Chapter 252

Sziasztok! 😊

Bocsánat, hogy ilyen későn, a házi írással és az itthoni dolgokkal elment az idő. A fejezet jó hosszú lett. És elég színes is, sok esemény van benne. Élvezet, kis feszültség, még egy kis élvezet (😏), poénok és egy érdekes beszélgetés is. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Egy hét múlva találkozunk ismét!

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 252

Harry szemszöge
- Jó újra látni – mosolyodik el Louis tanára.
- Ja – mi a faszért van itt?
- Soto professzor most Seattle-ben lakik – tájékoztat Louis. Hát persze, hogy itt lakik.
- Kényelmes – motyogom az orrom alatt.
Louis meghallja és gyengéden belém könyököl, aztán karomat a dereka köré fonom. Jonah szemei rövid időre a Louis körül lévő karomra pillantanak, majd vissza az arcára. Ő foglalt, te pöcs.
- Igen, a Seattle-i kampuszra jöttem át pár hete. Jelentkeztem egy állásra még néhány hónappal ezelőtt, és végre megkaptam. A bandám amúgy is készen állt egy költözésre – mondja nekünk.
- A Reckless Few fog ma este játszani, és minden másik éjszaka, ha rá tudjuk beszélni őket – dicsekszik Christian. Jonah elmosolyodik, majd lenéz a csizmájára.
- Ezt elintézhetjük – feleli. – Jobb, ha hozzákezdünk a zenéléshez.
- Igen, rajta. Ne engedd, hogy feltartsunk – veregeti meg a hátát Christian Sotonak, aztán a tanár Louis-hoz fordul, hogy megajándékozza egy utolsó mosollyal, mielőtt átmegy a kis tömegen a színpad felé. – A banda hihetetlen, várjatok amíg meghalljátok őket! – tapsol a kezeivel Vance Kimberly körül, majd a színpad előtt lévő asztalhoz vezeti őt.
Én már hallottam őket, és nem hihetetlenek. Louis ideges szemekkel fordul felém.
- Ő kedves, jusson eszedbe, hogy ő írt neked jellemzést.
- Nem, igazából semmi sem jut eszembe róla. Kivéve a tény, hogy kedvel téged, és hogy titokzatosan Seattle-ben lakik most, a kibaszott kampuszodon tanítva.
- Hallottad őt azt mondani, hogy hónapokkal ezelőtt jelentkezett oda, és nem kedvel engem.
- De igen.
- Szerinted mindenki kedvel engem – szól vissza. Nem lehet elég naiv ahhoz, hogy azt feltételezze, jó szándékai vannak a tanárnak.
- Csináljunk akkor listát? Ott van Zayn, kibaszott Trevor, az a faszfej pincér… kit hagyok ki? Ó, és most már hozzáadhatjuk a titokban követő tanárodat.
- Zayn az egyetlen ember azon a listán, aki számít. Trevor nagyon édes és soha nem akart semmilyen bajt okozni. Valószínűleg soha nem látom Robertet újra, Soto pedig nem követ titokban.
- Valószínűleg? – a szó nem hangzik jól nekem.
- Nyilvánvalóan nem fogom őt újra látni. Te vagy az, akivel vagyok, oké? – teszi egyik kezét az enyémbe, mire ellazulok. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy eldobtam annak a rohadt pincérnek a telefonszámát, biztos, ami biztos.
- Még mindig úgy gondolom, hogy ez a seggfej titokban követ – intek a színpad felé, ahol az a tetű van a bőrkabátjában.
Lehet, hogy beszélnem kell az apámmal, csak hogy megbizonyosodjak róla, ő nem olyan tisztességtelen, ahogy azt gondolom. Louis kurvára besétálna az oroszlán barlangjába, nem jó a jellem megítélésében. Bebizonyítja igazamat, amikor felragyog rám, mosolyogva, mint egy idióta, az ereiben áramló pezsgő miatt. Itt van velem az összes szarság után, amiken keresztülment miattam.
- Azt hittem, ez egy jazz klub, az ő bandája inkább… – kezdi el Louis megpróbálva elvenni az eszemet a végtelennek tűnő férfiak listájáról, akik a szeretetét akarják.
- Szar? – szakítom őt félbe. Ő megüti a karomat.
- Nem, csak nem jazz zenét játszanak. Ők inkább… olyanok, mint a The Fray nagyjából.
- A The Fray? Ne sértegesd a kedvenc bandádat most – az egyetlen dolog, amire emlékszem a tanár bandájával kapcsolatban az az, hogy kurvára gáz.
- És a tiédet – üti vállát a karomhoz.
- Nem egészen.
- Ne viselkedj úgy, mintha nem szeretnéd őket, tudom, hogy igen – szorítja meg a kezemet, mire megrázom a fejem, nem igazán tagadva, de nem fogom bevallani sem.
Oda-vissza nézek a fal és Louis között, míg várunk a szar bandára, hogy beálljanak.
- Mehetünk most már? – kérdezem harmadjára ez elmúlt tíz percben.
- Egy szám – Louis arca kipirult, szemei kitágultak és fényesek. Még egy kortyot iszik. Kezeit végighúzza a farmerján.
- Legalább leülhetnék? – intek az üres bárszéksor felé a pultnál.
Louis kezét a sajátomba veszem, majd a pulthoz húzom őt. Leülök az utolsó székre, a legközelebb a falhoz és a legmesszebb a tömegtől.
- Mit kérnek? – kérdezi tőlünk egy fiatal srác kecskeszakállal és egy rohadt hamis akcentussal.
- Egy pohár pezsgőt és vizet – mozdul meg Louis, hogy a lábaim közé álljon, én pedig egyik kezemet a derekán pihentetem. Az öltöny, ami rajta van, puha a tenyeremnek.
- Csak üveggel áruljuk a pezsgőnket, uram – ajándékoz meg egy mentegető mosollyal, mintha nem tudnék megengedni magamnak egy üveggel a kibaszott pezsgőjükből.
- Egy üveg jó lesz – hallatszik Vance hangja mellettem, mire a pincér bólint oda-vissza nézve kettőnk között.
- Hidegen kéri – jegyzem meg szemtelenül. Újra bólint, majd elsiet az üvegért. Pöcs. – Ne bébiszitterkedj felettünk – mondom Vance-nak. Louis mogorván néz rám, én figyelmen kívül hagyom őt.
- Egyértelműen nem bébiszitterkedek. Ő még kiskorú – forgatja a szemeit amilyen szarkasztikus seggfej ő.
- Ja, ja – felelem. Valaki megszólítja őt, aztán megveregeti a vállamat, mielőtt elsétál.
Néhány perccel később a pincér kinyit egy üveg pezsgőt, majd a buborékos italt egy pohárba tölti Louis-nak. Ő udvariasan megköszöni neki, a pincér egy még mesterkéltebb mosollyal válaszol, mint az akcentusa. Megöl engem az, hogy rohadtul ne szóljak rá érte.
- Olyan jó – teszi az ajkaihoz Louis a poharat, hátát a mellkasomnál pihenteti.
Két férfi sétál el mellettünk és gyorsan rá pillantanak. Louis észreveszi, tudom, hogy igen, mert jobban hozzám dől és fejét a vállamon pihenteti meg.
- Ott van Sasha – feleli Jonah gitározása közben a hangosítón keresztül. A magas szőke átvizsgálja a helyiséget, vagy a barátjáért, vagy egy random csávóért, akit felszedhet.
- Kit érdekel? – gyengéden megfogom a könyökét, aztán megfordítom őt, hogy szemben legyen velem.
- Nem kedvelem őt – jelenti ki halkan.
- Senki sem.
- Te se? – kérdezi. Megőrült?
- Miért kedvelném?
- Nem tudom – szemei a számhoz mozdulnak. – Mert csinos.
- És?
- Nem tudom, csak fura vagyok – rázza meg a fejét megkísérelve megszabadulni a féltékenységtől, ami tiszta az arcán.
- Te, Louis William Tomlinson, féltékeny vagy?
- Nem – biggyeszti az ajkát.
- Nem kellene annak lenned – nyitom szét jobban a lábaimat, és újra magamhoz húzom őt. – Az nem az, amit akarok – húzom kezemet végig a hátán. – Te vagy az – simogatom a seggét, mintha nem egy zsúfolt klubban lennénk.
- Csak a seggemért – suttogja az utolsó szót.
- Nyilvánvalóan – kuncogok fel, ugratva őt.
- Tudtam – azt tetteti Louis, hogy megsértődött, de elmosolyodik a pohara széle felett.
- Ja, nos, most, hogy kiderült az igazság, megengedheted, hogy megdugjalak – felelem túlságosan is hangosan. Kiköpi a pezsgőt a szájából, rá az ingemre és az ölemre.
- Bocs! – visítja a szalvétatartóért nyúlva a pulton. Végighúzza a szalvétát a borzasztóan szörnyű ingen, majd az ágyékomhoz mozdul.
- Én nem tenném ezt – fogom meg a csuklóját, és elveszem a szalvétát.
- Ó – teljesen elpirul a nyakáig.
A tanár egyik zenésztársa bemutatja magukat a mikrofonba, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne hányjam el magam, amikor a dobhártyatámadás elkezdődik. Louis elszántan figyel, ahogy egyik számról a másikra váltanak, én meg továbbra is figyelek, hogy tele legyen a pohara.
Hálás vagyok azért, ahogyan ülünk. Vagyis, ahogy én ülök. Louis a lábaim között áll, háttal van nekem, de látom az arcát, amikor kissé hátra hajolok a mögöttem lévő pulthoz. A piros fények a helyen, a pezsgő, Louis viselkedése, ami olyan… Louis-s, ezektől ragyog. Lehetetlen nem őt nézni, ahogy mosolyog és a színpadot bámulja. Még féltékeny sem tudok lenni, mert ő csak olyan… szép. Mintha olvasna a gondolataimban, megfordul és egy lelkes mosollyal ajándékoz meg. Imádom őt így látni, ilyen gondtalannak… ilyen fiatalnak. Gyakrabban kell elérnem azt, hogy így érezzen.
- Jók, igaz? – bólogat a lassú, de éles hangra.
- Nem – vonok vállat. Nem szörnyűek, de az pokolian biztos, hogy nem is jók.
- Perszeee – húzza el a szót, majd visszafordul.
Pillanatokkal később elkezdi lengetni a csípőjét a frontember nyafogó hangjára. Kezemet csípője ívéhez mozdítom le, mire hátrál hozzám még mindig mozogva. A dal tempója felgyorsul, és Louis ugyanezt teszi. Szent szar.
Sok szarságot csináltunk már… sok szarságot csináltam már, de még soha nem táncoltak így nekem. Volt már, hogy emberek és még pár sztriptízesek is öltáncot adtak nekem, de nem így. Ez lassú, mámorító… és fájdalmasan kurvára dögös. Másik kezemet a másik csípőjéhez teszem, aztán Louis kissé elfordul, hogy poharát a pult tetejére helyezze. Keze üres lesz, egy buja mosollyal ajándékoz meg, majd visszanéz a színpadra. Egyik kezét felemeli, aztán kis ujjait a hajamba temeti, a másik kezét az enyémre rakja.
- Folytasd – kérem.
- Biztos vagy benne? – húzza meg a hajamat.
Nehéz elhinni, hogy ez a csábító srác, szűk fekete öltönyt viselve, a csípőjével körözve és a hajamat húzva, ugyanaz a srác, aki kiköpi a pezsgőt, amikor arról beszélek, hogy megdugom őt. Annyira felizgató.
- Igen, baszki – lehelem, majd egyik kezemet a tarkójához teszem, hogy fülét a számhoz húzzam. – Mozogj rajtam, – szorítom meg a csípőjét – közelebb… – bátorítom őt, Louis pedig éppen ezt teszi.
Hálás vagyok a magasságomért, ahogy a bárszéken ülök, a tökéletes magasság a seggének, hogy mozogjon közel hozzám, pontosan azt a helyet érve el, ami érte fáj. Elvonom tőle a figyelmemet, csak egy másodpercre, hogy átvizsgáljam környezetünket. Nem akarom, hogy bárki más nézze őt táncolni.
- Olyan szexi vagy most – felelem a fülkagylójának. – Így táncolva, nyilvánosan… nekem és csak nekem – esküszöm, hallom őt felnyögni a zenén keresztül, és ez minden, amit elbírok. Megfordítom őt, aztán kezemmel benyúlok a nadrágjába.
- Harry – nyög fel, amikor köré fonom kezemet.
- Senki sem figyel, ha mégis, nem láthatnak minket – biztosítom őt. Nem csinálnám ezt, ha úgy gondolnám, hogy bárki képes lenne látni az élvezetét. – Szeretted ezt a show-t csinálni, igaz? – nem tagadhatja le, rendkívül kemény.
Louis nem válaszol, csak a vállamon pihenteti a fejét, és az ingem alját húzogatja, ökölbe szorítva a kezében, ahogy azt normális esetben az ágyneműnkkel tenné. Pumpálom hosszát, megpróbálva összehangolni a dal kísértő dallamával. Majdnem azonnal megmerevednek a lábai és elmegy a kezemben.
- Autó vagy a mosdó? – kérdezi, amikor felemeli fejét a vállamról.
- Autó – válaszolok sietősen, aztán gyorsan megissza a pezsgőjét. Vance kifizetheti azt a szart, nincs időm, hogy levadásszam a pincért.
Louis megfogja a kezemet, majd az ajtó felé húz. Ő mohó, én meg kurvára kemény vagyok a pultnál lévő csábító játékától.
- Az? – áll meg Louis léptében az ajtónál. Fekete haj, beállítva, hogy szélesen felálljon, kandikál ki a tömegből. Megesküdtem volna, hogy a paranoiám hallucinációkat okoz, ha nem látná őt Louis is.
- Mi a faszért van itt? Elmondtad neki, hogy idejössz? – sziszegem. Egész este megtartottam hidegvéremet csak azért, hogy ez a seggfej szabotálja.
- Nem! Persze, hogy nem! – védekezik Louis. Meg tudom mondani tág szemeiből, hogy őszinte.
Zayn észrevesz minket, és egy homlokráncolás jelenik meg az arcán. Amilyen egy kibaszott felbujtó ő, odasétál, ahol mi állunk.
- Mit keresel itt? – kérdezem tőle, ahogy közeledik.
- Ugyanazt, amit te – forgatja meg a vállát, aztán Louis-ra néz. Küzdök az ösztönnel, hogy magam mögé húzzam Louis-t és kiverjem Zayn fogát.
- Honnan tudtad, hogy itt van? – kérdezem tőle. Louis meghúzza a karomat, majd oda-vissza néz Zayn és köztem.
- Nem tudtam. Azért vagyok itt, hogy megnézzem a bandát – ugyanolyan barnult bőrű férfi csatlakozik hozzánk.
- Mennetek kellene – mondom kettejüknek.
- Harry, kérlek – nyafog Louis mellettem.
- Ne – suttogom neki. Már elegem van Zaynből és a szarságaiból.
- Hé… – áll közénk a pasi. – Még egyszer megcsinálják a beállításokat. Gyerünk, szóljunk nekik, hogy itt vagyunk.
- Ismeritek Jonah-t? – kérdezi Louis. A fenébe, Louis.
- Igen, ismerjük – válaszolja a férfi. Mi a fasz?
- Később találkozunk – ajándékozza meg Zayn Louis-t a legjobb „egy elveszett kibaszott kiskutya vagyok, és azt akarom, hogy sajnálj engem és szeress, mert egy szánalmas fasz vagyok” mosolyával, aztán elsétál.
Kisietek az ajtón a hideg levegőbe. Louis szorosan követ.
- Nem tudtam, hogy idejön! Esküszöm – mondja nekem. Kinyitom a kocsit, majd az utas felőli ajtót Louis-nak.
- Tudom – csendesítem őt el. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy lebeszéljem magamat arról, hogy visszamenjek.
- Nem értem, honnan ismeri Soto-t. Bemutattam őket egymásnak a Canal Street-en, talán barátok lettek utána? Nem értem. Kivéve, ha már ismerték egymást, de nem tűnt úgy? – látom, ahogy az összes lehetőség és összeesküvés elárasztja Louis fejét.
- Hagyd. Kérlek. Nem akarom tönkretenni az estét – sétálok körbe az autó másik oldalára, aztán beszállok mellé.
- Oké – egyezik bele bólintva.
- Köszönöm – sóhajtok fel. Beteszem a kulcsot a gyújtásba, majd Louis az arcomra teszi kezét, hogy felé fordítsa a fejemet.
- Nagyra értékelem, hogy ilyen erőfeszítést tettél ma este, tudom, hogy nehéz neked, de számomra a világot jelenti – dicsér meg, mire elmosolyodom a tenyerénél.
- Oké.
- Komolyan gondolom. Szeretlek, Harry. Annyira nagyon.
Elmondom neki, mennyire szeretem őt, miközben átmászik a konzolon és lovaglóölésben helyezkedik el az ölemben. Kezei gyorsan szétszedik a farmeremet, majd lehúzza éppen addig, ameddig kell… szája gyors a nyakamon, és az ingemet húzza, leszakítva a felső két gombot sietősen próbálkozva, hogy hozzáférjen a mellkasomhoz. Lehúzom a nadrágját, hogy felfedjem őt, aztán a farzsebembe nyúl, hogy kiszedje az óvszert, amire gyanítottam, hogy szükségem lesz.
- Csak téged akarlak, mindig – biztosít engem, megnyugtatva száguldó agyamat, míg felcsúsztatja rám az óvszert.
Megfogom a csípőjét, majd segítek felemelni a testét. Az autó kis helyiségében közelebbnek, mélyebbnek érződik, miközben leereszkedik rám. Ahogy megtöltöm őt teljesen és birtoklóan, egy mély sziszegés hagyja el a számat. Louis eltakarja a számat, lenyelve a nyögéseimet, miközben lassan mozgatja a csípőjét, ahogy a klubban is tette.
- Annyira kurvára mély így – emlékeztetem őt, kezemmel beletúrva a hajába és gyengéden meghúzom, arra kényszerítve őt, hogy rám nézzen.
- Olyan jó – nyögi, befogadva magába engem.
Egyik kezét a hajamba teszi, míg a másik a torkomnál pihen. Annyira kibaszottul szexi így, amikor az alkohol összefűződik az adrenalinnal, és Louis tele van éhséggel és szükséggel, szükséggel rám, a testemre, erre a nyers, szenvedélyes összeköttetésre, amit csak mi osztunk meg egymással. Nem találná meg ezt senki mással, ahogyan én sem. Mindenem megvan, amire szükségem van itt vele, és ő sosem hagyhat el.
- Baszki, szeretlek – lehelem a szájába, miközben meghúzza a hajamat és szorosabbá válik keze a nyakamon. Ez nem kényelmetlen, csak enyhén nyomja, ez pedig a kibaszott őrületbe kerget.
- Szeretlek – zihálja, amikor felemelem csípőmet, hogy találkozzak vele, még jobban elmerülve, mint korábban. Őt bámulom és élvezem annak az érzését, ahogy megfeszíti a csípőjét.
Az élvezet lassú felépülése megkezdődik a gerincem aljánál, és érzem Louis-t megfeszülni, miközben tovább folytatom segítségemet neki, hogy minden egyes lökésnél felemelem a csípőmet. Mindkettőnknek el kell mennie és teszteltetnie magát, újra éreznem kell őt bőr a bőrön.
- Alig várom, hogy óvszer nélkül legyek benned – szólalok meg a nyakánál.
- Folytasd – ösztönöz. Imádja a mocskos számat.
- Azt akarom, hogy érezd, ahogy elmegyek benned – szívom meg a sós bőrt, megízlelve az izzadság vékony rétegét. – Kurvára imádni fogod, ugye? Hogy megjelöllek téged úgy – már egyedül a gondolat átlök a határon.
- Majdnem… – nyög fel, aztán egy utolsó kemény húzással a hajamban, együtt élvezünk el.
Kisegítem őt az ölemből, majd letekerem az ablakot, míg ő felhúzza a nadrágját és a bokszerét.
- Mit csin… – kezdi el, én meg kidobom az ablakon az óvszert. – Nem dobhattál ki egy használt óvszert az ablakon! Mi van, ha Christian meglátja? – mossa össze a szavakat.
- Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az egyetlen óvszer ebben a parkolóban – mosolygok rá. Kezei ügyetlenkednek a cipzárammal, segítve nekem, hogy ismét felöltözzek, így vezethetek.
- Talán nem – ráncolja az orrát, majd kinéz az ablakon, miközben elindítom a kocsit. – Szex szag van idebent – teszi hozzá, és nevetésben tör ki. – Emlékszel erre? – kuncog fel.
Én bólintok, és hallgatom őt hümmögni minden egyes kurva dalt, ami hallatszik visszaúton Vance házához. Majdnem ugratom őt érte, de ez igazából valamennyire bájos hang, főleg a titokban követő tanár bandájának játéka után. Bájos hang? Még úgy is kezdek gondolkozni, mint Louis.
- Pszichikailag ki kell majd szednem a dobhártyáimat a mai este után – jegyzem meg.
Louis kinyújtja rám a nyelvét, mint egy gyerek, aztán még hangosabban énekel.

…

- Mi van, ha kizártak minket? – vihogja Louis, amikor elérjük a kocsifelhajtót.
- A bébiszitter itt van – emlékeztetem őt.
- Ó, igen! Logan… ő olyan kedves – mosolyodik el.
- Azt hittem, nem kedveled őt – vigyorgok részegségének szintjén.
- Most már igen, hogy tudom, nem úgy kedvel téged, ahogy azt te elhitetted velem.
- Ne biggyeszd az ajkad – érintem meg az ajkait. – Ő nagyon hasonlít rád, csak idegesítőbb.
- Tessék? – csuklik. – Az nem volt nagyon szép tőled, mikor féltékennyé tettél rá.
- Működött, nem? – válaszolom önelégülten, aztán kiszállok a leparkolt autóból.
Louis kezét az enyémbe veszem, hogy megtámasszam lépését, miközben felsétálunk a kocsifelhajtón és az ajtóhoz megyünk.
Logan egyedül ül a kanapén, amikor belépünk a házba. Feláldozok egy pillanatot, hogy közelebb húzzam magamhoz Louis-t. Ő a szemeit forgatja rám.
- Milyen volt? – áll lábra Logan.
- Annyira nagyon szórakoztató volt, nagyszerű volt a banda – ragyogja Louis.
- Szét van csapva – tájékoztatom Logant.
- Azt látom – nevet fel a fiú. – Smith alszik, majdnem beszélgetett velem ma este.
- Jó neked – felelem, aztán a folyosó felé vezetem Louis-t.
- Jó volt látni téged! – integet részeg párom Logannek.
Nem tudom, hogy mondhatom-e Logannek, hogy elmehet most, vagy várjon, amíg Vance visszajön, így nem mondok semmit. Becsukom az ajtót Louis mögött, aztán lehuppanunk az ágyra.
- Levennéd ezt? – mutat az öltönyére. – Olyan szoros.
- Igen, állj fel.
Kisegítem őt a ruháiból, ő pedig megköszöni nekem egy csókkal az orrom hegyén. Ez egy egyszerű gesztus, mégis meglep és rámosolygok.
- Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy velem – feleli.
- Igen?
Louis bólint, majd kigombolja a többi gombot Christian ingén. Kezei lehúzzák a ruhát a karjaimon, aztán szépen összehajtja, mielőtt a szennyes kosárhoz megy. Soha nem fogom megérteni, miért hajtja össze a piszkos ruhákat, de most már hozzászoktam.
- Igen, nagyon. Seattle nem olyan nagyszerű, mint gondoltam – vallja be végre. Már gyanítottam ezt, ahogy Liam is. El kellene őt vinnem valahová holnap napközben, hogy felvidítsam.
- Miért nem? – akkor gyere vissza a Pullmanra velem.
- Nem tudom. Csak nem az – ráncolja a homlokát, és meglepődöm, hogy ahelyett, hogy azt akarom hallani, milyen nyomorúságos ő itt, témát akarok váltani.
- Elköltözhetnél Angliába – erőltetem. Mereven rám bámul piros arccal és pezsgőtől üveges szemekkel.
- Nem viszel el engem egy esküvőre, de azt akarod, hogy odaköltözzek – lát át rajtam.
- Majd később beszélünk erről – csendesítem őt el.
- Ja… ja… mindig később – visszasétál, hogy leüljön az ágyra, de teljesen félresikerül. Teste a padlóra gurul, aztán nagy nevetésben tör ki.
- Krisztus, Louis – fogom meg a kezét és lábra segítem, szívem dübörög a mellkasomban.
- Jól vagyok – nevet és leül, magával húzva engem.
- Túl sok pezsgőt adtam neked.
- Igen, túl sokat – mosolyodik el, majd hátra löki a vállamat, amíg el nem terülök az ágyon.
- Jól vagy? Rosszul érzed magad?
- Ne nevelj engem, jól vagyok – fejét a mellkasomon pihenteti. Megharapom a nyelvemet ahelyett, hogy szórakoznék rajta. – Mit akarsz csinálni? – kérdezi halkan.
- Mi?
- Unatkozom – néz fel rám azzal a nézéssel. Louis felemeli magát, aztán lenéz rám tágra nyílt szemekkel.
- Mit szeretnél csinálni, te részeg?
- A hajadat húzni – vigyorodik el, majd alsó ajkát fogai közé veszi a legbűnösebb módon.

…

- Nem tudsz aludni? – kapcsolja fel Christian a felső világítást, és csatlakozik hozzám a konyhában.
- Louis-nak kellett egy kis víz – mondom neki. Becsukom a hűtőt, de Vance megállítja azt a kezével.
- Kimnek is. Ez az ára a túl sok pezsgőnek – feleli mögülem.
Louis végtelen kacagása és kielégíthetetlen étvágya a gyönyörre kimerített, és meg vagyok győződve róla, hogy hamarosan hányni fog, ha nem iszik egy kis vizet.
- Igen, Louis egy káosz – harapok vissza egy mosolyt, miközben eszembe jut az ágyról való leesése.
- Akkor jövőhéten Anglia? – vált témát Vance.
- Nem, nem megyek.
- Az anyukád esküvője az, amiről beszélünk.
- És? Ez nem az első esküvője és valószínűleg nem is az utolsó – mondom neki. Kezével átnyúl és kiüti az üveget a kezemből, az a padlóra esik. – Mi a fasz? – hajolok le, hogy felvegyem.
- Nincs jogod, hogy így beszélj az anyádról.
- Mit számít az neked? Nem akarok elmenni, és nem is fogok.
- Mondj egy okot, egy igazit – provokál. Mi a fasz baja van?
- Nem kell okot mondanom senkinek, csak nem akarok elmenni egy hülye esküvőre. Ebben az évszakban már amúgy is elrángattak egyre, és az elég volt nekem.
- Rendben. Már beküldtem Louis útlevelét, szóval felételezem, rendben leszel nélküle, míg ő első alkalommal kiélvezi Angliát?
A padlóra ejtem az üveget. Ezúttal ott maradhat.
- Hogy mi? – nézek rá szájtátva. Csak baszakodik velem, muszáj.
- Beküldtem a megkezdési kérelmét, és kifizettem abban a pillanatban, hogy megtudtam az esküvőt. Majd be kell mennie a belvárosba, hogy véglegesítse és megcsináltassa a képet, de a többit én elintéztem – dől a konyhaszigetnek, majd karba teszi a kezét.
- Miért csinálnád ezt egyáltalán? Ez nem is legális – füstölgök. Mintha nem szarnám le, hogy illegális-e…
- Mert tudtam, hogy egy makacs seggfej leszel az egész dologgal kapcsolatban, és azt is tudtam, hogy ő az egyetlen dolog, amivel rávehetlek, hogy elmenj. Ez fontos az anyukádnak, és aggódott, hogy nem leszel ott.
- Aggódhat is. Azt hiszitek, hogy felhasználhatjátok Louis-t arra, hogy rávegyen, hogy kibaszott Angliába menjek? Basszátok meg, te is és anya is – nyitom ki a hűtőt, hogy kivegyek egy másik üveg vizet, csak hogy fasz legyek, de becsukja azt Vance a lábával, mielőtt megtehetném.
- Nézd, tudom, hogy szar életed volt, oké? Nekem is, szóval megértem, de velem nem fogsz úgy beszélni, ahogy a szüleiddel.
- Akkor ne avatkozz bele az istenverte életembe, ahogy ők teszik.
- Nem avatkozok bele. Rohadt jól tudod, hogy Louis imádna elmenni arra az esküvőre, és azt is tudod, hogy seggfejnek fogod érezni magad, ha megfosztod őt tőle a saját, önző okaid miatt. Még az is lehet, hogy túlteszed magad azon, hogy mérges legyél rám és megköszönöd, hogy sokkal könnyebbé tettem a hetedet.
Rábámulok néhány pillanatra, hogy feldolgozzam, mit mond. Félig igaza van, már kezdtem rosszul érezni magamat, amiért nem akarok elmenni az esküvőre. Az egyetlen oka, hogy Louis imádna elmenni. Már eleget duzzogott emiatt ma este, és ez nem hagy nyugodni.
- A hallgatásodat egy köszönömnek veszem – vigyorodik el Vance, mire a szememet forgatom.
- Nem akarom, hogy ez egy nagy dolog legyen.
- Mi? Az esküvő?
- Ja. Hogy vihetném el egy másik esküvőre és figyelhetném a nagy, ártatlan és könnyes szemeit, csak azért, hogy emlékeztessék őt, hogy soha nem lesz neki olyanja?
Christian ujjai az állát ütögetik.
- Ahh, értem – mosolya megnő. – Akkor erről van szó? Nem akarod, hogy bármilyen ötlete legyen?
- Nem. Már vannak ötletei. A srác feje tele van ötletekkel, ez a probléma.
- Miért lenne ez probléma? Nem akarod, hogy őszinte pasit csináljon belőled? – kötekedik velem. Örömmel látom, hogy nem haragszik rám a csak néhány perccel ezelőtti durva megjegyzéseim miatt. Ezért kedvelem Vance-t valamennyire, ő nem olyan érzékeny, mint az apám.
- Mert ez nem fog megtörténni, és ő egyike azoknak az őrült embereknek, akik felhoznak ilyen szarságot egy hónapnyi járás után. Szó szerint szakított velem azért, mert azt mondtam, hogy nem fogunk összeházasodni. Rohadtul őrült néha.
Christian felkuncog, majd iszik egy kortyot a vízből, amit a menyasszonyának szánt. Louis vár rám, hogy vigyek neki vizet, fel kell gyorsítanom ezt a beszélgetést. Már így is túl hosszú és túl személyes volt az én tetszésemnek.
- Szerencsésnek mondhatod magad, hogy ezt akarja veled. Nem a legkönnyebb veled lenni, és ha ezt bárki is tudja, az ő.
Elkezdem megkérdezni tőle, hogy mi a faszt tud egyáltalán a kapcsolatomról, de gyorsan eszembe jut, hogy Seattle legnagyobb szájával jegyezték el egymást. A francokat, egész Washington államban… talán még az egész Egyesült Ál…
- Igazam van? – szakítja félbe gondolataimat bosszantó nőjéről.
- Igen, de akkor is. Nevetséges egyáltalán a házasságra gondolni, főleg amikor még nincs is húsz éves.
- És ezt az a pasi mondja, aki nem akarja, hogy Louis három lépéstől többre legyen tőle?
- Seggfej – zúgolódok.
- De ez igaz.
- Az nem jelenti azt, hogy nem vagy seggfej.
- Touché. Mulatságosnak találom, hogy nem szándékozol összeházasodni vele, de úgy tűnik, nem tudod irányítani a temperamentumodat vagy szorongásodat, amikor arról van szó, hogy elveszíted őt.
- Mit akar ez jelenteni? – nem hiszem, hogy tudni akarom a választ, de most már túl késő. Vance tekintete találkozik az enyémmel.
- A szorongásod a legnagyobb szinten van, amikor amiatt aggódsz, hogy elhagy téged, vagy amikor egy másik férfi felfigyel rá. Tudod, mi segít pokolian sokat, amikor erről a két dologról van szó?
- Mi az?
- Egy gyűrű – tartja fel a kezét, aztán megérinti az üres helyet, ahol hamarosan egy karikagyűrű fog pihenni.
- Ó, a faszomat! Téged is elkapott! Mit csinált, lefizetett? – felnevetek az ötleten. Ez nem igazán annyira eltúlzott, figyelembe véve Louis megszállottságát az esküvőkkel és a sármját.
- Nem, te köcsög! – dobja nekem a vizes üveg tetejét. – Ez az igazság. Képzeld el, hogy képes vagy azt mondani, ő a tiéd és az igaz is. Most ezek csak szavak, üres fenyegetés, de amikor Louis a férjed, az igazi. Ez az, amikor kurvára igazi, és nem lehet megnyugtatóbb, főleg a túlságosan paranoiás férfiaknak, mint te és én.
Szám száraz beszédének végére, és gyorsan ki akarom azt űzni a túl fényes konyhából.
- Ez egy nagy szarság – sietnek ki a számon a szavak.
- Láttad már azt a műsort, hogy Szex New Yorkkal? – sétál át, hogy kinyisson egy szekrényt, míg beszél.
- Nem.
- Szex New Yorkban, Szex és New York, nem emlékszem.
- Nem, nem és nem – válaszolom.
- Kim nézi állandóan, minden évad megvan neki DVD-n – nyit ki Christian egy doboz sütit. Éjjel kettő óra van.
- Oké? – Louis rám vár, én meg itt állok valami szar műsorról beszélgetve.
- Van egy rész, amiben a nők arról beszélgetnek, hogy csak két nagy szerelem van az életedben…
- Oké… oké. Ez kezd túlságosan is kurvára furcsának lenni – szakítom őt félbe. – Louis rám vár.
- Tudom… tudom… hadd fejezzem be nagyon gyorsan, összefoglalom neked a lehető legférfiasabb módon – néz rám jóváhagyásért, mire habozva bólintok. – Szóval azt beszélték, hogy csak két nagy szerelem van egész életedben, a lényeg az, hogy… nos, valamennyire elfelejtettem a lényeget, de Louis a te nagy szerelmed.
- Azt mondtad, hogy kettő van – elvesztem.
- Saját magad a másik neked, ez nyilvánvaló – fújtatja.
- És a tieid kik voltak? Nagy szájú és Smith anyja? – húzom fel a szemöldökömet.
- Odafigyelj… – figyelmeztet.
- Bocs, Kimberly és Rose – forgatom a szemeimet ismét. – Ők voltak a tieid? Jobb, ha reménykedsz, hogy azok a kurvák a műsorban tévednek.
- Uhh, ja. Ők voltak az enyéim – hebegi. Egy érzelem villan fel az arcán, de túl gyorsan eltűnik, mielőtt leolvashatnám.
- Nos, most, hogy semmi értelmeset nem mondtál, megyek lefeküdni.
- Jó… – kissé nyugtalannak tűnik. – Azt sem tudom, hogy mit akartam. Túl sokat ittam ma este.
- Ja… oké – hagyom őt egyedül a konyhában. Nem tudom, mi a fene volt ez, de fura volt hebegve látni őt, és úgy, hogy nem találja a szavakat.
Mire visszaérek a szobába, Louis az oldalán alszik. Kezei az arca alatt pihennek, térdei fel vannak húzva a testéhez.
Lekapcsolom a lámpát, aztán leteszem az üveg vizét az éjjelire, mielőtt beszállok mellé az ágyba. Meztelen teste meleg érintésemre, és nem tehetek róla, de megborzongok, ahogy ujjhegyeim nyomai kis libabőrt okoznak a bőrén. Ujjbegyeim alatt ez megnyugtat, emlékeztetve engem arra, hogy az érintésem, még álmában is, felébreszt benne valamit.
- Szia – suttogja álmosan. Megugrom kissé hangjára, aztán fejemmel hozzásimulok a nyakához, közelebb húzva őt magamhoz.
- Angliába megyünk jövő hétvégén – mondom neki. Gyorsan elfordítja a fejét, hogy maga mögé nézzen. A szoba sötét, de a falon lévő tévé elég fényt ad nekem, hogy lássam a sokkot az arcán.
- Mi?
- Anglia. Jövő hétvége. Te és én.
- De…
- Nem. Eljössz. Mindenki az agyamra ment ezzel, és tudom, hogy menni akarsz, szóval ne próbálj meg vitatkozni ezen.
- Nem kell…
- Louis. Engedd el – teszem kezemet a szájára, ő pedig a fogait használja, hogy gyengéden megharapja tenyerem bőrét. – Jó fiú leszel és csendben maradsz, ha elveszem a kezemet? – ugratom őt, visszagondolva korábbi vádjára, miszerint nevelem őt.
Louis bólint, én meg elengedem őt. Felemeli magát a könyökére és szembe fordul velem. Nem tudok beszélgetni, amikor meztelen és tüzes.
- De nincs útlevelem! – fecsegi, én pedig elrejtem mosolyomat. Tudtam, hogy nem fejezte be.
- Már készül. A többit kitaláljuk holnap.
- De…
- Louis…
- Kétszer egy perc alatt? Uh-oh – vigyorodik el.
- Soha nem iszol pezsgőt még egyszer – lököm el rendezetlen haját a homlokáról, majd végighúzom nagyujjamat alsó ajka ívén.
- Kétségkívül nem panaszkodtál korábban, amikor… – elcsendesítem részeg száját azzal, hogy ajkaimat az övéihez teszem.
Annyira nagyon szeretem őt, annyira kibaszottul nagyon, hogy megijeszt arra gondolni, hogy elveszítem őt. Tényleg össze akarom őt keverni… a lehetséges jövőmet, az egyetlen lehetőségemet, hogy normális legyen, a szörnyű múltammal?