Chapter 292

Helló! 😊

Ismét egészen időben sikerült hoznom az újabb fejezetet, jövő héten már sajnos újra estefelé tudom majd hozni, csak jelzem előre. A rész... hát nem is tudom, mit mondjak róla. Az eleje és közepe csodás, egyre jobb lesz 😏 A vége viszont... megint nem lesz egyszerű. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményetek az eseményekről. Egyébként már nagyon a végén vagyunk, a 295. fejezet lesz az utolsó. Egy hét múlva jövök ismét.

Kellemes olvasást! 😊😘

Chapter 292

 
Louis szemszöge
- Jó reggelt, bébi – a fecskék alakjának fekete tintája az első dolog, amit meglátok, amikor kinyitom a szemeimet. Harry bőre barnább, mint valaha, az izmok a mellkasán pedig sokkal szembetűnőbbek, mint akkor voltak, amikor utoljára láttam őt.
Harry mindig hihetetlenül jól nézett ki, de most jobban néz ki, mint valaha, és ez a kínzásnak a legédesebb formája, itt feküdni, a csupasz mellkasán, egyik karjával a hátam köré fonódva, míg a másikat felemelve, hogy kisöpörje a hajat az arcomból.
- Reggelt – pihentetem meg államat a mellkasán, megadva nekem a tökéletes szöget, hogy csodáljam arcát.
- Jól aludtál? – ujjai lágyan átsiklanak a hajamon, mosolya pedig még mindig tökéletesen a helyén van.
- Igen – lehunyom szemeimet egy pillanatra, hogy kitisztítsam agyamat, ami hirtelen péppé vált.
Harry nem szólal meg, csak engem bámul. Érzem szemeit az enyéimbe égni, és tudom, hogy mosolyog, még ha nem is látom őt. Kinyitom szemeimet, amikor meghallom Liam hálószobájának ajtaját kinyitódni, aztán amikor megmozdulok, hogy felüljek, Harry karjai szorosabbá válnak körülöttem.
- Nem, nem – nevet fel. Hátát a kanapéhoz nyomja és felemeli a testét, magával véve engem.
Liam lép be a nappaliba, póló nélkül, Sophiával maga mögött. Ő a tegnap esti munkaruhájában van, a fekete egyenruhát egy fényes mosoly kíséri, jól áll neki.
- Szia – Liam arca elpirul, majd Sophia a kezéért nyúl, és rám mosolyog. Szerintem elkapok egy kacsintást tőle, de egy kicsit még mindig zavaros vagyok attól, hogy Harryvel ébredtem fel.
- Felhívlak a műszakom után – hajol hozzá, aztán egy lágy csókot nyom Liam arcára. Az arcán lévő szőr olyan valami, amihez még mindig hozzá kell szoknom, de nagyon jól néz ki rajta. Liam lemosolyog Sophiára, majd kinyitja neki az ajtót.
- Nos, most már tudjuk, miért nem jött ki Liam a szobájából tegnap este – suttogja Harry a fülembe, lehelete forró rajtam. Túlérzékenyen és felizgultan megpróbálom elmozdítani testemet az övétől.
- Kell egy kávé – érvelek. Harry bólint, aztán engedi, hogy kimásszak az öléből.
Figyelmen kívül hagyom, ahogy Liam megrázza a fejét mosolyogva, és a konyhába sétálok. A serpenyő tegnap estéről, tele van meg nem evet vodkaszósszal, még mindig a tűzhelyen van, majd amikor kinyitom a sütőt, egy serpenyőnyi csirkemellet találok még mindig benne.
Nem emlékszem, hogy bekapcsoltam a sütőt vagy a tűzhelyet, másfelől viszont nem sokat gondolkodtam tegnap este. Úgy tűnt, az agyam nem akar elgondolni Harrytől, és hogy milyen érzés volt az ajkai az enyéimen több hónapnyi nélkülözés után.
- Jó dolog, hogy kikapcsoltam a sütőt, igaz? – lép be a konyhába Harry, a melegítőnadrág alacsonyan lóg a csípőjén. Új tetoválásai kiemelik törzsének síkját, levonva tekintetemet kidolgozott hasához.
- Uhm, ja – köszörülöm meg torkomat, és megpróbálok valami következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy hirtelen miért vagyok ilyen hormonális.
- Hánykor mész dolgozni ma? – hajol a pulthoz velem szemben, majd figyel, ahogy elkezdek azon dolgozni, hogy összetakarítsam a rendetlenséget.
- Délben – válaszolom, kiöntve a meg nem evett szószt a mosogatóba. – Csak egy műszakom lesz, öt körül itthon kellene lennem.
- Elviszlek vacsorázni – mosolyodik el, karba téve a kezét mellkasa előtt. Én elbillentem a fejemet, felhúzva rá a szemöldökömet, majd bekapcsolom a hulladékmegsemmisítést. – Arra gondolsz, hogy tegyem bele a kezemet most, ugye? – nevetése lágy és elragadó, amitől én is szórakozott leszek.
- Talán – mosolygok. – Szóval ezt egy kérdéssé kell fogalmaznod.
- Itt van a pimasz Louis, akit ismerek és imádok – csipkelődik, széttárva tenyereit a pult tetején. Megpróbálok mogorva tekintetet vágni rá, de egy mosoly áttöri az útját. – Megadnád nekem, kérlek, azt a megtiszteltetést, hogy időt szánsz arra, hogy elköltesz velem egy étkezést egy nyilvános helyen ma este? – játékos szarkazmusától nevetek, aztán amikor Liam belép a konyhába, csak egy pillantást vet ránk, és a pultnak dől.
- Jól vagy? – kérdezem tőle.
- Igen, csak fáradt vagyok – válaszolja.
- Azt képzelem – húzogatja Harry a szemöldökét, mire Liam meglöki a vállát.
Én csak bámulok, úgy érezve, mintha valami alternatív univerzumban lennék. Ahol Liam meglöki Harry vállait és Harry nevet, seggfejnek hívva őt, ahelyett, hogy haragos tekintetet vetne rá vagy megfenyegetné őt. Tetszik ez az univerzum itt, azt hiszem, imádnék itt maradni egy ideig.
- Ez nem olyan. Fogd be – teszi Liam őrölt kávét a kávéfőzőbe, három csészét vesz ki a szekrényből, majd a pultra helyezi őket.
- Persze, persze – forgatja a szemeit Harry, mire Liam azzal gúnyolja őt, hogy azt mondja: „Pehrsze, pehrsze.
Hallgatom őket heccelődni és ártatlan szurkálódásokat fogadni a másiktól, miközben egy doboz gabonapehelyért nyúlok, ami a legmagasabb polcon van. Lábujjhegyen állok, amikor érzem Harry ujjait lehúzni a rövidnadrágomat, hogy többet eltakarjon felfedett bőrömből. Egy részem tovább akarja felhúzni, vagy még akár teljesen levenni is, csak hogy lássam a kifejezést, ami ebből adódna, de Liam kedvéért ez ellen döntök.
Helyette meglátom a humort gesztusában és a szemeimet forgatom rá, miközben kiszedem a zacskó müzlit a dobozból.
- Frosted flakes? – kérdezi Harry.
- A szekrényben – válaszolja Liam. Egy homályos emlék villan fel bennem Harryről és apámról, ahogy civakodnak, amiért apa megette Harry összes gabonapelyhét. Elmosolyodom az emléken, és elhessegetem azt.
Egy órával később fel vagyok öltözve, és készen állok, hogy elinduljak a sétámra az étteremhez. Harry a kanapén ül felhúzva a csizmáit a lábára, amikor belépek a nappaliba.
- Kész vagy? – néz fel rám egy mosollyal.
- Mire? – veszem el a kötényemet a szék támlájáról, a telefonomat pedig a zsebembe teszem.
- Munkába sétálni, természetesen.
Bólintok, imádva a gesztust, úgy vigyorogva, mint egy idióta, majd követem őt ki az ajtón.
A séta a munkába jó, Harry kérdést kérdés után tesz fel arról, hogy mit csináltam az elmúlt öt hónapban, én pedig mesélek neki az anyámról, Davidről és a lányáról. Mesélek neki Natalie helyéről a focicsapatban az egyetemén Kaliforniában, és arról, hogyan vitt vissza anya és David ugyanabba a városba, ahová Harry családjával mentem.
Mesélek neki az első két éjszakámról New York Cityben, és arról, hogyan voltam ébren egész éjjel a zajoktól, és hogy a harmadik éjjel felkeltem az ágyból és körbesétáltam a háztömböt, és ekkor találkoztam először Joe-val. Mesélek neki arról az édes, hajléktalan férfiről, aki egy módon az apámra emlékeztet, és szeretném azt hinni, hogy az, hogy ételt viszek neki, segít neki egy olyan módon, ahogy az apámnak nem tudtam segíteni. Ettől a vallomástól Harry kezébe veszi az enyémet, én pedig nem próbálok meg elhúzódni.
Mesélek neki arról, mennyire aggódtam amiatt, hogy ideköltözök, és mesélek neki arról, hogy örülök, hogy idelátogatott. Nem említi meg, hogy nem volt hajlandó szexelni velem, és hogy addig ugratott, amíg végül el nem aludtam a karjaiban. Nem említi meg a házassági ajánlatát, és rendben vagyok ezzel. Még mindig próbálom megérteni ezt, ahogy már megpróbáltam megérteni azt, ahogy iránta érzek, amióta becsapódott az életembe egy évvel ezelőtt.
Amikor Robert találkozik velem a sarkon, ahogy szokott, amikor együtt van a műszakunk, Harry közelebb mozdul, egy kicsivel szorosabban fogja a kezemet. Egyikük sem mond sokat, csak figyelik egymást, én pedig a szemet forgatom azon, ahogy a férfiak viselkednek, amikor olyan valaki jelenlétében vannak, aki tetszik nekik.
- Itt leszek, amikor végzel – hajol közel Harry, hogy ajkait az arcomhoz nyomja. – Ne dolgozz túl keményen – suttogja az arcomnak. Hallom a mosolyt a hangjában, de azt is tudom, hogy van egy kis komolyság is javaslatában.
Harry „ne dolgozz túl keményen” mondata elátkozta az egész műszakomat. El voltunk árasztva, asztalnyi férfi és nő után asztalnyi férfi és nő érkezett, túl sok bort vagy brandyt ittak, és túlfizették a kis adag ételt a kidekorált tányérokon. Az egész műszakomban nincsen szünet, a lábaim pedig meghalnak, mire végre beütöm az időmet a speciális gépbe, hogy végezzek a munkával öt órával később.
Ahogy megígérte, Harry az előtérben vár rám. Sophia áll a pad mellett, amin Harry ül. Elköszönök Sophiától, aztán Harry és én elindulunk vissza a lakásba.
- Meghaltak a lábaim – nyögök fel, levéve a cipőimet a lábaimról és félredobva őket, amikor elérem a szobámat. Harry szemei követik őket, és gyakorlatilag látom a szarkasztikus megjegyzéseket létrejönni a haja alatt. – Egy perc múlva elrakom őket, természetesen.
- Gondoltam – mosolyodik el, majd leül mellém az ágyra. – Gyere ide – veszi bokámat a kezei közé, én pedig megfordulok, hogy szemben legyek vele, miközben lábaimat az ölében pihenteti meg. Kezei elkezdik masszírozni fájó lábfejemet, aztán hátradőlök a matracon, megpróbálva figyelmen kívül hagyni a tényt, miszerint a lábaim órákig voltak benyomva abban a cipőben.
- Köszönöm – nyögöm félig.
Szemeim le akarnak csukódni az azonnali kikapcsolódástól, ami abból fakad, hogy Harry kezei masszírozzák a lábaimat, de rá akarok nézni, eleget szenvedtem hónapokon át attól, hogy nem nézhettem rá, most pedig nem akarok elnézni.
- Nem probléma. El tudom viselni a szagot, hogy lássam azt a kikapcsolódó, kibaszottul álmodozó tekintetet a szemeidben.
Felemelem a kezemet a levegőbe ütve, mire felnevet, ahogy kezei továbbra is varázslatosan dolgoznak a lábaimon. Kezei a vádlimhoz mozdulnak, aztán fel a combomhoz, nem zavartatom magamat azzal, hogy megállítsam az ajkaimat elhagyó hangokat, ez csak annyira relaxáló és megnyugtató, hogy megérint engem, megdolgozva a fájó izmokat a testemben.
- Gyere, ülj le előttem – utasít, gyengéden eltolva a lábaimat az öléből. Felülök, bemászva az ölébe és a lábai közé ülve. Kezei először megfogják a vállamat, ujjait a feszült izmokba nyomja és kimasszíroz belőlük minden csepp feszültséget. – Ha nem lenne rajtad az az ing, ez sokkal jobb érzés lenne – jegyzi meg Harry.
Nevetek egy pillanatra, de elcsendesedek annak az emlékétől, ahogy csipkelődött velem a konyhában tegnap este. Előre hajolva a laza munkaingem aljáért nyúlok, hogy kihúzzam a nadrágomból. Hallom a zihálást Harrytől, miközben leveszem a trikóval együtt, áthúzva a fejemen.
- Mi az? A te ötleted volt – emlékeztetem őt, hátradőlve hozzá. Kezei durvábbak most, szándékosan a bőrömbe nyomódva, fejem pedig hátraesik a mellkasához. Motyog valamit az orra alatt, én meg fejben megveregetem a hátamat, amiért izgatott lett.
- Ez új – feleli Harry, miközben kezei folytatják a munkát a vállaimon.
Én nem szólalok meg, csak kissé hátra csúszok, hátamat kitárt lábaihoz nyomva. Harry felnyög, kezét a nyakam aljához téve, ujjai lágyan dörzsölik az állam alját és le a finom bőrhöz a fülem alatt.
- Jó érzés? – kérdezi, tudva a választ.
- Mhmm – ez az egyetlen összefüggő hang, amit ki tudok adni. Amikor felkuncog, jobban hozzá nyomom magamat, lényegében az ágyékához dörzsölve a testemet. Keze szorosabbá válik a torkomon.
- Nincs csipkelődés – figyelmeztet.
- Mondja a művészet mestere – panaszkodok, majd hátra csúszok ismét. Félmeztelenül ülve előtte, testemet az ágyékához dörzsölve, míg keze még mindig egy helyben tart engem, ami az őrületbe kerget. Fel vagyok izgatva, Harry pedig szórakozik a hormonjaimmal azzal, hogy zihál és hozzám dörzsöli magát.
- Nincs csipkelődés – utánozom szavait. Nincs esélyem arra, hogy nevessek a kárára, mielőtt kezeit a vállaimra teszi, aztán fejemet maga felé fordítja.
- Öt hónapja nem dugtam senkivel, Louis, minden csepp önuralmammal szórakozol – suttogja durván, éppen az ajkaim felett.
Én teszem meg az első lépést, számat az övéhez nyomva, amitől eszembe jut az első alkalom, amikor csókolóztunk a szobájában abban a rohadt diákszövetségi házban.
- Nem? – tátom el a számat, megköszönve a csillagjaimnak, hogy senkivel sem volt a különlétünk alatt. Úgy érzem, mintha tudtam volna ezt valahogy, tudtam, hogy ezt nem tenné meg. Vagy ez, vagy pedig kényszerítettem magamat, hogy meggyőzzem magam, nem érne hozzá máshoz.
Harry nem ugyanaz az ember, aki egy évvel ezelőtt volt. Nem használ vágyat és durva szavakat, hogy megszerezzen embereket. Nincs szüksége más emberre minden este, erősebb most… Ugyanaz a Harry, akit szeretek, de sokkal erősebb most.
„Észre sem vettem, milyen kék a szemed”, mondta nekem. Mindössze ennyi kellett. Az alkohol és a hirtelen kedvessége között nem tudtam megállítani magamat attól, hogy megcsókoljam. Szája mi más, mint menta ízű volt, ajakpiercingje pedig hűvös volt a számon. Idegennek és furának érződött, de imádtam.
Harry ölébe mászok most, ugyanúgy, ahogy olyan régen is tettem, majd kezei megfogják a csípőmet, gyengén nyomva engem, hogy együtt mozogjak a testével, amikor lefekszik az ágyra.
- Lou – nyögi, éppen ahogy az emlékeimben is tette. Ez tovább tüzel engem, mélyebbre nyom engem a köztünk lévő elsöprő szenvedélybe. El vagyok veszve ott, és az pokolian biztos, hogy nem akarom megtalálni a kiutat.
Combjaimmal közre fogom a törzsét, aztán kezeim a hajába túrnak. Rászoruló vagyok és eszeveszett és sietek, és csak arra tudok gondolni, ahogy ujjai végig futnak oly’ gyengéden lefelé a gerincemen.

Harry szemszöge
Az egész tervemnek rohadtul lőttek most már. Kurvára kizárt, hogy megállítom őt, tudhattam volna, hogy nem lesz esélyem rá. Szeretem őt, úgy érződik, mintha már egész életemben szerettem volna őt, és hiányzott az, hogy ilyen módon legyek vele.
Hiányoztak a pokoli szexi hangok, amelyek elhagyják dugható ajkait. Hiányzott, ahogy mozgatja telt csípőjét, átcsúszva velük rajtam, amitől annyira kibaszottul kemény vagyok, hogy csak arra tudok gondolni, hogy szeretem őt, hogy megmutassam, mennyire kurvára jót éreztet velem, mind érzelmileg, mind fizikailag.
- Már vágytam rád minden kurva nap minden másodpercében – felelem nyitott szájába.
Nyelve átcsúszik az enyémen, mire ajkaimmal körülölelem azt, játékosan megszívva a nyelvét. Lélegzete elakad, kezei a pólóm aljához nyúlnak, felhúzva azt a karjaimig. Én felülök, félig felöltözött testét az enyémmel véve, majd könnyebbé teszem neki, hogy levegye a pólómat rólam.
- Fogalmad sincs, hányszor gondoltam rád, hányszor vertem ki a farkamat, emlékezve arra, milyen érzés volt a kezed rajtam, milyen érzés volt a forró szád rajtam.
- Ó, Istenem – nyögése csak sarkallja szavaimat.
- Hiányozott már ez neked, ugye? Az, ahogy a szavaimtól érzed magad, ahogy elázottan kurvára kemény leszel tőlük?
Bólint és újra felnyög, amikor nyelvemet lehúzom a nyakán, lassan csókolva és megszívva a bőrt. Már annyira nagyon hiányzott ez az érzés, ahogy teljesen és egészen elvisz, levisz és visszahúz a felszínre érintésével.
Karjaimat a dereka köré fonom, megfordítva a testünket, így le tudom fektetni őt magam alá. Ujjaim kigombolják a nadrágját, kezeim pedig lehúzzák azt a bokájáig másodpercek alatt. Louis egyre türelmetlenebb lesz és rúg a lábaival, lelökve a nadrágot a padlóra.
- Vedd le a tiédet – utasít, arca kipirult, kezei remegnek, a hátam alsó részén pihenve.
Szeretem őt, kibaszottul szeretem őt, és azt ahogy még mindig szeret engem ő, annyi idő után is. Valóban elválaszthatatlanok vagyunk, még az idő sem tudott közénk állni.
Teszem, amit mondott, és visszamászok rá, levéve az övét.
- Baszki – csodálom csípőjének görbületét, combjai meg egyszerűen kurvára ordítanak, hogy ragadják meg a kezeim. Meg is teszem, Louis rám bámul azokkal a kibaszott kék szemeivel, amikkel átvészeltem a sok órányi baromságot Dr. Trannel. Azok a szemek még arra is rávettek, hogy néhányszor felhívjam Vance-t.
- Kérlek, Harry – nyafog Louis, felemelve seggét a matracról.
- Tudom, bébi – teszem ujjaimat a számhoz, hogy egy kis nedvességet szedjek össze. Az egyikkel szűk nyílásánál körzök, a farkam pedig megrándul, ahogy felsóhajt, többet akarva. Belé nyomom egyik ujjamat, amitől vonaglik alattam és a legszexibb kibaszott hangokat okozva ezzel, amiket valaha is hallottam, amikor belé teszem egy másik ujjamat.
Baszki. Baszki.
- Olyan jó – zihálja, ujjai a förtelmes ágyneműt markolják a kis ágyán.
- Igen? – ösztönzöm őt, gyorsabban mozgatva az ujjaimat, megütve azt a helyet, amiről tudom, hogy kurvára az őrületbe kergeti. Izgatottan bólint, majd keze a farkamhoz vándorol, fel-le csúszva egy lassú, de masszív mozdulattal. – Már olyan rég volt. Ha nem tehetem beléd a farkamat most, el fogok élvezni az ágyneműdre teljesen.
Szemei tovább tágulnak ki, aztán még néhányszor pumpálom az ujjaimat benne, mielőtt összehangolom testemet az övével. Még mindig markol engem, magába vezetve a farkamat, majd lehunyja szemeit, amikor megtöltöm őt.
- Szeretlek, kibaszottul annyira nagyon szeretlek – mondom neki, aztán lehajolok a könyökeimre, benyomódva és kihúzódva, benyomódva és kihúzódva. Louis a hátamat karmolja az egyik kezével, ujjait pedig a hajamba fonja a másikkal. Meghúzza, amikor mozgolódok csípőmmel, még tovább széttárva combjait.
Több hónappal az után, hogy fejlesztettem magam, az élet naposabb oldalát néztem, meg minden szar, annyira kurvára jó érzés vele lenni. Az életemben minden e körül a férfi körül forog, és néhány ember lehet, hogy azt mondja, ez egészségtelen vagy megszállott, őrült is akár, de tudod mit? Kurvára leszarom, kibaszottul nagyon. Szeretem őt, és ő nekem a minden. Ha bárki szarságot akar mondani, elviheti máshová az ítélkező baromságát, mert kurvára senki sem tökéletes, Louis pedig olyan közel visz engem a tökéleteshez, amennyire valaha is leszek.
- Szeretlek, Harry, mindig is szerettelek – szavaitól megállok, és egy újabb darabom kerül vissza a helyére. Louis minden nekem, és hallani őt kimondani ezt a szart, és ahogy az arca kinéz, amikor lenézek rá, ez minden nekem.
- Tudnod kellett, hogy mindig szerettelek, tőled lettem én… én, Louis, és ezt soha nem fogom elfelejteni – belé hatolok ismét, remélve, hogy nem végzem sírva, mint egy ribanc, míg kiverem neki.
- Tőled lettem én én szintén – ért egyet, felmosolyogva rám.
- Nem is mi lennénk, ha nem egy ilyen alkalomkor folytatnánk le egy érzelmes beszélgetést – csipkelődök egy csókot helyezve a homlokára. – Viszont milyen más alkalom lenne jobb ennél erre a fajta beszélgetésre – csókolom meg mosolygó ajkait, ő pedig lábaival szorosabban öleli a derekamat.
Kezdek közel kerülni már, gerincem bizsereg és érzem magamat közelebb és közelebb kerülni ahhoz, hogy elélvezzek, miközben Louis légzése mélyül, felgyorsul és összeszorítja lábait.
- El fogsz élvezni – zihálom a fülébe. Ujjai meghúzzák a hajamat, nagyon a határhoz lökve engem. – El fogsz élvezni most, velem, én pedig meg foglak tölteni téged – ígérem, tudva, mennyire imádja a kurvára mocskos számat. Lehet, hogy kevésbé vagyok seggfej, de soha nem fogom elveszíteni önmagamat.
Louis a nevemet kimondva megy el mindkettőnk mellkasára. Én csatlakozom hozzá, és ez a legenyhítőbb, kibaszott borderline mágikus érzés az egész kurva világon. Ez a leghosszabb idő, ami eltelt úgy, nem dugtam meg senkit, és boldogan kibírtam volna még egy évet, várva rá.
- Tudod – kezdem el, miközben legördülök róla és lefekszem mellé – azzal, hogy szeretkeztél velem, beleegyeztél abba, hogy összeházasodj velem.
- Csitt – ráncolja össze az orrát. – Tönkreteszed a pillanatot.
Én felnevetek.
- Amilyen keményen elélveztél, kétlem, hogy van bármi is, ami tönkretehetné a pillanatodat.
- Pillanatunkat – gúnyolódik, úgy vigyorogva, mint egy őrült, szemeit szorosan lehunyva.
- De komolyan, beleegyeztél, szóval mikor fogod megvenni a szmokingodat? – erőltetem tovább. Ő átfordul.
- Még mindig olyan őrült vagy, mint valaha – feleli.
- A terápia csak a haragomra működik, nem a megszállottságomra, miszerint örökre velem leszel.
Louis a szemeit forgatja, majd felemeli a karját, hogy eltakarja az arcát.
- Ez igaz – nevetek fel, és játékosan elhúzom őt az ágyról.
- Mit csinálsz? – sikítja, amikor felemelem őt a vállamra. – Meg fogsz sérülni amiatt, hogy felemeltél! – próbál meg letekergőzni rólam, de szorosabban fogom karommal a lába hátsó részét.
Nem tudom, hogy Liam itt van-e vagy sem, így figyelmeztetésként kiszólok a biztonság kedvéért. Az utolsó dolog, amit látnia kell az az, ahogy végig viszek a folyosón egy meztelen Louis-t a matchbox méretű lakásában.
- Liam! Ha itt vagy, maradj a rohadt szobádban!
- Tegyél le! – rúg a lábaival megint Louis.
- Le kell zuhanyoznod – ütöm meg tenyeremmel a seggét, mire felsikít, megütve az enyémet viszonzásként.
- El tudok sétálni a zuhanyzóhoz! – nevet most már, vihog és sikít, mint egy kisgyerek, én pedig kibaszottul imádom. Imádom, hogy még mindig meg tudom nevettetni őt, hogy megadja nekem ezeket a gyönyörű hangokat.
Végül leteszem őt a lehető leggyengédebben a fürdőszoba padlóra, aztán megnyitom a vizet.
- Hiányoztál – bámul fel rám a padlóról.
Mellkasom összeszorul, kurvára arra van szükségem, hogy az életemet ezzel a férfival töltsem el. El kell mondanom neki mindent, amit csináltam, mióta elhagyott engem, de most nincs itt az idő. Holnap, elmondom neki holnap.
Ma este élvezni fogom a pimasz megjegyzéseit, ízlelni fogom a nevetéseit, és megpróbálom kiérdemelni a szeretet lehető legtöbb formáját tőle.

Louis szemszöge
Amikor felébredek hétfő reggel, Harry nincs az ágyamban. Tudom, hogy van valamiféle interjúja vagy találkozója, de nem említette, hogy pontosan miféle interjú, vagy a város melyik részében van. Fogalmam sincs, hogy vissza fog-e jönni, mielőtt el kell indulnom munkába.
Átfordulok, ragaszkodva az ágyneműhöz, aminek még mindig Harry illata van, aztán arcomat a matrachoz nyomom. A tegnap este… nos, a tegnap este elképesztő volt. Harry elképesztő volt, mi elképesztőek voltunk. A kémia, a heves kémia köztünk még mindig annyira tagadhatatlan, mint valaha, és most végre egy olyan helyen vagyunk az életünkben, ahol látjuk a hibáinkat, egymás hibáit, és elfogadni és megoldani őket olyan módon, ahogy azt nem tudtuk a múltban.
Szükségünk volt erre a külön töltött időre, szükségünk volt arra, hogy képesek legyünk önállók lenni, mielőtt összejövünk, és annyira hálás vagyok, hogy átvészeltük a sötétséget, a veszekedést, a fájdalmat, és kéz a kézben bukkantunk elő, erősebben, mint valaha.
Szeretem őt, az Úr tudja, hogy szeretem ezt a férfit, az összes különléten át, az összes káoszon át, bemászott a lelkembe és azt az övének jelölte meg, felejthetetlenné téve. Akkor sem tudtam volna, ha megpróbáltam volna, és tényleg megpróbáltam, hónapokig megpróbáltam tovább haladni, napról napra, folyamatosan elfoglalva magamat, kísérletet téve arra, hogy elvegyem az eszemet róla.
Természetesen ez nem működött, és a róla való gondolatok soha nem kalandoztak el túl messzire az agyamtól, és most, hogy beleegyeztem, hogy megoldjuk a dolgokat, a mi a saját módunkon, végre úgy érzem, mintha minden megoldódna a számunkra. Lehetünk azok, amiket egyszer jobban akartam mindennél.
„Tudnod kellett, hogy mindig szerettelek, tőled lettem én… én, Louis, és ezt soha nem fogom elfelejteni.” Mondta, miközben belém hatolt. Izgatott volt, lágy és szenvedélyes. Elvesztem az érintésében, ahogy az ujjai bejárták a gerincem hosszát.
A bejárati ajtó kinyitódásának hangja szed ki álmodozásomból és a tegnap esti emlékeimből. Kiszállok az ágyból a rövidnadrágomért nyúlva a padlóhoz, majd felhúzom a lábaimon. A hajam csapzott rendetlenség, hagyni, hogy a levegő szárítsa meg a zuhanyozás után Harryvel, szörnyű ötlet volt. Minden irányban áll, kivéve a megfelelőt, de ujjaimmal beletúrok amennyire csak tudok.
Harry a nappaliban áll, telefonja a füléhez van nyomva, amikor elérem a helyiséget. A szokásos teljesen fekete stílusában van felöltözve, hosszú haja pedig egy vad rendetlenség, mint az enyém, mégis tökéletesen néz ki rajta.
- Igen, tudom. Ben szólni fog, amikor eldöntöm – feleli, miközben észreveszi, hogy a kanapé közelében állok. – Visszahívlak – hangja rövid, türelmetlen majdnem, aztán megszakítja a hívást. A bosszús arckifejezés eltűnik, ahogy tesz egy lépést felém.
- Minden rendben? – kérdezem tőle.
- Igen – bólint, ismét lenézve a telefonjára. Kezével beletúr a hajába, én pedig az enyémet a csuklója köré fonom.
- Biztos vagy benne? – nem akarom erőltetni, de úgy tűnik, hogy messze jár fejben. Telefonja csörög a kezében, majd lenéz a képernyőre.
- Ezt fel kell vennem – sóhajt fel. – Mindjárt visszajövök – csókolja meg a homlokomat, mielőtt kilép a folyosóra és becsukja maga mögött a bejárati ajtót.
Szemeim az asztalon lévő irattartóra tévednek, nyitva van és egy papírhalom széle lóg ki az oldalánál. Felismerem az irattartót, ez az, amit én vettem neki, aztán elmosolyodom a tényen, hogy még mindig megvan neki. Kíváncsiságom legyőz, és azon találom magamat, hogy kinyitom az irattartót és az első oldalért nyúlok.
HARRY STYLES: AFTER
Ez van az első oldalra nyomtatva. A másodikhoz lapozok.
„Ősz volt, amikor találkozott vele, a legtöbb ember azzal volt megszállva, ahogy a levelek színe megváltozott, és az égő erdővel, ami úgy tűnik, mindig hosszasan elidőzik a levegőben az évnek ennek a szakában, ő nem, ő csak egy dolog miatt aggódott. Önmaga miatt.”
Mi? Oldalt oldal után lapozok, keresve valamiféle magyarázatot, hogy lenyugtassam a kaotikus gondolatokat és az összezavarodottságomat. Ez nem lehet az, aminek gondolom…
„Panaszkodása elsöprőnek érződött neki, alig állhatta ki az ő hangját éjjel kettőkor, amikor bebotladozott a lakásukba.”
Könnyek töltik meg a szemeimet, aztán megrezzenek, amikor néhány papír leesik a padlóra.
„Egy Darcy inspirálta gesztusként kifizette az ő apjának temetését, ahogy Darcy állta Lydia esküvőjét. Ebben az esetben megkísérelt elfedni egy családi kínos helyzetet, amelyet egy drogfüggő okozott, nem az, hogy egy kiskorú lánytestvér váratlanul férjhez megy, de a vége ugyanaz volt. Az ő Elizabeth-je visszaszaladt hozzá, miután bedobott egy kis pénzt, éppen ahogy Darcyé is tette.”
Érzem a savat emelkedni a torkomban. Visszaszaladt hozzá, miután bedobott egy kis pénzt? Fogalmam sem volt, hogy ő fizette ki az apám temetését.
„Még ha képtelen is volt arra, hogy saját gyereke legyen, nem tudta elengedni a róluk való álmát. Tudta ezt, és még jobban szerette őt. Megpróbált nem önzőnek lenni, de nem tudott nem a szerelmének kis verzióira gondolni, amit elloptak tőle.”
Éppen ahogy úgy döntök, többet nem tudok elviselni, a bejárati ajtó kinyitódik, majd Harry sétál be. Szemei egyenesen megtalálják a fehér papír káoszt, melyre undorító fekete szavak vannak nyomtatva, telefonja pedig a padlóra esik, csatlakozva a rendetlenséghez.