Flashback

Sziasztok! 😊

Ahogy látjátok, ez a bejegyzés nem a következő fejezetről fog szólni. Ez egy flashback/visszapillantás, ami az eredeti Afterben (Harry+Tessa) is benne volt, aztán az After Larryre is átírták, én pedig természetesen lefordítottam. Ez a Valentin-napról fog szólni, mert amikor az eredeti sztori készült, közel volt már a Valentin-nap, így az írónő csinált erről egy kis szösszenetet, mivel a történetben ez nem volt külön megemlítve. Szerintem tetszeni fog mindenkinek ( 😏 ), főleg az előző részek szomorúsága után, van benne minden cukiság és boldogság, amit már hetek óta hiányolunk. És azért visszapillantás, mert a történetben már majdnem április van. Na, remélem, nagyjából érthetően elmondtam mindent 😃 Legközelebb szokás szerint egy hét múlva jövök, akkor már a következő, 270. fejezettel.

Kellemes olvasást! 😊😘

Flashback

Liam szemszöge
- Remélem, Danielle megkapta a virágokat, amiket küldtem neki – mondom Harrynek. Úgy tűnik, hogy nem figyel, mint általában. Visszapillantok a számítógépem képernyőjére, hogy megnézzem a három tucat rózsa helyzetét, melyet a barátnőmnek küldtem.
A weboldal biztosít, hogy kézbesíteni fogják a nap utolsó órájában, de New York City-ről beszélünk, és elég biztos vagyok benne, hogy ma milliónyi rendelésük van. A Valentin-nap nyilvánvalóan a virágipar legforgalmasabb napja az évben, és annak a lehetősége, hogy hibát követnek el, sokkal magasabb ma. Talán fel kellene hívnom őket és elmagyaráznom nekik, hogy az ország másik felében vagyok, és bármit megteszek, hogy biztosítsam, eljutnak azok a virágok ahhoz a gyönyörű lányhoz. Csak azt kívánom, bárcsak ott lennék vele, hogy lássam ragyogó mosolyát, miközben kinyitja a kártyát, hogy halljam nevetését, amikor elolvassa az egyszerű, de édes verset, amit a kártyára nyomtattam.
- Virágokat mire? – néz fel Harry a farmerján lévő lyuk piszkálásából.
- Valentin-napra – felelem. A tanácstalan kifejezés az arcán elmondja nekem, hogy fogalma sincs arról, hogy ma van az ünnep. – Ma van Valentin-nap. Nem vettél Louis-nak semmit? – kérdezem még akkor is, ha tudom a választ.
Louis a földszinten van anyával, sütnek valamit, amitől az egész háznak fahéj illata van. Imádom, hogy imád időt tölteni anyával, főleg most, amikor az összes szeretetre szüksége van, amit megkaphat. Bár nem akarok erre gondolni, pozitívnak kell maradnom és minden rendben lesz.
- Baszki – morogja Harry.
- Nem vettél neki semmit? – kérdezem tőle ismét. Gondoltam, hogy nem fog, és még egyszer sem említette meg nekem az ünnepet.
- Nem, arra sem jöttem rá, hogy ma van. A Valentin-nap szó szerint kurvára a legostobább ünnep, nincs értelme annak, hogy kibaszott virágosak legyünk egy napra – panaszkodik.
- Igen, mert te olyan gyakran vagy virágos – jegyzem meg szarkasztikusan. Valószínűleg várnom kellene, amíg nincs a közelben, hogy odaadjam Louis-nak a kis macit és a doboz csokit, amit neki vettem. Elcsépelt, tudom.
- Menj a picsába.
- Alig van dél, még mindig elmehetsz venni neki valamit most – javaslom. – Segíthetnék neked.
- Nincs szükségem a segítségedre – áll fel, majd átmegy a szobán. – Honnan kellene tudnom, hogy mit vegyek? Louis nem az a virágos típus vagy bármi elcsépelt és felületes.
Nem tehetek róla, de felnevetek közvetett sértésén. Minden egyes nap azon találom magam, hogy egyre kevésbé és kevésbé sért meg durva megjegyzéseivel és piszkos nézésével. Törődök vele, mintha a saját testvérem lenne, még akkor is, ha tudom, hogy ő nem így érez irányomba. Amíg továbbra is megpróbál jobban bánni Louis-val, nincs problémánk.
- Nos, néha a férfiak szeretik az elcsépelt ajándékokat – húzom elő a kis macit az asztalom alsó fiókjából, és megmutatom neki.
- Nem, köszi, foglalt vagyok – feleli Harry vigyorogva rám, amilyen gúnyos segg ő.
- Ezt nem te kapod. Hanem Louis – mondom neki, aztán figyelem, ahogy mosolya eltűnik abban a pillanatban, hogy kimondom a nevét.
- Tessék? Nem, kurvára nem – kapja ki a macit a kezeimből, majd összeráncolja az orrát, mintha a cuki kis medve fertőzött lenne.
- De, de igen – állok fel, aztán visszaveszem tőle a macit, mielőtt letépné a fejét vagy valami.
- Miért vennél az én páromnak ajándékot Valentin-napra? – emeli fel a hangját, és haragos pillantást vet rám.
- Mert ő a legjobb barátom, és világosan az van ráírva, hogy „köszi, amiért egy ilyen mackós nagyszerű barát vagy” itt – mutatok a kis szívecskére a plüss állat mellkasán. Tudom, hogy ez nem fog sokat segíteni, mert amikor Louis-ról van szó, Harry a legterritoriálisabb ember a bolygón.
- Nem adod neki ezt oda – veszi vissza tőlem a macit.
El akarom mondani neki, hogy úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett ötéves gyerek, de úgy gondolom, hogy a most nem a legjobb alkalom az indokolatlan testvéri tanácsra.
- Nem kell ennyire birtoklónak lenned. A legjobb barátja vagyok, és mérges lesz rád, ha elmondom neki, hogy letépted a játékmaci fejét, ami neki volt szánva – mutatok rá.
- Olyan utálatos vagy, nem vagyok birtokló – forgatja a szemet, majd az ágyamra dobja a macit. Szórakoztatónak találom, hogy azt állítja, utálatos vagyok, de itt lóg velem, míg Louis anyával süt. Kezdek ránőni, tudom, hogy igen.
- Nem vagy birtokló? – török ki nevetésben. – Te mindig birtokló vagy! – tudom, hogy Harry jó abban, hogy letagadjon dolgokat, de az egyszerűen nem lehetséges, hogy nem látja, mennyire birtokló, amikor Louis-ról van szó.
- Nos, nem tudod, milyen érzés, hogy végre van valami, ami a sajátom. Ő mindenem, amim van, oké? Szóval baszd meg és bárki más is, akinek problémája van azzal, hogy birtokló vagyok. Gyere, beszélgess velem, amikor egyedül és nyomorúságosan töltöd az életedet, aztán végre találsz valakit, aki szeret téged, aztán panaszkodhatsz nekem a birtoklásról.
Nem vitatkozom vele, mert a maga furcsa módján ennek van értelme, és elégedett vagyok a válaszával. Kivéve azt az egészet, hogy „valami”-nek hívta Louis-t, mert ő nem egy tárgy, ő egy csodálatos ember, aki mindenből a legjobbat érdemli az életben, de hagyom ezt egyelőre, mert tudom, hogy jól értette Harry.
- Most szereznem kell neki valamit, mert neked el kellett menni és venni neki egy hülye játékmacit.
- És édességet – teszem hozzá, csak hogy bosszantsam őt.
- És istenverte édességet – nyög fel, mire felnevetek. – Ez nem vicces, seggfej. Ez a te hibád – ül le az ágyam szélére ismét.
- Nos, örömmel elviszem a balhét, ha azt okoztam, hogy valami olyat kell tenned, ami boldoggá teszi Louis-t – úgy tűnik, szavaim megmozgatnak benne valamit, most elmélkedőnek néz ki a szokásos bosszúság helyett.
- Azt hiszem, igazad van, valamennyire – ért egyet a maga Harry-módján. – Még mindig kurvára fogalmam sincs, mit vegyek neki, de ha az boldoggá teszi őt, megpróbálok kitalálni valamit.
Válasza pontosan az, amiért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy támogassam Louis-t, amikor Harryről van szó. Tudom, hogy ő nem tökéletes, tényleg messze van tőle, de próbálkozik. Tényleg próbálkozik. Látom a szemeiben, hallom a hangjában. Kizárt dolog, hogy Harry ne lenne jobb ember Louis-ért, amikor valaki szeret téged és annyira hisz benned, mint Louis Harryben, kizárt dolog, hogy megbukjon.

Harry szemszöge
Két óra.
Ennyi időt pazaroltam el arra az előbb, hogy végigsétáljak a plázában Liammel, abban a reményben, hogy valamilyen tökéletes Valentin-napi ajándékkal távozom onnan Louis-nak. Bár ez nem történt meg. A pláza tele volt, tele volt seggfejekkel, mint én, az utolsó percig várva, hogy ajándékokat vegyenek, én pedig semmit sem találtam, ami elég méltó volt ahhoz, hogy megvegyem Louis-nak.
Az, hogy vegyek Lou-nak valami hatalmas játékmacit vagy plüss majmot, egyszerűen sértésnek tűnik. Ő túl jó az elcsépelt, semmitmondó szarokhoz, mint azok, és tudom, hogy jobban szereti a sós rágcsálnivalót, az édesnél, akkor miért vegyek neki egy doboz csokit, amikor rohadt jól tudom, hogy én leszek az, aki a legnagyobb részét megeszi amúgy is?
- Én kint várok rá, mondd neki, hogy siessen – felelem Liamnek, miközben bekanyarodok az apám kocsifelhajtójára.
- Persze – egyezik bele, aztán másodperceken belül eltűnik a hatalmas házban.
Ha Louis úgy viselkedett volna, mint a nők a tévében, felkészültebb lettem volna erre a hülye ünnepre. Ha tett volna célzásokat és bekarikázott volna dolgokat katalógusokban, amiket a dohányzóasztalon hagyott volna, ahol biztosan megláttam volna őket, vettem volna neki valamit.
Csalódottságom magam felé megnő, amikor kisétál az első ajtón azt a hülye macit és csokit hozva Liamtől. Tudom, hogy ők csak barátok, de nem vagyok boldog amiatt, hogy Liam ajándékot vesz neki, főleg mivel én nem tettem. Ott van neki Delilah, akit elkényeztethet és akinek virágokat küldhet meg minden szar, szóval nincs szükség arra, hogy ebből szokást csináljon.
- Szép maci – motyogom, tudva, hogy úgy hangzom, mint egy kibaszott kisbaba, de rohadtul leszarom.
- Cuki, nem? Olyan édes volt Liamtől, hogy ezt vette nekem, de most bunkónak érzem magam, mert nem gondoltam arra, hogy vegyek neki valamit – feleli, csodálva a hülye állatot a kezeiben.
- Én nem vettem neked semmit – mondom neki, akkor már túlesek ezen, mielőtt ő hozza fel.
- Tudom – válaszolja. Átnézek rá, és megpróbálom leolvasni arckifejezését.
- Megpróbáltam keresni valamit a plázában, de minden olyan nevetséges volt, és egyszerűen nem találtam semmit, amit megvehettem volna. Minden tiszta piros volt és rózsaszín és fodros, csak nem akartam…
- Semmi gond – mosolyodik el, két ujját nyomva a számhoz, hogy megállítson engem a beszédben. – Tényleg, nem gond. Amúgy sem igazán vagy a Valentin-nap híve – feleli Louis.
- Biztos vagy benne? Mert Liam vett neked valamit, én meg nem, és most hülyének érzem magam – beszélek ujjain keresztül.
- Igen, biztos vagyok. Tudod, hogy nem igazán érdekel a virág, és inkább eszem pattogatott kukoricát vagy pizzát, mint édességet – mosolyodik el, aztán lepillant a lábainál lévő doboz édességre. – Tényleg nem gond, ígérem, de azt nagyon imádnivalónak tartom, hogy elmentél a plázába Liammel, hogy találj nekem valamit.
- Imádnivaló? Nem vagyok imádnivaló, bébi – húzom végig lassan nagyujjamat ajkain a mocskos dolgokra gondolva, amiket a szájával akarok csinálni.
- De igen, az vagy – nyel egyet, megérezve a szándékot hangsúlyom és érintésem mögött. – És én sem vettem neked semmit – hangja mély és szexi és csábító, és még csak nem is próbálkozik. Louis előtt sokat dugtam és sok hülye szarságot csináltam, olyan szarságokat, amiknek a gondolatától felfordul a gyomrom, de vele olyan, mintha minden részének lenne egy közvetlen vonala a farkamhoz. A legegyszerűbb megjegyzéstől, érintéstől vagy akár egy pillantástól másodpercek alatt kemény leszek.
- Valami eszembe jutott – ugratom őt, majd abbahagyom a lassú simogatást.
- Neked mindig – mosolyodik el, de látom a pírt a bőrén, tudatva velem, hogy ugyanaz a dolog van az ő fejében is.
- Egy szopás az apám kocsifelhajtóján? Aww, bébi, olyan romantikus vagy – kötekedek vele tovább, imádva, ahogy kuncogása megtölti autóm belsejét.
- Csak szeretnéd – forgatja a szemeit. – Most menjünk haza. Csinálok neked egy korai vacsorát – ütögeti meg a vállamat türelmetlenül.
- Aztán egy szopás? – indítom be a kocsit, majd felnevetek, amikor megüti a karomat, leszidva, amiért perverz vagyok.

…

- Mi az? – ráncolja az orrát Louis a rózsaszínes-pirosas-feketés italon előtte.
- Ez egy turmix. Egy Valentin-napi turmix – magyarázom.
Az ötlet jobban hangzott, amikor online olvastam a szarságot. Azt írta, csak annyit kell tennem, hogy hozzáadok piros ételszínezéket, és nem gondoltam, hogy az, hogy hozzáadtam egy kis feketét, hogy sötétebb legyen, olyan nagy különbséget fog tenni, pokolian tévedtem. Volt egy kis jégkrémünk a fagyasztóban, Louis-nak meg két szekrény van tele random sütős szarsággal, szóval a legártalmatlanabb dolog volt, hogy megpróbálok turmixot csinálni. Összecsaptam kevesebb mint tíz perc alatt, míg Louis átöltözött pizsamába.
Az volt az egyetlen kérésem ma, hogy töltse a napot abban az apró rövidnadrágban és az egyik pólómban. Mindig arról a baromságról beszél, hogy a rövidnadrág nem néz ki jól rajta, de szerintem kibaszottul őrült, amiért ezt gondolja. Minden jól néz ki rajta, még az a förtelmes khaki nadrág is, amit régen hordott.
- Ó – nézi a kotyvalékot. – Jól néz ki – egy udvarias mosoly pihen ajkain, aztán felemeli a poharat, hogy igyon egy kortyot. – Az íze is jó – dicséri meg. Iszom egy kortyot én is, a legrosszabbra számítva, de igaza van, szarul néz ki, de elég rohadt jó az íze. – Köszönöm a Valentin-napi turmixot – mosolyog rám Louis, aztán leülök az asztalhoz vele szemben.
- Mennyire jó? – kérdezem tőle, többet akarva bókjaiból. Ezen a módon szánalmas vagyok, mindig akarom a dicséreteit.
Gyanakodva figyel engem, majd iszik még egy kortyot a turmixából, mielőtt hozzám sétál és letérdel. Ez egy váratlan válasz volt… egy kurvára csodálatos, de váratlan.
- Mit csinálsz? – kérdezem tőle, amikor kezei meghúzzák a rövidnadrágom gumis részét.
- Odaadom a Valentin-napi ajándékodat – feleli, mintha nyilvánvaló lenne. Feltételezem, az is.
A széken ülve maradok, de felemelem magamat, így a padlóra lökheti a rövidnadrágomat és bokszeremet. Louis annyira jó az ártatlan viselkedésben, hogy még fel is pillant rám a szempilláin keresztül, és egy lágy csókot nyom farkam elejére. Az megrándul ajkai alatt, ő pedig elmosolyodik, mielőtt a szájába veszi. A kontraszttól, melyet hideg nyelve és torkának meleg alagútja képez, azonnal kész vagyok, hogy elélvezzek. Meg kellett volna itatnom vele az egész… baszki. Gondolatmenetem teljesen elveszik, amikor Louis felnyög, egyenesen átküldve rajtam a hangot.
- El fogok menni a szádban most, ha még egyszer ezt csinálod, szóval ha azt akarod, hogy megdugjalak, jobb, ha nem teszed – nyögök fel tökéletes arcán tartva a szememet, miközben ki-be dolgoz engem a szájával.
Louis ismét felnyög, ezúttal drámaibban, aztán belemarkolok hajába, hogy gyengéden felemeljem őt magamról. Benne akarok lenni, amikor elmegyek, és meg tudom mondani abból, mennyire ki van pirulva, hogy ő is ezt akarja.
- Állj fel – irányítom őt, a kezéért nyúlva, hogy felsegítsem őt a padlóról. Louis feláll, majd áthúzom fején a pólómat, szavakon túli örömmel, hogy ő az egyetlen, aki valaha is viselte a ruházatomat. Soha nem nézne ki ilyen jól senki máson.
Felemelem őt a csípőjénél fogva az asztalra, fellökve az egyik turmixot a folyamatban.
- Harry – panaszkodik lágyan, ahogyan az lecsöpög a padlóra.
- Shh, szándékosan csináltam – nyúlok bele ujjaimmal a hideg rendetlenségbe, aztán áthúzom őket csupasz hasán. Szemei kitágulnak és kirázza a hideg, majd megismétlem a cselekvést. Extra időt töltve azzal, hogy rádörzsöljem a hideg folyadékot, egyik karomat köré fonom, egy helyben tartva fészkelődő testét, mielőtt lecsúszik az asztalról.
- Ó, Istenem – nyög fel, én pedig megszívom érzékeny bőrét. A turmixnak sokkal jobb íze van a bőrén.
Ujjaim lemozdulnak lábai közé, és a rövidnadrágján keresztül dörzsölöm őt. Louis megrázza fejét, majd kis kezébe, elárulva nekem, mit akar. Elhúzódok tőle, élvezve a tiltakozó nyögéseket, melyek ajkait elhagyják, aztán gyorsan kiveszem az óvszert a padlón lévő rövidnadrágom zsebéből.
- Vedd le a rövidnadrágodat – mondom neki, felcsúsztatva magamra az óvszert. – Aztán feküdj vissza az asztalra.
Azt teszi, amit mondtam, én pedig a lábai közé állok, még jobban széttárva azokat, és egy pillanatig egyszerűen élvezem a kilátást. Mellkasa és hasa össze van kenve a színezett turmixszal, a teste meg, baszki, a teste olyan gömbölyded és kibaszottul szexi, de a bizalom, a bizalom az, ami átsugárzik félig csukott szemein, ahogy rám vár, hogy magamévá tegyem. Louis, ez a tökéletes férfi megbízik bennem és szeret engem, és nincs semmi, amit megvehetnék abban a rohadt plázában, ami valaha is megmutathatná neki, hogy ez mennyit jelent nekem.
- Kérlek – könyörög, én pedig el mosolyodom a hangjában lévő szükségen. Ugyanazt a szükséget érzem, csak felnagyítva egy olyan számmal, ami nem is létezik, lehetetlen felmérni, mennyire van szükségem van rá, mennyire akarom őt és mennyire szeretem őt.
Lassan csúszok belé, teljesen megtöltve őt, testét és elméjét és mindent köztük. Tempóm állandó marad így, mélyen benne azt a pontot ütve meg, ami a kibaszott őrületbe kergeti őt és engem is, amíg meg nem karmolja a hátamat és el nem mondom neki, mennyire kurvára jó érzés ő a farkam köré fonódva.
- Nézz rám, nézz rám, miközben elmész – szűröm ki a fogaim között, saját enyhülésem összegyűlik a gerincemnél. – Bassza meg – felelem a nyakába, karjaim megfeszülnek háta körül, aztán felhúzom őt, így közvetlenül előttem ül, combjai a derekam köré fonódnak, ahogy benne ringatózom.
Louis rám néz a szemeimbe bámulva, homlokát az enyémnek nyomja, miközben mindketten elérjük gyönyörünket. Én visszatartom, várni akarva, míg Louis semmi sem lesz, csak remegő lélegzetvételek zűrzavara. Kihúzódom belőle abban a pillanatban, hogy elélvez, és a padlóra dobom az óvszert, az egész hasára spriccelve magamat, miközben kitágult szemekkel figyel engem.
- Boldog Valentin-napot – mondom neki, csodálva, ahogy a rendetlenség, amit csináltam rajta, és a turmix színe kinéz a bőrén.
- Olyan gusztustalan vagy – ráncolja az orrát, majd hamisít egy undorodó nézést. Tudom, hogy imádja, mikor ezt csinálom, már elmondta néhányszor korábban. Hozzáhajolok, hogy megcsókoljam a homlokát, kiérdemelve egy kielégült, de szarkasztikus mosolyt. – El kell kezdenem a vacsorát – feleli, szemei le vannak hunyva.
- Rendelek pizzát, és találkozunk a zuhanyzóban öt perc múlva – mondom neki, mire beleegyezően bólint.
- Milyen romantikus tőlünk, turmixok, szex és pizza a szerelmesek ünnepén. Austen mit mondana erről? – nevet fel Louis, majd lemászik az asztalról.
- Én mondom neked, olyan, mintha minden nappal egy kicsit jobban Mr. Darcy-vá válnék – kuncogok fel, kezeim közé véve csupasz seggét.
- Én nem mennék ilyen messzire – nevet fel, ütöget meg.
- Menj, zuhanyozz le, mielőtt ráfektetlek az asztalra – fenyegetőzöm, komolyan gondolva minden szót. Louis elballag, mindkét kezével eltakarva a seggét.
- Igazad van, tudod… azt az idézetet is tőle szedted? – beszél vissza nekem a folyosóról. Én megrázom a fejemet még mindig nevetve, miközben felveszem a pultról a telefonomat és megrendelem a pizzát.

…

Louis elmosolyodik, aztán lefényképezi a szív alakú pizzát az ősrégi telefonjával. Haja még mindig vizes a zuhanytól, és csak a pólóm és bokszer van rajta, törökülésben ülve a kanapén.
- A szív alakú pizzát és az asztali szexet választanám bármelyik nap a rózsák és csoki helyett – mondja nekem, beleharapva pazar, Valentin-napi vacsoránkba.
Olyan elcsépelt és imádnivaló, miközben a szemöldökét mozgatja rám, hogy nem tudom megállítani magamat attól, hogy elvegyem a pizzát a kezéből és visszavigyem őt a konyhaasztalra, hogy még egy ajándékot adjak neki.