Chapter 214

Sziasztok! 😊

Először is bocsánat a késésért, tegnap este későn tudtam csak eljönni Pestről, aztán pedig még nem is haza mentünk rögtön, szóval nagyon random volt a tegnap 😅 De már itt is van az új rész, és ezt elolvasva szerintem annyira nem is bánjátok, hogy később hoztam. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek, eléggé megkavarodtak a dolgok ismét. Jövőhéten pedig valószínűleg este jelentkezem, remélhetőleg úgy is lesz.

Kellemes olvasást! 😊😘

Ui.: Több mint 11.000 kattintás, nagyszerűek vagytok! 😍💖

Chapter 214

 
Harry szemszöge
Megkísérlem még közelebb húzni magamhoz Louis majdnem meztelen testét, miközben elmélyíti a csókot. Kezei megfogják a karjaimat, én pedig a combjai közé vezetem le az én kezemet. Nincs értelme bármennyi időt is elvesztegetni itt.
- Le kellett volna venned – emlékeztetem őt, ázott alsónadrágjának a szélét húzva.
Louis egy kifulladt nevetést hallat, mielőtt élesen beszívja a levegőt, amikor kezemet hossza köré fonom. Nyögéseit félbeszakítom azzal, hogy számat az övéhez nyomom. Alsó ajkamat az övéi közé húzza, mire majdnem elveszek emiatt. Louis annyira kibaszottul szexi és csábító, és még csak kurvára nem is próbálkozik.
Amikor elkezdi lökni a csípőjét, megfogom a derekát a szabad kezemmel, majd elmozdítom őt az ölemből. Teste a műanyag ülésen pihen, lábai szélesre széttárva, kezem még mindig köré fonódik.
Az a kibaszott bokszer az idegeimre megy.
Az ajkát biggyeszti, amikor elmozdítom tőle a kezemet, aztán megfogom az alsónadrágját, olyan gyorsan lehúzva, amennyire csak lehet, majd mellé dobom a vízbe. A vízsugarak a kád másik felébe viszik el, Louis pedig megfogja a csuklómat, hogy kényszerítsen rá, hogy újra hozzáérjek.
- Mit akarsz? – erőltetem, hallani akarom a szavakat tőle.
- Téged – mosolyodik el édesen, aztán még jobban széttárja a lábait, megmutatva, milyen mocskos is valójában. Megadom neki, amit akar, és azzal jutalmaz meg Louis, hogy kezét körém fonja.
- Fordulj meg – mondom neki.
Anélkül, hogy adnék neki esélyt a válaszra, megfordítom a testét, mire felkiált. Pánikba esek egy pillanatra, de gyorsan rájövök, hogy közvetlenül a vízsugarak előtt van. Persze, hogy felkiált, kibaszottul ordítani fog egy perc múlva.
Mögé térdelek, imádok így lenni vele, sokkal többet érezhetek belőle, megérinthetem krémes bőrét a hátán, és figyelhetek minden izomra, ami mozog a bőre alatt, nézhetem az összes levegővételt, amiért küzd, ahogy belé lököm magam.
Végighúzom kezemet a gerincén és közelebb mozdulok, lassan belé nyomva magamat. Háta ívben meghajlik felém, én pedig megfogom a hosszát, miközben elkezdek lassan ki-be mozogni belőle. Baszki, annyira rohadtul jó érzés, jobb, mint általában.
Biztosan a forró víz miatt, ami körülöttünk van, miközben ki-be mozgok belőle. Szemei szorosan össze vannak csukva, szája pedig kitátva. Ujjpercei majdnem fehérek attól, hogy a kád szélét szorítja.
Gyorsabban akarok mozogni, belé csapódni, de kényszerítem magamat, hogy ennél a lassú, kínzó tempónál maradjak.
- Harry – nyög fel.
- Hiányozni fog, hogy megdugjalak, amikor elköltözöl – felelem.
- Igen – nyögi, miközben hátra húzódik lassú lökéseimhez.
- Velem kellene jönnöd Angliába, és akkor nem hiányozna – mondom.
Louis kizökken eksztázissal teli állapotából, majd a jakuzzi másik felébe megy.
- Nem megyek veled Angliába, Harry. Mindig is arról álmodtam, hogy Seattle-be menjek, és most, hogy itt a lehetőség, nem mondok le róla – feleli.
- Louis, nem mehetsz el. Még egy kurva lakásod sincs. Mit fogsz csinálni, az autódban fogsz lakni? – mondom, miközben düh áraszt el.
Látom, hogy Louis kezd zaklatott lenni, de nem tudom rávenni magamat, hogy érdekeljen ebben a pillanatban.
- Találni fogok egy rohadt lakást. Sandra fel fog hívni bármelyik percben a lakással kapcsolatban. És ha nem, Ken felajánlotta, hogy segít nekem, veled ellentétben – mondja.
- Nem valószínű – motyogom az orrom alatt.
- Mit mondtál az előbb? – nem válaszolok neki, így folytatja. – Azt hittem, hogy egy jó kirándulásunk lesz bármiféle dráma nélkül, de mint mindig, bebizonyítottad, hogy tévedtem. Belefáradtam a szarságaidba, Harry.
- Te voltál az, aki azt akarta, hogy jöjjek erre a kurva kirándulásra, és senki sem kérte, hogy viseld el a szarságaimat – mondom. Látom a szemeiben, hogy feladja ezt a veszekedést velem.
- Oké, te nyertél, mint mindig. Megyek lezuhanyozni – feleli, szemei fényesek, miközben kiszáll a kádból.
Figyelem, ahogy eltűnik a hálószobában, dühből becsapva az ajtókat, miközben bemegy.
- Bassza meg! – kiáltom, beleütve a bugyborékoló vízbe, azt kívánva, hogy az visszaütne. Bűntudatom emiatt a Seattle-szarság miatt azt okozza, hogy elveszítem a kibaszott eszemet, már ami maradt belőle amúgy is.
Rendbe kell hoznom ezt, vagy legalább megpróbálni. Tartozok Louis-nak ezzel, főleg ezután a veszekedés után.
Be kell mennem és bocsánatot kérnem, amiért fasz voltam vele, mielőtt az egész banda visszatér. Talán szerencsém lesz és elvesznek az erdőben néhány órára, nekem pedig lesz egy kis nyugalmam és baszott csend Louis-val, elvéve a csendet.
Tudom kellett volna, hogy az, hogy felhívom Sandrát, rossz ötlet. Csak nem tudtam, mi mást tehetnék, hogy rávegyem Louis-t, engedje el Seattle-t és jöjjön velem Angliába. Az a nő folyamatosan szinte felrobbantotta Louis telefonját, amikor zuhanyozott, tényleg nem volt választásom, hogy beszéljek-e Sandrával vagy sem. Fel kellett vennem a telefonját.
El kellett mondanom neki, hogy Louis már nem alkalmazott, és talán vagy talán nem egy megbízható bérlő. El kellett mondanom neki, hogy Louis már lelépett néhány lakásból fizetés nélkül. El kellett mondanom neki, hogy ne hívja Louis-t, és egyik hívását se fogadja. Hamis információim közül kurvára egyiknek sincs érelme, de Sandra szerintem egyszerűen nem akarta a drámát, ami Louis-val járt volna.
Nem gondoltam arra, hogy Louis mit csinálna, ha rájönne, és az pokolian biztos, hogy nem gondoltam arra, hogy hol lakna, ha nem gondolja meg magát. Azt hittem, amilyen irányításmániás, elhalasztja a költözését, ha nincs hol lennie.
Kibaszottul gratulálok, Harry.
Kiszállok a forró kádból, majd besétálok a szobába, ami most már pokolian hideg.
Oda-vissza pillantgatok a telefonom és a fürdő ajtaja között, amely a szobánkhoz kapcsolódik. Vagy bemegyek oda és bocsánatot kérek tőle, mielőtt megdugom a zuhanyzófalon, vagy felhívom Sandrát, hogy megtudjam, rendbe hozhatom-e a káoszt, amit csináltam, Louis segítsége nélkül most az egyszer.
Megfogom a telefonomat és egy takarót a szék támlájáról, mielőtt visszamegyek az erkélyre.
Végigpörgetem a névjegyzékemet, majd megtalálom a Samuel nevet, kurva nagy csali. Amúgy se tudom, miért mentettem el a nő számát, azt hiszem, tudtam, hogy összekuszálom a szálakat, és megint fel kell hívnom a ribancot. Megváltoztattam a nevét abban az esetben, ha Louis átnézné a cuccaimat, amit tudtam, hogy megtesz. Azt hittem, rajtakapott korábban, amikor a kitörölt előzményeimre kérdezett rá és meghallotta, hogy Mollyval kiabálok telefonon, de nem. Biztos vagyok benne, hogy amúgy is inkább látná meg az ingatlanügynököt a híváslistámban, mint Mollyt.
- Sandra Kennedy – veszi fel a telefont az elbizakodott nő. Alig hallom őt. – Helló? – feleli, én pedig kihangosítom őt, majd leteszem a telefont a székre, míg én a kis takarót a derekam köré tekerem.
- A nevem Harry Styles, beszéltem magával múlthéten egy… barátomról, Louis Tomlinsonról, akit érdekelt az egyik lakása – szólalok meg.
- Igen, emlékszem – szó szerint hallom, ahogy a szemeit forgatja.
- Oké, nos, még mindig megvan az a lakás?
- Nem, nincs.
- Mi a fenéért nincs?
- Mert ingatlanügynök vagyok, és az a munkám, hogy üres lakásokat töltsek meg.
- Van még több lakás, amit megtölthet? – próbálok meg olyan udvarias lenni, amennyire csak lehetséges, annak a ténynek az ellenére, hogy le akarom szedni a fejét.
- Te keltetted azt a benyomást, hogy az egyik barátod, Louis, nem olyan valaki, akivel az időmet kellene vesztegetnem, hogy lakást adjak neki, ha nekem nem tud fizetni, nem adhatok neki lakást, ahol élhet – feleli Sandra.
- Az a helyzet, hogy… nem olyan rossz ő, mint ahogy beállítottam. Igazából nem vandalizált semmilyen lakásban, vagy lépett le fizetés nélkül – kezdem el megmagyarázni.
- Te beteg, önző rohadék – ijeszt meg Louis hangja, mire visszarándulok, leütve a telefonomat a szék széléről a fapadlóra.
- Helló? – szólal meg Sandra hangja hangosan a hangszóróból.
Lenyúlok és felveszem a telefont, aztán kikapcsolom, mielőtt visszanézek Louis-ra.
- Hogy? Hogy tehetted ezt? – kezd el kiabálni.
- Én… – nem tudom, hogy mi a faszt mondjak.
- Nem! Ne is vesztegesd az időmet a kifogásaiddal! Mi a fenét gondoltál? – sétál vissza a kabinba, én pedig rohanok utána.
- Louis, hallgass meg.
Egy kibaszott seggfej vagyok, ez a baj velem.
- Nem! Te hallgass meg, Harry – szűri ki a fogai között, hangja halk. – Annyira elegem van már ebből, elegem van abból, hogy mindent megpróbálsz szabotálni az életemben, ami nem forog körülötted! – hangja már kétségkívül nem halk.
- Ez nem az, amit…
- Fogd be! Fogd be a szád, te vagy a legönzőbb, a legarrogánsabb, te egyszerűen… ugh! – majdnem üvölt, kezei a levegőbe emelkednek.
- Nem tudom, mit gondoltam, az előbb próbáltam meg rendbe hozni.
- Pontosan, pontosan ez az, amiről beszélek. Te mindig csinálsz valamit, mindig rejtegetsz valamit, mindig találsz új módokat arra, hogy megpróbálj irányítani minden egyes dolgot, amit teszek, és ezt már nem tudom elviselni! Ez túl sok – járkál oda-vissza a szobában, én pedig egy helyben állok, figyelve őt, ahogy elveszti a hidegvérét. – Azt tudom kezelni, hogy egy kicsit túlvédelmező vagy, tudom kezelni, hogy időről-időre verekedsz, a pokolba is, még azt is tudom kezelni, hogy az idő felében totális seggfej vagy, mert mélyen legbelül mindig tudtam, hogy azt csinálod, ami szerinted a legjobb nekem, de ezt nem. Megpróbálod tönkretenni a jövőmet, ezt pedig kurvára nem viselem el.
- Sajnálom.
- Te mindig kibaszottul sajnálod! Mindig ugyanaz a szar, te csinálsz valamit, eltitkolsz valamit, mondasz valamit, én sírok, te azt mondod, hogy sajnálod, és bumm! Minden meg van bocsájtva, ezúttal nem – vesz el egy párnát az ágyról, majd a padlóra dobja.
Oké…
Tudom, hogy igaza van, és tudom, hogy dühös, talán dühösebb, mint korábban valaha is láttam őt, így befogom a számat.
- Elegem van a végtelen körből, már mondtam neked korábban, és nem hallgatsz rám. Új módokat találsz, hogy folytasd a kört, de én befejeztem, annyira kurvára befejeztem! – még egy párnát dob a földre, én pedig nem tehetek róla, de arra gondolok, hogy mennyire nagyon különbözőek vagyunk.
- Befejezted velem?
- Azt mondtam?
- Azt mondtad, hogy befejezted – hangom elárul, megtörve a végén.
- Azt mondtam, hogy befejeztem ezt a kört, annyira kurvára kimerült vagyok, és ki nem állhatom ezt. Nem csinálhatom tovább ezt a szarságot így! Engedted volna, hogy Seattle-be költözzek anélkül, hogy bárhol is lakhatnék, csak azért, hogy megpróbálj arra kényszeríteni, hogy ne menjek! – kiabálja. Könnyek nem hullanak a szeméből, amitől ideges vagyok. Én nem mondok semmit, engednem kell, hogy kiengedje felém érzett haragját.
A lágy zajok, amelyek abból fakadnak, hogy a párnák a földre esnek, olyan ellentét az én ökleimhez képest, amikkel a gipszkartont ütöm, amikor mérges vagyok. Ezek mi vagyunk megszemélyesítve, ő a csend, a tompított, gyönyörű zaj, én meg egy kibaszott kalapács vagyok, lerombolva mindent, ami az utamba kerül.
- Kifelé! – ordítja, aztán egy másik párna esik a földre.
- Ne, sajnálom, oké, én…
- Menj a picsába. Most – fordul meg, hogy rám nézzen olyan méreggel a szemeiben, ami lábaimat az ajtóhoz viszi, mielőtt az agyam felzárkózhatna.