Chapter 216

Sziasztok! 😊

Végre valahára (valamennyire) sikerül időben jelentkeznem, el se hiszem 😅 A fejezet elején rögtön több mindent is zárójelbe írtam. Az elsőnél a pontos kifejezést, amit használtak, mert őszintén szólva fogalmam se volt, hogy ez mit akar jelenteni pontosan, de azért írtam valamit magyarul is 😂 A másodiknál pedig ismét egy olyan van, ami az angol nyelvben megtalálható, a magyarban meg nem. Az ők (they are vagy they're) ragozásáról van szó, ez ugye a magyarban nincs, de muszáj voltam odaírni, hogy mikor melyiket használták, mert amúgy elég fura lenne 😃 Más megjegyezésem nincs szerintem, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményetek majd, érdekes a rész. Egy hét múlva találkozunk újra.
Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 216

 
Harry szemszöge
- Az egész visszaúton követni fogsz? – kérdezem a zaklató sráctól.
- Nem, visszamegyek a szüleim kabinjába.
- Nos, menj a kabinjukhoz egyedül.
- Nem vagy nagyon udvarias – hümmögi.
- Tényleg? Azt mondták, ez az egyik legerősebb jellegzetességem – forgatom a szemeimet, még akkor is, ha nem látja az arcomat.
- Valaki hazudott neked – vihogja mögöttem, én pedig elrúgom a csizmám talpa alatt lévő köveket. Most az egyszer örülök, hogy Louis azt mondta, vegyem le a csizmámat a kabin ajtajánál, különben Liam tornacipőjét kellett volna felvennem. Nem néz ki jól, és majdnem biztos vagyok benne, hogy a lába sokkal kisebb, mint az enyém. – Szóval honnan jöttél? – kérdezi.
Figyelmen kívül hagyom őt, és folytatom az utamat az úton, azt hiszem, balra kellene fordulnom a következő stop táblánál, pokolian nagyon remélem.
- Anglia? – teszi fel a kérdést.
- Igen, melyik irányba? – kérdezem tőle, mire jobbra mutat. Persze, hogy tévedtem. – Tudják a szüleid, hogy elmentél? – az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy feldühítsek valaki mást.
- Kétlem, társaságuk van, és amúgy is figyelmen kívül hagytak – sóhajt fel.
Szeme jégkék színű, nadrágja pedig kicsit áthúzott a lábai alatt lévő kavicsokon (drag across the gravel). Louis-ra emlékeztet, vagyis arra a Louis-ra, akinek először bemutattak. Az én Louis-m többé már nem hordja a förtelmes khaki nadrágjait. Új szókincse is lett, ez mind annak köszönhető, hogy túl sokszor dühítettem őt fel.
- Te is a szüleiddel vagy itt? – a srác hangja halk, édes is akár.
- Nem, vagyis nagyjából.
- Ők (they are) nagyjából a családod? – mosolyodik el, azt használva, hogy ők (they are) az átlagos ők (they’re) helyett, ami szintén Lou-ra emlékeztet.
Újra a fiúra nézek, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg ott van, és ez nem valamiféle furcsa, Karácsonyi énekes fajta hülyeség, ahol ő egy kísértet, ami azért jött, hogy valamilyen leckét taníttasson meg velem.
- A családom és a párom. Egyébként van barátom – figyelmeztetem őt. Nem látom úgy, hogy ezt a srácot érdekelném, viszont egyszer Louis-ról is ugyanezt gondoltam.
- Oké… – feleli.
- Oké – veszem fel a tempómat, azt akarva, hogy egy kis teret hozzak létre köztem és az idegen között.
Mindketten jobbra fordulunk a stop táblánál, aztán a fűre sétálunk, ahogy egy teherautó elhalad mellettünk.
- Akkor hol van? A párod?
- Alszik – értelmesnek tűnik, hogy ugyanazt a hazugságot használjam, amit az apámnak és Karennek is mondtam.
- Hmm.
- Hmm, mi? – nézek rá.
- Semmi – bámul előrefelé.
- Már a visszaút feléig követtél, ha van valami mondanivalód, akkor mondd – jegyzem meg durván.
- Csak azon gondolkoztam, hogy úgy tűnik, mintha megpróbálnál elszökni valamitől vagy rejtőzködni, nem tudom, mindegy.
- Nem rejtőzködöm, azt mondta nekem, hogy menjek a picsába, így azt tettem.
Mi a fenét tud ez az önjelölt Louis egyébként is?
- Miért rúgott ki?
- Mindig ilyen kíváncsi vagy?
- Igen, az vagyok – mosolyodik el.
- Utálom a kíváncsi embereket – figyelmeztetem őt.
Kivéve Louis-t, persze. Nem számít, mennyire szeretem őt, néha be akarom ragasztani a száját egyik kihallgatását követően. Szó szerint ő a legtolakodóbb emberi lény, akivel valaha is találkoztam.
De igazából hazudok, imádom a nyaggató viselkedését, régen utáltam, de most már értem. Én is tudni akarok róla mindent, hogy mit gondol, mit csinál, mit akar. Rádöbbenek, kibaszott rémületemre, hogy most már több kérdést teszek fel, mint ő.
- Szóval elmondod nekem? – erőlteti a srác.
- Mi a neved? – kérdezem tőle, figyelmen kívül hagyva kérdését.
- Logan – feleli.
- Én Harry vagyok.
- Mesélj a barátodról.
- Miért?
- Úgy tűnik, hogy feldúlt vagy, és kivel lenne jobb beszélni, mint egy idegennel?
Nem akarok beszélni vele, hátborzongatóan hasonlít Louis-ra, és ettől kellemetlenül érzem magam.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – a nap elkezdett lejjebb menni az égen, mély árnyalatú rózsaszínűvé változtatva a horizontot.
- És az az, hogy ha bent tartod?
- Nézd, te… kedvesnek tűnsz meg minden, de nem ismerlek téged, te sem ismersz engem, szóval ez a beszélgetés nem fog megtörténni – mondom neki, mire a homlokát ráncolja.
- Rendben – sóhajt fel Logan.
Végre meglátom apám kabinjának ismerős lejtős tetejét a távolban.
- Nos, én itt vagyok – köszönök el.
- Tényleg? Várj… az apukád Ken, ugye? – üti meg kis kezével a homlokát.
Mi a fene?
- Igen? – mindketten abbahagyjuk a sétálást a kocsifelhajtó végén.
- Idióta vagyok, hát persze! Az akcentussal hogy nem gondoltam erre korábban – nevet fel.
- Nem értem – nézek le rá.
- A te apukád és az enyém barátok, együtt jártak egyetemre vagy valami. Az elmúlt egy órát éppen azzal töltöttem, hogy a fénykorukról hallgattam történeteket.
- Ó, ez ironikus – mosolyodom el félig, nem érzem olyan kellemetlenül magamat ezzel a sráccal, mint néhány perccel ezelőtt.
- Szóval akkor tényleg nem vagyunk idegenek – mosolyodik el.

Louis szemszöge
- Sütik – válaszoljuk Liammel egyszerre.
- Akkor sütik – mosolyodik el Karen, majd kinyitja a szekrényt.
Karen soha nem áll meg, mindig süt, főz, pirít. Nem mintha panaszkodnék, a főztje hihetetlen.
- Most már sötét van kint, remélem, nem tévedt el – szólal meg Ken, mire Liam bólint.
Harry már majdnem három órája elment, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne essek pánikba. Tudom, hogy jól van, ha bármi is történne vele, azt tudnám. Nem tudom, hogyan magyarázzam meg, de mélyen legbelül tudom, hogy egyszerűen csak tudnám.
Azonban nem amiatt aggódom, hogy valami bántja őt. Amiatt aggódok, hogy a frusztrációját használja kifogásként velem és önmagával szemben, hogy a helyi bárba menjen.
Amennyire nagyon azt akartam, hogy menjen el tőlem, megölne, ha látnám őt átbotorkálva az ajtón alkoholos lehelettel. Csak szükségem volt egy kis távolságra, időre, hogy gondolkozzak és lenyugodjak. Nem jutottam el a gondolkodós részhez, minden áron elkerültem.
- Arra gondoltam, hogy mindannyian bemehetnénk a jakuzziba ma este vagy talán reggel? – ajánlja Karen. Liam visszaköpi a szódáját a poharába, én meg gyorsan elnézek, az arcom belsejét megharapva. Annak az emléke, hogy Liam észrevette a pezsgőfürdőben úszó alsónadrágomat, túl friss, és érzem a hőt az arcomban.
- Karen, édesem, nem hiszem, hogy a jakuzziba akarnak jönni velünk – nevet fel Ken, mire Karen elmosolyodik, rájőve, hogy egy kicsit kínos lenne ötünknek beszállnia egy pezsgőfürdőbe együtt.
- Azt hiszem, igazad van – nevet fel, elválasztva az előre elkészített tésztamasszát kis labdákká. – Utálom ezt a dolgot – húzza össze az orrát.
Biztos vagyok benne, hogy Karennek szörnyű az előre elkészített tésztamassza, de nekem mennyország. Főleg most, amikor úgy érzem, bármelyik pillanatban felrobbanhatok.
Kínos volt, amikor Karen és Ken megérkeztek a szomszédlátogatásból, egy régi barátja Kennek az egyetemről, azt mondták. Liam és én egy beszélgetés közepén voltunk Danielle-ről és a jövendőbeli lakásukról, amikor az anyja és Ken hívtak minket. Megemlítették, hogy belefutottak Harrybe, miközben ő távozott, úgy tűnik, azt mondta nekik, hogy aludtam, így minden tőlem telhetőt megtettem, hogy folytassam hazugságát, azt felelve, hogy csak akkor ébredtem fel, amikor Liam bejött a szobába.
Kíváncsi voltam, hogy hol van Harry és mikor jön vissza azóta a pillanat óta, hogy elment. Egy részem egyáltalán nem akarja látni őt, de egy részemnek, egy sokkal nagyobb részemnek tudnia kell, hogy semmi olyat nem csinál, ami veszélyezteti a már amúgy is törékeny kapcsolatunkat.
Még mindig rendkívül mérges vagyok rá, amiért beavatkozott a Seattle-i lakásommal kapcsolatos dologba, és fogalmam sincs, mi a fenét fogok csinálni ezzel.

Harry szemszöge
- Szabotáltad a lakását? – kérdezi Logan, leesett állal.
- Mondtam, hogy elbaszott – emlékeztetem őt.
Újabb fényszórók villannak fel mellettünk, miközben a szülei kabinjához sétálunk. Minden szándékom megvolt, hogy az apáméba menjek vissza, de Logan bebizonyította, hogy megfelelő hallgató eddig, szóval amikor felajánlotta, hogy menjünk vissza az ő kabinjába és fejezzük be a megbeszélésünket, elfogadtam. Távollétem egy kis időt fog adni Louis-nak, hogy lenyugodjon, és remélhetőleg készen fog állni, hogy beszéljen velem, mire visszatérek.
- Azt nem mondtad, hogy milyen szinten lett elrontva, nem hibáztatom őt, amiért mérges rád – feleli a srác, persze, hogy Louis oldalára áll.
Nem tudom elképzelni, mit gondolna rólam, ha tudná az összes szarságot, amiken keresztülment miattam Louis az elmúlt hat hónapban.
- Nos, mit fogsz tenni ezzel kapcsolatban? – kérdezi, kinyitva a bejárati ajtót a szülei kabinjához. Nagyon extravagáns, még nagyobb, mint az apámé.
Kibaszott gazdag emberek.
- Az emeleten kellene lenniük – feleli, ahogy besétálunk.
- Kiknek kellene az emeleten lenniük? – teszi fel a kérdést egy nő hangja, mire Logan fintorog, mielőtt a nőhöz fordul, akiről feltételezem, hogy az anyja. Logan úgy néz ki, mint a nő.
- Ő ki? – sétál be a nappaliba egy középkorú férfi, pólót és khaki nadrágot viselve.
Nagyszerű, kibaszott nagyszerű. Egyszerűen csak vissza kellett volna mennem Louis-hoz. Kíváncsi vagyok, hogyan érezné magát, ha tudná, hogy itt vagyok, bánná? Amúgy is elég mérges rám, és van egy múltja azzal kapcsolatban, hogy néhány emberre féltékeny, de ez a srác egyikőjükhöz sem hasonlít.
- Ő Harry, Ken fia – mutat be engem, aztán egy vigyor jelenik meg a férfi arcán.
- Azon gondolkoztam, hogy megismerhetlek-e! – angol, ez megmagyarázza, honnan ismeri az apámat az egyetemről.
Idesétál és megveregeti a vállamat, én teszek egy lépést hátra, mire kissé a homlokát ráncolja, de úgy tűnik, ezt a reakciót várta tőlem. Apa biztosan figyelmeztette őt velem kapcsolatban. Majdnem felnevetek a gondolaton.
- Édesem, ő Anne fia – feleli a férfi.
- Ismeri anyát? – kérdezem tőle, mielőtt a feleségéhez fordulok.
- Igen, ismertem anyukádat, még mielőtt az anyukád lett – mosolyodik el a nő.
Össze vagyok zavarodva.
- Mindannyian barátok voltunk, öten – teszi hozzá.
- Öten? – kérdezem.
- Édesem – néz a férfi a feleségére, feltételezem, hogy elcsendesítse őt.
- Egyébként pont úgy nézel ki, mint anyukád! Csak annyi, hogy apukád szemeit örökölted, azóta nem láttam Anne-t, hogy visszaköltöztem Amerikába, hogy van? – kérdezi.
- Jól van, hamarosan férjhez megy.
- Tényleg? – visítja. – Add át neki gratulációmat, ezt csak olyan nagyszerű hallani.
- Oké – válaszolom, ezek az emberek rohadtul túl sokat mosolyognak. Olyan, mintha három Karennel lennék egy szobában, csak sokkal több a bosszúság és sokkal kevesebb a báj. – Lassan megyek – mondom Logannek, ez már elég kínos volt.
- Nem kell indulnod, felmegyünk az emeletre – szólal meg Logan apja, majd karját felesége dereka köré fonja, hogy felvezesse őt a lépcsőn.
- Bocsi, ők…
- Elbizakodottak? – felelem helyette.
- Igen, nagyon – nevet fel, aztán leül a kanapéra. Én kínosan állok az ajtónál. – Bánni fogja a párod, ha itt vagy? – kérdezi tőlem.
- Nem tudom, valószínűleg – nyögök fel, bosszankodva beletúrok a hajamba az ujjaimmal.
- Akarnád, hogy ő is ugyanazt a dolgot tegye? Hogyan éreznél te, ha ő egy sráccal lógna, akivel csak nemrég találkozott? – amint a szavak elhagyják az ajkait, düh árasztja el a mellkasomat.
- Mérges lennék – morgom.
- Gondoltam – vigyorogja, majd megütögeti a kanapét mellette. Veszek egy mély levegőt, aztán odalépkedek, hogy a kanapé ellenkező oldalára üljek. – Akkor te vagy a féltékeny típus?
- Azt hiszem – úgy értem, tényleg majdnem megöltem Zaynt, és még mindig meg akarom tenni.
- Fogadok, hogy a párodnak nem nagyon tetszene, ha megcsókolnál – mozdul közelebb, mire felugrok a kanapéról. Félúton vagyok az ajtóhoz, mielőtt Logan elkezd nevetni.
- Mi a franc? – próbálom halkan tartani a hangomat.
- Csak szórakoztam veled, nem vagyok érdekelt, hidd el, – mosolyodik el – és megkönnyebbülés tudni, hogy te sem, most pedig ülj le – lehet, hogy sok ugyanolyan vonása van, mint Louis-nak, de nem olyan érdes vagy ártatlan, mint Lou.
Leülök a kanapéval szemben lévő székre, nem ismerem ezt a srácot eléggé ahhoz, megbízzak benne, és az pokolian biztos, hogy nem akarom, hogy meg kelljen védeni magamat attól, hogy megpróbáljon megcsókolni ismét.
- Most pedig mondd el, mi van Seattle-ben, amivel nem vagy hajlandó szembenézni Louis-ért?
- Semmi különleges. Tényleg van ott egy kis rossz előéletem, de ez több annál. A tény, hogy ő virágzani fog – válaszolom, tudva, milyen kibaszott őrülten hangzok, de leszarom, ez a srác egy óráig követett, szóval ha bárki is őrült, az ő.
- És ez egy rossz dolog?
- Nem, azt akarom, hogy virágozzon, természetesen, csak a része akarok lenni – sóhajtok fel, kétségbeesettül hiányolva őt, még akkor is, ha csak pár órája. A ténytől, hogy ennyire mérges rám, még jobban hiányolom őt.
- Szóval nem vagy hajlandó Seattle-be menni vele, mert részt akarsz venni az életében? Ennek nincs értelme – jelenti ki a nyilvánvalót.
- Tudom, hogy nem érted, ő sem, de ő az egyetlen dolog, amim van. Szó szerint, ő az egyetlen dolog az életemben, amit nem szarok le, és nem veszíthetem őt el, semmim sem lenne nélküle, ő mindenem, amim van – miért mondom el ezt a szarságot neki? – Tudom, hogy kibaszott szánalmasan hangzom.
- Nem, nem hangzol úgy – ajándékoz meg egy együtt érző mosollyal, én pedig elnézek. Az utolsó dolog, amit akarok az az együttérzés.
A lépcsőn lekapcsolódnak a fények, mire visszanézek Loganre.
- Mennem kellene? – kérdezem.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy apám el van ragadtatva, hogy hazahoztalak téged – feleli, nincs szarkazmus a hangjában.
- Miért van ez?
- Nos, amióta bemutattam nekik Rileyt, azt reméli, hogy szakítunk.
- Nem kedveli őt vagy valami szarság?
- Ja.
- Miért lenne az jobb, hogy én itt vagyok?
- Apa utálja Rileyt, és tudja, hogy biszexuális vagyok, de inkább a lányok felé hajlok – feleli, mire majdnem rámosolygok.
Rosszul érzem magam, amiért az apja nem fogadja el a kapcsolatát, de be kell vallanom, hihetetlenül megkönnyebbültem.

Louis szemszöge
- Nagyon jó, mert a lakás sétatávon belül van a kampusztól, szóval nem kell majd vezetnem a városban – magyarázza Liam.
- Hála az égnek ezért – teszi a kezét Karen a fia vállára, mire Liam megrázza a fejét.
- Jól vezetek, jobban, mint Louis – csipkelődik.
- Nem vagyok annyira rossz, jobb vagyok, mint Harry – jegyzem meg, elvéve egy sütit az előttünk lévő tányérról a pulton.
Folyamatosan az ajtót figyelem, várva Harryre, hogy visszatérjen. Haragom lassan aggódássá változott, ahogy a percek teltek.
- Oké, köszönöm, hogy elmondtad, holnap találkozunk – mondja Ken a telefonjába, miközben csatlakozik hozzánk a konyhában.
- Ki volt az?
- Max, Harry az ő kabinjukban van Logannel – feleli Ken, mire a gyomrom összeszorul.
- Logan? – nem tudom megállítani magamat attól, hogy megkérdezzem.
- Max fia, nagyjából veled egykorú.
Miért lenne Harry a szomszédok kabinjában a fiúkkal? Ismeri őt? Járt vele korábban?
- Hamarosan visszajön, biztos vagyok benne – ráncolja a homlokát Ken, nekem pedig olyan érzésem támad, hogy nem vette fontolóra a reakciómat erre az információra, mielőtt kimondta azt.
- Igen – fulladozom, felállva a pultnál lévő székről. – Én csak… elmegyek lefeküdni – mondom nekik, megpróbálva egyben tartani magamat. Érzem, hogy dühöm újjáépül, és el kell mennem tőlük, mielőtt kiforr.
- Felmegyek veled – ajánlja Liam.
- Ne, jól vagyok, tényleg. Korán keltem, mindannyian, és kezd késő lenni – biztosítom őt, mire bólint, még akkor is, ha meg tudom mondani, hogy nem veszi be.
Ahogy elérem a lépcsőt, hallom Liamet megszólalni:
- Harry egy rohadt idióta.
Igen, Liam. Igen, az.