Chapter 250

Sziasztok! 😊

Hűha, már a 250. fejezetet hozom, el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan telik az idő... De azért még sok hátra van, eseménydús részek lesznek még itt, ebben biztosak lehettek 😉 A rész... hát őszintén nem is tudom, hogyan lehetne egy szóval jellemezni... Zayn dühítő, engem nagyon idegesített. Louis-nak csak annyit, hogy: jó reggelt! Már rég meg kellett volna hoznia ezt a döntést. Harry pedig a helyzethez képest jól viselkedett. Kíváncsi vagyok, mit fogtok gondolni az elolvasása után, írjátok meg bátran! Egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 250

Louis szemszöge

Öt perccel öt óra előtt megpróbálom felhívni Harryt, de nem veszi fel. Hol volt egész nap? Igaza volt Zaynnek, amikor azt mondta, hogy Harry elment a városba késő este tegnap? Lehetséges, hogy úton van Seattle-be, és azt tervezi, hogy meglep engem, de nem hiszem, hogy ez a helyzet. Az, hogy beleegyeztem, hogy találkozzak Zaynnel, a mellkasomon nehezedik attól a pillanattól kezdve, hogy megtettem. Tudom, hogy Harry utálja a Zaynnel való barátságomat. Annyira utálja, hogy az kísérti őt az álmaiban, erre én meg itt szítom azt.

Nem zavartatom magamat azzal, hogy megnézzem a hajamat, miközben lemegyek a lifttel az előtérbe, figyelmen kívül hagyva Kimberly ítélkező tekintetét, miután elmondtam neki a terveimet. Zayn kocsija látható az üvegfalon keresztül, és nem tudom ignorálni az izgatottságot, amit érzek, hogy ismerős arcot látok meg. Jobban szeretném, ha Harry lenne az, de Zayn van itt, és nem Harry.

Zayn kiszáll az autójából, hogy üdvözöljön, amint kilépek az épületből. Mosolya megnő, miközben figyel engem, ahogy végigsétálok a járdán. Zayn arcán sötét szőrzet van, és fekete farmer és egy szürke, hosszú ujjú felső van rajta. Olyan jóképűen néz ki, mint valaha, én meg úgy nézek ki, mint a halál.

- Szia – mosolyodik el, széttárva karjait egy ölelésre. Bizonytalanság áraszt el engem, de a szükség, hogy udvarias legyek várakozó karjaiba lök. – Jó ideje volt már – mondja a hajamba. Én egyetértően bólintok.

- Milyen volt az út? – kérdezem tőle, miközben elhúzódok az ölelésből.

- Hosszú – nyitja ki nekem az anyósülés ajtaját, majd sietve beszállok, hogy ne legyek már a hideg levegőn. Kocsija utastere meleg és olyan illata van, mint neki.

- Mitől döntöttél úgy, hogy ma jössz a holnap helyett? – kezdem el a beszélgetést, miközben Zayn hezitálva kikanyarodik a forgalomba.

- Csak… meggondoltam magam, semmi tényleg – szemei oda-vissza vándorolnak a visszapillantó tükör és az oldaltükrök között.

- A vezetés ebben a városban ijesztő – mondom neki.

- Igen. Nagyon – mosolyodik el, még mindig az útra fókuszálva.

- Tudod, hogy hol akarsz vacsorázni? Nem nagyon fedeztem még fel a várost, szóval nem tudom, hol vannak a legjobb helyek.

Megnézem a telefonomat, semmi.

Zayn és én egy kis mongol stílusú grillező mellett döntünk. Csirkét és zöldségeket választok, aztán áhítattal figyelem, ahogy a séf elkészíti előttem az ételt. Még soha nem voltam ilyen helyen korábban, ezt pedig Zayn szórakoztatónak találja. A kis étterem leghátsó részében ülünk le, Zayn velem szemben van, és mindketten túlságosan is csendesek vagyunk ahhoz, hogy ez kellemes legyen.

- Valami baj van? – kérdezem tőle, miközben a kajámat piszkálom.

- Nem tudom, hogy egyáltalán fel kellene-e hoznom, látszik rajtad, hogy már amúgy is sok minden történik, és azt akarom, hogy jól érezd magad – Zayn szemei lágyak, tele vannak aggodalommal.

- Jól vagyok. Mondd el, akármi is az, amit kell – erősítem meg magamat az ismeretlen csapásra, amiről biztos vagyok benne, hogy következni fog.

- Harry eljött a lakásomra tegnap.

- Mi? – nem tudom elrejteni a hangomban lévő meglepődést. Miért menne Harry Zayn lakásába? És ha megtette, hogy ülhet Zayn előttem bármiféle látható sebek és hiányzó végtagok nélkül? – Mit akart? – kérdezem.

- Elmondani nekem, hogy maradjak távol tőled.

Megemlítettem Zayn üzenetét tegnap este Harrynek, és annyira közömbösnek tűnt a helyzettel kapcsolatban.

- Mikor? – kérdezem, remélve, hogy ez azután volt, ahogy arról beszéltünk, nem titkolunk el dolgokat a másik elől.

- Délután, három körül.

Kiengedek egy elkeseredett lélegeztet. Harrynek nincsenek határai, és kihágásainak listája a másodpercekkel nő.

- Mit mondott pontosan? – dörzsölöm meg a halántékomat, étvágyam eltűnt.

- Hogy nem érdekli, hogyan csinálom, vagy ha megbántom az érzéseidet, csak távol kell maradnom. Olyan nyugodt volt, kicsit furcsa volt – szúrja bele villáját egy brokkoli darabba, majd a szájába teszi.

- És mindennek ellenére idejöttél?

- Igen, ide.

- Miért? – a tesztoszteronnal teli csata kettejük között kifáraszt engem, én az oldalvonalaknál állok, megpróbálva megtartani a békét, de az nem sikerül.

- Mert a fenyegetései már nem fognak működni rajtam. Nem mondhatja meg nekem, hogy kivel barátkozzak, és remélem, te is ugyanígy érzel ezzel kapcsolatban – arany szemei találkoznak az enyéimmel.

Nagyon bosszús vagyok, hogy Harry elment Zayn lakására, hogy megfenyegesse őt. Az még jobban irritál, hogy nem gondolt arra, hogy megemlítse nekem, azt akarta, hogy Zayn bántsa meg az érzéseimet és vessen véget a barátságunknak, és el akarta titkolni előlem a szerepét ebben az egész helyzetben.

- Ugyanígy érzek azzal kapcsolatban, hogy Harry irányítja, kivel barátkozhatok – ahogy a szavak elhagyják a számat, Zayn szemei győzelemmel telnek meg. Ez zavar. – De azt is gondolom, hogy jó oka van arra, hogy nem akarja, hogy barátok legyünk. Te nem gondolod?

- Igen és nem. Nem fogom elrejteni az érzéseimet irántad, de tudod, hogy nem erőltetem rád őket. Elmondtam neked, hogy elfogadom, amit nekem tudsz nyújtani, és ha csak barátságot kaphatok, ezzel fogok élni.

- Tudom, hogy nem erőlteted rám – úgy döntök, kijelentésének csak a felére válaszolok. Zayn soha nem erőlteti rám, hogy megtegyek bármit is, és soha nem próbál meg bele kényszeríteni semmibe, de utálom azt, ahogy Harryről beszél.

- El tudod mondani ugyanezt róla is? – provokál.

Az ösztön, hogy megvédjem Harry, beszédre sarkall.

- Nem. Nem tudom elmondani róla. Tudom, milyen ő, de ő már csak ilyen.

- Mindig olyan gyors vagy, hogy megvédd őt, nem értem.

- Nem kell megértened – jegyzem meg durván.

- Komolyan? – feleli halkan Zayn és a homlokát ráncolja.

- Igen – egyenesítem ki a hátamat, majd olyan egyenesen ülök fel, amennyire csak lehet.

- Nem zavar téged, mennyire birtokló Harry? Megmondja neked, hogy ki lehet a barátod…

- Tényleg zavar, de…

- Engeded, hogy ezt csinálja.

- Azért jöttél egészen idáig Seattle-be, hogy emlékeztess arra, hogy Harry irányító?

Zayn kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de összecsukja.

- Mi az? – erőltetem.

- Totális igénye van rád, és aggódom érted. Olyan stesszesnek tűnsz.

Legyőzve felsóhajtok. Stresszes vagyok, túl stresszes, de az semmit sem segít, hogy Zaynnel veszekedek. Ez csak felnagyítja a frusztrációmat.

- Nem fogok kifogásokat keresni neki, de te semmit nem tudsz a mi kapcsolatunkról. Nem látod, hogy ő milyen velem. Nem érted őt meg úgy, ahogy én – tolom el a tányéromat, aztán észreveszem, hogy a mellettünk lévő asztalnál ülő pár felénk fordította a figyelmét. Lejjebb veszem a hangomat. – Nem akarok veszekedni veled, kimerült vagyok, és nagyon vártam, hogy veled töltsem ezt az időt – mondom neki.

- Olyan bunkó vagyok, ugye? – dől hátra a székén. – Sajnálom, Louis. A hosszú utat hibáztatnám… de ez nem mentség. Sajnálom.

- Nem gond, nem akartam rád förmedni. Nem tudom, mi ütött belém.

- Az én hibám, tényleg – nyúl át az asztalon, majd megszorítja a kezemet.

- Mi a helyzet minden mással? – kérdezem tőle.

A feszültség még mindig megtölti a köztünk lévő levegőt, és nem tudok nem Harryre gondolni. Elment Zayn lakására, hogy megpróbálja arra kényszeríteni, hogy maradjon távol tőlem, ez borzasztóan bosszant, de fáj a szívem kétségbeesésén.

Zayn elmerül a beszélgetésben a családjáról, és hogy milyen meleg volt Floridában, mikor legutóbb ott volt. Olyan könnyű köztünk a beszélgetés, a feszültség eltűnt, ami megengedte nekem, hogy befejezzem a kajámat.

- Van még terved az estére? – kérdezi Zayn a kijárat felé vezetve engem.

- Igen, Christian jazz klubjába megyek, ami nemrég nyílt meg.

- Christian? – érdeklődik Zayn.

- Ó, a főnököm. Ő az, akinél lakom.

- A főnököddel laksz? – húzza fel a szemöldökét.

- Igen, de ő egy egyetemre járt Harry apjával, és hosszú ideje a család barátja – magyarázom meg.

Még nem jutott eszembe, hogy Zayn semmi részletet sem tud az életemről. Zayn vett fel Vance meglepetés eljegyzési partijáról Kimberlynek, de semmit sem tud róluk.

- Ó, akkor így kaptál fizetett gyakornoki állást?

Au.

- Igen – vallom be.

- Ez így is, úgy is klassz.

- Köszi – bámulok ki, aztán előszedem a táskámból a telefonomat. Még mindig semmi. – Mi mást tervezel még csinálni, amíg Seattle-ben vagy? – kérdezem tőle a magyarázás közepette, hogy melyik úton kell menni, hogy eljussunk Vance házához. Néhány perc után feladom, majd beírom a címet a telefonomba. A képernyő lefagy és kétszer kikapcsolódik, mielőtt az eszköz végre együttműködik.

- Nem nagyon tudom. Majd meglátom, mit akarnak csinálni a barátaim. Talán még egyszer összefuthatnánk később ma este? Vagy mielőtt elmegyek szombaton?

- Majd szólok? – egyezek bele.

- Mikor lesz itt Harry? – nem tudom figyelmen kívül hagyni a hangjába fűződő gyűlölködést.

- Nem vagyok biztos benne, talán ma este – pillantok a telefonomra megint, ezúttal már megszokásból.

- Ti most együtt vagytok? Tudom, hogy azt mondtuk, nem beszélünk már erről, de össze vagyok zavarodva.

- Én is – vallom be, Zayn elmosolyodik. – Mostanában egy kis távolságot próbálunk tartani.

- Működik ez?

- Igen – az elmúlt néhány napig, amikor Harry elkezdett elhúzódni tőlem.

- Akkor az jó.

- Mi az? – tudnom kell, milyen gondolatok vannak a fejében, látom azokat kavarogni a szemei mögött.

- Semmi, nem akarod hallani.

- De igen, akarom – tudom, hogy meg fogom bánni, de ez nem állítja meg kíváncsiságomat.

- Csak semmi távolságot nem látok. Te Seattle-ben vagy, Harry családjának barátaival laksz, aki a főnököd is. Még a Pullmanról is irányít téged, megpróbálva véget vetni annak a néhány barátságnak, amiket kötöttél, és amikor nem ezt csinálja, akkor Seattle-be jön, hogy meglátogasson. Ez nem nagyon tűnik távolságnak nekem.

Még nem gondoltam a lakhatási megegyezésemre ebből a perspektívából egészen eddig. Ez egy újabb ok, amiért Harry szabotálta a lakásomat? Így ha még mindig úgy döntök, hogy Seattle-be megyek, még mindig a családi barátainak éber szemei alatt leszek?

- Ez működik nekünk. Tudom, hogy neked nincs értelme, de nekünk működik. Tudom…

- Megpróbált lefizetni, hogy távol maradjak tőled – szakít félbe Zayn.

- Mi?

- Igen, megfenyegetett, és azt mondta, tegyek neki egy ajánlatot. Azt mondta, keressek egy másik kurvát a kampuszon, akivel játszhatok.

Kurva?

- Azt mondta, hogy soha senkié nem leszel, és szörnyen büszke volt magára, amiért még az után is vele maradtál, hogy elmesélte neked, hogy lefeküdt Mollyval, miután ti ketten elkezdtetek együtt lógni.

Harry és Molly említése elkezd égetni, tudta, hogy ez lesz. Pontosan ezért mondta ezt.

- Már túltettük magunkat ezen. Nem akarok Harryről és Mollyról beszélni – szűröm ki összeszorított fogaimon keresztül.

- Csak azt akarom, hogy tudd, mivel foglalkozol. Harry nem ugyanaz az ember, amikor te nem vagy a közelben.

- Ez nem egy rossz dolog – szólok vissza. – Nem ismered őt.

Megkönnyebbülök, amikor bekanyarodunk a bekötőútra, majd a város kevésbé lakott részére, jelezve, hogy kevesebb mint öt percre vagyunk az ideiglenes otthonomtól. Minél előbb vége ennek az autóútnak, annál jobb.

- Igazából te sem. Az összes idődet azzal töltöd, hogy veszekedsz vele.

- Mi a célod itt? – kérdezem Zayntől. Utálom azt az irányt, amit felvett a beszélgetésünk, de nem tudom, hogyan vezessem vissza a semleges területre.

- Semmi. Csak azt hittem, ennyi idő és az összes szarság után, amiket keresztülmentél miatta, meglátod ezt.

Egy gondolat jut eszembe.

- Elmondtad neki, hogy idejössz?

- Nem.

- Nem igazságosan harcolsz itt – látok át rajta.

- Ahogyan ő sem – sóhajt fel, kétségbeesetten megpróbálva halkan tartani a hangját. – Nézd, tudom, hogy addig fogod védeni őt, amíg meg nem fulladsz, de nem hibáztathatsz engem azért, hogy azt akarom, ami neki van meg. Én akarok az lenni, akit megvédsz, én akarok lenni az, akiben megbízol még akkor is, ha nem kellene. Én mindig ott vagyok neked, amikor ő nem – kezével megdörzsöli arcszőrzetét, aztán újabb levegőt vesz. – Nem harcolok igazságosan, de ő sem. Ő a kezdetektől fogva nem. Néha esküszöm, az egyetlen ok, amiért ennyire ragaszkodik hozzád, az azért van, mert tudja, hogy nekem is vannak érzéseim feléd.

Pontosan ez az, amiért soha nem leszünk képesek barátok lenni. Függetlenül Zayn édes megértésétől, soha nem fog működni. Nem adta fel, ebben van megbecsülés. Azonban nem tudom megadni neki, amit tőlem akar, és nem akarom úgy érezni, hogy meg kell magyaráznom a Harryvel való kapcsolatomat minden alkalommal, amikor látom őt. Ott volt nekem, de csak azért, mert megengedtem neki.

- Nem tudom, hogy maradt-e elég belőlem, amit neked adhatnék, még akár csak barátként is.

- Ez azért van, mert kimerített téged.

Csendben maradok, majd kinézek az ablakon a fenyőfákkal övezett útra.

- Nem akartam, hogy ilyen legyen a ma este, most valószínűleg soha nem akarsz újra látni – motyogja anélkül, hogy rám nézne.

- Ez a kocsifelhajtó – mutatok ki az ablakon, bizonytalanul, hogy mi mást mondjak neki.

Kínos és feszült csend tölti meg az utasteret, amíg a hatalmas ház a látótérbe nem jön.

- Ez még nagyobb, mint a másik ház, aminél felvettelek korábban – mutat rá, kitágult szemekkel nézve a lenyűgöző otthonra. Megpróbálja enyhíteni a feszültséget, és én is ugyanezt teszem.

Elkezdek mesélni neki az edzőteremről, a vezérlőpultról, ami Christian iPhone-jához van csatlakoztatva, a nagy konyháról, amikor szívem a torkomba ugrik.

Harry autója Kimberly fényes Audija mögött van leparkolva. Zayn ugyanakkor veszi észre, mint én, de nem tűnik érintettnek. Érzem a színt kifutni az arcomból, és látom Zayn szemeiben, hogy tudja, hogy kezdek nyugtalan lenni.

- Jobb, ha bemegyek – hebegem.

- Még egyszer sajnálom, kérlek, ne menj be úgy, hogy haragszol rám. Már amúgy is sok minden történik veled, nem kellett volna, hogy rosszabbul érezd magad miattam.

Felajánlja, hogy bejön, csak hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben, de elhessegetem. Tudom, hogy Harry dühös lesz, több mint dühös, de én csináltam ezt a káoszt, így nekem kell vállalnom a felelősséget azzal, hogy rendbe teszem.

- Semmi gond – nyugtatom őt meg egy hamis mosollyal, aztán kiszállok a kocsijából egy ígérettel, miszerint írok neki, amikor tudok. – Tudom kezelni őt.

Tudatában vagyok lassú lépéseimnek, ahogy az ajtóhoz sétálok, de nem teszek erőfeszítést arra, hogy gyorsabban mozogjak. Megpróbálom átgondolni, hogy mit kellene mondanom, mérgesnek kellene-e lennem Harryre vagy sem, vagy bocsánatot kérjek, amiért megint találkoztam Zaynnel, amikor kinyílik az ajtó.

Harry lép ki a sötétkék farmerjét és egy egyszerű fekete pólót viselve. Annak a ténynek az ellenére, hogy csak két napja láttam őt utoljára, a pulzusom felgyorsul és közelebb akarok lenni hozzá. Annyira hiányzott ez alatt a pár nap alatt, amit egymástól távol töltöttünk.

Arca kőkemény, jeges tekintete követi Zayn régi kocsiját, ahogy az eltűnik a láthatárról.

- Harry, én…

- Menj be – szid le.

- Ne mondd… – kezdem el.

- Hideg van, gyere be – Harry szemei lángolnak, a bennük lévő hő visszatart attól, hogy vitatkozzak.

Meglep azzal, hogy gyengéden a derekamon pihenteti meg kezét. Bevezet a házba, el Kimberly és Smith mellett a nappaliban, majd be a szobámba egy szó nélkül. Becsukja az ajtót maga mögött, és elfordítja a zárat.

- Miért? – néz le rám, mire a szívem majdnem szétszakad.

- Semmi nem történt, esküszöm. Azt mondta, hogy korábban jön és vacsorázni akart. Nem tudtam, hogyan mondjak nemet.

- Soha nem tudod – köpi a szavakat, figyelve a tekintetével.

- Tudom, hogy elmentél a lakására tegnap. Miért nem mondtad el nekem?

- Mert nem kellett tudnod – légzése durva, alig kontrollált.

- Nem te döntöd el, hogy mit kell tudnom – provokálom őt. – Nem titkolhatsz el előlem dolgokat. Tudok az anyukád esküvőjéről is – felelem csendesen. Harry még csak meg sem rándul.

- Egy dolgot egyszerre – a karjaiban lévő erek láthatóak feszülő fehér bőre alatt, lágy kék összefűzve a fekete tintával. Kezei szorosan ökölbe vannak szorítva.

- Nem fogok még egyszer találkozni vele.

- Ezt már mondtad korábban.

- Tudom. Nem értettem meg korábban, de miután ma vele töltöttem az időt, megértettem.

- Miért van ez? – elnézek intenzitásától. – Nézz rám – kéri hűvösen.

- Azért, mert tudom, hogy ő a töréspont neked, és nem kellene erőltetnem azzal, hogy találkozok vele. Tudom, mennyire bántana engem, ha Mollyval vagy bárki mással találkoznál, ami azt illeti.

- Miért most? Mit csinált, hogy ilyen hirtelen meggondoltad magad?

- Semmit. Semmit sem csinált velem. Nem kellett volna ilyen sokáig tartania annak, hogy megértsem.

- Ha még egyszer találkozol vele, az lesz a vége nekünk. Nem tudom kezelni ezt. Mindent kivett belőlem az, hogy ne keresselek meg titeket vacsoránál, ne verjem őt arcba és ne rángassalak ki a helyről. Nem viccelek, Louis, ez túl sok nekem, és próbálkozom itt, tényleg próbálkozom, te meg elbaszod azzal, hogy behozod őt a képbe.

Teszek egy lépést hátra, majd összeszedem a gondolataimat. Igaza van, a rossz szavakat használja, de a szemszöge igaz. Azt várom tőle, hogy sakkban tartsa hidegvérét, mégis azt az egy dolgot csinálom, amiről tudom, hogy megőrjíti őt.

- Elmondom neki most. Felhívom őt előtted és elmondom neki, hogy nem akarok már a barátja lenni. Tudom, mennyire zavar ez téged. Az álmaid és a között a valami között, amit Steph mondott, tudom, hogy kétségeid vannak, és nem kellene azzal segítenem ezt, hogy életre keltem őket.

Harry szemei meglágyulnak, aztán elbillenti a fejét. Veszekedést várt tőlem, tudom.

- Nem, már így is elég időt lopott el tőlem ma.

- Sajnálom – könyörgök neki. Még mindig mérges vagyok, hogy dolgokat titkolt el előlem, de tartozom neki egy bocsánatkéréssel, amiért találkoztam Zaynnel, megint.

- Gyere ide – tárja szét a karjait nekem, ahogy mindig teszi, én pedig gyorsan magam köré fonom őket.

- Honnan tudtad, hogy vele voltam? – nyomom arcomat mellkasához. Mentolos illata elárasztja az érzékeimet, kilökve az összes gondolatomat Zaynről.

- Kimberly mondta el – feleli a hajamba.

- Tényleg nem tudja, hogyan kell befogni a száját – rosszallom.

- Nem akartad elmondani nekem? – nagyujját az állam alá nyomja, aztán felemeli a fejemet.

- De, el akartam, de inkább én mondtam volna el neked – feltételezem, hálás lehetek Kimberly őszinteségéért, képmutató dolog tőlem, hogy azt akarom, csak velem legyen őszinte és Harryvel ne.

- Komolyan gondoltam, amit arról mondtam, hogy ne találkozz vele még egyszer. Legyen ez az utolsó alkalom, amikor ezt a beszélgetést folytatjuk.

Figyelmen kívül hagyom a követelő hangsúlyát.

- Miért nem indultál el megkeresni minket? – kérdezem tőle. Feltételeztem, hogy ha megtudja, hogy Zaynnel vagyok, pontosan azt fogja csinálni.

- Mert – leheli a szemeimbe nézve – folyamatosan a körről beszélsz, és meg akartam törni.

Szívem dagad őszinte és figyelmes válaszán. Tényleg próbálkozik, és ez nagyon sokat jelent nekem.

- Még mindig mérges vagyok – teszi hozzá.

- Tudom – érintem meg arcát az ujjhegyeimmel, mire karjait szorosabbra fonja körülöttem. – Én is mérges vagyok. Nem meséltél nekem az esküvőről, és tudni akarom, miért.

- Ne ma este – figyelmeztet engem.

- De igen, ma este. Te megkaptad a nyugalmadat Zaynnel kapcsolatban, most én jövök.

- Louis… – ajkait egy kemény vonallá préseli.

- Harry…

- Dühítő vagy – enged el, majd ellépked a padlón, távolságot téve közénk, amit ki nem állhatok.

- Ahogy te is! – szólok vissza, követve mozdulatait, hogy ismét közel kerüljek hozzá.

- Nem akarok a kibaszott esküvőről beszélni most, már így is nagyon dühös vagyok, és alig kontrollálom magamat. Ne erőltesd, oké?

- Rendben! – adom be a derekamat. Nem azért, mert félek attól, hogy mit fog mondani, hanem mert az előbb töltöttem el két és fél órát Zaynnel, Harry haragja pedig csak elfedi a szorongást és fájdalmat, amit ezzel okoztam neki.