Egy

Sziasztok! 😊

Itt is van a várva várt epilógus első része! Elsőre kissé furcsa volt nekem az After stílusa után, ez másabb ugye, nem is igazán nyerte el a tetszésemet, de szerintem egy kis idő után hozzá lehet szokni. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményetek, és ha netalán nem annyira tetszene, ne felejtsétek el, hogy ez egy nem hivatalos befejezés, ha ti nem így képzeltétek el, az sem gond 😊 Ezt csak azért mondom, mert az én fejemben például teljesen úgy volt, hogy a 295. fejezet eseményei alapján szépen elmennek rögtön Las Vegasba és összeházasodnak, ebben meg kissé máshogy van, és nem voltam túl elégedett vele 😄 Na, nem akarom negatívan beharangozni az első részt, nagyon aranyos lett egyébként, szóval remélem, tetszeni fog nektek és várom a véleményeiteket! Egy hét múlva találkozunk ismét, addig is élvezzétek ki a szünet végét 😊

Kellemes olvasást! 😊😘

Egy

 
Harry pislog, és az összezavarodottság egy elsöprő érzése borítja őt el. Louis előtte áll egy aggódó kifejezéssel az arcán, kezeivel simogatja a karját, szavak jönnek ki a száján, de a hangok nem érik el Harryt. Harry le van döbbenve. Nem érti, miért fogadja el ezt, miért fogadja el Louis-t, kétség nélkül a fejében.
Most az egyszer tudja, hogy ez az, amit akar, és tudja, hogy végig tudja csinálni. Most az egyszer teljesen nyitott arra a gondolatra, hogy házas lehet, és lehetséges az, hogy valaki szereti őt. Most az egyszer Harry nem várja azt, hogy tovább fusson Louis után. És most az egyszer nem akar.
Szóval jó húsz másodpercnyi bámulás után a végtelen mélységbe, Harry elkezd bekönnyezni. Elárasztja őt olyan sok érzelem, a zavarodottság a domináns. Megfogja Louis-t és közel húzza őt, szorosabban tartva őt, mint valaha. Csak elkezd sírni és nevetni, a könnyek Louis öltönyére esnek.
Louis meghökkent egy kicsit. Nem várta ezt Harrytől. Soha nem számított erre. De, amikor Harry karjai köré van fonódva, mindennek értelme van, ahogy az mindig is volt. Louis tudja, hogy az elkerülhetetlen meg fog történni. Nem akar az esküvőre vagy a bulira gondolni most. Kevésbé sem érdekelhetné. Elégedett azzal, hogy tudja, ebben a pillanatban, ebben a furcsán megvilágított mosdóban, Harry és ő elválaszthatatlanok. Nem kell harcolnia ezzel többé. Nincs semmi, amiért harcolhatna.
Ez, ez az. Minden, ami történt, megtörtént. Az égő fájdalmak és kínok meghalnak a tűzzel együtt. Minden, ami marad, az a melegség.
Tovább ölelkeznek és csendben fogják egymást, és valahogy tudták, hogy az, hogy Vegasba menjenek, nem fog megtörténni. Harry visszateszi a kulcsait a zsebébe, és fogja Louis-t. Szereti őt. Elkezdenek elhúzódni, aztán Harry kinyitja a száját, de Louis félbeszakítja őt.
Louis megcsókolja Harryt keményen. Kezei megfogják Harry haját, még közelebb húzva őt. Ajkaik összekapcsolódnak, majd Harry karja Louis dereka köré fonódik. Elfogy a levegőjük, így elhúzódnak. Harrynek még mindig könnyek vannak a szemeiben, míg Louis szemei elkezdenek könnyezni. Csak nevetnek, míg fogják egymást, összetéve homlokukat.
- Van bármi ötleted, hogy mi történik? – kérdezi Louis.
- Nekem soha nincs – mosolyodik el Harry. – Nem kell most Vegasba mennünk – mosolyog Harry. – Talán húsz perc múlva. Vagy pár hét múlva.
- Persze. Jó tervnek hangzik – mosolyog Louis, majd felnevet. – Még mindig gondolkozni fogok rajta – feleli egy pillanat után.
- Jobban is teszed.
És csak így történik, hogy az élet úgy dönt, egy újabb „vizes” helyzetet dob hozzájuk a könnyeiket leszámítva. Szétugranak, ahogy meghallják a kinti káoszt. Harry megüti Louis seggét, mielőtt elhagyják a mosdót, mire Louis elpirul és azt motyogja, hogy „hagyd abba”. Egymás mögött sétálnak ki arra, hogy Kimberly pánikol, az emberek pedig körbe veszik őt.
- Elfolyt a magzatvize a kedvenc dalom alatt. Nem volt esélyem, hogy megcsináljam a jellegzetes mozdulatomat – feleli Liam mosolyogva, de aggódva Kimberlyért.  Felesége felnevet.
Harry gúnyolódik, majd átnéz Louis-ra, aki megpróbálja megtudni, hogy melyik kórházba megy Kimberly. Louis-hoz sétál, elhúzva őt az útból, amerre Kimberlyt kiviszik. Louis megajándékozza Harryt egy kis mosollyal és egy gyors csókkal az arcán, míg Kimberly ordítása félbeszakítja őket.
- T-ti, aú, együtt? Mi… mikor?
- Majd elmondom később. Ne aggódj – válaszolja Louis.
- Utál-lak. Megyek szü-szülni. Ni… nincs szükségem erre – sikerül kimondania, mire Louis felnevet.
Elviszik őt a kocsiba, hogy induljanak a kórházba, miközben Kim bocsánatot kér, amiért alaposan félbeszakította az esküvőt.
A házaspárról az összes figyelem Kimberlyre irányul, de a pár nem bánja. Az emberek többsége Kimberlyről beszél, míg néhányan észreveszik Louis-t és Harryt. Smith Harryre néz, aki a szemét forgatja rá, kinyújtva rá a nyelvét. Karen megpróbálja nem megkérdezni, miért ragyog Harry ebben a pillanatban, így Liamet húzza oldalra, megkérdezve tőle, hogy Louis és Harry megint együtt vannak-e. Liam vállat von és azt mondja, amúgy is együtt kötöttek volna ki. Nem nagy ügy.

…

Louis megpróbál gondolkozni és nem gondolkozni egyszerre. Reméli, hogy hamarosan túllép azon a tényen, hogy nem lehet gyereke. De a helyzet megtörtént, ő meg tehetetlen és önzőnek érzi magát, amiért így érez, ahelyett, hogy Kimberlyre gondolna. Magával rángatta Harryt a kórházba, most pedig mások között ülnek a váróteremben. Harry karja Louis körül van, míg a másikkal a kezét fogja. Louis elég kicsi ahhoz, hogy behajlítsa a térdeit, lekuporodva a széken. Mérges magára, amiért szomorú. Harrynek, mint mindig, egy szó sem jut eszébe, de Louis-nak nincs is rá szüksége.
Harry végighúzza kezét Louis haján, becsben tartva őt, és soha nem érezve úgy, hogy hozzászokott a tényhez, miszerint az egész világa a kezeiben van. Louis felköhög kicsit, Harry pedig tudja, hogy mi következik.
- Akarsz egyet kint sétálni? Bármikor visszajöhetünk majd.
Louis bólint. Kimennek, majd Harry arra számít, hogy Louis elkezd sírni, de helyette hátradől a falhoz, fejét hátra hajtja, szemeit lehunyja.
- Az élet nem fair – feleli Louis.
- Ezt nem is tudtam – válaszolja Harry, mire Louis megüti a karját.
- Fogd be.
Egy pillanat után elkezdi mondani Harry:
- Sajnálom. Nem tudom, mit mondjak…
- Nem is kell. Menjünk át oda – kezd el sétálni Louis figyelmeztetés nélkül, és követi őt Harry. Meglátja Louis-t, aki azon van, hogy kinyisson egy ajtót, amikor rájön, hogy hová mennek.
- Nem gondolom, hogy nekünk itt kellene… – feleli Harry megfogva a karját,
- De. De igen. Akarok… Csak nem egyedül.
- Nem, Louis.
- Kérlek?
- Rendben, még mindig azt gondolom, ez nem jó ötlet – adja be a derekát Harry.
Louis kinyitja az ajtót, majd besétál. Belépnek a kórház gyermek részlegére. Színes kanapék, színes padlócsempék és kis szőnyegek mindenhol. Kis gyerekfestmények vannak kiakasztva, a helyiség pedig fénnyel teli. Van egy kis játszóház középen kényelmes székekkel és könyvespolccal.
Louis csak bámul, aztán elkezd a játszóházhoz menni. A sok felnőtt és a gyerekeik figyelme túlságosan el van terelve a játékokkal ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyék azt, hogy bejöttek. Harry össze van zavarodva, aggódik és szeretné elhagyni ezt a kínos helyzetet. Louis kifejezés nélkül megfigyeli a helyet. Feldolgozza. Elmondja magának, hogy lépjen túl a tényen, miszerint neki ez sosem lesz meg. Soha nem lesz képes arra, hogy a gyerekével térdeljen a padlón, kockákat pakolva egymás tetejére. Vesz egy mély lélegzetet, majd kimegy. Kisiet, aztán elkezd sírni.
- Louis, sajnálom. Én nem… Vannak más módok… Ki fogjuk találni…
- Ne mondd ezt – csuklik Louis. – Nem akarsz gyerekeket.
- Most nem. De talán a jövőben. A mi jövőnkben – húzódik vissza Harry, majd lágyan megfogja Louis arcát, így a szemeibe néz. Louis felnéz rá, és letörli könnyet a ruhája ujjával.
- Vennél nekem egy kis teát a kávézóból?
Harry felnevet.
- Természetesen nem. Miért tenném?
Louis megajándékozza őt egy kis mosollyal, Harry pedig elkezdi elővenni a pénztárcáját.

…

„Néha a helyes módon töröd össze a szívedet, ha érted, mire gondolok.” – Gregory David Roberts