Chapter 224

Helló! 😊

Már hoztam is a fejezetet, kíváncsi vagyok, mit fogtok gondolni róla. Merthogy ebben aztán van minden, játékosság, szexiség és veszekedés is természetesen, úgyhogy minden jóból kapunk most. Valahol a közepe táján írtam zárójelbe egy kis megjegyzést, hogy mi volt pontosan az eredetiben (Harry+Tessa), úgy érthetőbb lesz szerintem az a szituáció. Más fontos mondanivalóm azt hiszem, nincs, találkozunk egy hét múlva.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 224

 
Harry szemszöge
- A fenébe, nem gondoltam, hogy tényleg megcsinálja! – kiabálja Riley, felnézve Louis-ra, aki előtte áll a pulton.
Én sem gondoltam volna, azonban úgy tűnik, hajthatatlan abban, hogy feldühítsen ma este.
- Elég vad gyerek – gúnyolódik Riley.
- Nem, nem az – ellenkezek csendesen. Louis úgy néz ki, hogy eléggé zavarban van, nyilvánvalóan utólag kritizálva ösztönös döntését, miszerint menjen fel a pultra. – Lesegítem őt onnan – kezdem el felemelni a kezemet, de Riley lenyomja azt.
- Hagyd, hadd csinálja – feleli, én pedig ismét Louis-ra nézek.
A nő, aki az italainkat készítette, Lou-hoz beszél, de nem értem, hogy mit mond. Ez tiszta baromság, hogy egy pulton táncoljon egy rohadt szoros öltönyben. Odapillantok mindkét végére a sornak, és megjegyzem a két visszataszító férfit a másik oldalon, egyikük sem nézi Louis-t. Még.
Louis a nőt figyeli maga mellett, szemöldökét összehúzta koncentrációjában, teljes ellentéte a hirtelen szükségének, hogy „vad” legyen. Követi a nő mozdulatait, és kirúgja az egyik lábát, aztán a másikat, amit egy gyors csípőmozdulat követ.
- Ülj le és élvezd a show-t – feleli Riley mellettem egy ital felett szürcsölve.
Részeg vagyok, túl részeg, de az agyam tiszta, miközben figyelem Louis-t, ahogy elkezd mozogni, tényleg kibaszottul mozogni. Kezeit a csípőjére teszi, és végre elmosolyodik, nem látszódik már rajta az, hogy majdnem mindenkire figyel a bárban. Tekintete találkozik az enyémmel, mire hirtelen ügyetlenkedik a mozdulatokkal, mielőtt összeszedi magát és szemeit a bár végéhez irányítja.
- Dögös, nem? – mosolyodik el Riley mellettem, miközben ajkaihoz teszi a poharát.
Igen, nyilvánvalóan az, hogy figyelem Louis-t a pulton táncolni, pokolian dögös, de dühítő is és váratlan. Nem tudom, mit gondoljak, és az első gondolat, ami eszembe jutott az az, hogy baszki, ez dögös. Tudom, hogy nem kellene annyira elmerülnöm ebben, bosszúsnak kellene lennem rá, amiért folyton szükségét érzi, hogy dacoljon velem, de nem tudok tisztán gondolkozni, amikor Louis előttem táncol.
Ahogy a nadrágja szorosan néz ki a lábain, ahogy nevetve hátra hajtja a fejét, miközben megpróbálja tartani a lépést a nővel mellette. Imádom így látni őt, ilyen gondtalanul. Nem túl gyakran látom őt így nevetni. Egy vékony réteg izzadság jelent meg az arcán, amitől csillog a világítás alatt. Én kellemetlenül mozgolódom, majd a nevetséges inget, amit viselek, lehúzom elől, hogy eltakarja a cipzáramat.
- Uh, oh – szólal meg Logan barátnője.
- Mi van? – szakadok ki révületemből, aztán követem a szemeit a pulton végig. A két férfi a pult végén Louis bámulja, úgy értem, az ő kibaszott kidülledő szemeik rosszabbak, mint az én kibaszott farkam most. Elég ebből a szarságból.
- Nyugi, mindjárt vége a számnak… – mondja Riley, miközben lehalkul a zene.

Louis szemszöge- Látod, senki nem vette észre, hogy szar táncos vagy! – nevet fel Riley, én pedig leülök a hűvös pultra, hogy lesegítsem magamat.
Harry keze az enyémért nyúl, hogy segítsen nekem, amin meglepődöm. Abból ahogy a homlokát ráncolta és duzzogott egész végig, míg én táncoltam, azt gondoltam, kiabálni fog mostanra. Vagy ami rosszabb, félig azt vártam tőle, hogy felmászik és lehúz a pultról.
- Igazából annyira szórakoztató volt! – kiáltom megint, amikor véget ér a zene. – Mindig – nevetek fel, aztán leugrok a pultról. Harry karjai védekezően körülölelnek, amíg nem állok elég stabilan, hogy elhúzódjon.
- Legközelebb neked kellene felmenned! – mondom Harry fülébe, mire megrázza a fejét.
- Nem.
- Ne duzzogj, nem aranyos – nyúlok felé, hogy megérintsem az arcát. De aranyos, ahogy az alsó ajka kiáll. Szemei felragyognak az érintkezésen, pulzusom felgyorsul. Máris belőve érzem magam az adrenalintól, ami a pulton táncolásból ered, amelyről soha életemben nem gondoltam volna, hogy meg fogok tenni. Amennyire szórakoztató volt, tudom, hogy soha nem fogok újra ilyet csinálni.
Harry leül a bárszékre, én pedig ott maradok állva közte és Riley között, az üres székem mellett.
- Imádod – mosolyodik el Harry, ujjaim még mindig az ajkánál vannak.
- Az ajkaidat? – vigyorodom el, mire megrázza a fejét. Játékos, mégis nagyon komoly egyszerre, ez pedig részegítő, Harry részegítő, én meg nagyon részeg vagyok.
- Nem, feldühíteni engem. Imádsz feldühíteni engem – hangja száraz.
- Nem, csak túl könnyű téged feldühíteni.
- Egy pulton táncoltál egy teremben, ami tele van emberekkel, ez nyilvánvalóan feldühít, Louis. Szerencséd van, hogy nem húztalak le onnan, vettelek a vállamra, és vittelek ki erről a helyről – arca csak néhány centire van az enyémtől, lehelete pedig menta és whisky kombinációjából áll.
- A válladra, nem a térdedre? – ugratom, majd a szemeibe nézek, teljesen hatástalanítva őt.
- M… Mi? – dadogja, mire felnevetek, mielőtt Rileyhoz fordulok.
- Ne hagyd, hogy meghülyítsen, imádta ezt a szart – suttogja nekem, én meg bólintok.
A gyomrom összeszorul annak a gondolatára, hogy Harry figyelt engem, de az agyam megpróbálja legyőzni piszkos gondolataimat. Füstölögnöm kellene, figyelmen kívül kellene hagynom őt, vagy kiabálnom vele, amiért szabotálta Seattle-t, megint, vagy a bántó szavakért, amiket nekem mondott, de majdhogynem lehetetlen mérgesnek lennem rá, amikor ennyire részeg vagyok.
Megengedem magamnak, hogy azt tettessem, ezekből semmi sem történt meg, legalábbis átmenetileg, és elképzelem, hogy Harry és én egy normális pár vagyunk, akik megisznak valamit egy baráttal. Nincsenek hazugságok, nincsenek drámai veszekedések, csak szórakozás és asztalon táncolás.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg ezt csináltam! – mondom mindkettejüknek.
- Én sem – morogja Harry.
- Nem fogom még egyszer megtenni, az biztos – törlöm meg a homlokomat a kezemmel. Leizzadtam és meleg van a kis bárban, a levegő tömény és levegő kell.
- Mi a baj? – kérdezi Harry.
- Semmi, meleg van – legyezem magamat a kezemmel, ő pedig bólint egyszer.
- Akkor menjünk, mielőtt elájulsz.
- Nem, maradni akarok még. Annyira szórakozom, vagyis annyira jól szórakozom.
- Egy értelmes mondatot sem tudsz összerakni.
- És? Lehet, hogy nem akarok. Vagy ellazulsz, vagy elmehetsz.
- Te… – kezdi el, mire eltakarom a száját a tenyeremmel.
- Shh… most az egyszer csak shh. Szórakozzunk – használom a másik kezemet, hogy ismét megérintsem a combját, ezúttal megszorítva.
- Rendben – feleli a kezembe, én felfedem a száját, de kezemet centiméterekre tartom onnan csak, így eltakarhatom újra, ha szükséges. – Nincs több táncolás a pulton – próbál meg tárgyalni.
- Rendben, nincs több duzzogás vagy homlokráncolás – szólok vissza, Harry elmosolyodik.
- Rendben.
- Ne mondd már azt, hogy rendben – harapok vissza egy vigyort.
- Rendben.
- Bosszantószerű vagy.
- Bosszantószerű? Mit mondana az irodalomtanárod? – Harry szemei mélyzöld színű, humorral égőek, pirossal összespriccelve az italtól.
- Vicces vagy néha – hajolok hozzá. Karjait a derekam köré fonja, lábai közé húzva engem.
- Néha? – csókolja meg a homlokomat, én pedig ellazulok fogásában.
- Aha, csak néha.
Harry felkuncog, és nem enged el. Nem hiszem, hogy azt akarom, tegye is meg, tudom, hogy kellene, de mégsem. Részeg és játékos, a szervezetemben lévő alkoholtól meg elvesztettem szem elől a józan eszemet, mint mindig.
- Nézzetek csak magatokra, hogy kijöttök egymással – tartja fel felénk a kezét Riley.
- Ő annyira idegesítő – fújtatja Harry.
- Ikrek – nevetek fel, mire megrázza rám a fejét.

…

- Utolsó! – kiáltja az új barátom a bár végéből.
Az elmúlt órában megtudtam, hogy a neve Cami, majdnem ötven éves és decemberben született meg az első unokája. Az arcomba tolta a képeket, mint ahogy azt minden nagymama teszi, én megdicsértem, elmondva, milyen szép a gyerek. Harry alig pillantott a képekre, helyette valamit elkezdett motyogni a trollokról, így gyorsan elvettem tőle a képet, mielőtt a nő meghallotta volna.
- Még egy és teljesen kész vagyok – inogok meg egyik oldalról a másikra.
- Nem tudom, hogy nem dőltél még ki! – feleli Riley. Én tudom, Harry vette el az italaimat már egy ideje és ő itta meg őket.
- Te mindenkinél többet ittál, valószínűleg többet, mint ő – mosom össze a szavakat, rámutatva a pult végében lévő férfire, aki szó szerint kidőlt, feje a pulton pihen. – Bárcsak Logan is eljött volna velünk – mondom, mire Harry összeráncolja az orrát.
- Azt hittem, utálod őt?
Riley meg felkapja a fejét felém nézve.
- Nem utálom őt – javítom ki Harryt. – Nem kedveltem őt, amikor megpróbáltál féltékennyé tenni engem azzal, hogy vele lógtál.
Riley megfeszül, Harryre nézve mellettem.
- Mi van?
A francba.
- Ne hátrálj meg most már – erőlteti a lány. Csapdába estem és részeg vagyok és fogalmam sincs, mi a fenét mondjak. Nem akarom feldühíteni őt, az biztos.
- Nincs semmi, fasz voltam és nem mondtam el Louis-nak, hogy Logan kapcsolatban van. Ezt már tudod – feleli neki Harry.
- Ó, akkor oké – lazulnak el a vállai. Jézusom, éppen olyan, mint Harry.
- Látod, semmi sem történt, szóval nyugi – mondja neki Harry.
- Nyugodt vagyok, hidd el – gügyögi Riley, aztán egy kicsivel közelebb húzza a székét az enyémhez. – Nincs semmi rossz egy kis féltékenységgel, igaz? Meg akarsz csókolni engem, Louis? – kérdezi, mire elkezd bizseregni a fejem.
- Mi? – tátom el a számat drámaian.
- Riley, mi a… – szólal meg Harry, de a lány félbeszakítja őt.
- Csak feltettem egy kérdést, meg akarsz csókolni?
- Nem.
- De azért elgondolkoztál rajta?
Akár részeg vagyok, akár nem, érzem, ahogy teljesen zavarba jövök.
- Én…
- Elkezded és már sokkal könnyebb lesz, őszintén (eredetiben: csókolózott-e már lánnyal Tessa). Nagyon puha vagyok – teszi a kezét a karomra. Harry odanyúl és elhúzza kezét a bőrömtől. – Pontosan tudnám, mit akarsz… És hol akarod.
- Elég – morogja Harry. Én elhúzom a karomat, Riley meg felnevet.
- Sajnálom! – nevetése majdnem irányíthatatlan. – Nem tudtam ellenállni. Ő kezdte – int Harry felé. – Figyelmeztettelek korábban, hogy ne szórakozz velem – rendkívül megkönnyebbültem, hogy csak ki akarta hozni a sodrából Harryt.
Egy kuncogás szökik ki a számon, Harry pedig meggyötörtnek, dühösnek, és talán egy kicsit felizgultnak néz ki.
Oké…
- Te fizeted az italokat, mivel seggfej akarsz lenni – feleli Harry, eltolva mellettem egy hosszú papírt Riley elé. Ő a szemét forgatja, majd a farzsebébe nyúl, elővéve egy kártyát, amit a számlára tesz le.
- Mi zártuk be a bárt, Logan mérges lesz – jelenti be Riley, miközben Harry kinyitja nekem az ajtót, hogy kisétáljak. Majdnem becsukódik Riley arcába, de kinyúlok, hogy megállítsam, mielőtt egy haragos pillantást vetek Harryre. Ő felnevet és vállat von, mintha semmi rosszat sem tett volna, én pedig nem tehetek a mosolyról az arcomon. Harry egy bunkó, de az én bunkóm.
Ugye?
Nem vagyok biztos benne, de az pokolian biztos, hogy nem akarok ezen gondolkozni, míg visszasétálunk a kabinhoz éjjel kettőkor.
- Még mindig alszik? – kérdezem.
- Rohadtul nagyon remélem.
Remélem, hogy a mi kabinunkban is mindenki alszik. Az utolsó dolog, amit akarok az az, hogy Ken vagy Karen ébren legyenek, amíg mi átbotladozunk a bejárati ajtón.
- Mi az? Félsz, hogy le fog szidni, amiért ittál egész este? – gúnyolódik Harry a lánnyal.
- Nem… vagyis igen. Nem akarom feldühíteni, már így is vékony jégen táncolok.
- Miért? – szakítom félbe kíváncsian.
- Az nem számít – koptat le Harry, Riley pedig úgy tűnik, elveszett a gondolataiban.
A séta többi része majdnem teljes csendben telik el, számolom a lépéseimet és alkalmanként felnevetek, amikor eszembe jut a pulton táncolásom.
Amikor elérjük Max kabinját, Riley hezitál, mielőtt elindul.
- Jó… volt találkozni veletek – feleli. Nem tehetek róla, de felnevetek a komikus módon, amilyen fejet vág, mintha a szavak savanyú ízűek lennének a nyelvén.
- Veled is, szórakoztató volt – mosolyodom el. Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy megölelem őt, de az kínos lenne, és van egy olyan érzésem, hogy Harrynek egyáltalán nem tetszene.
- Szia – jelenti ki egyszerűen Harry, majd folytatja a sétát, miközben Riley felvánszorog a kocsifelhajtón.
Annyira hálás vagyok, hogy már majdnem a kabinnál vagyunk. A lábaim fájnak, ez az öltöny kényelmetlen és viszket tőle a bőröm.
- Fáj a lábam.
- Gyere ide, majd viszlek – ajánlja Harry. Mi? – Miért nézel rám így? – mosolyodik el.
- Az előbb ajánlottad fel, hogy viszel engem – kuncogok fel.
- És…
- Csak ez nem jellemző rád, ennyi – vonok vállat, mire közelebb lép, megfogja a lábamat és a karjaiba emel.
- Bármit megtennék érted, Louis, nem kellene meglepődnöd, hogy felviszlek ezen a rohadt kocsifelhajtón.
Én nem szólalok meg, csak felnevetek. Nagyon. Fékezhetetlen nevetés rázza meg a testemet, eltakarom a számat, hogy megállítsam, de ez egy kicsit sem segít.
- Miért nevetsz? – arca merev, komoly és megfélemlítő.
- Nem tudom… ez vicces volt.
- Az, hogy elmondom neked, bármit megtennék érted, vicces? – elérjük a verandát, Harry pedig a karjaiban tart engem, mozgatva a súlyomat, így le tudja nyomni a kilincset az ajtón.
- Bármit megtennél értem, kivéve azt, hogy Seattle-be menj, összeházasodj velem és gyerekeket adoptáljunk? – én értem az iróniát.
- Ne kezd ezt el velem, túl részegek vagyunk, hogy erről beszélgessünk most.
- Óóó – jegyzem meg éretlenül, tudva, hogy igaza van. Harry megrázza a fejét, majd felsétál a lépcsőn, én a nyakába kapaszkodom, ő pedig lemosolyog rám csípős viselkedése ellenére is. – Ne ejts le – suttogom, mire éppen addig enged el engem, hogy lecsússzak a törzsén, én elfordulok és lábaimmal körülölelem a derekát, kiengedve egy kis sikolyt, ahogy belekapaszkodok a testébe.
- Shh, ha el akarnálak ejteni, az a tetejéről lenne – fenyegetőzik játékosan, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy rémülten nézzek ki. Egy gonosz mosoly terül el az arcán, aztán hozzáhajolok kinyújtva a nyelvemet rá és megérintem vele az orra hegyét. A whiskyt hibáztatom.
A folyosó végén felkapcsolódik egy villany, Harry meg a kettőnk szobájába siet.
- Felébresztetted őket – feleli, majd az ágyra tesz engem.
Lehajolok, hogy levegyem a cipőmet, megdörzsölve fájó bokámat, miközben a padlóra dobom szörnyű cipőmet.
- A te hibád volt – sétálok el Harry mellett, aztán kihúzom a szekrényfiókot, hogy valami kényelmesebbet keressek, amiben aludhatok. – Ez az öltöny kinyír – nyögök fel, miközben elkezdem levenni.
- Mi a fene? – mondja Harry, ahogy rám néz.
- Mi az? – húzza végig ujjait a bőrömön, amitől libabőrös leszek.
- A bőröd piros. Biztos irritálta a bőrödet az öltöny anyaga – érint meg egy foltot a lapockám alatt.
- Olyan kényelmetlen volt – nyafogom.
- Azt látom – jár körbe engem éhes szemekkel. – Semminek sem kellene nyomot hagynia rajtad, engem kivéve.
Nyelek egyet.
Harry részeg, játékos, sötét szemei pedig pontosan elárulják, hogy mit gondol.
- Gyere ide – lép felém, összezárva a köztünk lévő kis távolságot. Ő teljesen fel van öltözve, én pedig csak az alsónadrágomban vagyok.
- Nem – rázom meg a fejemet. Tudom, hogy van valami, amit mondanom kell neki, csak nem jut eszembe. Alig emlékszem a nevemre, amikor így néz rám.
- De – ellenkezik, mire én hátrálok.
- Nem fogok szexelni veled – fogja meg a karomat, szabad kezét pedig a hajamba temeti, gyengéden meghúzva a végét, így kényszerít, hogy felnézzek rá.
- És miért van ez? – lehelete legyezi az arcomat, ajkai csak centikre vannak az enyéimtől.
- Mert… – az agyam küzd a válaszokért, miközben a tudatalattim könyörög nekem, hogy vegyem le a maradék ruhámat. – Dühös vagyok rád.
- És? Én is mérges vagyok rád – ajkait végighúzza a bőrömön az állam vonalával együtt. Térdeim gyengék, a fejem nehéz és felhős.
- Te miért lennél? Én nem csináltam semmit – gyomrom összeszorul, amikor kezei a fenekemhez vándorolnak megszorítva és lassan meggyúrva.
- A kis show-d a pulton elég volt ahhoz, hogy a kibaszott őrültek házába küldjön, nem beszélve arról a tényről, hogy azzal a kurva pincérrel parádéztál a városban, tiszteletlen voltál velem mindenki előtt azzal, hogy ott maradtál vele – hangja fenyegető, de ajkai puhák, ahogy lekalandoznak a nyakamon. – Annyira akarlak, akartalak abban a szar bárban. Miután figyeltelek, ahogy úgy táncoltál, a mosdóba akartalak vinni és megdugni a falnál – nyomja magát hozzám, így érzem, milyen kemény. Amennyire akarom őt, nem engedhetem meg neki, hogy mindenért engem hibáztasson.
- Te… – hunyom le szemeimet, élvezve a kezeit rajtam, az ajkait rajtam. – Te vagy, aki… – nem tudok megfogalmazni egy szilárd gondolatot, nemhogy egy mondatot. – Hagyd abba – fogom meg a kezeit, hogy megállítsam őket attól, hogy tovább tapogassanak engem.
- Nem akarsz engem? – villannak fel szemei, kezei pedig az oldalához esnek.
- Persze, hogy akarlak, mindig akarlak. Csak… mérgesnek kellene lennem.
- Legyél mérges holnap.
- Mindig ezt csinálom, az kell, hogy…
- Shh… – takarja el a számat az ajkaival, aztán megcsókol, keményen. Ajkaim elválnak egymástól, amit ő teljesen kihasznál, még egyszer meghúzva a hajamat, elmerítve nyelvét a számban, és olyan közel húzva engem a testéhez, amennyire csak lehetséges. – Érints meg – könyörög, nyúlva a kezeimért. Nem kell kétszer mondani, hozzá akarok érni, neki pedig szüksége van a megnyugtatásra. Ez az, ahogy mi kezeljük a dolgokat, olyan egészségtelen, amennyire csak lehet, nem olyan érzés, amikor így csókol engem és könyörög, hogy érjek hozzá.
Ügyetlenkedek az ingén lévő gombokkal, Harry pedig türelmetlenül felnyög, mindkét kezét használva, hogy meghúzza fehér ing mindkét oldalát, letépve a gombokat.
- Tetszett ez az ing – felelem a szájába, mire elmosolyodik, ajkai az enyéimen vannak.
- Én utáltam.
Lelököm az anyagot a vállairól, majd hagyom, hogy a padlóra essen. Nyelve lassú a számban, én olvadozom karjaiban a durva, mégis hihetetlenül édes csók miatt. Érzem a haragját és frusztrációját ajkai mögött, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy elrejtse. Mindig rejteget.
- Tudom, hogy hamarosan elhagysz – feleli, újra lefelé mozogva ajkaival a nyakamon.
- Mi? – meglepődöm szavaitól, és össze vagyok zavarodva.
Fáj a szívem érte, az italtól még jobban szimpatizálok érzéseivel. Szeretem őt, annyira szeretem őt, de olyan gyengének érzem magam tőle, olyan sebezhetőnek. Abban a pillanatban, hogy elhiszem, hogy aggódik, szomorú vagy zaklatott bármilyen módon, mintha az összes érzelmem elmozdulna, csak rá fókuszálva, és nem magamra vagy arra, hogyan érzek.
- Annyira szeretlek – suttogja, lassan végighúzva nagyujját az ajkaimon. Csupasz mellkasa és törzse mennyeien néz ki, illeszkedve fekete farmeréhez és barna bőréhez, én pedig tudom, hogy teljesen ki vagyok neki szolgáltatva. – Később beszéljünk, érezni akarlak – vezet engem az ágyhoz, én meg megpróbálom elfelejteni szavait, és figyelmen kívül hagyni az agyamat, ami ordibál velem, hogy állítsam meg Harryt, ne adjam be neki a derekamat. De nem sikerül, nem vagyok elég erős, hogy megállítsam magamat, amikor bőrkeményedéses kezeit felhúzza a combjaimon, kissé szétnyitva őket, ugratva engem azzal, hogy áthúzza mutatóujját a bokszeremen.
- Óvszer – lihegem, véreres szemei pedig találkoznak az enyéimmel.
- Mi van, ha nem használunk? Mi van, ha benned megyek el, nem lennél… – állítja meg magát, aminek örülök. Nem hiszem, hogy fel vagyok készülve arra az akármire, amit mondani akart.
Harry felemeli magát rólam, lábra áll, majd a padlón lévő bőröndhöz sétál. Én hátrafekszem, a plafonra bámulok, megpróbálva eligazodni részeg gondolataim között. Tényleg szükségem van Seattle-re? Elég fontos nekem Seattle ahhoz, hogy elveszítsem Harryt? A fájdalom, ami átjár engem a gondolatra, majdnem elviselhetetlen.
- Kibaszottul viccelsz velem? – szólal meg Harry a szoba másik végéből. Amikor felülök, ő egy kis darab papírra bámul a kezeiben. – Mi a fasz ez? – szűri ki a fogai között, tekintete találkozik az enyémmel.
- Mi? – nézek le a padlóra, az öltönyöm egy halomban fekszik a sötét keményfapadlón a cipőimmel. Beletelik egy pillanatba, hogy összerakjam a darabkákat. A francba. Gyorsan felugrok és megpróbálom elvenni tőle a papírt.
- Ne játszd a hülyét velem, megkaptad a kibaszott telefonszámát? – tátja el a száját, feltartva a papírt a feje fölé, így nincs esélyem arra, hogy visszaszerezzem.
- Ez nem olyan volt, én mérges voltam, ő meg…
- Baromság! – kiabálja. Tessék.
- Harry – ismerem ezt a nézést. Még mindig emlékszem az első alkalomra, amikor láttam ezt az arckifejezést. Fellökte a vitrint az apja házában, amikor először láttam így eltorzulva az arcát haragjában.
- Gyerünk, hívd fel. Hagyd, hogy megdugjon téged, mert az pokolian biztos, hogy én nem akarlak.
- Ne reagáld túl – könyörgök. Túl részeg vagyok, hogy egymás ellen ordítozzunk.
- Túlreagálni? Az előbb találtam meg egy másik srác számát a ruhádon – szűri ki a fogai között, álla megfeszül bosszúságában.
- Te sem vagy ártatlan – jegyzem meg, ő pedig oda-vissza járkál. – Ha kiabálni fogsz velem, spórold meg a beszédet. Befejeztem azt, hogy minden egyes nap veszekedjek veled – sóhajtok fel.
- Te csinálod ezt! Te vagy az, aki állandóan feldühít, a te hibád, hogy ilyen vagyok, és ezt tudod.
- Nem! Nem az én hibám – küzdök, hogy halk maradjon a hangom. – Nem hibáztathatsz mindenért engem, mindketten követünk el hibákat.
- Nem, te követsz el hibákat. Rohadt sokat, és elegem van belőle. Azt hiszed, hogy ilyen akarok lenni? Kurvára nem, nem akarok. Te csinálod ezt velem! – húzza meg a haját. Én csendben maradok. – Rajta, sírj – gúnyolódik velem.
- Nem fogok sírni.
- Meglepetés, meglepetés – tapsol a kezeivel a lehető legmegalázóbb módon. Felnevetek. – Miért nevetsz? – bámul rám. – Válaszolj.
- Elbaszott vagy, úgy értem, szörnyen elbaszott – rázom meg a fejemet.
- Te meg egy önző ribanc vagy, mi más az újdonság – kapja fel a fejét, mire nevetésem hatalmába kerít.
A szekrény felé sétálok szó nélkül, könny nélkül, majd elveszek egy pólót és egy rövidnadrágot. Sietősen felveszem őket, miközben Harry figyel engem.
- Mit gondolsz, hová mész? – kérdezi.
- Hagyj békén.
- Nem, gyere ide – nyúl értem, én pedig kétségbeesetten meg akarom ütni őt, de tudom, hogy meg fog állítani.
- Nem, szállj le rólam! – rázom ki a karom fogásából. – Befejeztem, annyira befejeztem ezt az oda-vissza dolgot. Fáradt vagyok és kimerült, és nem akarom már többé ezt csinálni. Nem szeretsz engem, csak birtokolni akarsz, ezt meg nem fogom hagyni. Meg vagy törve, Harry, én pedig nem tudlak rendbe hozni – arcát ráébredés árasztja el, és úgy áll előttem, mintha minden érzelmet kihúztak volna belőle.
Én visszatartom a lélegzetemet, várva, hogy meghalljam lépéseit, amik követnek végig a folyosón. Amikor ez nem történik meg, halkan kopogok az előttem lévő ajtón. Pillanatokkal később Liam nyitja ki azt, megdörzsölve a szemeit. Félig van felöltözve, csak egy kockás nadrág van rajta, semmi póló vagy zokni.
- Aludhatok itt? – kérdezem tőle, mire bólint, mindenféle kérdés nélkül.