Kettő

Helló! 😊

Hű, majdnem elfelejtettem, hogy hoznom kell ma az új részt, de még időben eszembe jutott 😀 Azt korábban elfelejtettem említeni, hogy tényleg nem mindig volt egyszerű fordítani ezt az epilógust, mert néhol jelenidőben írták, néhol múltban, próbáltam jelenidőben fordítani, ahogyan az After is íródott, de ha netalán ez valahol nem sikerült, akkor az emiatt volt 😅 Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, írjatok bátran, és egy hét múlva találkozunk a szokásos módon.

Kellemes olvasást! 😊😘

Kettő

 
Egy emlékezetes, örömteli alkalom volt, amikor Kimberly kisbabája világra jött. Apránként Kimberly barátai és családja tehet látogatást. Amikor Louis és Harry következik, Harry szorosan megszorítja Louis kezét, miközben követik az orvost. Harry megajándékozza a babát egy furcsa nézéssel, mert olyan kicsi és fura. Louis gyengéden oldalba löki őt, így Harry nem vág olyan arcot, Louis meg titokban aranyosnak találja Harry összezavarodott arcát. Louis a leglágyabb arckifejezéssel figyeli meg a babát. Megajándékozza egy gyengéd mosollyal, majd megszorítja Harry kezét. Harry a babára pillant, és megérti, miért szereti az emberek többsége a babákat. Ártatlanok, és nincsenek tudatában annak, milyen szörnyű lehet az élet. Harry úgy néz a babára, mintha azt mondaná, „Ne bassz el túl sokat”, és a legjobb szerencsét kívánja neki. Louis gratulál Kimberlynek, míg Harry egyetértően bólint.

…

Harry vesz egy kis Gatorade-et egy CVS gyógyszertárban a felső keleti oldalon.
- Azt hittem, a mosdót kellett használnod? – kérdezi Louis.
- Hazudtam. Nagyon szomjas vagyok.
- Volt egy üveg vizem, tudod?
- Tudom. Csak Gatorade-et akartam.
Louis felsóhajt, majd egy sorba áll Harryvel. Harry megajándékozza Louis-t egy mosollyal, megmutatva gödröcskéit. Louis a szemeit forgatja, elfordítva a fejét, visszautasítva azt, hogy megmutassa, mekkora hatással van rá Harry.
- Dögös vagy – emlékezteti őt Harry. – És rendkívül aranyos.
Louis elpirul, aztán elmotyog egy köszönömöt.

…

Harry majdnem a szívrohamot hozza Louis-ra, amikor lábait rácsapja a pedálokra és bejelenti, hogy van egy ötlete. Louis azt várja Harrytől, hogy megkéri, házasodjanak össze megint, ehelyett azt mondja:
- Menjünk el randizni. Úgy értem, akarsz?
- Harry, ezért döntöttél úgy, hogy majdnem megölsz minket? Vezetned kell, egyszerűen nem állhatsz meg ennek az útnak a közepén. Parkolót is kell találnunk…
Louis-t félbeszakítja Harry, valami sofőrre szitkozódva, aki elkezd rá dudálni.
- Utálok vezetni errefelé. Annyira kurvára idegesítő – feleli Harry, elkezdve vezetni. Louis nem tudja elhinni, hogy ebbe a srácba szerelmes. Nem tehet róla, de el is mosolyodik az ő nevetséges Harryjén.
- Mi az? – kérdezi Harry felhúzva szemöldökét.
- Szitkozódtál. Már egy ideje nem hallottam ezt.
- Azt mondod, hogy nem hallottál, amikor…
- Shhh. Menjünk el arra a randira.
Harry elmosolyodik, majd azt mondja:
- Oké. De mivel járunk…
- Ki mondja, hogy járunk? Azt mondtam, hogy elvihetsz egy randira.
- Vagy ágyba vihetlek…
- Harry! – üti meg a karját Louis. Harry felnevet, majd folytatja.
- Akkor kiteszlek majd…
Louis megdöbben.
- Ó. Maradhatnál…
Harry hirtelen tesz egy U-kanyart.
- Elmegyünk az első randinkra. Az ötödikre. Mindegy. Sötét van kint.
- Hová?
- Meglepetés lesz.
Louis elmosolyodik, majd hátradől az ülésében, lehunyva szemeit. Ez csodálatos tényleg. Harry és ő békében vezetnek, elmennek valahová ahelyett, hogy elfutnának valamitől.

….

Louis arra ébred fel, hogy Harry simogatja a haját. Egy parkolóházban van, Harry pedig kikapcsolja a biztonsági övét.
- Elaludtál rajtam. Fáradt vagy?
- Nem, nem igazán. Mennyi ideig aludtam?
- Tíz percet mondanék? Nem olyan sokáig.
- Ó. Nos, akkor elkezdjük a randinkat? – nevet fel Louis, Harry bólint, aztán kiszállnak az autóból. Kisétálnak a garázsból, miközben Louis észreveszi, mennyire rendkívül drága itt parkolni egy kocsival. – Harry, nem kellett volna…
- Akartam – vág közbe Harry.
Kisétálnak, Louis pedig azonnal felismeri a helyet. Az egyetlen Times Square. De meglepő módon majdnem üres. Nem olyan zsúfolt, mint azt a filmekben vagy a képeken látni. Nincsen óceánnyi sétáló embertömeg, és csendes a nappali harsogó hangokhoz képest. Persze van ott néhány ember, a világítás pedig fényes. Louis megnézi az időt, ami hajnali három órát mutat.
- Hajnali három óra van, Harry! – kiált fel Louis.
- És?
- Azt mondtad, hogy tíz percig aludtam. Nem azt, hogy több mint öt órát!
- Még mindig jó idekint – von vállat Harry, majd tovább halad a járdán. Louis követi őt, kérdezgetve, hogy hová mennek. Harry nem válaszol, csak megy tovább. – Soha nem akartam idejönni igazán – feleli Harry néhány pillanatnyi csend után. Louis kicsit fájdalmat érez.
- Elmehetünk…
- Úgy értem, ide. A Times Square-re. A fények városába.
- Az álmok városa – javítja ki Louis egy önelégült nézéssel. Harry elrúg egy vizes palackot, azt mormogva, hogy „mindegy.
Folytatják sétájukat. Hülyeségekről beszélgetnek, elveszve egymásban, maguk köré véve a várost. Egy újságpapír akad meg Harry cipőjében, és küzd azzal, hogy megszabaduljon tőle. Végül szétszakítja, de még mindig a cipőjében van megakadva.
- Mi a fasz – motyogja Harry. Louis felnevet, majd rálép az újságra, elmondva Harrynek, hogy emelje fel a lábát.
- Jobb? – mosolyog Louis.
- Veled persze – mosolyog vissza Harry.
Ahogy sétálnak, egyre közelebb jutnak a híres vörös szőnyeghez. Díszes üzletek és drága éttermek mellett haladnak el. Megérkeznek a vörös szőnyeghez, aztán leülnek. A lépcsők alján foglalnak helyet. A lépcső alján összegabalyodnak a lábaik, Louis pedig a kezét Harryébe csúsztatja. A lépcső alján megfigyelik a fényeket maguk körül. Nekik, fényeket látnak, hihetetlen ételeket és árnyékokat, melyek tehetséges előadóktól maradtak itt. Mások az álmaikként és az végső céljukként látják ezt a helyet az életben. Hogy egyszerűen képesek legyenek az otthonuknak hívni ezt a várost, az egy valóra vált álom lenne nekik. Elbűvölő, hogy mennyire más jelentése van a dolgoknak más embereknek.
Itt van, amikor Louis kinyílik, bevallva, hogy fogalma sincsen a jövőjéről. Drasztikusan változott meg neki minden. Úgy érzi, többé már nincs álma. Ennek a városnak segítenie kellett volna neki. Ez csak megismételte, mennyire elveszett.
Harry bólint és hallgat. Már megtanult megbocsátani magának. Agya Louis-ra fókuszál, ahelyett, hogy elterelné a figyelmét azzal, hogy önmagát hibáztatja ezért. Az elméje hátsó része késlelteti a bűntudatot, de nincs semmi, amit tehetne, hogy megváltoztassa a kimenetelt. Úgyhogy túl kell tennie magát. Úgyhogy meg is teszi.
Ülnek egy ideig, megbeszélve dolgokat és megállva, hogy a fényeket nézzék. Hihetetlen. New Yorkban vannak. Voltak már a külvilágban többször mostanra, de ez más. Nyilvánvaló, hogy idősebbek. Még nyilvánvalóbb, az elméjük. Az idő, amit külön töltöttek a jobb célért volt. Megadták egymásnak a távolságot, amire szükségük volt. Fejlődtek és felnőttek, hogy a legjobb irányba változzanak. Önmagukért.

….

Valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva Harry megtartotta szavát. Kiteszi Louis-t. Egy gyönyörű este (vagy reggel) után Louis zavarban van, hogy bevallja magának, meg akarta ismételni azt, amit a mosdóban történt. De tud várni.
Amilyen rendellenesen működő pár ők, úgy döntenek, hogy „lassan” haladnak. Akármit is jelent ez. Tovább folytatják azt, hogy időt töltenek együtt nappal, majd elkülönülnek estére. Ahogy mindketten elalszanak, egymásra gondolnak, szerelembe esnek teljesen elölről még akkor is, ha mindenek előtt ez soha nem is szűnt meg.
Louis pedig „beleegyezik”, hogy járjon Harryvel. (De ezt már tudjuk).

„Néha az álmok, amelyek valóra válnak azok az álmok, amelyekről soha nem tudtál.” – Alice Sebold