Chapter 261

Helló! 😊

Már itt is van az új fejezet, végre időben ezúttal. Nem igazán találok szavakat a rész átolvasása után, most kezdődik csak igazán a téboly, szóval készüljetek fel. Kemény fejezetek jönnek egy ideig. Kíváncsi vagyok, mit fogtok gondolni a történésekről. Egy hét múlva találkozunk ismét.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 261

 
Harry szemszöge
Mi? Mi történik? Ez azon néhány alkalom egyike az életemben, amikor nem találok szavakat. Anya kezei lemozdulnak Vance hajából az állkapcsához, erősebben nyomja száját Vance-éhoz.
Biztosan zajt csaptam, – valószínűleg egy zihálás hagyta el a számat, kurvára nem tudom – mert anya szemei kinyílnak és azonnal ellöki Vance-t a vállainál. Vance feje gyorsan felém fordul, szemei kitágulnak, majd ellép a pulttól. Hogyhogy nem hallották meg, ahogy lejöttem a lépcsőn? Miért van ő itt, ebben a konyhában?
Mi a fasz történik most tulajdonképpen?
- Harry! – feleli anya, hangja pániktól magas, miközben leugrik a konyhapultról.
- Harry, én meg tu… – kezdi el Vance. Feltartom a kezemet, hogy elcsendesítsem őket, míg a szám és az agyam együtt tud dolgozni, megpróbálva értelmet nyerni az előttem lévő elbaszott látványból.
- Hogy… – kezdem el, a zavaros szavak átrepülnek a fejemen, nem igazán kapcsolódnak össze. – Hogy…? – ismétlem meg, lábaim elkezdenek hátrafelé mozogni. El akarok húzni tőlük amilyen gyorsan csak tudok, de ugyanakkor magyarázatra is szükségem van.
Oda-vissza nézek kettejük között, megpróbálva összeegyeztetni az előttem lévő embereket azokkal, akikről azt gondoltam, hogy ismerem őket. De nem sikerül megtennem, és semminek sincs értelme. Sarkaim elérik a lépcső alját, anya pedig felém lép.
- Ez nem… – kezdi el.
Megkönnyebbülök, hogy érzem a harag ismerős égetését, ahogy átveszi a sokk helyét, elsöpörve engem és ellökve minden sebezhetőséget, ami talán jelen volt másodpercekkel ezelőtt. Harag, amivel tudok bánni – a kedvemet lelem benne; a sokkban és döbbent csendben nem nagyon.
Ismét feléjük sétálok, mielőtt rájöhetnék, hogy mit is csinálok, anya hátralép, távol tartva tőlem magát, miközben Vance elé lép. Mi van?
- Mi a fasz bajod van? – szakítom őt félbe, figyelmen kívül hagyva a szemében csillogó önző könnyeket. – Holnap lesz az esküvőd! És te, – háborgok a régi főnökömre – te kurvára jegyes vagy, erre itt majdnem megdugod az anyámat az istenverte konyhapulton! – eresztem le kezemet, majd durván ráütök a már megrongált pult tetejére. A felhasadó fa reccsenő hangjától izgatott leszek, többet akarok tőle.
- Harry! – kiabálja anya.
- Kurvára ne kiabálj velem! – majdnem ordítom. Hallom a gyors lépteket felettem, egy jel, hogy a hangunk felébresztette Louis-t, és tudom, úton van, hogy megtaláljon engem.
- Ne beszélj így az anyáddal – Vance hangja nem hangos, de a fenyegetés a hangsúlyában tiszta.
- Te nem mondhatod meg nekem, hogy mi a faszt csináljak! Te senki vagy… ki a fasz vagy? – körmeim a tenyerembe vájnak, haragom pedig nő, egy hatalmas csomóba összegyűlve, készen arra, hogy felrobbanjon.
- Én… – kezdi el, de anya keze a válla köré fonódik és hátra húzza őt.
- Christian, ne – könyörög neki.
- Harry? – szólít Louis hangja a lépcsőről, aztán csak másodpercekkel később belép a konyhába. Körbenéz a helyiségben, először a váratlan vendégre, aztán szemei megállapodnak rajtam, miközben idejön, hogy mellém álljon. – Minden rendben? – majdnem suttogja, kis kezét a karom köré fonja.
- Minden rendben van egyszerűen! Tökéletes, tényleg! – húzom ki karomat fogásából és lóbálom magam előtt. – Habár lehet, hogy figyelmeztetni akarod majd a barátodat, Kimberlyt, hogy az ő szeretett vőlegénye megdugta az anyámat.
Louis szemei majdnem kiesnek a padlóra szavaimra, de csendben marad. Bárcsak az emeleten maradt volna, de tudom, hogy ha a helyében lennék, én sem tettem volna azt.
- Hol van a bájos Kimberlyd? Egy közeli hotelben maradt a fiaddal? – kérdezem Vance-tól, a szarkazmus ordít szavaimból. Nem kedvelem Kimberlyt, kibaszottul kíváncsiskodó és bosszantó, de szereti Vance-t, és az az erős benyomásom volt, hogy Vance éppen annyira szerelmes belé. Egyértelműen tévedtem. Vance leszarja Kimet vagy a közelgő esküvőjüket. Ha ez nem így lenne, ez nem történne meg.
- Harry, mindenkinek csak meg kell nyugodnia – próbál meg anya enyhíteni a helyzeten. Kezét már elvette Vance válláról.
- Megnyugodni? – gúnyolódok. Anya hihetetlen. – Holnap lesz az esküvőd, és itt talállak téged, az éjszaka közepén, lefektetve a konyhapulton, mint egy kurva.
Abban a pillanatban, hogy a szavak elhagyják a számat, Vance rajtam van. Teste az enyémhez ütközik, fejem a konyha csempepadlójához ütődik, ahogy a földre ránt.
- Christian! – hallom ordítani anyát.
Vance a testsúlyát használja, hogy ott tartson engem, de sikerül kezeimet kiszedni fogása alól. Abban a pillanatban, hogy ökle eltalálja az orromat, az adrenalinom végig megy bennem, átvéve felettem az irányítást, és csak pirosat látok.

Louis szemszöge
Álmodok? Kérlek, legyen ez egy rémálom… ami történik, az biztosan nem lehet valós.
Christian Harryn van. Amikor ökle eltalálja Harry orrát, az a legszörnyűbb hangot adja ki. A hang égeti a fülemet, a szívem pedig összezuhan. Harry öklével felnyúl kettejük közé, visszaadva egy ugyanolyan erős ütést Christian állkapcsára, azt okozva ezzel, hogy Christian fogása rajta megcsúszik. Másodperceken belül Harry kigördül alóla, majd ellöki a vállait, lenyomva őt vissza a padlóra. Nem tudom nyomon követni, mennyi ütést váltanak egymás közt, és nem tudom megmondani, ki van fölényben.
- Állítsd meg őket! – üvöltöm Anne-nek. Minden részem közéjük akar lépni, tudva, hogy ha Harry meglát engem, azonnal meg fog állni, de az enyhe félelem ott van, hogy Harry talán túl mérges, túlságosan is elvesztette az irányítást, és véletlenül csinál valamit, ami később az őrületbe kergetné őt a bűntudattal.
- Harry! – fogja meg Anne Harry csupasz vállát megkísérelve kihúzni őt az erőszakból, de egyikük sem veszi őt észre.
Hozzáadva a káoszhoz, kinyitódik a hátsó ajtó, feltárva egy bepánikolt Robint. Ó, Istenem.
- Anne? Mi a… – pislog szemeivel vastag szemüvege mögött, ahogy feldolgozza, hogy mi történik.
Kevesebb mint egy másodperccel később csatlakozik a kavarodáshoz Harry mögé lépve és megfogva őt mindkét karjánál fogva. Amilyen hatalmas férfi ő, Robin könnyedén felemeli Harryt, majd a fal felé löki. Christian nehezen lábra áll, mire Anne az ellenkező falhoz löki őt. Harry remeg, füstölög, légzése olyan nehéz, hogy attól félek, valahogy kárt okoz a tüdejében. Hozzá sietek, bizonytalanul, hogy mit csináljak, de muszáj közel lennem hozzá.
- Mi a fene folyik itt? – Robin hangja figyelmet parancsoló, követeli azt.
Minden olyan gyorsan történik: a rémület Anne barna szemeiben, a mérges zúzódások Christian arcán, a mélyvörös vércsík Harry orrától a szájáig… az egész túl sok.
- Kérdezd őket! – kiáltja Harry, kis piros cseppek fröcskölődnek a mellkasára. Egy rémült Anne-re és egy dühös Christianra mutat.
- Harry – felelem lágyan. – Menjünk fel az emeletre – nyúlok a kezéért, megpróbálva sakkban tartani a saját érzelmeimet. Remegek és érzem a forró könnyeket az arcomon, de ez nem rólam szól most.
- Nem! – rántja el magát tőlem. – Mondjátok el neki! Mondjátok el, hogy kurvára mit csináltatok! – próbál meg Harry Christian felé törni, de Robin gyorsan közéjük lép. Lehunyom a szememet egy pillanatra, imádkozva, hogy Harry ne támadja meg őt is.
A régi kollégiumi szobámban vagyok ismét, Harry és Natalie van mindkét oldalamon, miközben Harry arra kényszerít, hogy valljam be hűtlenségemet annak a lánynak, akivel az életem felét eltöltöttem. A kifejezés Natalie arcán közel sem volt olyan szívszorító, mint az, amelyikre most nézek. Robin arckifejezése a ráébredés, összezavarodottság és fájdalom keveréke.
- Harry, kérlek, ne csináld ezt – könyörgök. – Harry – ismétlem meg, esedezve neki, hogy ne hozza zavarba ezt a férfit. Anne-nek kell elmondania neki a saját módján, nem közönség előtt. Ez nem helyes.
- Basszák meg ezt! Basszátok meg mindannyian! – ordítja Harry, öklével ráüt az olcsó pult tetejére, ketté törve azt. – Biztos vagyok benne, hogy Robin nem fogja bánni, ha ti használjátok a helyiséget holnap – Harry hangja halkabb; minden egyes szó szándékosan kimért és kegyetlen. – Biztos vagyok benne, hogy megengedné, látva, hogy valószínűleg egy rakás pénzt pazarolt el erre a viccre, amit esküvőnek hívunk – nevet fel félig.
A hideg mélyen végigmegy a gerincemen, és lenézek a földre. Nincs megállás Harrynek, amikor ő ilyen; senki nem próbálkozik ezzel. Mindenki csendben van, miközben Harry folytatja.
- Milyen szép pár vagytok ti. Egy részeg eljegyzett ex-felesége és az ő hűséges legjobb barátja – gúnyolódik. – Sajnálom, Robin, de öt perccel lekésted a show-t. Lemaradtál arról a részről, amikor a menyasszonyod nyelve Vance torkában volt.
Christian ismét megpróbálja megfogni Harryt, de Anne elé ugrik. Harry és Christian úgy figyelik egymást, mint a párducok.
Teljesen új oldalát látom Christiannak. Nem játékos vagy szellemes; harag sugárzik belőle nagy hullámokban. A Christian, aki Kimberlyt a derekánál fogja és azt suttogja, milyen gyönyörű ő, sehol sincsen.
- Te tiszteletlen kis… – szűri ki a fogai között Christian.
- Én vagyok tiszteletlen? Te vagy az, aki folyamatosan csak rám jött a házasság dicsőségével, erre viszonyod van az anyámmal!
Nem tudom ezt felfogni az agyammal. Christian és Anne? Anne és Christian? Ennek nincs értelme. Tudom, hogy sok éve barátok, és Harry mesélt nekem arról, hogy Christian befogadta Anne-t és őt, gondoskodott róluk, miután Ken elment. De egy viszony?
Soha nem gondoltam Anne-re úgy, hogy olyan típus, aki ilyen dolgot tenne, Christian meg mindig úgy tűnt, hogy nagyon szerelmes Kimberlybe. Kimberly… Fáj a szívem érte; annyira szereti Christiant. Az álomesküvőjének tervezése közepén van, és most az elég világos, hogy egyáltalán nem ismeri Christiant. Kim tönkre fog menni. Már felépített egy életet Christiannal és a fiával. Nem számít, mit kell tennem, nem fogom megengedni Harrynek, hogy ő mondja el neki. Nem fogom megengedni neki, hogy megalázza és gúnyolódjon vele, ahogy az előbb tette Robinnal.
- Ez nem így van! – Christian haragja éppen olyan forró, mint Harryé. Zöld szemei izzanak, dühtől égnek, és tudom, hogy semmit sem akar jobban, minthogy kezeit Harry nyaka köré fonja.
Robin csendben van, szemei a menyasszonyára és a könnyáztatta arcára fókuszálnak.
- Annyira sajnálom, ennek nem kellett volna megtörténnie. Nem tudom… – Anne hangja egy szívszorító zokogásban tör ki, én pedig elnézek.
Robin megrázza a fejét, világosan visszautasítva bocsánatkérését, aztán csendben marad, miközben átmegy a kis konyhán és kisétál, becsapva a hátsóajtót maga mögött. Anne térdre esik, kezei eltakarják az arcát, hogy elfojtsa sírását.
Christian vállai leroskadnak, haragja helyét egy pillanatra átveszi az aggódás, miközben letérdel Anne mellé, a karjaiba húzva őt. Mellettem Harry légzése újra felgyorsul, ökle szorosabb lesz az oldalainál, mire elé lépek, kezeimet az arcához teszem. Gyomrom felfordul a vér látványára, ami most már elérte az állát. Ajkai vörös foltosak… olyan sok a vér.
- Ne – figyelmeztet engem ellökve a kezeimet. Mögém néz az anyjára, Christian karjaiba fonódva. Úgy tűnik, ők elfelejtették, hogy mi is itt vagyunk… vagy ez, vagy csak nem törődnek ezzel. Annyira össze vagyok zavarodva.
- Harry, kérlek – sírok, aztán felemelem remegő kezeimet az arcához még egyszer. Ő végre rám néz, és látom a bűntudatot emelkedni a szemei mögött. – Kérlek, menjünk az emeletre – könyörgök neki. Tekintete az arcomon marad, én pedig kényszerítem magamat, hogy ne nézzek el szemeitől, ahogy haragja lassan elmúlik.
- Vigyél el tőlük – hebegi. – Vigyél el innen.
Kezemet leejtem, aztán egyiket a karja köré fonom, gyengéden elvezetve őt a konyhától. Amikor elérjük a lépcsősort, Harry megáll.
- Nem… El akarom hagyni ezt a házat – feleli.
- Oké – értek egyet gyorsan. Én is el akarom hagyni a házat. – Hozom a táskáinkat, te menj ki az autóhoz – javaslom.
- Nem, ha én kimegyek oda… – nem kell befejeznie a mondatot. Pontosan tudom, hogy mi fog történni, ha egyedül marad az anyjával és Christiannal.
- Gyere az emeletre… nem fog sokáig tartani – ígérem meg neki. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy nyugodt maradjak, hogy erős legyen neki, és ez eddig működik.
Engedi, hogy vezessek és követ engem fel a lépcsőn, majd végig a folyosón a kis hálószobához. Gyorsan benyomom a dolgainkat a táskáinkba, nem véve a fáradtságot, hogy rendesen bepakoljam őket. Megugrom és elfojtok egy sikolyt, amikor Harry feldönti az öltözőasztalt, aztán a nehéz bútordarab egy hangos puffanással esik le a padlóra. Harry letérdel, majd kihúzza az első üres fiókot. Oldalra dobja, mielőtt megfogja a következőt. Mindent tönkre fog tenni ebben a szobában, ha nem viszem őt ki innen.
Éppen ahogy a falhoz dobja az utolsó fiókot, karajaimat a törzse köré fonom.
- Gyere a fürdőszobába velem – végigvezetem őt a folyosón, aztán becsukom az ajtót magunk mögött. Levéve egy törölközőt az állványról, megnyitom a csapot és arra utasítom őt, hogy üljön le a WC ülőkére. Hallgatása dermesztő és nem akarom erőltetni.
Harry nem szólal meg, még csak meg sem rezzen, amikor az arcához teszem a törölközőt, végighúzva azt az orra alatt összegyűlt véren, át az ajkain és le az állán.
- Nincs eltörve – jegyzem meg halkan, miután rövid ideig tanulmányozom az orrát. Felszakadt alsó ajka máris duzzadt, de már nem vérzik. Az agyam még mindig száguldozik, felvillantva dühös képeket arról, ahogy a két férfi megtámadta egymást. Harry nem válaszol.
Amikor leszedtem a vér legnagyobb részét, kiöblítem a foltos törölközőt és a mosdóban hagyom.
- Hozom a táskáinkat. Maradj itt – felelem, remélve, hogy hallgatni fog rám.
Besietek a szobába, hogy összeszedjem mindkettőnk csomagjait, majd becipzározom a bőröndöt. Harryn nincs póló és mezítláb van, csak egy sportos rövidnadrágot visel, rajtam meg a csak a pólója van. Nem volt időm arra gondolni, hogy felöltözzek, vagy hogy egyáltalán zavarban legyek amiatt, hogy félmeztelenül szaladtam le a földszintre, amikor meghallottam a kiabálást. Nem tudtam, hogy mire számítsak, mi fog fogadni, miközben lesiettem a lépcsőfokokon, de az, hogy Christian és Anne szexelnek egyik lehetőség sem volt, amit valaha is előre láthattam volna.
Harry csendben marad, míg áthúzok egy tiszta pólót a fején és zoknit a csupasz lábára. Én pulóvert és farmert veszek fel, egy gondolatot sem szánva a kinézetemre. Megint megmosom a kezemet a kezeimet a fürdőben, megpróbálva lesikálni a vért a körmeim alól.
Csend telepszik közénk, miközben elérjük a lépcsőt, Harry pedig mindkét táskát elveszi tőlem. Fájdalmasan felszisszen, amikor felemeli a táskám szíjját a vállára, mire megrezzenek, ahogy elképzelem a pólója alatt lévő zúzódást.
Hallom Anne zokogásait és Christian halk hangját, vigasztalva őt, miközben kilépünk a házból. Amikor elérjük a bérelt autót, Harry megfordul, hogy szemben legyen a házzal újra, én pedig figyelem, ahogy egy borzongás megy végig a vállain.
- Vezethetek – veszem elő a kulcsokat, de Harry gyorsan elhúzza azokat tőlem.
- Nem, én vezetek – feleli végül. Nem vitatkozom vele.
Meg akarom kérdezni, hogy hová megyünk, de úgy döntök, nem kérdezek most tőle; alig tartja magát egyben, és könnyedén kell haladnom. Kezemet az övére helyezem, aztán megkönnyebbülök, amikor ő nem rántja el magát érintésemtől.
A percek óráknak érződnek, ahogy átvezetünk a kis községen csendben, minden egyes mérföld hozzáad még egy réteg feszültséget. Én kibámulok az ablakon és felismerem az ismerős utcákat a ma délutánról, ahogy elhagytuk Susan esküvői boltját. Annak az emléke, hogy Anne letörölte a könnyeket a szeméből, önmagát nézte a tükörben, míg a menyasszonyi ruhájában volt felöltözve, ez könnyeket csal a saját szemembe is. Hogy tehette ezt? Holnap kellene férjhez mennie; miért tenne ilyen dolgot?
Harry hangja rángat vissza a jelenbe.
- Ez olyan elbaszott.
- Én nem értem – felelem, lágyan megszorítva a kezét.
- Az életemben minden és mindenki olyan elbaszott – mondja, hangja érzelemmentes.
- Tudom – értek egyet vele, még akkor is, ha nem is tudnék ennél jobban ellenkezni, ez most nem alkalom arra, hogy kijavítsam őt.
Harry lelassítja az autót, miközben bekanyarodik egy kis motel parkolójába.
- Itt maradunk ma este, aztán elmegyünk reggel – feleli kinézve a szélvédőn. – Nem tudom, hogy mit mondjak a munkáddal kapcsolatban, és azzal, hogy hol fogsz lakni, amikor visszaérünk az Államokba – folytatja, majd kiszáll a kocsiból.
Annyira elfoglalt voltam azzal, hogy Harry miatt aggódjak és az erőszakos jelenettel a konyhában, hogy egy pillanatra elfelejtettem, az a férfi, aki Harryvel a padlón fetrengett, nem csak a főnököm volt, hanem az a férfi is, akinek az otthonában lakom.
- Jössz? – kérdezi Harry.
Válasz helyett kilépek az autóból, és csendben követem őt a motelba.