Chapter 222

Helló! 😊

Elég borongós időben jelentkezem ezzel a... szintén borongós résszel. Érdekesen alakulnak itt a dolgok, ennyit elmondhatok, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd ti. Ó, és Harry szemszögében van egy iszonyat édes rész, amikor a gondolatait olvashatjuk, szerintem azon mindenki el fog olvadni 😍 Jaj, és kommentben párszor írtam már, hogy ez egy nagyon hosszú éjszaka lesz, szóval készüljetek fel mindenre... Többet nem árulok el, nem akarok semmit előre lelőni 😀 Köszönöm a sok-sok kattintást, és köszöntöm köreinkben az új olvasókat! 💞 Egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 222

 
Louis szemszöge
- Szóval lényegében ez az életem története – vigyorodik el Robert. Mosolya meleg és őszinte, majdnem gyerekes, de a legkedvesebb módon.
- Ez… érdekes volt – nyúlok a borosüvegért az asztalon, majd felemelem, hogy megtöltsem a poharamat. Semmi sem jön ki belőle.
- Hazudós – ugrat, én pedig a bor által kiváltott kuncogásban török ki.
Az élettörténete rövid és édes volt. Nem igazán egyszerű, nem izgalmas, csak normális. Mindkét szülőjével nőtt fel, az anyukája tanár, az apukája a seriff. Miután lediplomázott a főiskolán két városnyival arrébb, úgy döntött, hogy az orvosira megy. Csak azért dolgozik most itt, mert várólistán van, hogy bejusson az orvosi programba a Washingtoni Egyetemen, ezért, és mert elég jól keres azzal, hogy a környék legdrágább éttermében dolgozik.
- A WSU-ra kellett volna menned helyette – mondom neki, mire megrázza a fejét. Feláll az asztaltól, aztán mutatóujját a levegőbe emeli, hogy megállítsa a beszélgetésünket. Én visszaülök a széken, míg várok rá, hogy visszatérjen, fejemet a fa széken pihentetem és felnézek a plafonra. A plafon ezen a kis részen felhőkkel, kastélyokkal és kerubokkal van megfestve. A kép pontosan felettem egy lány, aki alszik, rózsaszín foltos arcú, szőke göndör hajú a feje tetején. Kis fehér szárnyai majdnem laposak álmában. Mellette egy fiú van, feltételezem legalábbis, a lányt bámulja, figyelve őt fekete szárnyaival széttárva maga mögött. Harry.
- Kizárt, még ha akarnám, akkor se ajánlanák fel azt a programot, ami nekem kell. Plusz az orvosi program a fő kampusz része Seattle-ben, a WSU-n a Seattle-i kampuszod sokkal kisebb – tér vissza Robert egy új üveg borral a kezeiben.
- Voltál már ott? A kampuszon? – kérdezem tőle, mohón, hogy többet tudjak meg az új helyemről. Még mohóbb vagyok, hogy ne bámuljam már a hátborzongató képeket a babaangyalokról a plafonon.
- Igen, csak egyszer, kicsi, de szép.
- Hétfőn kellene ott lennem, és nincs hol laknom – nevetek fel. Tudom, hogy a rossz tervezésemnek nem kellene viccesnek lennie, de most olyan érzés.
- Most hétfőn? Úgy, hogy ma csütörtök van és pár nap múlva hétfő?
- Aha – bólintok.
- Mi van a kollégiummal? – ajánlja. Soha nem futott át az agyamon, hogy kollégiumban lakjak, még egyszer sem. Azt feltételeztem, vagyis reméltem, hogy Harry elkísér, így nem került a figyelmembe az, hogy kollégiumban éljek.
- Nem akarok a kampuszon lakni, főleg most, hogy tudom, milyen egyedül élni.
- Igaz, amint megízleled a szabadságot, nincs visszaút.
- Annyira igaz, ha Harry eljönne Seattle-be… – megállítom magamat. – Mindegy.
- Szóval azt terveztétek, hogy megpróbáljátok a távkapcsolat-dolgot?
- Nem, az soha nem működne. A közeli kapcsolat-dolog sem megy nekünk – elkezd fájni a mellkasom. Témát kell váltanom, mielőtt egy pityergő káoszként végzem. Pityergő, milyen furcsa szó. – Pityergő – ismétlem meg, miközben megcsípem a nagy- és mutatóujjammal az ajkamat.
- Szórakoztatod magadat? – mosolyodik el Robin, mire bólintok, még mindig nevetve. – Meg kell mondanom, most érzem magam a legjobban a munkában már egy ideje.
- Én is – értek egyet. – Vagyis, ha itt dolgoznék – egyáltalán nem beszélek értelmesen. – Nem iszom gyakran, vagyis most többször, mint azt valaha is tettem korábban, de nem elégszer ahhoz, hogy toleráljam, szóval részeg leszek e-lég gyorsan – éneklem, felemelve a poharamat az arcom elé.
- Én ugyanígy vagyok, nem igazán iszom, de amikor egy gyönyörű embernek rossz estéje van, kivételt teszek – bókol, aztán szörnyen elpirul. – Csak úgy értettem, hogy… ahh – eltakarja az arcát kezeivel. – Úgy tűnik, nincs irányításom a közeledben.
Átnyúlok az asztalon, majd leeresztem kezeit az arcától, ő megrándul kissé, és amikor felnéz rám, kék szemei annyira tiszták.
- Olyan, mintha meg tudnám mondani, mit gondolsz – felelem hangosan gondolkodás nélkül.
- Talán meg is tudod – suttogja válaszként, majd nyelvét kinyújtja, hogy megnyalja ajkait.
Tudom, hogy meg akar csókolni engem, le tudom olvasni az arcáról. Látom azt az őszinte szemeiben. Harry szemei olyan óvatosak mindig, küzdenem kell, hogy képes legyek olvasni őt, és még akkor se leszek soha annyira képes, mint ahogy akarom, ahogy kell. Közelebb hajolok Roberthez, a kis asztal még mindig köztünk van, ahogy ő is ugyanezt teszi.
- Ha nem szeretném őt annyira, megcsókolnálak – mondom csendesen, nem visszahúzódva, de közelebb sem mozdulva. Amennyire részeg vagyok és mérges Harryre, nem tudom megtenni. Nem tudom megcsókolni őt. Meg akarom tenni, de képtelen vagyok rá.
Szája bal sarka egy ferde mosolyba húzódik, aztán megszólal.
- És ha nem tudnám, mennyire szereted őt, hagynám.
- Oké – nem vagyok biztos benne, hogy mit mondjak, és részeg vagyok és zavarban vagyok, és nem tudom, hogyan viselkedjek mással, aki nem Harry és Zayn, de egy módon ők ketten hasonlítanak. Robert nem hasonlít senkihez, akivel valaha is találkoztam. Kivéve Liamet. Liam édes és kedves, az agyam pedig száguldozik attól, hogy majdnem megcsókoltam valakit, aki nem Harry. – Sajnálom – ülök vissza a székre, és Robert is ugyanezt teszi.
- Nem kell, inkább ne csókolj meg, minthogy megcsókolj és megbánd.
- Fura vagy – mondom neki. Bárcsak másik szót használtam volna, de most már túl késő. – Jó értelemben – javítom ki magamat.
- Ahogy te is – kuncog fel. – Azt hittem, valami sznob, gazdag srác vagy, akinek semmi személyisége nincs.
- Nos, biztosan nem vagyok gazdag – nevetek fel.
- Vagy sznob – teszi hozzá ő.
- A személyiségem nem túl rossz – szólok vissza.
- Megteszi – ugrat egy mosollyal.
- Szörnyen kedves vagy.
- Miért ne lennék?
- Nem tudom – heccelődünk oda-vissza. – Bocs, tudom, hogy idiótának hangzom.
Zavartnak néz ki egy pillanatra, mielőtt megszólal.
- Nem hangzol idiótának. Nem kell folyton bocsánatot kérned.
- Mire gondolsz? – kérdezem. Homályosan tudatában vagyok annak, hogy szétszedtem a styrofoam pohár szélét, kis fehér szemétdarabkák vannak előttem az asztalon.
- Folyamatosan bocsánatot kérsz mindenért, amit mondasz, már legalább tízszer kértél bocsánatot az elmúlt egy órában. Semmi rosszat nem tettél, szóval semmiért sem kell bocsánatot kérned – zavarban vagyok szavaitól, de a szemei annyira kedvesek, hangjában pedig egy szeletnyi bosszúság vagy ítélet sincs.
- Sajnálom – mondom újra. – Látod! Nem tudom, miért csinálom ezt – simítok egy laza hajtincset a fülem mögé.
- Kitalálhatnám, de nem fogom. Csak tudd, hogy nem kellene ezt tenned – jelenti ki egyszerűen.
Veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Pihentető úgy beszélgetni valakivel, hogy nem kell aggódnom amiatt, hogy felzaklatom őt egész végig.
- Egyébként mesélj nekem többet az új gyakornoki állásodról Seattle-ben – feleli Robert, én pedig hálás vagyok a témaváltásért.

Harry szemszöge
- Hová mész? – szól utánam Karen, miközben visszamegyek a lépcsőn és elsétálok mellette.
- Mit gondolsz, hová megyek? – kérdezem, a levegőbe dobva a kezeimet frusztrációmban.
- Nem akarok közbeszólni, Harry, de nem gondolod, hogy hagynod kellene őt… most az egyszer? Tényleg nem akarlak felzaklatni, de nem hiszem, hogy bármi jó fog kijönni abból, ha odamész és jelenetet rendezel Louis-val. Tudom, hogy látni akarod őt, de…
- Te semmit sem tudsz – csattanok fel, elcsendesítve apám feleségét.
- Sajnálom, Harry, de szerintem hagynod kellene őt ma este.
- Miért? Hogy kurvára megcsalhasson? Valószínűleg máris rámozdult – frusztrált ujjak túrnak bele a hajamba. Louis már ivott két pohárral, két és fél pohárral, hogy pontos legyek, a vacsoránál, és az Úr tudja, hogy Louis nem bírja az alkoholt.
- Ha ezt gondolod róla… – kezdi el Karen, de megállítja magát. – Mindegy, akkor csináld – néz Max feleségére, mielőtt felsétálnak a veranda lépcsőjén. – Légy óvatos, drága – kényszerít ki nekem egy mosolyt, aztán megigazítja térdig érő szoknyáját.
- Ja… – folytatom az eredeti tervemet, miszerint elmegyek az étterembe. Ki fogom vonszolni Louis-t onnan, nem szó szerint persze, de velem fog jönni. Ez az egész dolog baromság, minden abból indult, hogy elfelejtettem egy kibaszott óvszert feltenni. Ezzel kezdődött ez az egész spirálozó zűrzavar, amiben benne vagyunk. Felhívhattam volna Sandrát és visszakozhattam volna az lakás szarság miatt, vagy találhattam volna másik lakást Louis-nak, ahol lakhat… az sem működött volna. Seattle nem történhet meg. Hosszabb ideig tart meggyőzni Louis-t, mint képzeltem, és most már ez az egész még komplikáltabb.
Még mindig eléggé le vagyok sokkolva, hogy nem szállt ki az autóból Karennel és Logan anyjával, akármi is a neve. Biztos voltam benne, hogy feldúlt lesz és kész arra, hogy beszéljen velem. Ez a pincér befolyása rajta, mi másért maradna ott ahelyett, hogy eljönne velem?
Össze kell szednem a gondolataimat egy percre, így megállok és leülök az egyik hatalmas kőre, ami a kertet díszíti. Talán bemennem oda nem a legjobb ötlet. Talán rá kellene vennem Liamet, hogy menjen be és hozza ki Louis-t. Sokkal jobban hallgat Liamre, mint rám. Szitkozódom hülye ötletem miatt, mert tudom, hogy nem egyezne bele. Az anyja oldalára állna, és azt mondaná nekem, hogy hagyjam Louis-t békén.
De nem tehetem. Az, hogy húsz perce ezen a rohadt hideg kövön ülök, rosszabbá tette a helyzetet, nem jobbá. Csak arra tudok gondolni, ahogy Louis visszalépett tőlem a peronon, és hogy milyen gondtalanul nevetett a pincérrel.
Mit fogok mondani Louis-nak? A pincér annak a fajta seggfejnek tűnik, aki nem engedi majd, hogy megpróbáljam Louis-t rávenni a távozásra. Nem kell megütnöm a srácot, ha eleget kiabálok, Louis veszekedés nélkül velem fog jönni. Remélem. Eddig nem azt csinálta, amit előre megjósoltam.
Ez az egész annyira gyerekes, a viselkedésem, az, hogy manipulálom az érzéseit. Tudom ezt, csak azt nem tudom, hogy mit tegyek ezzel kapcsolatban. Szeretem őt, baszki, tényleg szeretem azt a fiút, de kezdek kifutni azokból a módszerekből, hogy közel tartsam őt magamhoz.
Valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
Logan szavai játszódnak le a fejemben, mint egy törött felvétel, miközben elérem a kocsifelhajtó végét. Rohadt hideg van kint most már, és ez a hülye ing, túl vékony. Louis nem hozott magával kabátot a vacsorára, és fázni fog. Valószínűleg vinnem kellene neki egyet, mielőtt felbukkanok és kényszerítem arra, hogy eljöjjön. Mi van, ha a pincér felajánlja Louis-nak a kabátját? Féltékenység áraszt el, kezem pedig ökölbe szorul a gondolatra.
Valójában úgy tűnik, mintha csapdába ejtetted volna és ezért nem hagy el, nem azért, mert szeret téged, hanem mert azt érezteted vele, hogy nem tud nélküled lenni.
Kibaszott Louis 2 és az ő hülye pszichoterápiája. Nem is tudja, hogy miről beszél. Louis szeret engem. Látom a kék szemeiben minden egyes alkalommal, amikor rám néz, érzem az ujjbegyein, ahogy átrajzolja a tintákat a bőrömön, érzem, amikor az ajkai megérintik az enyéimet. Ismerem a különbséget a szerelem és a csapdába esés között.
Lenyelem az enyhe pánikot, ami ismét fenyeget, Louis szeret. Tényleg. Louis szeret engem. Ha nem, nem tudom, hogyan kezeljem ezt. Nem tudnám. Nem tudnék nélküle élni, nem azért, mert nem szeretem őt, hanem mert szükségem van rá. Szükségem van rá, hogy szeressen engem, és hogy ott legyen nekem. Soha nem engedtem senkinek, hogy olyan közel kerüljön hozzám, mint ő került, ő az egyetlen ember, akiről tudom, hogy mindig feltétel nélkül szeretni fog. Még anyának is elege van a szarságaimból néha, de Louis mindig megbocsát nekem, és nem számít, mit teszek, ő mindig ott van nekem, amikor szükségem van rá. Ez a makacs, bosszantó, hajthatatlan fiú az egész világom.
- Mit csinálsz itt, lopakodsz?
- Kurvára viccelned kell velem – nyögök fel, aztán megfordulva Rileyt látom meg lesétálni Max kocsifelhajtójáról. Jobban kell figyelnem, észre sem vettem, hogy felém jön.
- Te vagy az, aki itt kint lopakodik a rohadt kocsifeljárón – szól vissza.
- Hol van Logan?
- Nem a te dolgod, hol van Louis? – vigyorogja. Logan biztosan mesélt neki a veszekedésünkről. Bájos.
- Nem a te dolgod, miért vagy idekint? – Rileynak nyilván hozzáállási problémája van.
- És te?
- Muszáj ilyen ribancnak lenned?
- Igen, tulajdonképpen muszáj – bólint.
Azt gondoltam, hogy leszedi a fejemet, amiért ribancnak hívtam, de úgy tűnik, nem bánja, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy az. – És azért vagyok idekint, mert Logan az előbb aludt el, és az apja, az apád és a különc, hülye testvéred között kész vagyok rá, hogy hányjak.
- Szóval mi, a sötétben fogsz sétálgatni február közepén?
- Igen, van rajtam kabát – húzza meg a kabátja alját, hogy bebizonyítsa igazát. – Megkeresem azt a bárt, ami mellett elhajtottam, miközben idejöttem.
- Akkor miért nem vezetsz?
- Úgy nézek ki, mint valaki, aki az egész hétvégéjét börtönben akarja tölteni? – nevet ki elsétálva mellettem. – Te hová mész? – néz vissza, de nem hagyja abba a sétálást.
- Hogy elhozzam Louis-t, együtt lóg… mindegy – elegem van abból, hogy elmondjam az embereknek a kibaszott dolgomat.
- Egy seggfej vagy, amiért nem mondtad el neki, hogy Logan kapcsolatban van.
- Persze, hogy elmondta neked – vágok mogorva arcot.
- Mindent elmond nekem. Ez egy nagy fasz lépés volt.
- Ez egy hosszú történet.
- Nem költözöl Seattle-be Louis-val, és most valószínűleg leszopja azt a szőke srácot a mosdó… – dobja át a haját a vállán.
- Fogd be a szádat. Most – lépek felé, düh forrong az ereimben. – Kurvára ne merészelj ilyen szarságokat mondani nekem – emlékeznem kell arra, hogy még ha olyan szája is van, mint nekem, ő még mindig egy nő, és nem vihetem ezt túl messzire.
- Nem tetszik, ugye? Akkor az lesz a legjobb, ha emlékszel erre legközelebb, amikor valami szarkasztikus, hülye megjegyzést teszel a kibaszott pasimra.
Légzésem akadozik, mély és nincs irányítás alatt. Nem tudok nem arra gondolni, hogy Louis telt ajkai megérintik a srácot. Újra meghúzom a hajamat, aztán körbe fordulok.
- Az őrületbe kerget, ugye? Hogy Louis vele van?
- Tényleg abba kell hagynod a gúnyolódást velem – figyelmeztetem őt, mire vállat von.
- Tudom, hogy igen. Valószínűleg nem kellett volna azt mondanom, de fasz voltál először, emlékszel? – nem válaszolok neki, Riley pedig folytatja. – Kössünk fegyverszünetet. Fizetek neked egy italt, te meg kisírhatod magad Louis miatt, míg én eldicsekedek, hogy Logan milyen jó a nyelvével – rántja meg az ingem ujját és megpróbál áthúzni az úton. Látom innen a béna, színes lámpafényt a kis bár ón tetején.
- El kell hoznom Louis-t – rántom el tőle a karomat.
- Egy ital, és elmegyek veled, hogy kivonszold őt – Riley szavai leutánozzák néhány perccel ezelőtti gondolataimat.
- Miért? Miért akarsz velem lógni? – létesítek vele szemkontaktust, mire ismét megvonja a vállát.
- Nem igazán akarok, de unatkozom, te meg itt vagy kint. Ezen kívül úgy tűnik, Logan törődik veled valamilyen oknál fogva, amit én nem értek – mozgatja a szemét fel-le a testemen. – Tényleg nem értem, de kedvel téged, mint barát – a lány annyira kihangsúlyozza a barát szót, amennyire csak lehet. – Szóval ja, el akarom kápráztatni őt azzal, hogy azt tettetem, érdekel a kudarcra ítélt kapcsolatod.
- Kudarcra ítélt? – kezdem el követni őt az úton.
- Az összes szarság közül, amit az előbb mondtam, te azt választottad ki, hogy arra teszel megjegyzést? – rázza meg a fejét. – Rosszabb vagy, mint én – nevet fel, én pedig csendben maradok.
Hogy gondolhatja, hogy kudarcra vagyunk ítélve, amikor nem is ismer engem, nem ismer minket? Nem vagyunk kudarcra ítélve. Tudom, hogy nem vagyunk. Én átkozott vagyok, de Louis nem. Meg fog menteni engem, mindig megteszi. Nem lehetünk kudarcra ítélve.
- Jössz? – vág közbe Riley.
- Igen, egy ital, aztán elhozzuk Louis-t – egy italt sem kellene innom, de van egy olyan érzésem, hogy egy pokoli éjszaka van előttem. Egy ital nem fog fájni.
A bosszantó lány újra megfogja az ingemet, majd végigvezet az úton. Túlságosan lefoglal a gondolkodás, hogy mit fogok mondani Louis-nak, hogy ellökjem magamtól.