Chapter 262

Sziasztok! 😊

Először is szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon szépen köszönöm a türelmeteket, amiért múlt héten nem jelentkeztem új résszel. Köszönöm az érdeklődő és aggódó kommenteket is, nagyon jól estek 💕 Annyi történt mindössze, hogy nagyon sok és hosszú időt igénylő feladatom jött össze egy hétvégére, és sajnos nem tudtam mindent megcsinálni 2 nap alatt, így valaminek ki kellett maradnia, ez lett a blog. És akkor a fejezet. A korábbi események hatására ennek a résznek sem a legjobb a hangulata, ahogy ezt várni lehetett, bár egy picivel nyugalmasabb már. Kíváncsi leszek, mit fogtok gondolni ezután. Remélhetőleg jövő héten már nem lesz kimaradás, igyekszem időben jelentkezni. Ó, és remélem, sok ajándékot kaptatok a Mikulástól! 😄🎅🎁🍫🍬

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 262

 
Louis szemszöge
A pult mögött lévő férfi átadja Harrynek a kulcsot a szobánkhoz egy mosollyal, amit Harry nem viszonoz. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megajándékozzam őt eggyel, kompenzálásként, de kényszerítettnek és kínosnak tűnik, a recepciós pedig gyorsan elnéz.
Csendben sétálunk át az előtéren, hogy megkeressük a szobát. A folyosó hosszú és szűk; vallási festmények sorakoznak a krémszínű falakon, egy helyes angyal térdel egy szűz előtt az egyiken, két szerető ölelkezik a másikon. Megborzongok, amikor szemeim megtalálják az utolsó festményt, találkozva Lucifer fekete szemeivel, pont a mi kijelölt szobánknál. Folyamatosan az üres szemekbe bámulok, miközben besietek Harry mögött a szobába, aztán felkapcsolom a villanyt, megvilágítva a sötét helyet. Harry ledobja a táskámat a karosszékre, mely a sarokban van, a bőröndöt pedig leteszi az ajtóhoz, az mellett, ahol én állok.
- Zuhanyozok – feleli halkan. Anélkül, hogy visszanézne, besétál a fürdőbe és becsukja az ajtót maga mögött.
Követni akarom őt, de ellentmondásba kerülök. Nem akarom ezt erőltetni, vagy felzaklatni őt még jobban, mint amennyire fel van, de ugyanakkor meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól van, és nem akarom, hogy elmerüljön ebben, nem egyedül, legalábbis.
Leveszem a cipőmet, aztán a farmeremet és Harry pólóját, majd követem őt a kis fürdőszobába teljesen meztelenül. Amikor kinyitom az ajtót, nem fordul meg. A pára már elkezdett áramlani a kis helyiségben, megtöltve azt, gőzfelhőbe fedve Harry meztelen testét. Tetoválásai átlátszanak, a fekete tinta látható a párán keresztül, felé húzva engem.
Átlépek ledobott ruháin, majd mögé állok, több mint egy lépésnyi távolságot tartva köztünk.
- Nincs szükségem arra, hogy… – kezdi el Harry, hangja színtelen.
- Tudom – szakítom őt félbe. Tudom, hogy mérges, meg van bántva, és kezd visszacsúszni a mögé a fal mögé, amivel olyan sokat harcoltam, hogy leromboljam. Olyan jól irányította dühét, hogy meg tudnám ölni Anne-t és Christiant, amiért így elvesztette ezt miattuk. Meglepődve, hogy milyen sötét irányba indultak el gondolataim, kirázom őket a fejemből.
Szó nélkül elhúzza a zuhanyfüggönyt, aztán a zuhogó víz alá lép. Veszek egy lélegzetet, összegyűjtve minden cseppnyi magabiztosságot, amit csak lehet, majd belépek a zuhanyzóba mögé. A víz forró, alig elviselhető, és elrejtőzök Harry mögé, hogy elkerüljem azt. Biztosan észrevette kellemetlenségemet, mert megigazítja a víz hőmérsékletét. Megfogom az ingyenes üveg szappant, egy rongyhoz nyomom azt, majd óvatosan Harry hátához teszem. Megrezzen és előrefelé próbál mozogni, de követem őt, közelebb lépve.
- Nem kell beszélned hozzám, de tudom, hogy szükséged van rám, hogy itt legyek most – hangom majdnem suttogás, elveszett Harry mély lélegzetei és a lezúduló víz között. Némán és mozdulatlanul, nem mozog, miközben a ronggyal megmosom a bőrébe vésett betűket. Az én tetoválásom.
Harry megfordul, hogy szemben legyen velem, megengedve, hogy megmossam a mellkasát most, szemei tanulmányozzák a rongy minden löketét. Érzem a haragot kisugározódni belőle, összekeveredve a forró gőzfelhővel, szemei pedig belém égnek. Úgy néz ki, mintha felrobbanni készülne. Mielőtt pisloghatnék, mindkét kezét az állkapcsomhoz nyomja, mindkét oldalon fogja a nyakamat. Szája kétségbeesetten ütközik az enyémhez, mire ajkaim akaratlanul elválnak egymástól a durva érintkezés alatt. Nincs semmi gyengédség, semmi lágyság érintésében. Nyelvem találkozik az övével, majd alsó ajkát a fogaim közé veszem, óvatosan meghúzva azt, elkerülve a sérülését. Harry felnyög, aztán a nedves csempéhez nyom.
Hallom magamat nyöszörögni, amikor elhúzza száját az enyémtől, de gyorsan helyreállítja a kapcsolatot, és durva csókokkal hinti be a nyakam vonalát és a mellkasomat. Fejemet hátrahajtom a csempére, majd ujjaimat a hajába temetem, úgy húzva azt, ahogyan tudom, hogy szereti.
Figyelmeztetés nélkül még lejjebb hajol testével, letérdel a permetező víz alatt, és egy múló pillanatra eszembe jut valami homályos emlék. De aztán újra megérint, és egyszerűen nem emlékszem, hogy mi volt az.

Harry szemszöge
Louis ujjai végigszántanak a hajamon, számat kipirult, már duzzadt bőréhez hozva. Az, hogy megérintem őt, hogy így ízlelem őt meg, minden mást kilök megkínzott fejemből.
Felkiált, miközben a számba veszem őt, erősen meghúzva a hajamat. Csípője elemelkedik a csempétől, találkozva a számmal, kétségbeesetten többért.
Túl hamar felállok ismét a lábamra, aztán felemelem az egyik lábát, hogy a derekam köré fonja, követve azt a másikkal. Felnyög, ahogy felemelem őt, lassan belé hatolva.
- Baaaaszki… – húzom el a szót, hangom majdnem sziszegés, miközben eláraszt a melegség, a nedvesség érzése Louis-nak.
Szemeit hátraforgatja a fejében, ahogy tovább nyomódok, visszahúzódva és megtöltve őt ismét. Minden ösztönnel küzdök, hogy belé csapódjak, hogy olyan keményen dugjam őt meg, hogy mindent elfelejtek körülöttünk. Ehelyett lassan mozgok, de megengedem a számnak és kezeimnek, hogy durvák legyenek a bőrén. Louis megszorítja karjait a vállaim körül, ahogy ajkaim a bőrére tapadnak a mellkasán. Érzem a vért a felszínre emelkedni a nyelvem alatt, aztán időben húzódom el, hogy meglássam a halvány rózsaszín foltot, ami utánam maradt.
Szemei közénk vándorolnak, tanulmányozva azt. Nem szid le, még csak nem is ráncolja a homlokát a véraláfutáson, amit az ajkaim hagytak maguk után; csak fogai közé veszi az ajkát, majdnem imádattal bámulva le a foltra. Louis végighúzza körmeit a hátam lejtőjén, mire erősebben nyomom őt a csempefalhoz. Ujjaim a combjaiba nyomódnak, mélyen bevágva a bőrébe, majd belé lökődök, újra és újra a nevét ismételve.
Lábait megszorítja a derekam körül, én nyomódok, húzódok, ki és be, mindkettőnket közelebb véve az enyhüléshez.
- Harry – nyög fel lágyan, légzése szabálytalan, miközben elélvez mindkettőnk mellkasára. Én belé lövellek nevének kiáltásával.
- Szeretlek – nyomom ajkaimat a halántékához, mielőtt homlokomat az övéhez teszem, hogy levegőhöz jussak.
- Szeretlek – zihálja, szemei le vannak hunyva. Benne maradok, megengedve magamnak, hogy csak élvezzem a bőrön lévő bőr érzését.
A hátamon érzem, ahogy a hő elhagyja a vizet; nem marad több mint tíz percünk a meleg vízből. Az éjszaka közepén lévő hideg zuhany gondolata azt okozza, hogy óvatosan visszasegítsem Louis-t a lábára. Ahogy elhúzódom tőle, szégyentelenül figyelem, ahogy orgazmusom bizonyítéka kifolyik lábai közül. Kurva élet, ez a látvány egyedül majdnem elég ahhoz, hogy megint kemény legyek tőle.
Meg akarom köszönni neki, elmondani neki, hogy szeretem őt, és hogy kihozott engem a sötétségből, nem csak ma este, hanem azóta a nap óta, hogy meglepett azzal, hogy megcsókolt a régi szobámban a diákszövetségi házban, de nem találom a szavakat.
Jobban megnyitom a meleg vizet, és a falra bámulok. Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor megérzem a hátamon a puha rongyot, folytatva azt, amit csak percekkel ezelőtt elkezdett.
Megfordulok, hogy szemben legyek vele, aztán ahogy a rongyot a nyakamhoz teszi, csendben maradok. Haragom még mindig jelen van, lappang és fortyog a felszín alatt, de Louis túltett engem ezen úgy, ahogyan csak ő tudja.

Louis szemszöge
- Anya olyan elbaszott – szólal meg végre Harry hosszú csendnyi percek után. Kezem megrándul a hirtelen hangon, de gyorsan helyreállok és visszatérek a fürdetéséhez, miközben Harry folytatja. – Úgy értem, ez valami szarság egyenesen Tolstoy-tól.
Agyam átfutja Tolstoy munkáit, mielőtt megáll A Kreutzer Szonátán. Megborzongok a zuhany hőjének ellenére is.
- Kreutzer? – kérdezem, remélve, hogy össze vagyok zavarodva, vagy hogy ő és én máshogy értelmeztük a sötét történetet.
- Igen, persze – megint érzelemmentessé válik, lelapulva a mögött a rohadt fal mögött.
- Nem tudom, hogy ezt a… helyzetet ilyen sötét valamihez hasonlítanám-e – vitatkozom lágyan. A történet tele van vérrel, féltékenységgel és haraggal, és szeretném azt gondolni, hogy ennek a valós életben jobb befejezése lesz.
- Nem teljesen, de igen – válaszolja, mintha olvasna a fejemben.
Lejátszom a cselekményt a fejemben, megpróbálva látni valamilyen összefüggést Harry anyjának viszonyával, de az egyetlen dolog, amit ki tudok találni, annak magához Harryhez van köze és házassággal kapcsolatos meggyőződéseihez. Ettől megint megborzongok.
- Nem terveztem, hogy valaha is összeházasodok valakivel, és még mindig nem tervezem, szóval nem, ez nem változtatott meg semmit – feleli hűvösen. Figyelmen kívül hagyom a mellkasomban lévő fájdalmat, és rá fókuszálok.
- Oké – húzom le a rongyot az egyik karján, aztán a másikon, majd amikor felnézek, szemei csukva vannak.
- Mit gondolsz, kinek a története lesz a miénk? – kérdezi, elvéve a rongyot a kezemből.
- Nem tudom – válaszolok neki őszintén. Semmit sem szeretnék jobban, minthogy megtudjam a választ erre a kérdésre.
- Én sem – több tusfürdőt nyom a rongyra, aztán áthúzza a mellkasomon.
- Nem csinálhatnánk meg a saját történetünket? – nézek fel zavaros szemeibe.
- Nem hiszem, hogy megtehetjük. Tudod, hogy ez kétféleképpen fog végződni – feleli vállat vonva.
Tudom, hogy meg van bántva, és tudom, hogy dühös, de nem akarom, hogy Anne hibái befolyásolják a mi kapcsolatunkat, és látom, hogy Harry összehasonlításokat tesz zöld szemei mögött. Megpróbálom más irányba vinni a beszélgetést.
- Mi az ezzel az egésszel kapcsolatban, ami a legjobban zavar téged? Az, hogy az esküvő holnap van… vagyis ma – javítom ki magamat. Majdnem hajnali négy óra van most, az esküvő meg ma délután kettőkor kezdődik, vagy kellene kezdődnie. Mi történt, miután elhagytuk a házat? Visszament Robin, hogy beszéljen Anne-nel, vagy Christian és Anne befejezték, amit elkezdtek?
- Nem tudom – sóhajt fel Harry, lehúzva a rongyot a hasamon és át a csípőmön. – Rohadtul nem igazán érdekel az az esküvő. Azt hiszem, csak úgy érzem, hogy mindketten kurvára hazugok.
- Sajnálom – mondom neki.
- Anya az, aki sajnálni fogja. Ő az, aki eladta a kibaszott házát és félrelépett a rohadt esküvője előtti éjszaka – érintése durvábbá válik, ahogy haragja felépül. Én csendben maradok, de elveszem a rongyot a kezeiből, majd a mögöttem lévő tartóra teszem. – És Vance, milyen kibaszott seggfejnek van viszonya a legjobb barátja ex-feleségével? Apa és Christian Vance gyerekkoruk óta ismerik egymást – Harry hangsúlya keserűen fenyegető akár. – Fel kellene hívnom apámat és megtudni, hogy tudja-e, milyen egy hátba szúró kurva…
Felnyúlok kezemmel, hogy eltakarjam a száját, mielőtt befejezhetné a durva szavakat.
- Ő még mindig az anyád – emlékeztetem őt lágyan. Tudom, hogy mérges, de nem kellene sértegetnie Anne-t. Elveszem kezemet szájáról, így megszólalhat.
- Leszarom, hogy ő az anyám, és leszarom Vance-t is. És ő fogja megszívni, mert amikor mesélni fogok Kimberlynek róluk, te meg otthagyod az állásodat, meg lesz baszva – jelenti ki Harry büszkén, mintha ez lenne a bosszú legjobb formája.
- Nem fogod elmondani Kimberlynek – nézek a szemeibe könyörgően. – Ha Christian maga nem mondja el neki, akkor én fogom, de te nem fogod zavarba hozni vagy gyötörni őt ezzel. Megértem, hogy dühös vagy az anyádra és Christianra, de Kimberly ártatlan itt, és nem akarom, hogy megbántódjon – felelem határozottan.
- Rendben. De ki fogsz lépni – mondja, míg körbe fordul testével, hogy leöblítse a habos sampont a hajából. Felsóhajtva a Harry kezében lévő samponos flakonért nyúlok, de elhúzza azt. – Komolyan gondolom, nem dolgozol már neki.
Megértem a haragját, de nem ez a jó alkalom arra, hogy megbeszéljük a munkámat.
- Majd később beszélünk róla – mondom neki, aztán végre sikerül a kezeimbe fogni a flakont. A víz percről percre egyre hidegebb, és szeretném megmosni a hajamat.
- Nem! – rántja vissza. Én megpróbálok nyugodt maradni és olyan óvatosnak lenni vele, amennyire csak lehet, de megnehezíti ezt.
- Nem léphetek csak ki a gyakornoki állásomból; ez nem olyan egyszerű. Tájékoztatnom kellene az egyetemet, kitölteni egy csomó papírt és bizonyított magyarázatot adnom arról, hogy mi történt. Aztán hozzá kellene adnom az óráimat az órabeosztásomhoz a félév közepén, hogy kompenzáljam a krediteket, amiket a Vance Könyvkiadótól kaptam, és mivel a pénzügyi támogatás határideje már lejárt, zsebből kellene kifizetnem. Egyszerűen csak nem léphetek ki. Megpróbálok majd valamit kitalálni, de szükségem van egy kis időre, kérlek – adom fel azt, hogy megmossam a hajamat.
- Louis, szó szerint nem szarhatnám le jobban azt, hogy ki kell töltened néhány papírt, ez az én családom – feleli, mire azonnal bűntudatot érzek. Igaza van, ugye? Őszintén nem tudom, de sérült ajkaitól és zúzódott orrától így érzem.
- Tudom, sajnálom. Csak először egy másik gyakornoki állást kell találnom, ez minden, amit kérek – miért kérem? – Úgy értem, mondom… ezt mondom… hogy szükségem van egy kis időre. Már így is egy hotelbe kell költöznöm, ahogy a helyzet kinéz… – a szorongás, amit érzek a hajléktalanság, a munkanélküliség lehetőségére, és hogy ismét magányos lehetek, átveszi az irányítást felettem.
- Amúgy se leszel képes, hogy még egy gyakornoki állást találj, nem olyat, ami fizet is – emlékeztet durván. Ezt már tudtam, de megpróbáltam arra kényszeríteni magamat, hogy elhiggyem, van egy kis esélyem.
- Nem tudom, mit fogok csinálni, de szükségem van egy kis időre. Ez az egész egy akkora zűrzavar – lépek ki a zuhanyzóból, majd egy törölközőért nyúlok.
- Nos, nincs sok időd, hogy kitaláld. Egyszerűen csak vissza kellene költöznöd Washinton központjába velem – szavai megállítanak léptemben.
- Visszaköltözni oda? – ennek a gondolatától émelygek. – Nem költözöm vissza oda, a múlt hétvége után még csak odalátogatni sem akarok, nemhogy visszaköltözni. Ez nem lehetőség – tekerem a törölközőt nedves testem köré, majd elhagyom a fürdőszobát.
A telefonomért nyúlok, és elkezdek pánikolni, amikor öt nem fogadott hívást és két üzenetet látok. Az összes Christiantól van. Mindkét üzenetben arra kér, hogy azonnal hívja őt fel Harry.
- Harry – szólok neki.
- Mi van? – csattan fel. A szemeimet forgatom, és lenyelem bosszúságomat. – Christian hívott, sokszor.
Kijön a fürdőből egy a derekára tekert törölközővel.
- És?
- Mi van, ha valami történt az anyukáddal? Nem akarod felhívni és megbizonyosodni róla, hogy jól van? – kérdezem tőle. – Vagy én…
- Nem, basszák meg mindketten. Ne hívd fel őket.
- Harry, tényleg úgy gondolom, hogy…
- Nem – feleli, félbeszakítva engem.
- Már küldtem neki egy üzenetet, csak hogy megbizonyosodjak róla, hogy jól van anyukád – vallom be. Ő grimaszol.
- Persze, hogy küldtél.
- Tudom, hogy zaklatott vagy, de kérlek, ne rajtam töltsd ki. Tényleg megpróbálok itt lenni neked, de abba kell hagynod azt, hogy felcsattanj rám. Ez nem az én hibám.
- Sajnálom – túr bele kezeivel nedves hajába. – Csak kapcsoljuk ki mindketten a telefonjainkat, és aludjunk egy kicsit – hangja már lenyugodott, szemei pedig nagy mértékben meglágyultak. – Foltos a pólóm, – feleli, áthúzva a padlón a véres ruhadarabot – és nem tudom, hol van a másik.
- Majd én hozom a bőröndből.
- Köszönöm – sóhajt fel.
A tény, hogy ilyen sok komfortot talál abban, ha az ő pólóit viselem, boldoggá tesz, még ennek a katasztrofális éjszakának a közepén is. Kiszedem a pólót, ami ma már volt rajta korábban, majd tiszta bokszert adok a kezébe, hogy abban aludjon, mielőtt újra összehajtom az árucikkeket a bőröndben.
- Majd megváltoztatom a járatunkat, ha felébredek. Nem tudok koncentrálni most – ül le az ágy szélére, mielőtt lefekszik.
- Én megcsinálhatom – ajánlom, előhúzva a laptopját a bőröndből.
- Köszi – dörmögi máris félálomban. Másodpercekkel később azt motyogja, hogy: - Bárcsak elvihetnélek, messzire.
Kezeim még mindig a billentyűzeten vannak, aztán várok rá, hogy mondjon még valami mást, de lágy horkolásba kezd.
Ahogy a légitársaság honlapjára megyek, elkezd rezegni a telefonom az asztalon. Christian neve villan fel a képernyőn. Figyelmen kívül hagyom a hívást, de amikor másodjára is próbálkozik, megfogom a szobakulcsot, majd kimegyek a folyosóra, hogy felvegyem. Megpróbálok suttogni.
- Helló.
- Louis? Hogy van Harry? – kérdezi pánikolva.
- Ő… jól van. Az orrán zúzódás van és megduzzadt, az ajka felszakadt, és van néhány horzsolása és vágása – nem rejtem el a hangomban lévő ellenszenvet.
- A francba – leheli. – Annyira sajnálom, hogy ez lett belőle.
- Én is – csattanok fel a főnökömre, és megpróbálom figyelmen kívül hagyni a förtelmes festményt a szemeim előtt.
- Beszélnem kell vele. Tudom, hogy össze van zavarodva és mérges, de el kell magyaráznom neki néhány dolgot.
- Ő nem akar beszélni veled, és őszintén, miért is kellene? Megbízott benned, és tudod, hogy a bizalma nem olyasvalami, amit könnyen ad – veszem halkabbra a hangomat. – Te eljegyeztél egy bájos nőt, Anne-nek meg férjez kellene mennie holnap.
- Még mindig férjhez megy – feleli a vonalon keresztül.
- Mi? – sétálok messzebb a folyosón. Megállok a térdelő angyal békés festménye előtt, de minél tovább nézek rá, annál sötétebbé válik. Az angyal mögött van még egy, a második teste majdnem átlátszó, és egy kétélű tőr van a kezében. A barna hajú szűz figyeli őt, egy baljós mosoly van az arcán, ahogy úgy tűnik, vár a térdelő angyal megtámadására. A második angyal arckifejezése eltorzult, meztelen teste sima és szögletes, miközben felkészül arra, hogy leszúrja az első angyalt. Elnézek és a vonal másik végén lévő hangra fókuszálok.
- Nem törölték az esküvőt. Robin szereti Anne-t, Anne pedig őt, még mindig összeházasodnak a hibám ellenére – a szavak úgy hangoznak, mintha küzdene, hogy kiejtse őket.
Olyan sok kérdésem van, amit feltehetnék neki, nem tehetem. Ő a főnököm, és a viszonya Harry anyjával nem az én dolgom.
- Tudom, hogy biztosan mit gondolsz rólam, Louis, de ha megmagyarázhatom magamat, talán mindketten megértitek.
- Harry azt akarja, hogy változtassam meg a járatainkat és menjünk el reggel – tájékoztatom őt.
- Nem mehet el anélkül, hogy elköszönne az anyjától. Az megöli Anne-t.
- Nem hiszem, hogy bárkinek is az az érdeke, hogy megengedje Harrynek, hogy egy helyiségben legyen vele – figyelmeztetem, majd visszasétálok a szobához, éppen az ajtó előtt megállva.
- Megértem a szükségedet arra, hogy megvédd őt, és nagy örömet szerez látnom, mennyire vadul hűséges vagy hozzá. De Anne-nek elég nehéz élete volt így is, és itt az ideje, hogy egy kis boldogsága legyen. Nem várom Harrytől, hogy megjelenjen az esküvőn, de kérlek, tedd meg, amit tudsz, hogy elköszönjön az anyjától. Isten tudja, milyen sokára lesz az, hogy visszatérjen Angliába – sóhajt fel Christian.
- Nem tudom – húzom végig ujjaimat a Lucifer festmény bronz keretén. – Meglátom, mit tehetek, de nem ígérhetek semmit. Nem fogom erőltetni neki.
- Megértem. Köszönöm – a megkönnyebbülés tiszta a hangjában.
- Christian? – szólalok meg, éppen mielőtt letennénk.
- Igen, Louis?
- El fogod mondani Kimberlynek? – visszatartom lélegzetemet, aztán várok válaszára nagyon nem ideillő kérdésemre.
- Persze, hogy elmondom neki – feleli lágyan, akcentusa erős és sima. – Jobban szeretem őt, mint…
- Oké – próbálom megérteni, de az egyetlen kép, ami eszembe jut, az az ahogy Kimberly nevet a konyhában, feje hátradöntve nevetés közben, Christian szemei pedig ragyognak, miközben figyeli Kimet ámulattal, mintha ő lenne az egyetlen nő a világában. Anne-re is így néz?
- Köszönöm. Szólj, ha bármire szükséged van. Még egyszer sajnálom azt, amit korábban láttál, és remélem, hogy nem lett teljesen lerombolva a rólam alkotott véleményed – feleli, aztán megszakítja a hívást.
Egy utolsó pillantást vetek a falon lévő förtelmes szörnyre, majd visszasétálok a hotelszobába.