megnézem a telefonomat bármilyen üzenetért Harrytől, de nincs semmi, valószínűleg elaludt mostanra. Amikor felnézek, az adrenalinszintem azonnal az egekbe szökik a lángoló rózsaszín haj látványára.

Harry szemszöge

- Hová szaladt el? – kérdezi tőlem Richard, amikor a konyhába sétálok.

- Igazából nem tudom, valószínűleg a boltba – nyitom ki a szekrényt, keresve valamit, amit ehetek. Fel kell szívnia valaminek a bennem lévő italt.

- Olyan mérges ránk – válaszolja.

- Igen, az – nem tehetek róla, de elmosolyodom, ahogy az arca kipirult dühében, az oldalainál ökölbe szorított kezei. Dühös volt. Ez nem vicces… vagyis az, de nem kellene annak lennie.

- Louis haragtartó?

- Nyilvánvalóan nem, a konyhánkban vagy és megeszed az összes rohadt gabonapelyhemet – rázom meg az üres dobozt, mire elmosolyodik.

- Azt hiszem, igazad van.

- Igen, általában igazam van – jegyzem meg. Ez nem is lehetne messzebb a kibaszott igazságtól. – Szívás lehet, hogy most bukkantál fel, amikor kevesebb, mint egy hét múlva elköltözik – helyezem a Tupperware tárolót a mikróba, nem vagyok benne pontosan biztos, hogy mi van benne, de éhes vagyok és túl részeg, hogy főzzek magamnak, Louis pedig nincs itt, hogy főzzön nekem. Mi a faszt fogok csinálni, amikor elhagy engem?

- Igen, csak örülök, hogy Seattle nincs túl messze.

- Anglia igen.

- Nem fog Angliába menni – mondja nekem.

- Te mi a faszt tudsz? Mióta ismered őt, két napja? – a mikró kellemetlen csipogása zavar meg minket.

- De ismerem Carolt, ő pedig nem menne Angliába.

- Louis nem az anyja, én meg nem vagyok te – visszatért ahhoz a bosszantó részeghez, aki tegnap volt.

- Oké – von vállat.

Louis szemszöge

Molly.

Imádkozom, hogy ne azért legyen itt, hogy velem találkozzon, de amikor Steph megjelenik mögötte, visszasüllyedek a boxba.

- Szia, Louis – ül le velem szemben Steph, közel csúszva a falhoz, így az „egyik barátja” leülhet mellé.

Miért hívna meg engem, hogy vele és Mollyval ebédeljek?

- Rég nem találkoztunk – feleli nekem Molly.

Nem tudom, hogy mit mondjak akármelyiküknek is. Fel akarok kelni és kisétálni, de helyette félig elmosolyodom.

- Igen – válaszolom.

- Rendeltél már? – kérdezi Steph, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az egyetlen ellenségemet hozta el magával.

- Nem – nyúlok a táskámba, hogy elővegyem a telefonomat.

- Nem kell apucit hívni, nem harapok – vigyorodik el Molly.

- Nem akartam hívni Harryt – mondom neki, azt terveztem, hogy írok neki, ez egy egyértelmű különbség.

- Persze, hogy nem – nevet fel.

- Hagyd abba, azt mondtad, kedves leszel – csattan fel rá Steph.

- Miért jöttél egyáltalán? – kérdezem a lánytól, akit az egész világon mindenkinél jobban gyűlölök.

- Éhes vagyok – von vállat, nyilvánvalóan gúnyolódva velem.

- Egyszerűen csak mennem kellene – fogom meg a pulóveremet, és megmozdulok, hogy felkeljek.

- Ne, maradj! Kérlek, elköltözöl, én pedig nem foglak többé látni – biggyeszti az ajkát Steph.

- Mi?

- Néhány nap múlva elmész, nem?

- Ki mondta ezt neked?

Molly és Steph egymásra néznek, mielőtt Steph válaszol.

- Zayn, azt hiszem, bár nem számít. Azt gondoltam, elmondod nekem.

- El akartam, csak sok minden történt – elmagyaráznám, ha Molly nem lenne itt.

- Akkor is szerettem volna, ha elmondod nekem, én voltam az egyik első barátod itt – ölti ki az alsó ajkát, én pedig hálás vagyok, amikor egy pincér érkezik meg, hogy felvegye az italrendelésünket.

Míg Steph és Molly megrendelik a szódájukat, írok Harrynek.

*Valószínűleg alszol, de Steph-el ebédelek, és elhozta Mollyt :/* Küldöm el, majd újra felnézek rájuk.

- Izgatott vagy, hogy elmész? Mit fogtok csinálni Harryvel? – kérdezi Steph.

Vállat vonok, aztán körbenézek a teremben. Nem beszélem meg a kapcsolatomat a Sátán lánya előtt.

- Beszélhetsz előttem, bízhatsz bennem, nem érdekel a rohadt unalmas életed – nevet ki Molly, kortyolva egyet a szívószálával.

- Bízni benned? – nevetek fel, majd megrezzen a telefonom.

*Gyere haza.*

Nem tudom, mit vártam, hogy mit fog mondani, de csalódtam a tanácsában, vagy annak hiányában.

*Nem, éhes vagyok.*

- Nézd, te és Harry aranyosak vagytok meg minden, de nem igazán érdekel már a kapcsolatotok. Megvan a sajátom, ami miatt aggódjak most – tájékoztat Molly.

- Jó neked – sajnálom akárki is az az idióta.

- Mikor fogunk találkozni ezzel a titokzatos pasival? – kérdezi Steph a barátnőjétől.

- Nem tudom, nem most – állítja őt le Molly. – Egyébként mennyire vagy mérges Zaynre, hogy azt tervezi, börtönbe juttatja Harryt? – feleli Molly, mire majdnem kiköpöm a vizemet.

- Megpróbálom megállítani, hogy ez történjen – annak a gondolata, hogy Harry börtönbe megy, jeget küld végig az ereimen.

- Sok szerencsét hozzá, kivéve, ha azt tervezed, hogy dugsz Zaynnel, nincs semmi, amit tehetsz – vigyorodik el, neon zöld körmeit piszkálva az asztalon.

- Az nem választási lehetőség – morgom.

*Van valamim, amit megehetsz itt. De komolyan, gyere haza, mielőtt történik valami, és nem tudlak megmenteni.*

Megmenteni? Mitől? Mollytól és Steph-től? Steph a barátom, és már egyszer bebizonyítottam korábban, hogy elbírok Mollyval, és egy pillanat alatt megtenném újra. Molly bosszantó és ki nem állhatom őt, de nem félek tőle, mint régen.

Meg tudom mondani Harry perverz üzenetéből, hogy még mindig részeg.

*Komolyan mondom, gyere el onnan.* Küldi, amikor nem válaszolok.

Telefonomat a táskámba teszem, aztán a Steph-ékre figyelek.

- Már megtetted korábban, akkor mi a különbség? – feleli Molly.

- Tessék?

- Nem ítéllek el, dugtam már Harryvel és Zaynnel én is – emlékeztet engem. Annyira frusztrált vagyok, hogy ordítani akarok.

- Nem feküdtem le Zaynnel – szűröm ki a fogaim között.

- Persze – forgatja a szemeit, mire Steph haragos pillantást vet rá.

- Ez csak egy pletyka – mondja neki Steph.

- Mhmm…

- Valaki ezt mondta? Hogy lefeküdtem Zaynnel? – kérdezem tőlük.

- Nem – válaszolja Steph, mielőtt Molly megszólalhatna. – Eleget beszéltünk Zaynről, Seattle-ről akarok tudni. Harry is megy?

- Igen – hazudom. Nem akarom bevallani, főleg nem Molly előtt, hogy Harry nem hajlandó csatlakozni hozzám Seattle-ben.

- Szóval egyikőtök sem lesz már itt többé? Az olyan furcsa lesz – feleli Steph.

Furcsa lesz újrakezdeni egy új kampuszon, mindazok után, amiken keresztülmentem itt. Bár pontosan ez az, amire szükségem van, egy új kezdet. Ez az egész hely árulásokkal és hamis barátságokkal fertőzött.

- Össze kellene jönnünk ezen a hétvégén, egy utolsó hurrá – ajánlja Steph.

- Ne, ne bulit – nyögök fel.

- Nem buli, csak a mi csapatunk. Legyünk őszinték, valószínűleg sosem fogjuk újra látni egymást, Harrynek meg együtt kellene lógnia a régi barátaival legalább még egyszer – mondja Steph.

- Én nem leszek ott, ne aggódj – forgatja a szemeit Molly.

Az ételünk megérkezik, de már elment az étvágyam. Tényleg azt beszélik az emberek, hogy lefeküdtem Zaynnel? Harry hallotta már ezt az állítólagos pletykát? Tényleg börtönbe juttatná Zayn Harryt? Fáj a fejem.

- Beszélj Harryvel és szólj, megtarthatnánk valaki lakásában. Még a miénkben is, úgy semmilyen random faszfej nem fog felbukkanni – feleli Steph.

- Nem tudom, hogy tetszeni fog-e neki az ötlet – mozdul le a szemem a telefonom képernyőjére. Három nem fogadott hívás.

*Vedd fel a telefont.*

*Elmegyek, miután eszem, nyugodj meg. Igyál egy kis vizet.*

- Kellene, hogy tetsszen neki az ötlet, mi már régóta a barátai voltunk, mielőtt te megérkeztél és tönkretetted őt – mondja nekem Molly.

- Nem tettem őt tönkre.

- De igen. Harry annyira más most már, nem is hív már fel a barátai közül senkit.

- Barátai – gúnyolódok. – Egyikőtök sem hívja fel őt se, az egyetlen, aki kapcsolatba lép vele, az Niall – jegyzem meg, emlékezve arra, hogy láttam a nevét Harry legutóbbi hívásai között.

- Azért, mert tudjuk, hogy… – kezdi el Molly, de Steph a levegőbe emeli a kezét.

- Elég, ó, Istenem – nyög fel, megdörzsölve a halántékát.

- Becsomagoltatom a kajámat és hazamegyek, ez egy rossz ötlet volt – mondom neki. Nem tudom amúgy se, mit gondolt, hogy Mollyt idehozta, legalább figyelmeztethetett volna.

- Sajnálom, azt hittem, kijöttök egymással, mivel már nem próbál Harryvel dugni – néz Steph Mollyra.

- Kijövünk egymással, jobban, mint korábban – jegyzi meg Molly. Le akarom törölni azt a vigyort az arcáról. Steph telefonja félbeszakítja erőszakos gondolataimat.

- Harry az, ő hív – tartja felém a telefonját, hogy lássam.

- Nem írtam neki vissza, egy perc és felhívom – mondom neki, Steph pedig nem fogadja a hívást.

- Jézusom, ennyire leskelődő? – harapja le Molly egy sült krumpli végét.

Megharapom a nyelvemet, aztán egy elvitelre való dobozt kérek a pincértől. Alig nyúltam hozzá a kajámhoz, de nem akarok jelenetet rendezni egy étterem kellős közepén.

- Kérlek, gondolkozz el a szombaton, ilyen vacsorázós dologgá is alakíthatjuk egy buli helyett – ajánlja Steph. – Kérlek? – a legjobb mosolyával ajándékoz meg.

- Meglátom, mit tehetek, de szombat reggelig kirándulunk.

- Kiválaszthatod az időpontot.

- Majd szólok – mondom neki, majd kifizetem a számlámat.

Nem tetszik az ötlet, de egy módon igaza van, már soha nem látjuk egymást újra. Harry elmegy valahová, talán nem Seattle-be, de nem fog itt maradni most a kicsapása miatt, és találkoznia kellene a régi barátaival még egy utolsó alkalommal.

- Megint hív – mondja nekem Steph, nem zavartatja magát, hogy megpróbálja elrejteni szórakozottságát.

- Mondd neki, hogy úton vagyok – állok fel, aztán az ajtó felé indulok.

Amikor visszafordulok, Steph és Molly beszélgetnek, Steph telefonja pedig az asztalon pihen előttük.

Chapter 205

Helló! :)

Meg is hoztam a fejezetet, ami hát... vannak benne komoly, fontos és meglepő dolgok, mégis a legnagyobb része édes, leginkább Harrynek köszönhetően :D :3 Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. A közepe körül van, hogy zárójelbe tettem, hogy őket, amikor Louis apja beszélt, mert nem igazán értettem, hogy mire gondolt, ha van tippetek, írjátok meg nyugodtan :) És mára szerintem ennyi is, pénteken találkozunk újra.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 205

Harry szemszöge

- Még egy? – kérdezi tőlem a csapos, akinek már megtanultam, hogy a neve Betsy.

Az én potenciális ivótársam, Richard, negyedjére tűnt el a mosdóban, mióta megérkeztünk. Van egy olyan érzésem, hogy Betsy kedveli Richardot valamennyire, amitől kurvára nagyon kellemetlenül érzem magamat.

Egy bólintással elküldöm a testes nőt, aztán várok az italomra. Most már délután két óra is elmúlt, és már négy pohárral megittam, ami nem lenne olyan rossz, ha nem tiszta bourbon whisky lenne.

Gondolataim homályosak, dühöm pedig még nem hagyott alább. Nem tudom, hogy kire vagy mire legyek mérgesebb, így feladtam az indoklást, és az általános állapot mellett döntöttem, miszerint kurvára ki vagyok akadva.

- Tessék – csúsztatja elém az italomat Betsy, miközben Richard közvetlenül mellettem foglalja el a bárszéket. Az a benyomásom volt, hogy megértette a köztünk lévő üres szék fontosságát, azt hiszem, még sem.

- Rendeltél nekem másikat? – fordul hozzám, végighúzva kezét szakállának durva anyagán. A hang undorító.

- Le kellene vágnod azt – ajánlom valamennyire ittas véleményemet.

- Ezt? – csinálja azt a dolgot a kezével megint.

- Igen, azt. Nem néz ki jól – nevetek fel félig.

- Nincs gond vele, melegen tart – nevet, aztán iszok egy kortyot, hogy megállítsam magamat attól, hogy csatlakozzak hozzá. – Betsy! – kiáltja, a nő bólint és elveszi üres poharát a pultról. – Elmondod, hogy miért iszol?

- Nem – mozgatom körben a whiskymet, amitől a jegek a pohárnak ütődnek.

- Rendben, akkor nincs kérdés, csak ital.

Az iránta való gyűlöletem legnagyobb részben eltűnt, egészen addig, amíg el nem képzelem a tíz éves, barna hajú fiút, aki az anyja üvegházában rejtőzködik. Kék szemei tágak, félelemmel teliek majdnem, amíg a szőke lány a kibaszott kardigánjában fel nem bukkan, hogy meg megmentse a napot.

- Egy kérdés – erőlteti.

Veszek egy mély lélegzetet és még egy nagyobb kortyot is, hogy lenyugtassam magam attól, hogy valami ostoba dolgot csináljak, még ostobábbat, minthogy a párom alkoholista apjával iszom együtt.

- Egy – forgatom a szemeimet, ez a család és a kurva kérdéseik.

- Kicsaptak ma az egyetemről?

Elnézek, gondolkozva a kérdésen, bárcsak ne ittam volna meg négy… nem, öt pohárral.

- Nem, de Louis azt hiszi, igen – vallom be.

- Miért hiszi ezt? – kíváncsi fasz.

- Mert azt mondtam neki, hogy igen, ez elég vallomás egy estére.

- Tégy, ahogy akarsz – mosolyodik el, majd felemeli a poharát, hogy koccintson az enyémmel, de elhúzódom, megrázva a fejemet.

Meg tudom mondani a nevetéséből, hogy nem várta tőlem, hogy koccintok vele amúgy se, és nagyon szórakoztatónak talál engem, ugyanúgy ahogy én nagyon bosszantónak őt. Egy Richard kora körül lévő nő megjelenik az oldalánál, és elfoglalja a mellette lévő bárszéket. Vékony karját Richard válla köré fonja, aki nyíltan köszönti őt. A nő nem tűnik a hajléktalan típusnak nekem, de nyilvánvalóan ismeri Richardot. Valószínűleg ideje legnagyobb részét ebben a szar bárban tölti Richard. Figyelemelterelését arra használom, hogy megnézzem, van-e üzenetem vagy hívásom Louis-tól, semmi.

Meg vagyok könnyebbülve, de bosszankodok is, hogy még nem próbált meg beszélni velem, megkönnyebbültem, mert részeg vagyok, de bosszús, mert máris hiányzik. Minden egyes bourbon whiskytől, ami lecsúszik a torkomon, még jobban akarom őt, növeli a hiányától jelenlévő ürességet.

Baszki, mit tett velem Louis?

Annyira rohadtul dühítő, mindig megpróbál a határaimhoz lökni engem. Ez szó szerint olyan, mintha csak ülne, és új módokat dolgozna ki arra, hogy feldühítsen. Ami azt illeti, valószínűleg ezt csinálja. Valószínűleg törökülésben ül az ágyon azzal a hülye kibaszott tervezővel az ölében, egy toll van a fogai között és még egy a füle mögött, kitalálva, hogy mit tegyen vagy mondjon, hogy az őrületbe kergessen.

Most már hat hónapja vagyunk együtt, hat hónapja. Ez egy rohadt hosszú idő, hosszabb, mint amit valaha is gondoltam, hogy el bírok viselni, hogy csak egy valakivel töltsem el. Persze nem jártunk egész végig, és sok úgy telt el, nem úgy pazarolódott el, hogy megpróbáltam távol maradni tőle.

- Ő itt Nancy – töri meg a gondolataimat Richard hangja. Bólintok a nőre, majd visszanézek lefelé a bárpult sötét fájára. – Nancy, ez a jól nevelt fiatalember Harry. Ő az én Pumpkinom párja – feleli büszkén. Miért lenne büszke arra, hogy a fiával járok?

- Louis-nak van barátja?! Itt van most? Imádnék végre találkozni vele, Richard olyan sokat mesélt már róla!

- Nincs itt – morgom.

- Az nagy kár, hogy ment a szülinapi bulija? Múlthétvégén volt, igaz? – kérdezi Nancy.

Mi van?

Richard rám néz, nyilvánvalóan arra várva, hogy menjek bele a hazugságába.

- Igen, jó volt – jelenti ki, aztán megissza az itala maradékát.

- Az jó, ó, itt is van!

Szemeim megkeresik az ajtót, hogy lássam, kiről beszél. Egy túl vékony barna hajú lány sétál át a kis helyen, majd hozzánk. Ez kezd túlságosan is rohadtul zsúfolt lenni.

- Még egyet – emelem fel a levegőbe az üres poharamat. Egy szemforgatás és egy elsuttogott „seggfej” után megkapom az újabb italomat.

- Ő a lányom, Riley – tájékoztat Nancy.

Riley olyan szemekkel néz rajtam végig, mintha pókok lennének rajtuk. Ezen a csajon túl sok smink van.

- Riley, ő Harry – szólal meg Richard, de én továbbra is figyelmen kívül hagyom a lányt.

Sok hónappal ezelőtt valószínűleg figyeltem volna egy kicsit az elkeseredett lányra. Talán még meg is engedtem volna, hogy leszopjon itt az undorító mosdóban, de most csak azt akarom, hogy ne bámuljon már rám.

- Nem hiszem, hogy lejjebb megy anélkül, hogy levennéd – szólok rá, ahogy kellemetlen módon húzogatja lefelé a pólója szélét, hogy megmutassa a kis dekoltázsát, amije van.

- Tessék? – fújtatja, keskeny csípőjére helyezve a kezeit.

- Hallottál.

- Oké, oké. Csak nyugodjunk meg szépen – teszi a kezeit Richard a levegőbe.

Azzal Nancy és a ribanc lánya elsétálnak, hogy keressenek egy asztalt.

- Szívesen – felelem Richardnak, mire megrázza a fejét.

- Te egy gonosz rohadék vagy – mielőtt reagálhatnék, hozzáteszi: – Éppen, ahogy szeretem (őket).

Három itallal később alig bírok a bárszéken ülni. Richardnak, aki nyilvánvalón a megélhetéséért iszik, szó szerint, úgy tűnik, ugyanolyan problémája van, ahogy túlságosan is közel hajol hozzám.

- Szóval, mikor kiengedtek, két mérföldet kellett sétálnom! Természetesen el kezdett esni az eső – mesél nekem továbbra is az utolsó alkalomról, amikor letartóztatták. Tovább iszom az italomat, és azt tettetem, hogy nem hozzám beszél. – Ha meg kéne tartanom a titkodat, legalább el kellene mondanod, hogy miért – valahogy tudtam, hogy várni fog, amíg teljesen részeg nem leszek, hogy felhozza ezt megint.

- Könnyebb, ha azt hiszi, hogy kicsaptak – vallom be.

- Hogyhogy?

- Mert azt akarom, hogy Angliába jöjjön velem, ő meg Seattle-be próbál menni.

- Nem értem – szorítja meg az orrnyergét.

- A fiad el akar hagyni engem, én pedig nem engedhetem, hogy ez megtörténjen.

- Szóval azt mondod neki, hogy kicsaptak az iskolából, így nem fog elmenni Seattle-be?

- Lényegében.

- Ez nagy hülyeség.

- Tudom – kibaszottul nagyon hülyén hangzik, amikor kimondjuk hangosan, de az elbaszott fejemben valahogy van értelme. – Ki vagy te, hogy tanácsod adj, egyébként is?

- Senki, csak azt mondom, hogy úgy fogod végezni, mint én, ha így folytatod.

El akarom küldeni őt a picsába, és megmondani neki, hogy foglalkozzon a saját rohadt dolgával, de amikor ránézek, ugyanazt a hasonlóságot látom, amit észrevettem, amikor először leültünk a bárban. Baszki.

- Ne mondd el Louis-nak – emlékeztetem őt.

- Nem fogom. Még egy kör – szól Betsynek. A nő rámosolyog, majd elkezdi elkészíteni az italainkat. Nem hiszem, hogy elbírnék még egyet.

- Én jól vagyok, három szemed van – mondom neki.

- Több marad nekem – von vállat.

- Szar barát vagyok – gondolom magamban, azon gondolkozva, hogy Pumpkin… baszki, Louis mit csinál most.

- Szar apa vagyok – feleli Richard, túl részeg vagyok, hogy felfogjam a különbséget a gondolkozás és a beszéd között.

- Menj arrébb – mondja egy férfihang Richardnak balról.

Odapillantok, és egy alacsony embert látok meg, akinek még Richardnál is nagyobb szakálla van.

- Nincs több szék – válaszolja lassan Richard.

-Nos, akkor jobb, ha felkelsz – fenyegetőzik a férfi. Baszki, ezt ne. Ne most.

- Nem megyünk sehova – küldöm el az embert.

Elköveti azt a hibát, hogy megfogja Richard gallérját, és kényszeríti őt, hogy felálljon.

Louis szemszöge

A jóga utáni séta vissza az autómhoz sokkal hosszabbnak érződik, mint általában. Harry kicsapásának súlya és a Seattle-be való költözés a meditáció alatt lekerült rólam, de most, azokon a falakon kívül a súly visszatért és megtízszereződött.

Amint elkezdek kikanyarodni a parkolóhelyemről, megrezzen a telefonom az anyósülésen. Harry az.

- Helló? – mozgatom meg a sebességváltót a leparkoláshoz.

- Te vagy Louis? – hallatszik át a készüléken egy nő hangja, mire a szívem megáll.

- Igen?

- Jó, itt van velem apukád és…

- A párja – hallom Harryt felnyögni a háttérben.

- El kell jönnöd értük, mielőtt valaki hívja a zsarukat – mondja nekem a nő.

- Zsarukat hívni? Hol vannak? – indítom el a kocsit.

- A Dizzy’s-nél a Lamar Avenue-n, ismered a helyet?

- Nem, de megtalálom – szakítom meg a hívást, majd kikeresem az útvonaltervet a bárhoz.

Mi a fenéért van Harry és az apám egy bárban délután háromkor? Egyáltalán mi a fenéért van Harry és az apám együtt? Ennek nincs semmi értelme számomra, és mi van a rendőrökkel? Mit csináltak? Meg kellett volna kérdeznem a nőtől a telefonon. Csak remélni tudom, hogy nem verekedtek egymással, az az utolsó dolog, amire bármelyikünknek is szüksége van.

Képzeletem elszabadul, mire a bárhoz érek, és már arra a következtetésre jutottam, hogy Harry valószínűleg meggyilkolta az apámat vagy fordítva. Nincsenek rendőrautók a kis bár előtt, ez egy jó jel, feltételezem.

Közvetlenül az épület előtt parkolok le, majd besietek, azt kívánva, bárcsak egy pulóver lenne rajtam a póló helyett.

- Itt is van! – szólít meg az apám hangja. Meg tudom mondani, hogy részeg, ahogy hozzám botladozik. – Látnod kellett volna, Pumpkin! Harry egyszerűen ellátta a baját valami kemény seggnek! – tapsol kezeivel, szó szerint.

- Hol van? – kérdezem, tekintetemet a mosdó ajtajára irányítom, miközben az kinyílik és Harry sétál ki, megtörölve kezeit egy piros foltos törölközőben. – Mi történt? – kiabálom neki a terem másik végéből.

- Semmi, nyugodj meg – mossa össze a szavakat.

- Részeg vagy? – tátom el a számat rá, hátrálva kissé, hogy véreres szemeibe nézzek.

- Talán.

- Ez hihetetlen – teszem karba a kezeimet, ahogy megpróbálja megfogni.

- Hé, meg kellene köszönnöd nekem, hogy megvédtem apádat, a padlón lenne most, ha én nem lettem volna – mutat egy férfire, aki a padlón ül, egy zacskó jeget tartva az arcához.

- Semmit nem fogok megköszönni neked, részeg vagy a délután közepén! És az apámmal az összes ember közül, mi a fene bajod van? – sétálok el tőle, hogy az apámhoz menjek. Harry követ.

- Ne legyél rá mérges, Pumpkin, szeret téged – védi őt meg az apám. Mi a franc folyik itt?

- És akkor mi van, lerészegedtek együtt és most már legjobb barátok vagytok? Egyikőtöknek sem kellene inni! – kiabálom, ökölbe szorítva a kezeimet az oldalamnál.

- Bébi – mondja Harry a fülembe, aztán megpróbálja körém fonni karjait.

- El kell vinned őket innen – mondja nekem a pult mögött lévő nő, felismerem a hangját a telefonhívásból.

Bólintok neki, majd a két részegre pillantok. Apám arca rózsaszín, azt a benyomást keltve, hogy megütötték, Harry kezei pedig máris meg vannak duzzadva.

- Eljöhetsz a házunkba ma estére, hogy kijózanodhass, de ez nem elfogadható viselkedés – szidom le őket, mint a gyerekeket, ahogyan most viselkednek – egyikőtöknek sem.

Előttük sétálok ki és beszállok az autóba, mielőtt ők az ajtóhoz érnek. Harry a homlokát ráncolja az apámra, amikor a karját megpróbálja Harry vállain pihentetni.

Aggódom Harry részegsége miatt, tudom, milyen, amikor iszik, és nem tudom, hogy láttam-e őt ennyire részegen korábban. Hiányoznak azok a napok, amikor Harry semmit sem ivott, csak vizet a bulikon. Listányi problémánk van most, az pedig, hogy iszik, csak olaj a tűzre.

- Köszönöm, hogy megengeded, hogy ismét hazamenjek veletek – feleli apám, amikor beszáll a hátsó ülésre.

- Szívesen.

Az út a lakáshoz idegtépő. Apa látszólag már nem a mérges részeg, hanem aki végtelen vicceket mesél, aminek a legnagyobb része ízléstelen és visszataszító. Ő túlságosan is nevet, Harry pedig időnként csatlakozik hozzá. Egyáltalán nem így képzeltem el ezt a napot. Nem tudom, mi volt az, amitől Harry összemelegedett az apámmal, de most, hogy mindketten részegek a nap közepén, nem vagyok biztos benne, hogy tetszik-e egyáltalán.

- Louis – kezdi el Harry, amint becsukom a hálószobaajtót, a konyhában hagyva apámat, aki még többet eszik meg Harry gabonapelyhéből.

- Ne.

- Ne legyél rám mérges, csak megittunk egy italt – hangja játékos, de nem vagyok abban a hangulatban.

- Csak megittatok egy italt? Az apámmal, akivel megpróbálok felépíteni egy kapcsolatot, azt akartam, hogy kezdjen el arra gondolni talán, hogy kijózanodjon, erre te meg iszol vele!

- Bébi.

- Ne hívj bébinek. Ez nincs rendben.

- Semmi sem történt – ujjait a karom köré fonja, hogy magához húzzon, de elhúzódom.

- Verekedtél, megint!

- Nem nagyon, kit érdekel?

- Engem, Harry, engem érdekel.

Az ágy szélén lévő helyéről néz fel rám, zöld szemei pirossal tarkítottak, és azt mondja:

- Akkor miért hagysz el engem? Ha annyira érdekel?

A szívem egy kicsivel még jobban a mellkasomba süllyed.

- Nem hagylak el, azt kérem, hogy gyere velem – sóhajtok fel.

- De nem akarok – nyafogja.

- Tudom, de ez az egyetlen dolog, amim maradt, eltekintve tőled persze.

- Összeházasodhatunk.

Légzésem megakad, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem hallottam jól.

- Mi?

- Azt mondtam, összeházasodhatunk, ha engem választasz.

- Részeg vagy – a szavak, még akkor is, amikor semmitmondók a szervezetében lévő alkohol miatt, izgalomba hoznak.

- És? Akkor is komolyan gondolom.

- Nem, nem gondolod komolyan.

- De igen, nem most természetesen, de mondjuk… hat év múlva?

- Meglátjuk, hogyan érzel ezzel kapcsolatban holnap – forgatom a szememet a részeg, tetovált férfire, aki olyan dolgokat ígér meg, amiket biztosan nem fog beismerni holnap.

- Felveszed majd azt a nadrágot? – húzódnak ajkai egy mosolyba.

- Nem, ne is kezdj el beszélni erről a rohadt nadrágról.

- Te vagy az, aki hordja, tudod, hogyan érzek ezzel kapcsolatban – néz le az ölére.

A játékos, csipkelődő részeg Harry imádnivaló, de nem elég imádnivaló ahhoz, hogy beadjam a derekamat.

- Gyere ide – kéri.

- Nem, még mindig dühös vagyok rád.

- Ne már, Pumpkin, ne legyél mérges – nevet fel, majd a kézfejével megdörzsöli a szemeit.

- Ha valamelyikőtök még egyszer így hív, esküszöm…

- Mi a baj, Pumpkin? – vigyorogja. Érzem elhalványulni az elhatározásomat, minél tovább nézem a mosolyát. – Megengeded, hogy levegyem rólad azt a nadrágot?

- Nem, sok dolgom van ma, és egyik sem az, hogy levedd rólam a ruháimat. Megkérnélek, hogy gyere te is, de úgy döntöttél, hogy berúgsz az apámmal, szóval egyedül kell mennem.

- Mész valahová? – hangja sima, mégis rekedt, erős a folyadéktól.

- Igen.

- Nem az lesz rajtad? – kérdezi.

- De, rohadtul azt veszek fel, amit én akarok. Később visszajövök, ne csinálj semmi hülyeséget, mert nem fogom kifizetni érted vagy az apámért az óvadékot – veszek el egy pulóvert és Harry kulcsait, a biztonság kedvéért, ha úgy döntene, hogy megpróbál vezetni.

- Pimasz, tetszik, de én valami másra is gondolok, amit azzal az okos száddal csinálhatsz.

Figyelmen kívül hagyom nyers megjegyzését, aztán átveszem a cipőmet.

- Maradj velem – búgja.

Gyorsan elhagyom a szobát és a lakást, mielőtt meggyőzhetne, hogy maradjak. Hallom őt Pumpkinnak szólítani engem, ahogy elérem az ajtót, majd eltakarom a számat, hogy elrejtsem a kuncogást, ami kiszökik belőlem. Ez az én problémám, amikor Harryről van szó, az agyam nem látja a különbséget a helyes és a helytelen között.

Chapter 204

Sziasztok! :)

Rögtön kezdeném is egy friss jó hírrel, a hétfői és a mai vizsgám is sikerült (még mindig nem hiszem el), így végeztem a vizsgaidőszakommal, úgyhogy köszönöm szépen a drukkolást! ❤ Ennek örömére végre van szabadidőm ismét, szóval egy héten két rész jön egy ideig! :) És akkor a fejezet. Sok minden történik benne, érdekes dolgok, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. A vége felé van, hogy Louis megpróbálja összefogni a haját copfba. Na, ez most kicsit fura volt nekem, amikor Louis-nak rövid a haja, de vegyük úgy, hogy ekkor éppen hosszabb volt neki :D És ha már a végénél tartunk, Soto professzor egy nagyon érdekes dolgot mondott, még én sem tudom, hogy konkrétan mire utalt, szóval várom a ti ötleteiteket ;) Jövőhéten pedig már előbb, kedden találkozunk! :)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 204

Az út a liftben, felfelé a mi emeletünkhöz, csendes. Túlságosan is csalódtam Harryben ahhoz, hogy vitatkozzak, ő pedig túl mérges rám, hogy ordítozás nélkül megszólaljon. Jobban kezelte a hírt, mint gondoltam, de hogy állíthat választás elé? Tudja, hogy milyen fontos nekem Seattle, és nincs problémája azzal, hogy feladjam érte, ez fáj a legjobban. Mindig azt mondja, hogy nem tud távol lenni tőlem, nem tud nélkülem élni, mégis ultimátumot ad nekem, ami nem fair.

- Ha bármelyik cuccunkat is elvitte… – kezdi el Harry.

- Elég – kimerültségem hallható lágy elutasításomon át.

- Csak mondom.

Beteszem a kulcsot a zárba és elfordítom, futólag fontolóra véve annak a lehetőségét, hogy apám tényleg azt csinálja, amit Harry említett. Nem ismerem az embert, tényleg.

Az enyhe paranoia eltűnik, amikor átsétálunk a küszöbön. Apám teste a kanapé karjára van borulva, szája nyitva, mély horkolások szöknek ki szétnyílt ajkain.

Harry szótlanul a hálószobába sétál, én pedig úgy döntök, hogy először a konyhába megyek. Szükségem van egy pohár vízre és egy percre, hogy kigondoljam, minek kellene lennie a következő lépésemnek. Az utolsó dolog, amit akarok, az egy veszekedés Harryvel, de már túlságosan is elegem van abból, hogy csak magára gondol. Tudom, hogy már olyan sokat változott, keményen próbálkozott, de én esélyt esély után adtam neki, aminek az eredménye egy végtelen szakítás-újrakezdés kör lett, amitől még Catherine Earnshaw is a falra mászna. Nem tudom, milyen hosszú ideig tudom még a víz felett tartani a fejemet, amikor a szökőárral küzdök, amit kapcsolatnak hívunk, minden egyes alkalommal úgy érzem, hogy a vízen taposok, egy újabb probléma visszaránt.

Egy utolsó korty víz után a mosogatógépbe teszem a poharat, majd a hálószobába indulok. Apám még mindig horkol, szórakoztatónak találnám, ha az agyam nem lenne elmerülve a gondolataimban. Harry a hátán fekszik, karjaival a feje alatt, miközben a plafonra bámul.

- Kicsaptak – töri meg a csendet. – Ha netalán kíváncsi voltál.

- Annyira sajnálom, korábban meg kellett volna kérdeznem –  biztosra vettem, hogy Ken ki tudja szedni a fiát ebből a káoszból.

- Elvoltál foglalva Zaynnel, emlékszel?

Leülök az ágy szélére, olyan messzire tőle, amennyire csak lehetséges, és minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy megharapjam a nyelvemet. Hiábavaló erőfeszítés.

- Többet akartam megtudni a feljelentésről, azt mondja, hogy még mindig…

- Hallottam őt, ott voltam, emlékszel? – szakít félbe.

- Most már elegem van a viselkedésedből, tudom, hogy dühös vagy, de abba kell hagynod azt, hogy ilyen tiszteletlen vagy – beszélek lassan, remélve, hogy felfogja a szavakat. Elképed egy pillanatra, de gyorsan összeszedi magát.

- Tessék?

- Hallottál, ne beszélj hozzám így.

- Jogom van egy kicsit dühösnek lennem.

- Igen, jogod van, de ahhoz nincs, hogy bunkó legyél. Reméltem, hogy ténylegesen beszélhetünk erről és megoldhatjuk, mint a felnőttek, most az egyszer – felelem.

- Mit akar ez jelenteni? – ül fel, de én megtartom a távolságot.

- Azt jelenti, hogy hat hónap után ebből az oda-vissza dologból azt gondoltam, hogy esetleg meg tudnánk oldani egy problémát anélkül, hogy az egyikünk elmegy vagy összetör dolgokat.

- Hat hónap? – lehet, hogy segítségre lesz szüksége ahhoz, hogy felszedje az állát a matracról.

- Igen, hat hónap. Vagyis amióta találkoztunk.

- Észre sem vettem, hogy már ilyen régóta.

- Nos, igen.

- Nem érződik olyan soknak…

- Ez probléma neked? Túl régóta találkozgatunk egymással?

- Nem, Louis, csak furcsa erre gondolni, azt hiszem. Még soha nem voltam rendes kapcsolatban, szóval hat hónap sok idő.

- Nem is jártunk egész végig, az idő nagy részében veszekedtünk vagy elkerültük a másikat – emlékeztetem őt.

- Pontosan milyen hosszú ideig voltál Natalie-val? – kérdése meglep. Volt már néhány beszélgetésünk a Natalie-val való kapcsolatomról, de azok általában kevesebb, mint öt percig tartottak, hirtelen véget értek Harry féltékenysége miatt.

- Legjobb barátok voltunk, amióta csak emlékszem, de csak a gimi felénél kezdtünk el járni, szerintem már ezelőtt is jártunk, csak nem jöttünk rá – óvatos szemekkel figyelem Harryt, reakcióra várva.

Attól, hogy Natalie-ról beszélek, hiányozni kezd, nem romantikus értelemben, hanem ahogy a családod hiányzik, miután nem látod őket hosszabb ideig. Kíváncsi vagyok, hogy megy minden Rebeccával? Még mindig találkozgatnak egymással?

- Ó – Harry kezeit az ölében pihenteti, amitől át akarok nyúlni és megfogni őket. – Veszekedtetek?

- Néha. A veszekedéseink olyan dolgokon voltak, mint hogy milyen filmet nézzünk meg, vagy hogy elkéstem, amikor fel kellett őt vennem.

- Akkor nem úgy, ahogy mi veszekedünk? – nem néz fel kezeiből.

- Nem hiszem, hogy bárki is veszekedik úgy, mint mi – mosolyodom el megkísérelve megnyugtatni őt.

- Mi mást csináltál? Vele, úgy értem – Harry helyén ülve az ágyon, ő már egy kisgyerek, fényes, zöld szemekkel és majdnem remegő kezekkel.

- Nem igazán csináltunk sok mindent, a tanuláson és a sok száz film megnézésén kívül. Mi inkább legjobb barátok voltunk, azt hiszem.

- Szeretted őt – emlékeztet engem a gyerek.

- Nem úgy, ahogy téged szeretlek – mondom neki újra, mint a korábbi számtalan alkalommal már.

- Feladnád érte Seattle-t?

Szóval ezért beszélgetünk Natalie-ról, Harry kevés önbizalma ismét beférkőzött a gondolataiba, a helyre, ahol, amihez, vagy akihez hasonlítja magát, akire szerinte szükségem van.

- Nem.

- Miért nem?

- Mert egyáltalán nem kellene választanom, Natalie meg mindig tudott a terveimről és az álmaimról, így nem kellett volna választanom.

- Semmim sincs Seattle-ben – sóhajt fel.

- Én, ott lennék neked én.

- Az nem elég.

Ó. Elfordulok tőle.

- Tudom, hogy ez elbaszott, de igaz. Semmim sincs ott, neked meg ott lesz ez az új állásod és új barátokat szerzel.

- Neked is új állásod lenne, és együtt szerzünk új barátokat.

- Az emberek, akikkel te barátkoznál, több mint valószínű, hogy nem ugyanazok az emberek lesznek, akikkel én barátkoznék.

- Ezt nem tudhatod, Tristan a barátom.

- Csak azért, mert szobatársak voltatok. Nem akarok odaköltözni, Louis, főleg most, hogy kicsaptak. Több értelme lenne nekem, ha egyszerűen visszamennék Angliába és ott fejezném be az egyetemet.

- Nem csak arról kellene szólnia, hogy minek van értelme neked.

- Figyelembe véve a tényt, hogy a hátam mögött találkoztál Zaynnel megint, ez nem igazán tesz olyan pozícióba, hogy te dönts a helyzetről.

- Tényleg? Mert te és én még csak ki sem mondtuk, hogy együtt vagyunk újra, én beleegyeztem, hogy visszaköltözöm ide, te meg beleegyeztél, hogy jobban fogsz bánni velem, a hátam mögött megverted őt a kicsapásodat eredményezve, szóval ha valaki nincs abban a pozícióban, hogy döntsön a helyzetről, akkor az te vagy – állok fel az ágyról, aztán elkezdek lépkedni a betonpadlón.

- Eltitkoltad ezt előlem! Azt tervezted, hogy elhagysz, és nem is mondtad el nekem! – emeli fel a hangját.

- Tudom! Sajnálom ezt, de a veszekedés helyett, hogy ki tévedett nagyobbat, miért nem próbáljuk meg helyrehozni vagy valamiféle kompromisszumot kötni?

- Te… – hagyja abba, majd feláll az ágyról. – Te nem…

- Mi? – erőltetem.

- Nem tudom, még csak tisztán gondolkodni se tudok amiatt, hogy mennyire mérges vagyok rád.

- Sajnálom, hogy így tudtad meg, de nem tudom, mit mondhatnék.

- Mondd, hogy nem mész el.

- Nem lehet.

- Louis.

- Nem döntök most, nem is kellene döntenem.

- Akkor mikor? Nem fogok itt várni…

- Akkor mit fogsz csinálni? Elmész? Mi történt azzal, hogy „Soha nem szeretnék elválni tőled ettől a naptól kezdve”?

- Tényleg? Felhozod ezt? Nem gondolod, hogy ideális alkalom lett volna felhozni Seattle-t, mielőtt egy kurva tetoválást csináltatok neked? Értem én az iróniát – lép hozzám közelebb, provokálva engem.

- El akartam!

- De nem tetted.

- Hányszor fogod még ezt megemlíteni? Mehetünk oda-vissza egész nap, de tényleg nincs energiám erre, és túl vagyok rajta – felelem.

- Túl? Túl vagy rajta? – nevet fel félig.

- Igen, túl vagyok rajta – ez igaz, túl vagyok azon, hogy Seattle-n veszekedjek vele. Ez fojtogató és frusztráló, és már majdnem elegem van.

Harry elvesz egy fekete pulóvert a szekrényből, majd áthúzza a fején, mielőtt felveszi a lábára a cipőjét.

- Hová mész? – kérdezem tőle.

- El innen – fújtatja.

- Harry, nem kell elmenned – szólok utána, ahogy kinyitja az ajtót. Figyelmen kívül hagy.

Ha apám nem lenne a nappaliban, utána rohannék és kényszeríteném, hogy maradjon, de őszintén belefáradtam abba, hogy utána rohangáljak.

Harry szemszöge

- Kell egy fuvar valahová? – kérdezem Louis apjától.

Már ébren van, a kanapén ül karba tett kézzel a mellkasa előtt.

- Uhm, igen, nem probléma? – kérdezi tőlem.

Nem vagyok elragadtatva attól az ötlettől, hogy bárhová is elvigyem őt, de az pokolian biztos, hogy utálom annak a gondolatát, hogy egyedül hagyjam őt Louis-val.

- Nem – válaszolom gyorsan.

- Oké, csak el akarok köszönni tőle – néz a hálószobánk felé.

- Rendben, az autóban leszek – mondom neki, aztán az ajtóhoz indulok.

Nem tudom pontosan, hová megyek, de azt tudom, hogy egyikünknek sem jó, ha itt maradok. Annyira mérges vagyok magamra, tudom, hogy nem Louis az egyetlen, akit itt hibáztatni lehet, de könnyebb rajta levezetni. Szemeimet a bérházunk bejáratán tartom, Richardra várva. Ha nem jön hamarosan, itt fogom hagyni a seggét, bár az nem nagyon lenne jó nekem, mert akkor itt maradna Louis-val.

Végre átlép az ajtókon, majd lehúzza a pólójának ujjait. Arra számítottam, hogy az én ruháim lesznek rajta, amit Louis megengedett neki, hogy felvegye, de nem. Visszaöltözött a piszkos és használt ruháiba. Felveszem a hangerőt a rádión, miközben kinyitja az anyósülés ajtaját, remélve, hogy a zene megállít bármilyen lehetséges beszélgetést, amit megpróbál kezdeményezni.

- Louis üzeni, hogy legyél óvatos – feleli, bekapcsolva a biztonsági övét.

Megajándékozom őt egy kis bólintással, aztán kikanyarodok az útra. Louis valószínűleg össze van zavarodva az ötlettől, hogy hazaviszem az apját… vagyis nem haza, nyilvánvalóan.

- Hogy ment ma a megbeszélés?

- Tényleg? – húzom fel rá a szemöldökömet.

- Csak kíváncsi vagyok, örülök, hogy Louis veled ment.

- Oké…

- Úgy tűnik, nagyon hasonlít az anyjára.

- A fenét olyan, egyáltalán nem hasonlít arra a nőre – megpróbálja kidobatni magát az kocsimból és rá az autópályára?

- Csak a jó tulajdonságokban, természetesen – nevet fel. – Nagyon makacs pont, mint Carol. Azt akarja, amit Carol, de Pumpkin sokkal kedvesebb, gyengédebb.

Tessék, megint itt van ez a Pumpkin baromság.

- Hallottam, hogy veszekedtetek tegnap este, felébresztett.

- Bocsáss meg nekünk, hogy felébresztettünk délben, míg a kanapénkon aludtál – forgatom a szemeimet, és hallom őt kuncogni.

- Értem én, ember, mérges vagy a világra. Én is az voltam, a pokolba, még mindig az vagyok, de amikor találsz valakit, aki hajlandó elviselni a szarságaidat, már nem kell többé olyan mérgesnek lenned.

Nos, mit kellene tennem, amikor a fiad az, aki miatt olyan istenverte dühös vagyok?

- Nézd, bevallom, nem vagy olyan rossz, mint gondoltam, de nem kértem a tanácsodat, szóval ne vesztegesd ezzel az idődet.

- Nem tanácsot adok neked, tapasztalatból beszélek. Utálnám azt látni, hogy véget vettek a dolgaitoknak.

Nem vetünk véget a dolgainknak, te fasz. Csak megpróbálom megértetni vele az igazamat, vele akarok lenni és vele is leszek, csak be kell adnia a derekát és velem jönnie. Túlságosan is kurvára mérges vagyok, hogy megint belekeverte Zaynt ebbe a szarba, függetlenül az érvelésétől.

- Nem is ismersz engem vagy őt, ami azt illeti. Miért érdekelne ez téged? – kapcsolom ki a rohadt rádiót.

- Mert tudom, hogy jó vagy neki.

- Igen? – kötekedek.

Szerencsére közeledünk már az ő városrészéhez, úgyhogy ez a borzalmas beszélgetés hamarosan véget ér.

- Igen, tudom.

Soha nem fogom bevallani, de igazából valamennyire jó, hogy van valaki, aki azt mondja, hogy jó vagyok Louis-nak, még akkor is, ha ez a részeg seggfej apja, elfogadom.

- Megint akarsz vele találkozni majd? – kérdezem. – És hová viszlek pontosan?

- Csak tegyél ki afelé a bolt felé, ahol tegnap találkoztunk, majd onnan kitalálom.

Nagyszerű.

- És igen, remélem, hogy újra találkozok vele. Sok szar van, amit rendbe kell hoznom.

- Igen, az van – értek egyet.

A bolt parkolója üres, még délután egy óra sincsen.

- El tudnál vinni ennek az utcának a végére?

Bólintok és elhaladok a bolt mellett, az egyetlen dolog, ami ennek az utcának a végén van, az egy bár és egy lepusztult önkiszolgáló mosoda.

- Köszi a fuvart.

- Aha.

- Be akarsz jönni? – kérdezi Richard, fejével a kis bár felé intve.

Meginni egy italt Louis hajléktalan, részeges apjával nem hangzik a legokosabb dolognak, amit tenni lehet ebben a pillanatban. Azonban nem arról vagyok ismert, hogy jó döntéseket hozok.

- Bassza meg – motyogom, aztán leállítom az autót, és követem őt bentre.

A bár kicsi, és penész és whisky szaga van. Követem őt a kis pulthoz, majd leülök egy kis székre, kihagyva egy üres helyet közöttünk.

- Hogy engedheted meg magadnak, hogy részeg legyél, ha nem dolgozol? – kérdezem tőle, miközben egy középkorú nő sétál felénk, aki imádkozom, hogy a tinédzser lányai ruháját viselje.

- Mindennap kitakarítom a helyet, szóval ingyen iszom – a szégyen tiszta a hangjában.

- Akkor miért nem vagy józan?

A nő egy kis poharat csúsztat neki, ami barna itallal és jéggel van tele.

- És neked? – a nő hangja érdes és mélyebb, mint az enyém.

- Ugyanazt, mint neki – Louis figyelmeztető hangja, hogy ne csináljam ezt, tisztán szól a fülemben, mint egy csengő. Ellököm a hangot, ellököm őt.

- Nem tudom, megpróbáltam és megpróbáltam. Remélem, hogy most már könnyebb lesz, ha gyakrabban láthatom a fiamat – bámul a poharára összehúzott szemekkel, és egy pillanatra emlékeztetnek az enyéimre, látom bennük az enyéim árnyékát.

Bólintok, nem zavartatva magamat, hogy tegyek valami rosszindulatú megjegyzést, aztán ujjaimat a poharam köré fonom. Hideg, én pedig üdvözlöm a skót whisky ismerős égetését, ahogy hátrahajtom a fejemet és a pultra teszem az üres poharat, egy újabbat kérve.

Louis szemszöge

- Nem tudom, hová ment, de először elvitte apámat – mondom Liamnek a telefonba.

- Apukádat?

Még nem meséltem Liamnek az apám visszatéréséről.

- Igen, belefutottunk tegnap a tetoválószalon előtt a város rossz részén.

- Hogy van? Mit mondott?

- Ő… – nem tudom, miért, de zavarban vagyok, hogy meséljek Liamnek az apámról. Tudom, hogy ő soha nem ítélne el engem, de akkor is nyugtalan vagyok.

- Még mindig…

- Igen, még mindig. Részeg volt, amikor megláttuk őt, de idehoztuk és itt töltötte az éjszakát.

- Harry megengedte?

- Ebbe nincs beleszólása, ez az én lakásom is – csattanok fel. – Sajnálom, csak az előbb volt ez Harryvel, azt gondolja, hogy mindent ő irányít.

- Akarod, hogy eljöjjek a kampuszról és átmenjek? – kérdezi.

- Nem, csak túl dramatizálom – sóhajtok fel, majd körbenézek a szobában. – Igazából szerintem odamegyek én, még mindig odaérhetek az utolsó órámra – körülbelül most tényleg jól jönne egy kis jóga, meg egy kis kávé.

- Soto professzor kérdezett a mai hiányzásodról, és Ken azt mondta, hogy írt egy jellemzést Harrynek, mi a helyzet ezzel? – hallgatom Liamet, miközben átöltözöm a jógához. Pazarlásnak tűnik odavezetnem a kampuszra egy óráért, de nem akarok ebben a lakásban ülni és Harryre várni, hogy hazaérjen akárhová is ment el.

- Igen? Nem tudom, korábban felajánlotta, hogy segít, de nem gondoltam, hogy komolyan mondta. Szerintem csak kedveli őt vagy valami?

- Kedveli őt? Kedveli Harryt? – nevet fel Liam, én pedig nem tehetek róla, de csatlakozom hozzá.

A telefonom a mosdóba csúszik, miközben megpróbálom megcsinálni a hajamat egy copfba, leszidom magamat, aztán visszateszem a fülemhez még időben, hogy halljam, ahogy azt mondja Liam, a könyvtárba indul a következő órája előtt. Megszakítom a hívást, majd elkezdek írni Harrynek, tudatva vele, hogy hová megyek, de helyette bezárom a képernyőt. Fel fogja fogni ezt a Seattle dolgot, muszáj neki.

Mire a kampuszra érek, a szél ismét felerősödött, az ég színe pedig egy csúnya szürke árnyalatba váltott át. Még mindig van fél órám, mielőtt elkezdődik a jóga, a könyvtár meg a tömb másik oldalán van, nincs időm odamenni. Végül Soto professzor terme előtt várok néhány perccel később.

Az órája bármelyik percben véget… gondolataimat félbeszakítja az ajtón át-, aztán a folyosón elsiető diákok tömege. Feljebb emelem a táskámat a vállamon, majd átvágok rajtuk, hogy bejussak a terembe. A tanár háttal felém áll, miközben felhúzza a karjain a bőrkabátját.

- Mr. Tomlinson – üdvözöl engem egy mosollyal.

- Jó napot.

- Mi hozta önt ide? Szüksége volt a mai naplóanyagra, amiről hiányzott?

- Nem, Liam már odaadta. Azért jöttem ide, hogy megköszönjem – mozgolódok kellemetlenül a tornacipőm sarkain.

- Mit?

- Hogy jellemzést írt Harrynek, tudom, hogy nem volt kedves önhöz, szóval nagyra értékeljük.

- Semmiség tényleg, mindenki megérdemli a minőségi oktatást, még a féltékeny barátok is – nevet fel.

- Azt hiszem – mosolygok rá.

- Ezen kívül Zayn amúgy is megérdemelte.

Mi?

- Mire gondol?

Pislog néhányszor, mielőtt összeszedi magát.

- Semmi, csak… biztos vagyok benne, hogy Harrynek jó oka volt rá, ennyi az egész. Jobb, ha megyek, van egy találkozóm, de köszönöm, hogy eljött, találkozunk az órán szerdán.

- Nem leszek itt szerdán, egy kirándulásra megyek.

- Nos, akkor jó szórakozást. Találkozunk, amikor visszatér – sétál el gyorsan, otthagyva engem összezavarodottan.

Seattle-be kellene mennem két nappal az után, hogy visszajöttünk a kirándulásról Harry családjával, ami azt jelenti, hogy a mai nap lenne az utolsó napom itt, ezen a kampuszon. Mielőtt az önfejű tudatalattim befészkelődhetne, átsietek az atlétikai épületbe.