Chapter 253

Sziasztok! 😊

Ezer bocsánat a késésért ismét, állandóan beadandót kell csinálnom, és elszaladt vele az idő 😐 Na meg az átolvasás is sok időbe telt, sok minden történik a részben. Van egy kis feszültség az elején, Harrynek elég érdekes a véleménye, de ha jobban belegondolunk, szerintem meg lehet érteni, miért vélekedik úgy, ahogy. Utána szerencsére szépen elsimítják a vitát 😉 Események a közepén és a végén is vannak bőven, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek majd. Az elején zárójelbe írtam, hogy vixen, ami nem pontosan azt jelenti, amit leírtam a fejezetben, mert a nőstény róka nem igazán illik ide, ezért maradtam az állatnál 😄 Más megjegyzésem szerintem már nincs, egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 253

Louis szemszöge

Amikor felébredek, Harry nincs elterülve rajtam, a szoba pedig túl világos még a szemhéjamon keresztül is. Csukva tartva a szememet felnyögök.

- Hány óra?

Fejem lüktet, és bár tudom, hogy fekszem, olyan érzés, mintha a testem oda-vissza úszkálna.

- Dél – feleli Harry mély, akcentusos hangja a szoba másik feléből.

- Dél?! Kihagytam az első két órámat! – próbálok meg felülni, de a fejem megszédül. Visszaesek a matracra egy nyöszörgéssel.

- Nincsen probléma, feküdj vissza.

- Nem! Nem hiányozhatok több óráról, Harry, csak most jöttem erre a kampuszra, és nem kezdhetem így a félévet – kezdek el pánikolni. – Annyira le fogok maradni.

- Biztos vagyok benne, hogy rendben leszel – von Harry vállat, átszelve a szobát, hogy leüljön az ágyra. – Valószínűleg már amúgy is megcsináltad a beadandókat.

Túl jól ismer engem.

- Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy kihagyom az órát, ami nem vet rám jó fényt.

- Kinek? – kérdezi Harry, tudom, hogy gúnyolódik.

- A tanáraimnak, a csoporttársaimnak.

- Louis, szeretlek, de ne már. A csoporttársaid nem szarhatnák le jobban, hogy ott vagy-e vagy sem. Valószínűleg észre sem vették. A tanáraid igen, mert hízelgős vagy, de a csoporttársaidat nem érdekli, és ha igen, akkor mi van? A véleményük kurvára nem számít.

- Azt hiszem – hunyom le a szemeimet, aztán megpróbálom meglátni a mondanivalója lényegét. Utálok késni, hiányozni az órákról és délig aludni. – Nem vagyok hízelgős – teszem hozzá.

- Hogy érzed magad? – hagyja figyelmen kívül védekezésemet. Érzem a matracot mozgolódni, majd amikor kinyitom a szememet, Harry mellettem fekszik.

- Úgy, mintha túl sokat ittam volna tegnap este – vallom be. A fejem lüktet, készen arra, hogy felrobbanjon.

- Az biztos. Hogy érzi magát a segged? – markolja meg keze a hátsómat, mire megrezzenek.

- Kicsit fáj, de okés.

- Meg vagyok lepve, hogy csak egy kicsit. Két fasz volt benne egyszerre tegnap este – feleli Harry.

- Nem voltam annyira részeg… ugye?

- Viccelek – kuncog fel, meggyúrva a bőrt a kezével. – Nem próbáltuk ezt ki, – tekintete találkozik az enyémmel – még.

Nyelek egyet.

- Csak, ha akarod. Egy kibaszott állattá (vixen) válsz, amikor részeg vagy, szóval feltételeztem, ez lesz a következő a listádon.

Én, állat (vixen)?

- Ne ijedj meg ennyire, ez csak egy javaslat volt – mosolyog rám. Nem tudom eldönteni, hogyan érzek ezzel kapcsolatban… és kétségkívül nem tudok lépést tartani vagy feldolgozni ezt a fajta beszélgetést most. Kíváncsiságom túl nő rajtam.

- Te már… – nem tudom, hogyan tegyen fel a kérdést, ez azon néhány dolog egyike, amikről még sosem beszéltünk, eltekintve attól, amikor Harry mocskos dolgokat mond arról, hogy azokat akarja csinálni velem. – Csináltad már ezt korábban? – fürkészem az arcát válaszért.

- Nem, igazából nem.

- Ó – túlságosan is tudatában vagyok ujjainak, melyek meztelen bőrömhöz érnek, ahol a bokszerem vonala lenne, ha lenne rajtam.

A ténytől, hogy Harry ezt még sosem tapasztalta meg korábban, meg akarom tenni ezt, csak, hogy én legyek az első neki valamiben.

- Min gondolkozol? Látom forogni azokat a kerekeket – löki meg az orromat az övével, én pedig elmosolyodom nézése alatt.

- Tetszik, hogy ezt még nem csináltad korábban…

- Miért? – húzza fel szemöldökét, mire elrejtem arcomat.

- Nem tudom – hirtelen szégyenlős vagyok. Nem akarok bizonytalannak hangozni vagy veszekedést elkezdeni. Már így is másnapos vagyok.

- Mondd el – követeli lágyan.

- Nem tudom, csak jó lenne az elsőnek lenni neked valamiben.

Harry felemeli magát a könyökére, aztán lenéz rám.

- Hogy érted?

- Csak úgy, hogy sok dolgot csináltál már… tudod, szexuálisan… – magyarázom csendesen – én meg semmi új élményt nem adtam neked.

Harry óvatosan figyel engem, mintha félne válaszolni.

- Ez nem igaz.

- De igen – biggyesztem az ajkamat.

- A fenét igen. Ez baromság és tudod ezt – hangja gyakorlatilag morgás, és mélyen a homlokát ráncolja.

- Ne harapd le a fejemet, mit gondolsz, én hogyan érzek azzal kapcsolatban, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel voltál? – csattanok rá fel én is. Ennek az emlékeztetése nem jön elő olyan gyakran, mint régen, de amikor ez megtörténik, az szörnyen mardos.

Harry megrezzen, majd gyengéden meghúzza mindkét karomat, hogy ülésbe húzzon fel maga mellett.

- Gyere ide – felemel az ölébe, félmeztelen teste meleg és üdvözlő az én teljesen csupasz bőröm alatt. – Én nem így gondolok erre – feleli a vállamba. Megborzongok. – Ha bárki mással lettél volna, nem lennék most veled – felkapom fejemet, hogy ránézzek.

- Tessék?

- Hallottál – csókolja meg a vállam görbéjét.

- Ezt nem túl jó dolog mondani – hozzászoktam már Harry szűrés nélküli szájához, de a szavak meglepnek. Nem gondolhatja komolyan őket.

- Soha nem állítottam, hogy jó vagyok.

Mozgolódok testemmel az ölében, majd figyelmen kívül hagyom a mély nyögést a torkából.

- Komolyan gondolod?

- Nagyon – bólint.

- Szóval azt mondod nekem, hogy ha nem lettem volna szűz, nem jártál volna velem? – a téma nem olyan, amiről általában beszélgetünk, és ideges vagyok, hogy megtudjam, hová vezet ez.

Harry szemei összeszűkülnek, ahogy az arckifejezésemet figyeli, mielőtt azt motyogja:

- Pontosan ez az, amit mondok. Ha visszaemlékszel, amúgy sem igazán akartam járni veled – vigyorodik el, mire a homlokomat ráncolom. Lábamat a padlóra teszem, hogy felemeljem magamat az öléből, de visszatart. – Ne duzzogj – próbálja meg ajkait az enyéimhez nyomni, de gyorsan elfordítom a fejemet.

- Akkor talán nem kellett volna járnod velem – vetek rá haragos pillantást. Túl érzékenynek érzem magam, és megbántotta az érzéseimet. – Egyszerűen véget kellett volna vetned neki, miután nyertél – szítom tovább a tüzet, aztán várok a robbanásra.

Zöld szemeibe nézek reakcióra várva, az még mindig nem jön. Nevetve hátra fekszik az ágyon és a kedvenc hangom tölti meg a szobát.

- Ne legyél már ilyen gyerekes – ölel Harry szorosabban, mindkét csuklómat egy kezébe véve, hogy megelőzze, hogy kiszálljak az öléből. – Csak azért, mert nem akartam járni veled a kezdetekkor, nem jelenti azt, hogy nem örülök, hogy megtettem.

- Akkor sem szép dolog ezt mondani, és azt mondtad, nem lettél volna velem, ha együtt lettem volna valaki mással. Szóval, ha lefeküdtem volna Natalie-val, mielőtt találkoztam veled, nem jártál volna velem?

Harry megrándul a szavakon.

- Nem. Nem tettem volna. Nem lettünk volna abban a… helyzetben, ha nem lettél volna szűz – lágyan beszél most. Helyes.

- Helyzetben – ismétlem meg, még mindig bosszús vagyok. Durvábban jön ki a számon, mint azt akartam.

- Igen, helyzetben – hirtelen megfordít engem, majd visszafektet a matracra. Teste az enyémen van, összefogja csuklóimat a fejem felett csak az egy kezét használva, térdeivel pedig szétnyitja a combjaimat. – Nem lennék képes elviselni, ha egy másik személy is hozzád ért volna. Tudom, hogy ez kibaszott őrültség, de ez a rohadt igazság, akár akarod hallani, akár nem – lehelete meleg az arcomon, forró fuvallatokban kijőve. Pillanatnyilag elfelejtem, miért vagyok rá bosszús. Harry most őszinte, ez jó pont, de egy ellenszenves kettős mérce.

- Tökmindegy.

- Tökmindegy? – kuncog fel, szorosabbra véve kezét a csuklómon. Megfeszíti a csípőjét, hozzám nyomva bokszerbe öltözött testét. – Ne legyél már nevetséges, tudod, milyen vagyok.

Annyira kitárulkozva érzem magam, és Harry parancsoló cselekedetei jobban felizgatnak, mint azt kellene. Ő tovább folytatja.

- És tudod, hogy új élményeket adtál nekem. Soha nem szerettem senkit, romantikus értelemben, vagy egyáltalán, ahogy a családot szokás tényleg… – szemei elkalandoznak elmélkedve egy fájdalmas emléken, de gyorsan visszatér hozzám – és soha nem laktam együtt senkivel, rohadtul nem érdekelt korábban soha, hogy elveszítek valakit, de amikor rólad van szó, nem élném túl. Ez egy új élmény – ajkai az enyéim felett vannak. – Ez elég élmény neked?

Bólintok, ő pedig elmosolyodik. Felemelem fejemet csak centiméterekre a matractól, ajkaim hozzá fognak érni az övéihez. Úgy tűnik, olvas a gondolataimban, aztán kicsivel feljebb emeli a fejét.

- És azt a fogadás szarságot ne dobd még egyszer az arcomba – fenyegetőzik hozzám dörzsölve magát. Egy áruló nyögés szökik ki, mire szemei elsötétülnek. – Érted? – folytatja zabolázásomat.

- Persze – forgatom rá a szemeimet kihívóan, majd elengedi a kezemet, végighúzva újonnan szabaddá vált kezét a testemen, megállva a csípőmön és lágyan megszorítva azt.

- Rosszcsont vagy ma – rajzol köröket a csípőmön, több súlyt téve a testemre. Rosszcsontnak érzem ma magam. Másnapos és hormonális vagyok.

- Te meg segg vagy ma, szóval kvittek vagyunk – szólok vissza.

Megharapja az arca belsejét, aztán lehajtja hozzám a fejét. Harry ajkai melegek, ahogy végig csókolja az állam vonalát, közvetlen vonalon küldve elektromosságot az ágyékomba. Lábaimat a dereka köré fonom, majd összezárom a kis helyet, ami a testünk között maradt.

- Csak téged szerettelek – emlékeztet engem ismét, enyhítve a kis fájdalmat korábbi szavaitól. Ajkai elérik a nyakamat, aztán egyik keze megcsípi a mellbimbómat, míg a másikat arra használja, hogy fenntartsa testét. – Mindig is csak téged foglak szeretni.

Én nem szólalok meg, nem akarom tönkre tenni ezt a pillanatot. Imádom, amikor nyitott velem az irántam való érzéseivel kapcsolatban, és most az egyszer új fényben látom ezt az egészet. Steph, Molly és a Washington State University fél kampusza talán szórakozott Harryvel, de egyikük sem, egyetlen egy ember sem jutott el odáig, hogy azt hallja tőle, „szeretlek”. Nekik nem volt, és soha nem is lesz meg az a kiváltságuk, hogy ismerjék őt, az igazi énjét, ahogy én. Fogalmuk sincs, milyen csodálatos és hihetetlenül briliáns ő, nem hallhatják őt nevetni, nem figyelhetik a szemeit lecsukódni és a gödröcskéit előbukkanni. Soha nem fogják hallani életének töredékét vagy hallani a meggyőződést a hangjában, amikor megesküszik, hogy jobban szeret engem a lélegzésnél, és ezért nem irigylem őket, sajnálom őket.

- Csak téged szerettelek – ígérem neki viszonzásképpen.

A szeretet, amit Natalie felé érzek nem több a családinál. Harryt a mindent elnyelő, hihetetlen módon szeretem, amiről mélyen legbelül tudom, hogy soha nem fogom újra érezni. Érzem Harry kezeit lemozdulni a bokszeréhez, lehúzza azt, én pedig a lábamat használom, hogy segítsek megszabadulni tőle. Egy gyengéd mozdulattal Harry belém csúszik felkiáltva, ahogy áthatol bejáratomon.

- Még egyszer – könyörög.

- Csak téged szerettelek – ismétlem meg.

- Kibaszott Krisztus, Lou, annyira nagyon szeretlek – ez egy nyers vallomás, ahogy kiszűri összeszorított száján keresztül.

- Mindig csak téged foglak szeretni – ígérem meg neki. Csendesen imádkozom, hogy megoldjuk az összes problémánkat, mert tudom, hogy ez igaz. Mindig ő lesz az.

Harry lökései mélyek, megtöltve és követelve engem, megharapva és szívva a nyakamon lévő bőrt meleg és nedves nyelvével.

- Érezlek téged, minden egyes centimétert… olyan kibaszott meleg vagy… – nyögi, tudatva azt, hogy nem tett fel óvszert. Az eufórikus révület ellenére is megszólalnak a vészcsengők. Tudatalattim megjelenik, lefestve előttem egy hosszú tekercs óvszert, jelezve. Elpislogom ezt, majd élvezem Harry kemény izmainak érzését, ahogy megfeszülnek kezeim alatt, miközben végighúzom azokat széles vállain és tetovált karjain.

- Nem kell feltenned semmit – felelem, ahogy összeszorítom lábaimat dereka körül, mélyebbre nyomva őt. Gyomrom elkezd kavarogni, összeszorulni.

- Én… Nem fogok… – sebessége felgyorsul, én pedig szerintem ketté fogok hasadni, ha Harry megáll most.

Nem tudom nem végighúzni a körmeimet a hátán, bátorítva őt, hogy elmenjen bennem.

- Baszki, gyerünk, Louis – utasít, mintha lenne választásom.

Ahogy orgazmusom eléri a küszöböt, félek, hogy talán elájulok az élvezet mennyiségétől, amit érzek, amikor fogaival súrolja a mellkasomat erősen meghúzva és megjelölve engem ott. Nevemnek újabb nyögésével és irántam való szerelmének kinyilatkoztatásával Harry mozdulatai megállnak, majd kihúzza magát belőlem, elélvezve a hasamon és az államon. Áhítattal nézem, ahogy megérinti magát, megjelölve engem a legbirtoklóbb módon, miközben nem törik meg a szemkontaktus.

Harry rám zuhan remegve és kifulladva. Csendben fekszünk, egyikünknek sem kell megszólalnia, hogy tudja, mire gondol a másik.

…

- Hová akarsz menni? – kérdezem tőle. Még az ágyat sem akarom elhagyni, de Harry ajánlata, miszerint Seattle-ben járkáljunk napközben, olyan valami, ami nem történt meg a múltban, és nem vagyok biztos benne, hogy meg fog-e vagy mikor fog megtörténni újra.

- Leszarom, tényleg. Talán mondjuk vásárolni? – szemei az arcomat fürkészik. – El kell menned vásárolni? Vagy akarsz?

- Nem igazán van szükségem semmire… – válaszolom. Amikor felnézek ideges kiállására, visszatáncolok. – Igen, persze. A vásárlás jó lesz – olyan erőfeszítéseket tesz. Az egyszerű dolgok, amiket a párok csinálni szoktak, azok teljesen Harry komfortzónáján kívül vannak. Rámosolygok, emlékezve arra az estére, amikor elvitt korcsolyázni, hogy bebizonyítsa, valóban tud rendes barát lenni.

Az annyira szórakoztató volt, Harry meg olyan sármos és játékos volt, akárcsak az elmúlt másfél hét alatt. Nem akarok egy „rendes” barátot, Harryt akarom a nyers humorával és a mogorva hozzáállásával, hogy elvigyen egyszerű randikra egyszer-egyszer, és hogy elég biztonságban érezzem magam a kapcsolatunkban, hogy a lejtmeneteinket majd elmossa a felfelé ívelésünk.

- Jó – mozgolódik kellemetlenül.

- Csak fogat kell mosnom és megfésülnöm a hajamat.

- És felöltöznöd – fogja meg lágyan a túl érzékeny területet a lábaim között. Harry már felhasználta az egyik pólóját, hogy tisztára töröljön, ez egy olyan valami, amit folyton csinált régen.

- Igen. Talán le kellene öblítenem magamat a zuhanyzóban – nyelek egyet, elgondolkozva azon, hogy Harry és én megyünk-e még egy kört, mielőtt elindulunk. Nem tudom, hogy bármelyikünk is tudná-e kezelni ezt.

Felállok az ágyról, aztán megrezzenek. Tudtam, hogy fájni fog, de vége lesz-e ennek valaha utána? Most csak arra tudok gondolni, hogy Angliába megyünk. Elmegyünk Angliába… nem tűnik valóságosnak.

- Mi az?

- Izgatott vagyok, hogy Angliába megyünk – mondom Harrynek.

- Tényleg? Körülbelül egy héttel ezelőtt fel sem akartad hozni azt, hogy Angliában éljünk – feleli.

- Ez csak látogatás, nem fogunk ott lakni – válaszolom, miközben áthúzom a fejemen Harry pólóját.

- Mindegy, majd később beszélünk róla. Menj zuhanyozni – feleli.

Elhagyom a szobát, de még előtte a szememet forgatom rá.

Harry szemszöge

- Nem is tudtam, hogy ti itt vagytok, azt hittem, Louis-nak órái vannak ma – mondja nekem Kimberly, amikor belépek a konyhába. Miért van ő egyáltalán itt?

- Nem érezte jól magát. Nem kellene neked dolgoznod, vagy az, hogy itthon maradsz annak a juttatása, hogy a főnököddel dugsz?

- Igazából én sem érzem jól magam, te segg – dob nekem egy vattázott papírdarabot, de nem sikerül neki.

- Neked és Louis-nak tényleg meg kellene tanulnotok, hogyan bánjatok a pezsgővel – mondom neki. Kimberly felmutatja a középső ujját.

- Hol van most Louis? – megszólal a mikró, miközben elővesz egy műanyag tálat, ami tele van valamivel, ami úgy néz ki és olyan illata van, mint a macskakajának, aztán leteszi azt a pultra. Teli villát teli villa után tesz a szájába, én felemelem az ujjaimat, hogy befogjam az orromat.

- Ennek tiszta szar szaga van – jegyzem meg.

- Hol van Louis? Ő majd elcsendesít.

- Én nem számítanék erre – vigyorgok. Valamennyire megkedveltem azt, hogy kötekedjek Vance menyasszonyával. Nem érdekli, ha valaki kritizálja őt, és elég bosszantó ahhoz, hogy rengeteg munícióval rendelkezzek.

- Nem számítanál mire? – csatlakozik hozzánk Louis a konyhában pulóverbe, szűk farmerbe öltözve, illetve az a papucs van rajta, amiről esküdözik, hogy az cipő. Ezek tényleg túlárazott ruhák egy darab kartonpapír köré tekerve, jótékonysági ügyeket használva fel, hogy eladják a vékony cipőket.

- Semmire – teszem kezeimet a zsebembe, hogy leküzdjem az ösztönt, hogy lelökjem Kimberly önelégült seggét a bárszékről.

- Csak szórakozik, semmi újdonság – eszik még egy falatot Kim a macskakajájából.

- Gyerünk, Kim bosszantó – felelem éppen elég hangosan ahhoz, hogy Kim meghalljon.

- Légy kedves – szid le Louis. Kezét az enyémbe veszem, majd kivezetem őt a házból.

Amikor az autóhoz érünk, eszembe jut egy ötlet.

- Mindkettőnknek el kell mennie és leteszteltetnie magát – olyan elővigyázatlan voltam mostanában, és most, hogy óvszer nélkül megéreztem őt, nincs visszaút.

- Tudom. Még mindig időpontot akarok kérni, de nehéz biztosítás nélküli klinikát találni.

- Folyamatosan elfelejtem, hogy nincs biztosításod – dörzsölöm meg ujjaimmal az államon lévő borostát.

Egy dolog, amit megcsinált nekem az apám, az az egészségbiztosítás. Furcsa, mennyire zavar engem, hogy Louis-nak nincs biztosítása. Ki fogom fizetni bármennyibe is kerül ez a klinikai látogatás és a teszt neki, függetlenül attól, milyen keményen fog küzdeni velem emiatt.

- Hamarosan biztosítást kell kötnöd, nincs választásod – vigyorgok rá, tudva, hogy az amerikai politika olyan valami, amin sosem fogunk egyetérteni. Főleg most, hogy van politológia órája, azt hiszi, mindent tud a témával kapcsolatban, amit csak lehet.

- Ne kezd ezt el velem – forgatja a szemeit.

- Csak mondom, kitalálhatjuk Angliában…

- Harry, ha még egy negatív dolgot mondasz az elnökömről, ki fogok ugrani ebből az autóból.

- Persze, persze.

- Talán később ezen a héten kereshetek valahol egy helyet. Élvezem annak az érzését, hogy teljes egészében érezlek, és hogy figyelmetlenné válsz – feleli.

- Figyelmetlen? Én? – kötekedek, megpróbálva nem pánikolni. – Te vagy az, aki folyamatosan meglep, és nem tudok tisztán gondolkozni.

- Ó, kérlek! – vihogja, majd fejét a fejtámlánál pihenteti az ülésén. – Egyébként keresni fogok egy klinikát, ahová elmehetek ma, így az állati módszereimtől (vixen ways) nem leszel olyan figyelmetlen – nevet fel.

Néhány telefonhívás után bejelenti:

- Van egy időpontom hétfőre.

- Jó – túrok bele kezemmel a hajamba, mielőtt visszateszem azt a combjára.

Bekapcsolom a rádiót, aztán követem az irányokat a telefonomon a legközelebbi bevásárlóközponthoz.

Mire körbesétálunk a plázában, szétuntam az agyamat Seattle-t illetően. Az egyetlen dolog, ami szórakoztat, az Louis. Még akkor is, amikor csendben van, olvasom a gondolatait csak azzal, hogy figyelem az arckifejezéseit. Figyelem őt, figyelem az embereket, ahogy sietnek a plázában. Louis a homlokát ráncolja, amikor egy mérges anya megüti a gyereke seggét a bolt közepén, majd kivezetem őt onnan, mielőtt kezelhetetlenné válik a helyzet. Egy csendes pizzériában ebédelünk, Louis pedig egész ebéd alatt megoszt velem minden részletet egy új könyvsorozatról, amin gondolkozik, hogy elkezd olvasni. Tudom, milyen ítélkező tud lenni a modern regényekkel kapcsolatban, úgyhogy ez meglep és kíváncsivá tesz.

- Le kell majd töltenem őket, amikor visszakapom tőled a nook-omat – feleli megtörölve a száját egy szalvétával. – Alig várom, hogy visszakapjam a nyakláncomat is, vagy a levelet.

Kényszerítem magamat, hogy ne pánikoljak, aztán majdnem egy egész szelet pizzát nyomok a számba, így képtelen vagyok válaszolni. Hálás vagyok, amikor másik témára vált.

A nap azzal végződik, hogy Louis elalszik az autóban, mostanában ez szokásává vált, és valamilyen oknál fogva imádom ezt. A hosszabb úton megyek vissza a házhoz, éppen mint legutóbb.

…

Louis ébresztője nem keltett fel engem, és ő sem. A legkevésbé sem vagyok elégedett, hogy nem láthattam őt ma reggel, mielőtt elment, főleg mivel egész nap nem lesz itthon. Amikor a falon lévő órára pillantok, az azt mutatja, hogy majdnem dél van, nemsokára ebédszünete lesz. Gyorsan felöltözök, aztán elhagyom a házat, hogy lássam őt az új Vance ágazatban. Furcsa belegondolni abba, hogy dolgozhatnék vele ott, együtt vezetnénk munkába minden egyes reggel, hazafelé is együtt mennénk… ténylegesen együtt élnénk akkor.

Távolság, Harry, távolságot akar. Felnevetek az ötleten, igazából nem is adunk egymásnak semmilyen teret, csak három napot egy héten, legfeljebb.

A Seattle-i iroda kibaszottul felháborítóan pazarló. Sokkal nagyobb, mint az a szar iroda, amiben én dolgoztam. Nem hiányzik, hogy dohos irodában dolgozzak, az rohadtul biztos. Vance nem engedné meg nekem, hogy otthonról dolgozzak, Brent volt az, a főnököm a Bolthouse-nál, aki felajánlotta, hogy csináljam meg a munkámat neki a nappalimból annak érdekében, hogy „megtartsuk a nyugalmat”. Ez tökéletesen működik nekem, most még jobban, szóval viccesek azok az érzékeny faszok az irodában.

Meglepődöm, amikor nem veszek el ebben a kibaszott irodaház labirintusában.

- Miben segíthetek? – ragyog rám Kimberly az asztala mögül, megmutatva nekem a képességét, miszerint profi tud maradni.

- Hol van Louis?

- Az irodájában.

- És az… – dőlök a falhoz, aztán várok Kimberlyre, hogy megmutassa nekem Louis-t.

- Végig a folyosón, a neve kint van a táblán – pillant vissza a számítógépe képernyőjére, elküldve engem. Goromba.

Mit csinál ő pontosan, amiért Vance fizet neki? Biztosan megéri neki, hogy képes legyen megdugni Kimet állandóan és közel tartani magához napközben. Megrázom a fejemet, megszabadulva a képektől kettejükről.

- Kösz a segítséget – zúgolódok, majd végigmegyek a hosszú, szűk folyosón.

Amikor elérem Louis irodáját, kopogás nélkül nyitom ki az ajtót. Az iroda üres. Benyúlok a zsebembe és megfogom a telefonomat, hogy felhívjam őt, másodpercekkel később hallom telefonja rezgését, ami az asztalától jön. Hol a fenében van?

Sétálok a folyosón őt keresve. Tudom, hogy Zayn a városban van, ez pedig feldühít. Esküszöm a kibaszott…

- Harry Styles? – hallatszik egy nő hangja mögülem. Megfordulva egy ismerős arcot látok meg.

- Uhm… szia? – nem emlékszem, hol láttam már őt korábban, de tudom, hogy valahol igen. A ráébredés megüt, amikor csatlakozik hozzá egy másik nő. Kurvára viccelned kell velem. Az univerzum egy kibaszott beteg játékot játszik velem, és ez kurvára felidegesít.

- Lám… lám… lám… – vigyorog rám Tabitha. Louis történetének a két rosszindulatú irodai zaklatóról sokkal több értelme van most.

- Te vagy az, aki szarozik Louis-val, ugye? – ha bármilyen gondolatom lett volna arról, hogy Tabitha átjött Seattle-be, azonnal tudtam volna, hogy ő az, aki ribancként viselkedett. Erről volt ismert még amikor Vance-nál dolgoztam, és biztos vagyok benne, hogy nem változott meg.

- Mi? Én? – dobja át haját a válla felett, majd elmosolyodik. Máshogy néz ki… természetellenesen tényleg. Talpnyalójának ugyanolyan narancssárgás árnyalatú a bőre… nem kellene abban az akármiben fürdeniük, amitől így néznek ki, ételszínező talán?

- Hagyd abba a szarságot. Ne szórakozz vele, ő csak megpróbál beilleszkedni itt, te meg nem fogod ezt tönkretenni neki azzal, hogy ok nélkül ribanc vagy vele.

- Nem is csináltam semmit! Amúgy is csak vicceltem.

Képek villannak fel a fejemben arról, ahogy leszopott a fürdőszobában, aztán lenyelem a nyugtalan érzést, ami a nem kívánatos emlékkel jött együtt.

- Ne csináld többet – figyelmeztetem őt. – Én nem baszakodok itt. Még csak ne is beszélj hozzá.

- Jézusom, még mindig vidám vagy, látom. Nem fogok szórakozni már vele. Nem akarnám, hogy beárulj Mr. Vance-nál és kirúgass, ahogy azt tetted Sam…

- Az nem az én hibám volt.

- De igen, az volt! – suttogja drámaian. – Amint a pasija megtudta, hogy mit csináltatok ti ketten… mit csináltál te, ő titokzatosan elment pontosan ugyanazon a héten.

Tabitha könnyű volt, annyira rohadtul könnyű, ahogyan Samantha is. Abban a pillanatban, hogy megtudtam, ki volt Samantha barátja, vonzóvá vált nekem a csaj. Amint bejutottam a lábai közé, semmit sem akartam csinálni vele. Ez a kis játékom sok szarságot és drámát okozott. Jobb, ha nem is emlékeztetnek erre, és az pokolian biztos, hogy nem akarom, hogy Louis belekeveredjen ebbe a gonosz szarságba.

- A történet felét sem tudod, szóval tarsd a szádat. Hagyd békén Louis-t, és a munkád a tiéd marad – őszintén lehet, hogy volt egy kis közöm ahhoz, hogy Vance engedte elmenni Samantha-t, de az, hogy itt dolgozott, túl sok problémát okozott nekem. Csak első éves volt az egyetemen, részmunkaidőben dolgozott, másoló lányként.

- Az elkényeztetett kis ördögről beszélve – jegyzi meg az alacsony talpnyaló, majd fejével a kis ebédlő felé int.

Louis mosolyog és nevet, miközben belép a helyiségbe, a mögötte lévő ember még nem jelent meg… de amikor ez megtörténik, haragom megemelkedik. Öltönybe és nyakkendőbe öltözve kibaszott Trevor nevet és mosolyog együtt Louis-val.

Kibaszott Trevor lát meg engem először, aztán megérinti Louis karját, hogy figyelmét felém fordítsa. Minden csipetnyi önuralomra szükségem van, hogy ne törjem ketté a karját. Amikor Louis meglát engem a helyiség másik feléből, arca felderül, mosolya szélesebb lesz és idesiet. Csak amikor elér engem, akkor veszi észre Tabitha-t mellettem állni.

- Helló – bizonytalan most, ideges.

- Viszlát, Tabitha – küldöm el a sznob nőt. Suttog valamit a barátnőjének, aztán elhagyják a helyiséget. – Viszlát, Trevor – felelem elég halkan ahhoz, hogy csak Louis hallja.

- Hagyd abba! – üti meg a karomat azon a piszkáló módon, ahogy mindig is teszi.

- Helló, Harry – mosolyog rám Trevor udvariasan. Karja megrándul az oldalánál, megpróbálja eldönteni, hogy kinyújtsa-e a kezét azért, hogy megrázza az enyémet. Az ő érdekében remélem, hogy nem teszi, nem fogom elfogadni.

- Szia – jegyzem meg fáradtan.

- Mit csinálsz itt? – kérdezi tőlem Louis. Végignéz a folyosón a két nő után, akik az előbb mentek el. Tudom, hogy igazából azt kérdezi: honnan ismered őket és mit mondtak?

- Tabitha nem lesz probléma többé.

- Mit csináltál? – tátja el a száját, szemei kitágulnak.

- Semmit, csak megmondtam neki, amit neked kellett volna, hogy menjen a picsába – vonok vállat. Louis rámosolyog kibaszott Trevorra, aki leül az egyik asztalhoz, megpróbálva nem ránk nézni, én pedig eléggé rohadtul szórakoztatónak találom kényelmetlenségét. – Ebédeltél már? – kérdezem Louis-tól. Ő megrázza a fejét. – Akkor szerezzünk valamit, amit ehetsz – megajándékozom a hallgatózót egy baszd meg-pillantással, majd kivezetem Louis-t a helyiségből és végig a folyosón.

- A szomszédban lévő helyen nagyon jó a taco – mondja nekem Louis.

Téved, a taco szar, de felfalja a tányérját és az enyémnek is a nagy részét. Elpirul, amikor mondok erre valamit.

- Még mindig el akarok menni a Pullmanra holnap, hogy lássak mindenkit és összeszedjem a cuccaimat – feleli, szájához emelve a pohár vizét, hogy leöblítse a fűszeres salsát, amit az előbb fejezett be.

- Nem gondolod, hogy Anglia a jövő hétvégén elég utazás? – próbálom meg kisiklatni terveit.

- Nem, látni akarom Liamet. Annyira hiányzik.

Indokolatlan féltékenység üt meg, de lerázom magamról. Ő az egyetlen barátja, kivéve a segg idegesítő Kimberlyt. Ez egy rossz ötlet.

- Anglia után is ott lesz még…

- Harry, kérlek – felnéz rám, nem engedélyt kérve, ahogyan néha teszi. Ezúttal az együttműködésemet kéri, és meg tudom mondani a szeme csillogásából, hogy el fog menni a Pullmanra akár akarom azt, akár nem.

- Rendben. Baszki – nyögök fel.

Ez nem mehet jól. Átnézek az asztalon rá, és büszkén mosolyog, nem tudom, hogy amiatt büszke-e magára, hogy megnyerte ezt a vitát, vagy rám büszke, amiért beadtam a derekamat, de gyönyörűen néz ki. Olyan kipihentnek.

- Tetszik, hogy idejöttél ma – fogja meg a kezemet, miközben a forgalmas úton sétálunk. Miért van ilyen sok ember Seattle-ben?

- Igen? – azt gondoltam, de egy kicsit szorongtam, hogy mérges lesz rám, amiért úgy bukkantam fel, hogy nem szóltam, nem mintha érdekelt volna, de akkor is.

- Igen – pislog fel rám, megállva a siető testek sokaságának közepén. – Én majdnem… – halkul el befejezés nélkül.

- Te majdnem mi? – állítom meg kísérletét, hogy tovább sétáljon, majd egy ékszerbolt falához húzom őt. A Nap visszatükröződik a hatalmas gyémántgyűrűkről a kirakatban, aztán néhány lépéssel lejjebb vezetem őt egy téglafalhoz, hogy eljöjjünk a ragyogástól.

- Ez ostobaság, – veszi alsó ajkát a fogai közé, és a cementre bámul – de úgy érzem, mintha hónapok óta először jutnék levegőhöz.

- Ez egy jó dolog vagy… – kérdezem megbillentve az állát, így nincs választása, csak az arcomra nézhet.

- Igen, ez jó dolog. Úgy érzem, hogy most az egyszer minden működik, tudom, hogy ez nem régóta tart, de ennél működőképesebbek még nem voltunk, csak néhányszor vitáztunk és végig kommunikáltuk azokat, büszke vagyok magunkra.

Megjegyzése meglep, mert még mindig vitázunk és évődünk folyamatosan. Nem csak néhányszor, de igaza van, sikerült megbeszélnünk azokat. Imádom, hogy vitázunk, szerintem ő is imádja. Teljesen más emberek vagyunk, tényleg nem lehetnénk különbözőbbek, és az pokolian unalmas lenne, ha folyamatosan jól kijönnénk egymással. Nem tudnék élni a folyamatos szüksége nélkül, hogy kijavítson, vagy hogy leszidjon a rendetlenségem miatt. Louis pokolian bosszantó, de egy kurva dolgot sem változtatnék meg vele kapcsolatban. Kivéve a szükségét, hogy Seattle-ben legyen.

- A működőképes nagyon túl van értékelve, bébi – hogy bebizonyítsam igazamat, felemelem a combja tetejénél fogva, lábait a derekam köré fonja, aztán megcsókolom a falnál pontosan Seattle legforgalmasabb utcájának közepén.

Louis szemszöge

- Mennyi van még? – panaszkodik Harry az anyósülésen.

- Kevesebb mint öt perc, az előbb hagytuk el a Conner’s-t – tudom, hogy pontosan tudatában van a kis távolságnak a lakáshoz, de azért csak panaszkodik.

Harry vezetett az út nagy részében vissza a Pullmanra, amíg végre meggyőztem őt, hogy engedje meg, hogy én fejezzem be a vezetést. Szemei majdnem lecsukódtak, és tudtam, hogy szünetre van szüksége. Igazam bebizonyosodott, amikor kinyújtotta karját a középkonzolon át, úgy tartva engem, ahogy a legjobban tud, miközben vezettem, és majdnem azonnal elaludt.

- Liam még mindig itt van, igaz? Beszéltél vele? – kérdezem. Nagyon izgatott vagyok, hogy lássam a legjobb barátomat. Túl sok idő telt el az utolsó alkalom óta, és hiányoznak bölcs szavai és soha nem ingadozó mosolya.

- Igen, tizedjére is – válaszolja Harry, nyilvánvalóan bosszús.

Egész úton nyugtalan volt, még akkor is, ha nem fogja bevallani. Úgy viselkedik, mintha a távolság miatt lenne bosszús, de van egy olyan érzésem, hogy valami más van frusztrációja mögött. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy fel akarom-e fedezni, hogy mi az.

Amikor bekanyarodok a parkolóba a lakáshoz, amit régen otthonnak hívtam, a gyomrom felfordul és idegem kezdenek megfeszülni.

- Minden rendben lesz – meglep Harry azzal, hogy megnyugtat.

Olyan furcsa érzés a kis liftben lenni, ahogy az felfelé halad az épületben. Olyan érzés, mintha sokkal több idő telt volna el három hétnél. Harry keze folyamatosan az enyémen van, amíg el nem érjük az ajtót, beteszi a kulcsot, majd kinyitja az ajtót.

Liam lábra ugrik a kanapéról, aztán nagy léptekkel áthalad a szobán a legfényesebb mosolyával, amit valaha is láttam rajta a hét hónap alatt, amióta barátok lettünk. Karjait a hátam köré fonja és megölel, üdvözölve engem, tudatossá téve bennem, hogy mennyire nagyon hiányzott ő. Mielőtt tudnám, a mellkasára zokogok, Harry pedig elhúz tőle, körém fonva a karjait helyette.