Chapter 219

Sziasztok! 😊

Igyekeztem minél előbb hozni a részt, de úgy tűnik, mindig van valami programom péntek este. A fejezet nem a legboldogabb, ahogy azt várni lehetett, elég érdekes lett. Annyit elárulhatok, hogy ez az este nagyon hosszú lesz még... Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. Időközben elkészült a fejléc is, amit köszönök szépen Crystalnak! 💕 Illetve egy másik képet is feltöltöttem az oldalsávba, ezt Alicya Pierro készítette, köszönöm szépen ezt is 💕 Csodás kép lett mindkettő 😍💖 Azt hiszem, más mondanivalóm nincs, egy hét múlva találkozunk.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 219

 
Harry szemszöge
- Nos, ez nem elég magyarázat. Elmegyek, és tudod mit? Már nem akarom, hogy velem gyere – mondja nekem Louis.
- Mi?
- Nem akarom, hogy gyere – áll fel a székről, mire a szívem elkezd száguldozni. – Megpróbáltad tönkretenni ezt nekem, ez volt az álmom, amióta csak emlékszem, te pedig megpróbáltad tönkretenni nekem. Olyasminek kellene lenned, amit alig várok, de olyanná váltál, amit ki nem állhatok. Izgatottnak és késznek kellene lennem, hogy megyek, ehelyett megbizonyosodtál róla, hogy ne legyen hol laknom, és egyáltalán nincs támogatásom. Szóval nem, nem akarom, hogy gyere.
Ki a fasznak gondolja magát? Azt hiszi, csak azért, mert nem akarok Seattle-be menni vele, ilyen szarságokat mondhat nekem? Nem akarja, hogy kurvára menjek? Haragom emelkedik, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy lenyeljem.
„Nem akarom, hogy gyere.”
Nem tudom irányítani, kibaszottul kizárt, hogy meg lehet állítani a kitöréstől.
- Te… – csak pirosat látok, ahogy átlépkedek a fedélzeten, – te… tudod mit, Louis? Mindenki leszarja Seattle-t, kivéve, ki a fene nő fel úgy, hogy azt tervezi, hogy Seattle-be költözik kibaszott Washingtonból, nagyon ambiciózus, – szűröm ki a fogaim között - és abban az esetben, ha elfelejtetted volna, én vagyok az egyetlen okod, hogy ilyen lehetőséget kaptál. Azt hiszed, bárki más is kap egy kibaszott fizetett gyakornoki állást elsőévesként az egyetemen? Kurvára nem! A legtöbb ember küzd azért, hogy kapjanak egy fizetett gyakornoki állást, még akkor is, miután lediplomáztak, szóval az istenverte lábamat kellene csókolgatnod, amiért megszereztem neked azt a kurva állást, te hálátlan kis… – félbeszakít az, hogy Louis tesz egy lépést felém és felemeli a kezét.
Elkapom a csuklóját éppen mielőtt megüthetne. Kurvára visszavonta a meghívását Seattle-be és ő az, aki megpróbál megütni engem? Kibaszottul nem gondolom.
- Ne – lehelem, csak centiméterekkel az arcától. Légzésem akadozó, alig kontrollált, miközben leengedem a kezét. Szemei és pupillái kitágulnak, én elfordulok tőle, aztán a hálószobába lépkedek, le a lépcsőn, és olyan messzire ettől a baromságtól, amennyire csak tudok.
Túl korán van ehhez a szarsághoz. Egy kis kávézóban találom magam a városban, a kávénak olyan íze van, mint a kátránynak, a muffin pedig még rosszabb. Utálom ezt a hülye kisvárost, és azt, hogy minden kibaszott dolog hiányzik innen.
Most már kurvára befejeztem, Louis nem is akarja, hogy vele menjek. Nem mintha akartam volna vagy terveztem volna menni, de most teljesen visszavonta az ajánlatát, és van egy olyan érzésem, hogy komolyan gondolja. Egyszerre tépem fel a három csomag cukrot, majd beleborítom őket az undorító kávéba, műanyag kanállal megkeverve.
- Jó reggelt – köszönt engem egy ismerős hang. Bár nem az a hang, amit hallani akartam.
- Miért vagy itt? – kérdezem Logantől.
- Nos, nyilvánvalóan nem vagy korán kelő típus – forgatja a szemeit, aztán helyet foglal előttem.
- Menj el – fújtatom, majd körbe nézek a kis kávézóban. Egy sor alakult ki csaknem az ajtóig és majdnem az összes asztal tele van. Valószínűleg az összes sorban állónak egy szívességet kellene tennem, és elmondanom nekik, hogy keressenek egy kibaszott Starbucks-t, mert ez a hely tele van.
- Nem kértél bocsánatot, ugye?
- Istenem, annyira rohadtul kíváncsi vagy – szorítom meg az orrnyergemet, mire Logan elmosolyodik.
- Megeszed azt? – mutat az előttem lévő kőkemény muffinra. Odacsúsztatom neki, aztán letör belőle egy darabot.
- Én nem enném meg – figyelmeztetem őt, de ennek ellenére megteszi.
- Nem olyan rossz – hazudja, meg tudom mondani, hogy ki akarja köpni, de helyette lenyeli. – Szóval elmondod nekem, miért nem kértél bocsánatot Lewis-tól?
- Louis a kibaszott neve, ha így hívod őt…
- Whoa, nyugodj le. Szándékosan csináltam – kuncog fel, büszkén bosszantó viccétől.
- Ha-ha – jegyzem meg fagyosan, mielőtt megiszom a kávém maradékát.
- Egyébként miért nem tetted?
- Nem tudom.
- De igen, tudod – erőlteti.
- Amúgy miért érdekel? – hajolok felé, ő pedig hátra ül a széken.
- Nem tudom… mert úgy tűnik, hogy szereted őt, és a barátom vagy.
- A barátod? Nem is ismerlek, és az pokolian biztos, hogy te sem ismersz engem – sziszegem.
Semleges arckifejezése meginog egy pillanatra, aztán pislog a szemeivel. Ha elsírja magát, megütök valakit. Nem tudom kezelni ezt a sok drámát ilyen kibaszott korán reggel.
- Nézd, jó fej vagy meg minden, de ez – mutogatok oda-vissza az ő teste és az enyém között – nem barátság. Nekem nincsenek barátaim.
- Nincsenek barátaid? Egy sem?
- Nem, vannak emberek, akikkel bulizok, és Louis.
- Kellene, hogy legyenek barátaid, legalább egy.
- Mi lenne a lényege annak, ha te és én barátok lennénk? Csak holnap délutánig vagyunk itt.
- Barátok lehetnénk addig – von vállat.
- Nyilvánvalóan neked sincsenek barátaid.
- Nincs sok, Riley nem igazán kedveli őket.
- És? Miért számít ez?
- Mert nem akarok veszekedést kezdeményezni vele, így egyszerűen nem lógok velük sokat.
- Bocs, de úgy hangzik Riley, mintha egy ribanc lenne.
- Ne mondj ilyet róla – pirul el Logan arca, és most először, mióta találkoztam vele, kezd mérges lenni.
- Csak mondom, én nem engedném, hogy valaki megmondja nekem, kivel barátkozhatok és kivel nem.
- Szóval azt mondod nekem, hogy Louis-nak vannak barátai, akikkel együtt lóghat, rajtad kívül? – húzza fel rám a szemöldökét, én pedig elnézek, hogy a válaszán gondolkozzak. Vannak barátai… ott van neki Liam.
- Igen.
- Te nem számítasz.
- Nem, nem én. Liam.
- Liam a mostohatesód, ő nem számít.
 Steph valamennyire Louis barátja, de nem igazán, és Zayn… nem probléma többé.
- Ott vagyok neki én.
- Pontosan erre gondoltam.
- Mit számít ez? Amint elmegyünk innen és újrakezdjük, szerezhet új barátokat, szerezhetünk új barátokat.
- A probléma az, hogy nem ugyanarra a helyre mentek – emlékeztet engem.
- Velem fog jönni, tudom, hogy nem úgy tűnik, de te nem ismered őt, én igen, és tudom, hogy nem tud nélkülem élni.
Logan elgondolkozó szemekkel néz fel rám.
- Tudod, van egy nagy különbség aközött, hogy az ember nem képes valaki nélkül élni, és hogy szereti azt a valakit.
- Louis szeret engem – védekezem, figyelmen kívül hagyva a hirtelen fájdalmat a mellkasomban.
- Oké – néz le a kávés csészéjére.
- Nem akarok már róla beszélni, ha barátok leszünk, tudnom kell rólad és Regan-ról.
- Riley – csattan fel, mire kissé felkuncogok.
- Bosszantó, ugye? – kérdezem tőle, ő pedig mogorván néz rám.
Logan elkezd nekem mesélni arról, hogyan találkozott Riley-val. Logan gólyatáborában kerültek párba. Riley először goromba volt, de rámozdult Loganre, meglepve mindkettőjüket. Úgy tűnik, ennek a Rileynak vagy egy féltékenységi vonása, és ingerlékeny az indulata. Ismerősen hangzik.
- A legtöbb veszekedésünk a féltékenységéből ered. Mindig attól fél, hogy lelépek tőle, nem tudom, miért, mert mindig ő az, akire mindenki felfigyel, férfi és nő is. Mindkettővel járt már – sóhajt fel.
- Te nem kapsz mindkettőtől figyelmet?
- Nem, nem is jártam tovább egy sráccal két hétnél tovább, – ráncolja az orrát – vagyis egyszer tizenegyedik osztályban, de az rosszul végződött, mert ő csak egy „mersz” (felelsz vagy mersz játékból) miatt akart járni velem.
- Ó – mondom neki. Ő kikényszerít egy mosolyt.
- Igen. Egyébként nem igazán jártam soha senkivel Rileyt kivéve, de Riley sok emberrel járt – rosszalja Logan.
A reggel további része és az egész délután így telik, ennek a srácnak a problémáit hallgatva. Bár nem bánom annyira, mint amennyire gondoltam. Jó tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen az ilyenfajta problémákkal. Logan nagyon emlékeztet Louis-ra és Liamre, ha ők egy emberré válnának, biztosan ez a fiú lenne az. Utálom bevallani, de nem bánom túlságosan a társaságát, ő egy kívülálló, mint én, és nem ítél el azért, mert alig ismer engem.
Idegenek jönnek és mennek ki a kávézóból, és minden alakalommal, amikor egy barna hajú srác lép be, nem tehetek róla, de felnézek, remélve, hogy az én idegenem lesz.
- Apa hív – néz le az asztalon lévő, rezgő telefonjára. – Basszus, majdnem öt óra – hangja pánikkal teli. – Mennünk kell, vagyis nekem mennem kell. Még mindig nincs mit felvennem ma estére.
- Mire? – kérdezem tőle, amikor feláll.
- Vacsorára, a szüleiddel megyünk vacsorázni.
- Karen nem az én… – kezdem el, de úgy döntök, hogy hagyom. Amúgy is tudja, hogy Karen nem az anyám.
Követem őt a háztömb mentén és kis ruhabolthoz, ami tele van színes szoknyákkal, öltönyökkel és tarka ékszerekkel. Molyirtó és sós víz szagú a hely.
- Nincs semmi, amiből választhatnék – nyög fel Logan, feltartva egy fekete bőr öltönyt.
- Ez förtelmes – mondom neki, mire bólint és visszateszi azt a helyére.
Nem tehetek róla, de arra gondolok, hogy mit csinál most Louis. Azon gondolkozik, hogy hol vagyok? Biztos vagyok benne, azt feltételezi, hogy Logannel vagyok, ami igaz, de nincs semmi, ami miatt aggódnia kellene. Tudja ezt.
Nem, nem tudja. Nem meséltem neki Logan barátnőjéről.
- Louis nem tudja, hogy kapcsolatban vagy – bököm ki, miközben megmutat nekem egy sötétkék öltönyt. – Nem adok neked divattanácsot, szóval ne próbálkozz – nyögök fel, mire a szemeit forgatja.
- Miért nem mondtad el neki?
- Nem tudom, nem gondoltam erre.
- El kellene mondanod neki, nem csodálom, hogy visszakézből majdnem megütött téged – mosolyodik el. Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom neki, hogy Louis megpróbált megpofozni.
- Fogd be, el fogom mondani neki… – bár lehet, hogy az én javamra fog szolgálni, ha nem mondom el. – Talán – teszem hozzá, Logan pedig ismét a szemeit forgatja. Majdnem annyiszor forgatja a szemeit, mint Louis szokta. – Louis bonyolult, én meg tudom, mit csinálok, oké? – legalábbis azt hiszem, hogy tudom. Pontosan tudom, meddig feszegessem a határait, hogy megkapjam, amit akarok.
- Ki kell öltöznöd ma este, a hely, ahová megyünk, undorítóan luxus – figyelmeztet engem.
- Kizárt, nem fogok.
- Miért nem? Azt akarod, hogy kevésbé legyen dühös a férjecskéd, nem?
- A férjecském? Ne hívd őt így – a hangzása egy pillanatra hirtelen ér.
- Csak vegyél fel egy szép inget legalább, különben apa egész este ezzel fog piszkálni – feleli, a mellkasomhoz vágva egy fehér inget.
Belép a próbafülkébe, majd néhány perccel később kijön a sötétkék öltönyt viselve. Jól néz ki rajta, dögös meg minden, de azonnal elkezdek azon fantáziálni, hogy Louis hogyan nézne ki az öltönyben. Sokkal szorosabb lenne Louis fenekén, Louis segge sokkal nagyobb, mint Logané. Sokkal jobban kitöltené az öltönyt.
- Nem olyan csúnya, mint az ittlévő többi öltöny – dicsérem meg félig, mire behúzza a függönyt még egy szemforgatással és egy feltartott középső ujjal.

..

- Ó, Istenem… – suttogja hangosan Logan. Kiszakadok gondolataimból a Louis-val való korábbi veszekedésemről, és amikor felnézek, meglátom, min tátja el a száját.
Louis… felöltözve egy öltönyben… az a kurva öltöny, amitől a már így is bőséges méretű feneke úgy néz ki, mint… baszki. Gyorsan pislogok, megpróbálva összeszedni magamat, mielőtt Louis eléri az asztalt. Egy pillanatra meg vagyok győződve róla, hogy hallucinálok, ismét a ruhaboltban vagyok elképzelve pontosan ezt az öltönyt a testén. Még szexibben néz ki, mint képzeltem. Szent szar. Figyelem, ahogy minden férfi és nő megfordul, hogy ránézzen, egy férfi még fel is dönti az italát. Én az asztal szélét markolom, várva, hogy hozzászóljon a seggfej. Ha megteszi, esküszöm a kibasz…
- Az Louis? Ó, Istenem – Logan gyakorlatilag zihál.
- Ne bámuld őt – figyelmeztetem, mire felnevet.
A férfi elhajol a feleségétől, miközben szemei követik az én fiúmat.
- Nyugi – feleli Logan, a kezeimre mutatva. Heges ujjperceim már fehérek durva szorításomtól az asztalon.
Liam közel húzza magához Louis-t, aztán el a házas seggfejtől, Louis rámosolyog, Liam pedig még közelebb húzza magához őt, ahogy sétálnak. Mi a fasz volt ez?
Louis Liam mögött áll, miközben mindenki végigmegy a szokásos „annyira kibaszott előkelő vagyok, mert kezet fogok veled, még akkor is, ha tegnap este láttalak” szarságon. Mielőtt tudnám, Louis szemei megtalálják Logant, mire azok kitágulnak és lesüti őket. Féltékeny. Reméltem, hogy az lesz.

Louis szemszöge
Megpróbálom elrejteni a pánikot, ami átjár engem amiatt a látvány miatt, hogy Harry a srác mellett ül. Még csak nem is veszi tudomásul a jelenlétemet, miközben helyet foglalok Liam mellett, az asztal másik oldalán Harrytől.
- Helló, és te ki vagy? – kérdezi a férfi egy mosollyal. Meg tudom mondani a hangsúlyából, hogy ő egy olyan ember, aki azt hiszi, hogy a teremben mindenki másnál jobb.
- Én Liam egyik barátja vagyok, Louis-nak hívnak – mosolyodom el kurtán a bemutatkozásomon. Szemeim Harryhez villannak, akinek az ajkai egy vékony vonallá préselődtek. Bemutathattam volna magamat Harry párjaként, de mi lenne a lényeg? Nyilvánvalóan a férfi fiát szórakoztatja, miért tegyem tönkre a mókájukat?
- Örülök, hogy találkozunk. Imádnivaló pár vagytok – szól közbe a férfi jobbján a nő, mire Harry felköhög vagy fuldokol, nem vagyok biztos benne, de nem akarok ránézni, azonban nem tehetek róla. Amikor megteszem, szemei össze vannak húzva, haragos tekintetet vetve rám.
- Mi nem vagyunk egy pár – nevet fel Liam, aztán Harryre néz, azt várva tőle, hogy mond valamit, de nem teszi.
A srác némileg elveszettnek néz ki és egy kicsit kellemetlenül érzi magát, úgy tűnik. Jó. Harry hozzáhajol és mond valamit a fülébe, a srác pedig elmosolyodik, mielőtt Harry megrázza a fejét. Mi a fene történik?
- Én Logan vagyok, örülök, hogy találkozunk – mutatja be magát egy barátságos mosollyal. Fasz.
- Én is – sikerül kimondanom válaszként. A szívem kalapál a mellkasomban, és alig látok tisztán. Ha nem lennénk egy asztalnál Harry családjával és Ken barátaival, Harry arcába öntenék egy italt és nem lenne esélye, hogy megállítsa az ütésemet ezúttal.
- Tudod, hogy mit akarsz? – kérdezi tőlem halkan Liam. Tudom, hogy megpróbálja elterelni a figyelmemet Harryről és az új barátjáról.
- Én… nem tudom – suttogom, majd átnézem a leragasztott menüt. Nem tudom elképzelni, hogy egyek most, a gyomrom nem hagyja abba a forgolódást, és úgy tűnik, nem tudom kontrollálni a légzésemet.
- El akarsz menni? – mondja a fülembe Liam. Átpillantok az asztalon Harryre, akinek a szemei találkoznak az enyéimmel, mielőtt visszafordul Loganhez.
Igen. El akarok húzni innen a pokolba, és megmondani Harrynek, hogy soha többé ne szóljon hozzám.
- Nem, nem megyek sehova – felelem, aztán jobban felülök, kiegyenesítve a hátamat a széknél.
- Jó – dicsér meg Liam, miközben egy helyes pincér érkezik az asztalhoz.
- Három üveggel kérünk a hely legjobb fehérborából – mondja Ken barátja neki, mire a pincér bólint, mielőtt elővesz egy kis papírköteget a kötényéből. Megtörli kezét a fehér ingjében, hogy feljegyezze a bort és az előétel rendeléseket. Még soha nem hallottam egyik étel nevét sem, amiket rendeltek, de nem feltételezem, hogy amúgy is sokat ennék.
Kétségbeesetten megpróbálok nem átnézni az asztalon Harryre, de nehéz, annyira rohadtul nehéz. Miért jött ide vele? Ő is kiöltözött, ha nincs rajta farmer az asztal alatt, azt hiszem az, ami még maradt a szívemből, össze fog törni. Nekem egy órányi könyörgésbe telik, hogy rávegyem Harryt, öltözzön fel bármi másba a fekete farmeren és pólón kívül, erre most itt ül velem szemben egy fehér ingben.
- Mindenki készen áll a rendelésre? – a pincér Robert, ez a név van a cédulára nyomtatva, ami a pólóján van rögzítve. Tekintete találkozik az enyémmel, a szája pedig elnyílik kissé, mielőtt gyorsan elnéz, csak hogy aztán visszanézzen rám. Megajándékozom egy kis, kínos mosollyal, amit viszonoz is, vörösség kúszik fel a nyakán, végig az arcáig.
Arra számítok, hogy Harryre nézzen, azonban rájövök, köszönhetően annak, ahogy ülünk, Liam és én nézünk ki úgy, mint egy pár, Harryvel és Logannel együtt. A gyomrom újra felfordul.
- Vedd fel a rendelésünket vagy menj – szakítja félbe a gondolataimat Harry, majd minden figyelem a szégyenlős pincérre irányul.
- Bo… bocsánat – dadogja, aztán sietve elhagyja az asztalunkat.
Mogorván nézek Harryre, de úgy tűnik, nem érdekli, túlságosan bele van habarodva Logan rohadt kék szemeibe. Ahogy figyelem őket, olyan érzésem van, mintha Harry idegen lenne a számomra, mintha betolakodnék valamilyen privát pillanatba, amit egy szerelmespár oszt meg egymással. A gondolattól epe nő a torkomban. Lenyelem azt, és hálás vagyok, amikor a férfi visszatér a borral és jeges vödrökkel, ezúttal van vele egy másik ember is, aki segít neki vinni az egyik vödröt. Harry egész végig figyeli őt, én pedig a szememet forgatom vakmerőségén, hogy haragos pillantást vet a fiúra, amikor ő Logannel van itt, úgy viselkedve, mintha egyáltalán nem ismerne engem.
A poharamat csordultig megtöltik, aztán halkan megköszönöm neki, a pincér elmosolyodik, kevésbé szégyenlősen ezúttal, majd megmozdul, hogy megtöltse Liamét is. Még soha nem láttam Liamet inni, kivéve az esküvőn, és még akkor is csak egy pohár pezsgőt ivott. Ha nem lennék ennyire kusza Harry viselkedésétől, elutasítanám a bort és nem innék Ken és Karen előtt, de hosszú napom volt és a bor nélkül nem hiszem, hogy túlélem ezt a vacsorát.
- Nem, köszönöm – takarja le Ken a pohara tetejét, hogy megakadályozza a szőke srácot, hogy bármennyi bort is öntsön a poharába.
Felnézek Harryre, hogy megbizonyosodjak róla, nem tervezi, hogy rosszindulatú megjegyzést tesz az apjára, de ismét halkan beszélget Logannel. Annyira össze vagyok zavarodva most, miért csinálja ezt? Igen, veszekedtünk, de ez túl sok.
A bor hideg és erőteljes, finoman édes a nyelvemen, és megpróbálom lenyugtatni magamat. Az utolsó dolog, amire szükségem van az az, hogy lerészegedjek és érzelmeskedjek mindenki előtt. Harry nem utasítja vissza a bort, de Logan igen. Harry a szemeit forgatja rá, ugratva őt, én pedig kényszerítem a szemeimet, hogy elnézzenek tőlük, mielőtt egy tócsányi könnyé válok a foltos keményfapadlón.

…

- Max a falat ölelte, olyan részeg volt, hogy az egyetemi biztonsági szolgálatnak kellett leszednie őt – meséli Ken, mire az asztalunknál mindenki felnevet, kivéve Harryt persze.
Megforgatom a villámat a tésztám körül, aztán eszem még egy falatot. Arra fókuszálok, hogy milyen szorosan fonódnak a tészták a villa ágai köré, különben Harryre kell fókuszálnom.
- Azt hiszem, van egy csodálód – mondja nekem Max felesége. Felnézek és követem a tekintetét Roberthez, aki leszedi az edényeket a mellettünk lévő asztalról, szemeit rajtam tartva.
- Ne figyelj rá nagyon, elvégre is ő egy pincér – jelenti ki Max egy ravasz mosollyal, én pedig meglepődöm érzéketlen megjegyzésén.
- Apa – vet haragos pillantást Logan az apjára, mire Max rámosolyog, mielőtt belevág a steakjébe.
- Bocs, kicsim, csak az igazságot mondom… Egy srácnak, aki olyan helyes, mint Louis, nem kellene olyan valakit néznie, aki a vendéglátásban dolgozik – folytatja Max degradáló megjegyzését, mire villámat a tányéromra ejtem.
- Ne – mondja nekem Harry, először hozzám szólva, mióta megérkeztem. Elnézek tőle, majd vissza Maxre, mérlegelve a lehetőségeimet. Ő bunkón viselkedik, én pedig már megittam majdnem egy egész pohár bort. Valószínűleg be kellene fognom a számat, ahogy Harry mondta.
- Nem beszélhetsz így az emberekről – néz Logan az apjára, mire ő vállat von.
- Rendben, nem akarok felzaklatni senkit – morogja, megrágva a steakjét. A felesége úgy tűnik, hogy zavarban van, ahogy megtörli a szája sarkát egy anyagszalvétával.
- Több borra lesz szükségem – mondom Liamnek, mire elmosolyodik, átcsúsztatva hozzám a félig üres poharát.
- Megvárom, amíg a pincér visszajön, de azért köszönöm – mosolyodom el. Érzem Harry szemeit rajtam, miközben átkutatom az éttermet. Nem látom a srác szőke haját, így felemelkedek és elveszem az üveget én, hogy megtöltsem a poharamat.
Félig arra számítok, hogy Max megjegyzést tesz a cselekedeteimre, de ez nem történik meg. Harry hűvösen bámul át a termen, Logan pedig az anyjával beszél. Én a saját világomban vagyok, egy világban, ahol Harry mellettem ül, keze a combomon van, ahogy hozzám hajol, hogy valamilyen szemtelen megjegyzést tegyen, amitől elnevetem magam és hevesen elpirulok.
A fejem egy kicsit zavaros, miközben az összes ételt elfogyasztom a tányéromról és megiszom a második pohár boromat. Liam Maxszel és Kennel beszélget a sportról, természetesen. A nyomtatott asztalterítőre bámulok, megpróbálva arcokat vagy képeket találni a fekete-fehér spirálokban. Meglátok párat, ami egy H betűhöz hasonlít, az ujjaim pedig többször is átrajzolják a mintát. Abbahagyom a mozdulataimat, aztán felnézek gyorsan, paranoiásan, hogy Harry talán meglátott engem a betűt átrajzolva. Bár Harry nem figyel rám, szemei Loganre fókuszálnak.
- Kell egy kis levegő – szólok Liamnek, majd felállok a helyemről, a szék csikorog a fapadlón, mire Harry felpillant a beszélgetéséből, de gyorsan elnéz.