Chapter 200

Itt is van a várva-várt fejezet! :D Rögtön az elején olvasható Louis beceneve, amit nem fordítottam le, a sütőtök elég furán hangzana, így maradtam az angol formájánál. Szerintem érdekes a rész, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd róla. Legközelebb pedig pár nap múlva jelentkezem is! 😉 (vannak emojik bloggeren is, hihetetlen, végre egy frissítés, ami hasznos volt :D de ha nem látszódna, akkor egy ;) fej lenne :D)

Szóval kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Tessék elolvasni a Welcome bejegyzést is!

Chapter 200

Korábban az After 2-ben:

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt csinálod – szólal meg Louis, miközben Drew bekeni kenőccsel az új tetoválást.

- Már készen van – emlékeztetem őt, és aggódónak néz ki, ahogy a telefonja képernyőjére bámul.

Nem tudom, hogyan érezzek az arcán lévő aggódó kifejezéssel kapcsolatban, mert ő az, aki mindig a házasságról beszél meg ilyen szarokról, akkor mi a fenéért néz ki ilyen idegesnek? Valószínűleg az az oka, hogy Zayn idejött, az a kibaszott seggfej. Tudom, hogy látta az autómat az istenverte parkolóban és akkor is bejött ide, nyilvánvalóan el akart kezdeni valamit.

Remélem Lou nem csinál túl nagy ügyet ebből a tetoválásból, ez nem olyan komoly. Rohadt sok tetkóm van, ez neki lett csinálva, örülnie kellene ennek. Tudom, milyen vagyok.

- Hol a faszban van Steph és Tristan? – nézek ki a bolt ablakán, megkísérelve kiszúrni Steph rohadt fényes haját.

- Átmehetünk a szomszédba megkeresni őket? – ajánlja Louis, miután kifizetem Drew-t, és megígérem neki, hogy visszajövök megengedve, hogy az egész hátamra csináljon valamit.

Majdnem kiütöm a fogait, amikor Louis-nak egy kar- vagy szemöldökpiercinget javasol.

- Szerintem királyul néznék ki, ha lenne piercing az orromban – mosolyodik el Louis, amikor kisétálunk.

Felnevetek a gondolaton, majd karomat a dereka köré teszem, miközben egy szakállas férfi megbotlik mellettünk. Farmerja és cipője piszkos, vastag pulóverén pedig folyadék folt van. Az illatából ítélve feltételezem, vodka.

Louis megáll mellettem, és a férfi is ugyanezt teszi. Óvatosan mögém húzom Louis-t. Ha ez a hajléktalan részeg azt hiszi, hogy kurvára közelebb jöhet hozzá, kibaszottul…

- Apa? – mondja Louis olyan halkan, hogy suttogásként hallatszik, én pedig zavartan figyelem, ahogy az összes szín kifut az arcából.

….

Louis szemszöge

- Apa? – ez az ember előttem nem lehet az apám, függetlenül a hasonló barna szemektől, amik rám bámulnak vissza.

- Pumpkin? – hangja mélyebb, mint ahogy az a távoli emlékeimben van.

Harry felém fordul lángoló szemekkel, aztán vissza az apámhoz.

Az apám. Itt, ezen a rossz környéken, mocskos ruhákkal a hátán.

- Pumpkin? Tényleg te vagy az? – kérdezi.

Le vagyok fagyva, fogalmam sincs, mit mondjak ennek a részeg férfinak, aki az apám arcát viseli.

- Louis… – próbál meg kihúzni belőlem valami reakciót Harry.

Teszek egy lépést a férfi felé, mire ő elmosolyodik. Barna szakálla néhol szürke, mosolya nem fehér és tiszta, mint emlékszem, hogy végezte így? Minden remény, amim valaha volt, hogy az apám megváltoztatta az életét, ahogy Ken tette, eltűnt, az erre való ráébredés pedig jobban fáj, mint kellene.

- Én vagyok – feleli valaki, beletelik egy pillanatba, hogy rájöjjek, a szavak tőlem hangzottak el.

- Nem tudom elhinni! Tessék! Hónapok óta próbállak megtalálni! – zárja össze a köztünk lévő távolságot, majd karjaival körülölel. Harry kelletlenül elengedi a kezemet, így meg tudom ölelni az idegent.

- Itt voltam – felelem halkan.

- Ő egy barátod, ó, mi is volt a neve? – fordul Harryhez.

- Nem, ő Harry – mondom neki.

Biztosan a leheletén lévő ital az oka összezavarodottságának, Natalie volt az egyetlen barátom, aki valaha nálunk volt, amikor gyerek voltam.

- Ki ő? – apám kellemetlenül tartja karját a vállaim körül, Harry pedig úgy néz ki, hogy fel fog robbanni, nem feltétlenül dühből, hanem csak úgy néz ki, mintha fogalma sem lenne, hogy mit mondjon vagy csináljon.

Akkor már ketten vagyunk.

- Ő a… Harry az én…

- Párja, a párja vagyok – fejezi be helyettem.

A férfi barna íriszei kitágulnak, ahogy végül felfogja Harry megjelenését és új ismereteit a szexuális irányultságomról. Olyan lesz, mint az anyám, ésszerűtlen és ítélkező?

- Örülök, hogy találkozunk, Harry, én Richard vagyok – nyújtja ki piszkos kezét, hogy megrázza Harryét.

- Ehm… ja, örülök, hogy találkozunk – Harry egyértelműen nagyon nyugtalan.

- Mit csináltok itt?

Felhasználom ezt a lehetőséget arra, hogy ellépjek tőle, és Harry mellé menjek. Viselkedése azonnal megváltozik, és az oldalához húz.

- Harry egy tetoválást csináltatott – válaszolok őszintén.

Az agyam képtelen felfogni mindezt, ami most történik.

- Nekem is van néhány tetoválásom.

- Igen? – tátom el a számat.

Annak a képei, ahogy az apám kávézik, mielőtt elhagyja a házat minden reggel, hogy munkába induljon, megtöltik az agyamat. Egyáltalán nem így nézett ki, egyáltalán nem így beszélt, és az pokolian biztos, hogy nem volt egy tetoválása sem.

- Igen, egy barátom, Tom, csinálja őket – húzza fel a pulóvere ujját, hogy felfedjen egy koponyának kinéző tetkót az alkarján. Nem úgy tűnik, mintha hozzátartozna, de ahogy tovább vizsgálom őt, kezdem látni, hogy talán igen.

- Ó – ez annyira kínos, ez a férfi az apám. A férfi, aki egyedül hagyta anyát és engem, itt van előttem, részegen, és nem tudom, hogy mit gondoljak.

Egy részem izgatott, egy kis részem, amit nem akarok tudomásul venni ebben a pillanatban. Titokban reméltem, hogy újra látom őt az óta a nap óta, hogy anya említette, ismét a közelben van. Tudom, hogy ostobaság, hülyeség tényleg, de valamilyen módon jobbnak tűnik, mint korábban. Részeg és valószínűleg hajléktalan, de jobban hiányzott, mint gondoltam, és talán csak nehéz időszaka van mostanában. Ki vagyok én, hogy elítéljem őt, amikor semmit sem tudok erről a férfiről?

Amikor felnézek rá és az út körülvesz minket, meglepő látni, hogy minden megy tovább, ahogy normál esetben kellene. Megesküdtem volna, hogy megállt az idő, amikor elénk botladozott az apám.

- Hol laksz? – kérdezem tőle. Harry védekező tekintete az apámon van, figyelve őt, mintha egy veszélyes ragadozó lenne.

- Helyek között vagyok most – törli meg a homlokát a pulóvere ujjával.

- Ó.

- A Bolthouse-nál dolgoztam, de elbocsátottak – mondja nekem. Halványan emlékszem, hogy hallottam már néhányszor a Bolthouse nevet, úgy hiszem, ez egy gyár. – Te mit csináltál? Mióta is… öt éve?

- Nem, kilenc éve.

- Kilenc év? Sajnálom, Pumpkin – szavai kissé összemosódnak.

Elszorul a szívem a rám használt becenevétől, ami a legjobb időszakban volt használva. Abban az időszakban, amikor feltett a vállaira és a kis kertünkben szaladgáltunk, az időszak, mielőtt elment. Nem tudom, mit csináljak ezzel. Sírni akarok, mert olyan régóta nem láttam őt, nevetni akarok annak az iróniáján, hogy itt látom őt, és kiabálni akarok vele, amiért elhagyott. Összezavar, hogy így látom őt, emlékszem rá, amikor részeg volt, de akkor dühös részeg volt, nem egy mosolygós, tetkó mutogatós, és aki kezet ráz a párommal-részeg. Még mindig iszik, igen, de talán egy kedvesebb emberré változott meg.

- Szerintem ideje menni – jelenti ki Harry, az apámra nézve.

- Tényleg sajnálom, nem teljesen az én hibám volt. Anyád… tudod, milyen – védi magát apám, maga előtt lóbálva a kezeit. – Kérlek, Louis, adj egy esélyt – könyörög a férfi.

- Louis… – figyelmeztet Harry mellőlem.

- Adj nekünk egy másodpercet – mondom az apámnak.

Megfogom Harryt a karjánál fogva, majd néhány lépéssel arrébb vezetem őt.

- Mi a fenét csinálsz? Nem fogod ténylegesen… – kezdi el Harry.

- Ő az apám, Harry.

- Ő egy kibaszott hajléktalan részeg – köpi a szavakat. Könnyek szúrják a szememet Harry igaz, de durva szavaitól.

- Kilenc éve nem láttam őt.

- Pontosan, mert elhagyott téged.

- Csak tudni akarom, hogy mit kell elmondania.

- Időpazarlás, Louis.

- Nem érdekel, meg akarom hallgatni őt.

- Nem jön a mi házunkba.

- Ha akar, jönni fog. Az az én házam is – csattanok fel.

- Most komolyan nem veszed fontolóra, hogy velünk jöjjön haza?

- Nem azért, hogy ott lakjon vagy bármi, csak ma estére. Készíthetnénk vacsorát – ajánlom.

- Vacsorát? Louis, ő egy istenverte részeg, aki majdnem tíz éve nem látott téged, erre arról beszélsz, hogy vacsorát csinálsz neki?

- Ő az apám, Harry, és már nincs kapcsolatom az anyámmal.

- Ez nem jelenti azt, hogy arra van szükséged, hogy vele legyen. Ez nem fog jól végződni, Louis, túlságosan is rohadtul kedves vagy mindenkihez, amikor nem érdemlik meg.

- Ez fontos nekem – mondom neki, mire szemei meglágyulnak.

- A fenébe, Louis, ez nem fog jól végződni – túr bele rendezetlen hajába frusztrációjában.

- Nem tudod, hogyan fog végződni, Harry – suttogom, aztán átnézek apámra, aki ujjait végig húzza szakállán.

Tudom, hogy Harrynek talán igaza van, de tartozom magamnak azzal, hogy megpróbálom megismerni ezt a férfit, vagy legalább meghallgatni, hogy mit akar mondani.

- El akarsz jönni hozzánk vacsorázni? – tiszta ideg vagyok, amitől a hangom remeg.

- Tényleg? – árasztja el remény apám hangját.

- Igen.

- Oké! Igen, oké! – mosolyodik el, és egy rövid pillanatra felvillan az az ember, akire emlékszem, aki az ital előtt volt, persze.

Harry egy szót sem szól, miközben az autóhoz sétálunk. Tudom, hogy mérges rám, amiért meghívtam az apámat, és megértem, miért, de ő nem érti. Az ő apja jó irányba változott, egy egyetemet vezet az ég szerelmére. Annyira rossz, hogy ugyanezt akarom látni az apámban is?

„Ő egy kibaszott hajléktalan részeg.” Özönli el a fejemet Harry hangja.

- Ez a tiéd? Egy Carpi, igaz, késő hetvenes évekbeli modell? – kérdezi apám, amikor megközelítjük az ajtót.

- Aha – száll be Harry a vezetői ülésre.

Apám nem kérdőjelezi meg Harry rövid válaszát, aminek örülök. A rádió túl halkra van állítva, Harry és én egyszerre nyúlunk a gombhoz, remélve, hogy a zene kiszorítja a kellemetlen csendet.

- Woah, itt laktok? – áll el a lélegzete apámnak a hátsó ülésen.

- Igen, néhány hónappal ezelőtt költöztünk ide – válaszolom.

Harry tekintete felmelegíti az arcomat, én pedig egy kis mosollyal ajándékozom őt meg, remélve, hogy meglágyítom őt, úgy tűnik, működik. Az út a lifttel felfelé az emeletünkhöz éppen olyan kínos, mint az idefelé vezető út, és elkezdem újra fontolóra venni az apám áthívását, de most már túl késő.

Harry kinyitja az ajtót, majd anélkül sétál be, hogy megfordulna. Azonnal a hálószobába indul.

- Mindjárt visszajövök – mondom az apámnak.

Amikor belépek a hálószobámba, Harry az ágyon helyezkedik el, levéve a csizmáit a lábáról. Átnéz az ajtóhoz, aztán int nekem, hogy csukjam azt be.

- Tudom, hogy mérges vagy rám – jegyzem meg csendesen, miközben odasétálok hozzá.

- Az vagyok.

- Ne legyél – veszem kezeim közé az arcát, végig húzva nagyujjamat arcának mindkét felén. Szemeit lehunyja gyengéd érintésem értékelésére, majd érzem a karjait derekam köré fonódni.

- Meg fog bántani téged, csak megpróbálom megelőzni azt, hogy ez megtörténjen – ígéri.

- Nem bánthat meg, mit csinálhatna? Mióta is nem láttam őt?

- Valószínűleg kint dugdos minden szart a zsebeibe most – fújtatja Harry, én pedig nem tehetek róla, de felkuncogok.

- Ez nem vicces, Louis.

Felsóhajtok, aztán megbillentem az állát, hogy rám nézzen.

- Megpróbálnál, kérlek, megenyhülni és pozitívnak lenni ezzel kapcsolatban? Elég összezavaró ez a duzzogásod nélkül is.

- Nem duzzogok, megpróbállak megvédeni.

- Nem kell, ő az apám.

- Nem az apád…

- Kérlek? – húzom végig nagyujjamat az ajkán, arckifejezése meglágyul. Ismét sóhajtva, végre válaszol.

- Rendben, akkor menjünk és vacsorázzunk vele. Isten tudja, egy ideje nem evett semmit, ami nem egy kurva kukából származik.

Mosolyom elhalványul, ajkam pedig megremeg az akarom ellenére is, Harry észreveszi.

- Sajnálom, ne sírj – azóta nem hagyta abba a sóhajtozást, hogy belefutottunk apámba a tetoválóbolt előtt. – Mindent komolyan gondoltam, amit mondtam, de megpróbálok nem fasznak lenni ezzel kapcsolatban – áll a lábaira, majd ajkait a szám sarkához nyomja. – Menjünk, etessük meg a koldust – hallom őt mondani az orra alatt, miközben elhagyjuk a hálószobánkat.

A nappaliban lévő férfi úgy néz ki, mintha nem tartozna ide, körbe bámulva a szobában a polcainkon lévő könyvekre.

- Csinálok vacsorát, nézhetsz tévét? – javaslom.

- Segíthetek?

- Uhm, oké – mosolyodom el félig, majd követ a konyhába.

Harry a nappaliban marad, ahogy azt feltételeztem is.

- Nem tudom elhinni, hogy teljesen felnőttél és a saját lábadon állsz – szólal meg az apám.

Én a hűtőbe nyúlok, hogy kivegyek egy paradicsomot, és összeszedjem szétszórt gondolataimat.

- Egyetemre járok, a WSU-ra, ahogy Harry is – kihagyom a fenyegető kicsapás részt.

- Tényleg? A WSU-ra? Wow – ül le az asztalhoz, nekem pedig meg kell állítanom magamat attól, hogy megkérjem, mossa meg a kezét.

Majdnem mesélek neki Seattle-ről és az izgalmas úgy irányról, amelybe az életem halad, de még Harrynek is el kell mondanom. Apám visszatérése egy újabb kanyart tett hozzá az úthoz, nem tudom, hány problémának tudok még ellenállni, mielőtt minden összeomlik a lábaim előtt.

- Bárcsak itt lettem volna, hogy lássam mindezt megtörténni, mindig tudtam, hogy kihozol magadból valamit.

- De nem voltál itt… – bűntudat áraszt el, amint kimondom a szavakat, de nem kívánom azt, hogy visszaszívjam őket.

- Tudom, de most már itt vagyok, és bepótolhatjuk – javaslata reményt ad nekem, hogy ő végül is nem olyan rossz, talán csak segítségre van szüksége, hogy abbahagyja az ivást.

- Még… – nem tudom, hogyan kérdezzem ezt meg. – Még mindig iszol?

- Igen – néz le a lábaira. – Nem annyit, tudom, hogy úgy néz ki most, de ez a néhány hónap kemény volt, ez minden.

Harry megjelenik a konyha ajtajában, én pedig tudom, hogy harcol magával, hogy csendben maradjon, remélem, hogy így is tesz.

- Láttam anyukádat néhányszor.

- Igen?

- Igen, nem mondta el, hogy hol vagy. Nagyon jól néz ki – dicséri meg.

- Mi történt… veletek? – teszem a csirkemellet a serpenyőbe, az olaj pattog és pezseg, miközben válaszra várok.

- Csak nem voltunk összeférhetőek, ő mindig többet akart, mint amennyit én tudtam volna neki adni, tudod, milyen tud lenni – azt tudom.

- Miért nem hívtál?

- Megtettem, mindig hívtalak. Minden szülinapra küldtem neked ajándékokat, nem mondta ezt el anyád, ugye?

- Nem.

- Nos, ez igaz, így tettem. Annyira hiányoztál mindvégig. Nem tudom elhinni, hogy itt vagy most, előttem – szemei ragyognak, hangja pedig remeg, miközben feláll, és felém sétál.

Harry belép a konyhába, hogy akadályt teremtsen köztünk, és most az egyszer örülök közbelépésének. Nem tudom, mit gondoljak minderről, meg kell tartanom a fizikai távolságot e között a férfi között és köztem.

- Tudom, hogy nem tudsz nekem megbocsátani – majdnem zokogja, mire a gyomrom összeugrik.

- Nem az, csak időre van szükségem, mielőtt beleugrok ebbe. Nem is ismerlek téged – mondom neki, mire bólint.

- Tudom, tudom – ül vissza az asztalhoz, én pedig befejezem a vacsorát.

Harry szemszöge

Louis szardarab spermadonora két tányér kaját nyom le, mielőtt megáll inni egy kis vizet. Biztos vagyok benne, hogy éhezett, az utcán élve meg minden. Nem az, hogy nem érzek rosszat az emberek iránt, akiknek nincs szerencséjük és nehéz időszakon mennek át, ami miatt elveszítik az otthonukat, hanem, hogy ez a férfi egy részeges, és nem érzek rosszat iránta egy rohadt másodpercre sem.

- Elég jól főzöl, Pumpkin – ragyogja Louis-nak. Szerintem ordítani fogok, ha még egyszer azon a néven hívja őt.

- Köszönöm – mosolyodik el Louis.

Meg tudom mondani, hogy a baromsága beszivárog, megtöltve Louis repedéseit, amik akkor keletkeztek, mikor az apja elhagyta őt, amikor gyerek volt.

- Komolyan mondom, talán megtaníthatnád nekem ezt a receptet valamikor.

Neked, hogy hol használd? A nem létező konyhádban?

- Persze – áll fel Louis, hogy megtisztítsa a tányérját, elvéve az enyémet útközben. – Lezuhanyozok, még mindig van egy kis mosnivalóm ma estére, és kezd késő lenni – mondja nekünk.

- Elmehetek most, nagyra értékelem a vacsorát – feleli Richard.

- Nem, marad… maradhatsz ma este, és visszavihetünk… haza reggel – hebegi Louis, bizonytalanul, hogy milyen szavakat használjon.

Egyáltalán nem tetszik ez a szar.

- Az nagyszerű lenne – feleli megdörzsölve a karjait.

Valószínűleg egy italra fáj a foga most, kibaszott fasz.

- Ti ketten rendben lesztek, igaz? – Louis kérdezi, mire az apja felnevet.

- Igen, amúgy is meg akarom ismerni őt – mosolyodik el.

Ó, nem, nem akarsz.

Louis a homlokát ráncolja arckifejezésemen, aztán kisétál a szobából, egyedül hagyva minket a konyhában.

- Szóval Harry, hol ismerkedtél meg az én Louis-mmal? – kérdezi az apja. Hallom Louis-t, ahogy becsukja az ajtót, és várok, hogy elkezdjen zuhanyozni, mielőtt válaszolok. – Harry? – ismétli meg.

- Tisztázzunk valamit – kezdem el, majd áthajolok az asztalon. – Ő nem a te Louis-d, ő az enyém, és tudom, mi a faszban mesterkedsz, szóval egy istenverte másodpercre se gondold, hogy engem becsapsz – mordulok rá, ő pedig riadtnak, meglepettnek néz ki kirohanásomtól.

- Nem mesterkedem semmiben, én…

- Mit akarsz, pénzt?

- Mi? Nem, természetesen nem akarok pénzt. Egy kapcsolatot akarok a fiammal.

- Volt kilenc éved, hogy ezt megtedd – mondom nyers hangon, elképzelve kezeimet a nyaka körül.

- Követtem el hibákat, és rendbe fogom hozni őket.

- Részeg vagy, most, itt ülve a konyhámban, te kibaszott részeges. Nem érzek együtt egy férfivel, aki elhagyja a családját, és még kilenc évvel később se szedi össze a rohadt dolgait.

- Tudom, hogy jó szándékaid vannak ezzel kapcsolatban, és boldoggá tesz, hogy látom, ahogy megpróbálod megvédeni őt, de nem fogom ezt elrontani. Csak meg akarom őt ismerni, és téged is.

Csendben maradok, megpróbálva ésszerűsíteni dühös gondolataimat.

- Sokkal kedvesebb vagy, amikor Louis is itt van – feleli csendesen.

- Nem vagy olyan jó színész, amikor Louis nincs itt – szólok vissza.

- Minden jogod megvan, hogy ne bízz meg bennem, de az ő kedvéért adj egy esélyt.

- Ha bármilyen módon bántod őt, halott vagy – éreznem kellene valamit, miközben megfenyegetem Louis apját, de csak dühöt és bizalmatlanságot érzek efelé a szánalmas részeg felé.

- Nem fogom bántani őt – ígéri meg. Én a szememet forgatom, aztán iszom egy kortyot a pohár vizemből. – Ennek a beszélgetésnek fordítva kellene lennie, tudod? – próbál meg viccelődni.

Figyelmen kívül hagyom őt, majd a hálószobába sétálok, mielőtt Louis arra jön ki a fürdőszobából, hogy az apját fojtogatom.