Chapter 224

Helló! 😊

Már hoztam is a fejezetet, kíváncsi vagyok, mit fogtok gondolni róla. Merthogy ebben aztán van minden, játékosság, szexiség és veszekedés is természetesen, úgyhogy minden jóból kapunk most. Valahol a közepe táján írtam zárójelbe egy kis megjegyzést, hogy mi volt pontosan az eredetiben (Harry+Tessa), úgy érthetőbb lesz szerintem az a szituáció. Más fontos mondanivalóm azt hiszem, nincs, találkozunk egy hét múlva.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 224

 
Harry szemszöge
- A fenébe, nem gondoltam, hogy tényleg megcsinálja! – kiabálja Riley, felnézve Louis-ra, aki előtte áll a pulton.
Én sem gondoltam volna, azonban úgy tűnik, hajthatatlan abban, hogy feldühítsen ma este.
- Elég vad gyerek – gúnyolódik Riley.
- Nem, nem az – ellenkezek csendesen. Louis úgy néz ki, hogy eléggé zavarban van, nyilvánvalóan utólag kritizálva ösztönös döntését, miszerint menjen fel a pultra. – Lesegítem őt onnan – kezdem el felemelni a kezemet, de Riley lenyomja azt.
- Hagyd, hadd csinálja – feleli, én pedig ismét Louis-ra nézek.
A nő, aki az italainkat készítette, Lou-hoz beszél, de nem értem, hogy mit mond. Ez tiszta baromság, hogy egy pulton táncoljon egy rohadt szoros öltönyben. Odapillantok mindkét végére a sornak, és megjegyzem a két visszataszító férfit a másik oldalon, egyikük sem nézi Louis-t. Még.
Louis a nőt figyeli maga mellett, szemöldökét összehúzta koncentrációjában, teljes ellentéte a hirtelen szükségének, hogy „vad” legyen. Követi a nő mozdulatait, és kirúgja az egyik lábát, aztán a másikat, amit egy gyors csípőmozdulat követ.
- Ülj le és élvezd a show-t – feleli Riley mellettem egy ital felett szürcsölve.
Részeg vagyok, túl részeg, de az agyam tiszta, miközben figyelem Louis-t, ahogy elkezd mozogni, tényleg kibaszottul mozogni. Kezeit a csípőjére teszi, és végre elmosolyodik, nem látszódik már rajta az, hogy majdnem mindenkire figyel a bárban. Tekintete találkozik az enyémmel, mire hirtelen ügyetlenkedik a mozdulatokkal, mielőtt összeszedi magát és szemeit a bár végéhez irányítja.
- Dögös, nem? – mosolyodik el Riley mellettem, miközben ajkaihoz teszi a poharát.
Igen, nyilvánvalóan az, hogy figyelem Louis-t a pulton táncolni, pokolian dögös, de dühítő is és váratlan. Nem tudom, mit gondoljak, és az első gondolat, ami eszembe jutott az az, hogy baszki, ez dögös. Tudom, hogy nem kellene annyira elmerülnöm ebben, bosszúsnak kellene lennem rá, amiért folyton szükségét érzi, hogy dacoljon velem, de nem tudok tisztán gondolkozni, amikor Louis előttem táncol.
Ahogy a nadrágja szorosan néz ki a lábain, ahogy nevetve hátra hajtja a fejét, miközben megpróbálja tartani a lépést a nővel mellette. Imádom így látni őt, ilyen gondtalanul. Nem túl gyakran látom őt így nevetni. Egy vékony réteg izzadság jelent meg az arcán, amitől csillog a világítás alatt. Én kellemetlenül mozgolódom, majd a nevetséges inget, amit viselek, lehúzom elől, hogy eltakarja a cipzáramat.
- Uh, oh – szólal meg Logan barátnője.
- Mi van? – szakadok ki révületemből, aztán követem a szemeit a pulton végig. A két férfi a pult végén Louis bámulja, úgy értem, az ő kibaszott kidülledő szemeik rosszabbak, mint az én kibaszott farkam most. Elég ebből a szarságból.
- Nyugi, mindjárt vége a számnak… – mondja Riley, miközben lehalkul a zene.

Louis szemszöge- Látod, senki nem vette észre, hogy szar táncos vagy! – nevet fel Riley, én pedig leülök a hűvös pultra, hogy lesegítsem magamat.
Harry keze az enyémért nyúl, hogy segítsen nekem, amin meglepődöm. Abból ahogy a homlokát ráncolta és duzzogott egész végig, míg én táncoltam, azt gondoltam, kiabálni fog mostanra. Vagy ami rosszabb, félig azt vártam tőle, hogy felmászik és lehúz a pultról.
- Igazából annyira szórakoztató volt! – kiáltom megint, amikor véget ér a zene. – Mindig – nevetek fel, aztán leugrok a pultról. Harry karjai védekezően körülölelnek, amíg nem állok elég stabilan, hogy elhúzódjon.
- Legközelebb neked kellene felmenned! – mondom Harry fülébe, mire megrázza a fejét.
- Nem.
- Ne duzzogj, nem aranyos – nyúlok felé, hogy megérintsem az arcát. De aranyos, ahogy az alsó ajka kiáll. Szemei felragyognak az érintkezésen, pulzusom felgyorsul. Máris belőve érzem magam az adrenalintól, ami a pulton táncolásból ered, amelyről soha életemben nem gondoltam volna, hogy meg fogok tenni. Amennyire szórakoztató volt, tudom, hogy soha nem fogok újra ilyet csinálni.
Harry leül a bárszékre, én pedig ott maradok állva közte és Riley között, az üres székem mellett.
- Imádod – mosolyodik el Harry, ujjaim még mindig az ajkánál vannak.
- Az ajkaidat? – vigyorodom el, mire megrázza a fejét. Játékos, mégis nagyon komoly egyszerre, ez pedig részegítő, Harry részegítő, én meg nagyon részeg vagyok.
- Nem, feldühíteni engem. Imádsz feldühíteni engem – hangja száraz.
- Nem, csak túl könnyű téged feldühíteni.
- Egy pulton táncoltál egy teremben, ami tele van emberekkel, ez nyilvánvalóan feldühít, Louis. Szerencséd van, hogy nem húztalak le onnan, vettelek a vállamra, és vittelek ki erről a helyről – arca csak néhány centire van az enyémtől, lehelete pedig menta és whisky kombinációjából áll.
- A válladra, nem a térdedre? – ugratom, majd a szemeibe nézek, teljesen hatástalanítva őt.
- M… Mi? – dadogja, mire felnevetek, mielőtt Rileyhoz fordulok.
- Ne hagyd, hogy meghülyítsen, imádta ezt a szart – suttogja nekem, én meg bólintok.
A gyomrom összeszorul annak a gondolatára, hogy Harry figyelt engem, de az agyam megpróbálja legyőzni piszkos gondolataimat. Füstölögnöm kellene, figyelmen kívül kellene hagynom őt, vagy kiabálnom vele, amiért szabotálta Seattle-t, megint, vagy a bántó szavakért, amiket nekem mondott, de majdhogynem lehetetlen mérgesnek lennem rá, amikor ennyire részeg vagyok.
Megengedem magamnak, hogy azt tettessem, ezekből semmi sem történt meg, legalábbis átmenetileg, és elképzelem, hogy Harry és én egy normális pár vagyunk, akik megisznak valamit egy baráttal. Nincsenek hazugságok, nincsenek drámai veszekedések, csak szórakozás és asztalon táncolás.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg ezt csináltam! – mondom mindkettejüknek.
- Én sem – morogja Harry.
- Nem fogom még egyszer megtenni, az biztos – törlöm meg a homlokomat a kezemmel. Leizzadtam és meleg van a kis bárban, a levegő tömény és levegő kell.
- Mi a baj? – kérdezi Harry.
- Semmi, meleg van – legyezem magamat a kezemmel, ő pedig bólint egyszer.
- Akkor menjünk, mielőtt elájulsz.
- Nem, maradni akarok még. Annyira szórakozom, vagyis annyira jól szórakozom.
- Egy értelmes mondatot sem tudsz összerakni.
- És? Lehet, hogy nem akarok. Vagy ellazulsz, vagy elmehetsz.
- Te… – kezdi el, mire eltakarom a száját a tenyeremmel.
- Shh… most az egyszer csak shh. Szórakozzunk – használom a másik kezemet, hogy ismét megérintsem a combját, ezúttal megszorítva.
- Rendben – feleli a kezembe, én felfedem a száját, de kezemet centiméterekre tartom onnan csak, így eltakarhatom újra, ha szükséges. – Nincs több táncolás a pulton – próbál meg tárgyalni.
- Rendben, nincs több duzzogás vagy homlokráncolás – szólok vissza, Harry elmosolyodik.
- Rendben.
- Ne mondd már azt, hogy rendben – harapok vissza egy vigyort.
- Rendben.
- Bosszantószerű vagy.
- Bosszantószerű? Mit mondana az irodalomtanárod? – Harry szemei mélyzöld színű, humorral égőek, pirossal összespriccelve az italtól.
- Vicces vagy néha – hajolok hozzá. Karjait a derekam köré fonja, lábai közé húzva engem.
- Néha? – csókolja meg a homlokomat, én pedig ellazulok fogásában.
- Aha, csak néha.
Harry felkuncog, és nem enged el. Nem hiszem, hogy azt akarom, tegye is meg, tudom, hogy kellene, de mégsem. Részeg és játékos, a szervezetemben lévő alkoholtól meg elvesztettem szem elől a józan eszemet, mint mindig.
- Nézzetek csak magatokra, hogy kijöttök egymással – tartja fel felénk a kezét Riley.
- Ő annyira idegesítő – fújtatja Harry.
- Ikrek – nevetek fel, mire megrázza rám a fejét.

…

- Utolsó! – kiáltja az új barátom a bár végéből.
Az elmúlt órában megtudtam, hogy a neve Cami, majdnem ötven éves és decemberben született meg az első unokája. Az arcomba tolta a képeket, mint ahogy azt minden nagymama teszi, én megdicsértem, elmondva, milyen szép a gyerek. Harry alig pillantott a képekre, helyette valamit elkezdett motyogni a trollokról, így gyorsan elvettem tőle a képet, mielőtt a nő meghallotta volna.
- Még egy és teljesen kész vagyok – inogok meg egyik oldalról a másikra.
- Nem tudom, hogy nem dőltél még ki! – feleli Riley. Én tudom, Harry vette el az italaimat már egy ideje és ő itta meg őket.
- Te mindenkinél többet ittál, valószínűleg többet, mint ő – mosom össze a szavakat, rámutatva a pult végében lévő férfire, aki szó szerint kidőlt, feje a pulton pihen. – Bárcsak Logan is eljött volna velünk – mondom, mire Harry összeráncolja az orrát.
- Azt hittem, utálod őt?
Riley meg felkapja a fejét felém nézve.
- Nem utálom őt – javítom ki Harryt. – Nem kedveltem őt, amikor megpróbáltál féltékennyé tenni engem azzal, hogy vele lógtál.
Riley megfeszül, Harryre nézve mellettem.
- Mi van?
A francba.
- Ne hátrálj meg most már – erőlteti a lány. Csapdába estem és részeg vagyok és fogalmam sincs, mi a fenét mondjak. Nem akarom feldühíteni őt, az biztos.
- Nincs semmi, fasz voltam és nem mondtam el Louis-nak, hogy Logan kapcsolatban van. Ezt már tudod – feleli neki Harry.
- Ó, akkor oké – lazulnak el a vállai. Jézusom, éppen olyan, mint Harry.
- Látod, semmi sem történt, szóval nyugi – mondja neki Harry.
- Nyugodt vagyok, hidd el – gügyögi Riley, aztán egy kicsivel közelebb húzza a székét az enyémhez. – Nincs semmi rossz egy kis féltékenységgel, igaz? Meg akarsz csókolni engem, Louis? – kérdezi, mire elkezd bizseregni a fejem.
- Mi? – tátom el a számat drámaian.
- Riley, mi a… – szólal meg Harry, de a lány félbeszakítja őt.
- Csak feltettem egy kérdést, meg akarsz csókolni?
- Nem.
- De azért elgondolkoztál rajta?
Akár részeg vagyok, akár nem, érzem, ahogy teljesen zavarba jövök.
- Én…
- Elkezded és már sokkal könnyebb lesz, őszintén (eredetiben: csókolózott-e már lánnyal Tessa). Nagyon puha vagyok – teszi a kezét a karomra. Harry odanyúl és elhúzza kezét a bőrömtől. – Pontosan tudnám, mit akarsz… És hol akarod.
- Elég – morogja Harry. Én elhúzom a karomat, Riley meg felnevet.
- Sajnálom! – nevetése majdnem irányíthatatlan. – Nem tudtam ellenállni. Ő kezdte – int Harry felé. – Figyelmeztettelek korábban, hogy ne szórakozz velem – rendkívül megkönnyebbültem, hogy csak ki akarta hozni a sodrából Harryt.
Egy kuncogás szökik ki a számon, Harry pedig meggyötörtnek, dühösnek, és talán egy kicsit felizgultnak néz ki.
Oké…
- Te fizeted az italokat, mivel seggfej akarsz lenni – feleli Harry, eltolva mellettem egy hosszú papírt Riley elé. Ő a szemét forgatja, majd a farzsebébe nyúl, elővéve egy kártyát, amit a számlára tesz le.
- Mi zártuk be a bárt, Logan mérges lesz – jelenti be Riley, miközben Harry kinyitja nekem az ajtót, hogy kisétáljak. Majdnem becsukódik Riley arcába, de kinyúlok, hogy megállítsam, mielőtt egy haragos pillantást vetek Harryre. Ő felnevet és vállat von, mintha semmi rosszat sem tett volna, én pedig nem tehetek a mosolyról az arcomon. Harry egy bunkó, de az én bunkóm.
Ugye?
Nem vagyok biztos benne, de az pokolian biztos, hogy nem akarok ezen gondolkozni, míg visszasétálunk a kabinhoz éjjel kettőkor.
- Még mindig alszik? – kérdezem.
- Rohadtul nagyon remélem.
Remélem, hogy a mi kabinunkban is mindenki alszik. Az utolsó dolog, amit akarok az az, hogy Ken vagy Karen ébren legyenek, amíg mi átbotladozunk a bejárati ajtón.
- Mi az? Félsz, hogy le fog szidni, amiért ittál egész este? – gúnyolódik Harry a lánnyal.
- Nem… vagyis igen. Nem akarom feldühíteni, már így is vékony jégen táncolok.
- Miért? – szakítom félbe kíváncsian.
- Az nem számít – koptat le Harry, Riley pedig úgy tűnik, elveszett a gondolataiban.
A séta többi része majdnem teljes csendben telik el, számolom a lépéseimet és alkalmanként felnevetek, amikor eszembe jut a pulton táncolásom.
Amikor elérjük Max kabinját, Riley hezitál, mielőtt elindul.
- Jó… volt találkozni veletek – feleli. Nem tehetek róla, de felnevetek a komikus módon, amilyen fejet vág, mintha a szavak savanyú ízűek lennének a nyelvén.
- Veled is, szórakoztató volt – mosolyodom el. Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy megölelem őt, de az kínos lenne, és van egy olyan érzésem, hogy Harrynek egyáltalán nem tetszene.
- Szia – jelenti ki egyszerűen Harry, majd folytatja a sétát, miközben Riley felvánszorog a kocsifelhajtón.
Annyira hálás vagyok, hogy már majdnem a kabinnál vagyunk. A lábaim fájnak, ez az öltöny kényelmetlen és viszket tőle a bőröm.
- Fáj a lábam.
- Gyere ide, majd viszlek – ajánlja Harry. Mi? – Miért nézel rám így? – mosolyodik el.
- Az előbb ajánlottad fel, hogy viszel engem – kuncogok fel.
- És…
- Csak ez nem jellemző rád, ennyi – vonok vállat, mire közelebb lép, megfogja a lábamat és a karjaiba emel.
- Bármit megtennék érted, Louis, nem kellene meglepődnöd, hogy felviszlek ezen a rohadt kocsifelhajtón.
Én nem szólalok meg, csak felnevetek. Nagyon. Fékezhetetlen nevetés rázza meg a testemet, eltakarom a számat, hogy megállítsam, de ez egy kicsit sem segít.
- Miért nevetsz? – arca merev, komoly és megfélemlítő.
- Nem tudom… ez vicces volt.
- Az, hogy elmondom neked, bármit megtennék érted, vicces? – elérjük a verandát, Harry pedig a karjaiban tart engem, mozgatva a súlyomat, így le tudja nyomni a kilincset az ajtón.
- Bármit megtennél értem, kivéve azt, hogy Seattle-be menj, összeházasodj velem és gyerekeket adoptáljunk? – én értem az iróniát.
- Ne kezd ezt el velem, túl részegek vagyunk, hogy erről beszélgessünk most.
- Óóó – jegyzem meg éretlenül, tudva, hogy igaza van. Harry megrázza a fejét, majd felsétál a lépcsőn, én a nyakába kapaszkodom, ő pedig lemosolyog rám csípős viselkedése ellenére is. – Ne ejts le – suttogom, mire éppen addig enged el engem, hogy lecsússzak a törzsén, én elfordulok és lábaimmal körülölelem a derekát, kiengedve egy kis sikolyt, ahogy belekapaszkodok a testébe.
- Shh, ha el akarnálak ejteni, az a tetejéről lenne – fenyegetőzik játékosan, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy rémülten nézzek ki. Egy gonosz mosoly terül el az arcán, aztán hozzáhajolok kinyújtva a nyelvemet rá és megérintem vele az orra hegyét. A whiskyt hibáztatom.
A folyosó végén felkapcsolódik egy villany, Harry meg a kettőnk szobájába siet.
- Felébresztetted őket – feleli, majd az ágyra tesz engem.
Lehajolok, hogy levegyem a cipőmet, megdörzsölve fájó bokámat, miközben a padlóra dobom szörnyű cipőmet.
- A te hibád volt – sétálok el Harry mellett, aztán kihúzom a szekrényfiókot, hogy valami kényelmesebbet keressek, amiben aludhatok. – Ez az öltöny kinyír – nyögök fel, miközben elkezdem levenni.
- Mi a fene? – mondja Harry, ahogy rám néz.
- Mi az? – húzza végig ujjait a bőrömön, amitől libabőrös leszek.
- A bőröd piros. Biztos irritálta a bőrödet az öltöny anyaga – érint meg egy foltot a lapockám alatt.
- Olyan kényelmetlen volt – nyafogom.
- Azt látom – jár körbe engem éhes szemekkel. – Semminek sem kellene nyomot hagynia rajtad, engem kivéve.
Nyelek egyet.
Harry részeg, játékos, sötét szemei pedig pontosan elárulják, hogy mit gondol.
- Gyere ide – lép felém, összezárva a köztünk lévő kis távolságot. Ő teljesen fel van öltözve, én pedig csak az alsónadrágomban vagyok.
- Nem – rázom meg a fejemet. Tudom, hogy van valami, amit mondanom kell neki, csak nem jut eszembe. Alig emlékszem a nevemre, amikor így néz rám.
- De – ellenkezik, mire én hátrálok.
- Nem fogok szexelni veled – fogja meg a karomat, szabad kezét pedig a hajamba temeti, gyengéden meghúzva a végét, így kényszerít, hogy felnézzek rá.
- És miért van ez? – lehelete legyezi az arcomat, ajkai csak centikre vannak az enyéimtől.
- Mert… – az agyam küzd a válaszokért, miközben a tudatalattim könyörög nekem, hogy vegyem le a maradék ruhámat. – Dühös vagyok rád.
- És? Én is mérges vagyok rád – ajkait végighúzza a bőrömön az állam vonalával együtt. Térdeim gyengék, a fejem nehéz és felhős.
- Te miért lennél? Én nem csináltam semmit – gyomrom összeszorul, amikor kezei a fenekemhez vándorolnak megszorítva és lassan meggyúrva.
- A kis show-d a pulton elég volt ahhoz, hogy a kibaszott őrültek házába küldjön, nem beszélve arról a tényről, hogy azzal a kurva pincérrel parádéztál a városban, tiszteletlen voltál velem mindenki előtt azzal, hogy ott maradtál vele – hangja fenyegető, de ajkai puhák, ahogy lekalandoznak a nyakamon. – Annyira akarlak, akartalak abban a szar bárban. Miután figyeltelek, ahogy úgy táncoltál, a mosdóba akartalak vinni és megdugni a falnál – nyomja magát hozzám, így érzem, milyen kemény. Amennyire akarom őt, nem engedhetem meg neki, hogy mindenért engem hibáztasson.
- Te… – hunyom le szemeimet, élvezve a kezeit rajtam, az ajkait rajtam. – Te vagy, aki… – nem tudok megfogalmazni egy szilárd gondolatot, nemhogy egy mondatot. – Hagyd abba – fogom meg a kezeit, hogy megállítsam őket attól, hogy tovább tapogassanak engem.
- Nem akarsz engem? – villannak fel szemei, kezei pedig az oldalához esnek.
- Persze, hogy akarlak, mindig akarlak. Csak… mérgesnek kellene lennem.
- Legyél mérges holnap.
- Mindig ezt csinálom, az kell, hogy…
- Shh… – takarja el a számat az ajkaival, aztán megcsókol, keményen. Ajkaim elválnak egymástól, amit ő teljesen kihasznál, még egyszer meghúzva a hajamat, elmerítve nyelvét a számban, és olyan közel húzva engem a testéhez, amennyire csak lehetséges. – Érints meg – könyörög, nyúlva a kezeimért. Nem kell kétszer mondani, hozzá akarok érni, neki pedig szüksége van a megnyugtatásra. Ez az, ahogy mi kezeljük a dolgokat, olyan egészségtelen, amennyire csak lehet, nem olyan érzés, amikor így csókol engem és könyörög, hogy érjek hozzá.
Ügyetlenkedek az ingén lévő gombokkal, Harry pedig türelmetlenül felnyög, mindkét kezét használva, hogy meghúzza fehér ing mindkét oldalát, letépve a gombokat.
- Tetszett ez az ing – felelem a szájába, mire elmosolyodik, ajkai az enyéimen vannak.
- Én utáltam.
Lelököm az anyagot a vállairól, majd hagyom, hogy a padlóra essen. Nyelve lassú a számban, én olvadozom karjaiban a durva, mégis hihetetlenül édes csók miatt. Érzem a haragját és frusztrációját ajkai mögött, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy elrejtse. Mindig rejteget.
- Tudom, hogy hamarosan elhagysz – feleli, újra lefelé mozogva ajkaival a nyakamon.
- Mi? – meglepődöm szavaitól, és össze vagyok zavarodva.
Fáj a szívem érte, az italtól még jobban szimpatizálok érzéseivel. Szeretem őt, annyira szeretem őt, de olyan gyengének érzem magam tőle, olyan sebezhetőnek. Abban a pillanatban, hogy elhiszem, hogy aggódik, szomorú vagy zaklatott bármilyen módon, mintha az összes érzelmem elmozdulna, csak rá fókuszálva, és nem magamra vagy arra, hogyan érzek.
- Annyira szeretlek – suttogja, lassan végighúzva nagyujját az ajkaimon. Csupasz mellkasa és törzse mennyeien néz ki, illeszkedve fekete farmeréhez és barna bőréhez, én pedig tudom, hogy teljesen ki vagyok neki szolgáltatva. – Később beszéljünk, érezni akarlak – vezet engem az ágyhoz, én meg megpróbálom elfelejteni szavait, és figyelmen kívül hagyni az agyamat, ami ordibál velem, hogy állítsam meg Harryt, ne adjam be neki a derekamat. De nem sikerül, nem vagyok elég erős, hogy megállítsam magamat, amikor bőrkeményedéses kezeit felhúzza a combjaimon, kissé szétnyitva őket, ugratva engem azzal, hogy áthúzza mutatóujját a bokszeremen.
- Óvszer – lihegem, véreres szemei pedig találkoznak az enyéimmel.
- Mi van, ha nem használunk? Mi van, ha benned megyek el, nem lennél… – állítja meg magát, aminek örülök. Nem hiszem, hogy fel vagyok készülve arra az akármire, amit mondani akart.
Harry felemeli magát rólam, lábra áll, majd a padlón lévő bőröndhöz sétál. Én hátrafekszem, a plafonra bámulok, megpróbálva eligazodni részeg gondolataim között. Tényleg szükségem van Seattle-re? Elég fontos nekem Seattle ahhoz, hogy elveszítsem Harryt? A fájdalom, ami átjár engem a gondolatra, majdnem elviselhetetlen.
- Kibaszottul viccelsz velem? – szólal meg Harry a szoba másik végéből. Amikor felülök, ő egy kis darab papírra bámul a kezeiben. – Mi a fasz ez? – szűri ki a fogai között, tekintete találkozik az enyémmel.
- Mi? – nézek le a padlóra, az öltönyöm egy halomban fekszik a sötét keményfapadlón a cipőimmel. Beletelik egy pillanatba, hogy összerakjam a darabkákat. A francba. Gyorsan felugrok és megpróbálom elvenni tőle a papírt.
- Ne játszd a hülyét velem, megkaptad a kibaszott telefonszámát? – tátja el a száját, feltartva a papírt a feje fölé, így nincs esélyem arra, hogy visszaszerezzem.
- Ez nem olyan volt, én mérges voltam, ő meg…
- Baromság! – kiabálja. Tessék.
- Harry – ismerem ezt a nézést. Még mindig emlékszem az első alkalomra, amikor láttam ezt az arckifejezést. Fellökte a vitrint az apja házában, amikor először láttam így eltorzulva az arcát haragjában.
- Gyerünk, hívd fel. Hagyd, hogy megdugjon téged, mert az pokolian biztos, hogy én nem akarlak.
- Ne reagáld túl – könyörgök. Túl részeg vagyok, hogy egymás ellen ordítozzunk.
- Túlreagálni? Az előbb találtam meg egy másik srác számát a ruhádon – szűri ki a fogai között, álla megfeszül bosszúságában.
- Te sem vagy ártatlan – jegyzem meg, ő pedig oda-vissza járkál. – Ha kiabálni fogsz velem, spórold meg a beszédet. Befejeztem azt, hogy minden egyes nap veszekedjek veled – sóhajtok fel.
- Te csinálod ezt! Te vagy az, aki állandóan feldühít, a te hibád, hogy ilyen vagyok, és ezt tudod.
- Nem! Nem az én hibám – küzdök, hogy halk maradjon a hangom. – Nem hibáztathatsz mindenért engem, mindketten követünk el hibákat.
- Nem, te követsz el hibákat. Rohadt sokat, és elegem van belőle. Azt hiszed, hogy ilyen akarok lenni? Kurvára nem, nem akarok. Te csinálod ezt velem! – húzza meg a haját. Én csendben maradok. – Rajta, sírj – gúnyolódik velem.
- Nem fogok sírni.
- Meglepetés, meglepetés – tapsol a kezeivel a lehető legmegalázóbb módon. Felnevetek. – Miért nevetsz? – bámul rám. – Válaszolj.
- Elbaszott vagy, úgy értem, szörnyen elbaszott – rázom meg a fejemet.
- Te meg egy önző ribanc vagy, mi más az újdonság – kapja fel a fejét, mire nevetésem hatalmába kerít.
A szekrény felé sétálok szó nélkül, könny nélkül, majd elveszek egy pólót és egy rövidnadrágot. Sietősen felveszem őket, miközben Harry figyel engem.
- Mit gondolsz, hová mész? – kérdezi.
- Hagyj békén.
- Nem, gyere ide – nyúl értem, én pedig kétségbeesetten meg akarom ütni őt, de tudom, hogy meg fog állítani.
- Nem, szállj le rólam! – rázom ki a karom fogásából. – Befejeztem, annyira befejeztem ezt az oda-vissza dolgot. Fáradt vagyok és kimerült, és nem akarom már többé ezt csinálni. Nem szeretsz engem, csak birtokolni akarsz, ezt meg nem fogom hagyni. Meg vagy törve, Harry, én pedig nem tudlak rendbe hozni – arcát ráébredés árasztja el, és úgy áll előttem, mintha minden érzelmet kihúztak volna belőle.
Én visszatartom a lélegzetemet, várva, hogy meghalljam lépéseit, amik követnek végig a folyosón. Amikor ez nem történik meg, halkan kopogok az előttem lévő ajtón. Pillanatokkal később Liam nyitja ki azt, megdörzsölve a szemeit. Félig van felöltözve, csak egy kockás nadrág van rajta, semmi póló vagy zokni.
- Aludhatok itt? – kérdezem tőle, mire bólint, mindenféle kérdés nélkül.

Chapter 223

Sziasztok! 😊

Már hoztam is a fejezetet, ami... hát a vége nekem kissé szürreálisnak tűnik, de lehet, csak én gondolom így 😃 Kíváncsi vagyok, ti mit fogtok gondolni, a  hosszúságára nem lesz panasz, az biztos 😄 És most is érvényes korábbi mondatom, miszerint ez az este nagyon hosszú lesz még... Természetesen idén sem feledkeztem el a végzősökről, sok szerencsét kívánok a jövő heti érettségikhez 💗 Át fogom érezni a helyzetet, én három zh-t fogok írni 😅 Egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 223

 
Louis szemszöge
- Legalább tíz fok alá csökkent a hőmérséklet idekint – mondja nekem Robert, miközben kinyitja az étterem ajtaját. A hideg levegő eláraszt, mire körül ölelem magamat a karjaimmal, hogy megpróbáljam melegen tartani magam. – Nincs nálam vastagabb kabát, amit felajánlhatnék neked, nem tudtam, hogy ilyen hideg lesz. Felajánlanám, hogy hazaviszlek, de már ittam, nem nagyon vagyok úriemberhez méltó ma este.
- Semmi gond, tényleg. Valamennyire meleg ez a kabát – mosolyodom el. – És elég részeg vagyok, szóval nem fázok; ennek nincs értelme – kuncogok fel, aztán követem őt az étterem előtti járdán. – Bár másik cipő jobb lenne.
- Cserélhetünk? – viccelődik. Gyengéden meglököm a vállát, mire ő elpirul, biztosan századjára ma este.
- A te cipőd kényelmesebbnek néz ki, mint Harryé, az ő csizmái olyan nehezek és mindig az ajtónál hagyja őket, így nekem kell… mindegy – oda-vissza rázom a fejemet, hogy megállítsam magamat attól, hogy Harryről és a cipőjéről beszéljek.
- Én inkább a tornacipőt preferálom.
- Én is, vagyis a Toms cipőket – nevetek fel. A fejem szédül a bortól, a szám pedig úgy tűnik, hogy minden egyes gondolatot kienged, ami a fejemben van, képteleneket meg mindent. – Tudod, hogy merre vannak a kabinok?
- Melyik kabin? Ez az egész város tele van velük – nyúl át, hogy megtámasszon engem, miközben majdnem egy parkolóházba sétálok be.
- Uhm, nos, van egy utca egy kis jellel, meg még három vagy négy kabin, és aztán egy másik utca? – próbálok meg emlékezni az útra az étteremhez a kabintól, de egyik gondolatnak sincs értelme.
- Hát ezzel nem sokra megyek, – kuncog fel – de sétálhatunk, amíg meg nem találjuk?
- Oké, de ha nem találjuk meg húsz percen belül, elmegyek egy hotelbe – nyögök fel, rettegve a sétától és a fontos vitától, amit Harry és én biztos lefolytatunk, amikor megérkezem. A vita alatt a teljes, földhöz vágós, elhúzódó verbális civakodást értem. Főleg, amikor rájön, hogy Roberttel ittam. – Eleged volt már valaha is abból, hogy az emberek folyton megmondják, mit tegyél? – fordulok meg, hogy ránézzek, miközben a sötétben sétálunk.
- Nem nagyon csinálja ezt velem senki, de ha előfordulna, elegem lenne.
- Szerencsés vagy. Én úgy érzem, mintha valaki mindig megmondaná, hogy mit tegyek, hová menjek, kivel beszéljek, hol éljek, az idegeimre megy.
- Biztosan idegesítő.
- Tenni akarok valamit ezzel kapcsolatban, csak nem tudom, hogy mit.
- Talán Seattle segíteni fog.
- Talán… bár tenni akarok valamit most, mondjuk elfutni vagy kiosztani valakit.
- Kiosztani valakit? – nevet fel Robert, majd megáll, hogy lehajoljon, hogy bekösse a cipőfűzőjét. Abbahagyom a sétát néhány lépéssel előtte, aztán körbenézek a környéken. Most, hogy az agyam az összes potenciális meggondolatlan viselkedéssel van tele, nem tudom megállítani.
- Igen, különösen kiosztani valakit – Harry arca jut eszembe.
- Valószínűleg le kellene lassítanod, tudom, hogy valaki kiosztása elég vad meg minden, de talán valami olyannal kellene kezdened, ami egy kicsivel könnyedebb – feleli. Beletelik egy pillanatba, hogy felfogjam, csak ugrat engem, de amit rájövök, látom a humort benne.
- Bár komolyan gondolom, most egyszerűen úgy érzem, hogy valami… őrültséget csinálnék – veszem fogaim közé a felső ajkamat, elgondolkozva az ötleten.
- Ez a bor, elég erős volt és sokat ittál belőle rövid idő alatt – mindketten újra felnevetünk, és úgy tűnik, nem tudom abbahagyni. Az egyetlen dolog, ami visszahoz a normális állapotba azok a kis büfé stílusú lámpák, amik egy kis épületről lógnak le. – Ez a mi bárunk – tájékoztat Robert. – Ez az egyetlen a városban.
- Olyan kicsi!
- Az, bár nagyon szórakoztató. A csaposok táncolnak a pulton meg minden.
- Mint a Sakáltanyában?
- Igen, csak ezek a nők mind túl vannak a negyvenen, és egy kicsit több ruha van rajtuk – ragyog fel a mosolya.
- Be kellene mennünk és megnézni! – ragadom meg az inge ujját, majd gyakorlatilag behúzom őt a bárba.

Harry szemszöge
- Nem, megmondtam, hogy egy ital. Egy italra gondoltam – forgatom a szememet, aztán körbeforgatom a jegyet az üres poharamban az ujjammal.
- Mindegy – inti le a csapost Riley, és rendel még két italt.
- Azt mondtam, hogy nem…
- Senki nem mondta, hogy neked lesz – szakít félbe.
- Nos, jó szórakozást neked, én most megyek Louis-ért – állok fel a bárszékről, mire megfogja az ingemet. Ismét. – Ne érj már hozzám.
- Ne legyél fasz, azt mondtam, hogy megyek, csak hadd igyam meg ezeket az italokat. Tudod egyáltalán, hogy mit fogsz neki mondani, vagy azt tervezed, hogy az ősember stílust veszed fel?
- Nem – ülök vissza. Tényleg nem gondoltam arra, hogy mit fogok mondani Louis-nak, nem kell semmit sem mondanom neki, kivéve azt, hogy kurvára menjünk. – Te mit mondanál? – merem megkérdezni.
- Nos, először is, Logan nem lenne valami étteremben egy másik lánnyal… vagy sráccal, nélkülem. Már a földig égettem volna azt a szart.
- Mégis azt mondod nekem, hogy jöjjek el és igyak meg valamit, mielőtt odamegyek?
- Azt nem mondtam, hogy az én módszerem helyes, csak mondom – von vállat.
- Ez baromság, te hülye vagy. Megyek.
A fejfájás beleértve a countryzenét, ami a kis bárban megy, fokozatosan elkezd hangosabb és hangosabb lenni, miközben az ajtó felé sétálok, és tudom, hogy mi következik. Egyáltalán nem is kellett volna erre a szar helyre jönnöm, helyette egyenesen Louis-t kellett volna megkeresnem. A vendégek bent mind elkezdenek éljenezni, ahogy két középkorú csapos mászik fel a bárpultra. Ez annyira rohadtul kínos, szórakoztató, de akkor is kibaszott fura.
- Le fogsz maradni a show-ról! – vihogja Riley a bárból.
- Már láttam kétszer, mivel már voltam itt, hidd el, nem maradok le… – szám kiszárad, a vérem pedig elkezd felforrni, miközben Louis mászik át a kis bár ajtaján. Vele.
Visszalépkedek a bárba, majd megállok Riley oldalánál.
- Itt van, vele. Ő az – sziszegem.
- Szent szar, dögös – tátja el a száját Riley, mire haragos pillantást vetek rá.
- Hagyd abba. Ne nézz rá úgy.
- Logan mondta, hogy dögös, de baszki, nézd meg a nagy…
- Be ne fejezd ezt – bámulok Louis-ra. Kibaszottul szexi, tudom ezt, de ami még fontosabb, Louis részeg és nevet, miközben eligazodik a magas asztalok között. Egy üreset választ, közel a mosdóhoz, aztán helyet foglal. – Odamegyek – mondom Rileynak.
Kurvára fogalmam sincs, miért mondok neki bármit is, de egy részem valamennyire tudni akarja, mit csinálna ő, ha az én cipőmben járna. Tudom, hogy Louis mérges rám egy egész listányi szarság miatt, és nem pontosan akarok hozzáadni semmit sem. Nincs semmi joga, hogy dühös legyen rám amúgy is, ő az, aki egy random, segg sráccal lóg együtt a vacsoráról, erre most ide bebotorkál részegen és nevet. Vele.
- Egyszerűen miért nem vársz… tudod, figyelni őt egy kicsit – ajánlja Riley.
- Milyen hülye ötlet, miért figyelném őt, ahogy azzal a tetűvel lóg? Louis az enyém, és…
- Kiakad, amikor a tiédnek hívod őt? – Riley szemei kíváncsiak.
- Nem. Tetszik neki szerintem – azt mondta nekem egyszer, míg nyöszörgött alattam.
„Tiéd, Harry, a tiéd.” Nyögte a nyakamba, miközben megmozdítottam a csípőmet, mélyebben temetve magamat belé.
- Logan annyira dühös lesz, amikor én ezt mondom, azt hiszi, azt állítom, hogy ő a tulajdonom vagy valami – feleli Riley mellettem, de minden, amire fókuszálni tudok, az Louis. Ahogy beletúr a hajába az ujjaival, hogy megbizonyosodjon róla, felállítva marad a haja. Dühöm emelkedik, bosszúságom nő, összpontosításom pedig elhomályosodik. Hogyhogy nem tudja, hogy itt vagyok? Én mindig meg tudom mondani, amikor ő belép egy szobába, mintha a levegő megváltozna vagy valami szarság. Túl elfoglalt azzal, hogy arra a srácra figyeljen, valószínűleg azt mondja Lou-nak, hogyan kell vizet tölteni egy rohadt pohárba.
- Nos, Lou az enyém, szóval nem érdekel, hogy mit gondol arról, ha ezt állítom róla.
- Úgy beszéltél, mint egy igazi seggfej – feleli Riley, átnézve Louis-ra. – De kompromisszumot kell kötnöd, ha Louis egy kicsit is olyan, mint Logan, akkor elege lesz ebből és végül ultimátumot fogsz kapni.
- Mi? – szakítom el a szemeimet Louis-ról egy pillanatra, ami kínzás.
- Logannek elege lett a szarságaimból, és elhagyott. Ő – emeli a poharát Louis felé – ugyanezt fogja tenni, ha nem hallgatod meg, hogy ő mit akar néha.
- Egyáltalán nem is tudsz semmit a kapcsolatunkról, szóval nem tudod, hogy miről beszélsz – nézek vissza Louis-ra, aki most már egyedül ül az asztalnál az ujjaival babrálva. Körbepillantok, hogy megtaláljam a pincért, aki a pult végénél áll. Az idegeim kissé megnyugodnak a távolságuktól, aztán figyelem, ahogy Louis a vállait mozgatja a zenére.
- Nem kell tudnom a részleteket, az elmúlt… majdnem egy órát veled töltöttem. Tudom, hogy seggfej vagy, ő meg egy tapadós… – folytatja, amikor kinyitom a számat, hogy kiosszam őt. – Logan is az, úgyhogy ne dühödj fel ezen. Ő tapadós, te meg tudod ezt. De tudod, mi a legjobb része annak, ha tapadós a barátod? A gyakori szexen kívül persze – mosolya gonosz.
- Térj a lényegre – forgatom a szemeimet, majd visszanézek Louis-ra. Arca piros, szemei tágak szórakozottságában, ahogy a nő elkezd táncolni a pulton előttünk. Bármelyik másodpercben meg fog látni engem.
- Az a legjobb része, hogy szükségük van ránk, de nem csak olyan módon, ahogy arra te számítasz. Arra is van szükségük, hogy ott legyünk nekik néha. Logan mindig annyira benne volt abban, hogy megpróbált megmenteni engem, vagy nem tudom, mi a fenét csinált, hogy az ő szükségletei nem teljesültek. Úgy értem, tudomásul sem vettem a szülinapját, szart se csináltam érte. Bár azt hittem, igen, mert vele voltam és elmondtam neki néha, hogy szeretem, de ez nem volt elég.
- De ő most veled van? – egy nem szívesen látott hidegrázás fut végig a gerincemen.
- Igen, de csak azért, mert megmutattam neki, hogy függhet tőlem, és hogy már nem vagyok ugyanaz a ribanc, aki voltam, amikor találkozott velem – néz át Louis-ra, aztán vissza rám. – Ismered azt a mondást, amit az összes hülye ember, mindig kiposztol online? Azt hiszem, valami olyasmi, hogy „míg te… ha nem” … baszki. Nem emlékszem, de lényegében azt mondja, hogy bánj jól a barátnőddel, vagy valaki más fogja megtenni.
- Nem bánok vele rosszul – folyton legalábbis.
- Haver, csak ismerd be. Nézd, nem vagyok szent. Még mindig nem bánok úgy Logannel, ahogyan kellene, de bevallom ezt a szart. Te valami kemény tagadásban vagy, ha itt ülsz, azt gondolva, hogy nem bánsz vele szarul, ha ez így lenne, ő nem ülne ott valaki köcsöggel, aki történetesen a te pontos ellentéted és eléggé rohadtul dögös.
Még csak vitatkozni sem tudok vele, igaza van a legnagyobb részében. Nem bánok szarul Louis-val folyton, csak akkor, amikor valami olyat csinál, amivel feldühít. Mint most. És korábban.
- Néz – mondja nekem Riley, mire a vérem megfagy. Elfordítom a fejemet, olyan lassan, amennyire csak lehet, hogy ránézzek.
Louis szemei az enyéimre fókuszálnak lángolva, és esküszöm, hogy látok egy csipetnyi pirosat is bennük, ahogy Rileyra néz, aztán vissza rám. Nem mozdul meg, még csak nem is pislant. Nézése a meglepettből dühössé válik egy pillanat alatt, én pedig megdöbbenek a gyilkos pillantástól, ami felém és Riley felé irányul.
- Annyira mérges – nevet fel Riley mellettem, nekem meg minden erőmre szükségem van, hogy ne öntsem a fejére az italát.
- Fogd be – veszem el a tartalék italt Riley elől, majd Louis felé sétálok.
A pincér még mindig a pult végénél van, mire odaérek hozzá.
- Whoa, soha nem gondoltam volna, hogy itt talállak téged, egy bárban, ahogy iszol egy másik lánnyal. Meglepetés, meglepetés – tesz csípős megjegyzést egy szarkasztikus mosollyal. Mi a fene?
- Miért vagy itt? – kérdezem tőle, közelebb lépve hozzá. Ő elhajol.
- És te miért?
- Louis – figyelmeztetem őt, mire a szemeit forgatja.
- Nem ma este, Harry, ez nem történik meg – mászik le a magas székről.
- Ne sétálj el tőlem – hangom parancsként jön ki, de az igazából kérés. A karjáért nyúlok, de ő elhúzódik.
- Miért ne? Te mindig ezt csinálod velem. Mindketten más emberekkel vagyunk itt – pillant újra Rileyra.
- Mi? – követem a szemeit Rileyhoz. – Baszki, nem, az Logan barátnője – Louis vállai azonnal ellazulnak.
- Ó – néz a szemeimbe, majd alsó ajkát a fogai közé veszi.
- El kell mennünk most.
- Akkor menj.
- Neked és nekem – tisztázom.
- Én nem megyek sehová, kivéve valahová, ami vicces, viccesebb, mint ez a hely, mivel te itt vagy és mindig elrontod a szórakozásomat, olyan vagy, mint a mókarendőrség – mosolyodik el, aztán folytatja. – Pontosan ez vagy! Te vagy a mókarendőrség, kellene szereznem neked egy jelvényt, amit viselhetsz mindenfelé, tudod, hogy elrontsd mindenki szórakozását – kalandozik el, majd kuncogásban tör ki. Krisztus, kurvára szét van csapva.
- Mennyit ittál? – kiabálom az egyre hangosabb zenén át.
- Nem tudom – von vállat. – Add nekem azt – veszi el a poharat a kezemből, mielőtt válaszolhatnék, és az asztalra helyezi, mielőtt újra felül a székre.
- Nem kellene még egyet innod. Nyilvánvalóan szét vagy csúszva.
- Nem vagyok – biggyeszti az ajkát, mint egy gyerek, aztán felnevet. – Menj el, ha móka-elcsesző leszel – emeli fel Louis a szájához a poharat, majd egy nagy kortyot iszik a folyadékból. A pohár félig üres kevesebb, mint egy percen belül.
- Beteg leszel.
- Blah, blah, blah – gúnyolódik egyik oldalról a másikra billentve a fejét minden egyes szóval. – Ismered Robertet, ugye? – egy kis vigyor jelenik meg az ajkain. Az a seggfej most már mellettem áll egy itallal mindkét kezében.
- Örülök, hogy újra találkozunk – mosolyodik el félig, szemei véreresek. Ő is részeg. Kihasználta őt? Megcsókolta Louis-t?
Az apja a seriff. Az apja a seriff. Az apja a seriff.
Csak egy…
Az apja a kurva seriff ebben a szar városban.
- Menj el – nézek vissza Louis-ra, mire ő a szemeit forgatja. Elfelejtettem, milyen tökös lesz, ha ital van a vérében.
- Ne menj – feleli, provokálva engem, aztán a pincér leül az asztalhoz. – Nincs társaságod, akit szórakoztathatsz? – gúnyolódik velem.
- Nem, nincs. Menjünk haza – alig tudom irányítani a hidegvéremet, ha ez bármelyik másik éjszaka lenne, a srác feje mostanra már az asztalhoz lenne nyomva.
- Az a kabin nem az otthon, több órányira vagyunk otthonról – fejezi be az italát, amit tőlem lopott. – Igazából hétfőtől nem is lesz otthonom amúgy sem, köszönhetően neked – emlékeztet engem.

Louis szemszöge
- Beszélhetünk erről később, menjünk – ragaszkodik hozzá Harry. Orrlyukai kitágulnak, ahogy megpróbálja irányítani hidegvérét.
- Nem megyek, jól szórakozom – nézek át Robertre, aki úgy tűnik, kissé kellemetlenül érzi magát, de egy kicsit sincs megfélemlítve Harrytől.
- Ha szándékosan próbálsz meg feldühíteni, akkor ez működik.
- Nem, csak nem akarok menni. Inni akarok, fiatalnak lenni és szórakozni! – felelem, amint a zene véget ér. Mindenki hozzám fordul, nem vagyok biztos benne, mihez kezdjek ezzel a sok figyelemmel, így kínosan intek a kezemmel. Robert felnevet, Harry pedig mogorván néz.
- Nyilvánvalóan eleget ittál már – mondja Harry, a most már félig üres poharat méregetve, amit Robert hozott nekem.
- Gyors hír, Harry, felnőtt vagyok – jegyzem meg gyerekes hangon.
- A fenébe, Louis.
- Talán mennem kellene… – áll fel Robert a székéról.
- Nyilvánvalóan – válaszolja Harry ugyanakkor, amikor én azt mondom:
- Nem.
Amennyire élveztem Roberttel tölteni az időmet, tudom, hogy Harry itt fog állni egész végig, goromba megjegyzéseket téve, fenyegetőzve, akármit téve, ami ahhoz kell, hogy elküldje őt. Jobb, ha tényleg elmegy.
- Sajnálom, én elmegyek, te pedig maradhatsz – mondom Robertnek. Ő megrázza a fejét.
- Nem, ne aggódj emiatt. Amúgy is hosszú napom volt – Robert olyan nyugodt és alkalmazkodó mindennel kapcsolatban. Ez felfrissítő.
- Kikísérlek – mondom neki. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is fogom-e őt újra látni, és olyan kedves volt hozzám ma este.
- Nem, nem kíséred – szól bele Harry, de figyelmen kívül hagyom őt és követem Robertet a kis bár ajtaja felé. Amikor visszanézek az asztalhoz, Harry nekidől csukott szemekkel. Remélem, nagy levegőket vesz és fúj ki, mert nem vagyok hangulatban a szarjaihoz ma este.
- Nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy itt van. Csak szórakozni akartam ma este – szólalok meg, amint kiérünk.
- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy ne kérj bocsánatot mindenért? – mosolyodik el Robert. Belenyúl a zsebébe, aztán elővesz egy kis papírtömböt és egy tollat. – Nem várok semmit, de ha egy nap unatkozol és egyedül vagy Seattle-ben, hívj fel. Vagy nem, rajtad áll, hogy akarod-e vagy sem – rúg bele egy kőbe a járdán.
- Oké – nem akarok semmilyen ígéretet tenni, amit nem tudok betartani, így csak elmosolyodom, és a farzsebembe teszem a kis papírt. – Bocsi! – vinnyogom, amikor rájövök, hogy lényegében lefogdostam a seggemet, mivel ez a nadrág túl szoros.
- Ne kérj már bocsánatot! És főleg ne ezért – nevet fel. – Nos, jobb, ha megyek, örülök, hogy találkoztunk, talán még összefutunk egyszer?
Bólintok és elmosolyodom, miközben ő elsétál a járdán.
- Hideg van idekint – lep meg Harry hangja.
Fújtatok egyet, majd elsétálok mellette vissza a bárba. Az asztal, aminél ültem, már foglalt, és kopasz férfi és az extra mérető korsó söre van ott.
- Egyszerűen menjünk, kérlek – Harry mögöttem van. Megint.
- Kaphatnék két lépés távolságot? A közeledben sem akarok lenni most. Néhány elég utálatos dolgot mondtál nekem – emlékeztetem őt.
- Tudod, hogy nem gondoltam komolyan – védekezik, megpróbálva szemkontaktust létesíteni velem. Nem dőlök be ennek.
- Ez nem jelenti azt, hogy kimondhatod őket – nézek át a lányra a bárban, aki Harryt és engem figyel. – Nem akarok most erről beszélni, jó estém volt, te meg tönkretetted.
- Szóval nem akarod, hogy itt legyek? – szemeiben fájdalom villan fel, mire visszakozok.
- Nem ezt mondom, de ha azt fogod mondani nekem megint, hogy nem szeretsz, vagy hogyan használsz szexre, akkor el kell menned. Vagy én fogok – minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megtartsam pezsgő, vihogó viselkedésemet ahelyett, hogy lesüllyedek és engedem a fájdalomnak és a frusztrációnak, hogy átvegye az irányítást.
- Te vagy az, aki elkezdte ezt az egész szarságot, amikor idejöttél vele, részegen, még hozzátenném… – kezdi el.
- Megint itt tartunk – sóhajtok fel. Harry a kettős elvárások királya. Legújabb példája ennek éppen felénk sétál.
- Jézusom, befognátok? Nyilvános helyen vagyunk – szakít félbe minket a gyönyörű lány, akivel Harry ült.
- Ne most – csattan fel rá Harry.
- Gyerünk, üljünk le a pultnál – feleli, figyelmen kívül hagyva Harryt.
- Nem vagyok elég idős – tájékoztatom a lányt. Inni egy asztalnál a bár vége felé egy olyan italt, amit odahoztak nekem egy dolog, a bár elejénél ülni és magamnak rendelni meg egy másik dolog.
- És akkor? Azzal a seggel, ami neked van, biztos vagyok benne, hogy kapsz italt – bámul rám, mire kissé mozgolódni kezdek.
- Ha kidobnak, az a te hibád – mondom a lánynak, ő meg nevetve hátra billenti a fejét.
- Kifizetem az óvadékot, hogy kiengedjenek a börtönből – kacsint egyet, Harry pedig megmerevedik mellettem. Figyeli a lányt, figyelmeztetve őt a szemeivel, és én nem tehetek róla, de felnevetek. Harry megpróbált féltékennyé tenni engem Logannel egész este, most meg ő féltékeny arra, hogy Logan barátnője rám kacsint.
Ez az egész gyerekes oda-vissza dolog, ő féltékeny, én féltékeny vagyok, az öreg nő a pultnál féltékeny, mindenki féltékeny, ez bosszantó. Kissé szórakoztató, főleg most, de akkor is bosszantó.
- A nevem Riley egyébként, biztos vagyok benne, hogy a goromba segg barátod nem tervezte, hogy bemutat minket egymásnak – foglal helyet a pult végén. Hátrapillantok Harryre arra számítva, hogy kiosztja őt, de csak a szemeit forgatja. Milyen fura…
Harry megpróbál a köztünk lévő bárszékre ülni, de megfogom a végét, mielőtt ő megtehetné. Kezemet a karjára teszem segítségnek, hogy felüljek a székre. Tudom, hogy nem kellene megérintenem őt vagy mellette ülnöm egy bárban, de nincs meg bennem az erő, hogy harcoljak vele most. Ehelyett itt fogok ülni és élvezni fogom az utolsó estémet ebből a mini-nyaralásból, ami egy katasztrófává vált.
Harry elijesztette az új barátomat, Liam pedig valószínűleg már alszik. Nincs más választásom kivéve azt, hogy egyedül üljek a szobában a kabinban. Ez, hogy itt legyek a bárban, sokkal jobbnak tűnik, mint a másik.
- Mit hozhatok? – kérdezi tőlem a vörösréz hajú csapos, akin farmerkabát van.
- Három pohár Jack Daniel’s lesz, jéggel először – válaszolja helyettem Riley. A nő tanulmányozza az arcomat néhány másodpercig, mire a szívem elkezd zakatolni.
- Máris – feleli végül, aztán elővesz három feles poharat a pult alól, hogy elénk helyezze.
- Én nem akartam inni, csak egy pohárral ittam, mielőtt megjöttél – hajol hozzám Harry, hogy a fülembe suttogja.
- Igyál, amit akarsz, én inni akarok – csendben imádkozom, hogy ne nagyon rúgjon be. Soha nem tudom, hogyan fog viselkedni, amikor részeg.
- Azt látom – a száját bámulom, miközben megpróbál leszidni. Néha csak ülök és nézem ajkainak lassú mozdulatait, amikor beszél, ez az egyik kedvenc dolgom. – Még mindig dühös vagy rám? – kérdezi.
- Igen, nagyon.
- Akkor miért viselkedsz úgy, mintha nem lennél? – ajkai még lassabban mozognak. Tényleg meg kell tudnom annak a bornak a nevét.
- Már elmondtam, szórakozni akarok – ismétlem meg. – Te mérges vagy rám?
- Mindig az vagyok – válaszolja.
- Hát nem ez az igazság? – nevetek magamnak.
- Mit mondtál?
- Semmit – mosolygok ártatlanul, Harry pedig megdörzsöli a tarkóját a kezével, nagy- és mutatóujja közé csípve a vállai tetejét.
Egy feles pohárnyi barna folyadék van előttem másodpercekkel később, majd Riley felemeli az övét Harryhez és hozzám.
- Igyunk a működésképtelen, borderline pszichotikus kapcsolatokra – vigyorodik el, aztán hátra billenti fejét, hogy kiigya a poharát.
- A sajátjáról beszél – hazudja Harry, és megismétli a mozdulatot.
Veszek egy nagy levegőt, mielőtt üdvözlöm a whisky hűvös égését lefelé a torkomon.

…

- Még egy – tapsol Riley, egy újabb poharat csúsztatva elém.
- Nem tudom, hogy bírok-e még – mosom össze a szavakat. – Még soha nem voltam ilyen részeg, ez hivatalos, még soha.
A whisky hivatalosan is átvette az irányítást az agyam felett, felállította a táborát és úgy tűnik, nem szándékozik elmenni egyhamar. Harry öt feles pohárnál tart, az enyémet három után már nem tudtam számolni, Rileynak pedig mostanra már a padlón kellene rázkódnia alkoholmérgezéstől.
- Úgy érzem, ez a whisky jó ízű – jegyzem meg, belemártva a nyelvemet a lehűtött pohárba.
Harry felnevet mellettem, mire a vállához hajolok, és kezemet a combjára teszem. Szemei azonnal követik a kezemet, én gyorsan elhúzom azt. Nem kellene úgy viselkednem, mintha semmi sem történt volna korábban, tudom, hogy nem kellene, de könnyebb mondani, mint megtenni. Főleg, amikor alig tudok tisztán gondolkozni, Harry pedig olyan jól néz ki fehér ingben. Majd holnap foglalkozom a problémáinkkal.
- Látod, csak egy kis whiskyre volt szükséged ahhoz, hogy ellazulj – vágja üres poharát a pultra Riley, mire felkuncogok. – Mi van? – mondja nyers hangon.
- Te és Harry ugyanazok vagytok – takarom el a számat, hogy leplezzem bosszantó vihogásomat.
- Nem, nem vagyunk – szólal meg Harry még lassabban, amikor részeg. Ahogy Riley is.
- De, de igen! Mintha egy tükör lenne – nevetek fel. – Tudja Logan, hogy itt vagy? – kérdezem a lánytól.
- Most alszik, de határozottan szándékomban áll felébreszteni őt, amikor visszamegyek – nyalja meg az ajkait, én pedig pontosan tudom, mire utal.
A zene újra elkezd egyre hangosabb lenni, és figyelem, ahogy a vörösréz hajú nő felmászik a pultra ismét.
- Megint? – húzza fel az orrát Harry, mire felnevetek.
- Szerintem vicces – szerintem minden vicces most.
- Szerintem béna, és minden fél órában félbeszakít engem – feleli.
- Fel kellene menned oda – lök meg Riley.
- Hova fel?
- A pultra, táncolnod kellene a pulton.
- Kizárt! – rázom meg a fejemet.
- Ne már, arról nyafogtál, hogy fiatal akarsz lenni és szórakozni vagy mit tudom én, mi a fenéről beszéltél, most itt az esélyed. Táncolj a pulton.
- Nem tudok táncolni – ez igaz. Csak egyszer táncoltam, kivéve a lassú táncot, és az az éjszakai klubban volt Seattle-ben.
- Senki nem fogja észrevenni, mindenki sokkal jobban szét van csapva, mint te – húzza fel a szemöldökét, provokálva engem.
- Kurvára kizárt – feleli Harry.
Részeges ködömön át csak egy dologra emlékszem, abban pokolian biztos vagyok, hogy végeztem azzal, hogy Harry megmondja nekem, mit csinálhatok és mit nem.
Szó nélkül lenyúlok és kikötöm a förtelmes cipőmet, majd hagyom, hogy a padlóra essenek.
- Mit csinálsz? – Harry szemei kitágulnak, miközben felmászom a bárszék tetejére, onnan pedig a pultra. – Lou – áll fel, aztán mögénk néz, ahogy néhány vendég az egész bárban elkezd éljenezni.
A dal egyre hangosabb, aztán a nő, aki az italainkat adta, pajkosan rám mosolyog és megfogja a kezemet.
- Tudsz valami táncmozdulatot, édes? – kiabálja.
- Nem!
- Megtanítalak! – elég kedvesnek tűnik, én pedig már amúgy is a pulton vagyok. Mi a fenét gondoltam? Csak be akartam bizonyítani valamit Harrynek, és nézzük meg, hová juttatott ez engem, egy pult tetejére, arra készülődve, hogy táncoljak valami koreográfiát, még abban sem vagyok biztos, hogy mi lesz ez. Ha egy kicsit figyeltem volna a nőkre, amíg táncoltak minden egyes alkalommal, de biztosan jobban figyeltem volna, ha tudtam volna, hogy csatlakozni fogok hozzájuk.

Chapter 222

Helló! 😊

Elég borongós időben jelentkezem ezzel a... szintén borongós résszel. Érdekesen alakulnak itt a dolgok, ennyit elmondhatok, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd ti. Ó, és Harry szemszögében van egy iszonyat édes rész, amikor a gondolatait olvashatjuk, szerintem azon mindenki el fog olvadni 😍 Jaj, és kommentben párszor írtam már, hogy ez egy nagyon hosszú éjszaka lesz, szóval készüljetek fel mindenre... Többet nem árulok el, nem akarok semmit előre lelőni 😀 Köszönöm a sok-sok kattintást, és köszöntöm köreinkben az új olvasókat! 💞 Egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 222

 
Louis szemszöge
- Szóval lényegében ez az életem története – vigyorodik el Robert. Mosolya meleg és őszinte, majdnem gyerekes, de a legkedvesebb módon.
- Ez… érdekes volt – nyúlok a borosüvegért az asztalon, majd felemelem, hogy megtöltsem a poharamat. Semmi sem jön ki belőle.
- Hazudós – ugrat, én pedig a bor által kiváltott kuncogásban török ki.
Az élettörténete rövid és édes volt. Nem igazán egyszerű, nem izgalmas, csak normális. Mindkét szülőjével nőtt fel, az anyukája tanár, az apukája a seriff. Miután lediplomázott a főiskolán két városnyival arrébb, úgy döntött, hogy az orvosira megy. Csak azért dolgozik most itt, mert várólistán van, hogy bejusson az orvosi programba a Washingtoni Egyetemen, ezért, és mert elég jól keres azzal, hogy a környék legdrágább éttermében dolgozik.
- A WSU-ra kellett volna menned helyette – mondom neki, mire megrázza a fejét. Feláll az asztaltól, aztán mutatóujját a levegőbe emeli, hogy megállítsa a beszélgetésünket. Én visszaülök a széken, míg várok rá, hogy visszatérjen, fejemet a fa széken pihentetem és felnézek a plafonra. A plafon ezen a kis részen felhőkkel, kastélyokkal és kerubokkal van megfestve. A kép pontosan felettem egy lány, aki alszik, rózsaszín foltos arcú, szőke göndör hajú a feje tetején. Kis fehér szárnyai majdnem laposak álmában. Mellette egy fiú van, feltételezem legalábbis, a lányt bámulja, figyelve őt fekete szárnyaival széttárva maga mögött. Harry.
- Kizárt, még ha akarnám, akkor se ajánlanák fel azt a programot, ami nekem kell. Plusz az orvosi program a fő kampusz része Seattle-ben, a WSU-n a Seattle-i kampuszod sokkal kisebb – tér vissza Robert egy új üveg borral a kezeiben.
- Voltál már ott? A kampuszon? – kérdezem tőle, mohón, hogy többet tudjak meg az új helyemről. Még mohóbb vagyok, hogy ne bámuljam már a hátborzongató képeket a babaangyalokról a plafonon.
- Igen, csak egyszer, kicsi, de szép.
- Hétfőn kellene ott lennem, és nincs hol laknom – nevetek fel. Tudom, hogy a rossz tervezésemnek nem kellene viccesnek lennie, de most olyan érzés.
- Most hétfőn? Úgy, hogy ma csütörtök van és pár nap múlva hétfő?
- Aha – bólintok.
- Mi van a kollégiummal? – ajánlja. Soha nem futott át az agyamon, hogy kollégiumban lakjak, még egyszer sem. Azt feltételeztem, vagyis reméltem, hogy Harry elkísér, így nem került a figyelmembe az, hogy kollégiumban éljek.
- Nem akarok a kampuszon lakni, főleg most, hogy tudom, milyen egyedül élni.
- Igaz, amint megízleled a szabadságot, nincs visszaút.
- Annyira igaz, ha Harry eljönne Seattle-be… – megállítom magamat. – Mindegy.
- Szóval azt terveztétek, hogy megpróbáljátok a távkapcsolat-dolgot?
- Nem, az soha nem működne. A közeli kapcsolat-dolog sem megy nekünk – elkezd fájni a mellkasom. Témát kell váltanom, mielőtt egy pityergő káoszként végzem. Pityergő, milyen furcsa szó. – Pityergő – ismétlem meg, miközben megcsípem a nagy- és mutatóujjammal az ajkamat.
- Szórakoztatod magadat? – mosolyodik el Robin, mire bólintok, még mindig nevetve. – Meg kell mondanom, most érzem magam a legjobban a munkában már egy ideje.
- Én is – értek egyet. – Vagyis, ha itt dolgoznék – egyáltalán nem beszélek értelmesen. – Nem iszom gyakran, vagyis most többször, mint azt valaha is tettem korábban, de nem elégszer ahhoz, hogy toleráljam, szóval részeg leszek e-lég gyorsan – éneklem, felemelve a poharamat az arcom elé.
- Én ugyanígy vagyok, nem igazán iszom, de amikor egy gyönyörű embernek rossz estéje van, kivételt teszek – bókol, aztán szörnyen elpirul. – Csak úgy értettem, hogy… ahh – eltakarja az arcát kezeivel. – Úgy tűnik, nincs irányításom a közeledben.
Átnyúlok az asztalon, majd leeresztem kezeit az arcától, ő megrándul kissé, és amikor felnéz rám, kék szemei annyira tiszták.
- Olyan, mintha meg tudnám mondani, mit gondolsz – felelem hangosan gondolkodás nélkül.
- Talán meg is tudod – suttogja válaszként, majd nyelvét kinyújtja, hogy megnyalja ajkait.
Tudom, hogy meg akar csókolni engem, le tudom olvasni az arcáról. Látom azt az őszinte szemeiben. Harry szemei olyan óvatosak mindig, küzdenem kell, hogy képes legyek olvasni őt, és még akkor se leszek soha annyira képes, mint ahogy akarom, ahogy kell. Közelebb hajolok Roberthez, a kis asztal még mindig köztünk van, ahogy ő is ugyanezt teszi.
- Ha nem szeretném őt annyira, megcsókolnálak – mondom csendesen, nem visszahúzódva, de közelebb sem mozdulva. Amennyire részeg vagyok és mérges Harryre, nem tudom megtenni. Nem tudom megcsókolni őt. Meg akarom tenni, de képtelen vagyok rá.
Szája bal sarka egy ferde mosolyba húzódik, aztán megszólal.
- És ha nem tudnám, mennyire szereted őt, hagynám.
- Oké – nem vagyok biztos benne, hogy mit mondjak, és részeg vagyok és zavarban vagyok, és nem tudom, hogyan viselkedjek mással, aki nem Harry és Zayn, de egy módon ők ketten hasonlítanak. Robert nem hasonlít senkihez, akivel valaha is találkoztam. Kivéve Liamet. Liam édes és kedves, az agyam pedig száguldozik attól, hogy majdnem megcsókoltam valakit, aki nem Harry. – Sajnálom – ülök vissza a székre, és Robert is ugyanezt teszi.
- Nem kell, inkább ne csókolj meg, minthogy megcsókolj és megbánd.
- Fura vagy – mondom neki. Bárcsak másik szót használtam volna, de most már túl késő. – Jó értelemben – javítom ki magamat.
- Ahogy te is – kuncog fel. – Azt hittem, valami sznob, gazdag srác vagy, akinek semmi személyisége nincs.
- Nos, biztosan nem vagyok gazdag – nevetek fel.
- Vagy sznob – teszi hozzá ő.
- A személyiségem nem túl rossz – szólok vissza.
- Megteszi – ugrat egy mosollyal.
- Szörnyen kedves vagy.
- Miért ne lennék?
- Nem tudom – heccelődünk oda-vissza. – Bocs, tudom, hogy idiótának hangzom.
Zavartnak néz ki egy pillanatra, mielőtt megszólal.
- Nem hangzol idiótának. Nem kell folyton bocsánatot kérned.
- Mire gondolsz? – kérdezem. Homályosan tudatában vagyok annak, hogy szétszedtem a styrofoam pohár szélét, kis fehér szemétdarabkák vannak előttem az asztalon.
- Folyamatosan bocsánatot kérsz mindenért, amit mondasz, már legalább tízszer kértél bocsánatot az elmúlt egy órában. Semmi rosszat nem tettél, szóval semmiért sem kell bocsánatot kérned – zavarban vagyok szavaitól, de a szemei annyira kedvesek, hangjában pedig egy szeletnyi bosszúság vagy ítélet sincs.
- Sajnálom – mondom újra. – Látod! Nem tudom, miért csinálom ezt – simítok egy laza hajtincset a fülem mögé.
- Kitalálhatnám, de nem fogom. Csak tudd, hogy nem kellene ezt tenned – jelenti ki egyszerűen.
Veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Pihentető úgy beszélgetni valakivel, hogy nem kell aggódnom amiatt, hogy felzaklatom őt egész végig.
- Egyébként mesélj nekem többet az új gyakornoki állásodról Seattle-ben – feleli Robert, én pedig hálás vagyok a témaváltásért.

Harry szemszöge
- Hová mész? – szól utánam Karen, miközben visszamegyek a lépcsőn és elsétálok mellette.
- Mit gondolsz, hová megyek? – kérdezem, a levegőbe dobva a kezeimet frusztrációmban.
- Nem akarok közbeszólni, Harry, de nem gondolod, hogy hagynod kellene őt… most az egyszer? Tényleg nem akarlak felzaklatni, de nem hiszem, hogy bármi jó fog kijönni abból, ha odamész és jelenetet rendezel Louis-val. Tudom, hogy látni akarod őt, de…
- Te semmit sem tudsz – csattanok fel, elcsendesítve apám feleségét.
- Sajnálom, Harry, de szerintem hagynod kellene őt ma este.
- Miért? Hogy kurvára megcsalhasson? Valószínűleg máris rámozdult – frusztrált ujjak túrnak bele a hajamba. Louis már ivott két pohárral, két és fél pohárral, hogy pontos legyek, a vacsoránál, és az Úr tudja, hogy Louis nem bírja az alkoholt.
- Ha ezt gondolod róla… – kezdi el Karen, de megállítja magát. – Mindegy, akkor csináld – néz Max feleségére, mielőtt felsétálnak a veranda lépcsőjén. – Légy óvatos, drága – kényszerít ki nekem egy mosolyt, aztán megigazítja térdig érő szoknyáját.
- Ja… – folytatom az eredeti tervemet, miszerint elmegyek az étterembe. Ki fogom vonszolni Louis-t onnan, nem szó szerint persze, de velem fog jönni. Ez az egész dolog baromság, minden abból indult, hogy elfelejtettem egy kibaszott óvszert feltenni. Ezzel kezdődött ez az egész spirálozó zűrzavar, amiben benne vagyunk. Felhívhattam volna Sandrát és visszakozhattam volna az lakás szarság miatt, vagy találhattam volna másik lakást Louis-nak, ahol lakhat… az sem működött volna. Seattle nem történhet meg. Hosszabb ideig tart meggyőzni Louis-t, mint képzeltem, és most már ez az egész még komplikáltabb.
Még mindig eléggé le vagyok sokkolva, hogy nem szállt ki az autóból Karennel és Logan anyjával, akármi is a neve. Biztos voltam benne, hogy feldúlt lesz és kész arra, hogy beszéljen velem. Ez a pincér befolyása rajta, mi másért maradna ott ahelyett, hogy eljönne velem?
Össze kell szednem a gondolataimat egy percre, így megállok és leülök az egyik hatalmas kőre, ami a kertet díszíti. Talán bemennem oda nem a legjobb ötlet. Talán rá kellene vennem Liamet, hogy menjen be és hozza ki Louis-t. Sokkal jobban hallgat Liamre, mint rám. Szitkozódom hülye ötletem miatt, mert tudom, hogy nem egyezne bele. Az anyja oldalára állna, és azt mondaná nekem, hogy hagyjam Louis-t békén.
De nem tehetem. Az, hogy húsz perce ezen a rohadt hideg kövön ülök, rosszabbá tette a helyzetet, nem jobbá. Csak arra tudok gondolni, ahogy Louis visszalépett tőlem a peronon, és hogy milyen gondtalanul nevetett a pincérrel.
Mit fogok mondani Louis-nak? A pincér annak a fajta seggfejnek tűnik, aki nem engedi majd, hogy megpróbáljam Louis-t rávenni a távozásra. Nem kell megütnöm a srácot, ha eleget kiabálok, Louis veszekedés nélkül velem fog jönni. Remélem. Eddig nem azt csinálta, amit előre megjósoltam.
Ez az egész annyira gyerekes, a viselkedésem, az, hogy manipulálom az érzéseit. Tudom ezt, csak azt nem tudom, hogy mit tegyek ezzel kapcsolatban. Szeretem őt, baszki, tényleg szeretem azt a fiút, de kezdek kifutni azokból a módszerekből, hogy közel tartsam őt magamhoz.
Valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
Logan szavai játszódnak le a fejemben, mint egy törött felvétel, miközben elérem a kocsifelhajtó végét. Rohadt hideg van kint most már, és ez a hülye ing, túl vékony. Louis nem hozott magával kabátot a vacsorára, és fázni fog. Valószínűleg vinnem kellene neki egyet, mielőtt felbukkanok és kényszerítem arra, hogy eljöjjön. Mi van, ha a pincér felajánlja Louis-nak a kabátját? Féltékenység áraszt el, kezem pedig ökölbe szorul a gondolatra.
Valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
Kibaszott Louis 2 és az ő hülye pszichoterápiája. Nem is tudja, hogy miről beszél. Louis szeret engem. Látom a kék szemeiben minden egyes alkalommal, amikor rám néz, érzem az ujjbegyein, ahogy átrajzolja a tintákat a bőrömön, érzem, amikor az ajkai megérintik az enyéimet. Ismerem a különbséget a szerelem és a csapdába esés között.
Lenyelem az enyhe pánikot, ami ismét fenyeget, Louis szeret. Tényleg. Louis szeret engem. Ha nem, nem tudom, hogyan kezeljem ezt. Nem tudnám. Nem tudnék nélküle élni, nem azért, mert nem szeretem őt, hanem mert szükségem van rá. Szükségem van rá, hogy szeressen engem, és hogy ott legyen nekem. Soha nem engedtem senkinek, hogy olyan közel kerüljön hozzám, mint ő került, ő az egyetlen ember, akiről tudom, hogy mindig feltétel nélkül szeretni fog. Még anyának is elege van a szarságaimból néha, de Louis mindig megbocsát nekem, és nem számít, mit teszek, ő mindig ott van nekem, amikor szükségem van rá. Ez a makacs, bosszantó, hajthatatlan fiú az egész világom.
- Mit csinálsz itt, lopakodsz?
- Kurvára viccelned kell velem – nyögök fel, aztán megfordulva Rileyt látom meg lesétálni Max kocsifelhajtójáról. Jobban kell figyelnem, észre sem vettem, hogy felém jön.
- Te vagy az, aki itt kint lopakodik a rohadt kocsifeljárón – szól vissza.
- Hol van Logan?
- Nem a te dolgod, hol van Louis? – vigyorogja. Logan biztosan mesélt neki a veszekedésünkről. Bájos.
- Nem a te dolgod, miért vagy idekint? – Rileynak nyilván hozzáállási problémája van.
- És te?
- Muszáj ilyen ribancnak lenned?
- Igen, tulajdonképpen muszáj – bólint.
Azt gondoltam, hogy leszedi a fejemet, amiért ribancnak hívtam, de úgy tűnik, nem bánja, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy az. – És azért vagyok idekint, mert Logan az előbb aludt el, és az apja, az apád és a különc, hülye testvéred között kész vagyok rá, hogy hányjak.
- Szóval mi, a sötétben fogsz sétálgatni február közepén?
- Igen, van rajtam kabát – húzza meg a kabátja alját, hogy bebizonyítsa igazát. – Megkeresem azt a bárt, ami mellett elhajtottam, miközben idejöttem.
- Akkor miért nem vezetsz?
- Úgy nézek ki, mint valaki, aki az egész hétvégéjét börtönben akarja tölteni? – nevet ki elsétálva mellettem. – Te hová mész? – néz vissza, de nem hagyja abba a sétálást.
- Hogy elhozzam Louis-t, együtt lóg… mindegy – elegem van abból, hogy elmondjam az embereknek a kibaszott dolgomat.
- Egy seggfej vagy, amiért nem mondtad el neki, hogy Logan kapcsolatban van.
- Persze, hogy elmondta neked – vágok mogorva arcot.
- Mindent elmond nekem. Ez egy nagy fasz lépés volt.
- Ez egy hosszú történet.
- Nem költözöl Seattle-be Louis-val, és most valószínűleg leszopja azt a szőke srácot a mosdó… – dobja át a haját a vállán.
- Fogd be a szádat. Most – lépek felé, düh forrong az ereimben. – Kurvára ne merészelj ilyen szarságokat mondani nekem – emlékeznem kell arra, hogy még ha olyan szája is van, mint nekem, ő még mindig egy nő, és nem vihetem ezt túl messzire.
- Nem tetszik, ugye? Akkor az lesz a legjobb, ha emlékszel erre legközelebb, amikor valami szarkasztikus, hülye megjegyzést teszel a kibaszott pasimra.
Légzésem akadozik, mély és nincs irányítás alatt. Nem tudok nem arra gondolni, hogy Louis telt ajkai megérintik a srácot. Újra meghúzom a hajamat, aztán körbe fordulok.
- Az őrületbe kerget, ugye? Hogy Louis vele van?
- Tényleg abba kell hagynod a gúnyolódást velem – figyelmeztetem őt, mire vállat von.
- Tudom, hogy igen. Valószínűleg nem kellett volna azt mondanom, de fasz voltál először, emlékszel? – nem válaszolok neki, Riley pedig folytatja. – Kössünk fegyverszünetet. Fizetek neked egy italt, te meg kisírhatod magad Louis miatt, míg én eldicsekedek, hogy Logan milyen jó a nyelvével – rántja meg az ingem ujját és megpróbál áthúzni az úton. Látom innen a béna, színes lámpafényt a kis bár ón tetején.
- El kell hoznom Louis-t – rántom el tőle a karomat.
- Egy ital, és elmegyek veled, hogy kivonszold őt – Riley szavai leutánozzák néhány perccel ezelőtti gondolataimat.
- Miért? Miért akarsz velem lógni? – létesítek vele szemkontaktust, mire ismét megvonja a vállát.
- Nem igazán akarok, de unatkozom, te meg itt vagy kint. Ezen kívül úgy tűnik, Logan törődik veled valamilyen oknál fogva, amit én nem értek – mozgatja a szemét fel-le a testemen. – Tényleg nem értem, de kedvel téged, mint barát – a lány annyira kihangsúlyozza a barát szót, amennyire csak lehet. – Szóval ja, el akarom kápráztatni őt azzal, hogy azt tettetem, érdekel a kudarcra ítélt kapcsolatod.
- Kudarcra ítélt? – kezdem el követni őt az úton.
- Az összes szarság közül, amit az előbb mondtam, te azt választottad ki, hogy arra teszel megjegyzést? – rázza meg a fejét. – Rosszabb vagy, mint én – nevet fel, én pedig csendben maradok.
Hogy gondolhatja, hogy kudarcra vagyunk ítélve, amikor nem is ismer engem, nem ismer minket? Nem vagyunk kudarcra ítélve. Tudom, hogy nem vagyunk. Én átkozott vagyok, de Louis nem. Meg fog menteni engem, mindig megteszi. Nem lehetünk kudarcra ítélve.
- Jössz? – vág közbe Riley.
- Igen, egy ital, aztán elhozzuk Louis-t – egy italt sem kellene innom, de van egy olyan érzésem, hogy egy pokoli éjszaka van előttem. Egy ital nem fog fájni.
A bosszantó lány újra megfogja az ingemet, majd végigvezet az úton. Túlságosan lefoglal a gondolkodás, hogy mit fogok mondani Louis-nak, hogy ellökjem magamtól.

Chapter 221

Helló! 😊

Kicsit későn jelentkezem ismét, de ezt talán már megszoktuk 😅 A fejezet... hát nem is tudom, mit mondjak, nem túl kellemes, de nem is a legrosszabb, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd ti. Többször is említve van egy műanyag pohár, bár én úgy írtam le, ahogy az angol szövegben volt, mert nem voltam teljesen biztos benne, hogy a műanyag megfelelő szó rá, mert azért valamilyen szinten az, de mégsem olyan... na, mindegy, bírjátok a google-be, a képeknél kiadja és máris érteni fogjátok 😃 És még egy szót zárójelbe írtam, mégpedig a touchy-t, mert az, hogy kényes, nem a legjobb szó, és inkább odaírtam biztos, ami biztos. Na, talán más mondanivalóm már nincs, találkozunk egy hét múlva.

Kellemes olvasást! 😊😘 

Chapter 221

Harry szemszöge
- Nem fogom feladni Seattle-t érted, ezért nekem támadsz? – pislogja Louis. - Te felbukkansz vele, és mindezeket az utálatos dolgokat mondod nekem, azt hittem, már túl vagyunk ezen. Mi történt azzal, hogy nem vagy képes nélkülem élni? Mi történt azzal, hogy megpróbálsz minden tőled telhetőt, hogy úgy bánj velem, ahogy kellene?
Bántani akarom őt, azt akarom, hogy szarul érezze magát, úgy ahogy én éreztem magamat, amikor kinéztem és megláttam őt nevetve. Kurvára nevetett, amikor velem szemben kellett volna ülnie, versengve a figyelmemért. Olyan volt, mintha le se szarta volna, hogy közelebb kerülök Loganhez. Túlságosan is a kibaszott pincérre fókuszált, és arra, amit mondott, akármi a fene is volt az.
Agyamban váltakoznak az utálatos gondolatok, hogy melyiket válasszam ki, amiről biztos vagyok benne, hogy össze fogja Louis-t törni. Logan ma reggeli kijelentése bukkan fel, aztán kimondom, mielőtt megállíthatnám magamat.
- Van egy nagy különbség aközött, hogy nem vagy képes valaki nélkül élni, és hogy szereted is őt.
Louis visszalép tőlem, ahogy a szavak elérnek hozzá. Majdnem vissza akarom azokat szívni, majdnem. Megérdemli őket, tényleg. Nem kellett volna azt mondania, hogy nem akarja, hogy vele menjek Seattle-be.
Megfordulok és otthagyom őt állni egyedül. Azt mondta, nekitámadtam, nem támadtam neki. Itt vagyok neki, az ő oldalán állok. Ő az, aki megpróbál elhagyni engem minden rohadt alkalommal, amikor lehet. Logan tanácsolta, hogy kövessem Louis-t kintre és mondjam el neki Logan családi állapotát, de ő azt nem fogta fel, hogy Louis kint flörtölt a mi tetű pincérünkkel.
- Elmegyek – jelentem be, amikor elérem az asztalt. Hat szempár néz fel, Liam meg a szemeit forgatja, mielőtt átnéz az ajtóhoz. – Kint van – mondom Liamnek gúnyosan. Kimehet oda és kurvára extra kedvességgel bánhat vele, én holtbiztos, hogy nem fogok.
- Mit csináltál most? – van mersze megkérdezni tőlem mindenki előtt.
- Foglalkozz a saját kibaszott dolgoddal – vetek rá haragos pillantást.
- Harry – figyelmeztet apám. Nem csak ő, úgy tűnik, mindenki kurvára ellenem van. Csak merészeljen szarozni most velem apa.
- Megyek én is – feleli Logan, felállva az asztaltól.
- Ne – csattanok fel, de ő figyelmen kívül hagy és követ engem, ahogy átmegyek az éttermen és ki a bejárati ajtón.
- Mi a fene történt? – kérdezi, amikor kiérünk.
- Odakint volt azzal a kibaszott sráccal, az történt.
- És aztán? Mit mondott, amikor elárultad neki, hogy én nem jelentek fenyegetést? – botladozik kissé lesétálva a lépcsőn, de nem állok meg, hogy segítsek neki, miközben megpróbálom eldönteni, hová a fenébe megyek valójában. Tudtam, hogy a saját autómmal kellett volna idejönnöm, de nem, Louis-nak közbe kellett avatkoznia. Nagy meglepetés.
- Nem mondtam el neki.
- Miért nem? Tudod, hogy valószínűleg mit gondol most?
- Leszarom, hogy mit gondol, remélem, azt hiszi, hogy meg foglak dugni – Logan abbahagyja a sétát.
- Miért? Ha szereted őt, miért akarnád, hogy ezt gondolja?
Ó, kedves, most már Logan is nekem támad.
- Mert meg kell tanulnia, hogy…
- Állj, csak hagyd abba itt, mert Louis-nak semmit nem kell megtanulnia. Úgy tűnik nekem, hogy te vagy az, akinek meg kellene tanulnia valamit, mit mondtál neki?
- Azt, amit ma reggel mondtál nekem arról, hogy van egy nagy különbség aközött, hogy nem tudunk valaki nélkül élni, és hogy szeretjük is őt – felelem, majd újra elkezdek sétálni.
- Ezt mondtad neki úgy, hogy nem tudsz nélküle élni, de nem szereted őt?
- Igen, nem ezt mondtam az előbb? – egyszerűen csak el kell mennie, mert kurvára az idegeimre megy ő is, mint Louis.
- Wow – nevet fel. Ő is kinevet?
- Mi az? Mi olyan vicces? – majdnem ordítok a fiúra.
- Annyira buta vagy – nevet ki továbbra is. – Amikor ma reggel ezt mondtam neked, nem rád utaltam, Louis-ról beszéltem. Úgy értettem, hogy csak azért, mert azt hiszed, nem tud nélküled élni, az nem jelenti azt, hogy szerelmes beléd.
- Mi?
- Azt feltételezed, hogy annyira az ujjaid köré csavartad őt, hogy nem fog elhagyni téged, mert nem tud nélküled élni, amikor valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
- Nem, Louis szeret engem – tudom, hogy igen, és ezért fog engem követni idekintre bármelyik pillanatban.
- Igen? Miért szeretne, amikor olyan dolgokat csinálsz, amikkel megbántod őt, szándékosan?
Már elegem van ebből a szarságból. Megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy istenverte tanácsokat adj bárkinek is, a barátnőd most valószínűleg valaki mással dug, míg te itt próbálsz meg kerítőt játszani Louis és köztem – morgom, a levegőben hadoválva a kezeimmel.
Szemei kitágulnak és tesz egy lépést hátra tőlem, ahogy Louis csinálta csupán néhány perccel ezelőtt. Kék szemei elkezdenek könnyezni, világítva a sötétben. Logan megrázza a fejét, majd elkezd visszafelé sétálni az étterem parkolójához.
- Hová mész? – kiáltok utána a szélen keresztül.
- Vissza bentre. Talán Louis elég hülye, hogy elviselje a szarságaidat, de én nem – egy pillanatra majdnem követem a srácot, akiről azt gondoltam, hogy… a barátom volt. Nem tudom, de olyan érzés volt, mintha megbízhatnék benne annak ellenére, hogy csak két napja ismerem.
Bassza meg, nem követek senkit. Louis-t vagy Louis 2-t sem. Mindketten mehetnek a pokolba, egyikükre sincs szükségem.

Louis szemszöge
Figyelem, ahogy Harry áthalad a zsúfolt ebédlőn és visszaér az asztalhoz. Minden egyes idegszálam ki van hegyeződve, készek arra, hogy meggyulladjanak, miközben mindenki figyelme Harryre szegeződik. Visszatartom a lélegzetemet, imádkozva, hogy ne üljön vissza Logan mellé és ne csókolja meg azért, hogy engem bosszantson.
Mellkasom fáj, torkom száraz, a világ pedig forog velem. Harry lényegében azt mondta nekem az előbb, hogy nem szeret engem, és azért kerget engem, hogy szexeljünk.  A legrosszabb dolog azzal kapcsolatban, amit mondott nekem az az, hogy tudom, nem gondolta komolyan. Tudom, hogy szeret engem, szeret. A saját maga módján mindennél jobban szeret engem, időről időre már megmutatta nekem az elmúlt hat hónapban. De azt is megmutatta nekem, hogy semmi sem állítja meg abban, hogy megbántson, hogy azt éreztesse velem, gyenge vagyok, csak azért, mert az egója megsérült. Ha úgy szeretne, ahogy kellene, nem bánta meg szándékosan.
Nem gondolhatta komolyan, hogy csak a szexet akarja tőlem. Igazából nem játékként tekint rám, ugye? Persze, hogy nem.
De olyan meggyőződéssel mondta, még csak nem is pislogott. Őszintén nem tudom már. Az összes veszekedésen, könnyön, a falunkon lévő lyukakon át mindig abba a kis biztos pontba kapaszkodtam, hogy szeret engem, e nélkül nincs semmink. Nincs semmim nélküle.
„Van egy nagy különbség aközött, hogy nem vagy képes valaki nélkül élni, és hogy szereted is őt.” A szavak újra átvágnak rajtam.
Az étteremben Logan a homlokát ráncolja, aztán felnéz Harryre, aki most már Kenhez beszél vagy Liamhez, nem tudom megmondani. Körmeimet a tenyerembe nyomom és üdvözlöm a fájdalmat, nem fogok összetörni és követni őt. Szavai utálatosak voltak és azért mondta őket, hogy valami reakciót húzzon ki belőlem.
Nem veszem észre, hogy kinyílik a fedélzethez vezető ajtó, amíg Robert meg nem jelenik mellettem.
- Hoztam neked valamit – tart fel egy üveg bort a kezeiben, játékosan megrázva. Egyik oldalra dönti a vállát, és egy vigyor terül el helyes arcán.
Meglepem magamat azzal, hogy elmosolyodom, egy igazi mosoly, a tény ellenére, hogy belül ordítok, sírok a sarokban összegömbölyödve.
- Szánalom bor? – teszem fel a kérdést, kitartva a kezemet a fehérrel címkézett üvegért. Felismerem, hogy ugyanaz az üveg, amit Max rendelt, biztosan egy vagyonba került.
- Milyen másfajta bor lenne? – vigyorogja a kezembe helyezve azt. Az üveg hideg, de kezeim majdnem dermedtek a februári levegőtől. – Poharak – mosolyodik el, benyúlva kötényének mély zsebébe. – Nem találtam rendes boros poharakat, szóval ezeket vettem el – ad a kezembe egy fehér styrofoam (műanyag?) poharat, én pedig feltartom azt, míg ő kihúzza a dugót az üvegből.
- Köszönöm – a bor megtölti a kis poharat, majd az ajkaimhoz teszem azt abban a pillanatban, hogy ő elhúzza.
- Bemehetünk, tudod? Van néhány rész az étteremben, ami már le van zárva, szóval ülhetünk ott – feleli Robert, aztán iszik egy kortyot.
- Nem tudom – sóhajtok fel, tekintetemet az asztalhoz mozdítva.
- Elment, – hallom az együttérzést a hangjában – ahogy a másik srác is – teszi hozzá. Ó.
- Ó – elment vele. – Persze, hogy így tett.
- Akarsz beszélni róla?
- Nem, nem igazán – vonok vállat. – Mesélj nekem erről a borról – ragadok meg egy semleges, nem lehangoló témát.
- A borról? Oké, nos, a bor régi és a tökéletességhez öregedett – nevet fel, mire csatlakozom hozzá.
- Oké, akkor ne a borról – emelem fel a poharamat, hogy befejezzem a maradékot, amilyen gyorsan csak lehet.
- Uhm – feleli mögém nézve.
Gyomrom összeugrik ideges arckifejezésén, és remélem, hogy nem Harry jött vissza, hogy több mérget köpjön rám. Amikor megfordulok, Logan áll az ajtóban, látszólag bizonytalan, hogy kijöjjön-e vagy sem.
- Mit akarsz? – kérdezem tőle. Megpróbálom kontrollálni féltékenységemet, de az engem átjáró bor nem az én javamra dolgozik. Robert elveszi az üres poharamat, ahogy a szél feldönti azt, majd újra elkezdi teletölteni. Van egy olyan érzésem, hogy megpróbálja elfoglalni magát, így elkerüli az akármilyen drámai vagy kínos helyzetet, ami ránk vár.
- Beszélhetnék veled? – kérdezi a srác.
- Mi olyan dolog van, amiről mi beszélhetnénk? Minden eléggé tiszta nekem – a hideg bor megtölti a számat, miközben Logan felsóhajt, közelebb sétálva hozzánk.
- Kapcsolatban vagyok.
Mi? Ha Robert tiszta kék szemei nem rám fókuszálnának, visszaköptem volna a bort a poharamba.
- Ez igaz, barátnőm van. Harry és én csak barátok vagyunk, ha egyáltalán annak nevezhető ez – ráncolja a homlokát. Ismerem ezt a nézést. Harry biztosan kiosztotta őt.
- Akkor miért… – őszinte ő? – de annyira nyüzsögtetek egymás körül – annyira össze vagyok zavarodva.
- Nem, ő egy kicsit… kényes (? touchy) volt, azt hiszem, mint amikor a karját a székem köré tette, de csak azért csinálta, hogy féltékennyé tegyen téged.
- Miért tenné ezt? Szándékosan? – kérdezem, tudom, hogy megtenné, de mi a lényeg? Eltekintve attól persze, hogy megbántson engem.
- Mondtam neki, hogy szóljon neked, sajnálom, ha azt gondoltad, van valami köztünk, én kapcsolatban vagyok, és nem jelentek fenyegetést a tiédre nézve.
- Úgy tűnt, elég jól elvagy azzal, hogy belemenj ebbe – jegyzem meg nyersen.
- Nem ez volt a szándékom, tényleg nagyon sajnálom, ha megbántódtál ebben az egészben – feleli. Keresgélem az okokat, hogy leszidjam őt, de egyet sem tudok kitalálni.
Az, hogy Logan kapcsolatban van, hatalmas megkönnyebbülés nekem, és bárcsak tudtam volna ezt korábban, de ez igazából nem változtat sokat Harryvel kapcsolatban. Ha bármi van, ettől a viselkedése csak rosszabb, mert szándékosan próbált féltékennyé tenni engem, és ami még rosszabb, hogy a legutálatosabb dolgokat mondta nekem. Figyelni Harryt, ahogy flörtöl vele, közel sem fájt annyira, mint hallani tőle azt, hogy nem szeret engem.
- Szóval mitől gondoltad meg magad és mondtad el nekem? Kiosztott téged, ugye? – húzom fel a szemöldökömet, aztán Robert újra megtölti a poharamat.
- Igen, kiosztott – mosolyodik el félig.
- Abban jó – felelem, mire Logan bólint. Meg tudom mondani, hogy kissé ideges, és folyamatosan figyelmeztetem magamat, hogy itt nem ő probléma, hanem Harry. – Van még több poharad? – kérdezem Roberttől, ő pedig bólint, megajándékozva egy büszke mosollyal. A gyomrom megremeg kissé a bortól, biztos vagyok benne.
- A zsebemben nincs, de elvehetek egy másikat bentről – ajánlja udvariasan. – Amúgy is be kellene mennünk, kezd kék lenni a szád.
Felnézek rá, aztán az ajkaira. Teltek és rózsaszínek, olyan puhának néznek ki. Miért bámulom az ajkait? Ezt csinálja velem a bor. Harry ajkait akarom bámulni, de ő csak arra használja őket, hogy kiabáljon velem mostanában, úgy tűnik.
- Harry bent van? – kérdezem Logantől, mire megrázza a fejét. – Oké, akkor menjünk be. Amúgy is ki kell mentenem Liamet attól az aszaltól, főleg attól a Max csávótól – felelem gondolkodás nélkül. – Baszki, bocs.
Logan meglep azzal, hogy felnevet.
- Semmi gond, hidd el. Tudom, hogy az apám egy seggfej.
Nem válaszolok, talán nem jelent fenyegetést a Harryvel való kapcsolatomra, de ez nem jelenti azt, hogy kedvelem őt. Bár édesnek tűnik, de akkor is.
- Bemegyünk vagy… – hintázik Robert fekete öltönycipőjének sarkán.
- Igen – nyelem le a borom maradékát, aztán befelé indulok. – Hozom Liamet, biztos vagy benne, hogy ihatsz itt? Az egyenruhádban? – kérdezem az új barátomtól. Nem akarom, hogy bajba kerüljön. A fejem kavarog, és annak a gondolatától, hogy az apja tartóztatja le, felkuncogok.
- Mi az? – kérdezi, szemei az arcomat fürkészik.
- Semmi – hazudom.
Logan és én az asztalhoz sétálunk. Kezemet Liam székének a hátához teszem, ő pedig megfordul, hogy felnézzen rám.
- Jól vagy? – érdeklődik halkan, míg Logan a szüleivel beszél.
- Igen, nagyjából – vonok vállat. Nem lennék így, ha nem lennék a részegség határán attól, hogy több pohár bort is lehúztam. – Akarsz velünk lógni? Itt leszünk és van egy kis borunk… egy kicsit több borunk – mosolyodom el.
- Ki? Ő is? – pillant át az asztalon Loganre.
- Igen, rendben van a srác – felelem.
- Azt mondtam Kennek, hogy megnézem a meccset velük Max kabinjában, de ha azt akarod, hogy itt maradjak, akkor maradok.
- Nem – nem akarom, hogy maradjon, de azt sem akarom, hogy megváltoztassa a terveit miattam. – Semmi gond, csak azt gondoltam, talán el akarsz jönni innen – suttogom, mire elmosolyodik.
- Igen, de Ken izgatott, hogy elmenjek velük, mert Max az ellenfél csapatot kedveli. Biztos vagy benne, hogy a pincérrel akarsz lógni? Kedvesnek tűnik, de Harry valószínűleg megpróbálja majd meggyilkolni őt – feleli Liam úgy, hogy csak én halljam őt.
- Azt hiszem, túl fogja élni – biztosítom őt. – Jó szórakozást a meccsnézéshez – hajolok le, aztán ajkaimat Liam arcához nyomom. Gyorsan elrántom magamat, és eltakarom a számat. – Sajnálom. Fogalmam sincs, miért…
- Semmi gond – nevet fel Liam, én körbenézek az asztalon, és megkönnyebbülve látom, hogy úgy tűnik, mindenki el van foglalva a saját beszélgetésével, szerencsére kínos szeretetkinyilvánításom észrevétlen maradt. – Légy óvatos, oké? És hívj, ha szükséged van rám.
- Jó, ha unatkozol, gyere vissza ide.
- Meglesz – mosolyodik el. Tudom, hogy nem fog unatkozni a meccsnézés közben Kennel. Szeret időt tölteni az egyetlen apafigurával az életében.
- Apa, felnőtt vagyok – hallom meg fújtatni Logant az asztal másik feléről.
- Egyáltalán nincs szükség arra, hogy lerészegedj itt, visszajössz a kabinba velünk. Ez végleges – feleli Max. Nyilván ő egy olyan ember, aki szereti, ha teljes irányítása van mindenki felett az életében. A kellemetlen vigyor kemény arcán megerősíti ezt.
- Rendben – válaszolja frusztrált fia. Az anyjára néz, de a nő csendben marad. Ha még egy pohár bort ittam volna, rászólnék a köcsögre, de nem akarom feldúlni Kent és Karent.
- Louis, visszajössz majd velünk? – kérdezi tőlem Karen.
- Nem, egy kicsit itt maradok még, ha nem gond? – remélem, hogy nem bánja. Figyelem, ahogy mögém néz Robertre, aztán Loganre. Van egy olyan érzésem, hogy Karennek fogalma sincs Logan családi állapotáról, és beteg érzései vannak felé attól, ahogy Harry viselkedett vele. Imádom Karent.
- Rendben van felőlünk, jó szórakozást – mosolyodik el helyeslően.
- Oké – viszonozom mosolyát, majd elsétálok az asztaltól anélkül, hogy elköszönnék Maxtől és a feleségétől.
- Mi rendben vagyunk, ő nem maradhat – mondom Robertnek, amikor odaérek hozzá.
- Nem maradhat?
- Az apja egy köcsög, bár valamennyire örülök, mert nem vagyok biztos benne, hogyan érzek a sráccal kapcsolatban. Emlékeztet valakire, de nem tudok rájönni, hogy kire – kalandozok el, majd követem őt egy üres részébe az étteremnek. Néhány asztal egy elzárt részen van, az összes üres, kivéve a só-és borsszórókat. – Biztos vagy benne, hogy rendben van az, hogy velem lógj? Lehet, hogy Harry visszajön, és hajlamos arra, hogy megtámadja az embereket – Zayn összevert arca villan fel a fejemben. Robert kihúz nekem egy széket, aztán felnevet.
- Abban biztos vagyok – válaszolja, helyet foglal mellettem, majd újratölti a styrofoam (műanyag?) poharainkat a fehér borral.

Harry szemszöge
Már minden rohadt taxitársaságot felhívtam itt és a Pullman között, megpróbálva hazajutni. Senki nem fogadott, persze, túlságosan is messze van ez a hely. Mehetnék busszal, de a tömegközlekedés tényleg nem az én világom. Emlékszem, ahogy régen megborzongtam, amikor Steph említette, hogy Louis busszal ment a plázába vagy a Targetbe, még amikor nem kedveltem Louis-t… vagyis azt hittem, hogy nem kedveltem, még mindig elkezdek pánikolni annak a gondolatán, hogy Louis egyedül ül a buszon egy csomó szemétládával.
Minden megváltozott azóta, azon napok óta, amikor ugrattam és kínoztam Louis-t, csak hogy bosszantsam őt. Az arca, amikor ott hagytam őt az erkélyen… talán egyáltalán nem változott semmi. Nem változtam meg.
Ez az, amit csinálok? Kínzom a srácot, akit szeretek. Pontosan ezt csinálom, és úgy tűnik, nem tudom abbahagyni. Bár nem csak az én hibám az egész, az ő hibája is. Folyamatosan erőlteti, hogy Seattle-be menjek, és már világossá tettem, hogy nem fogom beadni a derekamat. Ahelyett, hogy Seattle miatt harcol velem, egyszerűen össze kellene pakolnia a szarjaimat és velem jönnie Angliába. Nem maradok itt akár kicsapnak, akár nem, unatkozom itt és ez a hely minden volt hozzám, csak jó nem. Elegem van abból, hogy folyton látom az apámat, elegem van mindenből itt.
- Figyeld, hogy hová mész, te fasz – ijeszt meg egy női hang a sötétben, én pedig kikerülöm, mielőtt beléfutok.
- Te figyeld, hogy hová mész – szólok vissza. Mi a fenéért van Max kabinja előtt amúgy meg? Megfordul, hogy rám nézzen, mire én jó megvilágítást nyerek, hogy megnézzem őt az utcai lámpa alatt. Barna bőr, göndör haj, szaggatott farmer, motoros csizma. – Hadd találjam ki, Riley, igaz? – a szemeimet forgatom az irónián.
- Te ki a franc vagy? – teszi a kezét a csípőjére.
- Igen, Riley vagy. Ha Logant keresed, ő nincs itt.
- Hol van? És honnan tudod ezt? – provokál a harcias lány.
- Onnan, hogy az előbb dugtam meg.
- Mit mondtál? – lép közelebb.
- Krisztus, csak szórakozom veled. Az utcában lévő étteremben van a szüleivel.
- Ó, honnan ismered őt?
- Csak tegnap találkoztam vele. Az apja az enyémmel járt egyetemre, azt hiszem. Tudja, hogy itt vagy?
- Nem, már próbáltam hívni őt, de mivel a kibaszott semmi közepén van, nem válaszol.
- Igen, ez a semmi közepe. Max egyáltalán megengedi, hogy lásd őt?
- Pokolian kíváncsi vagy – ráncolja a homlokát rám. – De igen, meg fogja engedni, ő egy fasz, de fél tőlem – vigyorodik el büszkén.
Fényszórók villannak fel a sötétben, én pedig a fűre lépek.
- Ezek ők – mondom a lánynak, miközben az ajtó bekanyarodik a kocsifalhajtóra és megáll. Logan gyakorlatilag kiugrik az kocsiból, aztán Rileyhoz szalad.
- Hogy kerültél ide? – kérdezi Logan.
- Ide vezettem – válaszolja a barátnője szárazon.
- Hogy találtál meg? Egész héten nem volt szolgáltatásom – öleli meg Rileyt, én pedig figyelem, ahogy a kemény lány külseje elkezd megrepedni. Riley keze fel-le mozog Logan hátán.
- Ez egy kis hely, bébi, nem volt túl nehéz – válaszolja Riley. – Szarakodni fog velem apád, amiért idejöttem?
- Nem, vagyis lehet, de tudod, hogy nem fog elküldeni.
- Nos, én, uhm, elmegyek – kezdek el lesétálni a kocsifelhajtón.
- Szia – jegyzi meg Riley. Logan semmit nem mond nekem, miközben elérem az apám kapuját és felsétálok a kocsifelhajtón.
Louis bármelyik pillanatban itt lesz, én meg bent akarok lenni, mielőtt a SUV autó bekanyarodik a kocsifelhajtóra. Sírni fog, biztos vagyok benne, aztán ki kell találnom egy bocsánatkérést neki, hogy megállítsam a sírását és meghallgasson.
Alig jutok el a tornácig, amikor Karen és Logan anyja lép ki az autóból.
- Hol van mindenki más? – kérdezem Karentől, szemeim Lou-t keresik.
- Ó, nos, apukád és Liam Maxszel jöttek vissza, hogy megnézzenek valamilyen meccset a tévében.
- Hol van Louis? – nő meg a pánik a mellkasomban.
- Még az étteremben.
- Mi? – mi a fasz? Nem így kellene történnie ennek. – Azzal a pincérrel van, ugye? – kérdezem a két nőtől még akkor is, ha már tudom a választ. A szőke seggfejjel van, akinek a seriff az apja.
- Igen, vele van – feleli Karen, és ha nem ragadtam volna itt a semmi közepén Karennel, kiosztanám őt a kis mosolyért, amit megpróbál elrejteni.

Chapter 220

Helló! 😊

Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, túlságosan is lefoglalt ma egy hülye beadandó, meg egyéb dolgaim voltak, és majdnem elfelejtettem, hogy új részt kell hoznom 😅 Ez a fejezet sajnos eléggé... lehangoló, legalábbis én így éreztem, mire a végére értem. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd a fejleményekhez. Egy hét múlva jövök ismét.

Kellemes olvasást, szünetet és húsvéti ünnepeket! 😊😘💖🐥🐇🍫🎉

Ui.: A lányoknak sok locsolót, a fiúknak sok tojást! 😄🥚🍫*parfüm emoji*

Chapter 220

 
A cipőm kaparó hangot hallat a keményfapadlón, miközben arra koncentrálok, hogy eljussak az étterem hátsó ajtajához. Ha közelebb lennénk az otthonhoz, elmennék most, összepakolnám a csomagjaimat Seattle-re, és egy hotelben maradnék, amíg nem találok lakást. Annyira elegem van már abból, hogy Harry ezt a szarságot csinálja velem, ez fájdalmas és kínos és összetör engem. Harry tör össze engem, és tudja ezt. Pontosan ezért csinálja.
Végre elérem az ajtó, aztán kinyitom azt, remélve, hogy nem kapcsolok be valamilyen riasztót. Meg kellett volna bizonyosodnom róla először is, hogy nem vészkijárat volt, de nem tudok tisztán gondolkozni. A hűvös esti levegő beborít abban a pillanatban, hogy kilépek. Megnyugtató ez, betakarva engem valami másba, mint áporodott levegő és kínos feszültség.
Könyökömet a párkányon pihentetem, majd kinézek az erdőbe. Sötét van, majdnem koromfeketeség odakint. Az étterem pont egy erdős terület közepén helyezkedik el, így elhagyatottabb hangulatot kreál. Ez működik, de most nem ideális nekem, amikor már amúgy is úgy érzem, csapdába estem.
- Jól vagy? – szólal meg egy hang mögülem. Amikor megfordulok, a pincér, Robert áll az ajtóban, egy halom tányért fogva egy kezében.
- Uhm, igen, csak levegőre volt szükségem – válaszolom őszintén.
- Ó, egy kicsit hideg van idekint – mosolyodik el. Mosolya udvarias és valójában nagyon megnyerő.
- Igen, egy kicsit – felelem. Az étteremben lévő fojtogató levegőhöz képest nagyszerű érzés kint lenni.
Mindketten csendben állunk, kissé kínos, de nem bánom. Semmi sem annyira kínos, mint annál az asztalnál ülni. Néhány perccel később Robert megszólal.
- Még nem láttak korábban errefelé – teszi le a tányérokat óvatosan egy az ajtó melletti üres asztalra, aztán közelebb sétál hozzám. Könyökét a párkányra teszi, csak néhány lépésnyire arrébb tőlem.
- Látogatóban vagyok, még soha nem voltam itt.
- Nyáron kellene látogatóba jönnöd, február a legrosszabb idő erre, vagyis kivéve a novembert és a decembert, talán még a januárt is – pirul el az arca, ahogy hebeg. – Érted, hogy mit akarok mondani – nevet fel. Meg tudom mondani, hogy zavarban van.
- Fogadok, hogy gyönyörű itt a nyár – próbálok meg nem felkuncogni rajta, mire piros lesz az arca.
- Igen, az vagy – tágulnak ki a szemei. – Úgy értem, az – javítja ki magát. – Esküszöm, hogy általában nem vagyok ilyen gáz – húzza végi arcán a kezét, én pedig összeszorítom az ajkaimat, hogy megpróbáljak nem felnevetni rajta, de nem tehetek róla. Egy kis kuncogás kiszökik, mire még megrémültebben néz ki, mint korábban.
- Te itt laksz? – kérdezem, megpróbálva véget vetni zavarának azzal, hogy témát váltok. Társasága felfrissítő, jó valaki olyannal lenni, aki nem olyan félelmet keltő. Harry tulajdonában van minden terem, amiben van, jelenléte nyomasztó az idő felében.
- Igen, itt születtem és nőttem fel, te honnan jöttél?
- Én a WSU-ra járok, jövőhéten kezdek majd a Seattle-i kampuszon – úgy érzem, már olyan régóta várok arra, hogy kimondjam ezeket a szavakat.
- Wow, Seattle. Lenyűgöző – mosolyodik el, mire én ismét felnevetek.
- A bortól sokat nevetek – fecsegem, Robert pedig felkuncog, átnézve rám.
- Nos, örülök, hogy nem én vagyok az, akin nevetsz – szemei az arcomon kalandoznak, és én elnézek. – Be kellene menned, mielőtt a párod megérkezik téged keresve – feleli. Megfordulok, hogy átnézzek az üvegablakokon, Harry feje Logan felé néz.
- Hidd el, senki sem érkezik meg engem keresve – sóhajtok fel, az alsó ajkam megremeg, miközben a szívem elárul engem, mélyebbre és mélyebbre süllyedve.
- Eléggé elveszettnek néz ki nélküled – jegyzi meg Robert. Figyelem a szemeit, ahogy azok megtalálják Liamet, körbenézve a teremben.
- Ó! Nem ő a párom, hanem aki az asztal másik oldalán van, a tetoválásokkal – nézem, ahogy Robert átnéz Harryre és Loganre, zavarodottság árasztja el finom vonásait. Fekete tinta örvényei kandikálnak ki Harry galléros ingjének tetején. Imádom azt, ahogy a fehér kinéz rajta, és imádom, hogy képes vagyok látni a halvány tintát az átlátszó anyag alatt.
- Uhm, ő tudja, hogy ő a párod? – kérdezi, felhúzva a szemöldökét.
- Én is ugyanezen kezdek el gondolkozni – szakítom el szemeimet Harryről, miközben ő elvigyorodik, egy mély vigyorral, az a fajta mosoly, amelyet általában én kapok. Kezeimet az arcomhoz teszem, aztán megrázom a fejemet. – Ez komplikált – nyögök fel.
Tartsd magad, de dőlj be a játékának. Ezúttal ne.
- Nos, ki lenne jobb, akivel beszélhetnél a problémáidról, mint egy idegen? – vonja meg a vállait, visszanézve az asztalra, ahonnan hiányzom. Úgy tűnik, senki, kivéve Liam, még csak észre sem vette.
- Neked nem kellene dolgoznod? – kérdezem tőle, remélve, hogy nem. Robert fiatal, idősebb tőlem, de nem lehet öregebb maximum huszonhárom évnél.
- De, viszont jó viszonyban vagyok a tulajjal – mosolyodik el, úgy tűnve, mintha egy viccet mondana magának, aminek én nem vagyok a része.
- Ó.
- Szóval, ha ő a párod, akkor ki az a srác vele?
- A neve Logan – hallom a mérget a saját hangomban. – Nem ismerem őt, ahogy a barátom sem… vagyis nem ismerte, úgy látszik, most már igen.
- Szóval a párod idehozta őt, hogy féltékennyé tegyen téged? – tekintete találkozik az enyémmel.
- Nem tudom, nem működik ez. Vagyis féltékeny vagyok, úgy értem, nézz a srácra. Még ugyanolyan öltönyt is visel, mint én, és sokkal jobban néz ki benne.
- Nem, nem néz ki jobban – szakít félbe halkan, én pedig elmosolyodom, megköszönve neki.
- Jól kijöttünk egymással tegnapig, illetve magunkhoz képest jól, aztán elkezdtünk veszekedni ma reggel, de mi mindig veszekedünk, úgy értem, folyton veszekszünk, szóval nem tudom, mi van ezzel a veszekedéssel kapcsolatban, ami más, de az. Ez más, nem olyan érzés, mint a többi veszekedésünk, most meg figyelmen kívül hagy engem, mint régen, amikor először találkoztunk – felelem inkább magamnak, mint ennek az idegennek, kíváncsi kék szemekkel. – Őrültnek hangzom, tudom, hogy igen. A bor miatt van – próbálok meg nevetni. Ajkainak a sarkai egy mosolyba húzódnak és megrázza a fejét.
- Nem, egyáltalán nem hangzol őrültnek – ugrat, mire vele nevetek. – A párod téged néz – felkapom a fejemet, hogy benézzek az épületbe. Harry szemei valóban rajtam vannak és az új pszichiáteremen, szemei belém égnek, és szó szerint megrándulok az intenzitáson.
- Valószínűleg be kellene menned – figyelmeztetem Robertet. Arra számítok, hogy Harry bármikor felpattan az asztaltól, hogy kisiessen ide és átdobja Robertet a fedélzeten és ki az erdőbe. De nem teszi, nyugton ül, ujjai a borospohár szára köré fonódnak, miközben rám néz még egyszer utoljára, mielőtt felemeli a szabad kezét és Logan székének támláján pihenteti meg. Ó, Istenem, a mellkasom összeszorul érzéketlen tettén.
- Sajnálom – feleli Robert, majdnem elfelejtettem, hogy mellettem van.
- Semmi gond, tényleg. Hozzá kellene már szoknom. Ezeket a játékokat játszom vele már hat hónapja – borzongok meg az igazságon, fejben leszidva magamat, amiért nem tanultam meg a leckét az első hónap, vagy a második, vagy a harmadik után, erre itt vagyok a fedélzeten egy idegennel, Harryt figyelve, aki szégyentelenül flörtöl valaki mással. – Nem tudom, miért mondom el neked mindezt, sajnálom.
- Hé, én voltam az, aki megkérdezte – emlékeztet kedvesen. – Még több borunk van, ha szeretnél még – mosolya kedves és játékos.
- Biztosan többre lesz szükségem – mosolyodom el. – Sokszor előfordul ez veled? Hogy félrészeg emberek nyafognak a kapcsolatukról?
- Nem, igazából általában gazdag öregemberek panaszkodnak, hogy a steakjük nem közepesen átsült – kuncog fel.
- Mint a férfi az asztalomnál, aki piros nyakkendőben van. Az egy bunkó – mutatok Maxre.
- Igen, az, nem bántásból, de bárki, aki visszaküld egy salátát, mert túl sok rajta az olívabogyó, alapból bunkó – mindketten felnevetünk, én pedig eltakarom a számat a kézfejemmel.
- Pontosan! Még túl komoly is, mintha ilyen hatalmas beszédet tartott volna nekünk az érveléséről és az olívabogyókról utána – mélyítem el a hangomat, hogy megpróbáljam leutánozni a goromba férfiét. – „Ha túl sok olívabogyó van benne, a savanyú íz elveszi a jégsalátáét” – gúnyolódok, mire Robert hisztérikus röhögésben tör ki. Nevetése megduplázódik, kezei a térdein vannak, miközben felnéz.
- „Kaphatnék négyet? A három egyszerűen nem, az öt pedig túl sok, nem illik az ízhez” – feleli, hangja sokkal jobban hasonlít Maxéhez, mint az enyém.
Hasam fáj a nevetéstől, amikor az ajtó kinyílik, Robert és én mindketten abbahagyjuk a nevetést, majd Harry felé nézünk, aki az ajtóban áll. Egyenesen állok fel, kisimítva az öltönyömet. Nem tehetek róla, de úgy érzem, mintha valami rosszat tettem volna, még akkor is, ha tudom, hogy nem.
- Félbeszakítottam valamit? – szólal meg Harry nyers hangon, követelve az összes figyelmet.
- Igen – válaszolom, hangom olyan tisztán jön ki, mint amilyennek reméltem. Légzésem még mindig ingatag a sok nevetéstől Maxen és azokon a rohadt olívabogyókon, a fejem úszik a bortól, a szívem pedig fáj Harry miatt.
- Úgy tűnik – néz Harry Robertre. Robert arcán egy mosoly van, szemeiben humor ég, miközben Harry megpróbálja megfélemlíteni őt, de Robert nem inog meg, még csak nem is pislog.
- Mit akarsz? – kérdezem Harrytől, amikor a hozzám fordul, szája egy kemény vonallá préselődik.
-Menj be – követeli, mire megrázom a fejemet. – Louis, ne játszd ezeket a játékokat velem, menjünk – nyúl a karomért, de én elrántom.
- Azt mondtam, nem – állok ki a véleményem mellett, Harry bosszúsága pedig megnő. – Te menj vissza, biztos vagyok benne, hogy a barátod hiányol – sziszegem, mire összeszűkülnek a szemei.
- Neked – néz Harry vissza Robertre – neked kellene annak lennie, aki bemegy, az italainkat újra kell tölteni – csettint az ujjaival a lehető legsértőbb módon.
- Igazából én végeztem, de biztos vagyok benne, hogy el tudsz varázsolni valaki mást, hogy csinálja meg – von vállat a szőke. Figyelem Harry hozzáállását megbicsaklani egy pillanatra, nem szokott hozzá ahhoz, hogy visszabeszélnek neki, főleg nem idegenek.
- Oké, hadd fogalmazzam ezt meg újra… – lép felé Harry. – Húzz a picsába Louis közeléből, menj be és kurvára csinálj valamit, mielőtt megfoglak a nevetséges gallérodnál fogva és ahhoz a párkányhoz verem a fejedet – fenyegetőzik.
- Harry! – szidom őt le, kettejük közép lépve.
- Rajta, de tudnod kellene, hogy ez egy nagyon kis város – feleli Robert Harrynek. – Apám a seriff, nagyapám a bíró, szóval ha élni akarsz a lehetőséggel, hogy beverd a fejemet, hajrá – von vállat Robert, nem befolyásoltan Harry gyilkos nézésétől. Az én szám tátva van, és úgy tűnik, nem tudom becsukni.
Úgy látszik, Harry magában mérlegeli a lehetőségeit, ahogy oda-visszanéz Robert, én és az étterem belseje között.
- Menjünk – mondja nekem ismét.
- Én nem megyek – felelem hátrálva, miközben Harry felém lép. – Adnál nekünk egy percet, kérlek? – fordulok Roberthez, mire ő lassan bólint, megajándékozza Harryt egy utolsó haragos pillantással, aztán visszasétál bentre.
- Akkor mi van, megdugod a pincért most? – fintorog, én pedig még jobban hátra lépek, megparancsolva magamnak, hogy ne törjek meg nézése alatt.
- Egyszerűen csak abbahagynád már? Mindketten tudjuk, hogyan fog ez menni, te tovább sértegetsz engem, én elsétálok, te utánam jössz és elmondod, hogy nem leszel többet goromba, visszamegyünk a kabinba és együtt alszunk – forgatom a szemeimet, Harry meg teljesen elveszettnek néz ki.
A szokásos Harry-módján gyorsan összeszedi magát, majd hátra veti a fejét nevetve.
- Hamis – lép az ajtó felé. – Nem fogom ezt csinálni, úgy tűnik, elfelejtetted, hogyan megy ez igazából, kiakadsz valamin, amit én mondok, elsétálsz, én meg csak azért megyek utánad, hogy megdughassalak, mindig megengeded – elszörnyedve esik le az állam, kezeim pedig a gyomromhoz vándorolnak, hogy egyben tartsam a testemen hasító szavai után.
- Miért? – zihálom, sehol sincs már hideg levegő, ahogy megpróbálok hozzájutni.
- Nem tudom, mert nem tudsz távol maradni. Valószínűleg mert én jobban duglak meg, mint bárki más – hangja vágó, míg én még mindig küzdök, hogy levegőt vegyek.
- Miért most? – javítom ki korábbi kérdésemet. – Úgy értettem, miért csinálod ezt most? Azért van, mert nem fogok veled menni Angliába?
- Igen és nem.
- Nem fogom feladni Seattle-t érted, ezért nekem támadsz? – szemeim égnek, de nem fogok sírni. – Te felbukkansz vele – mutatok Logan felé, aki az étteremben van az asztalnál. – És mindezeket az utálatos dolgokat mondod nekem, azt hittem, már túl vagyunk ezen. Mi történt azzal, hogy nem vagy képes nélkülem élni? Mi történt azzal, hogy megpróbálsz minden tőled telhetőt, hogy úgy bánj velem, ahogy kellene?
Harry elnéz tőlem, és egy pillanatra, egy alig felismerhető pillanatra érzelmet látok utálatos nézése mögött.
- Van egy nagy különbség aközött, hogy nem vagy képes valaki nélkül élni, és hogy szereted is őt – feleli, majd elsétál, elvéve magával az iránta érzett tiszteletem maradékát.