Chapter 225

Sziasztok! 😊

Sajnos egy eléggé szomorú fejezetet hoztam most nektek, bár lehetne rosszabb is az éjszakai veszekedésük után. Annyit megsúgok, hogy lesz még rosszabb. De most még nem vagyunk ott, úgyhogy kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd erről a részről. Tudom, hogy Harry nem kis mértékben hibás, de annyira megsajnáltam szegényt, a szívem szakadt meg. Csakúgy, mint Louis-nak is szerintem 💔 Na, de lesz ez még így se. Egy hét múlva jövök ismét.

Kellemes olvasást! 😊😘

Ui.: Több mint 21.000 kattintás, csodásak vagytok! 💞😍

Chapter 225

 
- Sajnálom, hogy felébresztettelek – suttogom Liamnek, aki még mindig a szemeit dörzsöli.
- Semmi gond – motyogja, aztán visszabotladozik az ágyhoz. – Tessék, lehet ez a tiéd, a másik lapos – dob a mellkasomhoz egy puha, fehér párnát.
- Ezért szeretlek, vagyis nem csak ezért, de ez az egyik ok – mosolyodom el, szorosan megölelve a párnát, majd leülök az ágy szélére.
- Mert neked adom a legjobb párnát? – mosolyodik el félig, mosolya még imádnivalóbb, amikor álmossággal tarkított.
- Nem, hanem mert mindig itt vagy nekem… és puha párnáid vannak – hangom olyan lassú, amikor részeg vagyok… fura.
- Utánad fog jönni? – kérdezi Liam halkan. Visszafekszik az ágyba és hátrébb mozog, így sok hely van nekem a másik oldalon.
- Nem hiszem – a pillanatnyi humort, ami Liamtől és a puha párnáitól jött, felváltotta a fájdalom, ami együtt jár Harry gondolatával és a szavakkal, amelyeket csak pillanatokkal ezelőtt váltottunk egymással. Lefekszem az oldalamra, aztán felnézek Liamre. – Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy Harry nem veszett ügy? – suttogom.
- Igen.
- Tényleg elhiszed ezt?
- Igen, tényleg – áll meg. – Kivéve, ha csinált valami mást…
- Nem, vagyis semmi újat tényleg. Csak… nem tudom, hogy tovább tudom-e még csinálni. Folyamatosan visszafelé haladunk, amit nem kellene. Minden egyes alkalommal, amikor úgy gondolom, előrefelé haladunk, ugyanazzá a Harryvé válik, akivel hat hónappal ezelőtt találkoztam. Önző ribancnak hív, vagy lényegében azt mondja, hogy nem szeret engem, és tudom, hogy nem gondolja komolyan a szavakat, de minden szótag egy kicsivel jobban összetör, mint az előző, és azt hiszem, kezdem megérteni, hogy ő már csak ilyen. Nem tehet róla, de meg sem tudja változtatni ezt.
Liam óvatos szemekkel figyel engem, mire száját rosszallva elhúzza.
- Ribancnak hívott? Ma este?
Bólintok, ő pedig mélyen felsóhajt, végighúzva kezét az arcán.
- Én is bántó dolgokat mondtam neki – kezdek el csuklani. A bor és a whisky kemény kombinációja kísérteni fog engem holnap, tudom.
- Nem kellene ilyen neveken hívnia téged. Ez soha nincs rendben, Louis, kérlek, soha ne keress kifogást neki.
- Nem, csak… – pontosan ezt csinálom. – Szerintem ez az egész Seattle-ről szól, onnan, hogy csináltatott nekem egy tetoválást és azt mondta, nem tud élni nélkülem, eljutott oda, hogy azt mondja, csak azért van velem, hogy megdugjon. Ó, Istenem! Sajnálom! – takarom el az arcomat a kezeimmel. Nem tudom elhinni, hogy ezt kimondtam Liam előtt.
- Semmi gond, nemrég kihalásztad az alsónadrágodat a forró jakuzziból, emlékszel? – vigyorodik el, feldobva a beszélgetést, én pedig remélem, hogy nem látja a megalázott arckifejezésemet a sötétben.
- Ez a kirándulás egy katasztrófa – rázom meg a fejemet, a hideg párnának nyomva.
- Talán nem, talán ez az, amire szükségetek van.
- Hogy szakítsunk? – kérdezem tőle.
- Nem, ez történt?
- Nem tudom.
- Ezt akarod?
- Nem, de ez az, amit akarnom kellene. Egyikünktől sem fair, hogy folyamatosan ez csináljuk nap, mint nap. Én sem vagyok ártatlan ebben, mindig túl sokat v árok tőle – megkaptam anyám hibáit. Ő is túl sokat vár mindenkitől.
- Nincs semmi rossz abban, hogy túl sokat vársz tőle, főleg, amikor a dolgok, amiket vársz tőle, ésszerűek – válaszolja Liam. – Meg kell látnia, hogy mije van, te vagy a legjobb dolog, ami valaha is történt vele, emlékeznie kell erre.
- Azt mondta, hogy az én hibám… hogy ő ilyen. Csak azt akarom, hogy kedves legyen velem legalább az idő felében, és biztonságot akarok a kapcsolatunkban, ez minden. Tényleg szánalmas – nyögök fel, hangom megtörik, és még mindig érzem a whisky ízét a nyelvemen, Harry menta ízével együtt. – Te elmennél Seattle-be, ha a helyemben lennél? Nem tehetek róla, de arra gondolok, hogy egyszerűen csak le kellene mondanom és itt maradni vagy vele menni Angliába. Ha így viselkedik azért, mert Seattle-be megyek, talán…
- Nem teheted meg azt, hogy nem mész – szakít félbe Liam. – Már azóta a nap óta Seattle-ről áradozol, hogy találkoztam veled, menned kell. Ha Harry nem megy veled, akkor az az ő vesztesége. Ezen kívül, egy hetet adok neki nélküled, mielőtt felbukkan az ajtódban. Ebben nem adhatod be a derekadat, tudnia kell, hogy komolyan gondolod ezúttal. Hagynod kell, hogy hiányoljon téged.
- Még ajtóm sincs, ahol felbukkanhatna – mosolyodom el, miközben elképzelem megjelenni Harryt egy héttel a távozásom után, kétségbeesetten könyörögve a megbocsátásomért liliomokkal a kezében.
- Ő volt az, ugye? Az ok, amiért a nő nem hívott téged vissza?
- Igen.
- Tudtam, az ingatlanügynökök nem csinálnak olyat, hogy nem hívnak vissza. Menned kell, Ken segíteni fog, hogy találj valami helyet, ahol maradhatsz, amíg nem lesz állandó lakásod.
- Mi van, ha Harry nem jön mindennek ellenére? És ami rosszabb, mi van, ha eljön és mérgesebb, mert nem fog tetszeni neki?
- Louis, csak azért mondom ezt, mert törődök veled, oké? – vár a válaszomra, mire bólintok. – Őrültnek kellene lenned ahhoz, hogy feladd Seattle-t valakiért, aki mindennél jobban szeret téged, de csak az idő felében hajlandó ezt kimutatni.
„Nem, te követsz el hibákat. Rohadt sokat, és elegem van belőle. Azt hiszed, hogy ilyen akarok lenni? Kurvára nem, nem akarok. Te csinálod ezt velem!”
- Nem gondolod, hogy jobb lenne neki nélkülem? – kérdezem Harry mostohatestvérétől.
- Nem, dehogyis! De ahogy látom, tudom, hogy a felét sem mondod el azoknak az elcseszett dolgoknak, amiket neked mond, lehet, hogy ez tényleg nem fog működni – suttogja Liam, átnyúlva a köztünk lévő üres helyen. Keze megérinti a karomat, és lassan simogatja.
Az ereimben lévő alkoholt használva mentségként, engedélyt adok magamnak, hogy figyelmen kívül hagyjam a tényt, miszerint Liam, aki az egyetlen ember, aki tényleg hitt a Harryvel való kapcsolatomban, az előbb dobta be törölközőt.
- Pokolian fogom érezni magamat holnap – váltok témát, mielőtt megszegném a magamnak tett ígéretemet, hogy nem fogok sírni.
- Igen, az lesz, olyan szagod van, mint egy bárszekrénynek – ugrat Liam.
- Találkoztam Logan barátnőjével, folyamatosan feleseket adott nekem. Ó, és táncoltam egy pulton.
- Nem – tátja el a száját.
- De igen. Annyira kínos volt. Riley ötlete volt.
- Ő… érdekes – mosolyodik el Liam, aztán úgy tűnik, észreveszi, hogy ujjaival még mindig engem simogat. Elhúzza őket, és a feje alá teszi.
- Harry lány-verziója – nevetek fel.
- Igen! Nem csoda, hogy olyan bosszantó volt – csipkelődik, majd a részeg őrültség egy pillanatában elpillantok, hogy megkeressem Harryt, így láthatnám a mély homlokráncolást az arcán Liam játékos sértése miatt.
- Tőled mindent elfelejtek – csúsznak ki a szavak a számon, mielőtt az agyam észrevehetné.
- Örülök – mosolyodik el legjobb barátom, aztán megfogja a lábunk alatt lévő takarót. Mindkettőnk testére felhúzza, én pedig lehunyom a szemeimet.
Percek telnek el csendben, agyam meg felveszi a harcot, ahogy az álom megpróbál magával húzni. Liam légzése lelassul, nekem pedig csukva kell tartanom a szemeimet és azt tettetnem, hogy Harry lélegzik mellettem, különben az agyam sosem adja meg magát. Harry mérges homlokráncolása és durva szavai árasztják el ködös gondolataimat, miközben végre elalszom.
„Te egy önző ribanc vagy.”

…

- Ne!! – riaszt fel Harry hangja. Beletelik egy pillanatba, hogy eszembe jusson, Liam szobájában vagyok, Harry pedig a folyosó végén van, egyedül. – Szállj le róla! – visszhangzik a hangja másodpercekkel később. Kiszállok az ágyból és már az ajtóban vagyok, mielőtt egyáltalán befejezi a mondatot.
Meg kell látnia, hogy mije van. Tudnia kell, hogy komolyan gondolod ezúttal. Hagynod kell, hogy hiányoljon téged.
Ha besietek abba a szobába, tudom, hogy mindent meg fogok neki bocsátani, látni fogom őt sebezhetően és félve, és bármit el fogok neki mondani, amit akar, hogy megvigasztaljam őt.
Felveszem a szívemet a padlóról, aztán visszasétálok az ágyhoz. A fejemre teszem a párnát, éppen ahogy egy „Ne!” hallatszik a kabinban.
- Louis… jól… – suttogja Liam.
- Nem – válaszolom, hangom megreked a végén.
Megharapom a párnát és megszegem az ígéretemet. Elkezdek sírni. Nem magamért. A könnyek Harryért jönnek, a fiúért, aki nem tudja, hogyan bánjon azokkal az emberekkel, akikkel törődik, a fiúért, akinek rémálmai vannak, amikor nem vagyok az ágyban vele, de azt mondja nekem, hogy nem szeret. A fiúért, akinek tényleg csak arra van szüksége, hogy emlékeztessék, milyen érzés egyedül lenni.

Harry szemszöge
Nem fogják abbahagyni, nem fognak leállni azzal, hogy hozzáérjenek. Piszkos, ráncos kezei felfutnak a combjain, és nyöszörög, miközben a másik férfi megrántja a haját, hátrahúzva a fejét, erősen.
- Hagyd békén őt! – próbálok meg kiabálni velük, de nem hallanak meg.
Megpróbálok megmozdulni, de le vagyok fagyva a gyerekkoromból való lépcsőn.
Kék szemei kitágultak, félnek és teljesen kibaszottul élettelenek, ahogy rám néz, és egy lila zúzódás már formálódik az arcán.
- Nem szeretsz engem – suttogja, szemei az enyéimbe égnek, miközben az egyik ember keze felkúszik és a nyaka köré fonódik.
Mi?
- De, de igen! Szeretlek, Lou – mondom neki, de nem figyel rám. Megrázza a fejét, ahogy a férfi fogása szorosabb lesz rajta, majd a haverja lenyúl a lábai közé. – Ne! – ordítom utoljára, mielőtt Louis elkezd elhalványulni a szemeim előtt.
- Nem szeretsz engem – szemei véreresek a támadástól, én pedig szart se tudok tenni, amivel segíthetnék.
- Lou – nyúlok át az ágyon, hogy megkeressem őt. Abban a pillanatban, hogy megérintem őt, ez a pánik el fog tűnni, elvéve azokat az elbaszott képeket arról, hogy azok a kezek a nyaka köré fonódnak.
Nincs itt.
Elhagyta a szobát és nem jött vissza. Felülök, felkapcsolom a lámpát, aztán átvizsgálom a szobát. Szívem kalapál a mellkasomban, testem pedig izzadsággal van átitatva.
Nincs itt.
Egy kis kopogás hallatszik az ajtón, és visszatartom a lélegzetemet, miközben az kinyílik. Kérlek, legyen…
- Harry? – tölti meg a szobát Karen lágy hangja. Baszki.
- Jól vagyok – csattanok fel, aztán jobban kinyitja az ajtót.
- Ha bármire szükséged van, kérlek, csak…
- Kurvára megmondtam, hogy jól vagyok! – nyúlok kezemmel az éjjeliszekrény felé, leverve a lámpát a földre egy förtelmes csattanással.
Karen szó nélkül hagyja el a szobát, becsukva maga mögött az ajtót, én pedig egyedül maradok a sötétben.

…

- Csak be kell vennem pár Tylenolt és innom egy kis vizet – nyög fel Louis, karba tett kezeire fektetve fejét a pulton. Még mindig a pizsamájában van, haja összevissza száll. Liam ül mellette, aki gabonapelyhet eszik.
- Mindjárt adok, amint felpakoljuk az autót, indulhatunk. Ken még mindig alszik, alvászavarai voltak tegnap este – feleli Karen, Louis felnéz rá, de csendben marad.
Mindannyian hallottak engem úgy üvöltözni, mint egy szánalmas kis ribanc?
Karen elsétál, hogy kihúzzon egy fiókot, én meg figyelem őket, várva valakire, hogy észrevegyen. Senki nem teszi.
- Elmegyek összepakolni, köszönöm szépen a Tylenolt – Louis hangja lágy, miközben feláll a pultnál lévő helyéről. Gyorsan beveszi a gyógyszereket, aztán amikor visszateszi a pohár vizet a pultra, tekintete találkozik az enyémmel, de gyorsan elnéz.
Csak egy éjszaka volt nélküle, és annyira hiányzik. Nem tudom kiverni a fejemből a kísértő rémálmok képeit, főleg, amikor Louis mindenféle érzelem nélkül sétál el mellettem. Annyira igazinak érződött, ő pedig olyan hideg.
Egy pillanatra mozdulatlanul állok, vitatkozva magammal, hogy kövessem-e őt vagy sem, de a lábaim döntenek helyettem, ahogy megindulnak a lépcsőn.
Amikor belépek a szobába, Louis éppen letérdel, kicipzárazva a bőröndöt.
- Csak bepakolok mindent, aztán mehetünk – feleli anélkül, hogy megfordulna. Bólintok, aztán rájövök, hogy nem lát engem.
- Jó, oké – motyogom. Nem tudom, mit gondol, mit érez, vagy hogy mit kellene mondanom. Kurvára fogalmam sincs, mint általában. – Sajnálom – mondom túlságosan is rohadtul hangosan.
- Tudom – válaszolja gyorsan. Még mindig háttal van nekem, miközben elkezdi újrahajtogatni a ruháimat a szekrényből és a padlóról.
- Tényleg, nem gondoltam komolyan, amit mondtam – rám kell néznie, hogy megnyugodhassak, az álmom csak álom volt.
- Tudom, hogy nem gondoltad komolyan. Ne aggódj emiatt – sóhajt fel, észreveszem, hogy a vállai lejjebb roskadnak, mint korábban.
- Biztos vagy benne… Mondtam néhány elbaszott dolgot.
Meg vagy törve, Harry, én pedig nem tudlak rendbe hozni.
Ez volt a lehető legrosszabb dolog, amit mondhatott nekem. Végre rájön, mennyire elbaszott vagyok, és ami még fontosabb, rájön, hogy ő, valójában, nem tud rendbe hozni. Senki sem tud.
- Ahogy én is. Semmi gond. Eléggé fáj a fejem, beszélhetnénk valami másról?
- Persze – rúgok bele a tegnap esti törött lámpa egy darabjába. Mostanra már biztosan legalább öt kibaszott lámpával tartozom az apámnak és Karennek.
Kissé bűntudatom van, amiért úgy felcsattantam Karenre tegnap este, de nem akarom először én felhozni neki, és nem látom, hogy ő felhozná ezt a témát.
- Behoznád a cuccaidat a fürdőből, kérlek? – kérdezi Louis.
Az időm maradék részében, amit abban a kabinban töltök, így telik, figyelem Louis-t, ahogy bepakolja a dolgainkat és feltakarítja a törött lámpát minden további hozzám intézett szó nélkül.