Chapter 265

Sziasztok! 😊

Eljött ez is, hogy a 2017-es év utolsó fejezetét hozom, aminek a hangulata nem túl boldog, finoman fogalmazva. Innentől az este eseményei nekem eléggé szürreálisnak tűnnek, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok gondolni ti. Remélem, mindenkinek jól telt a karácsony és sok ajándékot kaptatok 😃🎁 Mivel idén már nem találkozunk többször, így előre is nagyon boldog új évet kívánok nektek! 🎆🎉🎊🍾❤️ Egy hét múlva jövök ismét.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 265

Harry szemszöge
- Egy whisky-kólát – adom le rendelésemet parancsoló hangon a bartendernek. A kopasz férfi haragos pillantást vet rám, ahogy elvesz egy üres poharat a tartóból és megtölti jéggel.
Éppen pisiltem, mikor megláttam a mosdóablakból Christian bérelt autóját kikanyarodni a parkolóból. Biztosan engem keresni jött ide. Nagy kár, hogy nem maradt, megoszthattunk volna egy apa-fia italt. Baszki, ez az egész annyira elbaszott.
- Duplát, igazából – módosítok a rendelésen.
- Értettem – válaszolja szarkasztikusan.
Szemeim megtalálják a falon lévő régi tévét, majd elolvasom a feliratokat a képernyő alján. A reklám egy biztosítótársaságról szól, a képernyőn meg egy vihogó kisbaba van. Miért döntenek úgy, hogy minden reklámba kisbabákat raknak, soha nem fogom megtudni.
A bartender szó nélkül csúsztatja át az italomat a fapult tetején, aztán a poharat az ajkaimhoz teszem, megengedve a fejemnek, hogy elvigyen engem innen.

…

- Miért hoztál haza baba termékeket? – kérdeztem tőle. Ő leült a fürdőkád szélére. Elkezdtem azon aggódni, hogy megszállottsága van-e a gyerekekkel, az pokolian biztos, hogy úgy tűnt. A mai napig még mindig, tényleg.
- Ez nem baba termék – nevetett fel Louis. – Csak egy kisbaba és egy apa van a csomagolására nyomtatva.
- Tényleg nem értem a vonzerőt itt – emeltem fel a csomag borotválkozó terméket, amit Louis hozott haza nekem, tanulmányozva a baba pufók arcát, és azon gondolkoztam, mi a fene köze van egy kisbabának egy borotválkozókészlethez.
- Én sem igazán értem, de biztos vagyok benne, hogy az, ha egy baba képét teszik rá, segít az eladásban – mondta egy mosollyal.
- Csak a meleg pasiknak, hogy vegyenek a párjuknak vagy a férjüknek szarságokat – javítottam őt ki. Nincs épelméjű hetero pasi, aki levenné ezt a szart a polcról.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy a hetero férfiak is megvennék.
- Persze – téptem fel a dobozt, majd kitettem magam elé a tartalmát. – Egy tál? – néztem a tükörbe, hogy szemkontaktust létesítsek vele.
- Igen, a krémnek van. Jobban le tudod borotválni, ha használod az ecsetet – jelentette ki.
- És ezt honnan tudod? – húztam fel rá a szemöldökömet, remélve, hogy nem a Natalie-val való tapasztalatából tudta.
- Kikerestem.
- Persze, hogy kikerested – ugrattam őt, féltékenységem eltűnt, ő pedig játékosan megrúgott a lábával. – Mivel úgy tűnik, szakértő vagy a borotválkozás művészetében, gyere segíteni – feleltem. Mindig csak egy egyszerű borotvát és krémet használtam, de mivel ő nyilvánvalóan utánanézett ennek, nem utasítottam volna vissza, és őszintén, annak a gondolata, hogy Louis megborotválja az arcomat egy kurva nagy felizgatás volt.
Louis elmosolyodott, majd lábra állt, csatlakozva hozzám a mosdó előtt. Felvette a tubus krémet és megtöltötte vele a tálat, aztán megkeverte az ecsettel, hogy habot csináljon.
- Tessék – mosolyodott el, kezembe adva az ecsetet.
- Nem, te csinálod – tettem vissza az ecsetet az ő kezébe, majd kezeimet a dereka köré fontam. – Felfelé – mondtam, felemelve őt a mosdóra. Széttártam a combjait, és közéjük léptem.
Arckifejezése körültekintő volt, de koncentrált, miközben belemártotta az ecsetet a habba és felkente azt az állkapcsomra.
- Nem igazán akarok elmenni ma este sehová. Olyan sok munkám van. Elterelted a figyelmemet – mondtam neki, ahogy megmarkoltam a seggét és gyengéden megszorítottam. Keze megrándult, lehúzva egy kis borotvakrémet a nyakamra. – Jó, hogy nem volt a kezedben a borotva – viccelődtem.
- Jó dolog – gúnyolódott, aztán felvette a vadonatúj borotvát. – Biztos vagy benne, hogy azt akarod, hogy én csináljam? Ideges vagyok, hogy véletlenül megváglak – rágta telt ajkait.
- Ne aggódj már, biztos vagyok benne, hogy kikutattad ezt a részt amúgy is – feleltem. Louis semmit nem mondott, mert tudta, hogy igazam van. Nyelvét gyermeteg módon kinyújtotta, én pedig előre hajoltam, hogy megcsókoljam, mielőtt elkezdte. – De tudd, hogy ha megvágsz, futhatsz – nevettem fel, ő meg ismét morcosan nézett.
- Maradj nyugton, kérlek – keze kissé remegett, de gyorsan megszilárdult, miközben óvatosan végighúzta az állvonalamon a borotvát.
- Egyszerűen nélkülem kellene menned – mondtam, aztán lehunytam a szemeimet.
Az, hogy Louis borotválja az arcomat, valahogy megnyugtató és meglepően lenyugtató volt. Tényleg nem volt kedvem elmenni az apám házába vacsorázni, de Louis teljesen megőrült attól, hogy folyamatosan a lakásban van, így amikor Karen telefonált, hogy meghívjon minket, ugrott a kérésre.
Ironikus most, hogy ő nem is a kibaszott apám.
- Ha itthon maradunk ma este, akkor újra akarom tervezni és elmenni ezen a hétvégén. Addigra kész lesz a munkád? – kérdezte.
- Azt hiszem – panaszkodtam.
- Felhívhatod őket és elmondhatod nekik. Ezután elkezdem a vacsorát, te meg dolgozhatsz – ütögette meg az ajkamat az ujjával, jelezve nekem, hogy húzzam be az ajkaimat, majd óvatosan körbe borotválta a számat. Amikor befejezte, megszólaltam:
- Meg kellene innod annak a bornak a maradékát a hűtőben, mert a parafadugója már napok óta ki lett húzva. Hamarosan savanyú lesz.
- Én… nem tudom – habozott. Tudtam, miért. Kinyitottam a szemeimet, ő pedig a háta mögé nyúlt, hogy megnyissa a mosdócsapot és benedvesítsen egy törölközőt.
- Lou – nyomtam ujjaimat az álla alá. – Ihatsz előttem, nem vagyok valami küzdő alkoholista – mondtam.
Nézz rám most, ebben a bárban ülve whiskyvel a nyelvemen. És ez az a bár az összes hely közül, ahol kiköthettem.
- Tudom, de nem akarom, hogy furcsa legyen neked. Amúgy se igazán van szükségem arra, hogy olyan sok bort igyak. Ha te nem iszol, nekem nincs rá szükségem.
- A problémám nem az ivás. Csak az, amikor dühös vagyok és iszom, ekkor van probléma.
- Tudom – nyelt egyet. Tényleg tudta.
Mi a fenét fog gondolni most, ha itt talál engem?
- Csak akkor vagyok seggfej, amikor azért iszom, hogy megpróbáljak megoldani valami szarságot, mostanában pedig nem volt semmi, amit meg kell oldani, szóval rendben vagyok – végighúzta a meleg törölközőt az arcomon, letörölve a felesleges borotvahabot. – Nem akarok azon seggfejek egyike lenni, mint az apám, akik hülyére itták magukat és veszélyeztetni a körülöttem lévő embereket, és mivel történetesen te vagy az egyetlen ember, akit nem szarok le, többet nem akarok inni a közeledben – próbáltam megnyugtatni őt.
- Szeretlek – mondta egyszerűen.
- És én szeretlek téged – nem tehettem róla, de lebámultam a mosdón ülő testére. Az egyik fehér pólóm volt rajta, és semmi más, csak egy fekete alsónadrág alatta. – Lehet, hogy megtartalak most, hogy rendesen meg tudod borotválni az arcomat. Főzöl, takarítasz… – ugrattam őt. Louis megütött és a szemeit forgatta.
- És én mit kapok ebből az üzletből? – provokált. – Te rendetlen vagy, csak egyszer egy héten segítesz főzni, már ha. Morcos vagy reggelente… – félbeszakítom őt azzal, hogy kezemet a lábai közé tettem és farka köré fontam. – Azt hiszem, jó vagy valamiben – vigyorodott el, én meg elkezdtem mozgatni a kezemet hosszán.
- Csak egy dologban? – szorítottam meg, mire felnyögött, hátra hajtva fejét.
- Akarsz még egy italt? – üti kezét a bartender előttem a pultra. Pislogok néhányszor, majd a most már üres poharamra nézek.
- Igen – adom oda a poharat, az emlék elhalványul, miközben várok az újratöltésre. – Még egy dupla.
- Harry Styles? – szólal meg egy női hang. Elfordítom a fejemet, hogy meglássak egy valamennyire ismerős arcát Judy Welch-nek, anya régi barátnőjének. Vagyis, ex-barátnőjének.
- Igen – bólintok, észrevéve, hogy a kor igazán nem volt kedves hozzá.
- Ördög és pokol! Mióta is… hat éve? Hét? Egyedül vagy itt? – teszi kezét a vállamra, aztán felemeli magát a mellettem lévő bárszékre.
- Igen, akörül, és igen, egyedül vagyok itt. Anya nem fog téged hajszolni – jegyzem meg.
Olyan arca van, mint egy nőnek, aki boldogtalan és túlságosan is sokat ivott az életében. Haja ugyanolyan fehér-szőke, mint ami akkor volt, amikor tinédzser voltam, implantátumai pedig túl nagynak néznek ki kis alkatához. Emlékszem az első alkalomra, amikor megérintett. Úgy éreztem magam, mint egy férfi, megdugva az anyám barátnőjét, és most ránézve a kopasz bartender farkával sem dugnám meg a nőt.
- Határozottan felnőttél – kacsint rám. Italomat lehelyezik elém, én pedig másodperceken belül ledöntöm. – Beszédes vagy, mint mindig – ütögeti meg a vállamat megint, elmondva az italrendelését a bartendernek. – Azért vagy itt, hogy elfojtsd a bánatodat? Szerelmi problémák? – kérdezi tőlem.
- Egyik sem – forgatom a poharamat az ujjaim között, hallgatva, ahogy a jég az üveghez ütődve csörög.
- Nos, én azért vagyok itt, hogy mindkettőből sokat elfojtsak, úgyhogy igyunk egy kupicával – mosolyodik el Judy, aztán mindkettőnknek rendel egy olcsó whiskyből egy kört.

Louis szemszöge
- Hol lehet Harry? Nem ismerem ki magam itt, ő meg nem veszi fel – felelem Kimberlynek. Az előbb végzett Christian kiosztásával telefonon.
- Őszintén fogalmam sincs. Christian bármelyik percben találkozhat velünk itt. Még mindig korán van. Remélhetőleg csak sétálgat, hogy kitisztítsa a fejét – próbál megvigasztalni, de ismerem Harryt, és tudom, hogy ő nem szokott csak „sétálgatni, hogy kitisztítsa a fejét”.
- Nem tudom – ismét megpróbálom elérni őt, de azonnal a hangpostájára kapcsol. Teljesen kikapcsolta a telefonját.
- Gondolod, hogy elmenne az esküvőre? – néz rám Kim. – Tudod, hogy jelenetet rendezzen.
El akarom mondani neki, hogy Harry ezt nem tenné meg, de mindennek a nyomásnak a súlyával rajta ez kétségkívül egy lehetőség.
- Nem tudom elhinni, hogy egyáltalán javaslom ezt, de talán végül is el kellene jönnöd az esküvőre. Legalább, hogy megbizonyosodj róla, hogy nem szakítja félbe. Plusz, valószínű, hogy amúgy is megpróbál megkeresni téged, és ott fog próbálkozni először.
Attól a gondolattól, hogy Harry felbukkan a templomban és jelenetet rendez, émelygek, de önző módon azt remélem, tényleg odamegy, különben majdnem semmi esélyem nem lesz arra, hogy megtaláljam őt. A ténytől, miszerint kikapcsolta a telefonját, aggódom, hogy nem akarja, hogy megtalálják.
- Azt hiszem. Talán csak kint kellene maradnom? – javaslom. Kimberly bólint, majd figyelem, ahogy arckifejezése megváltozik, amikor egy fényes, fekete, bérelt autó kanyarodik be a parkolóba. A kocsi leparkol Kimberly bérelt autója mellett, aztán Christian lép ki, öltönybe öltözve.
- Bármi hír felőle? – kérdezi, miközben felénk jön. Odahajol, hogy megcsókolja Kimberly arcát, egy megszokott gesztus, feltételezem, de Kim elhúzódik, mielőtt Christian ajka hozzáérhetne. – Sajnálom – hallom őt Kimnek suttogni.
Kimberly megrázza a fejét, majd felém fordítja figyelmét. Fáj érte a szívem, nem érdemli meg, hogy megcsalják. Azt hiszem, ez az árulás lényege, nincs benne előítélet és azt emészti fel, aki nem is számít rá.
- Louis eljön az esküvőre, hogy figyeljen Harryre – kezdi el magyarázni. – Szóval amíg mi bent vagyunk, ő megbizonyosodik róla, hogy semmi se szakítsa félbe ezt a drága napot – a rosszindulat tiszta a hangjában, de nyugodt marad.
- Nem fogunk elmenni arra a rohadt esküvőre. Nem ez után a sok szarság után – mondja a menyasszonyának.
- Miért nem?
- Emiatt, – mutogat Vance oda-vissza kettejük között – és mert mindkét fiam fontosabb, mint bármilyen esküvő, főleg ez. Nem várom el tőled, hogy ott ülj egy mosollyal ugyanabban a helyiségben, mint ő – feleli. Kimberly meglepettnek néz ki, de nagyon elégedettnek Vance szavaitól.
Én figyelek és csendben maradok. Christian utalása Harryre és Smith-re, mint a „fiai” az első alkalommal megrázott. Olyan sok dolog van, amit mondani akarok Christiannak, olyan sok utálatos szó, melyeket kétségbeesetten hozzá akarok vágni és meg is tehetném, de tudom, hogy nem kellene. Az semmit nem fog segíteni, és továbbra is Harry hollétére kell fókuszálnom és arra, hogyan kezeli a híreket.
- Az emberek beszélni fognak. Főleg Sasha – ráncolja a homlokát Kimberly.
- Leszarom Maxet, vagy Sashát, vagy bárki mást. Hadd beszéljenek. Mi Seattle-ben élünk, nem Hampsteadben – nyúl Kim kezeiért, aki engedi, hogy Christian összefogja azokat az övében. – Az, hogy rendbe hozzam a hibáimat az egyetlen prioritásom most – mondja Kimnek, hangja remeg.
- Nem kellett volna kiengedned Harryt a kocsiból – feleli Kimberly, kezei még mindig Christianéban vannak.
- Nem igazán tudtam megállítani őt. Ismered Harryt – mondja neki, Kimberly egyetértően bólint.
- Mit gondolsz, hová ment? Ha nem bukkan fel az esküvőn, hol kellene keresnem? – szólalok meg végre.
- Nos, az előbb néztem meg mindkét bárt, ami nyitva van ilyen korán – ráncolja a homlokát. – Csak a biztonság kedvéért – arckifejezése meglágyul, amikor rám néz. – Tudom, hogy nem kellett volna elválasztanom őt tőled, míg elmondtam neki. Hatalmas hiba volt, és most fogalmam sincs, hol a fenében van, és tudom, hogy te vagy az, amire szüksége van most.
Képtelen vagyok arra, hogy kigondoljak bármit is, ami egy kicsit is udvarias, amit mondhatok neki, így egyszerűen bólintok, majd előhúzom a telefonomat a zsebemből, hogy ismét megpróbáljam felhívni Harryt. Tudom, hogy a mobilja nem lesz bekapcsolva, de mindenesetre megpróbálom.
- Az esküvő húsz perc múlva kezdődik. Elvihetlek oda most – ajánlja Christian.
- Majd én elviszem. Te vidd Smith-t és menjetek vissza a hotelbe – feleli Kimberly.
- De… – kezd el vitatkozni, de amilyen kifejezés van Kimberly arcán, Christian úgy dönt, hogy mégsem. – Visszajössz a hotelbe, ugye? – kérdezi Kimtől. Szemei tele vannak félelemmel.
- Igen – sóhajt fel Kimberly. – Nem fogom elhagyni az országot.
Megkönnyebbülés veszi át Christian pánikjának a helyét, aztán elengedi Kimberly kezeit.
- Légy óvatos, és hívj fel, ha bármi szükséged van. Tudod a templom címét, igaz? – kérdezi tőle.
- Igen. Add ide a te bérelt kocsid kulcsait. Smith már az enyémben van – tartja ki a kezét Kim. Némán megtapsolom erős magatartását. Én káosz lennék, ha a helyében lennék. Most is káosz vagyok, csak belül.
Kevesebb mint tíz percen belül Kimberly kitesz egy kis templom előtt. A legtöbb vendég már bement, csak néhány kóborló áll még mindig a bejárathoz vezető lépcsőkön. Helyet foglalok egy padon kint, és figyelem az utcákat hátha meglátom Harryt.
Onnan, ahol ülök, hallom a zenét a templomból. El tudom képzelni Anne-t a menyasszonyi ruhájában, az oltárhoz sétálva, hogy találkozzon a vőlegényével. A fejemben lévő Anne nem esik egybe az anyával, aki hazudik az egyetlen fiának az apjáról.
A lépcsők megüresednek, és az összes vendég bemegy, hogy megnézze Anne és Robin összeesketését. A percek telnek, én pedig majdnem minden hangot hallok a kis templomból kiszűrődni. Több mint egy órával később a vendégek tapsolnak, ahogy a menyasszonyt és vőlegényt férjként és feleségként jelentik be, ezt a végszavamnak veszem, hogy elmenjek. Nem tudom hová fogok menni, de nem tudok csak itt ülni és várni. Anne hamarosan kijön a templomból, és az utolsó dolog, amit akarok az egy kínos összefutás az új menyasszonnyal.
Lábra állok, aztán elkezdek arrafelé sétálni, ahonnan jöttem, azt hiszem, legalábbis. Nem emlékszem pontosan, de remélem, hogy igazam van. Ha nem, remélem, hogy hamarosan belefutok Harrybe, mert nincs hová mennem. Megint előveszem a telefonomat és újrahívom őt, telefonja még mindig ki van kapcsolva. Az akkum kevesebb mint félig van feltöltve, de nem akarom kikapcsolni abban az esetben, ha Harry megpróbál felhívni.
A Nap kezd lenyugodni a londoni égen, miközben folytatom a keresést. Meg kellett volna kérdeznem Kimberlytől, hogy kölcsönvehetem-e az egyik bérelt autójukat, de nem gondolkoztam tisztán akkor, neki pedig más dolgai vannak, amik miatt aggódhat most. Harry bérelt kocsija még mindig a Gabriel’s előtt parkol, de nincs pótkulcsom.
Hampstead szépsége és bája minden egyes lépéssel csökken, amit a város másik felében teszek. Lábaim fájnak, a tavaszi levegő meg egyre hűvösebb lesz, ahogy lenyugszik a Nap. Nem kellett volna felvennem ezt a nadrágot vagy ezt a hülye cipőt. Ha tudtam volna, hogyan fog alakulni a mai nap, edzőruhát és edzőcipőt vettem volna fel. A jövőben, ha valaha is elhagyom a várost Harryvel újra, ez lesz az alapértelmezett egyenruhám.
Nem tudom megmondani, hogy az agyam szórakozik velem, vagy ez az utca ténylegesen ismerős. Kis házak vannak felsorakozva rajta, akárcsak az Anne-é, ahogy emlékszem, de aludtam, amikor Harry végigvezetett itt a megérkezésünkkor, és most nem bízok a fejemben. Hálás vagyok, hogy az utcák többnyire üresek, és úgy tűnik, az összes lakos bent van az éjszakára. Ellenkező esetben jobban félnék London utcáin sétálva a sötétben, egyedül. Még mindig félek, de az aggodalmam Harry felé legyőzi a magam iránt érzett aggodalmamat.
Majdnem megkönnyebbült könnyekben török ki, amikor meglátom Anne házát nem messze. Most már sötét van, de az utcai lámpák be vannak kapcsolva már, és elég biztos vagyok benne, hogy ez az ő háza. Nem tudom, hogy Harry ott lesz-e, de imádkozom, hogy ha nincs, akkor ne legyen bezárva az ajtó, így leülhetek és ihatok egy kis vizet. Céltalanul sétálgatok háztömbről háztömbre órák óta. Szerencsém van, hogy az egyetlen utcában kötöttem ki ebben a községben, ami hasznos lehet nekem.
Elvonja a figyelmemet egy sör alakú szaggatott világító jel, miközben megközelítem Anne házát. A kis bár egy ház és egy sikátor között van. Kiráz a hideg. Itt van Harry, tudom.
A bár nem nagyon zsúfolt, főleg a hely méretéhez képest. Nem sokáig tart átvizsgálnom a helyiséget és megtalálnom Harryt a pultnál ülve, egy poharat a szájához emelve. Szívem egyenesen a padlóra zuhan, majd egy mély lélegzetet veszek, mielőtt megközelítem őt.
- Harry – ütögetem meg a vállát.
Körbefordul a bárszékkel, hogy szemben legyen velem, mire gyomrom felfordul az előttem lévő látványon. Harry szemei véresek, mélyvörös vonalak hálózzák be olyan vadul, hogy a fehér rész majdnem eltűnt. Arca kipirult, az ital szaga pedig olyan erős, hogy én is meg tudom ízlelni. Tenyereim elkezdenek izzadni, szám kiszárad.
- Nézd csak, ki az – mossa össze a szavakat. A kezében lévő pohár majdnem üres, és megborzongok az előtte lévő három, üres stampedlis pohár látványára. – Hogy találtál meg amúgy? – dönti hátra a fejét, majd ledönti a barna ital maradékát. – Még egyet – szól Harry a pult mögött lévő férfinek.
- Jól vagy? – kérdezem, tudva, hogy nem, de nem tudva, hogyan kellene kezelnem őt, amíg fel nem mérem a hangulatát, és hogy mennyi alkoholt fogyasztott el.
- Ja, ja. Jól vagyok. Foglalj helyet. Kérsz egy italt?
Megrázom a fejemet, aztán Harry kihúzza a széket mellette, és megütögeti az ülést. Körbepillantok a kis bárban, mielőtt felülök a székre.
- Szóval, hogy találtál meg? – kérdezi ismét.
Össze vagyok zavarodva és ideges vagyok viselkedésétől. Harry nyilvánvalóan részeg, de nem ez zavar engem, hanem a titokzatos nyugalom a hangja mögött. Már hallottam ezt korábban, és annak sosem lett jó vége.
- Órákig sétálgattam körbe, aztán felismertem anyukád házát az útról, így tudtam… vagyis tudtam, hogy itt kellene keresnem – borzongok meg Harry történetének emlékeztetésén, miszerint Ken éjszakát éjszaka után töltött pontosan ebben a bárban.
- Az én kis detektívem – feleli Harry lágyan, megsimogatva az arcomat. Nem rezzenek vagy húzódok el, a növekvő aggodalom ellenére sem, mely bennem fortyog.
- Eljössz velem? Vissza akarok menni abba a hotelbe az éjszakára, és aztán elmehetünk reggel – próbálom meggyőzni őt, éppen ahogy a bartender kihozza az italát.
- Még nem.
- Kérlek, Harry – véreres tekintetével találkozom. – Olyan fáradt vagyok, és tudom, hogy te is – használom a gyengeségemet ellene, anélkül, hogy felhoznám Christiant vagy Kent. – Megölnek a lábaim, és hiányoztál – hajolok közelebb hozzá. Elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, ha elkezdek bármi túl nehéz témáról beszélni, meg fog őrülni és ez a nyugodtság másodpercek alatt el fog illanni.
- Igyál egyet. Itt van a barátom, ő vesz neked egy stampedlivel – int kezével a pulton lévő üres poharakra.
- Barát? – zuhan össze a gyomrom.
- A család egy régi barátja – feleli, majd fejével egy nő felé int, aki kijön a mosdóból. Úgy tűnik, a harmincas évei végén, negyvenes évei elején jár, és fehérített, szőke haja van. Megkönnyebbülök, hogy nem fiatal nő, mivel úgy néz ki, vele iszogat már egy ideje.
- Tényleg úgy gondolom, hogy mennünk kellene – erőltetem, aztán a kezéért nyúlok. Ő elrántja.
- Judith, ő itt Louis – mutat be engem a nőnek.
- Judy – javítja ki Harryt ugyanakkor, amikor én azt mondom:
- Louis. Örülök, hogy találkozunk – kényszerítek ki egy mosolyt, majd visszafordulok Harryhez. – Kérlek – könyörgök ismét.
- Judy tudta, hogy anya kurva volt – feleli Harry, a whisky szaga ismét lebombázza érzékeimet.
- Ezt nem mondtam – nevet fel a nő. Túl fiatalon van felöltözve a korához képest. A felsője rövid, bő szárú farmerje pedig túl szűk.
- Tényleg ezt mondta. Anya utálja Judyt – mosolyodik el Harry.
- Kíváncsi vagyok, miért – viszonozza a nő a mosolyt, én meg úgy érzem, mintha egy köztük lévő privát vicc kívülállója lennék.
- Miért? – kérdezem gondolkodás nélkül.
Harry egy figyelmeztető pillantást vet rá és int a kezével, elhessegetve kérdésemet. Minden erőmbe beletelik, hogy ne rúgjam őt le a bárszékről. Ha nem lennék tudatában annak, hogy csak leplezi a fájdalmát, pontosan ezt tenném.
- Hosszú történet, baba. Egyébként úgy nézel ki, mint akire ráférne egy kis tequila – int a nő a bartenderért.
- Nem, én jól vagyok – utasítom vissza. Az utolsó dolog, amit akarok, az az ital.
- Lazulj el, bébi – hajol közelebb hozzám Harry. – Nem te vagy az, aki nemrég tudta meg, hogy az egész élete egy kibaszott hazugság volt, szóval lazulj el és igyál egy italt velem.
Fáj a szívem érte, de nem az ivás a válasz. Ki kell őt vinnem innen. Most.
- Jobban szereted a margaritat lehűtve vagy hígítatlanul és jégkockával? Ez nem puccos hely, szóval nincs sok választásod – mondja nekem Judy.
- Azt mondtam, hogy nem akarok egy kurva italt sem – csattanok fel rá. Szemei kitágulnak, de gyorsan összeszedi magát. Én majdnem annyira meglepődtem kirohanásomon, mint ő. Hallom Harryt felkuncogni mellettem, de szemeimet a nőn tartom.
- Akkor oké. Valakinek el kell lazulnia – feleli, belenyúlva kezeivel a pénztárcájába. Kivesz egy doboz cigarettát és egy öngyújtót a túlméretezett táskájából. – Rágyújtasz? – kérdezi Harryől. Ránézek, ő pedig bólint. Judy mögém nyúl, hogy odaadja neki az égő cigit a szájából. Ki a fene ez a nő?
Az undorító szálat Harry az ajkai közé teszi, majd beleszív. Füstfelhő kavarog köztünk, mire eltakarom a számat és az orromat. – Te mióta dohányzol? – vetek rá haragos pillantást.
- Mindig is cigiztem. Csak azóta nem, hogy a Pullmanra költöztem – szív még egyet. Az izzó piros tűz a cigaretta végén gúnyolódik velem, majd átnyúlok, kikapom azt Harry szájából és a félig teli poharába dobom.
- Mi a fasz? – emeli fel a hangját, aztán lenéz a tönkretett italára.
- Elmegyünk. Most – lépek le a bárszékről, megfogva Harry felsőjének az ujját és húzva őt.
- Nem, nem megyünk – küzdi ki magát fogásomból, és megpróbálja elkapni a bartender figyelmét.
- Nem akar elmenni – szól közbe Judy. Dühöm felforr, és őszintén, ez a nő egyszerűen felidegesít.
- Nem emlékszem, hogy kérdeztelek. Foglalkozz a saját dolgoddal, és keress egy új ivópartnert, mert mi elmegyünk – kiabálok rá.
Ő Harryre néz, azt várva tőle, hogy megvédje, majd kezdem megérteni a kettejük közti beteg történetet. Nem így viselkedne „egy család barátja” a barátnője fiával, aki feleannyi éves, mint ő.
- Azt mondtam, hogy nem akarok menni – mossa össze a szavakat Harry ismét.
Már bedobtam az összes kártyát, és nem hallgat rám. Az utolsó lehetőségem, hogy kijátsszam a féltékenységét, övön aluli ütés, főleg abban az állapotban, amiben van, de nem hagyott nekem más választást.
- Nos, ha te nem viszel vissza a hotelbe, akkor keresnem kell valaki mást, aki megteszi – átkutatom a bárt, aztán szemeim megpihennek a legfiatalabb férfin a láthatáron. Adok Harrynek néhány másodpercet, hogy válaszoljon, és amikor nem teszi, elkezdek sétálni egy csoport fiatal srác felé.
- Rohadtul nem, nem fogsz – Harry kezét másodperceken belül a karom köré fonja.
- Akkor vigyél vissza.
- Részeg vagyok – feleli.
- Tudom. Hívhatunk egy taxit, hogy visszavigyen a Gabriel’s-hez, aztán elvezetek a bérelt autóval a hotelhez.
- Kitaláltad az egészet, ugye? – motyogja szarkasztikusan.
- Nem, de az, hogy itt maradunk, semmi jót sem tesz, szóval vagy kifizeted az italaidat és kiviszel innen, vagy elmegyek valaki mással.
Harry elengedi lágy fogását a karomon, de közelebb lép hozzám.
- Ne fenyegess engem. Én is éppen olyan könnyen elmehetek valaki mással – feleli csak centikre az arcomtól. A féltékenység fullánkja belém szúr, de figyelmen kívül hagyom.
- Rajta. Akkor menj haza Judyval. Tudom, hogy lefeküdtél vele korábban. Meg tudom mondani – kihúzom magam és hangomat megszilárdítom, ahogy provokálom őt. – Nos? Mi lesz? – húzom fel szemöldökömet.
- A fenébe – morogja, aztán félig visszabotladozik a pulthoz, hogy kifizesse az italait. – Judy azt mondja, szia – feleli nekem Harry, miközben elhagyjuk a bárt.
- Ne beszélj nekem róla – csattanok fel rá.
- Féltékeny vagy, Louis? – mossa össze a szavakat, körém fonva karjait. – Baszki, utálom ezt a helyet, ezt a bárt, azt a házat – int a kis ház felé az utca másik felén. – Ó! Tudni akarsz valami vicceset, Vance ott lakott – mutat a téglaházra közvetlenül a bár mellett. Egy gyenge fény fel van kapcsolva az emeleten, egy autó pedig a kocsifelhajtón áll. – Kíváncsi vagyok, mit csinált azon az estén, amikor azok a férfiak bejöttek a kibaszott házunkba – Harry szemei átvizsgálják a földet, majd lehajol. Mielőtt rájöhetnék, hogy mi történik, felemeli karját a feje mögé egy téglával a kezében.
- Harry, ne! – kiáltom, aztán megfogom a karját. A tégla a földre esik és átcsúszik a betonon.
- Bassza meg ezt – megpróbál érte nyúlni, de elé állok. – Bassza meg ez az egész! Bassza meg ez az utca! Bassza meg ez a bár és az a kurva ház! Bassza meg mindenki – botladozik megint, és az útra sétál. – Ha nem engeded, hogy leromboljam azt a házat… – hangja elhalkul, én pedig leveszem a cipőmet a lábamról, követem őt át az úton és be a gyerekkori otthonának az udvarára.