Chapter 278

Helló!😊

Már itt is van a következő fejezet, ami pozitív nagy részben (ezt biztos szeretni fogjátok majd), a végén az az utolsó mondat viszont nem tetszett 😞 Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Más mondanivalóm szerintem nincsen, rohanok válaszolni a kommentekre (ma vagy holnap mindenképp meglesz), és egy hét múlva a szokásos módon találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 278

 
Harry szemszöge
- Várjon itt, amíg bemegyünk. Kevesebb mint öt perc múlva visszajövünk, szóval ne mozdítsa el ezt a taxit – utasítom a sofőrt.
Mindenek előtt késett azzal, hogy felvegyen engem, szóval nem kellene bánnia a várakozást. Nem mintha panaszkodnék, hogy késett, különben nem futottam volna bele Louis-ba az esőben sétálva, egyedül.
Egy szót sem szólt, mióta a taxiba húztam őt, én pedig túl elfoglalt vagyok azzal, hogy temperamentumomat lejjebb vigyem ebben a pillanatban. Látni őt idekint, a sötétben és elfutva valami elől… Zayn elől futva, amitől haragom teljes erővel fellángol, és túl könnyű lesz, hogy beadjam a derekamat.
Bár ezt nem tehetem meg. Ezúttal nem. Ezúttal be fogom bizonyítani neki, hogy irányítani tudom a számat, az ökleimet is. Beszálltam vele ebbe a taxiba ahelyett, hogy Zayn koponyáját a betonhoz vágtam volna. Remélem, értékeli ezt, remélem, ez segít a helyzetemen, még ha a legcsekélyebb mértékben is.
Louis még nem próbált meg elmenekülni, és nem szólalt meg, amikor azt mondtam a sofőrnek, hogy vigyen el az anyja házához, hogy összeszedje a cuccait. Ez egy jó jel. Annak kell lennie. Ruhái eláztak, testének minden egyes centijéhez tapadva, haja pedig csapzott. Hátra löki a rendetlenséget a kezével, felsóhajtva, amikor a rakoncátlan tincsek nem maradnak ott. Minden csepp önuralmamba beletelik, hogy ne nyúljak át és ne mozdítsam el a haját tőle.
Amikor a taxi a járdaszegélyhez kanyarodik Carol kocsifelhajtója előtt, Louis kinyitja az ajtót, majd átsétál a kerten. Nem rándul meg, ahogy az eső elfolyik rajta, eltakarva testét és majdnem elvéve őt tőlem. Miután emlékeztetem a sofőrt, hogy maradjon itt, utána sietek, mielőtt az eső még tovább elválaszthatna minket.
Visszatartom a lélegzetemet, kényszerítve magamat, hogy figyelmen kívül hagyjam a piros kocsit, mely a ház előtt parkol. Nem veszíthetem el a hidegvéremet. Meg kell mutatnom Louis-nak, hogy egyben bírom tartani magamat és az ő érzéseit a sajátjaim elé tudom tenni.
- Louis, hányszor fogod ezt csinálni? Egyenesen visszahúzod magadat valamibe, amiről tudod, hogy nem fog működni – Carol már a száját jártatja, amikor belépek a nappaliba. Zayn a nappali közepén áll, vizet csepegtetve a padlóra. Louis ujjai az orrnyergét szorítják, a tiszta gyötrelem jele, és megint küzdök azzal, hogy csukva tartsam a rohadt számat. Csak egy rossz szó kell tőlem, hogy itt maradjon, hogy több órányira legyen tőlem.
- Anya, egyszerűen csak abbahagynád? Semmit sem csinálok, csak el akarok menni innen. Az, hogy itt vagyok, semmit sem segít, illetve munkám és óráim vannak Seattle-ben.
Seattle?
- Visszamész Seattle-be ma este? – kérdezi Carol a fiától.
- Nem ma este, hanem holnap. Szeretlek, anya, és megértelek, de tényleg csak közel akarok lenni az én… nos, – pillant rám Louis, a bizonytalanság tiszta kék szemeiben – Liamhez. Liammel akarok lenni most.
Aú.
- Majd én elviszlek – nyitja ki a száját Zayn.
- Nem, nem fogod – nem tudom megállítani magamat attól, hogy beleszóljak. Próbálok türelmes lenni meg minden szar, de ez túl sok. Be kellett volna rontanom ide, megfogni Louis táskáját és kivinni őt a taxihoz, mielőtt Zayn akár csak ránézhetett volna.
A vigyor az arcán most, ugyanaz a kurva vigyor, amivel csak néhány perccel ezelőtt ajándékozott meg, gúnyolódik velem. Megpróbál nyomást gyakorolni rám, megpróbálja úgy intézni, hogy felcsattanjak Louis és az anyja előtt. Játszani akar velem, ahogy mindig is tette, de ma este nem. Nem fogom megadni neki az elégedettséget, hogy az ő biztosítéka legyen.
- Louis, fogd meg a táskádat – a tükrözött homlokráncolástól Louis és az anyja arcán újragondolom szóhasználatomat. – Kérlek, fogd meg a táskádat? – a mondat inkább kérdésként jön ki, de Louis kemény arckifejezése meglágyul, aztán végiglépked a folyosón és bekanyarodik a régi hálószobájába.
Carol szemei oda-vissza mozognak Zayn és köztem, mielőtt megszólal.
- Mi történt, hogy kiszaladt az esőbe? Melyikőtök okozta ezt? – pillantása gyilkos, majdnem komikus igazából.
- Ő volt – válaszoljuk mindketten gyerekes módon. Carol a szemeit forgatja, majd megfordul, hogy kövesse a fiát végig a szűk folyosón. Zaynre fókuszálok.
- Elmehetsz most már – tudom, hogy Carol hall engem, de őszintén leszarom ennél a pontnál.
- Louis nem akarta, hogy elmenjek, csak össze volt zavarodva. Rám mászott, könyörgött, hogy maradjak vele – köpi a szavakat. Megrázom a fejemet, miközben folytatja. – Nem akar már téged. Ellőtted az utolsó esélyedet, amikor aggódott, és tudod ezt. Látod, hogyan néz rám, hogyan akar engem.
Ökölbe szorítom kezeimet, mély levegőket véve, hogy lenyugtassam magamat. Ha Louis nem siet ki a táskájával, a nappali pirossal lesz kifestve, mire visszatér. Nem csókolná őt meg, nem tenné ezt.
A rémálmaimból való víziók örvénylenek szemhéjaim mögött, egy lépéssel közelebb véve engem a töréspontomhoz. A kezei rajta, ahogy Louis körmeit végighúzza a hátán.
Nem tenné ezt. Nem csókolná őt meg.
- Ez nem fog működni – kényszerítem ki a szavakat. – Nem fogsz rávenni arra, hogy megtámadjalak előtte. Még egyszer nem – baszki, meg akarom tenni. Annyira kurvára nagyon meg akarom tenni.
- Olyan könnyűvé tetted nekem – mosolyodik el. – Elmondta nekem, mennyire akar engem, elmondta kevesebb mint fél órával ezelőtt – pillant le üres csuklójára, mintha megnézné az időt az óráján. Ő egy drámai rohadék, mindig is az volt.
- Louis! – szólítom nevét a nappaliból, hogy felmérjem, még mennyi másodpercig kell tolerálnom Zaynt.
Csend tölti meg a házat, amit fojtott hangok követnek Louis-tól és az anyjától. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, remélve, hogy Carol nem győzte meg Louis-t, hogy ebben a szarfészek városban maradjon még egy éjszakát.
- Ez az őrületbe kerget, ugye? – folytatja bosszantásomat Zayn. – Mit gondolsz, én hogyan éreztem, amikor megdugtad Samet? Az ezerszer rosszabb volt, mint a kis féltékenység, amit te most érzel – jelenti ki, mintha fel tudná mérni felé érzett féltékenységem mértékét.
- Mondtam, hogy fogd be a pofádat és menj el. Senkit sem érdekel egy kicsit sem te és Sam. Ő könnyű volt, túlságosan kibaszottul könnyű az én tetszésemnek, tényleg, és ennyi volt.
Tesz egy lépést felém, én pedig kihúzom magamat, emlékeztetve őt az ellene lévő egyik előnyömre a sok közül.
- Mi az? Nem tetszik, hogy ilyen dolgokat hallasz a drága Samanthádról? – én következek abban, hogy szórakozzak vele. Szemei elsötétülnek, figyelmeztetve engem, hogy hagyjam abba, de nem vagyok hajlandó. Kibaszottul van mersze megcsókolni Louis-t és megpróbálni az érzéseit használni munícióként ellenem? Nyilvánvalóan nem tudja, hogy egy egész arzenál van a kibaszott ujjamban.
- Fogd be – csattan fel, még tovább lökve engem. Lehet, hogy ezúttal megtartom a kezeimet magamnak, de szavaim nagyobb hatással lesznek amúgy is.
- Miért? – pillantok végig a folyosón, hogy megbizonyosodjak róla, Louis-t még mindig lefoglalja az anyja. – Nem akarsz hallani az éjszakáról, amikor megdugtam őt? Igazából alig emlékszem rá, nem volt nagyon emlékezetes, feltételezem – kínzom őt szavaimmal.
Tudtam, mennyire odavolt a csajért, és akkor feltételeztem, a kapcsolatuktól még nagyobb kihívás lesz. Én lettem behúzva a csőbe, amikor végül nagyobb zűrzavarrá vált, mint játékká.
- Bár szétdugtam az agyát, erről biztosíthatlak. Biztosan ezért jött elő azzal a terhesség szarsággal utána. Emlékszel erre, nem?
Egy pillanatra, egy rövid pillanatra az időben megállok és elgondolkozom, biztosan hogyan érezhette magát, amikor megtudta. Megpróbálok emlékezni arra, hogy mi ment végig az agyamon, amikor eldöntöttem, hogy rányomulok. Tudtam, hogy jártak, hallottam, hogy megemlítette Zayn nevét a másolószobában a Vance-nál, és azonnal izgatott lettem. Zaynt csak néhány hete ismertem, és azt gondoltam, szórakoztató lesz baszakodni vele.
- A barátomnak kellett volna lenned – szánalmas szavai leesnek köztünk.
- A barátodnak? Alig ismertelek, semmi személyes nem volt – lépek közelebb, majd ökölbe szorítom ingének gallérját. – A személyes az, amire te törekszel azzal, hogy szórakozol Louis-val. Tudod, mit jelent ő nekem, többet, mint bármelyik irodai kurva, aki valaha is jelentett neked bármit.
Meglepődöm, amikor visszalök, a falhoz vágva engem. Képkeretek esnek a földre, mire Louis és az anyja kisietnek a folyosóra.
- Baszd meg! Én is megdughattam volna Louis-t, könnyen nekem adta volna magát ma este, ha te nem bukkantál volna fel! – öklét a számhoz üti, aztán Louis felsikít rémületében. A réz durva íze tölti meg a számat, majd gyorsan lenyelem a vért, mielőtt felsőm ujjával megtörlöm az ajkaimat és az államat.
- Zayn! – szidja őt le Louis mellém sietve. – Menj el! Most! – üti kis ökleit Zayn mellkasához, én pedig megfogom őt, óvatosan távolságot téve közéjük.
A puszta elégedettségétől annak, hogy Louis hallja őt így beszélni, kibaszottul el vagyok ragadtatva. Erre figyelmeztettem őt egész végig. Zayn soha nem volt az édes, ártatlan férfi, akivel Louis meg volt tévesztve, hogy azt gondolja.
Persze, azt tudtam, hogy Zaynnek vannak valamilyen érzései felé, nem vagyok teljesen vak, de a szándékai sose voltak tiszták. Ezt bizonyította be az előbb Louis-nak, én meg nem is lehetnék boldogabb. Egy önző köcsög vagyok, de soha nem állítottam mást.
Zayn szó nélkül kisétál a bejárati ajtón és ki az esőbe. Fényszórók villannak fel az első ablakokon, ahogy kikanyarodik és eltűnik az utcán.

…

- Harry? – Louis hangja lágy és kimerültség fűződik bele. Már majdnem egy órája ennek a taxinak a hátsóülésen ülünk egy szó nélkül mindketten.
- Igen? – hangom megtörik, mire megköszörülöm a torkomat.
- Ki az a Samantha?
Már azóta vártam, hogy megkérdezze ezt, mióta kikanyarodunk az anyja házától. Hazudhatnék neki, kitalálhatnék egy barom sztorit, amivel olyan szardarabnak tüntethetném fel Zaynt, amilyen ő, vagy most az egyszer őszinte lehetek vele.
- Ő egy lány, akinek gyakornoki állása volt a Vance-nál. Megdugtam, miközben Zaynnel járt – úgy döntök, hogy nem hazudok, de megbánom a durva szavakat, amikor Louis megrezzen. – Bocs, csak őszinte akarok lenni – teszem hozzá, megpróbálva lágyítani a szavakat.
- Tudtad, hogy az ő barátnője volt, amikor lefeküdtél vele? – kérdezi egyenesen rám nézve úgy, ahogyan csak ő tud.
- Igen, tudtam. Ezért csináltam – vonok vállat, figyelmen kívül hagyva a csipetnyi bűntudatot, ami azzal fenyeget, hogy a felszínre tör.
- Miért? – szemei az enyéimet kutatják egy megfelelő válaszért, de nincs olyanom. Csak az igazság van nálam. A mocskos, elbaszott igazság.
- Nincs mentségem, csak egy játék volt nekem – sóhajtok fel, azt kívánva, bárcsak ne lennék ilyen szar. Nem Zayn kedvéért, hanem ennek a gyönyörű, édes fiú kedvéért, akinek még most sincs egy csipetnyi ítélkezés sem a szemeiben, miközben rám néz, további magyarázatra várva. – Elfelejted, hogy nem voltam ugyanaz, mielőtt találkoztam veled. Semmi sem voltam ahhoz a férfihez hasonlítva, akit te ismersz. Tudom, hogy azt hiszed, elbaszott vagyok most, de hidd el, még jobban utálnál engem, ha ismertél volna akkor – elnézek tőle, majd ki az ablakon. – Tudom, hogy nem tűnik úgy, de tényleg olyan sokat segítettél nekem, célt adtál nekem, Lou.
Hallom, ahogy élesen kifújja a levegőt, én pedig megrezzenek annak a gondolatára, hogy biztosan hogyan hangzanak szavaim. Szánalmasan és hamisan, ebben biztos vagyok.
- És mi az a cél? – válaszolja félénken.
- Ezt még mindig próbálom kitalálni – válaszolom az igazságot. – De ki fogom találni, szóval kérlek, próbálkozz és maradj elég hosszú ideig ahhoz, hogy megtaláljam a választ? – kérem tőle.
Rám néz, de csendben marad. Hálás vagyok ezért, nem hiszem, hogy kezelni tudnám visszautasítását most.

Louis szemszöge
Arra ébredek fel, hogy karok fonódnak a derekam köré, ahogy kiemelnek az autóból. A fehér fény a taxi tetején emlékeztet engem az éjszakára, amin túl vagyok. Feldolgozom a környezetemet, pánikolva egy pillanatra, mielőtt rájövök, hogy Ken kocsifelhajtóján vagyunk.
- Soha nem vinnélek oda vissza – feleli Harry a fülembe a lakására utalva. Tudta, hogy mi miatt aggódtam, mielőtt a gondolat megformálódhatott volna a fejemben.
Nem tiltakozom, ahogy Harry felvisz a kocsifelhajtón és be a házba. Karen ébren van, egy széken ülve az ablaknál, egy receptes könyv van az ölében. Harry letesz a lábaimra, aztán Karen feláll, átsétálva a szobán, hogy megöleljen.
- Mit hozhatok neked? Csináltam néhány karamellás sütit, tudom, hogy szereted – mosolyodik el, majd egyik kezét az enyém köré fonja. Harry nem kezd el veszekedni, amikor követem Karent a konyhába.
- Felviszem a táskádat az emeletre – hallom őt mondani.
- Liam alszik? – kérdezem az anyukáját.
- Szerintem igen, de biztos vagyok benne, hogy nem fogja bánni, ha felébreszted őt. Még mindig korán van – mosolyodik el Karen, majd egy kicsi, karamell tetejű sütit helyez egy tányérra, mielőtt megállíthatnám őt.
- Nem, semmi gond. Majd látom őt holnap.
- Tudom, hogy ez szörnyű időzítés, de beszélni akartam veled valamiről – meleg, barna szemeiben aggodalom villan fel, majd int nekem, hogy harapjak bele a desszertbe, miközben kitölt két pohár tejet.
Bólintok neki, hogy folytassa, szám tele van a finom sütivel. Nem tudtam enni korábban, túlságosan túlterhelt voltam és túl hosszú nap volt.
- Tudom, hogy olyan sok minden történik most veled már amúgy is, szóval, ha azt akarod, hogy hagyjalak, csak mondd el. Ígérem, hogy megértem, csak a véleményedet akarom valamivel kapcsolatban, és te vagy az egyetlen ember, aki segíthet itt.
Segíteni mivel?
- Harryről és Kenről van szó – teszi hozzá. Majdnem megfulladok a sütin, majd a hideg pohár tejért nyúlok. Tudja? Mondott Harry valamit? Karen elkezdi megütögetni a hátamat, körözve dörzsölve, miközben folytatja. – Ken olyan boldog, hogy Harry végre elkezdte tolerálni őt. Olyan boldoggá teszi őt, hogy végre kapcsolatot épít ki a fiával, mindig ezt csinálta. Harry a legnagyobb megbánása, és fájt évekig úgy látni őt. Tudom, hogy elkövette a hibáit, sok, sok hibát, én pedig egyáltalán nem akarok mentségeket keresni azokért a hibákért – szemei könnyekkel telnek meg, aztán megtörli ujjaival a sarkait. – Bocs – mosolyodik el. – Káosz vagyok – mosolyodik el, majd folytatja. – Ő nem ugyanaz az ember most, mint aki akkor volt. Évek óta józan és terápiára járt, évek óta ostorozza magát és bűntudata van.
Tudja. Karen tud Anne-ről és Christianról. Mellkasom összeszorul, és az én szemeim is megtelnek könnyekkel.
- Tudom, hogy mit fogsz mondani – felelem. Együttérzek ezzel a családdal. Sajátomként szeretem őket, és mindenkivel együttérzek ebben a családban, amely tele van titkokkal, függőségekkel és megbánásokkal.
- Igen? Liam mesélt neked a babáról? Tudhattam volna, hogy megteszi. Harry is tudja?
Ismét fulladozom. Egy kínos köhögőroham után végre megszólalok.
- Mi? Egy baba?
- Akkor nem tudtad – nevet fel lágyan. – Tudom, hogy sokkal idősebb vagyok, mint amennyinek egy terhes nőt képzelnél, de még a negyvenes éveim elején vagyok, és az orvosom biztosított róla, hogy elég egészséges vagyok.
- Egy baba? – ismétlem meg. Megkönnyebbültem, hogy nem tud arról, hogy Christian Harry apja, de nagyon meglepődtem, hogy terhes.
- Igen – mosolyodik el. – Éppen annyira le voltam sokkolva, mint te. Ken is, annyira aggódott miattam. Liam majdnem összeomlott, tudott az összes időpontomról, de azt nem mondtam el neki, hogy miért megyek, szóval szegény azt gondolta, hogy beteg vagyok. Szörnyen éreztem magam, és el kellett mondanom az igazat. Ez nem volt eltervezve – szemei az enyéimet keresik. – De boldogok vagyunk most, hogy túljutottunk a kezdeti sokkon, hogy még egy gyerekünk lesz ilyen későn az életben.
Köré fonom karjaimat, és napok óta először érzek örömöt. Szeretem Karent és izgatott vagyok érte. Ez jó érzés. Kezdtem aggódni, hogy soha nem fogok így érezni még egyszer.
- Ez csodálatos! Annyira örülök nektek! – áradozok, majd karjai szorosabbá válnak a hátam körül.
- Köszönöm – húzódik vissza, és megpuszilja az arcomat. – Aggódom, hogy fogja magát érezni ettől Harry.
Karen iránt érzett örömöm rövidre van vágva, és azonnal átveszi helyét az aggodalom Harry felé. Az egész élete egy hazugság volt, és nem igazán kezelte jól a híreket. A férfi, akiről azt hitte, hogy az apja, annak most egy másik gyereke lesz, Harry pedig el lesz felejtve. Akár igaz ez, akár nem, elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, erre fog gondolni.
- Nem bánod, ha én leszek az, aki elmondja neki? Ha igen, megértem – kérdezem Karentől. Nem engedem meg magamnak, hogy túlgondoljam ezt. Tudom, hogy elhomályosítom a határokat itt, de ha elhagyom Harryt, meg kell bizonyosodnom róla, hogy nem hagyok felfordulást magam mögött. Ez kifogás, emlékeztet a rosszindulatú hang a fejemben.
- Nem, persze, hogy nem, reméltem, hogy nem bánod. Tudom, hogy ez szörnyű helyzetbe hoz téged, és nem akarom, hogy kötelességednek érezd, hogy belekerülj ennek a közepébe, de félek, hogy hogyan fog reagálni, ha Ken mondja el neki. Neked egy olyan módszered van hozzá, ami senkinek sincs.
- Semmi gond, tényleg. Beszélni fogok vele holnap – biztosítom őt.
- Természetesen – ölel meg ismét. – A mai húzós nap volt számodra, sajnálom, hogy felhoztam ezt. Várnom kellett volna, csak el akarom kerülni, hogy a hír meglepje őt. Már így is elég kemény élete volt, én pedig próbálom könnyebbé tenni neki a dolgokat. Azt akarom, hogy tudja, ő a család része, és hogy mindannyian nagyon szeretjük őt, ez a baba nem fogja megváltoztatni ezt.
- Tudja – ígérem meg Karennek. Lehet, hogy nem hajlandó elfogadni, de tudja.
Lépések hallatszanak a lépcső alján, mire Karen és én elhúzódunk érzelmes ölelésünkből. Mindketten megtöröljük az arcunkat, aztán harapok egyet a sütiből, ahogy Harry belép a konyhába. Lezuhanyozott és átöltözött. Most egy melegítőnadrág van rajta, aminek a lábai túl rövidek és a WSU logója van rávarrva a combjára, melyek árulkodó jelek, hogy Liam ruháját vette fel.
Ha más helyen lennénk, csipkelődnék vele a nadrág miatt, de nem vagyunk. A legrosszabb, mégis a legjobb helyen vagyunk, ez az egész összezavaró és elferdült. Viszont az egészséges egyensúly és rendszer sosem volt a kapcsolatunk tényezője, a szakításunk miért lenne bármivel másabb?
- Lefekszem. Szükséged van bármire? – kérdezi, hangja rekedt és mély.
- Nem, de azért köszönöm – nézek fel rá, de ő csupasz lábát bámulja.
- A cuccaidat a vendégszobába tettem, a te szobádba – feleli, mire bólintok.
Az őrült, megbízhatatlan énem azt kívánja, bárcsak Karen ne lenne a konyhában velünk, de a racionális, elkeseredett és sokkal nagyobb énem örül, hogy Karen itt van. Harry eltűnik felfelé a lépcsőn, én pedig jó éjszakát kívánok Karennek, mielőtt követem Harryt.
Azon szoba előtt találom magamat, ahol életem néhány legjobb éjszakáit töltöttem el. Felemelem a kezemet a kilincshez, de gyorsan elhúzom, mintha a hideg fém megégette volna a bőrömet. Ennek a körnek meg kell állnia, és ha beadom a derekamat minden ösztönzésnek, lényemnek minden szálának, mely kétségbeesetten vágyakozik arra, hogy közel legyen Harryhez, soha nem fogok kijutni ebből a folytonos körből, ami hiba hiba után, veszekedés veszekedés után.
Végre kifújom a levegőt, miközben becsukom a vendégszoba ajtaját mögöttem, aztán elfordítom a zárat. Azt kívánva alszom el, hogy bárcsak tudtam volna, milyen veszélyes lehet a szerelem. Ha tudtam volna, hogy ennyire fáj, ha tudtam volna, hogyan tép szét engem, majd varr össze ismét, csak azért, hogy darabokra szedjen ismét, olyan távol maradtam volna Harry Styles-tól, amennyire csak lehet.